• Tartalom

1358/2023. (VIII. 3.) Korm. határozat

1358/2023. (VIII. 3.) Korm. határozat

az EFOP-2.4.1-16-2017-00060 azonosító számú, „Szociális lakhatási lehetőségek javítása Kunágota településen” című projekt támogatásának további növeléséről

2023.08.05.

1. A Kormány

a) a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva egyetért az EFOP-2.4.1-16-2017-00060 azonosító számú, „Szociális lakhatási lehetőségek javítása Kunágota településen” című projekt (a továbbiakban: projekt) összköltségének növelésével, az 1. melléklet szerint;

b) felhívja a területfejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a projekt támogatási szerződésének 1. pontban foglaltak szerinti módosításáról;

Felelős:

területfejlesztési miniszter

Határidő:

az e határozat közzétételét követő 30 napon belül

c) egyetért azzal, hogy a projekt esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat F:2 mezőjében meghatározott, összesen legfeljebb 7 956 542 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható költség – az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján – a központi költségvetés XIX. Uniós fejlesztések fejezet Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra.

2.1

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1358/2023. (VIII. 3.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Projekt eredeti összköltsége
(forint)

Projekt hatályos összköltsége
(forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján az EFOP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával finanszírozandó összeg
(forint)

Projekt megnövelt összköltsége
(forint)

Projekt rövid bemutatása

2.

EFOP-2.4.1-16-2017-00060

Szociális lakhatási lehetőségek javítása Kunágota településen

Kunágota Község Önkormányzata

195 630 000

342 825 521

7 956 542

350 782 063

Kedvezményezett a projekt keretében 6 db szociális bérlakást alakít ki felújítással, valamint
1 db Csillag szolgáltatóház és
2 db Csillag szolgáltatópont felújítása történik meg.

1

A 2. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére