• Tartalom

7/2022. (IV. 21.) MvM rendelet

7/2022. (IV. 21.) MvM rendelet

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekkel kapcsolatos jelentések, valamint tájékoztatások részletszabályairól

2023.01.01.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés 12. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1)1 A fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 568/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. Rendelet) 32. § (4) bekezdésében meghatározott heti tájékoztatási kötelezettségét a közigazgatási hatósági ügyekben eljáró

a) közigazgatási hatóság az 1. melléklet,

b) szakhatóság a 2. melléklet

szerinti táblázat kitöltésével és a táblázat tárgyhetet követő hét első munkanapján történő, elektronikus úton való megküldésével teljesíti.

(2)2 Az (1) bekezdés szerinti szerv az ugyanazon kijelölt, koordinációs feladatokat ellátó főispán (a továbbiakban: főispán) által koordinált különböző, a Korm. Rendelet 32. § (1) bekezdése szerinti ügy (a továbbiakban: kiemelt jelentőségű ügy) tekintetében a heti tájékoztatási kötelezettségét valamennyi folyamatban lévő eljárásáról együttesen, egyetlen táblázat beruházásonkénti sorrendben történő kitöltésével teljesíti.

2. §3 A főispán a Korm. Rendelet 32. § (6) bekezdés d) pontjában meghatározott havi tájékoztatási kötelezettségét valamennyi általa koordinált kiemelt jelentőségű ügy tekintetében együttesen, az 1. és a 2. melléklet szerinti táblázatok beruházásonkénti sorrendben történő kitöltésével teljesíti.

3. § (1)4 A főispán a Korm. Rendelet 32. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott negyedévenkénti tájékoztatási kötelezettségét a 3. és a 4. melléklet szerinti táblázatok kitöltésével és beruházásonkénti szöveges tájékoztatással teljesíti.

(2) A szöveges tájékoztatás legalább az 5. mellékletben meghatározott adatokat tartalmazza.

4. §5 A főispán a Korm. Rendelet 32. § (6) bekezdés a) és d) pontja szerinti jelentéseit, valamint tájékoztatásait az 1–4. melléklet szerinti táblázatokban meghatározott formátum szerint, elektronikus formában és elektronikus úton küldi meg a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter részére.

5. § Ez a rendelet 2022. május 1-jén lép hatályba.

6. §6

3. melléklet a 7/2022. (IV. 21.) MvM rendelethez7

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokra vonatkozó alapadatok

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokra vonatkozó alapadatok

2.

Sorszám

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánító kormányrendelet száma

Hatálybalépés

Fővárosi és vármegyei kormányhivatalt vezető főispán
koordinációra való kijelölést tartalmaz

A Kormányrendeletben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházás, projekt megnevezése

Fővárosi és vármegyei kormányhivatalt vezető főispán által kijelölt koordinátor neve és elérhetősége

3.

Igen / Nem

Kijelölés napja

Koordinációra kijelölt főispán

4.

1.

5.

2.

6.

3.

7.

4.

8.

5.

9.

6.

10.

7.

11.

8.

12.

9.

13.

10.

14.

11.

3. melléklet a 7/2022. (IV. 21.) MvM rendelethez8

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokra vonatkozó alapadatok

A

B

C

D

E

F

G

H

1

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokra vonatkozó alapadatok

2

Sorszám

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánító kormányrendelet száma

Hatálybalépés

Fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető főispán
koordinációra való kijelölést tartalmaz

A Kormányrendeletben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházás, projekt megnevezése

Fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető főispán által kijelölt koordinátor neve és elérhetősége

3

Igen/Nem

Kijelölés napja

Koordinációra kijelölt főispán

4

1.

5

2.

6

3.

7

4.

8

5.

9

6.

10

7.

11

8.

12

9.

13

10.

14

11.

4. melléklet a 7/2022. (IV. 21.) MvM rendelethez

Negyedéves tájékoztatás a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházások vonatkozásában

A

B

C

D

E

F

G

1

Negyedéves tájékoztatás a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházások vonatkozásában

20 _.__. negyedév

2

A Kormányrendeletben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházás, projekt megnevezése:

3

A kiemelt jelentőségűvé nyilvánító kormányrendelet száma:

4

Sorszám

Közigazgatási hatósági eljárás megnevezése

Eljárás megindulása
(Dátum)

Iktatószám

Az ügy állása

Eljárás lezárása
(amennyiben folyamatban
lévő eljárásról van szó, úgy
annak feltüntetése)

Eljárást akadályozó körülmények

5

1.

6

2.

7

3.

8

4.

9

5.

10

6.

11

7.

12

8.

13

9.

14

10.


Megjegyzés: a táblázat vezetése folyamatosan, időrendi sorrendben történik.

5. melléklet a 7/2022. (IV. 21.) MvM rendelethez

A kiemelt jelentőségű ügyekkel összefüggő negyedéves tájékoztatások minimális tartalma

1. A beruházás megjelölése, rövid ismertetése.

2. Az adott beruházásra vonatkozó jogi szabályozás rövid, tömör bemutatása:

2.1. a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé történő nyilvánításról szóló kormányrendeletre történő utalás;

2.2.9 a koordinációs feladatokat ellátó főispán kijelölésére történő utalás;

2.3. a negyedéves tájékoztatás megtételének kötelezettségére vonatkozó rendelkezésre történő utalás.

3.10 A koordinációs feladatokat ellátó főispán és a beruházó, valamint a kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok és a beruházó kapcsolattartásának, együttműködésének rövid bemutatása.

4.11 A koordinációs feladatokat ellátó főispán és az egyes hatóságok, szakhatóságok kapcsolattartásának, együttműködésének rövid bemutatása.

5. Az adott beruházás vonatkozásában a tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó hatósági eljárások ismertetése:

5.1. eljáró hatóságonként a tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó valamennyi hatósági eljárás;

5.2. az egyes tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó hatósági eljárások megindulásának időpontja;

5.3. az egyes tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó hatósági eljárások lezárulásának módja és időpontja.

6. Az adott beruházás vonatkozásában a tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó szakhatósági eljárások ismertetése:

6.1. eljáró szakhatóságonként a tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó valamennyi szakhatósági eljárás felsorolása;

6.2. az egyes tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó szakhatósági eljárások megindulásának időpontja;

6.3. az egyes tárgyidőszakban megindult, valamint az előző tárgyidőszakból áthúzódó szakhatósági eljárások lezárulásának módja és időpontja.

7.12 A tárgyidőszakban a koordinációs feladatokat ellátó főispán által megtett valamennyi koordinációs intézkedés bemutatása, szükség esetén kitérve az adott intézkedés alkalmazásának indokaira és eredményeire is.

8.13 Amennyiben a tárgyidőszakban a beruházáshoz kapcsolódó hatósági és szakhatósági eljárások vonatkozásában bármilyen, a beruházás megvalósulását akadályozó, lassító probléma merült fel, a probléma ismertetése és a probléma érdekében a koordinációs feladatokat ellátó főispán, a beruházó, illetve az érintett hatóságok és szakhatóságok által megtett intézkedések és azok eredményének bemutatása.

9.14 Amennyiben a beruházás vonatkozásában az előző negyedéves tájékoztatásban a koordinációs feladatokat ellátó főispán valamilyen problémáról számolt be, annak bemutatása, hogy az előző időszakban felmerült probléma a tárgyidőszakra elhárult-e, vagy az még mindig fennáll.

10. A beruházás és a kiemelt jelentőségű ügyek állásának, a tárgyidőszak eseményeinek összegzése.

1

Az 1. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 21/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § a) pontja, a 21/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdése a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja, a 21/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 3. melléklet a 21/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. melléklet a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

9

Az 5. melléklet 2. pont 2.2. alpontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. melléklet 3. pontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. melléklet 4. pontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 5. melléklet 7. pontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 5. melléklet 8. pontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 5. melléklet 9. pontja a 12/2022. (VIII. 31.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére