ÍH 2022. 7.
ÍH 2022. 7.
2022.03.01.
I. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a másodfokú bíróság hivatalból is folytathat bizonyítást, függetlenül attól, hogy annak eredménye a vádlott javára vagy terhére értékelhető [Be. 164. § (1)–(3) bekezdés, 593. § (4) bekezdés].
II. A büntetőeljárásban tanúkihallgatásnál az élettárs fogalma [Be. 10. § (1) bekezdés 5. pont, Ptk. 6:514. § (1) bekezdés].
A másodfokon eljáró törvényszék végzésével Gy. L. tanúnak a 2016. évre vonatkozó, az élettársi kapcsolatra hivatkozó vallomástételt megtagadó nyilatkozatát elutasította.
A végzéssel szemben Gy. L. tanú, valamint a vádlott védője jelentettek be fellebbezést, melyet nem indokoltak, de nyilvánvalóan a tanúvallomás jogszerűtlen megtagadásának megállapítása miatt, annak megállapítása érdekében fellebbeztek, hogy a tanú jogszerűen tagadta meg a vallomástételt a 2016-os évre vonatkozóan.
A fellebbviteli főügyészség átiratában kifejtette, hogy a hozzátartozónak minősülő élettárs fogalmát definiáló Ptk. 6:514. §-ában megjelölt fogalmi elemeket, a közös háztartást, az érzelmi, illetve gazdasági kapcsolatot az ítélkezési gyakorlat gondosan kidolgozta. E körben utalt a Kúria BH 2017.369. és BH 2017.338. számú eseti döntésére. Hivatkozott arra, hogy a vádlottnak és a tanúnak az alkalmi találkozások szintjén megrekedő kapcsolata nem minősül tényleges együttlakásnak, életvitelszerű közös életnek, illetőleg alkalmi szexuális érintkezésük sem meríti ki az érzelmi közösség fogalmát, de a gazdasági közösség kritériumai sem találhatók meg esetükben. Összességében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását indítványozta.
A vádlott védője a főügyészségi átiratra észrevételt tett. Ebben kifejtette, hogy a járásbíróság a 2018. december 3. napján megtartott tárgyaláson Gy. L. tanút meghallgatta, aki akként nyilatkozott, hogy a vádlottal élettársi kapcsolatuk 2006-tól 2016. évig tartott. Ekkor a bíróság figyelmeztette vallomásmegtagadási jogára, mellyel a tanú élni kívánt. Bár a járásbíróság a vallomás megtagadásának jogszerűségéről alakszerű határozatot nem hozott, de azt nyilvánvalóan jogszerűként elfogadta, ugyanis a tanút a tárgyalóteremből elbocsátotta.
A védő hivatkozott a Be. 175. § (3) bekezdésére, mely szerint, ha a tanú a vallomástételt jogszerűen megtagadta, további kérdés hozzá nem intézhető. A védői álláspont szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor az ítélet részbeni megalapozatlanságára hivatkozással Gy. L.-t megidézve őt ismételten tanúként kívánta kihallgatni, mert véleménye szerint a másodfokú bíróság végzésében jelzett megalapozatlanság ilyen módon már nem orvosolható.
A védelem hivatkozott a Be. 164. § (1)–(3) bekezdéseire is, amelyek szerint a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli. A bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be. Indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles. Ezen jogszabályhelyekkel kapcsolatosan rámutatott, hogy a 2018. december 3-i tárgyaláson, illetőleg azt követően Gy. L. vonatkozásában a vádhatóság részéről bizonyítási indítvány nem érkezett. Ezzel összefüggésben pedig utalt a Be. 593. § (4) bekezdésére, mely szerint, ha a megalapozatlanság nyilvánvalóan a 164. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztására vezethető vissza, a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók.
