• Tartalom

10/2023. (XI. 30.) KIM utasítás

10/2023. (XI. 30.) KIM utasítás

a közérdekű adatok közzétételének rendjéről szóló szabályzatról

2023.12.02.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 35. § (3) bekezdésében meghatározott felhatalmazás alapján, továbbá a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kötelezően közzéteendő adatok meghatározásának, illetve a közzététel módjának részletes szabályait az 1. mellékletben foglaltak szerint állapítom meg.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

3. §1

1. melléklet a 10/2023. (XI. 30.) KIM utasításhoz

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELÉNEK RENDJÉRŐL
I. Fejezet

AZ ADATSZOLGÁLTATÁS ÉS A KÖZZÉTÉTEL ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A szabályzat célja, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Infotv.), továbbá a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok közzétételéről szóló 85/2010. (III. 25.) Korm. rendeletben foglalt előírások figyelembevételével elősegítse a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való, Alaptörvényben rögzített jog érvényesülését azáltal, hogy meghatározza a közérdekű adatok közzétételének rendjét a Kulturális és Innovációs Minisztériumban (a továbbiakban: Minisztérium).

(2) E szabályzat hatálya a Minisztérium valamennyi szervezeti egységére, valamint munkatársára kiterjed.

(3) A szabályzat rendelkezéseit a Minisztérium kezelésében lévő közérdekű adatok közzététele vonatkozásában kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § A szabályzat alkalmazásában

a) közérdekű adat: az Infotv. 3. § 5. pontja szerinti adat;

b) közérdekből nyilvános adat: az Infotv. 3. § 6. pontja szerinti nyilvános adat;

c) adatkezelés: az Infotv. 3. § 10. pontja szerinti adatkezelés;

d) adattovábbítás: az Infotv. 3. § 11. pontja szerinti adattovábbítás;

e) nyilvánosságra hozatal: az Infotv. 3. § 12. pontja szerinti nyilvánosságra hozatal;

f) adattörlés: az Infotv. 3. § 13. pontja szerinti adattörlés;

g) adatfelelős: az egyes közzéteendő adatok tekintetében a szabályzat 2. és 3. függelékében megjelölt szervezeti egység vezető, illetve az általa kijelölt személy, aki előállítja, kezeli, illetve az adatközlőnek továbbítja a közzéteendő adatot;

h) adatigénylő: az adatigénylést benyújtó személy vagy szerv;

i) adatközlő: a belső adatvédelmi felelős, aki az adatfelelős által közölt közzétételi egységeket összesíti, összegyűjti és – a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkáron vagy a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt vezető beosztású kormánytisztviselőn keresztül – közzététel céljából megküldi a Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a közérdekű adatok kormányzati portálon való közzétételének koordinálásáért felelős szervezeti egység (a továbbiakban: közzétételt koordináló szervezeti egység) részére a honlap közérdekű adatainak frissítése, karbantartása céljából;

j) közzéteendő adat: az általános közzétételi listában, a különös közzétételi listában és az egyedi közzétételi listában szereplő adat;

k) általános közzétételi lista: az Infotv. 37. § (1) bekezdésében és 1. mellékletében, valamint a szabályzat 2. függelékében meghatározottak szerint közzéteendő adatok;

l) különös közzétételi lista: az Infotv. 37. § (2) bekezdése alapján jogszabályban ágazatokra, szervtípusra vonatkozóan meghatározottak szerint közzéteendő, a szabályzat 3. függelékében meghatározott adatok;

m) közzététel: a közzéteendő adatok a Minisztérium honlapján, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen történő hozzáférhetővé tétele, ideértve a pontatlan vagy téves adat helyesbítését, a már közzétett, azonban időszerűtlenné vált adatok módosítását, kicserélését, valamint az adatok eltávolítását is;

n) időszerűtlenné vált adat: az a közzétett adat, amely a közzététel idejében pontos és megbízható információkat tartalmazott, azonban egy időközben bekövetkezett esemény miatt a jelenre nézve már nem bír releváns – változó adat esetén az aktuális időállapot szerinti megismeréséhez szükséges – információtartalommal;

o) elektronikus közzététel: a kötelezően közzéteendő közérdekű adatoknak internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen történő hozzáférhetővé tétele.

3. Az adatszolgáltatás és a közzététel rendje

3. § (1) A szabályzat 1. függeléke tartalmazza az adatok megküldéséhez az adatfelelős által használandó iratmintát. A közzéteendő adatok tételes felsorolását, továbbá – az egyes adatok vonatkozásában – az adatfelelősök megjelölését, az adatok közzétételének, módosításának szabályait a szabályzat 2. és 3. függeléke tartalmazza. Az általános közzétételi listát a szabályzat 2. függeléke, a különös közzétételi listát a szabályzat 3. függeléke tartalmazza.

(2) Az adatfelelős a felelősségi körébe tartozó közzéteendő adatok közzétételét a szabályzat 2. és 3. függelékében meghatározott időközönként, az adatközlőnek címzett, a szabályzat 1. függeléke szerinti iratminta használatával, elektronikus úton, az adatközlő által erre a célra létrehozott címre továbbított levélben kezdeményezi.

(3) Az adatfelelős felel

a) az adatok közzétételének, helyesbítésének, frissítésének, eltávolításának kezdeményezéséért;

b) a közzétett adatok pontosságának, szakszerűségének, időszerűségének, értelmezhetőségének folyamatos figyelemmel kíséréséért;

c) a kezelésében lévő közérdekű adat, valamint adatbázis, illetve nyilvántartás adatainak hitelességéért;

d) az adatok megsemmisülése, sérülése vagy jogosulatlan megváltoztatása, törlése esetén a helyreállításban az adatközlővel való együttműködésért és – szükség esetén – az adatok újabb átadásáért;

e) a feladatkörébe tartozó közzétett adatok vonatkozásában a személyes adatok védelmével kapcsolatos szabályok és a titokvédelmi szabályok betartásáért.

(4) Az adatközlő a szolgáltatott közzéteendő adatok teljeskörűségét, illetve valóságnak megfelelő tartalmát nem vizsgálja. Az adatközlő részére megküldött adatok teljeskörűségéért és valóságnak megfelelő tartalmáért az adatfelelős felel.

(5) Az adatközlő gondoskodik a közzéteendő adat közzététel céljából történő továbbküldéséről a közzétételt koordináló szervezeti egység részére az 1. függelék szerinti iratminta felhasználásával.

(6) A közzétételt koordináló szervezeti egység a közzététel megtörténtéről elektronikus levélben értesíti az adatközlőt, aki az elektronikus levelet továbbítja az adatfelelős részére a (7) bekezdés szerinti ellenőrzés céljából.

(7) Az adatfelelős a (6) bekezdésben meghatározott értesítést követő három munkanapon belül ellenőrzi a közzététel megtörténtét, valamint a közzétett adatok helytállóságát, illetve teljeskörűségét.

(8) A tévesen vagy pontatlanul közzétett adatok helyesbítését, kicserélését az adatfelelős a hiba tudomására jutását követően azonnal kezdeményezi az adatközlőnél.

4. Az adatközlő egyéb feladatai

4. § Az adatközlő a 3. §-ban meghatározott feladatain túlmenően

a) szükség szerint, illetve évente a jelentős arányban vagy mennyiségben felmerült közérdekű adatmegismerési igények alapján javaslatot tesz az egyedi közzétételi lista kiegészítésére;

b) az Infotv. közzétételre vonatkozó rendelkezéseinek teljesítéséről évente átfogó jelentést készít a kultúráért és innovációért felelős miniszter részére a tárgyévet követő év január 31-éig;

c) gondoskodik – a közzétételt koordináló szervezeti egységgel együttműködve – az Infotv. 37/B. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség teljesítéséről.

5. A közzétételt koordináló szervezeti egység közzététellel kapcsolatos egyéb feladatai

5. § A közzétételt koordináló szervezeti egység a 3. §-ban meghatározott feladatain túlmenően

a) gondoskodik a közzéteendő adatok folyamatos hozzáférhetőségéről;

b) biztosítja, hogy a közzétett adatok megegyezzenek az adatközlő által közzétételre átadott adatokkal;

c) gondoskodik a közzéteendő adat előző állapotának archiválásáról, ahol ezt jogszabály előírja.

II. Fejezet

AZ ADATSZOLGÁLTATÁS ÉS A KÖZZÉTÉTEL SAJÁTOS SZABÁLYAI EGYES ADATOK ESETÉBEN

6. § A Központi Információs Közadat-nyilvántartást érintő adatszolgáltatási kötelezettséget a Minisztérium a Központi Információs Közadat-nyilvántartás részletszabályairól szóló 499/2022. (XII. 8.) Korm. rendelet és az Infotv. szerint teljesíti.

1. A Minisztérium igazgatási költségvetésének terhére kötött szerződések

7. § A szerződés szakmai javaslattevője által a 2. és 3. függelékben megjelölt határidő lejártát megelőző 10 nappal korábban küldött – a szerződések jogszabályban meghatározottak szerint közzéteendő adataira vonatkozó – javaslata alapján a Gazdálkodási Főosztály a 2. és 3. függelékben megjelölt határidőben megküldi az adatközlőnek azoknak a szerződéseknek a jogszabályban meghatározott adatait, amelyeket a Minisztérium igazgatási költségvetésének és fejezeti kezelésű előirányzatainak terhére kötöttek, és tárgyuk szerint árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására irányulnak. A szerződéseket a szerződés típusa szerinti bontásban kell megküldeni az adatközlőnek, aki a továbbiakban a 3. § (4)–(5), valamint (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

2. A közzétételi listák szerkesztési követelményei és felülvizsgálata

8. § (1) A közzétételi listák adatait az adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló jogszabályban meghatározottak szerint kell közzétenni.

(2) A közzétételi listák felülvizsgálatát a tárgykör szerint érintett adatfelelős végzi, évente egy alkalommal, minden év április 1-ig. A tárgykör szerint érintett adatfelelős minden év április 10-éig megküldi a felülvizsgálat eredményét az adatközlő részére. A felülvizsgálat eredményeképpen a szabályzat módosítását az adatközlő kezdeményezi. A felülvizsgálat nem helyettesíti az adatfelelősnek a közzéteendő adatoknak a szabályzatban meghatározott frissítésére vonatkozó kötelezettségét.

(3) A közzétételi listák felülvizsgálatára bárki javaslatot tehet az adatközlőnél, aki a javaslatot – a tárgykör szerint érintett adatfelelőssel egyeztetve – megvizsgálja, és szükség szerint kezdeményezi a szabályzat módosítását.

(4) Amennyiben jogszabály a közzétételi listák körébe tartozó új adatok közzétételét írja elő, a tárgykör szerint érintett adatfelelős a közzétételi listák módosításának szükségességéről – a (2) bekezdés szerinti határidőtől függetlenül – az adatközlőt haladéktalanul tájékoztatja. A jogszabályból egyébként fakadó közzétételi kötelezettséget a közzétételi listák módosításának megtörténtéig is teljesíteni kell.

9. § A szervezeti egységek vezetői a jelen szabályzat hatálybalépését követő 15 napon belül kijelölik azt az adatfelelőst, akinek feladatát képezi a közzétételi listák szerinti adatok előállítása, illetve az adatközlőnek történő továbbítása. E feladat intézésére több személy kijelölése is lehetséges. A változásról az adatközlőt haladéktalanul tájékoztatni kell.

2. függelék

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

I. Szervezeti, személyzeti adatok

Adat

Adatfelelős

Frissítés

Megőrzés

1.

A Minisztérium alapadatai (magyar és angol nyelven)
a) A Minisztérium hivatalos neve, székhelye, postai címe, központi telefon- és telefaxszáma, központi elektronikus levélcíme, honlapjának URL-címe;

a) Költségvetési, Gazdálkodási és Személyügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság, az angol nyelvű tájékoztató tekintetében a Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Főosztállyal együttműködésben;

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

b) Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály elérhetősége, vezetőjének neve és az ügyfélfogadás rendje

b) Jogi és Koordinációs Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság, az angol nyelvű tájékoztató tekintetében a Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Főosztállyal együttműködésben

2.

A Minisztérium szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai

Személyügyi Főosztály

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

3.

A Minisztérium vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme)

Személyügyi Főosztály, az angol nyelvű tájékoztató tekintetében a Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Főosztállyal együttműködésben

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

4.

A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend

Ügyfélszolgálati és Ügyviteli Főosztály

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

5.

A Minisztérium többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a Minisztérium részesedésének mértéke

Portfóliókezelő Főosztály

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

6.

A Minisztérium által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelőszervének tagjai

Az alapítói joggyakorlásban érintett, eljáró helyettes államtitkári titkárság

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

7.

A Minisztérium irányítása, fenntartói irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége

a) A c) pontban foglalt intézmények kivételével – a b) pont szerinti adatokon kívül – a Költségvetési Főosztály;
b) A háttérintézmény vezetője, honlapjának elérhetősége tekintetében a felügyeleti jog gyakorlásában érintett helyettes államtitkárság;
c) A miniszter fenntartói irányítása alá tartozó felsőoktatási intézmények tekintetében a Portfóliókezelő Főosztály

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

Adat

Adatfelelős

Frissítés

Megőrzés

1.

A Minisztérium feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege

Közigazgatási Államtitkárság

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

2.

Hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként, illetve hatáskör gyakorlásának átruházása esetén az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről

Az érintett szakmai főosztály, együttműködésben a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységével

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot törlendő

3.

A Minisztérium által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények

Az érintett szakmai főosztály, együttműködésben a jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységével

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

4.

A Minisztérium által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az e törvény szerinti azonosító adatai; a Minisztérium által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei

Az adatbázis, illetve nyilvántartás vezetésével megbízott szervezeti egység vezetője

A változásokat követően azonnal

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

5.

A Minisztérium által közzétett hirdetmények, közlemények

A hirdetményt, közleményt kiadó szervezeti egység vezetője

Folyamatosan

Legalább 1 évig archívumban tartással

6.

A Minisztérium által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

A Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló gazdálkodási szabályzatának rendelkezései alapján a kötelezettségvállalási dokumentumot előkészítő szervezeti egység;
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény rendelkezései alapján a Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetek vezetői munkakörének betöltésére kiírt pályázat esetében a Portfóliókezelő Főosztály

Folyamatosan

Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

7.

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, az adatvédelmi felelős neve

Koordinációs Főosztály

Negyedévente

Az előző állapot törlendő

8.

A Minisztérium tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

A területek statisztikai szervezeti egységei

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

9.

A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai

A területek statisztikai szervezeti egységei

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

10.

Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a Minisztérium az egyik szerződő fél

Gazdálkodási Főosztály

Negyedévente

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

11.

A Minisztérium kezelésében lévő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető közadatok listája, valamint azok rendelkezésre álló formátuma, a közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata, továbbá a közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díjak jegyzéke

Az újrahasznosítási célú közadatot kezelő érintett szakmai főosztály

A változásokat követő 15 napon belül

Az előző állapot
1 évig archívumban tartásával

12.

A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás

Az újrahasznosítási célú közadatot kezelő érintett szakmai főosztály, együttműködésben a Perképviseleti Főosztállyal

A változásokat követő 15 napon belül

Az előző állapot törlendő

13.

A Minisztérium által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött, kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése

Az újrahasznosítási célú közadatot kezelő érintett szakmai főosztály, együttműködésben a Perképviseleti Főosztállyal

A változásokat követő 15 napon belül

Az előző állapot törlendő

14.

A Minisztérium mint költségvetési szerv, valamint a Minisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója

A Minisztériumra vonatkozóan a Gazdálkodási Főosztály, a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozóan a Költségvetési Főosztály

A változásokat követően azonnal

A közzétételt követő
10 évig

15.

A Minisztériumnál foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve

Személyügyi Főosztály, a Gazdálkodási Főosztállyal együttműködve

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartással

16.

A Minisztérium által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják, vagy arról a kedvezményezett lemond

Költségvetési Főosztály

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

A közzétételt követő
5 évig

17.

Az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatásmegrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai és a minősített adatok kivételével.
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni.
Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött, azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

Gazdálkodási Főosztály

A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig

A közzétételt követő 5 évig

18.

A Minisztérium által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottjai szakmai és munkavállalói érdekképviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések

Gazdálkodási Főosztály

Negyedévente

A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartással

19.

Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről)

Közbeszerzési Főosztály

Negyedévente

Legalább 1 évig archívumban tartással

3. függelék

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Adat leírása

Adatfelelős

Adatfelelős adatközlési kötelezettségének gyakorisága, adatok frissítése

Törlés gyakorisága / Megőrzés

1.

Szervezeti, személyzeti adatok

1.1.

A Minisztérium alapító okirata

Költségvetési Főosztály

A rendelkező okirat kézhezvételét követő egy munkanapon belül

Az előző állapot törlendő

2.

Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

2.1.

Adatgyűjtés, egyebek

2.1.1.

Az ágazati adatgyűjtési rendszerhez kapcsolódó adatlapok

Feladatkör szerinti érintett ágazati szakmai főosztály

Évente – az adatgyűjtésben szükséges változtatás esetén év közben is

Legalább 5 évig archívumban kell tartani

2.2.

Egyéb területek

2.2.1.

A miniszter jogalkotási tájékoztatója

Koordinációs Főosztály

A közzétételtől számított 1 évig az adat nem törölhető

3.

Gazdálkodási adatok

3.1.

Az előző naptári évi költséghatékonyság javítása érdekében tett intézkedések összefoglalója
a) intézkedések felsorolása
b) intézkedések rövid leírása
c) hatásuk rövid, számszerű elemzése

Gazdálkodási Főosztály, a Költségvetési Főosztállyal együttműködve

Évente, január 31-ig

Az előző állapot nem törölhető

3.2.

A Minisztérium által kötött, nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok
a) szerződés tárgya,
szerződést kötő felek megnevezése,
szerződés nettó értéke,
határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartama,
b) a szerződés közzétett adatainak változásai

Gazdálkodási Főosztály

Folyamatosan, a szerződés létrejöttét követő 60 napon belül

A közzétételt követő 5 évig nem törölhető

3.3.

Közbeszerzések

3.3.1.

Közbeszerzésekkel kapcsolatos, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) meghatározott adatok

Közbeszerzési Főosztály

A Kbt.-ben meghatározott határidőn belül (általában 5 munkanapon belül vagy haladéktalanul)

A közzétételt követő 5 évig nem törölhető

1

A 3. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére