PK ÍH 2022/58.

II. Ha a bíróság az eljárást a kereset érdemi tárgyalásának tényleges megkezdése és a bizonyítási eljárás lefolytatása előtt a felperes elállása folytán megszünteti, az alperes képviseletének ellátása szükségszerűen csekélyebb mértékű érdemi ügyvédi tevékenységet – ezáltal alacsonyabb összegű, perköltségként felszámítható ügyvédi munkadíjat – igényel, mintha a per az érdemi tárgyalást és a bizonyítási eljárást követően érdemi határozottal fejeződött volna be [Pp. 241. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése; 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) és (6) bekezdés].

A felperes a 2019. november 7-én előterjesztett, utóbb pontosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és a III. rendű alperesek között a belterületi ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségére vonatkozóan létrejött ajándékozási szerződés érvénytelen, az I. és a II. rendű alperesek között ugyanezen ingatlan másik 1/4 tulajdoni illetőségére vonatkozóan létrejött adásvételi szerződés pedig vele szemben hatálytalan. A keresete kiterjedt arra is, hogy a bíróság rendelje el az ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségére vonatkozó tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, amelynek forgalmi értékét 28 300 000 Ft-ban jelölte meg.

Az alperesek – jogi képviselő útján – írásbeli ellenkérelmet terjesztettek elő, amelyben elsődlegesen a keresetlevél hiányosságainak pótlását, másodlagosan pedig a kereset érdemi elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság a 2020. szeptember 15. napján megtartott perfelvételi tárgyaláson a perfelvételt lezárta, és 2020. október 13. napjára kitűzte a per érdemi tárgyalását.

A felperes a 2020. október 5-én érkezett beadványában a teljes keresetétől elállt. Kifejtette, hogy az alperesek jogi képviselőjével „informális egyeztetés történt abban a tárgyban, hogy a peres felek mindannyian viselik a perrel felmerült saját költségeiket.”

A 2020. október 13-án megtartott érdemi tárgyaláson az alperesek az elálláshoz hozzájárultak, de kérték a felmerült perköltségük megtérítését, amelynek keretében a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (2) bekezdésének a) és b) pontjai alapján – a korábban benyújtott költségjegyzéktől eltérően – együttesen 1 049 000 Ft ügyvédi munkadíjat számítottak fel, melynek megtérítését egyetemleges jogosultsággal kérték.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével az eljárást megszüntette. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesek mint egyetemleges jogosultak részére 1 049 000 Ft perköltséget.

A határozatát azzal indokolta, hogy a felperes a per első érdemi tárgyalását követően elállt a keresetétől, amelyhez az alperesek hozzájárultak, ezért a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 241. § (1) bekezdésének a) pontja és 241. §-ának (2) bekezdése alapján az eljárást megszüntette. A felperest a Pp. 85. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperesek ügyvédi munkadíjból álló perköltségének megfizetésére. Ennek összegét az R. 3. § (2) bekezdésének a) és b) pontjai alapján és 56 600 000 Ft perérték alapulvételével 1 049 000 Ft-ban határozta meg, mert az alperesek jogi képviselője részletesen kidolgozott ellenkérelmet terjesztett elő, továbbá a per során három tárgyalásra is sor került.

A felperes a pontosított fellebbezésében azt kérte, hogy az ítélőtábla változtassa meg az elsőfokú bíróság végzésének rendelkező részét, és szállítsa le az általa fizetendő perköltséget 314 700 Ft-ra, továbbá változtassa meg az elsőfokú végzés indokolását akként, hogy nem az első érdemi tárgyalást követően, hanem a perfelvétel lezárása és az első érdemi tárgyalás között állt el a keresetétől. Arra hivatkozott, hogy olyan szóbeli megállapodás jött létre a felek között, amely szerint az eljárás megszüntetése esetén minden fél viseli a saját költségét. Érvelése szerint a megállapított munkadíj nem áll arányban az alperesek jogi képviselője által elvégzett munkával, mert a perfelvételi tárgyaláson nem volt jelen, és csupán egyetlen beadványt terjesztett elő.

Az alperesek a fellebbezésre tett észrevételükben az elsőfokú végzés fellebbezett részének helybenhagyását kérték. Érvelésük szerint a felperes által fizetendő ügyvédi munkadíjat – a perérték és az elvégzett munka tükrében – nem lehet leszállítani, hiszen a jogi képviselőjük részletesen kidolgozott ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben levezette és eseti döntésekkel alá is támasztotta, hogy a keresetnek milyen eljárási és anyagi jogi hiányosságai vannak. Ennek előkészítése hosszabb időt vett igénybe, hiszen a ténybeli és jogi helyzet egy átlagos elővásárlási joggal kapcsolatos jogvitánál bonyolultabb volt, a keresetnek pedig számos hátrányos következménye lett, illetve lehetett volna. A jogi képviselőjük – helyettes útján – részt vett a perfelvételi tárgyaláson, majd személyesen megjelent az érdemi tárgyaláson is, így ez sem lehet indok a munkadíj mérséklésére. Hivatkoztak arra, hogy az elsőfokú bíróság a munkadíjat a költségjegyzékükhöz képest amúgy is csökkentett összegben határozta meg, amely tovább már nem mérsékelhető.

A fellebbezést az ítélőtábla részben alaposnak találta.

Az ítélőtábla fellebbezés hiányában nem érintette az elsőfokú bíróság végzésének azon rendelkezését, amelyik az eljárást megszüntette, és a felperest a fellebbezésében foglalt 314 700 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. A fellebbezési kérelem és az észrevétel korlátai között kizárólag abban foglalt állást, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen kötelezte-e a felperest az ezt meghaladó perköltség megfizetésére, továbbá alapos-e az elsőfokú végzés indokolása ellen benyújtott fellebbezési kérelem [Pp. 389. §-a folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 370. §-ának (1) bekezdése].

Ennek eredményeként megállapította, hogy téves az elsőfokú végzés indokolásának az a része, amely szerint a felperes a per első érdemi tárgyalását követően állt el a keresetétől, az elállást tartalmazó beadvány ugyanis valójában a perfelvételi tárgyalást követően, de még az első érdemi tárgyalás előtt érkezett. Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a per során három tárgyalásra került sor, valójában ugyanis csupán egy perfelvételi és egy érdemi tárgyalást tartott meg. Erre tekintettel az elsőfokú végzés indokolását ebben a körben pontosítani kellett.

Arra ugyanakkor alap nélkül hivatkozott a felperes, hogy az alperesekkel úgy állapodott meg: az eljárás megszüntetése esetén mindegyik fél viseli a saját költségét. Egyrészt ugyanis nem igazolta e megállapodás létrejöttét, másrészt pedig az nem az általa fizetendő jogi képviselői munkadíj leszállítására, hanem – a Pp. 85. §-ának (1) bekezdése alapján – e fizetési kötelezettségének mellőzésére adott volna alapot, ilyen fellebbezési kérelme azonban a felperesnek nem volt. Ezért az ezzel kapcsolatos fellebbezési érvelést az ítélőtábla nem vehette figyelembe.

Azzal azonban már egyetértett, hogy az elsőfokú bíróság az alperesek jogi képviselője által kifejtett tevékenységhez képest túlzottan magas összegben határozta meg a felperes által fizetendő ügyvédi munkadíjat.

Noha az alperesek csatolt költségjegyzékben a R. 3. § (2) bekezdésének b) pontja alapján még valóban 1 898 000 Ft ügyvédi munkadíjat számítottak fel, a 2020. október 13-án megtartott érdemi tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy ezen a címen csupán 1 049 000 Ft megtérítésére tartanak igényt. Ennél magasabb összeget tehát az elsőfokú bíróság nem ítélhetett meg nekik, ezért az észrevételükben alap nélkül hivatkoztak arra, hogy az elsőfokú bíróság az általuk felszámított ügyvédi munkadíjat mérsékelte.

Kétségtelen tény, hogy az alperesek által felszámított 1 049 000 Ft ügyvédi munkadíj kevesebb mint a R. 3. § (2) bekezdésének b) pontja alapján kiszámított 1 898 000 Ft. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ezt az összeget ne lehetne tovább mérsékelni. Az R. 3. §-ának (6) bekezdése ugyanis lehetőséget ad a követelt munkadíj csökkentésére akkor, ha az nem áll arányban az elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Márpedig az alperesek jogi képviselője a per során csupán egy – közepes tartamú – írásbeli beadványt terjesztett elő, és csak két rövid tárgyaláson jelent meg, amelynek oka az volt, hogy az eljárást – a keresetek érdemi tárgyalásának tényleges megkezdése és a bizonyítási eljárás lefolytatása előtt – a felperes elállása folytán meg kellett szüntetni. Emiatt az alperesek képviseletének ellátása szükségszerűen csekélyebb mértékű érdemi ügyvédi tevékenységet igényelt, mintha a per az érdemi tárgyalást és a bizonyítási eljárást követően érdemi határozottal fejeződött volna be. Mindez az R. 3. §-ának (6) bekezdése alapján indokolttá tette az R. 3. § (2) bekezdésének b) pontjában írtnál alacsonyabb összegben felszámított ügyvédi munkadíj további mérséklését, az ugyanis az elvégzett tevékenységhez képest még így is aránytalanul magas volt.

E tevékenységgel és a perértékkel valójában 600 000 Ft munkadíj állt arányban, amelyet tovább már nem lehetett mérsékelni, hiszen az alperesek jogi képviselője az általa benyújtott egyetlen írásbeli beadványt mind ténybeli, mind pedig jogi szempontból felkészülten, jó szakmai színvonalon szerkesztette meg, továbbá gondoskodott az alperesek jogi képviseletének ellátásáról a per során megtartott két tárgyaláson is.

A kifejtett okok miatt az ítélőtábla az elsőfokú végzés fellebbezett részét a Pp. 389. §-a folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 383. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben írt módon részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.