BÜ BH 2022/68
BÜ BH 2022/68
2022.03.01.
A büntetés-végrehajtási bíró eljárásában is irányadó, hogy a határozat rendelkező részét kijavító – hivatalból meghozott – végzés ellen csak akkor van helye fellebbezésnek, ha maga a kijavítással érintett határozat is sérelmezhető fellebbezéssel [Be. 453. § (1) és (3) bek. a) pont].
[1] A másodfokú bíróság a 2021. május 14. napján kelt 2. számú végzésével a terhelt büntetés-végrehajtási ügyében a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja 2020. október 9. napján kelt végzését helybenhagyta azzal, hogy megjelölte a rendőr-főkapitányság bankszámlaszámát, melyre a végzésben megállapított összeget meg kell fizetni.
[2] A másodfokú bíróság hivatalból észlelte, hogy a 2. alszámú végzésének rendelkező része hibásan tartalmazza a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja határozatának sorszámát, ezért azt a Be. 453. § (1) bekezdése alapján a 2021. június 23. napján kelt 4. számú végzésével kijavította. Végzését az ügyészségnek, a terheltnek és a terhelt védőjének rendelte kiadni, és a határozatával szemben a Be. 453. § (3) bekezdés a) pontjára hivatkozással fellebbezési jogot biztosított.
[3] A végzés ellen a terhelt jelentett be fellebbezést kézbesítési íven, indokolás nélkül.
[4] Az ítélőtábla a 2021. június 29. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésében a terhelt büntetés-végrehajtási ügyében a törvényszék mint másodfokú bíróság 2021. június 23. napján meghozott 4. számú – a törvényszék mint másodfokú bíróság 2. számú végzésének rendelkező részét kijavító – végzése ellen a terhelt által bejelentett fellebbezést elutasította.
[5] Az ítélőtábla fellebbezést elutasító végzése ellen a terhelt kézbesítési íven, indokolás nélkül jelentett be fellebbezést.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt fellebbezését alaptalannak tartotta és – a Be. 605. § (1) bekezdése alapján – az ítélőtábla végzésének helybenhagyását indítványozta.
[8] A terhelt fellebbezése nem alapos.
[9] A törvényszék mint másodfokú bíróság a 4. számú végzésével a 2021. május 14. napján meghozott és véglegessé vált 2. számú végzés rendelkező részét – számelírás miatt – a büntetőeljárásról szóló Be. 453. § (1) bekezdése alapján javította ki.
[10] A kijavítással érintett 2. számú végzéssel a másodfokú bíróság a Be. 605. § (1) bekezdése alapján a büntetés-végrehajtási ügyben első fokon eljárt büntetés-végrehajtási bíró által – az elővezetési díj megállapítása és viselése tárgyában – meghozott határozatát helybenhagyta. A törvényszék a fellebbezési eljárást a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 50. § (4) bekezdése és 51. § (4) bekezdése alapján folytatta le.
[11] A Bv.tv. 50. § (6) bekezdése értelmében, ha e törvény másként nem rendelkezik a büntetés-végrehajtási bíró eljárására – így a másodfokú eljárásra is – a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni. Ebből következően azokban az eljárási kérdésekben, amelyekre a Bv.tv. más szabályokat nem ír elő, a Be. rendelkezései eltérés nélkül irányadók.
[12] A törvényszék mint másodfokú bíróság – a terhelt fellebbezésére tekintettel – a felülbírálati jogkörében eljárva hozta meg a 2. számú nem ügydöntő végzését, mellyel szemben további rendes jogorvoslatnak nem volt helye. Így a 2. számú nem ügydöntő határozata a Be. 460. § (2) bekezdés a) pontja szerint a meghozatala napján – 2021. május 14-én – véglegessé vált.
[14] A Be. 453. § (1) bekezdése szerint, ha a határozat elírást vagy számítási hibát tartalmaz, a bíróság a határozat kijavítását mind indítványra, mind hivatalból elrendelheti. A törvényszék e jogszabályhely alapján – hivatalból – javította ki a 2. szám alatt meghozott végzését.
[15] Mindezek tükrében az ítélőtábla helytállóan hivatkozott végzésének indokolásában arra, hogy a kijavító végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 453. § (3) bekezdés a) és b) pontja csupán abban az esetben biztosítja, ha a bíróság a fellebbezéssel sérelmezhető határozat rendelkező részét javítja ki, vagy a határozat rendelkező részének a kijavítása iránti indítványt utasítja el.
[16] A határozat rendelkező részét kijavító – hivatalból meghozott – végzés ellen tehát csak akkor van helye fellebbezésnek, ha maga a kijavítással érintett határozat is fellebbezéssel sérelmezhető [Be. 453. § (3) bek. a) pont].
[17] A törvényszék véglegessé vált 2. számú határozata fellebbezéssel nem volt sérelmezhető, ebből eredően a Be. 453. § (3) bekezdés a) pontja alapján a kijavító végzés sem támadható jogorvoslattal.
[18] Mindezekre tekintettel, az ítélőtábla helytállóan rögzítette, hogy a törvényszék tévesen biztosított jogorvoslati jogosultságot a kijavító végzés ellen.
[19] A bíróság által tévesen biztosított fellebbezési jog nem keletkeztet jogorvoslati jogot és ebből okszerűen következik, hogy a törvényben kizárt fellebbezés felülbírálati kötelezettséget sem eredményez (BH 2011.276.II. 2020. 294.).
[20] A kifejtettek alapján az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a törvényben kizárt fellebbezést a Be. 589. §-ára figyelemmel alkalmazandó Be. 588. § (1) bekezdése alapján a törvényszéknek kellett volna elutasítania.
[21] Az ítélőtábla e mulasztást pótolta, amikor a terhelt fellebbezését a Be. 597. § (1) bekezdése alapján elutasította. Mindezekre tekintettel a terhelt fellebbezése nem alapos.
[22] Ezért a Kúria az ítélőtábla végzését a Be. 614. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen, a Be. 605. (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Bpkf.I.1277/2021/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
