BK ÍH 2023/132.

II. Döntése során a bíróság az ügyvédi tevékenység gyakorlása alóli felfüggesztésből eredő egyéni érdeksérelmet veti össze az ügyfelek jogaihoz, jogos érdekeihez, és az ügyvédségbe vetett közbizalomhoz fűződő közérdekkel [Üttv. 180. § (1) és (2) bekezdés; Be. 449. § (1) bekezdés b) pont, 579. § (2) és (3) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság végzésében a B. Ügyvédi Iroda tagjaként bejegyzett dr. B. G. ügyvéd vonatkozásában, az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése és az ügyvédi igazolvány visszavonása tárgyában, a Sz.-i Ügyvédi Kamara elnöke által hozott határozat kapcsán megállapította, hogy dr. B. G. ügyvéd esetében az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséből fakadó egyéni érdeksérelem jelentősen meghaladja az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek vagy az ügyvédségbe vetett közbizalomnak az ügyvédi tevékenység folytatása esetén várható sérelmét vagy veszélyeztetését, és erről a Sz.-i Ügyvédi Kamara elnökét tájékoztatta.

Az elsőfokú végzés indokolása szerint, a megyei főügyészség 2022. január 14. napján érkezett vádiratával dr. B. G. vádlottal szemben a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő költségvetési csalás bűntette, valamint más bűncselekmény miatt emelt vádat.

A végzés kitért arra is, hogy a Sz.-i Ügyvédi Kamara elnöke hivatkozott határozatával az ügyvédi tevékenységéről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Üttv.) 180. § (1) bekezdésében írt kötelező rendelkezés alapján – mivel az ügyvéddel szemben olyan szándékos bűncselekmény miatt emeltek vádat, amelynek büntetési tétele ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb – a vádlott ügyvédi tevékenységének gyakorlását azonnali hatállyal felfüggesztette, és egyben ügyvédi igazolványának visszavonásáról rendelkezett.

A vádlott kérelemmel fordult a büntetőügyben eljáró bírósághoz, kérve az Üttv. 180. § (2) bekezdése szerinti intézkedést. Az Üttv. 180. § (2) bekezdése alapján ugyanis, ha a büntetőügyben eljáró bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának az (1) bekezdés szerinti felfüggesztéséből fakadó egyéni érdeksérelem jelentősen meghaladja az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek vagy az ügyvédségbe vetett közbizalomnak az ügyvédi tevékenység folytatása esetén várható sérelmét vagy veszélyeztetését, erről az ügyvédi kamara elnökét tájékoztatja. A területi kamara elnöke az értesítés alapján a felfüggesztő végzést visszavonja és a határozat visszavonásáról az értesítést küldő bíróságot tájékoztatja.

Az elsőfokon eljárt bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy az ügyvédi tevékenységet folytató vádlott több mint 20 éve az ügyvédi kamara tagja, ügyvédi tevékenységével kapcsolatosan vele szemben korábban fegyelmi eljárás nem indult, tevékenységével összefüggésben panaszbejelentés nem volt. A vádlott meggyanúsítására 2018. október hónapban, míg a vádemelésre – a már hivatkozottak szerint – 2022 januárjában került sor. A büntetőügyben terjedelmes bizonyítás várható, és a vád tárgyává tett cselekmény nem a vádlott ügyvédi tevékenységéhez, hanem egyéb társadalmi megbízásához kapcsolódik.

A fenti adatokat és körülményeket mérlegelve a törvényszék úgy ítélte meg, hogy az I. rendű vádlott ügyvédi tevékenységéhez nem kapcsolódó cselekmény miatt emelt vád alapján indult, előreláthatólag hosszabb időtartamúnak ígérkező eljárásra tekintettel, az igen hosszú ideje kifogás és panasz nélkül ügyvédi tevékenységet folytató, kiterjedt ügyfélkörrel rendelkező vádlott vonatkozásában a megélhetését biztosító ügyvédi tevékenység felfüggesztéséből fakadó egyéni érdeksérelem jelentősen meghaladja a törvény által vélelmezett, az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek, vagy az ügyvédségbe vetett közbizalomnak az ügyvédi tevékenység folytatása esetén várható sérelmét vagy veszélyeztetését.

Figyelemmel arra, hogy a vádlott kérelméről az Üttv. 180. § (2) bekezdése alapján a büntetőügyben eljáró bíróságnak kellett döntenie, ezért az elsőfokú bíróság a Be. szabályait alkalmazva járt el és végzésével szemben az ügyészség részére a Be. 579. § (2) és (3) bekezdései alapján előterjeszthető, a Be. 582. § (3) és (4) bekezdései szerint gyakorolható fellebbezést biztosított.

Az elsőfokú végzés ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést.

A vármegyei főügyészség fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy a törvényszék csak azt vonta mérlegelési körébe, hogy az ügyvédi tevékenység felfüggesztése – mint átmeneti korlátozás – mennyiben sérti a vádlott ügyvéd ügyfeleinek, illetve magának a vádlottnak mint ügyvédnek a jogos érdekeit. Azt azonban nem vizsgálta és így nem vonta mérlegelési körébe, hogy az átmeneti korlátozás az ügyvédi hivatásba vetett közbizalmat, az ügyvédi kar tagjainak megítélését is védi. Az ügyészség álláspontja szerint, függetlenül attól, hogy a vád tárgyává tett bűncselekményeket a vádlott nem az ügyvédi hivatás gyakorlása során látszik megvalósítani, a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményre, a hosszú időn át (3 év) történt elkövetésre tekintettel a vádlott azon egyéni érdeke, miszerint megélhetését az ügyvédi tevékenységből biztosítja, háttérbe kell, hogy szoruljon az ügyvédi kamara jó hírnevéhez, a közbizalom megóvásához fűződő érdekhez képest. Ezért a vármegyei főügyészség az elsőfokú végzés megváltoztatását és a vádlott indítványának elutasítását indítványozta.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést, annak indokaival egyezően fenntartotta.

Eljárási szabálysértésként észrevételezte, hogy az elsőfokú bíróság végzésével szemben kizárólag az ügyészség részére biztosított fellebbezési jogot, és a végzést nem kézbesítette az I. rendű vádlott védőjének. Ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 596. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva, a jogorvoslati jogra történt figyelmeztetéssel, kézbesítse az elsőfokú végzést az I. rendű vádlottnak és védőjének.

A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének érdemi részét illetően hivatkozott az Alkotmánybíróság 428/B/1998. AB számú határozatára. Ebben az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (régi Üttv.) 54. § (1) bekezdés a) pontja szerinti korlátozás átmeneti intézkedés, nem szankció, hanem olyan ideiglenes korlátozás, ami az ügyfelek és az ügyvédi kar érdekeit védi. Átiratában a főügyészség kitért arra is, hogy a jelenleg hatályos Üttv. 180. § (1) bekezdése a korábbival egyező rendelkezést tartalmaz, ezért az AB-határozatban írtak jelen ügyben is figyelembe vehetők.

A másodfokú bíróság az ügyészség fellebbezését alaptalannak, ugyanakkor a főügyészség eljárási szabálysértésre tett észrevételét alaposnak ítélte.

Helyesen foglalt állást a törvényszék, amikor a vádlott indítványának elbírálása során a büntetőeljárás szabályait alkalmazta, ugyanakkor a végzésével szembeni jogorvoslati lehetőség biztosításakor nem ennek megfelelően járt el.

Az iratokból megállapíthatóan az elsőfokú bíróság végzését az ügyészségnek, a területi ügyvédi kamara elnökének és az I. rendű vádlottnak kézbesítette, a védőnek viszont nem.

A Be. 42. § (3) bekezdése alapján a terhelttel közölt határozatot minden esetben közölni kell a védőjével is.

A Be. 579. § (2) és (3) bekezdései szerint az elsőfokú bíróság ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek van helye a másodfokú bírósághoz, ha ezt a törvény nem zárja ki. A végzés elleni fellebbezés elintézésére az ítélet elleni fellebbezés szabályai megfelelően irányadók, a (3) bekezdésben írt kivételekkel.

A Be. 581. § a)–c) pontjai alapján az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésre jogosult a vádlott, az ügyészség és a védő.

A Be. 583. § (4) bekezdése szerint a vádlott és a védő csak a terhelt javára fellebbezhet.

Ugyanakkor a Be. 583. § (1) bekezdésére figyelemmel fellebbezésnek jogi és ténybeli okból van helye, és a Be. 583. § (2) bekezdése alapján az ítélet – jelen eljárásban nem ügydöntő végzés – bármely rendelkezése és annak indokolása ellen irányulhat.

E törvényi rendelkezésekre tekintettel, az ítélőtábla a Be. 596. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva, a jogorvoslati jogra történt figyelmeztetéssel kézbesítette az elsőfokú végzést az I. rendű vádlottnak és védőjének.

A vádlott és védője az elsőfokú végzést tudomásul vették, ugyanakkor a fellebbviteli főügyészség átiratára részletes észrevételt tettek.

A vádlott álláspontja szerint a törvénynek megfelelően járt el az elsőfokú bíróság, így annak végzésének helybenhagyására tett indítványt.

A védő észrevételében szintén indítványozta az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Álláspontja szerint azonban tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az ügyben alakszerű határozatot hozott és ellene fellebbezési jogosultságot biztosított. Ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy a büntetőeljárási törvény szabályai az Üttv. 180. § (2) bekezdésében írt jogintézményre semmilyen rendelkezést nem tartalmaznak. Az említett jogszabályhely az „értesítés” és „tájékoztatás” kifejezéseket használja. Ebből álláspontja szerint az következik, hogy a döntést illetően a jogalkotó az alakszerű határozat meghozatalát nem követeli meg, ezért a törvényszéknek az indítványról a Be. 449. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, határozati formát nem igénylő bírói intézkedéssel kellett volna dönteni, amely ellen a Be. 580. § (1) bekezdés e) pontja alapján nincs is helye fellebbezésnek. Ebből adódóan az ügyészi fellebbezést a törvényszéknek a Be. 588. § (1) bekezdésére figyelemmel el kellett volna utasítania.

A másodfokú bíróság nem osztotta azon védői észrevételt, amely szerint az indítvány tárgyában a törvényszék szükségtelenül hozott alakszerű, fellebbezhető határozatot.

A Be. 449. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, határozati formát nem igénylő bírói intézkedés gyűjtőfogalom, amelybe az ügymenettel szükségszerűen együtt járó, alakisághoz nem kötött, és azt nem is igénylő intézkedések tartoznak. Az ilyen határozati formát nem igénylő bírói intézkedést indokolni nem kell, az nem is fellebbezhető [Be. 580. § (1) bekezdés e) pont], ugyanakkor az ügydöntő határozat elleni fellebbezésre jogosult – ha sérelmesnek találja – az ügydöntő határozat elleni fellebbezésében sérelmezheti [Be. 580. § (3) bekezdés]. Az ilyen bírói intézkedés kötőerővel nem rendelkezik, a bíróság utóbb azt maga is megváltoztathatja vagy visszavonhatja.

A fentiekből az következik, hogy helyesen járt el a törvényszék, amikor az indítvány tárgyában nem ügydöntő végzéssel [Be. 449. § (1) bekezdés b) pont] határozott. A bíróság döntése ugyanis az I. rendű vádlott egzisztenciális helyzetét, jogos érdekét lényegesen érinti, ezért az ebben való döntés mindenképpen határozati formát indokol.

Helyesen mutatott rá a törvényszék arra is, hogy az Üttv. 180. § (2) bekezdése alapján olyan, ún. telepített jog körében kellett eljárnia, amely során a Be. rendelkezéseit kell alkalmaznia.

Az indítvány tárgya röviden összefoglalva az volt, hogy a vádlott az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás dacára, annak hatálya alatt is folytathat-e ügyvédi tevékenységet. E körben a törvényszék a megalapozott döntéshez szükséges lényeges tényeket megállapította. Ezek alapján abban kellett állást foglalnia, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése esetén a vádlott egyéni érdeksérelme jelentősen meghaladja-e az ügyvédi tevékenység tovább folytatásából fakadó, és ennek folytán az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek és az ügyvédség- be vetett közbizalomnak a sérelmét vagy ennek veszélyét.

Az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztése az ügyészség által is hivatkozott 428/B/1998. AB határozat szerint nem minősül szankciónak, az közbenső intézkedés, és az ártatlanság vélelmét nem sérti. E határozat indokolása rámutatott arra, hogy az ügyvéd tevékenysége az ügyfelek bizalmára épül, és az ügyvédi kar bármely tagjának a közbizalmat sértő magatartása – egyebek mellett – éppen az ügyvédi kar önállósága, függetlensége folytán szélesebb körben, az ügyvédi hivatás egészének tekintélyét, másrészt pedig az állami szervektől különálló köztestület, a szakmai kamara többi tagját is közvetlenebb módon érinti.

A jogszabályi rendelkezés azonban az ügyvédi tevékenység gyakorlása esetén az ügyfelek jogának, jogos érdekének, illetve az ügyvédségbe vetett bizalomnak az absztrakt veszélyeztetését feltételezi. Az eljárás alá vont ügyvéd szempontjából viszont a bíróságnak az ügyvéd egyéni érdeksérelmének lehetséges veszélyeztetését is vizsgálnia kell. Ebből adódóan egy lehetséges, távoli veszélyt kell összevetni, egy konkrétabb, körülírható lehetséges veszéllyel.

E körben a bíróságnak – szemben a területi ügyvédi kamara elnökének Üttv. 180. § (1) bekezdése alapján hozott határozatával – mérlegelés alapján kell döntenie.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság mindenben helyes okfejtéssel döntött úgy, hogy a vádlott esetében az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséből fakadó egyéni érdeksérelem jelentősen meghaladja az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek vagy az ügyvédségbe vetett közbizalomnak az ügyvédi tevékenység folytatása esetén várható sérelmét vagy veszélyeztetését.

Ennek során helyesen vette figyelembe a vád tárgyává tett cselekmény tárgyi súlyát, azt, hogy annak esetleges elkövetése a vádlott társadalmi megbízásához, nem pedig ügyvédi tevékenységéhez kapcsolódik, továbbá, hogy a vádirat szerinti elkövetési idő 2014. év, így már most kimondható az eljárás jelentős elhúzódása, hiszen a vádlott meggyanúsítására is 2018. évben, a vádemelésre pedig 2022. évben került sor, a bíróság előtti eljárásban pedig terjedelmes bizonyításra kell számítani.

Az ügyvédi kamara tájékoztatása szerint a vádlott több mint 20 éve bejegyzett ügyvéd, vele szemben mindeddig fegyelmi eljárás nem indult, ellene panasz nem érkezett.

A vádlott részletes kimutatást készített a jelenleg is folyamatban lévő, 54 ügyfelet érintő 19 megbízásáról és egyéb, az ügyvédi tevékenységébe tartozó ügyfeleiről.

Ezek a tények állnak tehát szemben az ügyfelek jogainak, jogos érdekeinek, vagy ügyvédségbe vetett közbizalomnak az ügyvédi tevékenység folytatása esetén várható sérelmével vagy veszélyeztetésével, amely várható sérelem, illetve a veszélyeztetés is pusztán távoli, lehetséges, azaz nem feltétlenül bekövetkező eredmény.

Az ítélőtábla osztotta a törvényszék azon álláspontját, miszerint a konkrét ügyben ezt a lehetséges sérelmet, absztrakt veszélyeztetést jelentősen meghaladja az az egyéni érdeksérelem, ami az I. rendű vádlottat az ügyvédi tevékenység gyakorlásának felfüggesztéséből éri.

A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla az ügyészség fellebbezését alaptalannak ítélte és az elsőfokú végzést – annak mindenben helyes indokai alapján – a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.