• Tartalom

2022. évi LVI. törvény

2022. évi LVI. törvény

az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról1

2022.12.15.

1. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosítása

1. § A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 95/L. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„95/L. § (1) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házastársának, élettársának, továbbá gyermekének vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

2. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosítása

2. § A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 218/E. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„218/E. § (1) A Médiatanács tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házastársának, élettársának, továbbá gyermekének vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

3. Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény módosítása

3. § Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 35/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„35/B. § (1) Az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házastársának, élettársának, továbbá gyermekének vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

4. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény módosítása

4. § A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény 28. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„28. § (1) A köztársasági elnök az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő családtagjának vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

5. Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosítása

5. § Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 45/G. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„45/G. § (1) Az alapvető jogok biztosa és helyettese az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő családtagjának vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

6. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítása

6. § (1) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 38. § (3) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

[A Hatóság a (2) és (2a) bekezdés szerinti feladatkörében az e törvényben meghatározottak szerint különösen]

„f) bejelentés alapján és hivatalból átláthatósági hatósági eljárást folytat;”

(2) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 46. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Hatóság elnökének munkáját az általa határozatlan időre kinevezett kettő helyettes segíti. A Hatóság elnökhelyettese felett az elnök gyakorolja a munkáltatói jogokat.”

(3) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 46. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az elnökhelyettesek az elnök akadályoztatása esetén, illetve ha az elnöki tisztség nincs betöltve, – az elnök által meghatározott módon – gyakorolják az elnök hatásköreit és ellátják feladatait.”

(4) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) A Hatóság vizsgálata a 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése ellenőrzésével összefüggésben nem indítható, az erre irányuló bejelentést a 63/A. § (2) bekezdése szerinti átláthatósági hatósági eljárás kezdeményezésére irányuló bejelentésnek kell tekinteni.”

(5) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 53. §-a a következő (5a) bekezdéssel egészül ki:

„(5a) A Hatóság – a 33/A. alcím szerinti átláthatósági hatósági eljárás hivatalbóli megindításával egyidejűleg – a vizsgálatot megszünteti vagy a vizsgálatot az e részében megszünteti, ha a vizsgálat során jut arra a megállapításra, hogy a közzétételre kötelezett a 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettségének feltehetően nem tesz eleget. A megszüntetésről a bejelentőt a 63/A. § (2) bekezdése szerint megfelelően értesíteni kell.”

(6) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény a következő 33/A. alcímmel egészül ki:

„33/A. Átláthatósági hatósági eljárás

63/A. § (1) A 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése érdekében a Hatóság bejelentés alapján átláthatósági hatósági eljárást indít és hivatalból átláthatósági hatósági eljárást indíthat. Az eljárásra az e törvényben foglaltakkal összhangban alkalmazni kell az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit.

(2) Az átláthatósági hatósági eljárás megindítása érdekében bárki bejelentést tehet. Az átláthatósági hatósági eljárást akkor is hivatalból megindított eljárásnak kell tekinteni, ha azt bejelentés előzte meg. A bejelentőt az átláthatósági eljárás megindításáról, illetve befejezéséről a Hatóság értesíti.

(3) A Hatóság hivatalból átláthatósági hatósági eljárást indít akkor, ha a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban folytatott vizsgálata során jut arra a megállapításra, hogy a 24/B. alcím szerinti közzétételre kötelezett a közzétételi kötelezettségét feltehetően nem teljesítette.

(4) Ha az átláthatósági hatósági eljárást a (3) bekezdés szerint bejelentésen alapuló vizsgálat előzte meg, a bejelentőt az átláthatósági hatósági eljárás megindításáról, illetve befejezéséről a Hatóság értesíti.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a bejelentés tartalmazza

a) a feltételezett jogsértés megjelölését,

b) a feltételezett jogsértést megvalósító magatartás vagy állapot leírását,

c) a feltételezett jogsértést megvalósító – a 24/B. alcím szerinti, felületen közzétételre kötelezett – adatkezelő azonosításához szükséges, a bejelentő rendelkezésére álló adatokat,

d) a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat valószínűsítő tényeket.

63/B. § (1) Az átláthatósági hatósági eljárásban az ügyintézési határidő negyvenöt nap.

(2) Az átláthatósági hatósági eljárásban hozott határozatában a Hatóság a 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettségekkel összefüggésben

a) megállapíthatja a közzétételre kötelezett adatkezelő közzétételi kötelezettséggel összefüggő jogsértése tényét – ideértve azt az esetet is, ha a közzétételre a valóságnak nem megfelelő adatokkal vagy hiányosan került sor –,

b) az a) ponttal összefüggésben elrendeli a 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettség – ideértve valós adatok közzétételét, illetve a közzétett adatokból hiányzó adatok pótlását is – soron kívüli, de legfeljebb 15 napon belüli teljesítését.

(3) Ha a 24/B. alcím szerinti közzétételre kötelezett a megállapított kötelezettségnek (2) bekezdés b) pontja szerinti határidőn belül nem tesz eleget, a Hatóság bírságot szabhat ki. A bírság mértéke százezertől ötvenmillió forintig terjedhet.

(4) A Hatóság annak eldöntésében, hogy indokolt-e a (3) bekezdés szerinti bírság kiszabása, illetve a bírság mértékének megállapítása során az eset összes körülményeit figyelembe veszi, így különösen a jogsértés súlyát – ideértve a mulasztással érintett adatok számát, a jogsértő állapot fennállásának időtartamát –, valamint azt, hogy a jogsértővel szemben korábban állapítottak-e meg a 24/B. alcím szerinti közzétételi kötelezettséggel kapcsolatos jogsértést.

