PÜ BH 2023/130

[1] A felperes harmadik gyermekének születése után, a laktációs időszakban, 2019. június 11-én kereste fel az alperes magánrendelőjét, mivel a bal emlőjében diónyi nagyságú csomót tapintott.

[2] Az alperes azt a panaszok előadása után a szoptatással együtt járó tünetnek minősítette, a dokumentációban annyit rögzített: „ép laktáló emlők, bal oldalon több, kp. érzékeny, nem gyulladt csomó tapintható. Diagnózis: lactatio, javaslat egyelőre obs, sz.e. control.” Az alperes további vizsgálatokat nem rendelt el, szóban azt közölte a felperessel, akkor menjen vissza kontrollra, ha már fáj a bal mellében a csomó és piros.

[3] A felperes 2019. augusztus 26-án egy másik nőgyógyász magánrendelésén jelent meg, ahol további vizsgálatokat rendeltek el. 2019. szeptember 9-én a felperes bal emlőjének, valamint a hónalj és a felső végtag nyirokcsomóinak rosszindulatú daganatát állapították meg. A felperes ezt követően emlőeltávolító műtéten esett át.

[4] A felperes keresetében 1 000 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Hivatkozott arra, hogy az alperes a vizsgálat során tanúsított magatartásával megsértette az élethez, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. Állította, hogy lelki traumát, sérelmet okozott számára, hogy a közjegyzői eljárásban beszerzett szakvélemény elkészültéig abban a tudatban élt, hogy amennyiben az alperes megfelelően járt volna el, és haladéktalanul megtörténtek volna a szükséges vizsgálatok, úgy betegsége nem kerül előrehaladott, áttétes állapotba.

[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a vizsgálat során a szakma szabályai szerint járt el. Előadta, hogy a felperes harmadik gyermekének szoptatása során jelentkező emlőproblémájával kereste fel, ezért az első vizsgálat alkalmával fel sem merülhetett egyéb vizsgálatok elrendelése további megfigyelés nélkül.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest 700 000 forint sérelemdíj megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[7] Indokolása szerint azzal, hogy a felperes az alperes magánrendelésén jelent meg, és kért tőle panaszai alapján vizsgálatot, tájékoztatást és ellátást, a felek között egészségügyi, társadalombiztosítási elemeket is magában foglaló megbízási szerződés jött létre, ezért az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 244. § (1) bekezdése megalapozta az alperes felelősségét a személyiségi jogsértés tekintetében is.

[8] Az elsőfokú bíróság a közjegyzői eljárásban beszerzett orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy az alperes megsértette az Eütv. 136. §-ban írt dokumentációs kötelezettségét, ezért nem tudta bizonyítani a perben a szakmai szabályszegésének, illetve mulasztásának hiányát. Rámutatott arra, hogy az alperes bizonyítási indítvánnyal nem élt, a szakértői vélemény kiegészítését sem kérte.

[9] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint az alperes a rendelésén előadott panaszokhoz képest nem a szakma szabályainak megfelelően, nem kellő gondossággal járt el. Megítélése szerint az alperes eljárását, az általa lefolytatott vizsgálatot, annak figyelembevétele mellett is hiányosnak és nem kellően gondosnak kell minősíteni, hogy a felperes harmadik gyermeke születése utáni laktációs időszakban fordult hozzá.

[10] Kiemelte, hogy az alperes eljárása, szakmai hibája a felperes túlélési esélyeit nem befolyásolta. Hivatkozott azonban arra, hogy ezek a szakmai hibák okozati összefüggésben álltak a felperes által átélt lelki sérülésekkel, ideges lelkiállapotával, és megalapozták azt a szakértői vélemény megismeréséig fennálló érzését, amely szerint az alperes nem megfelelő eljárása hozzájárult betegsége súlyosbodásához, gyógyulási esélyeinek romlásához.

