PK ÍH 2022/50.

Az alperes megsérti a felperes magánélete védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, ha az ingatlanán megszakítás nélküli videofelvétel készítésére alkalmas és a felperes ingatlanára – akár csak annak kis területére – is rálátó kamerát helyez ki. A jogsértés megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kamera milyen minőségű, illetőleg személyek beazonosítására alkalmas felvételeket készít-e [Ptk. 2:43. § és 2:51. §].

A felperes és az alperes egymás szomszédságában laknak.

Az alperes az ingatlanán található lakóházára vagyonvédelmi célból három videókamerát helyezett ki. Az egyik kamerát a lakása hátsó bejáratához, a védőtető sarkára szerelte fel. Ennek a kamerának a látószögébe az alperes ingatlanának hátsó bejáratához tartozó járdaszakasz, az alperes udvara és kapuja, illetőleg az alperes ingatlana előtti utcarészlet, valamint az alperessel szemközti lakóház egy részlete, továbbá a felperes ingatlanához tartozó kerítés – és a felperes kertjének egy része esik bele. Az alperes által felszerelt másik kamera nem az utcafrontra, hanem az alperes ingatlanának hátsó udvarára lát rá, a harmadik, a garázsajtó fölé felszerelt kamera pedig a másik két kamerát „veszi”, azok ellenőrzésére szolgál.

A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes az ingatlanán felszerelt kamera látószögének helytelen, a felperes ingatlanára is rálátást engedő beállításával megsértette a magánélete védelméhez fűződő személyiségi jogát. Kérte, hogy a bíróság az alperest tiltsa el a további jogsértéstől, és kötelezze, hogy az ingatlanán felszerelt kamerát úgy állítsa be, hogy az csak a saját ingatlanán készíthessen felvételeket. Kérte továbbá, hogy az alperes az elkövetett jogsértésért a felperes feleségének, illetőleg fiának a jelenlétében kérjen bocsánatot, és a bocsánatkérő nyilatkozatát jelentesse meg a megyei napilapban.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelmében kifejtette, hogy az egyik kamerája valóban rálát a felperes ingatlanához tartozó kerítés egy körülbelül 2,5 méter szélességű darabjára, azonban csak akkor, amikor az alperesi ingatlanhoz tartozó nagykapu nyitott állapotban van. Előadta, hogy ezt a nagykaput rendszerint zárva tartja, azt csak akkor nyitja ki, ha a gépkocsijával beáll az udvarra, illetve kiáll onnan. A másik két kamera nem lát rá az utcafrontra, így a felperes ingatlanára sem.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

A fellebbezés elbírálása szempontjából releváns indokolásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:43. §-ának b) pontját, a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Mavévtv.) 10. §-ának (1)–(2) bekezdéseit, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvényt, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. §-ának (2) bekezdését, 7. § (1) bekezdés 8. pontját, 74. §-ának (1) bekezdését, 170. § (2) bekezdésének b) pontját, 220. § (1) bekezdésének a) pontját, 276. §-ának (5) bekezdését, illetőleg 342. §-ának (1) és (3) bekezdéseit, valamint a BDT 2019.4041. szám alatt közzétett határozatot és a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.156/2020/4. számú eseti döntését fölhívva kifejtette, hogy bár a felperes a személyes meghallgatásakor hivatkozott a 2005. évi CXXXIII. törvényre, e törvény azonban a peres felek jogviszonyában nem lett volna alkalmazható, mert annak hatálya a vállalkozás keretében, valamint a személyesen végzett személy- és vagyonvédelmi tevékenységre, vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenységre, magánnyomozói tevékenységre, tömegrendezvény-szervezői tevékenységre terjed ki.

A felperes a magánélete védelméhez való jogára hivatkozással érvényesített igényt, ezért a bíróság az érdemi döntése meghozatalánál nemcsak a Ptk. 2:43. §-ának b) pontjára, hanem a Mavétv. rendelkezéseire is figyelemmel volt.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nem avatkozott be önkényesen a felperes magánszférájába.

Kétségtelen, hogy az általa fölszerelt egyik kamera látószögébe beleesik a felperesi lakóház egy része, látszik annak ablaka és a kertben lévő fák lombkoronájának a felső része, ez azonban önmagában nem sérti a felperes magánéletéhez való jogát. A kamera beállításából egyértelmű, hogy a felvételkészítés célja az alperesi udvarrész és az alperes kétszárnyú kapujának a figyelemmel kísérése. A felperesi ingatlanból látható rész (a háztető és a ház felső része, a fák lombja), illetve az a tény, hogy a felvételen az utcán közlekedők feje is látszik, nem sérti a felperesi magánszférát. Maga a felperes is úgy nyilatkozott: nincs olyan felvétel, amelyen az látszik, hogy a felperes mit csinál az udvarán.

Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az alperes által működtetett kamera csak az alperesi udvaron ad „éles” képet, annak felbontása már az utcán tartózkodók esetében sem alkalmas az ott lévő személyek beazonosítására. Megítélése szerint a felperesi ingatlanra részbeni rálátást biztosító kameraállás a bírói gyakorlat által kimunkált arányossági mércének is megfelel. Sem a rálátás mértéke, sem a kamera által az utcarészről és a felperesi ingatlanról készített képek felbontása nem alkalmas a felperes magánéletébe történő beavatkozásra, továbbá az alperesnek a vállalkozói tevékenységéhez kapcsolódó vagyonvédelmi érdeke indokolja a kamera használatát. Megjegyezte, hogy a kamerafelvételekkel kapcsolatban a felperes ingatlanára vonatkozóan a felek közötti más ügyben eljáró rendőrkapitányság sem tudott pontos megállapításokat tenni.

Álláspontja szerint a kereset a felperes által megjelölt jogalapon (magánélethez való jog megsértése) akkor sem lett volna alapos, ha az alperes kamerája az utcafronton történteket az ott lévő személyek beazonosítására alkalmas módon rögzítette volna, mert ebben az esetben a felperesnek nem a magánélethez, hanem a képmása védelméhez fűződő joga sérülhetett volna.

A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének való helyt adást kérte.

Előadta, hogy az alperes által telepített egyik kamera látószögébe az alperes kapujának nyitott állapota esetén a felperesi ingatlan kertjének egy része, a kapu zárt állapotában pedig a kertjének a kerítésen felüli része látható. Álláspontja szerint a jogsértés megvalósulása szempontjából irreleváns a képminőség, ahogy az is közömbös, hogy a felvételen esetlegesen szereplő személyek beazonosíthatóak-e.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

Kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet indokolása félreértésen alapul. Az alperes által felszerelt kamera látószögébe nem esik bele a felperes lakóháza. Az alperesével szemközti ház egy részlete valóban látszik a kamera felvételén, de ez nem a felperes háza, hanem a felperes szomszédjáé. A kameraállásból a felperes lakóházának sem a teteje, sem a házfala, sem az ablakának a felső része nem látható, de még ha látható is volna, a felperes kereseti kérelme akkor sem lenne alapos, ugyanis az alperes kamerája csak az alperes udvaráról ad éles képet. A kamerafelvételen csupán a felperes kertjének a sarkában álló növény egy részlete látható.

Az alperes szerint a jogalkotó a magánélethez való jog megsértése kapcsán azokat az eseteket rendeli szankcionálni, amikor a cél az adott személy magánéletébe történő szándékos beavatkozás, annak szándékos kifürkészése. A perbeli esetben ilyen körülményt nem lehet megállapítani, mert az alperes a kamerákat vagyonvédelmi célból telepítette.

Az ítélőtábla a felperes fellebbezését nagyobb részben alaposnak találta.

Az elsőfokú bíróság a tényállást teljeskörűen feltárta, megfelelő terjedelmű és irányú bizonyítási eljárást folytatott le, azonban az ítélőtábla az abból levont ténybeli és jogi következtetéseivel nem értett egyet.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában a becsatolt kamerafelvételeken látottakból téves ténybeli következtetést vont le.

A perben becsatolt kamerafelvételek és fényképfelvétel alapján az állapítható meg, hogy az alperes által a lakóingatlanára fölszerelt egyik kamerának a látószögébe az alperes ingatlanának hátsó bejáratához tartozó járdaszakasz, az alperes udvara és kapuja, valamint az alperes ingatlana előtti utcarészlet, az alperessel szemközti (nem a felperesi) lakóház egy részlete, továbbá a felperes ingatlanához tartozó kerítés – és a felperes kertjének egy része esik bele. A kamera-, illetőleg a fényképfelvételen látható házrészlet nem a felperes ingatlanához tartozik, ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolását ebben a részben módosította.

Az ítélőtábla a törvényszék által levont jogi következtetésekkel sem értett egyet.

A Ptk. 2:43. § b) pontja szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a magánélet megsértése.

A magánélethez való jog azt jelenti, hogy az ember maga ellenőrizheti, illetőleg tetszése szerint nyithatja vagy zárhatja magánszférájának, intim szférájának a határait (Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 82. o.).

A magánélet védelme a társadalmi berendezkedés egyik alapvető eleme, amelynek középpontjában az egyénnek a személyére vonatkozó információ feletti rendelkezési joga áll, és hatékony védelme megköveteli az egyén kontrollját a saját társadalmi környezete felett [Charles Fried: Privacy. The Yale Law Journal, 1968. 475–493. o. Hivatkozza: Menyhárd Attila: A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban. In: Csehi Zoltán – Koltay András – Navratyil Zoltán: A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban. Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014, 181. o.].

