BK ÍH 2022/47.

Az előkészítő ülésen a bűnösségre tett beismerő nyilatkozat megtételét és elfogadását megelőzi az, hogy a bíróság felhívására az ügyész ismerteti a vád lényegét, megjelöli a vádat alátámasztó bizonyítási eszközeit és indítványt tesz vagy tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára is arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri [Be. 502. § (1)–(2) bekezdés].

A törvényszék előkészítő ülésen meghozott ítéletével S. G. II. rendű vádlottat és T. I. VI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bekezdés IV. fordulat, (3) bekezdés].

S. G. II. rendű vádlottat három év négy hónap szabadságvesztés-büntetésre, 400 (négyszáz) napi tétel pénzbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltásra, míg T. I. VI. rendű vádlottat három év szabadságvesztés-büntetésre, 300 (háromszáz) napi tétel pénzbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. Mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. Rendelkezett mindkét vádlott esetében a pénzbüntetés napi tétel összegéről, valamint a pénzbüntetés meg nem fizetése esetére a pénzbüntetés szabadságvesztés-büntetésre történő átváltoztatásáról.

Az elsőfokú bíróság ítélet ellen az ügyészség S. G. II. rendű és T. I. VI. rendű vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás magasabb tartamban való megállapítása és a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozatának fegyházban való meghatározása érdekében jelentett be fellebbezést.

S. G. II. rendű vádlott és védője a nyilatkozattételre fenntartott három munkanapon belül kizárólag a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. T. I. VI. rendű vádlott és védője az ítéletet az előkészítő ülésen tudomásul vette.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg S. G. II. rendű vádlott és védője további enyhítést célzó fellebbezését nem tartotta alaposnak. Mindkét vádlottal szemben indítványozta a kiszabott szabadságvesztés-büntetés és a közügyektől eltiltás mértékének magasabb tartamban történő meghatározását, fegyház végrehajtási fokozat mellett. Egyebekben az ítélet helyes rendelkezéseinek helybenhagyását indítványozta.

Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet elleni fellebbezések elbírálására a Be. 599. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tűzött. A nyilvános ülésen az ügyész nem kívánt részt venni, azon S. G. II. rendű vádlott védője fenntartotta a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezését, míg T. I. VI. rendű vádlott védője az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.

A bejelentett fellebbezések kizárólag a kiszabott büntetést sérelmezték, azt a fellebbezésre jogosultak a Be. 583. § (3) bekezdés a) pontja alapján jelentették be, ezért a másodfokú bíróság az ítéletnek alapvetően a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálta felül. Kiterjedt azonban a felülbírálat az elsőfokú ítéletnek a fellebbezéssel nem érintett Be. 590. § (5) bekezdése szerinti rendelkezéseire is. A 2022. március 1. napjától hatályos rendelkezések alapján ez a felülbírálat nem csupán a Be. 607. § (1) bekezdése és a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezési okokra, hanem a Be. 609. § (1) bekezdése szerinti ún. relatív hatályon kívül helyezési okokra is kiterjedt a bűnösség megállapítására vonatkozó és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezések mellett.

Ennek indoka az, hogy a másodfokú nyilvános ülés időpontjában már hatályos volt a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvénynek az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvénnyel történt módosítása.

A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy a törvényszék nem vétett olyan abszolút vagy relatív eljárási hibát, amely az érdemi felülbírálatot kizárta volna [Be. 608. § (1) bekezdés a)–h) pont, 609. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a)–d) pont]. Ilyen eljárási hibára nem is történt hivatkozás.

Valójában a törvényszék törekedett az előkészítő ülés szabályainak megtartására, részben azonban eltért a perrendi szabályoktól, de az eltérés érdemben nem befolyásolta az előkészítő ülés szabályosságát.

Az előkészítő ülés szabályait ugyanis a Be. LXXVI. fejezete tartalmazza, ezen belül a Be. 502. §-a külön szabályokat tartalmaz „az előkészítő ülés menete” címmel. Eszerint, ha az előkészítő ülés megtartásának nincs akadálya, az előkészítő ülés megkezdése után a bíróság felhívására az ügyész ismerteti a vád lényegét, megjelöli a vádat alátámasztó bizonyítási eszközeit és indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára is arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri [Be. 502. § (1) bekezdés].

A Be. 502. § (2) bekezdése szerint a vádlott vagy a vádlott hozzájárulásával a védő indítványára a vád lényegének ismertetése mellőzhető. Ezen törvényi szabály azonban a vád lényegére vonatkozik, ami nem feleltethető meg a törvényszék 27. számú jegyzőkönyvében rögzített azzal a megfogalmazással, hogy a jelenlévők nem kérik „a vádirat felolvasását”. Ugyancsak nem mellőzhető az előkészítő ülés megkezdése után a bizonyítási eszközök megjelölése. A törvény alapján ekkor történhet indítványtétel a büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára, arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri. Ehhez képest a törvényszék először kihallgatta S. G. II. rendű vádlottat, majd törvényes figyelmeztetést követően a II. rendű vádlott nyilatkozott arra, hogy lemond a tárgyaláshoz való jogáról és elismeri a vádiratban foglaltakat. Ezt követően történt az ügyészi mértékes indítvány megtétele. Hasonló módon, az eljárási törvény sorrendjének felcserélésével történt T. I. VI. rendű vádlott kihallgatása is. Mindez csupán relatív eljárási szabálysértés, de ezen relatív eljárási szabálysértés semmilyen kihatással nem volt a bűnösséget elismerő nyilatkozat elfogadhatóságára és annak törvényességére.

Mindezek megjegyzése mellett hangsúlyozandó, hogy a felülbírálat nem érintette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát [Be. 591. § (2) bekezdés a) pont].

A váddal egyezően megállapított tényállásból egyértelműen következik a vádlottak bűnössége, és a cselekmények büntető törvénykönyv szerinti minősítése is törvényes. Rögzíteni kell azonban, hogy C. A. I. rendű, S. Z. III. rendű, S. A. IV. rendű, S. B. V. rendű, D. J. VII. rendű, S. R. VIII. rendű vádlottak vonatkozásában a büntetőjogi felelősség elbírálása még nem történt meg, a bíróság az ő bűnösségükről még nem határozott, velük szemben jogerős ítéletet nem hozott, velük kapcsolatban a bizonyítékokat semmilyen módon nem mérlegelte.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék a vádlottak javára szóló alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket alapvetően helyesen feltárta, és súlyuknak megfelelően értékelte, egyben figyelemmel volt a büntetés kiszabása során az úgynevezett belső arányosságra is.

Az eljárás előkészítő ülésen történő befejezésére tekintettel pontosította az enyhítő körülmények körében a vádlottak beismerő vallomását, hiszen enyhítő körülményként a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomásuk tekinthető, de a vádlott-társaikra nézve tett terhelő vallomás (az elsőfokon meghozott ítélet szóhasználata szerint ’társaikra is tett beismerő vallomás’), mint enyhítő körülmény mellőzése az eljárás jelen szakaszában azért szükséges, mert félrevezetően azt sugallja, hogy a bíróság bármilyen mértékben is döntött volna a többi vádlott cselekvőségéről, illetve az ő rájuk nézve tett terhelő vallomás elfogadásáról.

Kétségtelenül helyesen mutatott rá az ügyészi fellebbezés indokolása arra, hogy súlyosító körülmény a II. rendű vádlott esetében az értékesítésre szánt kábítószer mennyisége, a hosszabb időn keresztül történő elkövetés, azonban nem kifogásolható az elsőfokú bíróság részéről a vádlottak javára történő eltérés az ügyészi indítványhoz képest, hiszen a bűncselekmény felderítését is megkönnyítő, az eljárás egyszerűsítését lehetővé tevő közreműködés az eljárás további rendjének alakításában olyan súlyú és nyomatékú enyhítő körülmény, ami az irányadó büntetési tétel középmértékétől történő eltérést mindkét vádlott esetében indokolja.

Összességében az elsőfokú bíróság a vádlottakkal szemben a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő tettarányos, az egyéniesítés követelményeit is kifejezésre juttató büntetéseket szabott ki, amely szankciók túlzottan enyhének nem tekinthetők, ezért nem volt indokolt az ügyészi indítványban megfogalmazott lényegesen súlyosabb büntetés kiszabása. A büntetlen előéletű vádlottak esetében mindig felelős döntést igényel az, hogy a bíróság szükségesnek tartja-e a törvény szigorát alkalmazva végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés kiszabását. A kiszabott végrehajtandó szabadságvesztések esetében a törvénnyel első ízben összeütközésbe kerülő vádlottak esetében lehetőség volt a beismerésükre is, tekintettel az irányadó büntetési tétel középmértékétől és az előkészítő ülésen tett ügyészi indítványtól az eltérésre.

A megyei főügyészség vádiratában tett indítványhoz képest nem rendelkezett az elsőfokon eljáró törvényszék az S. G. II. rendű vádlottól lefoglalt és bűnjelként kezelt kávédaráló, valamint T. I. VI. rendű vádlottól lefoglalt és bűnjelként kezelt pipa lefoglalásának megszüntetéséről és azoknak a lefoglalást szenvedő vádlottak részéről kiadásáról, ezért ezen rendelkezést az ítélőtábla pótolta, és a lefoglalás megszüntetéséről és a kiadásról a Be. 320. § (1) bekezdése alapján a lefoglalást megszüntette és a Be. 320. § (2) bekezdése szerint a lefoglalás megszüntetése után azok megsemmisítéséről határozott, figyelemmel, hogy ezen tárgyak kiadására egyik lefoglalást szenvedő vádlott sem jelentett be igényt.

Az ítélet egyéb járulékos kérdései, így a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása, a bűnügyi költség viseléséről hozott rendelkezések, illetve a lefoglalt bűnjelekről történt rendelkezések megfelelnek a törvénynek.

Az előzetes fogvatartás beszámítása során minden szabadságvesztés tényleges elvonásával érintett napot teljes egészében fogvatartásban töltött napként kell beszámítani, így az azonos napon fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idővel is érintett nap esetében a beszámítás nem duplikálódhat, ezért ezt pontosította az ítélőtábla.

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Be. 606. § (1) bekezdésére utalással megváltoztatta, míg egyéb helyes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdésére utalással helybenhagyta. Az ítélet elleni fellebbezést a Be. 605. § kizárja.