BK ÍH 2022/77.

Az M. Nyrt. pótmagánvádló a vádlottat csalás bűntettével vádolja, melynek alapján a járásbíróságon büntetőeljárás van folyamatban.

A vádlott védőjének az eljárás megszüntetésére irányuló indítványát a járásbíróság végzésével elutasította, és a végzés ellen a feleknek jogorvoslati jogot biztosított. A végzés indokolásában a járásbíróság kifejtette, hogy az eljárás megszüntetésére vonatkozó indítványt elbíráló végzés nem tekinthető pervezető végzésnek, mert az ügy érdeméről, az eljárás folytatásáról vagy esetleges befejezéséről rendelkezik, a vádlottnak pedig méltányolható érdeke fűződik ahhoz, hogy ne álljon akár hosszú ideig büntetőeljárás hatálya alatt olyan esetben, amikor az eljárás megszüntetésének lenne helye.

A járásbíróság végzésével szemben a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

A törvényszék végzésében a vádlott és védője fellebbezését mint törvényben kizártat elutasította azzal, hogy a járásbíróság végzése pervezető végzés, ezért az ellen fellebbezésnek nem volt helye. Arra figyelemmel pedig, hogy az elsőfokú bíróság téves álláspontja alapján elmulasztotta a fellebbezés elutasítását, a törvényszék mint másodfokú bíróság pótolta azt.

A törvényszék fellebbezést elutasító végzése ellen a vádlott és védője terjesztett elő fellebbezést.

A fellebbezés nem megalapozott.

Helyesen jutott a törvényszék arra a következtetésre, hogy a járásbíróságnak az eljárás megszüntetését elutasító végzése – a Kúria BH 2020.322. eseti döntésében foglaltakra is figyelemmel – pervezető végzésnek minősül. A Be. 449. § (4) bekezdése alapján minden olyan végzés pervezető, mely az eljárás menetéről rendelkezik, melyekről a törvény példálódzó felsorolást ad. A Be. 451. § (9) bekezdése alapján a pervezető végzést indokolni sem kell, a Be. 580. § (1) bekezdésének d) pontja alapján pedig a pervezető végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. A Bírósági Határozatokban megjelent eseti döntésben egyértelműen rögzítette a Kúria, hogy az eljárás megszüntetését elutasító végzés pervezető, így az ellene való fellebbezés lehetőségét a törvény kizárja. Az ilyen végzésében ugyanis a bíróság pusztán arról határoz, hogy az ügy adott szakaszában nem rendelkezik elég információval, adattal vagy jogi érvvel ahhoz, hogy az eljárást felfüggessze vagy az ügy befejezéséről döntsön. Így ténylegesen az ügy további folytatását tartja indokoltnak. Ez a döntés azonban az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben végső soron sérelmezhető.

A járásbíróság végzésében szereplő és fellebbezés lehetősége mellett a járásbíróság által megjelölt érvek már az eseti döntés meghozatalakor is ismertek voltak. Ezért a járásbíróság érvei nem képeznek kellő alapot a BH-ban rögzített elvektől való eltérésre.

A fentiek alapján törvényesen járt el a törvényszék, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a járásbíróság végzése az ügy további menetét meghatározó pervezető végzés, mely ellen fellebbezésnek helye nincs, a végzés elleni fellebbezést a járásbíróságnak a Be 588. § (1) bekezdése alapján pedig el kellett volna utasítania. Ebből következik, hogy a törvényszék helyesen utasította el a járásbíróság által tévesen el nem utasított fellebbezést a Be. 597. § (1) bekezdése alapján.

Minderre tekintettel az ítélőtábla a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen eljárva a törvényszék végzését a Be. 579. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Be. 605. § (1) és (4) bekezdése alapján helybenhagyta.