KÜ BH 2022/61
KÜ BH 2022/61
2022.02.01.
I. A hatóság eljárást megindító végzése kellő részletességű, ezért az ügyfél védekezéshez való jogát nem sérti, ha tájékoztatást ad az eljárás tárgyáról, megjelöli azt a tényállást, amely miatt az eljárást megindítja, valamint azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyek megtartását vagy megsértését az eljárásban vizsgálni fogja.
II. A diszkriminatív jogalkalmazás nem vizsgálható, ha a fellebbező fél nem mutatja be a saját ügye és a hivatkozott másik ügy közötti azonosságot (Jpe.I.60.002/2021/7. Indokolás [19]-[21], [25]).
III. A védendő kiskorú szemszögéből félreérthető és ártalmas üzenetet közvetítő, káros életvezetési modellt kínáló – így a kifosztást jól jövedelmező, különösebb kockázattól mentes, alapvetően elfogadható magatartásként bemutató – műsorszám nem sorolható a III. korhatári kategóriába.[2010.évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 9. § (1) és (5) bek., 10. §; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 1. §, 81. §]
A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes a médiaszolgáltatásán 2021. március 21-én 19.00 órai kezdettel sugározta és 2021. március 24-én 13.11 órai kezdettel ismételte az „Apatigris” című televíziós sorozat második évad negyedik epizódját. A műsorszámot a III. korhatári kategóriába sorolva, azaz „tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott” minősítéssel tette közzé. A műsorszámban egyebek mellett olyan jelenetek szerepeltek, amelyekben két fiatal lány (Anett és Szandra) szórakozóhelyeken férfiakat itat le annak érdekében, hogy kifossza őket.
[2] Az alperes a 2021. április 27-én kelt, keresettel támadott végzésével a fenti műsorszámmal összefüggésben hivatalból közigazgatási hatósági eljárást indított, egyúttal kötelezte a felperest, hogy terjessze elő az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát.
[3] Végzésének indokolásában bemutatta a vizsgált műsorszám tartalmát, rögzítette a korhatári besorolás szempontjából általa különösen kifogásolt jelenetek szöveges leiratát. Kifejtett álláspontja szerint a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, ezért eggyel magasabb, a IV. korhatári kategóriába („tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott”) sorolandó. A felperes a nem megfelelő kategóriába sorolással, illetve a nem megfelelő időpontban történő közzététellel – vélelmezhetően – kettő alkalommal megsértette a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 9. § (5) bekezdését, illetve a 10. § (1) bekezdésének c) pontját.
[4] A felperes nyilatkozatában – érdemi álláspontjának kifejtése mellett – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 91. § (1) bekezdésére hivatkozással azt kérte, hogy az alperes a végzését egészítse ki a műsorszám, annak kifogásolt jelenetei, valamint a kiskorúak személyiségfejlődése, illetve a hivatkozott jogszabályhelyek közötti oksági kapcsolattal. Ennek hiányában ugyanis az érdemi védekezése csupán általánosságokban terjeszthető elő.
[5] Az alperes a 2021. június 8-án kelt, ugyancsak keresettel támadott határozatában megállapította, hogy a műsorszám sugárzásával a felperes két alkalommal megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat, ezért őt 12 000 000forint bírsággal sújtotta.
[6] Határozatának indokolásában az eljárást megindító végzés kiegészítésére vonatkozó kérelemmel kapcsolatban kiemelte: a végzés tartalmazta, hogy a kifogásolt jelenetek miatt a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, ezért a IV. korhatári kategóriába sorolandó. Kifejtette, hogy az Ákr. 81. § (1) bekezdése szerinti formában a határozatot és az önálló fellebbezéssel támadható végzést kell meghozni. Ugyanakkor az önálló jogorvoslattal nem megtámadható végzésekre az Ákr. 81. § (3) bekezdése irányadó, vagyis azok indokolásban a vélelmezhetően megsértett jogszabályhelyek megjelölése is elegendő. A jogsértés részletes indokolásának az azt megállapító határozatban kell szerepelnie, hiszen a határozat indokolásának célja az érdemi döntés ténybeli és jogi megalapozása. Ezért nem tartotta indokoltnak az eljárást megindító végzés kiegészítését az Ákr. 91. § (1) bekezdése alapján.
