BK ÍH 2023/123.

A törvényszék mint elsőfokú bíróság végzésével C. R. tanúnak 102 086 forint költséget állapított meg. A törvényszék végzése szerint a 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint útiköltségként a tanú lakóhelyéről (tartózkodási helyéről) a kihallgatás helyére való utazással és a visszautazással ténylegesen felmerült és igazolt költségeket kell megtéríteni. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése értelmében, ha a tanú lakóhelye (tartózkodási helye) a kihallgatás helyétől eltérő településen van, a tanú útiköltség megtérítésére jogosult. A 3. § (1) bekezdése alapján légijármű igénybevételével felmerült költséget akkor lehet megtéríteni a tanú részére, ha a tanút külföldről idézték a kihallgatásra. A tanú Hollandiából utazott vonattal és repülővel. A kifizetett összegre jogosult a tanú, mert 167 eurót költött a repülőjegyre és 46 eurót a vonatjegyre, mely átszámítva 382,52 forint-euró árfolyamon 81 477 forint összeg.

A tanú által csatolt vonatjegy alapján 10 500 forint, taxi viteldíjra 10 110 forint összeg vehető figyelembe. A tanút a törvényszék 14 óra 15 perckor bocsátotta el a tárgyalóteremből, ennek alapján elfogadta, hogy másnap utazott vissza Hollandiába.

A végzést S. L. I. r. vádlott és az ügyészség tudomásul vette, a védők nem nyilatkoztak, az ellen S. Z. II. r. vádlott kézbesítési íven jelentett be fellebbezést, melyen fellebbezését azzal indokolta, hogy „nem ismerem a lányt, én nem tudom kifizetni azt, amit a rendőrségnek kéne”.

A fellebbviteli főügyészség a végzés helybenhagyására tett indítványt. A fellebbviteli főügyészségi indítványra észrevétel nem érkezett.

Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen határozott az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése elleni fellebbezés elbírálásáról.

A vádlott fellebbezése részben alapos.

Az ítélőtábla mindenekelőtt azt rögzíti, hogy C. R. tanú kötelezettségének eleget téve, körültekintően igazolta a hollandiai Amszterdamból a tárgyalás helyszínére történő utazása során felmerült költségeit. A tanú hozzáállásából – melyet a 2023. szeptember 4. napján tartott tárgyaláson tett nyilatkozata is alátámasztott – kitűnt, hogy szemmel láthatóan törekedett a költségek optimalizálására.

Az ítélőtábla a felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a tanút megilleti útiköltségeinek megtérítése, azonban annak összegét a vonatkozó jogszabály nem megfelelő alkalmazásával határozta meg.

A tanú költségeinek megtérítésére vonatkozó szabályokat a tanúk költségtérítéséről szóló 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) határozza meg.

A tanú lakóhelyéről, Amszterdamból vonattal utazott Eindhovenbe, ahonnan repülővel érkezett Budapestre. A hollandiai vonatút ára a tanú által becsatolt igazolás alapján egy útra – a törvényszék által megállapított 23 euró helyett 23,10 euró volt, azaz oda-vissza 46,20 euró. A repülőjegy 167 euróba került, tehát összesen 213,20 eurót kellett az adott napra irányadó 382,52 forintos árfolyamon átváltani, melynek kerekített összege 81 553 forint volt.

A belföldi utazás tekintetében a megállapított költségek a belföldi vonatjegy árát tekintve igényeltek módosítást.

Az IRM rendelet 2. § (2) bekezdése alapján ugyanis a tanú részére a vasút másodosztályú menettérti jegy árát, a helyközi buszjárat menettérti jegy árát, és a helyi tömegközlekedési eszköz visszaútra is számított viteldíját kell megtéríteni.

A tanú által becsatolt menetjegy tartalmazott egy kocsiosztály-különbözeti jegyet is, vagyis az az első kocsiosztályra szólt, a 4260 forintos menetjegy és 990 forintos helyjegy így összesen 5250 forintba került. Ennek teljes árú megtérítésére az IRM rendelet idézett szakasza szerint azonban nem volt lehetőség, a tanú vonattal utazás esetén csak a vasút másodosztályú jegy árának megtérítésére tarthat igényt.

A másodosztályú menetjegy ára helyjeggyel együtt 4400 forintba került, oda-vissza utazást tekintetbe véve így csak 8800 forint kerülhetett megállapításra. Ezt egészítette ki a 10 110 forintos taxi viteldíj, összesen 18 910 forint.

A tanú teljes útiköltsége tehát a devizából átváltott 81 553 forint és a belföldi utazással felmerült 18 910 forint összege, mindösszesen 100 463 forint volt.

Az ítélőtábla S. Z. II. r. vádlott fellebbezésére reagálva megjegyzi, hogy a támadott végzésben a törvényszék csak a felmerült útköltség összegét állapította meg, annak viselésére egyelőre még nem kötelezett senkit, ezt majd az ügydöntő határozatában fogja megtenni.

Mindezek tükrében az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 579. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta akként, hogy megállapította, hogy C. R. tanúnak 100 463 forint költsége merült fel, míg egyebekben a Be. 605. § (1) bekezdésének felhívásával helybenhagyta.