A fentieken túlmenően a védő kifejtette, hogy a vádlott és a tanú élettársi kapcsolata a tanúnak az elsőfokú, valamint a másodfokú bíróság előtt tett nyilatkozataiból megállapíthatóan fennállt a 2016-os év folyamán. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy az adott távoltartások időtartama alatt a vádlott nem tartózkodott a közös ingatlanban, nem jelenti az élettársi kapcsolat megszűntét, hiszen közösen gazdálkodtak és érzelmi közösség is fennállt közöttük. Hivatkozott a tanúnak a másodfokú eljárás során tett nyilatkozatára, amely szerint az élettársi kapcsolat soha nem szűnt meg közöttük, és bár különböző a lakcímük, a hétvégéket együtt töltik, és ha lehetőség van rá, hétközben is találkoznak. A vádlott anyagilag rengeteget segít mind a közös gyermekükkel kapcsolatos, mind pedig a háztartás kiadásaiban, valamint alkalmanként szexuális kapcsolat is van közöttük. Utalt arra is, hogy számos esetben előfordul az, hogy az élettársak lakcíme a munkahelyük vagy más okból kifolyólag különböző. Sokan élnek élettársi kapcsolatban úgy is, hogy az egyik fél pl. külföldön végez munkát, és csak évente 3-4 alkalommal tud hazajönni családjához.
A bejelentett fellebbezések alaptalanok, a főügyészségi átiratban foglaltak helytállóak.
Nem tévedett a törvényszék, amikor Gy. L. tanúnak a 2016. évre vonatkozó vallomástételt megtagadó nyilatkozatát elutasította.
Elöljáróban rámutat az ítélőtábla arra, hogy a Be. 179. § (1) bekezdése szerint a tanú személyazonosságának megállapítása során tisztázni kell a vallomástétel lehetséges akadályait, a tanú elfogultságára, illetve az ügyben való érdekeltségére utaló körülményeket. Az ennek során feltett kérdésekre a tanú akkor is köteles válaszolni, ha a vallomástételnek akadálya van, vagy a tanú arra hivatkozik.
Ebből kifolyólag tehát a másodfokú bíróságnak lehetősége, sőt kötelessége volt tisztázni azt, hogy a váddal érintett cselekmény időszakában a tanú és a vádlott élettársi kapcsolatban éltek-e, hiszen ha igen, úgy a Be. 169. § (1) bekezdés b) pontjára és a 171. §-ra figyelemmel a tanú vonatkozásában vallomástételi akadály állna fenn.
A védői észrevétel további hivatkozása szerint a tanú másodfokon történő kihallgatására sor sem kerülhetett volna, ugyanis nem volt erre irányuló ügyészségi indítvány. A Be. 593. § (4) bekezdése alapján pedig, ha a megalapozatlanság nyilvánvalóan a 164. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztására vezethető vissza, a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók.
Ezen védői érvelés téves. A másodfokú bírósági eljárásban bizonyítás felvételének ugyanis nem csak a részbeni megalapozatlanság, hanem a Be. 594. § (1) bekezdése értelmében eljárási szabálysértés kiküszöbölése érdekében is helye van. Így a tanú kihallgatására nem pusztán a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében kellett sort kerítenie a másodfokú bíróságnak, hanem azért is, mert az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a Be. 179. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére – figyelemmel a tanúnak a nyomozati és a bírósági szakban tett eltérő nyilatkozatára a tekintetben, hogy meddig voltak élettársak a vádlottal – elmulasztotta tisztázni a tanú részletes kikérdezésével azt, hogy vonatkozásában a Be. 171. §-ában foglalt vallomástételi akadály fennáll-e. Ekként tehát az ítélőtábla kiegészítette a törvényszék végzésének 2. oldal 3. bekezdését az eljárási szabálysértés kiküszöbölésére történő hivatkozással is.
Megjegyzi azonban az ítélőtábla, hogy a védőnek a tanú másodfokú eljárás során történő ismételt kihallgatásának tilalmára vonatkozó okfejtése egyéb okból sem alapos. A Be. 164. § (1) és (2) bekezdése szerint ugyan a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli, illetőleg a bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be, azonban a Be. 164. § (3) bekezdése nem tilalmazza a bíróság számára, hogy indítvány hiányában bizonyítékot szerezhessen be. Ezt az irányadó bírósági gyakorlat is alátámasztja. A Kúria Bfv.1323/2018/20. számú határozata szerint a Be. 164. § (3) bekezdése lényegében megfeleltethető a korábbi Be. 75. §-ában írt rendelkezésnek, mely alapján a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos, hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bíróságnak ne lenne jogosultsága hivatalból rendelkezni bizonyítási eszköz beszerzése és megvizsgálása felől. Az, hogy a bíróság a tényállás felderítése, valósághű megállapítása érdekében – törvényes keretek között – nem indítványozott bizonyítást is felvesz, eljárási szabálysértésnek nem tekintendő és felülvizsgálati okot sem képez.
Ezzel egyező álláspontot képvisel a Kúria EBH 2019.B.23. számú határozata, amely szerint a bíróság által hivatalból elrendelt bizonyítás a bizonyítás eredményének a terhelt terhére vagy javára esésétől függetlenül is törvényes. Ilyetén megkötést nem tartalmaz a büntetőeljárási törvény, ami egyébiránt ellent is mondana annak a törvényi parancsnak, hogy a bíróságnak valósághű tényállásra kell alapoznia döntését. Továbbá a bíróság által hivatalból elrendelt bizonyítás osztja az indítványra elrendelt bizonyítás sorsát, hiszen abban teljességgel megegyeznek, hogy a bizonyításnak általában nincs előre kiszámítható eredménye. A bíróság a bizonyítás körében passzivitásra nem szorítható, hivatalból is jogosult bizonyítás elrendelésére.
Ami a törvényszék végzésének az élettársi kapcsolat fennállásával kapcsolatos megállapításait illeti a 2016-os évre, valamint a törvényszék által foganatosított tanúkihallgatás idejére nézve, az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel abban, hogy a vádlott és a tanú között az élettársi közösség fennállta egyik időpont tekintetében sem állapítható meg.
A Ptk. 6:514. § (1) bekezdése szerint élettársi kapcsolat áll fenn két olyan házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi közössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenes ági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.
Az élettársi kapcsolat megállapíthatóságának szempontjait az ítélkezési gyakorlat már részletesen kimunkálta. A BH 2017.338. számú eseti döntésében a Kúria rögzítette, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a Ptk. fogalmi meghatározása feltételezi a felek közös lakásban való együttélését, a közös háztartás fenntartását, a felek közötti érzelmi és gazdasági közösség fennállását, valamint azt is, hogy a 3. személyekkel szemben az összetartozásukat minden vonatkozásban felvállalják. A fenti tényállási elemek együttes megvalósulása esetén az életközösség fennállását meg kell állapítani.
Az elengedhetetlenül szükséges gazdasági közösség körében két konjunktív fogalmi elemnek van döntő jelentősége. A felek közös célok érdekében való (legalább hallgatólagos) együttműködésének és az általuk szerzett jövedelmek közös célra (közös vagyon megszerzésére) történő felhasználásának. Csak akkor állapítható meg a gazdasági közösség, ha a felek nem csupán esetileg egy-egy vagyontárgy megszerzésében vagy csupán az együttélés mindennapi kiadásai tekintetében működnek együtt, hanem a gazdasági tevékenységüket meghatározó célkitűzéseik az életközösség egész időtartama alatt közösek, ennek érdekében pedig teljes körű együttműködést tanúsítanak, a jövedelmeiket közös céljaik érdekében együttesen használják fel. Az ítélkezési gyakorlat e közös cél fogalmát szűken értelmezi, annak gazdasági tevékenységre és a közös vagyon megszerzésére kell irányulnia, azaz a gazdasági együttműködésnek a közös vagyon gyarapítása a célja.
A hivatkozott eseti döntés rögzítette továbbá, hogy a gyermekvállalás hosszú távú elkötelezettséget és jelentős anyagi terhet ró ugyan a szülőkre, azonban az élettársi kapcsolat egyik fogalmi elemével, a gazdasági együttműködéssel nem azonosítható. A felek szándékának ugyanis közös közreműködéssel, közös vagyon megszerzésére kell irányulnia, a családalapítás és a gyermekvállalás gazdasági célnak, vagyonszerzésre irányuló szándéknak minősítése fogalmilag kizárt. Önmagában – többlettényállás hiányában – a gyermekek felnevelése és a felek erre vonatkozó nem vitásan közös célja a gazdasági közösség fennálltát nem eredményezi.
A Kúria BH 2017.369. számú eseti döntése alapján az élettársi kapcsolat további fogalmi elemei közül az érzelmi, bensőséges, személyes kapcsolat magában foglalja az élettársak érzelmi, lelki közösségét, szellemi, kulturális és nemi kapcsolatát. A közös háztartás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét (az együttes étkezés, pihenés, háztartásvezetés) jelenti. Ezen eseti döntés rámutatott arra is, hogy nincs lehetőség az élettársi kapcsolat megállapítására, ha a felek közössége kizárólag abban áll, hogy egymást az élet fenntartásához szükséges körön belül gazdaságilag támogatják.
Mindebből következően tehát helytállóan foglalt állást a törvényszék, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy élettársi kapcsolat a vádlott és a tanú között jelenleg nem áll fenn, hiszen esetükben egyáltalán nincs szó közös háztartásról, sem pedig olyan érzelmi és gazdasági közösségről, amely megalapozná az élettársi kapcsolat megállapítását, különös figyelemmel arra is, hogy a másodfokú tárgyaláson a tanú jelenlegi kapcsolatukat inkább barátinak minősítette.
Ami a 2016-os évet illeti, a törvényszék ugyancsak helytállóan mutatott rá azon körülményre, hogy a tanú 2016. április 11., május 4., július 8. és október 22. napján is gyakorlatilag teljességgel megegyező vallomásokat tett a tekintetben, hogy a vádlottat „volt élettársaként” nevezte meg, valamint többszörösen kifejtette azt is, hogy „a vádlottal már nincsenek együtt, amit a vádlott nem tud felfogni”. Továbbá nincs köztük szexuális kapcsolat sem, ő pedig nem akar a vádlottól semmit, nem akar vele egy háztartásban élni. A 2016. október 22. napján tartott kihallgatása során azt is előadta, hogy mindössze azért nem tud elköltözni a vádlottól, mert nincs elég pénze ahhoz, hogy másik albérletbe menjen, a vádlott pedig nem hajlandó elköltözni.
A fent kifejtettekre tekintettel a tanú és a vádlott között 2016. évben a Ptk. 6:514. § (1) bekezdésében foglalt feltételek nem valósultak meg, hiszen a leírtak alapján köztük sem érzelmi, sem gazdasági közösség nem volt. A tanú rendőrségi kihallgatásai alkalmával számos alkalommal kifejtette, hogy semmit nem akar a vádlottól, illetőleg elköltözne, ha anyagi lehetőségei ezt megengednék. Szó sincs tehát arról, hogy ebben az időben köztük az érzelmi közösség fennállt volna, illetőleg más személyekkel szemben az összetartozásukat minden vonatkozásban felvállalták volna. Lényegében a gazdasági közösség sem volt megállapítható a vádlott és a tanú viszonyában 2016. évre vetítve sem, hiszen legfeljebb az együttélés mindennapi kiadásai tekintetében működtek együtt, közös célkitűzéseik – az érzelmi elhidegülésből fakadóan is – már ekkor sem voltak, illetőleg ennek érdekében – ugyancsak az előző okból kifolyólag – nem is tanúsítottak teljes körű együttműködést. A közös gyermek felnevelése pedig – ahogy arra az eseti döntés is utalt – önmagában a gazdasági közösség fennállását nem teszi megállapíthatóvá.
A fentebb kifejtettek alapján a törvényszék helyesen és a törvénynek megfelelően járt el, amikor Gy. L. tanúnak a 2016. évre vonatkozó vallomástételt megtagadó nyilatkozatát elutasította. Ezért az ítélőtábla a tanú és a vádlott védője által bejelentett fellebbezéseket alaptalannak ítélte, és a törvényszék végzését a Be. 579. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.58/2021.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás