6/2022. (VI. 30.) MvM utasítás
6/2022. (VI. 30.) MvM utasítás
miniszteri biztos kinevezéséről1
A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:
1. § A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdése és 221. § (2) bekezdése alapján dr. Schaller-Baross Ernőt 2022. június 23. napjától 2024. június 22. napjáig a Miniszterelnökség külkapcsolataiért felelős miniszteri biztossá (a továbbiakban: miniszteri biztos) nevezem ki.
2. § A miniszteri biztos
a) a hazai és a külföldi társadalmi-politikai berendezkedések megismerésére, tapasztalatcserére, szakpolitikai kutatómunka végzésére irányuló állami támogatású vezetőképző, látogató-, csere- és ösztöndíjprogramokat (a továbbiakban: programok) dolgoz ki,
b) a programok sikeres megvalósulása érdekében koordinálja a szükséges jogi, pénzügyi és szakmai előkészítő munkát,
c) a miniszter által meghatározottak szerint részt vesz a feladatkörét érintő nemzetközi eseményeken, egyeztetéseken,
d) feladatainak ellátása során együttműködik a Miniszterelnökség nemzetközi ügyeiért felelős szervezeti egységével és a miniszteri kabinettel,
e) tevékenységéről a Miniszterelnökséget vezető minisztert rendszeresen tájékoztatja.
3. § A miniszteri biztos tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja.
4. § A miniszteri biztos tevékenysége ellátásáért díjazásra és juttatásokra nem jogosult.
5. § A miniszteri biztost tevékenysége ellátásában kétfős titkárság segíti.
6. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
7. §2
Az utasítást a 4/2024. (VI. 28.) MVM utasítás 7. §-a hatályon kívül helyezte 2024. június 29. napjával.
A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