Az ítélőtábla rögzíti, hogy a törvényszék által a magánélet védelméhez való jog értelmezésével kapcsolatban fölhívott eseti döntések a perbelitől eltérő tényállású ügyekben születtek: a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.156/2020/4. számú határozata azt a kérdést vizsgálta, hogy a felperesek magánéletére vonatkozó adat-e az, hogy a felperesek párkapcsolatban élnek egymással, a BDT 2019.4041. szám alatt közzétett eseti döntés pedig azt mondta ki, hogy a félnek a magánélet nyugalmához fűződő joga sérülhet azáltal is, hogy a busz által kidöntött villanyoszlop a ház falának leomlását okozza, amely baleset köztudomású lelki traumát eredményez.

Az ítélőtábla megítélése szerint a perbeli ügyben a biztonsági kamera(rendszer) telepítésével és működtetésével kapcsolatos eseti döntések használhatóak föl.

Az ítélkezési gyakorlat értelmében jogsértő az olyan területvédelmi gyakorlat, amely – a kamera látószöge átnyúlásának figyelembevétele mellett – térben és emellett potenciálisan időben is ellenőrizhetetlen megfigyeléssel gyakorol behatást a szomszédos ingatlanra úgy, hogy emellett fennáll az ingatlant és az ott tartózkodók személyét is érintő képfelvétel készítésének a lehetősége is. (Lásd a Győri Ítélőtábla Pf.I.20.130/2015/5/I. számú határozatát, valamint a BDT 2009.1963. és a BDT 2019.4000. szám alatt közzétett eseti döntéseket.)

A jogsértő magatartásról készült videófelvétel bizonyítékként való felhasználása csak magával a jogsértővel szemben nem minősül visszaélésnek, és csak ebben a körben nem sérti a személyhez fűződő jogokat. Ez azonban csak a jogsértővel szembeni és a már elkészített felvétel felhasználására tartozó kérdés, amely a felhasználás szempontjából a személyiségi jogok védelme elé helyezi az igazság kiderítésének és érvényesülésének a közérdeket szolgáló jellegét. Ez azonban nem jelenthet arra adott általános felhatalmazást, hogy a bíróság egy jövőbeni, esetlegesen jogellenes cselekmény bizonyítása érdekében folyamatos vagy időben bizonytalan terjedelmű megfigyeléssel és az ellenőrizhetetlen felvételkészítéssel a magánéletet zavaró módon lehetőséget teremtsen a személyiségi jogot sértő magatartás akadálytalan folytatására. (Lásd az EBH 2001.519. szám alatt közzétett határozatot, valamint a Legfelsőbb Bíróság Pfv.I/A.22.539/1999/3., a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.573/2016/4. és Pf.I.20.362/2017/4. számú, valamint a Győri Ítélőtábla Pf.I.20.207/2014/7/I. számú eseti döntéseit.)

A bírói gyakorlat szerint a kamera(rendszer) telepítése akkor nem valósít meg személyiségi jogi jogsértést, ha az adott helyszínen a térfigyelő rendszer kamerája műszaki hiba miatt nem működött (lásd a Kúria Pfv.IV.21.052/2015/9. számú eseti döntését), vagy tényleges működését nem bizonyították (lásd a Kúria Pfv.IV.21.195/2018/8. számú határozatát), illetőleg ha a felperes az alperes által jogszerűen elhelyezett kamerarendszer esetén nem bizonyítja, hogy az alkalmas a lakása ajtajára irányítására (lásd a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.441/2017/10. számú határozatát), továbbá, ha az alperes a felperes lakásának az ajtaja előtti történésekről extrém kis valószínűséggel készít automatikusan törlődő felvételt (lényegében csak akkor, ha az alperes és a felperes lakásának az ajtaja elé egyidejűleg érkeznek emberek – lásd a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.195/2019/4-II. számú eseti döntését).

Amennyiben az alperes által kiépített kamerarendszer lehetőséget teremt arra, hogy az alperes a felperes mozgását is követhesse, tetszőleges időpontban megfigyelhesse, ez a felperes magánszférájába való behatolásnak tekinthető, függetlenül a kamerarendszer telepítésének a céljától. Ha ehhez a felperes nem járult hozzá, a megfigyelés lehetősége, függetlenül annak tényleges megvalósulásától, olyan lényeges sérelem, amely a Ptk. 2:42. §-ának (1) bekezdése és 2:43. §-ának b) pontja alapján személyiségi jogsértésként értékelhető (ezt állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla a 32.Pf.20.345/2017/6-II. számú határozatában).

A személyiségi jogi jogsértés abban az esetben is megvalósul, ha az alperes által telepített kamera minimális mértékben lát át a kerítés felett. Ez esetben az alperesnek az ingatlana sarkán elhelyezett kamera felperesi ingatlanra történő rálátását mechanikus kitakarással meg kell szüntetnie (ezt mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.21.055/2014/14. számú eseti döntésében).

A személyiségi jogi jogsértés megállapítása akkor is jogszerű, ha az alperes olyan kamerát szerel föl, amellyel a lakása megközelítésére szolgáló utcafronti udvart és az utat figyeli, azonban a felperes kizárólagos használatában lévő kertrészre is rálát (így foglalt állást a Kúria a Pfv.IV.21.773/2015/9. számú határozatában).

Ha valakinek az udvaráról a beleegyezése nélkül megszakítás nélküli videófelvételeket készítenek, az mindenképpen gátolja az érintett személyt abban, hogy ott a magánéletét szabadon alakíthassa és a személyiségét szabadon kibontakoztathassa (így foglalt állást a Debreceni Ítélőtábla a BDT 2019.4000. szám alatt közzétett határozatában).

Ezekben az ügyekben – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – a magánélethez való jog sérelme akkor is megvalósul, ha az alperes által a saját ingatlanán telepített, ugyanakkor a felperes ingatlanára is rálátó kamera csak az alperesi udvaron ad „éles” képet.

Az ítélőtábla álláspontja szerint, abban az esetben, ha az alperes által a saját ingatlanán telepített, de a felperes ingatlanára is rálátó kamera a felperes ingatlanáról az ott tartózkodó személyek beazonosítására is alkalmas felvételeket készítene, az a felperes, illetve az ott tartózkodó személyek képmása, illetőleg személyes adata védelméhez fűződő személyiségi jogainak a megsértését vethetné föl.

Miután a felperes a keresetében csak a magánélete védelméhez való jogának a sérelmére hivatkozott, ezért a perbeli ügyben irreleváns volt, hogy az alperes kamerája milyen minőségű, illetőleg személyek beazonosítására alkalmas felvételeket készít(ett)-e, avagy sem, ebből következően szükségtelen annak a bizonyítása, hogy felismehetők-e, beazonosíthatók-e a kamerafelvételen látható személyek.

A Ptk. 2:51. § (1) bekezdésének a) pontja szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján – az elévülési időn belül – az eset körülményeihez képest követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását.

Az ítélőtábla a fentebb kifejtettekre tekintettel megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes magánélete védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az ingatlanán 2019 novemberében megszakítás nélküli videófelvétel készítésére alkalmas, a felperes ingatlanára is rálátó kamerát helyezett ki.

A Ptk. 2:51. § (1) bekezdés d) pontjának első fordulata szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján – az elévülési időn belül – az eset körülményeihez képest követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését.

Az ítélőtábla e személyiségvédelmi szankciót alkalmazva arra kötelezte az alperest, hogy az ingatlanán elhelyezett kamerának a felperes ingatlanára történő rálátását 15 napon belül szüntesse meg, ennek keretében az általa működtetett kamerát úgy állítsa be, hogy az kizárólag a saját tulajdonában álló terület megfigyelésére legyen alkalmas.

Az ítélőtábla rögzíti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.055/2014/14. számú eseti döntése szerint ennek az alperes például mechanikus kitakarással is eleget tehet.

A Ptk. 2:51. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján – az elévülési időn belül – az eset körülményeihez képest követelheti a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől.

Ezt a szankciót akkor lehet alkalmazni, ha tartani lehet a jogsértés ismétlődésétől. (Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1979, 104. o.)

Figyelemmel arra, hogy az alperes – a rendelkezésre álló peradatok szerint – az ingatlanán telepített és a felperesi ingatlanra is rálátó kamerát folyamatosan működteti, ezért az ítélőtábla az alperest eltiltotta a további jogsértéstől.

A Ptk. 2:51. § (1) bekezdésének c) pontja szerint, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján – az elévülési időn belül – az eset körülményeihez képest követelheti azt, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot.

Az elégtételadás körében a sérelmet szenvedett személy a megállapított jogsértés miatt és abban a tartalmi körben igényelhet elégtételt, amelyre a jogsértés vonatkozott (lásd a Fővárosi Ítélőtábla 18.Pf.21.359/2016/4. számú határozatát).

Miután a felperes maga sem állította, hogy az alperes a felperes ingatlanáról is készített videófelvételeket bárkivel is megosztotta volna, vagy pedig azokat a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tette volna, ezért az ítélőtábla a felperesnek azt a kereseti kérelmét, amely arra irányult, hogy az alperes a jogsértésért a felperes feleségének, illetőleg fiának a jelenlétében kérjen bocsánatot, és a bocsánatkérő nyilatkozatát jelentesse meg a megyei napilapban, az okozott jogsértéssel arányban nem álló szankciónak tartotta, ezért e körben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét helybenhagyta.

Az ítélőtábla mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §-ának (1) bekezdése alapján a fentiek szerint részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.