(5) A Hatóság elrendelheti határozatának – a 24/B. alcím szerint közzétételre kötelezett adatkezelő adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha a bekövetkezett jogsérelem súlya a nyilvánosságra hozatalt indokolja.”

(7) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 75/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„75/C. § (1) A Hatóság elnöke és elnökhelyettese az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

7. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosítása

7. § Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 74/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„74/C. § (1) Az Alkotmánybíróság tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő családtagjának vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

8. A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosítása

8. § A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 165/U. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„165/U. § (1) A legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettese az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

9. Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosítása

9. § A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 51. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„51. § (1) A Tanács elnöke az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

10. Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosítása

10. § Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 145/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„145/D. § (1) A képviselő és a nemzetiségi szószóló az e törvénynek az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított 1. melléklete szerinti tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a családtagja vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

11. § Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

11. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosítása

12. § A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 353/E. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„353/E. § (1) A Nemzeti Választási Iroda elnöke és elnökhelyettese az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

12. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosítása

13. § A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 183/M. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„183/M. § (1) Az MNB elnöke, alelnökei és a Monetáris Tanács 9. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott tagjai, valamint a felügyelőbizottság tagjai az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesznek vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolják a velük közös háztartásban élő családtagjuk vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

13. A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosítása

14. § A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény 40/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„40/B. § (1) A Bizottság tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő családtagjának vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

14. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosítása

15. § A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 197/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„197/C. § (1) A Tanács elnöke, alelnöke és tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

15. A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény módosítása

16. § A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 293. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„293. § [Átmeneti rendelkezés az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvényhez, valamint az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvényhez]

(1) A politikai felsővezető az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a családtagja vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.”

16. Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény módosítása

17. § (1) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény 5. § (6) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(6) A Hatóság feladatainak ellátása során, az ahhoz szükséges mértékben ellenőrizheti

1. a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja,
2. a Médiatanács tagja,
3. az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke,
4. az alapvető jogok biztosa és helyettese,
5. a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és elnökhelyettese,
6. az Alkotmánybíróság tagja,
7. a legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettese,
8. a Költségvetési Tanács elnöke,
9. a Nemzeti Választási Iroda elnöke és elnökhelyettese,
10. a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei és a Monetáris Tanácsnak a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 9. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott tagjai, valamint a felügyelőbizottság tagjai,
11. a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja,
12. a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács elnöke, alelnöke és tagja,
13. az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai felsővezető,
14. az önkormányzati képviselő és a polgármester és
15. a nemzetiségi önkormányzati képviselő
vagyonnyilatkozatát, és jogosult vagyonnyilatkozati vizsgálati eljárást lefolytatni, és ennek eredménye alapján az 1–15. pontokban meghatározott személyi körre vonatkozó szabályok szerinti vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást kezdeményezni. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás eredményéről a Hatóságot tájékoztatni kell.”

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény 5. §-a a következő (6a) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) A Hatóság feladatainak ellátása során

a) a köztársasági elnök,

b) az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi szószóló és az Országgyűlés háznagya,

c) a bíró és

d) az országgyűlési képviselői megbízatással rendelkező politikai felsővezető

vagyonnyilatkozatával kapcsolatban jogosult az a)–d) pontokban meghatározott személyi körre vonatkozó szabályok szerinti vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást kezdeményezni. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás eredményéről a Hatóságot tájékoztatni kell.”

(3) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény VIII. Fejezete a következő 31/A. alcímmel egészül ki:

„31/A. Sarkalatossági záradék

77/A. § (1) Az 5. § (6) bekezdés

sarkalatosnak minősül.

sarkalatosnak minősül.”

17. Záró rendelkezések

18. § (1) Ez a törvény – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 6. § (1)–(6) bekezdése 2023. február 28-án lép hatályba.

(3) A 17. § 2023. március 31-én lép hatályba.

19. § (1) A 2. § az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése és 23. cikke alapján sarkalatosnak minősül.

(2) A 3. § az Alaptörvény 43. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(3) A 4. § az Alaptörvény 12. cikk (5) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(4) A 6. § (1)–(3) és (7) bekezdése az Alaptörvény VI. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(5) A 7. § az Alaptörvény 24. cikk (9) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(6) A 8. § az Alaptörvény 29. cikk (7) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(7) A 10. §, a 11. § és az 1. melléklet az Alaptörvény 4. cikk (2) és (5) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

a) IX. cikk (6) bekezdése és 23. cikke alapján,

b) 43. cikk (4) bekezdése alapján,

c) VI. cikk (4) bekezdése alapján,

d) 24. cikk (9) bekezdése alapján,

e) 29. cikk (7) bekezdése alapján,

g) 31. cikk (3) bekezdése alapján,

sarkalatosnak minősül.

a) 12. cikk (5) bekezdése alapján,

b) 4. cikk (2) és (5) bekezdése alapján,

sarkalatosnak minősül.

Novák Katalin s. k.,
köztársasági elnök

Dr. Latorcai János s. k.,
az Országgyűlés alelnöke

1. melléklet a 2022. évi LVI. törvényhez

„1. melléklet a 2012. évi XXXVI. törvényhez
1

A törvényt az Országgyűlés a 2022. december 7-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2022. december 14.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére