PK ÍH 2023/134.

A személyiségsértés megtörténte és az emiatti sérelemdíj megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a sértett félnek egyéb okból milyen társadalmi értékelése van [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:45 § (2) bekezdése, 2:51. § (1) bekezdése, 2:52. §-a].

Az I. r. felperes ügyvezetése alatt működő II. r. felperes és a D.-i Vagyonkezelő Zrt. között hirdetménnyel induló, uniós nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként jött létre vállalkozási szerződés 2020. november 4-én. A szerződés tárgya D. belterületi úthálózatának nagygépjárművel végzendő síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkái voltak 2020. november 15. és 2024. március 31. közötti időszakban. A szerződés alapján a II. r. felperes, mint vállalkozó arra vállalt kötelezettséget, hogy a teljesítési időszakban a szerződésben meghatározott számú és tulajdonságokkal bíró nagygépjárművet munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre állítson és a munkát a megrendelő igénye szerint végezze el. A szerződés értelmében a megrendelő a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat oly módon rendeli meg, hogy megrendelőlapot állít ki, és azt elektronikus úton küldi meg, vagy személyesen adja át a vállalkozó részére, sürgős esetben a megrendelés telefon útján is történhet. A megrendelt munkát a vállalkozó első osztályú minőségben, a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban, és a megrendelő által a megrendelőlapon meghatározott tartalommal helyszíneken és időpontban köteles és jogosult elvégezni.

A vállalkozási szerződés az interneten nyilvánosan elérhető, abból az is megállapítható, hogy a II. r. felperesnek az I. r. felperes az ügyvezetője.

Az alperes egy közösségi oldalon, nyilvános csoportban 2022. január 23-án megosztott egy bejegyzést, amelyben a d.-i utak síkosságát és csúszós állapotát kritizálta, majd ahhoz kapcsolódóan a következő hozzászólást írta: „Viszont ez a városvezetés azt ígérte két évvel ezelőtt, hogy jobb lesz. Ráadásul még arra sem lehet fogni, hogy a kormány elviszi a pénzt, mert van egy közbeszerzéses, 50 milliós fizetett szerződése a városnak egy vállalkozóval (aki amúgy elítélt ember és távolról sem helybéli).”

Az alperes bejegyzését követően az I. r. felperes az ismeretségi köréből és azon kívülről is kapott olyan kérdéseket, megjegyzéseket, melyek a feltételezett büntetett előéletére, „bűnözői” múltjára utaltak. D.-i lakos élettársa a közvetlen lakókörnyezetből szintén hasonló kérdéseket, megjegyzéseket kapott.

Az I. r. felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes közösségi oldalon, nyilvános csoportban 2022. január 23-án megosztott bejegyzéséhez írt hozzászólásában azon tényállításával, hogy az I. r. felperes, mint D. síkosságmentesítéséért felelős vállalkozás vezetője elítélt ember, megsértette az I. r. felperes jó hírnévhez való jogát. Kérte, hogy a törvényszék az alperest tiltsa el további jogsértésektől, ezen túlmenően a jó hírnév megsértése miatt 1 000 000 forint sérelemdíjat követelt, ennek 2022. január 23-ától számított késedelmi kamataival együtt.

Hivatkozott a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdésére, a 2:43. §-ára, a 2:45. § (2) bekezdésére, továbbá hivatkozott még magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. tv. 1. §-ára, 2. § (1) és (3) bekezdésére, 5. §-ára, a 8. § (1) és (2) bekezdésére, valamint a 12. §-ára.

A kereset indokaként az I. r. felperes előadta, az alperes közösségi médiában tett hozzászólásában valótlanul állította róla, hogy elítélt ember. Kifejtette, az alperes közlése tényállításnak minősül, hiszen az objektív valóság hitelének látszatát kelti. Kiemelte, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. tv. 38. § (2) bekezdése értelmében az tekintendő jogi szempontból elítéltnek, akivel szemben jogerős ügydöntő határozattal büntetést, megrovást, próbára bocsátást, a jóvátételi munkát vagy javítóintézeti nevelést szabtak ki, illetve alkalmaztak. Hangsúlyozta, a köznyelv pedig „elítélt” alatt általában a börtönviselt személyeket érti.

A sérelemdíj megfizetése iránti kereset kapcsán nemvagyoni sérelemre hivatkozott. Előadta, hogy ismert az üzleti életben, a szerződés is bárki számára az interneten elérhető, így az I. r. felperesre és környezetére rendkívül komoly hatással volt az alperes által valótlanul állított tény közlése. Álláspontja szerint az alperes a jogsértést azzal a céllal követte el, hogy csorbítsa az I. r. felperes közmegítélését.

Előadta, az alperesi bejegyzést követően ő maga is és családtagjai is olyan kérdésekkel, megjegyzésekkel szembesültek, amely mögött az a feltételezés állt, hogy ő maga börtönviselt személy. Ránézve ezzel összefüggő megjegyzést tettek például egy d.-i élelmiszerboltban és egy kávézóban.

Cégének egyik alkalmazottja a hír folytán felmondását fontolgatta attól tartva, hogy munkabérét az I. r. felperes – akit maffiózónak gondolt – nem fogja kifizetni. Hasonló ok miatt hiúsult meg egy, a cége által közzétett álláshirdetésre jelentkező személy munkaszerződése. Egy ismerősétől is arról értesült, hogy D.-ben „mindenki arról beszél”, hogy az I. r. felperes bűnöző, hatóságokkal volt összeütközése.

Utalt továbbá arra, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése alapján a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta az I. r. felperes által kifogásolt hozzászólás közzétételét, azt azonban igen, hogy megsértette volna ezzel az I. r. felperes jóhírnévhez való jogát.

Kifejtette, hogy az „elítélt” kifejezést nem jogi értelemben, hanem köznyelvi értelemben használta. Azzal társadalmi megítélést kívánt kifejezni, és nem büntetett előéletre célzott. Ezzel azt a véleményt kívánta kifejezni, hogy az I. r. felperes társadalmi megítélése negatív elemekkel rendelkezik. Hangsúlyozta, az I. r. felperest név szerint meg sem nevezte, sőt a hozzászólást 2022 januárjában törölte. A bejegyzés után egy héttel az I. r. felperes írt neki választ a nyilvános csoportban, amellyel maga tette egyértelművé a csoport olvasói számára, hogy az alperesi bejegyzés róla szól. Ha a hozzászólásában írt információk mégis megjelennek az online térben, az csak annak következménye lehet, hogy az I. r. felperes közzétette az ellene rágalmazás miatt tett feljelentést, amely azonban a felperes saját felelőssége. Az I. r. felperes negatív társadalmi megítélésének és megbízhatatlanságának kapcsán utalt jóval a bejegyzés előtt, tőle teljesen függetlenül az interneten megjelent újságcikkekre. Előadta, az I. r. felperes a cs.hu internetes oldalon dr. C. J.-ként mutatkozott be, azonban neve előtt a doktori cím valótlan, melynek folytán a D.-i Rendőrkapitányság őt szabálysértési eljárás keretében elmarasztalta. Egy internetes portálon megjelent újságcikk is tartalmazza, hogy az I. r. felperessel szemben jogosulatlan címhasználat szabálysértése miatt pénzbírságot szabtak ki. A videómegosztó portálon is hozzáférhető egy olyan videó, amelyben egy szakember az I. r. felperes megkérdőjelezendő tevékenységéről beszél. Megjelent vele kapcsolatban olyan újsághír is, hogy lefoglalták a II. r. felperesben fennálló vagyoni részesedését, melyből az a következtetés vonható le, hogy végrehajtandó tartozása van. A D. online internetes portálon megjelent cikk az előbbiek kapcsán azt is kifogásolja, hogy a város olyan kétséges múlttal rendelkező vállalkozóval kötött vállalkozási szerződést, aki kuruzslónak minősül.

Hivatkozása szerint az I. r. felperes közbeszerzési eljárás nyomán megkötött vállalkozói szerződésben részt vevő, települési önkormányzattal szerződésben álló személyként közszereplőnek minősül. Ennek folytán személyiségi jogainak védelme a szükséges és arányos mértékben az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozható a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása, azaz a véleménynyilvánítás folytán. A véleménynyilvánítás jogellenesnek nem minősíthető, az abban megfogalmazott negatív vélemény nem lépi át a jogszabály által megengedett tűrési kötelezettség határát, a véleménynyilvánítás alkotmányos védelmének körét. A véleménynyilvánítás az I. r. felperes jó hírnevét nem sérthette, hiszen az a korábban megjelent videó és újságcikkek folytán már eleve kétesnek volt tekinthető. D. egyébként az I. r. felperesnek nem lakókörnyezete, így számottevő ismertséggel és jóhírnévvel nem rendelkezik.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette az I. r. felperes jóhírnévhez való jogát a 2022. január 23-án a közösségi oldalon megosztott, nyilvános csoportban tett bejegyzéséhez fűzött hozzászólásának azon állításával, hogy a felperes „elítélt ember”, és kötelezte, hogy az I. r. felperesnek 15 nap alatt fizessen meg 500 000 forintot, és ezen összeg után 2022. január 23-tól a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatot.

Az I. r. felperes keresetét ezt meghaladóan, a II. r. felperes keresetét teljes egészében elutasította.

Ítéletének indokolásában rögzítette, az alperes maga sem vitatta, hogy az I. r. felperesről a sérelmezett közlést – „elítélt ember” – tette. Arra hivatkozott, hogy ezzel csupán azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy az I. r. felperes társadalmi megítélése erkölcsileg negatív, melynek bizonyítására indítványokat is tett. Másfelől hivatkozott arra is, hogy az I. r. felperest név szerint meg sem nevezte. E hivatkozásait a törvényszék nem tartotta megalapozottnak.

Az „elítélt” kifejezés a köznyelvben, beleértve a média nyilvánosságát is, jellemzően az érintett személy vonatkozásában a büntetett előéletre, és – a jogi kifejezéstől eltérően – börtönviseltségre utal. E körben nincs jelentősége annak, hogy az „elítélt ember” szókapcsolatban maga az „elítélt” szó melléknévként értelmezhető, és az értelmező szótár szerint e szó melléknévként csupán társadalmi, erkölcsi jellegű értékítéletre utal, szemben a főnévi formával. Az alperesi közlés tényleges tartalmát ugyanis nem önmagában, a szövegkörnyezetből kiragadva, hanem a nyilatkozat többi részével együtt vizsgálva, a közlés lényegi mondanivalóját szem előtt tartva, az átlagos olvasó értelmezését is figyelembe véve kell meghatározni (BH 2022.323.). Az alperesi hivatkozással szemben a sérelmezett mondatból nem következik okszerűen olyan értelmezés, hogy az I. r. felperesről kialakult társadalmi, erkölcsi jellegű megítélésére, a róla kialakult, esetlegesen negatív véleményekre utalt volna. A hozzászólás nem tartalmaz utalást az alperes által hivatkozott jogosulatlan címhasználat szabálysértése miatt kiszabott pénzbírságra, vagy a médiában megjelent cikk szerinti megkérdőjelezhető csontkovácsi tevékenységre. Nem alapos az a hivatkozás sem, hogy a sérelmezett közlésrészlet véleménynyilvánítás volna.

A tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása érdekében elvégzendő bizonyíthatósági teszt a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban írtak szerint azt jelenti, hogy míg a tények valóssága bizonyítást nyerhet, addig az értékítéletek bizonyíthatóságáról, vagyis azok valóságtartalmáról nem is lehet beszélni. Az Alkotmánybíróság döntésének alapjaként elfogadta az EJEB ítélkezési gyakorlatát azzal kapcsolatban, hogy amennyiben egy állítás igazságtartalma legalább részben ellenőrizhető, igazolható, akkor tényállításról van szó. Az az állítás, hogy adott személy elítélt (köznyelvi értelemben büntetett előéletű, börtönviselt), tényállításnak minősül, mivel annak valóságtartalma ellenőrizhető.

Védekezésében maga az alperes sem állította, hogy az I. r. felperes büntetett előéletű, börtönviselt személy volna. Ugyan utalt arra, hogy az I. r. felperessel szemben pénzbírságot szabott ki a szabálysértési hatóság, azonban az előbbiekben kifejtettekre tekintettel a sérelmezett közlésrészlet szempontjából e körülménynek jelentősége nem volt. A fentiek alapján az alperes valótlanul állította az I. r. felperesről, hogy „elítélt ember”.

Idézve a Ptk. 2:45. § (2) bekezdését leszögezte, hogy a jogszabályi tényállást a kifogásolt alperesi közlésrészlet kimeríti, erre tekintettel az I. r. felperes jóhírnevének megsértése megvalósult. Ebből a szempontból nem látta annak jelentőségét, az alperesi hozzászólás az I. r. felperest név szerint nem nevezte meg. Az önkormányzati vagyonkezelő által kötött szerződés nyilvánossága folytán az I. r. felperes személye név szerint is beazonosítható volt azok számára is, akiknek egyébként nem volt tudomásuk a hóeltakarítást végző cég ügyvezetőjének kilétéről. E körben a törvényszék utalt az alperes által nem vitatott azon I. r. felperesi állításokra, mely szerint ő maga is kapott ismeretségi köréből, alkalmazottjától, továbbá alkalmazottként felvenni kívánt személytől büntetett előéletére vonatkozó kérdéseket, továbbá erre irányuló megjegyzésekkel is szembesült ő is, és élettársa is egy d.-i kávézóban, illetve élelmiszerboltban. Alperesi vitatás hiányában a törvényszék a felperes állításait e körben tényként elfogadta, mellőzve az I. r. felperes által indítványozott bizonyítást [Pp. 266. § (1) bekezdés, 276. § (5) bekezdés].

Alaptalannak látta az I. r. felperes részéről a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jogkövetkezmény, azaz a további jogsértéstől való eltiltás alkalmazására irányuló keresetet, így azt elutasította.

A sérelemdíjigényt illetően rögzítette, hogy a Ptk. vélelmet állít fel arra nézve, hogy mások személyiségi jogainak bárminemű megsértése jogellenes magatartás, amelynek ellenkezőjét a sértő félnek kell bizonyítani. Ilyen jogellenességet kizáró okot az alperes kifejezetten nem állított, bár hivatkozott az Alaptörvény által biztosított véleménynyilvánítási szabadságára. Ugyanakkor a törvényszék a sérelmezett alperesi közlésrészletet nem véleményként, hanem tényállításként értékelte, így az alperes ez irányú védekezése nem foghatott helyt.

A nemvagyoni sérelem és a sérelemdíj mértéke körében utalt arra, hogy az I. r. felperes személyéről környezetében a rá vonatkozó értékítélet kedvezőtlen irányban változott, ismerősöktől büntetett előéletére vonatkozó kérdéseket, másoktól negatív megjegyzéseket kapott ő, illetve élettársa. Alappal lehet arra is következtetni, hogy a felhozott példákban nevesített személyeknél szélesebb körben szereztek tudomást a rá vonatkozó alperesi közlésről. Az I. r. felperes által felhozott és az alperes által ténybelileg nem vitatott esetek kellemetlen, helyenként megalázó élethelyzeteket eredményeztek. Az I. r. felperes oldalán tehát a sérelemdíj alkalmazásának feltételei közül a tényleges, nemvagyoni sérelem ténye is fennáll.

Azon alperesi hivatkozás, hogy az I. r. felperesnek a kifogásolt 2022. január 23-i közlést megelőzően sem volt jó híre, figyelemmel a róla megjelent sajtóhírekre, videómegosztó portálon megjelenésre, a vele szemben alkalmazott szabálysértési bírságra, megkérdőjelezhető csontkovácsi tevékenységére, a személyiségi jogot sértő magatartás és a nem vagyoni sérelem közti ok-okozati összefüggésben volt értékelendő. Az I. r. felperes az alperes által e körben előadott tényeket, eseteket nem vitatta. Ennek azonban sem a jóhírnév megállapítása, sem a sérelemdíj mint jogkövetkezmény alkalmazásának jogalapja körében relevanciáját nem látta az elsőfokú bíróság. Az I. r. felperes által felhozott és az alperes által nem vitatott esetek nem függtek össze az alperes által hivatkozott és korábban alperestől egyébként valóban függetlenül nyilvánosságra került történésekkel, ezt egyébként az alperes maga sem állította.

Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság, hogy a sérelemdíj intézményének elsődleges funkciója a kompenzáció, vagyis a jogsértéssel okozott nemvagyoni hátrány vagyoni előnnyel történő kiegyenlítése, másodlagos funkciója pedig a sérelem magánjogi jellegű szankcionálása. A sérelemdíj mértékét a bíróságnak az eset körülményeire, így különösen a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében példálózó jelleggel meghatározott szempontok alapján kell meghatároznia.

A törvényszék a jogsértés súlya körében értékelte azt, hogy az I. r. felperesnek és családjának a sérelmezett alperesi közlésrészlet folytán néhány alkalommal kellemetlen, esetenként megalázó élethelyzettel kellett szembenéznie. Ugyanakkor azt a köztudomásúnak tekinthető körülményt is szem előtt tartotta, hogy a kifogásolt közlésre egy pártpolitikával átitatott közéleti vita során, az akkor közelgő 2022. áprilisi országgyűlési választásokra tekintettel – figyelemmel arra a helyi sajátosságra is, hogy az adott településen az önkormányzatot az országos szinten ellenzékbe szorult politikai erő vezeti – felfokozott politikai hangulatban került sor, melyre tekintettel a politikai vita során tett közléseket a társadalom is jellemzően a különböző politikai érdekek mentén értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. Mindezekre tekintettel a törvényszék álláspontja szerint a jogsértés súlyára, továbbá arra is, hogy a peradatok szerint azóta hasonló esetre az alperes részéről nem került sor, sőt a kifogásolt közlést az I. r. felperes által sem vitatott alperesi előadás szerint az alperes törölte, a jogsértés nagysága nem indokol 1 000 000 forint összegű sérelemdíjat, ennek összegét a törvényszék az eset összes körülményére tekintettel mérlegeléssel 500 000 forintban határozta meg, figyelemmel a jogintézmény kompenzációs és szankciós funkciójára.

Rögzítette, hogy az I. r. felperes a tőkeösszeg után késedelmi kamatra a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése, a Ptk. 6:48. § (1) bekezdése és a 6:532. §-a szerint jogosult.

Az I. r. felperes keresetével érintett körben a törvényszék az alperes bizonyítási indítványait F. Gy. és M. G. kihallgatása iránt elutasította. Nem tulajdonított jelentőséget az alperes által hivatkozott azon körülménynek, hogy a kifogásolt alperesi közlésrészlet megjelenése előtt sem volt jó az I. r. felperes hírneve. Ennek ugyanis nem volt jelentősége sem az alperesi jogsértés megvalósulásának ténye, sem pedig az alkalmazható jogkövetkezmények szempontjából. F. Gy. tanúkénti kihallgatásával az alperes azt kívánta bizonyítani, hogy a kifogásolt bejegyzést nem kizárólag úgy lehet értelmezni, ahogy azt a felperesek interpretálják. A törvényszék álláspontja ezzel kapcsolatban az volt, miszerint szükségtelen azzal kapcsolatban bizonyítást lefolytatni, hogy az alperesi megnyilvánulást milyen módon lehet még értelmezni, interpretálni, jelentősége e körben annak van, hogy mi a közlés lényegi mondanivalója az átlagos olvasó értelmezését is figyelembe véve.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a „felperesek” keresetének elutasítása, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való utasítása iránt.

Megismételve az elsőfokú eljárásban tett érvelését előadta, hogy az „elítélt” kifejezést nem jogi értelemben, nem főnévként, hanem melléknévként használta egy jelzőszerkezetben a közüggyel kapcsolatos vita részeként társadalmi kritikai értelemmel. A melléknévként használt közlésnek nincs jogi tartalma, az társadalmi negatív megítélés tartalommal bír. Nem válhat jogellenes magatartássá a szóhasználata annak okán, hogy más olvasó olvasva a hozzászólását téves következtetésre jut a magyar nyelv szabályainak nem tudása vagy figyelmen kívül hagyása folytán.

Mivel melléknévként használta az „elítélt” kifejezést, így tényállításnak nem lehet tekinteni, bizonyítási teszt alá nem vonható.

Fenntartotta, alaptalan az az elsőbírói megállapítás is, hogy a szövegkörnyezetből az I. r. felperes személye beazonosítható volna. A D. Zrt. és a II. r. felperes között megkötött szerződésben nem szerepel a cég vezetőjének lakcíme, azt csak a céginformációs szolgálatatásokból lehet megtudni. A konkrét személy beazonosítása egy átlagembertől nem várható, az a társadalom túlnyomó többségi részének lehetőségeit jelentősen meghaladó erőfeszítést igényel. A köznyelv az „elítélt” kifejezést valamely bűncselekmény elkövetőjének megnevezésére és társadalmi vélemény kifejtésére is használja, tehát nem helytálló az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy a köznyelv elítéltnek a börtönviselt személyt tekinti.

Az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 276. § (1) bekezdésének és a Pp. 266. § (1) bekezdésének megsértésével tévesen utasította el a bizonyítási indítványait. Megalapozatlanul hivatkozott az elsőfokú bíróság az ítélet [20] bekezdésében, hogy alperesi vitatás hiányában az I. r. felperes arra vonatkozó állításait tényként elfogadta, hogy őt és családtagjait megjegyzésekkel illették, és alperes miatt kellemetlen események érték.

Kiemelte, miszerint már az ellenkérelemben is hivatkozott arra, hogy a bejegyzéséhez képest öt nappal később az I. r. felperes a bejegyzésében beazonosította önmagát, és az I. r. felperes önazonosításáig nem volt a sérelmezett hozzászólással kapcsolatos reakció a nyilvános csoportban. Ez is alátámasztja azt, hogy az átlagos olvasó nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen D. önkormányzatának honlapján a II. r. felperes által kötött szerződésnek, majd a cégnyilvántartásból kikeresse, hogy ki a II. r. felperes ügyvezetője.

Az általa indítványozott egyik tanú meghallgatása annak bizonyítására szolgált volna, hogy az I. r. felperes jóhírneve már a bejegyzése előtt sem volt aggálytalan.

Alaptalan az az elsőbírói álláspont is, hogy ne vitatta volna az I. r. felperes által a személyes meghallgatása során előadott őt, illetőleg családtagjait ért megjegyzések megtörténtét. Már az írásbeli ellenkérelme és személyes meghallgatása tartalma is az I. r. felperes által megjelölt eseményekre, megjegyzésekre vonatkozó tényállások vitatásának tekintendő, így kifejezett nyilatkozat hiányában ellenkérelem és személyes meghallgatás tartalma alapján ezen I. r. felperesi tényelőadás megalapozatlanul minősítette az elsőfokú bíróság az alperes által nem vitatott tényeknek és tette a tényállás részévé bizonyítás nélkül.

Továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az I. r. felperes közszereplőnek minősül, a bejegyzése közügyeket érintő ún. közéleti kérdések körébe tartozik. Közélet, illetőleg politikai vita keretében jelent meg a bejegyzése, és annak tartalma a közélet megvitatása körében megfogalmazott vélemény. Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy a bejegyzése címzettje a település alpolgármestere és nem az I. r. felperes, ezáltal az alperes a közügyek szabad vitatásának jogát gyakorolta.

A sérelemdíj jogalapján túlmenően annak összegét is eltúlzottnak tartotta, figyelemmel arra, hogy az I. r. felperesnek nem lakókörnyezete D., állandó lakóhelye és tartózkodási helye nem is D. vagy környéke, még csak nem is Fejér megye, melyet az elsőfokú bíróság a sérelemdíj összegszerűségének megállapításánál figyelmen kívül hagyott. Nem vizsgálta az elsőfokú bíróság az I. r. felperesnek önmagát beazonosító bejegyzése hatását, ami nélkül alperes álláspontja szerint semmilyen sérelem nem érte volna az I. r. felperest.

Az I. r. felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

Szintén megismételve az elsőfokú eljárásban már előadottakat kiemelte, hogy az alperes jogsértő írásának tartalmából, szóhasználatából, valamint szövegkörnyezetéből az „elítélt” szó főnévi értelmezésére lehet következtetni másrészt – az előbbiek okán is – az átlagos olvasó értelmezésére, a szavak mindennapi használatára, jelentésére tekintettel ugyancsak. Ez utóbbi vonatkozásában kiemelte, hogy az „elítélt” szó a köznyelvben egy személy büntetett előéletére, börtönviseltségére vonatkozó jelentéssel bír. Így megalapozottan jutott az elsőfokú bíróság arra, hogy az „elítélt” szó értelmezése tekintetében szükségtelen az alperes által indítványozott bizonyítás lefolytatása. Ebből következik az is, hogy az alperes bejegyzésének jogsértő tartalma tényállításnak minősül, mely nem áll a véleménynyilvánítás szabadságának oltalma alatt.

Fenntartotta azt a nyilatkozatát is, hogy nincs jelentősége annak, az alperes az I. r. felperest név szerint nem nevezte meg, mivel az I. r. felperes személye a D. Zrt. és a II. r. felperes között létrejött nyilvános, bárki számára elérhető szerződés tartalmából megismerhető, ily módon az I. r. felperes személye beazonosítható.

Az elsőfokú bíróság a Pp. 276. § (1) bekezdésével, valamint a 266. § (1) bekezdésében foglaltakat betartotta az eljárás során. A tényállás tisztázásához a peres felek által indítványozott tanúk meghallgatására – tekintettel arra, hogy az alperes a jogsértő közlésének az I. r. felperesre és családjára gyakorolt hatását nem vitatta – nem volt szükség, ahhoz a rendelkezésre álló bizonyítékok is elégségesek voltak.

Ezzel kapcsolatban előadta, hogy az I. r. felperes az alperessel szemben a per tárgyát képező alperesi magatartás okán rágalmazás vétsége miatt magánvádas büntetőeljárást indított, amely eljárás a D.-i Járásbíróság előtt folyamatban van. Ezen eljárás során 2023. április 17. napján az eljáró bíróság tanúként hallgatta ki P. K.-t és H. D.-t.

P. K. tanúvallomásában beszámolt arról, hogy az I. r. felperest az alperes közlései alapján beazonosították, az elítélt szót mindenki börtönviselt személyként értelmezte, továbbá beszámolt az I. r. felperest ért hátrányokról is.

H. D. tanúvallomásában arról számolt be, hogy az I. r. felperest az alperes közlései alapján beazonosították, és szintén arról, hogy az elítélt szót mindenki börtönviselt személyként értelmezte, és szintén beszámolt az I. r. felperest ért hátrányokról is. Ezzel kapcsolatban csatolta a D.-i Járásbíróság 2023. április hó 17. napján tartott tárgyalásról szóló jegyzőkönyvet azzal, hogy a csatolt jegyzőkönyv csak az elsőfokú ítélet meghozatalát követően keletkezett, melynek okán a Pp. 373. § (3) bekezdése szerint az utólagos bizonyítási indítvány jogszabályi feltételei fennállnak.

Tekintettel arra, miszerint az alperes jogellenes közlése tényállításnak minősül, nem pedig véleménynek, így jelen perben irreleváns, hogy az I. r. felperes közszereplőnek minősül-e vagy sem.

Annak sincs jelentősége, hogy mely településen él életvitelszerűen az I. r. felperes, a felperes lakcímeként, illetve tartózkodási helyeként nem D. vagy környéke van megjelölve, ugyanis az I. r. felperes bizonyos időközönként hosszabb időn keresztül tartózkodik D.-ben.

Mivel az I. r. felperes személye az általa, a közösségi oldalon közzétett tartalom hiányában is beazonosítható, így az sem bír relevanciával, hogy az I. r. felperes az alperes jogsértő írására reflektálva tartalmat tett közzé.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül, a Pp. 370. § (1) bekezdése szerint – a fellebbezés nem érintette a II. r. felperes keresetének teljes, az I. r. felperes keresetének részleges elutasító rendelkezéseit – a fellebbezés és az ellenkérelem korlátai között felülbírálva megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseivel és a döntés indokolásával az ítélőtábla teljeskörűen egyetért.

Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy bár az alperes az I. r. felperest név szerint nem jelölte meg a bejegyzésével összefüggésben, ugyanakkor az I. r. felperes személye az adatok alapján egyértelműen azonosítható volt, amit H. D. tanú is egyértelműen alátámasztott.

Súlytalan az a védekezés alperesi oldalról, hogy ő az „elítélt” kifejezést nem főnévként, hanem melléknévként jelzős szerkezetben használta. A kifogásolt közlést akként kell értelmezni, ahogy azt egy átlagolvasó értelmezheti. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az „elítélt” kifejezésből az átlagolvasó a közlést tényközlésként értékeli, és abból azt a következtetést vonja le, hogy az I. r. felperes egy börtönviselt, büntetett előéletű személy (a már hivatkozott, a büntetőeljárásban született jegyzőkönyvbe foglalt P. K. és H. D. vallomása). E körben alaptalanul kifogásolta a fellebbezésében az alperes, hogy az alperesi tényállítást esetleg más személy másképp is értelmezhette. Mivel pedig a kijelentés konkrét tényállításnak tekintendő annak bizonyíthatósága vagy cáfolhatósága okán, a tényállítással kapcsolatban a véleménynyilvánítás szabadságának, mint alapjognak a gyakorolhatósága nem merül fel.

Alappal mellőzte az elsőfokú bíróság a bizonyítást azon védekezés vonatkozásában is, miszerint az I. r. felperesnek „korábban sem volt jó hírneve”. A felperes korábbi „jó hírnevének” a jelen perbeni tényállás elbírálása, az alperesi jogsértés vonatkozásában semmilyen jelentősége nincs. A jelen perben annak volt jelentősége, hogy az „elítélt” kifejezés tényállításnak minősül-e, és az dehonesztáló-e a felperesre nézve (sértő). Ezek pedig egyértelműen megállapíthatóak.

Helyes az az elsőbírói következtetés, hogy a sérelemdíj jogalapját főszabályként már önállóan a személyiségi jogsértő magatartás megteremti.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a sérelemdíj összegszerűsége meghatározásakor is helyesen értékelte a körülményeket, a jogsértés súlyát, a felróhatóság mértékét, azt, hogy a felperes magyarázkodásra kényszerült: összességében helyesen határozta meg a sérelemdíjat 500 000 forint és kamatai mértékében. Annak leszállítására az ítélőtábla kellő alapot nem látott.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.