[11] Indokolása szerint az Eütv. rendelkezéseit megsértette az alperes azzal is, hogy a nem a szakma szabályai szerinti vizsgálatával és a nem megfelelő tájékoztatásával megfosztotta a felperest attól a jogától, hogy az akkori egészségi állapota ismeretében mérlegelje a további kezelésék lehetőségét, emellett megsértette a felperes személyiségi jogait.

[12] A jogsértés súlyára, az alperes felróhatóságának mértékére, annak a felperesre és környezetére gyakorolt hatására tekintettel 700 000 forint sérelemdíjat tartott alkalmasnak a felperest ért nem vagyoni hátrányok kompenzációjára.

[13] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta, a keresetet elutasította.

[14] Indokolása szerint az Eütv. 244. § (2) bekezdése az egészségügyi szolgáltatás keretében végzett ellátás során okozott vagyoni és nem vagyoni hátrányok miatt érvényesített kártérítési és sérelemdíj iránti igényekre – figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. § (2) bekezdésében írt utaló szabályra is – a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait – többlettényállás hiányában az általános, felróhatósági alapú szabályokat (6:519. §) – rendeli alkalmazni.

[15] Az alperes felróhatóságát az elsőfokú bírósággal egyezően bizonyítottnak látta, mivel az orvos a hiányos orvosi dokumentáció folytán nem tudta bizonyítani, hogy a szakma szabályainak megfelelő gondossággal vizsgálta meg a felperest és adott tájékoztatást a részére.

[16] Vizsgálta, hogy a felperes nyilatkozata és a tanúvallomások alapján helytállóan jutott-e az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az alperes mulasztásával megsértette a felperes egészséghez fűződő személyiségi jogát, azaz a nem kellő gondossággal elvégzett vizsgálata következtében – az állapota bizonytalansága miatt – a felperesnél olyan stresszhelyzet alakult ki, ami elérte a lelki egészségsértés szintjét.

[17] Rámutatott arra, hogy a bíróság feladata az egyes bizonyítékok bizonyító erejének és a bizonyítás egészének az értékelése. A másodfokú bíróság M. Sz. T. (a felperes barátnője) és G. P. (a felperes házastársa) tanúk elfogultságára, érdekeltségére figyelemmel nem tulajdonított bizonyító erőt az általuk előadottaknak a felperes pszichés állapotának körében. Ezzel szemben dr. B. I. érdektelen tanú előadását vette figyelembe e körben, aki azt tapasztalta, hogy a felperes pszichés állapota az aktuális problémáival arányos volt.

[18] Rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróság retrospektív vélekedése önmagában nem bizonyította a felperesnek a vizsgálatot követő, az egészségsértést eredményező, negatív irányú pszichés állapotváltozását.

[19] Fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság teljes bizonyító erőt tulajdonítva dr. B. I. tanú vallomásának, úgy ítélte meg, hogy a felperesnél a nem kellően gondosan elvégzett alperesi vizsgálattal okozati összefüggésben álló személyiségi jogsértés objektív ténye nem állapítható meg, ezért a keresetet elutasította.

[20] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

[21] Megsértett jogszabályhelyként az Eütv. 244. § (2) bekezdését, a Ptk. 2:42. §-át, a 2:43. § a) pontját, a 2:52. § (1)–(3) bekezdéseit, a 6:519. §-át, a 6:521. §-át, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi törvény CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 263. §-át, 279. §-át, 294. §-át, a 346. § (5) bekezdését, a 369. § (2) és (3) bekezdését, a 370. § (1) bekezdését, a 371. § (1) és (2) bekezdését, a 316. §-át és a 317. §-át jelölte meg.

[31] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[32] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[33] A Pp. 423. § (1) bekezdése értelmében a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálja a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát (az ott írt kivételekkel). Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerint a felülvizsgálat a jogerős ítélet meghozataláig bekövetkezett és a jogerős ítélettel elbírált tényekre terjedhet ki.

[34] A Kúria a Pp. 424. § rendelkezéseinek értelmében annak függvényében hozza meg a határozatát, hogy a jogerős ítélet sérti-e a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályhelyet, és az eljárási szabálysértésnek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt, illetve a jogerős ítélet az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő.

[35] A keresetben előadottak alapján a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az alperes – szakvélemény által igazolt – mulasztásai személyiségi jogsértőek, illetve neki a betegségen, valamint a betegségtudaton kívül pszichésen olyan többletterhelést okoztak, amely a sérelemdíj iránti igényét megalapozza.

[36] A felperes felülvizsgálati kérelemében – egyebek mellett – sérelmezte, hogy barátnője és házastársa tanúvallomását a másodfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből, előadásuknak érdekeltségük és elfogultságuk miatt nem tulajdonított bizonyító erőt.

[37] A Pp. 263. § (1) bekezdése szerint a bíróság a perben – törvény eltérő rendelkezése hiányában – alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint minden bizonyítékot, amely a tényállás megállapítására alkalmas.

[38] E tekintetben a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy sérültek a Pp. 263. § és 279. § szabályai, mivel a másodfokú bíróság alaptalanul mellőzte a két tanú vallomását, figyelemmel arra, hogy pont a felpereshez közel álló személyek tudtak nyilatkozni az őt ért lelki traumával összefüggésben. Ezen eljárási jogszabálysértések azonban csak akkor vezetnének a felülvizsgálat eredményességére, ha azok az érdemi döntésre kihatással lennének. Ez adott esetben nem állapítható meg.

[39] Azzal egyetért a Kúria, hogy a tanúvallomások bizonyítékként történő értékelésénél figyelembe kell venni az esetleges elfogultságra, érdekeltségre utaló körülményeket, ugyanakkor ez nem jelenti minden esetben azt, hogy a közeli hozzátartozó, ismerős, barát tanúvallomása elfogultság okán ne lenne bizonyítékként értékelhető. A perbeli esetben a tanúk arra nyilatkoztak, hogy milyen pszichés hatást gyakorolt a felperesre az alperesnél végzett vizsgálat, illetve annak következményei. A felperes lelkiállapotát érintő körülmények, hatások és az abban bekövetkezett változások tekintetében éppen a közeli, bizalmas viszonyban álló személyek előadása tekinthető hitelesnek, tehát ez okból a tanúvallomások bizonyítékok köréből való kirekesztésének nem volt alapja.

[40] Ugyanakkor a Kúria kiemeli: még a másodfokú bíróság által mellőzött tanúvallomások – többi bizonyítékkal együtt történő – értékelésével sem bizonyított az alperes mulasztásával kapcsolatban a felperes lelki egészégének sérelme mint jogsértés. A másodfokú bíróság azt helyesen vizsgálta, hogy az alperes szakvéleménnyel igazolt mulasztásai okoztak-e a felperes számára olyan pszichés többletterhelést, amely sérelemdíj iránti igényt alapozhatott meg. A Kúria egyetértett a másodfokú bíróság végkövetkeztetésével, a felperes a konkrét esetben nem tudott igazolni olyan személyiségi jogsérelmet, amely a sérelemdíj alapjául szolgálhatna. A Kúria rámutat arra: valóban megalapozhat ilyen igényt a betegség szintjét el nem érő pszichés károsodás is, azonban a felperes az alperes magatartásával összefüggésben a betegségen, a betegségtudaton kívül ilyet nem igazolt, az alperes magatartásával szoros összefüggésben álló, negatív pszichés elváltozást nem tudott bizonyítani. Mivel a sérelemdíj jogintézménye az általános személyiségvédelem eszköze, annak jogalapja valamely személyhez fűződő jog megsértése [34/1992. (VI. 1.) AB határozat], ennek megsértését azonban a felperes nem bizonyította, ezért a sérelemdíj iránti követelése megalapozatlan. Nem sérült tehát az Eütv. 244. § (2) bekezdése, a Ptk. 2:42. §-a, a 2:43. § a) pontja, a 2:52. § (1)–(3) bekezdései, a 6:519. § és a 6:521. § sem. Utal arra is a Kúria, hogy nem sérült a Pp. 294. §-a sem, ugyanis ez a § a tanúmeghallgatás szabályait tartalmazza, nem a tanúvallomások értékeléséről és bizonyító erejének megítéléséről szól.

[41] A felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul állította a Pp. 316–317. §-ainak sérelmét. Az eljárt bíróságok a szakértői véleményt helyesen értékelték és állapították meg, hogy az alperes a hiányos orvosi dokumentáció alapján nem tudta bizonyítani a kellően gondos eljárását a felperes kivizsgálása és a részére adott tájékoztatás körében. A szakértői vélemény ugyanakkor az alperes szakmai hibáiról szólt, valamint arról, hogy a szakmai hibák nélkül sem változtak volna a felperes túlélési esélyei. A szakvélemény ugyanakkor nem állapított meg olyan esetleges lelki sérülést az alperes magatartásával összefüggésben, amely alkalmas lett volna a felperes által állított személyiségi jogsérelem alátámasztására. A felperes pszichés többletterhelése körében a bíróságok a tanúvallomásokat értékelték. Bár a másodfokú bíróság megalapozatlanul rekesztett ki két tanúvallomást a mérlegelendő bizonyítékok köréből, azt helyesen állapította meg, hogy az alperes nem kellően gondosan elvégzett vizsgálatával összefüggésben személyiségi jogsértést a felperes nem tudott bizonyítani. Mindezek alapján nem sérültek a Pp. 316–317. §-ai.

[42] Emellett alaptalanul hivatkozott a felperes a Pp. 369. § (2)–(3) bekezdései sérelmére is. A Pp. 369. § (2) bekezdése ugyanis az ítéletben indokolt végzés felülbírálatáról szól, amelyről jelen ügyben nyilvánvalóan nem volt szó, a (3) bekezdése pedig a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét határozza meg anyagi jogi szempontból, amely szintén nem sérült.

[43] A felperes alaptalanul állította azt, hogy az alperes fellebbezése nem tartalmazta az elsőfokú bíróság által megállapított személyiségi jogsértés vitatását. A másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta a fellebbezést tartalma szerint. Az alperes a szakértői véleményben foglaltak ellenére a fellebbezésében is arra hivatkozott, hogy az Eütv.-ben meghatározott gondossági követelményeknek és tájékoztatási kötelezettségének maximálisan eleget tett (fellebbezés 3. oldal 5. bekezdés). Ebből következően nyilvánvalóan vitatta azt is, hogy a felperesnek személyiségi jogsértést okozott volna. Nem sérült tehát a Pp. 370. § (1) bekezdése és 371. § (1) és (2) bekezdése sem.

[44] A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott a Pp. 346. § (5) bekezdésének megsértésére.

A Pp. 346. § (5) bekezdése értelmében a jogi indokolás tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és szükség esetén azok értelmezését, a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A felperes tehát lényegében a jogerős ítélet mérlegelő tevékenységét támadta, illetve azt állította, hogy a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének. Ezzel összefüggésben a Kúria rámutat, hogy a másodfokú bíróság indokolási kötelezettségének eleget tett, ítéletében kifejtette, hogy milyen körülményeket értékelt döntése meghozatalakor, rögzítette az azokkal kapcsolatos jogi álláspontját, amelyet megfelelően megindokolt. A jogerős ítélet tehát megfelelt a Pp. 346. § (5) bekezdésében foglaltaknak is.

[45] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, mivel a megállapított eljárási jogszabálysértésnek az ügy érdemi elbírálására érdemi kihatása nem volt, a jogerős ítélet egyebekben megfelelt a felülvizsgálat tárgyává tett anyagi jogi és eljárási jogszabályoknak.