[7] Jogi álláspontja szerint a – végzésben foglaltakkal egyezően körülírt – kifogásolt jelenetekben szereplő magatartásminták a tizenhat éven aluli nézőkre káros hatással lehettek, személyiségfejlődésüket negatívan befolyásolhatták, miután a koktélt iszogató, sminket és kihívó ruhát viselő diáklányok vonzó példaként – ellenpontozás nélkül – ábrázolták azokat. Nem értett egyet a felperes érvelésével, amely szerint a műsorszám a könnyű pénzkereseti lehetőséget – a szereplők metakommunikációja, mozdulatai, gesztusai, arckifejezései, hangsúlyai révén – egyértelműen negatív színben láttatta volna. A műsorszám elején bemutatott, a sorozat előző epizódjában történt eseményeket összefoglaló jelenetben a cselekmény elítélendő volta semmilyen formában nem mutatkozott meg. A másik jelenetsor végén – Szandra arckifejezésén túl – ugyancsak nem jelent meg kétség a tettük helyességét illetően. Ráadásul Szandra esetleges kételyeit, az események komolyságát rögtön feloldotta Anett megjegyzése, amelyen a lányok összenevettek, Szandra látszólag beletörődött a történtekbe. A tartalom aggályosságát fokozta, hogy a lányok az idejük mellett a szexualitásukat is áruba bocsátották, mert kihívóan viselkedtek, és csókolózásért cserébe elfogadták a számukra felajánlott pénzösszeget. A filmalkotás nem nyújtott olyan eszközöket, amelyek segíthették volna a védendő korosztályt a látottaktól való távolságtartás kialakításában vagy azok helyes értelmezésében és a megfelelő következtetések levonásában. A műsorszám nem felelt meg a III. korhatári kategória szempontjainak, azt a IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni. A felperes a műsorszám III. korhatári kategóriában történt közzétételével két alkalommal megsértette az Mttv. 9. § (5) bekezdését és a 10. § (1) bekezdésének c) pontját.
[8] Az alperes a megállapított jogsértés miatt a felperessel szemben bírságot szabott ki az Mttv. 185. § (2) és (3) bekezdéseinek, a 187. § (2) bekezdésének és (4) bekezdése a) pontjának, valamint a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény (Szankciótv.) 10. § (1) bekezdésének alkalmazásával.
A keresetlevél és a védirat
[9] A felperes keresetlevelében elsődlegesen az alperes határozatának megsemmisítését, másodlagosan annak megváltoztatását és – jogsértés hiányában – a vele szemben kiszabott bírság mellőzését kérte. Harmadlagosan a határozat 2021. június 8-i hatállyal történő hatályon kívül helyezése és a jogkövetkezmények alóli mentesítése, negyedlegesen pedig a határozat megváltoztatása és a bírság 100 000forintra történő mérséklése iránt terjesztett elő kérelmet.
[10] Kifogásolta, hogy az alperes nem tett eleget az eljárást megindító végzés kiegészítése iránti kérelmének. Ezzel megsértette a közigazgatási eljárás alapelveit és ügyféli jogait. Nem hozta a tudomására, miért kifogásol egyes jeleneteket, ezért a nyilatkozatát nem tudta kellő körültekintéssel megtenni.
[11] Hangoztatta, hogy a műsorszám a bemutatott pénzszerzési lehetőséget egyértelműen negatív színben, elítélendő módon ábrázolta. A kezdő jelenetsorban – káros tartalom hiányában – az ellenpontozás objektíve kizárt volt. A másik jelenetben pedig, bár nem dialógus formájában, de megjelent a negatív, elítélendő jelleg. A szereplők metakommunikációja, mozdulatai, gesztusai, arckifejezései, hangsúlyai mind hozzájárultak a megfelelő értékítélet kialakításához. A szexualitás direkt megjelenítésére nem került sor. A leitatás számtalan mesében megjelenik, például a „Mátyás király aranygyapjas báránya” vagy „A mestertolvaj” című mesékben, és sem a leitatás, sem a kifosztás nem ér fel a „Jancsi és Juliska” mesében előforduló erőszakhoz.
[12] Sérelmezte, hogy versenytársa esetében az alperes hasonló jogsértés miatt lényegesen alacsonyabb összegű bírságot szabott ki, ezzel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
[13] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte.
[14] Kiemelte, hogy az eljárást megindító végzésből a felperes egyértelműen tudomást szerzett arról, hogy melyik műsorszám melyik jelenetével összefüggésben milyen jogsértés lehetősége merült fel.
[15] Az ügy érdemére vonatkozóan fenntartotta a határozatban kifejtett álláspontját.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[16] Az elsőfokú bíróság a 2021. szeptember 22-én kelt, fellebbezett ítéletével a keresetet elutasította a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 88. § (1) bekezdésének a) pontja alapján.
[17] Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy az Ákr. 81. § (1) bekezdése nem terjed ki az eljárást megindító végzésre, mivel az az érdemi döntésre vonatkozó előírás. Ezzel szemben, az Ákr. 81. § (3) bekezdése szerint az önálló jogorvoslattal nem megtámadható végzés indokolásában elegendő az azt megalapozó jogszabályhelyeket megjelölni. Az Ákr. 91. §-a is az ügy érdemében hozott döntés esetében alkalmazandó, ezért a végzés kiegészítésének mellőzése nem jogszabálysértő. A végzés teljesítette a törvény által előírt tartalmi követelményeket. A tisztességes eljárás elvével ellentétes lenne, ha a hatóság már az eljárás megindításáról szóló végzésében közölné érdemi döntésének megállapításait és azok részletes indokait. A felperesnek az ország egyik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező médiaszolgáltatójaként rendelkeznie kell a klasszifikációs besoroláshoz szükséges szakmai ismeretekkel. Elvárható, hogy a kifogásolt jelenetek megjelöléséből és azok tartalmából következtetni tudjon azokra az okokra, amelyek a nem megfelelő besorolást eredményezték. A felperes védekezéshez való joga nem sérült.
[18] Kifejtette, hogy a műsorszám kezdő jelenete – különösen a másik kifogásolt jelenettel együtt – a kiskorú nézők által is értelmezhető módon, azonban megfelelő ellenpontozás nélkül jelenítette meg az adott magatartást. A bankjegyek kiemelése a pénztárcából, az alkoholtól bódult állapotban lévő férfi képe és közben az egyik női szereplő „Ne csináld!” felszólítása, majd a lányok taxihoz futása a vágásnak és a rendezői munkának köszönhetően egyértelművé tette, hogy a pénzt csalárd módon szerezték meg. Ezt a taxiban lezajlott párbeszéd is megerősítette, mialatt a női szereplők arcán megbánás vagy erkölcsi dilemma nem volt felfedezhető, sőt, további hasonló cselekmény elkövetésének szándékát nyilvánították ki. A másik jelenet nyilvánvalóan összefüggésbe hozható a kezdő jelenettel, ami még egyértelműbbé teszi, hogy a női szereplők több esetben követték el a bűncselekménynek minősülő és erkölcsileg elítélendő magatartást. Utóbbi jelenet még egyértelműbben mutatta be, amint a fiatal lányok anyagi haszonszerzés céljából idősebb, idegen férfival ismerkedtek, a férfi felszólítására, pénzbeli ellenszolgáltatás fejében, szexuális jellegű cselekményeket végeztek, miközben végső céljuk a férfi kifosztása volt. A jelenet összességében azt sugallhatta a védendő korosztály számára, hogy a pénz és egyéb anyagi előnyök megszerzése a szexualitás felhasználásával, klasszikus, hétköznapi értelemben vett munkavégzés nélkülis könnyen lehetséges. Megállapította, hogy a vizsgált műsorszám nem tartalmazott kellő mértékű és egyértelműen értelmezhető ellenpontozást. A tizenhat éven aluli kiskorúak még kialakulatlan, formálódó, útkereső személyisége nem tudja dekódolni a szereplők metakommunikációiban, illetve a rendezői eszközökben megnyilvánuló, felperes által hangsúlyozott absztraktabb erkölcsi dilemmákat. A karakterek metakommunikációja egyrészt nem szerepelt kellő súllyal a jelenetben, másrészt végkimenetelében a szereplők megbánását nem eredményezte. A humoros, nevetgélő záró jelenet az enyhe negatívumot jelentéktelenné tette, azt sugallva, hogy az elért pénzbeli nyereség fejében a kisebb, átmeneti kellemetlenség még vállalható. A lehetséges súlyosabb következményekre egyáltalán nem mutatott rá a történet. Nem fogadta el, hogy a szexualitás diszkréten jelent volna meg a műsorszámban. A történet kontextusa, a szereplők csalárd motivációja mentén megjelenő, kifejezetten erotikus képsorokat és szóbeli megnyilvánulásokat is tartalmazó jelenet a szexualitást és a testiséget eszközként ábrázolta, amely tárgyiasítható, áruba bocsátható, használatával előnyök érhetőek el. A kifogásolt jelenetek szexuális tartalma, az elítélendő megatartás anyagi előnyökkel társítása, a szereplők által elkövetett bűncselekmény ellenpontozás nélküli bemutatása egyértelműen alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. A felperes által említett mesék – mint a valóságtól távoli és nem napjainkban játszódó történetek – a vizsgált műsorszámmal nem voltak párhuzamba állíthatók.
[19] Az elsőfokú bíróság a kiszabott bírságot is jogszerűnek ítélte. A versenytárs médiaszolgáltató ügyében hozott határozatot nem tartotta értékelhetőnek, mert a fokozatosság és arányosság elvének ugyanazon szankcionált személy esetében kell érvényesülnie, nem pedig a többi piaci szereplő viszonyában, ezért ezen okból az egyenlő elbánás elvének [Ákr. 2. § (2) bekezdés b) pont] megsértése sem állapítható meg.
A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem
[20] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával kereseti kérelmének teljesítését kérte, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt terjesztett elő kérelmet.
[21] Fenntartotta, hogy az eljárást megindító végzés hiányos, az alperes az Ákr. 91. § (1) bekezdésében meghatározott, a döntés kiegészítésére vonatkozó kötelezettségét megsértette. Az eljárást megindító végzésre – mint az Ákr. 80. § (1) bekezdése szerinti döntésre – is irányadó az Ákr. 81. § (1) bekezdése. Az alperes végzése nem tekinthető az Ákr. 81. § (3) bekezdése szerinti egyszerűsített döntésnek, mert annak indokolása nem kizárólag az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tartalmazza, és abban az egyszerűsített jellegre vonatkozó utalás sincs. Az Ákr. 1. §-ára utalva kiemelte: egyszerűsített döntés is csak az alapelvek érvényesülése esetén alkalmazható, ami a jelen esetben nem valósult meg. Az eljárás alapját képező tények és az alkalmazandó jogszabályhelyek között fennálló oksági kapcsolat megjelölése álláspontja szerint kiemelkedő jelentőségű, a tisztességes eljárás, a jóhiszeműség és a jogszerűség alapelvének, az ügyfél védekezéshez való jogának záloga. Az oksági kapcsolat feltárása és az érdemi döntés megállapításainak és részletes indokainak közlése közé egyenlőségjel nem tehető. Az elsőfokú bíróság érvelésének elfogadása esetén az alperes korábbi gyakorlata – amikor az oksági kapcsolatot is megjelölte – sértette volna a tisztességes eljárás elvét. Kifogásolta, hogy a kiegészítés elmaradása miatt nem kerülhetett olyan helyzetbe, hogy az ellene indult – szankcióval fenyegető – eljárásban teljes és megalapozott nyilatkozatot tehessen. Meglátása szerint az elsőfokú ítélet ellentmondásos, mert az Ákr. 91. § (1) bekezdése sérelmének hiányát a piaci méretével indokolta, ami ellentétes az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőség alkotmányos követelményével. Hangoztatta, hogy a védekezés során nem lehet az eljárás alá vontat olyan helyzetbe hozni, hogy találgatnia kelljen. A hiányolt okozati összefüggés szerepeltetésének fontosságára az alperes határozata a bizonyíték, mert a jogsértések köréből a trágárságot kizárta.
[22] Állította, hogy a bemutatott események elítélendő volta kellő súllyal jelent meg a műsorszámban, az ellenpontozás megfelelő volt. Szandra arcán valamennyi jelenetben zavartság, ijedtség látszott, tehetetlennek érezte magát, az eseményekkel sodródott. A néző ezzel az érzéssel azonosul a történések láttán, a jelenetek nem keltik azt a látszatot, hogy Szandra boldogságot élne át vagy a cselekedetei ne lennének elítélendők. A férfi szereplő sem ébresztett bizalmat, sőt kifejezetten ellenszenves, izzadékony, akaratos karakter volt, akitől Szandra kifejezetten undorodott. Ellentmondásosnak tartotta az ítéletet abban a kérdésben, hogy a bemutatott jelenetek milyen hatást válthattak ki a nézőkben. Míg a kifogásolt jelenetek vizsgálata kapcsán a szereplők cselekményét súlyosan elítélendőnek festette le, addig a [44] bekezdésben már kisebb átmeneti kellemetlenségként jellemezte azokat. Kiemelte, hogy a szexualitás direkt ábrázolására sem képileg, sem verbálisan nem került sor, a kifogásolt jelenetek üzenete éppen morális ellensúlyt képezett az epizód végére. Nézete szerint az elsőfokú bíróság túllépte mérlegelési jogkörének határait, és olyan filmművészeti, dramaturgiai, írói szakkérdésekben foglalt el szubjektív álláspontot, amelyre szakképesítéssel nem rendelkezik. Kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság szinte kritikátlanul elfogadta az alperes álláspontját. Mellőzte a keresetben említett mesék párhuzamát is, miközben a hátsó szándékkal történő leitatás, mint magatartásminta azokban is megjelenik, a szereplők csalárd motivációja ezért nem tesz szükségessé magasabb korhatári besorolást.
[23] Tévesnek tartotta azt az elsőbírói érvelést, amely szerint a versenytárs médiaszolgáltató ügyében hozott határozat nem értékelhető a jelen perben. Az Ákr. 2. § (2) bekezdésének b) pontjára utalva hangoztatta, hogy esetében az Mttv. 9. § (5) bekezdésének és a 10. § (1) bekezdése c) pontjának megsértése miatt csaknem négyszeres bírságot szabott ki az alperes, ami semmiképpen nem értelmezhető egyenlő bánásmódnak, és nem minősíthető indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélküli eljárásnak.
[24] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Perköltséget számított fel.
[25] Kiemelte, az eljárást megindító végzés alapján minden szükséges információ a felperes rendelkezésére állt a nyilatkozatának megtételéhez. A felperesnek nem kellett találgatnia, a végzésből egyértelműen megállapítható volt, hogy a kifogásolt jelenetek vonatkozásában pontosan mi nem felelt meg a vonatkozó követelményeknek, a végzés ugyanis a jeleneteket ismertette, és a releváns jogszabályhelyek megjelölését is tartalmazta.
[26] A műsorszámban a védendő korosztály tagjai számára azonosítható, de félreérthető vagy nehezen feldolgozható téma kapcsán a szereplők cselekményének elítélendő volta nem jutott kifejezésre. A karakterek gesztusai kellő súllyal nem voltak érzékelhetőek.
[27] A felperes által hivatkozott, más médiaszolgáltatóra vonatkozó hatósági döntés a jelen ügyben nem bír relevanciával.
A Kúria döntése és jogi indokai
[28] A fellebbezés – az alábbiak szerint – nem alapos.
[29] A Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. § (1) bekezdése szerint a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta.
[30] E körben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a megalapozottan megállapított tényállás alapján, a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezések felhívásával helyes jogi következtetést vont le a perbeli ügy eldöntésére nézve. Érdemi döntésével és annak indokaival a Kúria is egyetértett. A fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakat emeli ki.
[31] A Kp. 100. § (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezést megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével, illetve azt a közzétett kúriai határozatot és annak azt a részét, amelytől az ítélet jogkérdésben eltér. Rámutat a Kúria, hogy a fellebbezést kizárólag az elsőfokú bíróság eljárásával és ítéletével kapcsolatos jogszabálysértések alapozhatják meg, az alperes eljárása és határozata közvetlenül nem, csak áttételesen – a fellebbezett ítélet megállapításain keresztül – lehet a másodfokú eljárás tárgya. A felperes a fellebbezésében alapvetően továbbra is az alperes jogszabálysértéseit kifogásolta, egyfelől a közigazgatási eljárásjogi szabályok megszegését, másfelől a klasszifikációra vonatkozó anyagi jogi előírások téves értelmezését állítva. Ezekben a kérdésekben az elsőfokú bíróság az ítéletében – részletes indokolást adva – állást foglalt. Ha a felperes nem fogalmazza meg, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokait mennyiben és milyen okból kifogásolja, a másodfokú bíróság is csak visszautalni tud a fellebbezett ítéletben írtakra.
[32] A hatósági döntés tartalmára és formájára vonatkozó követelményeket az Ákr. 81. §-a határozza meg. Az (1) bekezdés szerint a döntés tartalmazza – egyebek mellett – a teljes eljárásra történő áttérés esetén az áttérés okára, a megismerhetetlenné tett zártan kezelt és védett adatokkal együtt megállapított tényállásra, a bizonyítékokra, a szakhatósági állásfoglalás indokolására, a mérlegelés és a döntés indokaira, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölésére is kiterjedő indokolást. A (3) bekezdés szerint az önálló jogorvoslattal nem támadható végzésről az indokolásban csak az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tartalmazó egyszerűsített döntés hozható. A perbeli esetben azt a felperes sem vitatta, hogy az alperes eljárást megindító végzése önálló jogorvoslattal nem támadható, ebből következően azon nem az Ákr. 81. § (1) bekezdésének, hanem a (3) bekezdésének való megfelelés kérhető csak számon. Ezen az sem változtat, hogy az alperes – több garanciát alkalmazva – a végzése indokolásában nem csupán az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tüntette fel, az egyszerűsített jellegre pedig nem utalt. Az Ákr. 91. § (1) bekezdése értelmében a döntés kiegészítésének akkor van helye, ha a döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés. Az alperes eljárást megindító végzéséből – a kifejtettekre figyelemmel – jogszabály szerint kötelező tartalmi elem nem hiányzik, a végzés nem az ügy érdemében hozott döntés [Ákr. 80. § (1) bekezdés], emiatt az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes által kért kiegészítés elmaradása nem tekinthető jogszabálysértőnek.
[33] A Kúria emlékeztet arra, hogy a hatósági döntések egyaránt különbözőek anyagi jogi – a hatósági ügyet érdemben eldöntők vagy nem érdemiek – és eljárásjogi szempontból – az eljárást lezárók vagy közbensők. A különböző döntésekkel szemben támasztott formai és tartalmi követelmények nem azonosak. Így az indokolási kötelezettség is az adott döntés által kiváltott joghatáshoz igazodik. Legrészletesebb indokolást, lényegében tartalmi magyarázatot az eljárást lezáró érdemi döntés igényel, mivel ez okoz változást az ügyfél jogi helyzetében (jogaiban és kötelezettségeiben). Az eljárást megindító végzés nem érdemi, közbenső jellegű. Ugyanazt az eljárási hatást váltja ki, mint más eljárásfajták esetén a kérelem, a hatósági eljárás megindítását. Ennek megfelelően az eljárást megindító végzés indokolása akkor elégséges, ha az ügyfelet (ügyfeleket) tájékoztatja az eljárásról: tartalmaz tényállást, illetve megjelöli azt a jogszabályi rendelkezést, amely miatt az eljárás szükséges. Minden más körülmény már az eljárásra tartozik. Az eljárás során kell a tényállást tisztázni, a tényállás jogszabályi minősítését és az alkalmazandó jogkövetkezményt megállapítani. Ezek az eljárást megindító végzés meghozatalakor általában nem állnak rendelkezésre. Ha ugyanis rendelkezésre állnának, akkor az eljárást megindító végzés helyett nyomban érdemi, az eljárást lezáró végzést kellene hozni.
[34] Az alperes az eljárást megindító végzésében az Ákr. 1. §-ának megfelelően – az eljárás tisztességességét biztosítva, a jogszerűség és a jóhiszeműség alapelveit is szem előtt tartva, az ügyféli jogok gyakorlásának elősegítése érdekében – kellő részletességű tájékoztatást adott az eljárás tárgyáról. Megjelölte azt a műsorszámot, illetve annak azokat a részeit, amelyek miatt az eljárás megindult, valamint azokat a törvényi tényállásokat, amelyeket a vizsgált műsorszám közzététele vélelmezhetően megsértett. A felperes által hiányolt oksági kapcsolat részletezése – amennyiben a feltételezett jogsértést a hatóság ténylegesen megállapítja – az érdemi döntésre, azaz a határozatra tartozó kérdés, csupán annak indokolásában kell, hogy megjelenjen. Amint arra az elsőfokú bíróság is utalt, az ilyen jellegű prejudikálás éppen a tisztességes eljárás elvével lenne ellentétes. Hangsúlyozza a Kúria, hogy az alperes – fellebbezésben hivatkozott – korábbi gyakorlata jogszerűségének vizsgálata nem képezte a jelen eljárás tárgyát. Megjegyzi, hogy az – esetlegesen – téves jogértelmezésen alapuló gyakorlat megváltoztatásának nincs akadálya (1/2002. Közigazgatási jogegységi határozat).
[35] Kiemeli e körben a Kúria, hogy az Mttv. 9. § (1) bekezdése alapján mindenekelőtt a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató (jelen esetben a felperes) kötelezettsége, hogy az általa közzétenni kívánt műsorszámot a közzétételt megelőzően a (2)–(7) bekezdés szerinti kategóriák valamelyikébe sorolja. Az alperes megfogalmazta, hogy a felperes adott műsorszámra vonatkozó besorolásának megfelelőségével kapcsolatban, egyes konkrét jelenetekre figyelemmel aggályai merültek fel. Ezzel összefüggésben kellett a felperesnek megtennie a nyilatkozatát, lényegében számot adva arról, miért tartotta elégségesnek a III. korhatári kategóriába sorolást és indokolatlannak a IV. kategória alkalmazását. A felperes által felhívott Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése szerint a törvény előtt mindenki egyenlő. Az elsőfokú bíróság azon indoka, amely szerint a felperesnek az ország egyik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező médiaszolgáltatójaként rendelkeznie kell a klasszifikációhoz szükséges szakmai ismeretekkel, nem ütközik az általános jogegyenlőség szabályába, mindössze arra a felperes által sem vitatott tényre mutat rá, hogy a felperesnek – magyar médiapiaci jelenlétéből, helyzetéből adódóan – nyilvánvalóan jelentős tudása, tapasztalata van a műsorszámok korhatári besorolását illetően, ami miatt különösen nem fogadható el, hogy az alperes – egyébként egyértelmű – felhívásának megértése, teljesítése számára bármiféle nehézséget okozott volna, ami miatt találgatnia kellett a nyilatkozattétele irányát illetően.
[36] A Kúria összességében az elsőfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy a felperes védekezéshez való joga nem sérült. Nyilatkozatát minden, ahhoz szükséges információ birtokában tehette meg. Konkrétan nem is mutatta be, mi lett volna az a plusz információ, amelynek ismeretében más tartalmú nyilatkozatot tett volna. Bár a fellebbezési tárgyaláson állította, hogy az eljárást megindító végzés alapján úgy értette: az alperesnek a kifogásolt jelenetekben megjelenő trágár kifejezésekkel kapcsolatban merültek fel aggályai – amire végül az alperes nem alapított határozati döntést –, a nyilatkozatában mégsem csupán e körben tett – igen részletes és az eljárás során mindvégig fenntartott, lényegében változatlan – előadást. A felperes védekezéshez fűződő jogát a jogorvoslathoz fűződő jogával összefügésben is szemlélve, a határozat ellen (amelynek indokolását már maga a felperes sem tartotta hiányosnak, erre vonatkozó kifogást nem fogalmazott meg) keresettel élhetett, az elsőfokú bíróság ítélete ellen pedig fellebbezéssel, ám az alperes – és az elsőfokú bíróság ezzel egyező – érdemi megállapításait megdönteni, saját, korhatári besorolásra vonatkozó álláspontját elfogadtatni a jogorvoslat során sem tudta.
[37] Az Mttv. 9. § (5) bekezdése szerint azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy erőszakra, illetve szexualitásra utal, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. A 10. § (1) bekezdésének c) pontja szerint lineáris médiaszolgáltatásban a IV. kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva, 21 óra és 05 óra között tehető közzé. Az alperes és az elsőfokú bíróság részletesen kifejtett, alapos érvek mentén mutatott rá arra, hogy a felperesnek a perbeli műsorszámot – helyesen – nem a III., hanem a IV. kategóriába kellett volna sorolnia.
[38] A Kúria eljáró tanácsa a per tárgyát képező műsorszámot megtekintette, és megállapította, hogy a felperes a fellebbezésében minden alap nélkül állította, hogy a bemutatott események elítélendő volta kellő súllyal jelent meg a műsorszámban, az ellenpontozás megfelelő volt. A képi és hangi eszközökkel egyaránt explicit módon bemutatott magatartás – a kifosztás – helytelen, elítélendő voltának érzékeltetéséhez az egyik női szereplő (Szandra) arcán átfutó érzelmek (zavartság, ijedtség, undor) megjelenítése, a szereplő ebből kikövetkeztethető érzelmi állapota, viszonyulása (tehetetlenség, sodródás) elégtelen volt. Ennek megítélése során nem az átlag néző szempontjait, hanem – ahogyan azt az alperes és az elsőfokú bíróság is tette – a védendő kiskorúak szempontjait, életkori sajátosságait kellett figyelembe venni. Ők azok, akiknek a látottak-hallottak feldolgozásához a vizsgált műsorszámbelinél egyértelműbb, részletesebb magyarázatra van szükségük, mert még nem képesek minden esetben olyan összetett módon értékelni a műsorszám tartalmát, mint egy felnőtt néző. A fiatal korosztály formálódó világképének, értékrendjének kialakításához a televízióban látott szereplők gyakran kínálnak modelleket, amelyeket a fiatalok még kritikátlanul fogadnak el, illetve a kevés élettapasztalatuk miatt nehezen ítélhetik meg a bemutatottak erkölcsi és társadalmi elfogadottságát. A kifogásolt műsorszám – a védendő kiskorúak szemszögéből – félreérthető és ártalmas üzenetet közvetített, káros életvezetési modellt kínált: számukra a kifosztást jól jövedelmező, különösebb kockázattól mentes, alapvetően elfogadható magatartásként mutatta be. A férfi karakternek a felperes által hivatkozott ellenszenves volta éppen nem ellensúlyozó jellegű volt, hanem az említett magatartást tanúsító női szereplőkkel való könnyebb azonosulást segítette elő. Az elsőfokú ítéletnek a felperes által hivatkozott ellentmondásosságát a Kúria nem észlelte. A női szereplők cselekményét – helyesen – súlyosan elítélendőnek tartotta, ezzel összhangban a [44] bekezdésben arra mutatott rá, hogy a műsorszámbeli ábrázolás relativizálta annak súlyát: a humoros, nevetgélő záró jelenet még a bemutatott enyhe negatívumot is eljelentéktelenítette, azt kisebb, átmeneti kellemetlenségként ábrázolva.
[39] Az elsőfokú bíróság – a fellebbezésben foglaltakkal szemben – okszerűen mutatott rá arra, hogy a szexualitás nem csupán diszkrét módon jelent meg a műsorszámban. Az egyik kifogásolt jelenet meghatározó eleme volt az erotika, a flört, a csókjelenetek bemutatása, ahogy a fellebbezett ítélet is megfogalmazta: a szexualitást és a testiséget eszközként ábrázolva, amely tárgyiasítható, áruba bocsátható, használatával előnyök érhetőek el. Erre a felperes által említett morális ellensúlyként tekinteni semmiképpen sem lehetett.
[40] A Legfelsőbb Bíróság Kfv.IV.37.224/2005/7. és Kfv.IV.37.296/2005/7. számú ítéletei óta töretlen bírósági gyakorlat szerint a korhatári besorolás jogkérdés és nem szakkérdés. A Kúria nem lát indokot arra, hogy ettől jelen ügyben eltérjen. Az alperes jogalkalmazást segítő ajánlása, valamint a következetes hatósági és bírósági jogalkalmazásban kimunkált, irányt adó szempontrendszer alapján szakértő bevonása nélkül megállapítható volt, hogy melyek a műsorszám megfelelő minősítésének kritériumai. A perben nem merült fel olyan különleges szakértelmet igénylő kérdés, amely szükségessé tette volna igazságügyi szakértő bevezetését az eljárásba. Az kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság az alperessel egyező érdemi álláspontot foglalt el, azonban a Kúria megítélése szerint is helyesen értékelte a vizsgált műsorszámot, ítéletében részletesen, logikusan kifejtett indokát adta ítéletének, az minden tekintetben összhangban áll az Mttv. vonatkozó rendelkezéseivel. A felperes kifogásait az alperes értékelési érvrendszerét illetően hangsúlyozza a Kúria, hogy az elsőfokú bíróság részletesen ismertetett mérlegelési tevékenység eredményeként döntött az alperes határozatának megalapozottságáról. A Kúria ennek felülmérlegelésére a fellebbezés fejtegetései ellenére sem látott alapos indokot. Az elsőfokú bíróság logikus, okszerű, az egyes jeleneteknek a realitás talaján álló értékeléséről adott számot ítélete indokolásában – e tekintetben jogszabálysértés, tényállásbeli hiányosság a felperes részéről sem merült fel –, azzal a Kúria is egyetértett.
[41] A keresetben említett mesék párhuzama – a felperes fellebbezési érvelésével ellentétben – nem volt figyelembe vehető. Az Mttv. 203. §-ának 47. pontja szerint a műsorszám: hangok, illetve hangos vagy néma mozgóképek, állóképek sorozata, amely egy médiaszolgáltató által kialakított műsorrendben vagy műsorkínálatban – hosszától függetlenül – önálló egységet alkot. Az Mttv. már idézett 9. § (1) bekezdése szerinti klasszifikációs kötelezettség a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató által közzétenni kívánt műsorszámokra vonatkozik, a felperes által hivatkozott mesebeli történetek korhatári besorolása így szóba sem kerülhetett.
[42] Az alkalmazott jogkövetkezmény vizsgálatát a felperes jogszabálysértésre hivatkozva kérte, arra nem hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság jogkérdésben eltért volna a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától. A jogkövetkezmény diszkriminatív alkalmazását a Kúria ebben az esetben is a Jogegységi Panasz Tanácsa Jpe.I.60.002/2021/7. határozatában kifejtett ügyazonosság kritériumai alapján (Indokolás [19]-[21], [25]) tudná megvizsgálni, de a fellebbezés az erre vonatkozó tartalmi kifejtést is mellőzte. A felperes anélkül sérelmezte az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, hogy bemutatta volna az általa hivatkozott másik ügy egyedi körülményeit, a fokozatosság, arányosság azon ügyben történt figyelembevételét. Nem tárta a bíróság elé, hogy a két ügyben felmerült bírságkiszabási szempontok egymással bármilyen mértékben is egyezőséget mutatnának. Erre figyelemmel a két ügy összehasonlítása nem volt lehetséges, ennek hiányában pedig diszkriminatív – indokolatlanul megkülönböztető, részrehajló – jogalkalmazás sem volt megállapítható.
[43] A Kúria ezért a jogkövetkezményt csak a felperes által hivatkozott jogszabálysértés tekintetében vizsgálhatta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ebben a vonatkozásban is helyesen járt el, amikor részletesen megindokolt döntésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes hatóságot jogszabálysértés nem terheli. Az alperesnek a bírságkiszabás során a felperes egyedi ügyének körülményeit kellett mérlegelnie, és a fokozatosság és arányosság elvét is a felperes vonatkozásában kellett érvényre juttatnia.
[44] Minderre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Kf.VII.41.039/2021.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás