• Tartalom

1203/2023. (V. 22.) Korm. határozat

1203/2023. (V. 22.) Korm. határozat

május 19-e Fair Play Világnapjává nyilvánításáról

2023.05.22.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy Magyarország kezdeményezze az Egyesült Nemzetek Közgyűlése (a továbbiakban: ENSZ-közgyűlés) keretein belül május 19-e Fair Play Világnapjává nyilvánítását;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy készítsen elő és nyújtson be határozati javaslatot az ENSZ-közgyűlés elé május 19-e Fair Play Világnapjává nyilvánítása céljából;

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:

2024. június 30.

3. a 2. pontban meghatározott feladat végrehajtása érdekében felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy folytasson intenzív lobbitevékenységet az Egyesült Nemzetek tagállamai, illetve intézményei körében.

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:

azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére