PK ÍH 2023/141.

I. Ha a fellebbezés kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezésére irányul, nincs helye az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatának [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 382. §].

II. Ha a fellebbezés arra hivatkozik, hogy az elsőfokú bíróság az anyagi jogszabályokat szűkítő jogértelmezésével megsértette a tisztességes eljáráshoz és az annak részét képező bírósághoz forduláshoz való jogát, úgy tartalmilag anyagi jogi felülbírálatot kér, amely hatályon kívül helyezés oka nem lehet [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bekezdés, 381. §].

A felperes (jellemzően gyógykezelés miatti) távollétében többször betörtek a felperes lakóhelyéül szolgáló ingatlanba. Ennek során nemcsak ingóságokat vittek el, hanem meg is rongálták az ingatlant. Az ingatlant a felperes a későbbiekben eladta.

A felperes és élettársa feljelentései alapján indultak nyomozások az alperes előtt az egyes betörések miatt. A nyomozásokat felfüggesztették, mivel az elkövető ismeretlen volt, amellyel szemben a felperes nem élt panasszal.

A felperes keresetében kérte az alperes 5 000 000 Ft sérelemdíj megfizetésére történő kötelezését. Hivatkozása szerint ingatlana az alperes közhatalom gyakorlása során történt mulasztásai miatt vált lakhatatlanná, ő maga pedig hajléktalanná, amellyel sérült a magánlakáshoz való személyiségi joga. Azért nem élt panasszal az egyes nyomozások felfüggesztésével szemben, mert magától értetődőnek vélte, hogy a nyomozásokat folytatják, hiszen nem egyedi esetekről volt szó.

Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Hivatkozása szerint nem sértette meg a felperes személyiségi jogát, magatartása pedig nem volt felróható. Hivatkozott a felperes közrehatására és arra is, hogy a felperes egyik nyomozás felfüggesztése miatt sem élt panasszal.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével elutasította a keresetet.

Az ítélet indokolásában ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:548. §-ának (1) bekezdését, amely szerint közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható. Eszerint feltétel az általános kártalanítási feltételeken túl a rendes jogorvoslati jog kimerítése vagy kizártsága is. A „büntetőeljárási törvényben” biztosított panasz joga rendes jogorvoslati jognak minősül. A nyomozások felfüggesztéséről rendelkező határozatok tartalmazták e rendes jogorvoslat lehetőségére történő tájékoztatást, mivel rögzítették, hogy „a határozat ellen a Be. 195. § (1) bekezdése alapján panasznak van helye, amelyet a közléstől számított 8 napon belül a határozatot hozó nyomozóhatósághoz lehet benyújtani”. A határozatok indokolásában szerepelt az is, hogy amennyiben az elkövető kiléte elévülési időn belül megállapítható lesz, a nyomozást folytatják. A felperes nem vitatta, hogy a határozatokat kézbesítették neki, azonban nem élt panasszal a laikus számára is érthető jogorvoslati tájékoztatás alapján. Ennek okaként egészségi állapotát jelölte meg, bár maga több alkalommal tett bejelentést, azaz a panasz benyújtásának nem volt objektív akadálya. A bíróság azonban a perben csak azt vizsgálhatta, hogy a felperes élt-e jogorvoslati jogával, amely nem azonos azzal, hogy bejelentette az elkövetők személyét. Mivel a felperes nem vette igénybe a rendes jogorvoslatot, mulasztása kizárja az alperes kárfelelősségét. Mivel a perindítás előfeltétele nem igazolt, a felelősségi elemek konjunktív volta miatt nem vizsgálta érdemben a kárfelelősség megállapításának további feltételeit. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 83. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a pervesztes felperest a pernyertes alperes jogi képviselői díjból álló perköltségének megtérítésére, ugyanakkor a felperes személyes költségmentessége miatt a meg nem fizetett illeték az állam terhén marad.

A felperes fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és az ügy érdemben való tárgyalására történő utasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet jogszabálysértő, és a tisztességes eljáráshoz való jogát is sérti. Kiemelte, hogy a sérelemdíj oka nem az, hogy az ingatlan fizikai sérelmeket szenvedett, hanem hogy lakhatatlanná, ő maga pedig hajléktalanná vált. Ennek azért van jelentősége, mert az elsőfokú bíróság a Ptk. 6:548. §-ának (1) bekezdésére alapította az elutasító döntést. A rendes jogorvoslatként értelmezett panasznak ugyanakkor csak az ügy érdemében hozott határozattal szemben van helye, az pedig tényszerűen megállapítható, hogy ezekben az eljárási szakaszokban az ingatlan már lakhatatlan volt, így amennyiben panasszal is élt volna, nem változtatott volna az ingatlan állapotán, így önmagában a jogorvoslat annak sikeressége esetén sem háríthatta volna el a sérelem okát. Ezért a Ptk. 6:548. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltétel teljesült. Az pedig nem eshet azonos megítélés alá, hogy „bejelentést tesz” vagy panasszal él, mivel a bejelentés jellemzően egy rövid közlés, míg a panasz egy összetett, jellemzően jogi természetű beadvány. Ha pedig ez a hivatkozás nem lenne megalapozott, a nem vitatott betegsége is kimentő ok lehet. Ez pedig elvezet a tisztességes eljáráshoz való jog, azon belül a bírósághoz forduláshoz való jog sérelméhez. Ezzel összefüggésben Magyarország Alaptörvénye XVIII. cikkének (1) bekezdésére, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének (1) bekezdésére és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatára hivatkozva kiemelte, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy tisztességes eljárás során, a jog lényegéhez való hozzáférést nem korlátozva döntsék el a jogvitát. Az elsőfokú bíróság azonban a jogvita lényegét tekintve érdemi vizsgálat nélkül utasította el a keresetet, ezzel a bírósághoz való jogát olyan szűkítő értelmezéssel vonta el, minthogy elmulasztott élni a jogorvoslati lehetőségével. Mivel azonban súlyos betegséggel küszködött, és nemcsak nehéz anyagi helyzetben volt, hanem hajléktalan is, aránytalan e jog elvonása. Álláspontja szerint ezért tőle nem volt elvárható a panasz előterjesztése, másrészt pedig semmi sem adhat okot egy ilyen szűkítő értelmezésre. Az EJEB gyakorlata szerint a bírósághoz való jogot tágan kell értelmezni, különösen ha – mint a perbeli esetben – kimentési ok is fennállt.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását annak helyes indokai alapján. Fenntartva az érdemi ellenkérelmében foglaltakat hangsúlyozta, hogy a felperes közhatalom gyakorlásával okozott „kárként” érvényesítette igényét, annak feltételeként azonban nem élt rendes jogorvoslattal.

A fellebbezést az ítélőtábla megalapozatlannak találta.

A Pp. 382. §-a szerint, ha a fél az ítélet megváltoztatására irányuló kérelem nélkül kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezését kérte, és fellebbezése megalapozatlan, a másodfokú bíróság ítéletével – az ügy érdemét nem érintve – az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Mivel a felperes kizárólag az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, annak megváltoztatását nem, az ítélőtábla érdemben nem vizsgálhatta az elsőfokú ítéletet, hanem kizárólag azt, hogy történt-e az elsőfokú eljárás során olyan eljárási szabálysértés, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt (Kúria Pfv.I.20.994/2020/10. számú ítélet). Amennyiben ugyanis a fél kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezése iránt terjeszt elő fellebbezési kérelmet, úgy nem kéri a fellebbezés érdemi elbírálását, tehát az arról való állásfoglalást, hogy a támadott határozat rendelkezése helytálló-e; ezzel szemben azt állítja, hogy az elsőfokú eljárás részleges vagy teljes megismétlését indokoló olyan eljárási hiba történt (vagy eljárás megszüntetését megalapozó ok következett be), amely miatt nem lehetséges az érdemben való jogerős döntés. Ezzel szemben, ha a fellebbezés a támadott határozat megváltoztatására irányul, úgy a fellebbező fél a másodfokú bíróságtól az abban való döntést kéri, hogy a határozat rendelkezése érdemben helyes-e, azaz ítélet esetén helyesen döntött-e a kereset elutasításáról, a keresetnek részben vagy egészében – közbenső ítélet esetén a jogalap tekintetében – helyt adásról (Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.417/ 2020/5. számú közbenső ítélete). A teljesség kedvéért szükséges arra is utalni, hogy megengedő gyakorlat csak a keresetlevél visszautasításáról rendelkező végzés ellen hatályon kívül helyezés iránt benyújtott fellebbezés kapcsán alakult ki, amennyiben a fél a fellebbezésében helyesen, az alapul szolgáló indokok kifejtésével megjelöli a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkört is (a másodfokú bíróság felülvizsgálati jogköre terjedelmének értelmezése tárgyában hozott 1/2019. PJE határozat).

Mivel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet kötelező hatályon kívül helyezésére okot adó esetet (Pp. 379. és 380. §) és a fellebbezésben nem hivatkozott eljárási szabálysértést nem észlelt [Pp. 370. §-ának (2) és (3) bekezdései], a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között [Pp. 370. §-ának (1) bekezdése, 371. § (1) bekezdésének b) pontja] azt vizsgálhatta tehát a Pp. 381. §-a alapján, hogy az elsőfokú bíróság a fellebbezésben hivatkozottak körében megsértette-e az elsőfokú eljárás lényeges szabályait, ha igen, az kihatott-e az ügy érdemi eldöntésére, és annak orvoslása a másodfokú eljárásban lehetséges vagy észszerű-e. A Pp. 381. §-a szerint ugyanis a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét végzéssel hatályon kívül helyezheti, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasíthatja, ha szükséges az elsőfokú eljárás megismétlése vagy kiegészítése, mert az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése az ügy érdemi eldöntésére kihatott, és annak orvoslása a másodfokú eljárásban nem lehetséges vagy nem észszerű.

Ennek egyik feltétele tehát az elsőfokú eljárás lényeges – a fellebbezésben kifejezetten hivatkozott – szabályainak megsértése, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére, míg másik feltétele, hogy annak orvoslása a másodfokú eljárásban nem lehetséges vagy észszerű.

A felperes fellebbezésében egyrészt a „kár” rendes jogorvoslattal való elháríthatóságának [6:548. § (1) bekezdés] megítélését sérelmezte. Ez ugyan érint eljárásjogi kérdést, azonban az nem az elsőfokú bíróság, hanem az alperes sérelmezett eljárásaival kapcsolatos kérdés. Az elsőfokú bíróság pedig ennek az alperesnél még eljárásjogiként rendelkező kérdés anyagi jogi következményét vonta le, azaz az ügy érdemében, a felperes alanyi jogáról döntött a kereset elutasításával, és annak kimondásával, hogy a felperes a rendes jogorvoslat körében jelentkező mulasztásai miatt nem támaszthat igényt az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos döntése azonban az ügy érdemének (jelen esetben leglényegibb része, amelyet, azaz a döntés helyességét, az ítélőtábla a Pp. 382. §-a alapján nem érinthetett. A fellebbezés hivatkozásától eltérően továbbá az elsőfokú bíróság e vonatkozásban nem „érdemi vizsgálat nélkül” utasította el a keresetet, hanem a Pp. 340. §-ának b) pontja alapján ítélettel döntött a per érdemében, azzal, hogy ítéletének [56] bekezdése szerint ezen alperesi „felelősséget” önmagában kizáró feltétel hiányában a „kárfelelősség megállapításának további feltételei fennálltát érdemben nem vizsgálta”. Az ítélőtábla azonban a fenti korlátok miatt nem vizsgálhatta, hogy az elsőfokú bíróság döntése érdemben helyes volt-e.

A felperes ehhez kapcsolódóan hivatkozott arra is, hogy a tisztességes eljáráshoz és az annak részét képező bírósághoz forduláshoz való joga is sérült az elsőfokú bíróság szűkítő jogértelmezésével. E látszólag eljárásjogi hivatkozások alapját is az képezi ugyanakkor, hogy a felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytelen következtetésre jutott az ügy érdemét érintő kérdések és az ügy alapjául szolgáló anyagi jogi jogszabály értelmezése során. Azt ugyanakkor nem tette vitássá a fellebbezésben, hogy az elsőfokú bíróság által az ügy érdemében elfoglalt álláspont helyessége esetén az elsőfokú bíróság nem sértette meg az eljárási jogszabályokat. Az ítélőtábla azonban – mivel a fent hivatkozottak szerint nem észlelt eljárási szabálysértést – a Pp. 382. §-a alapján e vonatkozásban sem érinthette az ügy érdemét.

Az ítélőtábla mindezek miatt az ügy érdemét nem érintve hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 382. §-ában foglaltaknak megfelelően.