BK ÍH 2023/131.

A járásbíróság a 2023. április 12-én kelt ítéletével a Btk. 198. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt a vádlottat két év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől végleges hatályú eltiltásra ítélte, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Megállapította, hogy végrehajtásának elrendelése esetén a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani, illetve abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott terhére súlyosbításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása és közügyektől eltiltás alkalmazása céljából, illetve – mindezekből következően – a végrehajtás felfüggesztésének mellőzése érdekében.

A másodfokon eljárt törvényszék a 2023. szeptember 11-én kelt végzésével a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Ennek okát a Be. 609. § (1) bekezdésére alapította, azaz olyan – a Be. 607. § (1) bekezdésében, valamint 608. § (1) bekezdésében fel nem sorolt – eljárási szabálysértésre, mely a másodfokú eljárásban nem volt orvosolható és lényeges hatást gyakorolt a büntetés kiszabására.

E határozat ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a másodfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróságnak a másodfokú eljárás lefolytatására történő utasítása végett.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészség jogorvoslati kérelmét változatlan tartalommal fenntartotta.

A Be. 627. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen fellebbezésnek van helye többek között akkor is, ha a hatályon kívül helyezésre a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés miatt került sor. Ez történt a jelen ügyben is, így az ügyészség jogorvoslati kérelme joghatályos.

A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása során – a Be. Tizenhetedik Részében írt rendelkezések értelemszerű figyelembevételével – a harmadfokú eljárásra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni (Be. 626. §). Ennek keretében azt szükséges vizsgálni, hogy ténylegesen hiányoztak-e az érdemi határozathozatal feltételei, és így volt-e törvényes oka a másodfokú bíróságnak a hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés meghozatalára (EBH 2018.B.8., EBH 2019.B.9., BH 2022.318. számú eseti döntések).

Az ítélőtábla is ebben a megközelítésben vizsgálta a másodfokú bíróság döntésének helytállóságát.

A járási ügyészség vádiratának a büntetés kiszabására vonatkozó – Be. 422. § (1) bekezdés d) pontja szerinti – részében szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől végleges hatályú eltiltás alkalmazására tett indítványt, melynek keretében a vádlott tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A Be. 422. § (3) bekezdése értelmében az ügyészség a vádiratban indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára is, arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri. Ennek alapján az ügyészség három év szabadságvesztés és négy év közügyektől eltiltás, valamint végleges hatályú foglalkozástól eltiltás kiszabását kérte.

Az előkészítő ülés megkezdése után az ügyész – a Be. 502. § (1) bekezdésében foglaltakat követve – ismertette a vád lényegét, megjelölte a vádat alátámasztó bizonyítási eszközöket és ismételten, ezúttal már szóban, indítványt tett a büntetés mértékére, illetve tartamára. Jelezte, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottal szemben három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és négy év közügyektől eltiltást vesz tudomásul.

Ilyen előzmények után fogadta el az elsőfokú bíróság – a Be. 504. § (3) bekezdése alapján – a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát, majd hozott ügydöntő határozatot.

A másodfokú bíróság a ki nem küszöbölhető és a büntetés kiszabására lényeges hatással járó eljárási szabálysértést azért látta megvalósultnak, mert az elsőfokú bíróság – bár a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta és az ügyet előkészítő ülésen fejezte be –, a jogkövetkezmények meghatározásakor azonban a Be. 562. § (2) bekezdésében írt rendelkezés figyelmen kívül hagyásával járt el.

Lényeges mozzanata volt az eljárásnak, hogy az előkészítő ülésen az ügyész úgy tett indítványt a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamára, hogy közben a Btk. 52. § (3) bekezdése alapján kötelezően alkalmazandó végleges hatályú foglalkozástól eltiltás kiszabását nem kezdeményezte. Mindez pedig bizonytalan helyzetet teremtett, mivel a büntetés kiszabására vonatkozó szóbeli előterjesztés nem állt összhangban a korábban írásban, a vádirat – Be. 422. § (1) bekezdés d) pontja, illetve (3) bekezdése szerinti – szerkezeti részeiben közöltekkel.

Így az elsőfokú bíróság úgy szabott ki foglalkozástól eltiltás büntetést, hogy azt az előkészítő ülésen a bűnösség beismerésére és a tárgyalás jogáról történő lemondásra vonatkozó vádlotti nyilatkozat megtétele előtt az ügyész nem kezdeményezte.

A szóban forgó ügyészi mulasztás azonban a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának törvényességét nem érintette. Az elfogadáshoz ugyanis – figyelemmel a Be. 504. § (2) bekezdésében írtakra – mindössze a nyilatkozat természetének és következményeinek a megértése, illetve a beszámítási képesség és beismerés önkéntessége iránti ésszerű kétely hiánya szükséges, valamint az, hogy az ügyiratok által alátámasztott legyen.

Ebből következően az elsőfokú bíróság nem követett el a Be. 608. § (1) bekezdésének h) pontjában írt ún. abszolút eljárási szabálysértést, amikor az általa vizsgált szempontok alapján a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta és az ügyet előkészítő ülésen befejezte.

A perrendi előírások megszegése más vonatkozásban következett be.

A Be. 565. § (2) bekezdése értelmében, ha a bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot az előkészítő ülésen elfogadja, úgy – a jelen esetben fel sem merült kivételtől eltekintve – nem szabhat ki súlyosabb büntetést, illetve nem alkalmazhat súlyosabb intézkedést, mint amelyet a vádirat, illetve a Be. 502. § (1) bekezdése alapján előterjesztett indítvány tartalmaz.

Ennek a rendelkezésnek – az eljárás tisztességes jellegéhez kapcsolódóan – garanciális jelentősége van. A vádlott ugyanis – amennyiben az ügyész él ezzel a lehetőséggel – nyilvánvalóan annak mérlegelésével dönt a bűnösséget beismerő nyilatkozat megtételéről és a tárgyalás jogáról való lemondásról, hogy ezzel a büntetőjogi jogkövetkezmények terén milyen előnyöket érhet el. Így tisztességes eljárás esetén nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy a vele szemben támasztott feltételek teljesítését követően – miután a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnöség kérdését sem vitathatja – mégis súlyosabb büntetést vagy intézkedést kell elszenvednie annál, mint amelynek ismeretében a jogait gyakorolta.

Az elsőfokú bíróság ezt az előírást hagyta figyelmen kívül, amikor a vádlottat a Be. 502. § (1) bekezdése szerinti ügyészi indítványban már nem szereplő foglalkozástól eltiltás büntetéssel is sújtotta; anélkül, hogy az eltérő ügyészi indítványok okát tisztázta volna. Kétségtelen ugyan, hogy a vádirat a bűnösség elismerésének és a tárgyaláshoz való jogról történő lemondásnak esetére tudomásul veendő büntetésként a végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra is utal. Kétségtelen azonban az is, hogy az ügyész a felszólalásakor erről már nem tett említést. A bírósági eljárás egészére érvényesülő gyakorlat ugyanakkor az, hogy az azonos jogosult által tett eltérő tartalmú jognyilatkozatok közül – amennyiben azok utóbb történő megváltoztatását a törvény kifejezetten nem tilalmazza – a legutolsót kell irányadónak tekinteni. Mindez azonban nem eredményezett olyan szabálysértést, melyet a másodfokú eljárásban nem lehetett volna kiküszöbölni, orvosolni.

A kialakult helyzetet ugyanis a másodfokú bíróság – a bejelentett fellebbezéshez igazodó felülbírálati keretek között, reformatórius jogkörével élve – az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával, a törvénysértő büntetés mellőzésével orvosolni tudta volna. Így megszüntethető lett volna a Be. 565. § (2) bekezdésén alapuló jogsértés, miközben utóbb – akár hivatalból, akár az ügyészség indítványára – a Be. 671. § 8. pontja szerinti egyszerűsített felülvizsgálat lefolytatásával a kötelezően alkalmazandó foglalkozástól eltiltás is pótolható.

Az érdemi határozathozatal feltételei tehát a jelen ügyben nem hiányoztak. Ezért a másodfokú bíróságnak nem volt törvényes oka a hatályon kívül helyezésre és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására.

Következésképpen az ezt sérelmező jogorvoslati kérelem megalapozottnak bizonyult.

Mindezekre tekintettel az ítélőtábla – a Be. 628. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, tanácsülésen – a másodfokú bíróság végzését a Be. 630. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot a másodfokú eljárás lefolytatására utasította.

A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak a bejelentett ügyészi fellebbezés irányához és tartalmához igazodóan az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben felül kell bírálnia. Ennek terjedelme – a Be. 590. § (3) bekezdése értelmében – korlátozott, illetve a tartalma annyiban kötött, hogy a törvénysértőnek talált foglalkozástól eltiltást mellőzni szükséges.

Ezt követően, az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy hónapon belül pedig a másodfokú bíróságnak – hivatalból – egyszerűsített felülvizsgálati eljárást kell lefolytatnia, melyben a Be. 671. § 8. pontja alapján a törvény kötelező rendelkezése [Btk. 52. § (3) bekezdés] ellenére nem alkalmazott büntetés kiszabása már nem lesz mellőzhető. A Be. XCIV. Fejezetében szabályozott egyszerűsített felülvizsgálat rendszerbeli elhelyezéséből, illetve a Be. 671. § bevezető részének szövegezéséből ugyanis egyértelműen az következik, hogy ez a jogintézmény a Btk. 52. § (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából nemcsak a Be. 595. §-ában szereplő súlyosítási tilalommal, de a Be. 565. § (2) bekezdésével szemben is elsőbbséget élvez.