GK ÍH 2023/145.

A pénzmosás szempontjából szokatlan ügylet végrehajtásának szolgáltató általi felfüggesztése határidőhöz kötött, amelynek elteltét követően az ügyletet végre kell hajtani. Önmagában a felfüggesztés és a hatóság felé fennálló bejelentési kötelezettség teljesítése nem eredményezi azt, hogy az adott bankszámlára tévesen utaló személy az átutalt összeget visszakapja [2007. évi CXXXVI. törvény (Pmt.) 23. és 24. §; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:518. és 6:519. §].

A felperesek keresetükben kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest 36 490 USD és annak 2015. október 26-ától járó késedelmi kamata I. rendű felperes javára, továbbá 75 000 USD és annak 2015. november 27-től járó késedelmi kamata II. rendű felperes javára történő megfizetésére. A keresetük ténybeli alapjaként előadták, hogy ismeretlenek feltörték az üzleti partnerük elektronikus levelezőrendszerét, és a cég képviseletére jogosult nevében azt az üzenetet kapták, hogy az esedékes fizetési kötelezettségüket egy, a korábbitól eltérő számlára utalással teljesítsék, amely valójában a későbbi büntetőeljárás terheltjének alperesnél megnyitott bankszámlájához tartozott. A levélben foglaltak szerint fizettek, az átutalt összegek forintellenértékét pedig a terhelt több részletben, az alperes különböző bankfiókjaiban készpénzben felvette. A büntetőeljárásban a bíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapította folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettének elkövetéséért. A kereset érvelése szerint az alperesnek a szokatlan tranzakciókra vonatkozó belső szabályzata alapján észlelnie kellett volna, hogy a terhelt által végzett tranzakciók felvetik a pénzmosás gyanúját; ennek ellenére nem tett eleget a pénzmosás és a terrorizmus visszaszorítása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (Pmt.) 23. § (2) bekezdése és 24. § (1) bekezdése szerinti vizsgálati, bejelentési és a megbízás felfüggesztésére vonatkozó kötelezettségének. Ha a terhelt által kezdeményezett tranzakciókat felfüggeszti, akkor a terhelt nem tudta volna készpénzben felvenni a bűncselekményből származó pénzt, ami így visszautalható lett volna a részükre. Mindezekre tekintettel az alperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:518. és 6:519. § alapján köteles az okozott kárt megtéríteni.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A fellebbezés szempontjából releváns tényként megállapította, hogy ismeretlen elkövetők feltörték a felperesekkel szerződéses jogviszonyban álló indiai cég elektronikus levelezőrendszerét, és a cég képviseletére jogosult nevében felhívták a felpereseket, hogy az esedékes fizetési kötelezettségüket a megjelölt számlára utalással teljesítsék. Az elektronikus levélben megjelölt pénzforgalmi számlaszám valójában a terhelt bankszámlájához tartozott. A valótlan elektronikus üzenetekkel megtévesztett felperesek átutalását az alperes a terhelt bankszámláján jóváírta, az átutalt összegeket pedig a terhelt több részletben, az alperes különböző bankfiókjaiban készpénzben felvette. Az alperes felhívására a terhelt mindkét tranzakció adatairól kérdőívet töltött ki, amelyben a tranzakció célját úgy jelölte meg, hogy az összegeket a férje családja küldte a részére. A nyomozóhatóság határozata alapján az alperes 2016. február 25-én zár alá vette az érintett bankszámlát. A büntetőügyben eljáró bíróság megállapította a terhelt bűnösségét folytatólagosan elkövetett, a Büntető Törvénykönyvről szól 2012. évi C. törvény (Btk.) 399. § (2) bekezdés a) pontja és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntette miatt; a felperesek és az indiai cég által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását egyéb törvényes útra utasította.

Az alperes szokatlan tranzakciók tipológiáját tartalmazó belső szabályzatának 1. pontja a pénzmosásra utaló készpénztranzakciókat, a 2. pontja a pénzmosásra utaló bankszámla-felhasználás eseteit tartalmazza. Szokatlan műveletnek minősül a szokatlanul nagy készpénzbetét elhelyezése, felvétele természetes személy által, főleg, ha az nem egyeztethető össze az ügyfél foglalkozásával [1.a) pont]; akár magánszemély, akár cég esetében készpénzbefizetések, illetve kifizetések hirtelen, jelentős megnövekedése [1.b) pont]; ha természetes vagy jogi személyek részére vezetett bankszámlákon lévő pénzmozgás nem utal üzleti tevékenységre, de a bankszámlán jelentős összegeket írnak jóvá, illetve utalnak át azokról nyilvánvaló cél nélkül [2.b) pont].

Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában a Ptk. 6:519. §-ának felhívásával kifejtette, hogy a felperesek bizonyítási érdekébe tartozott a kár bekövetkezése, az alperes károkozó magatartása és a kettő közötti okozati összefüggés bizonyítása. Az alperesi védekezésre tekintettel az ő bizonyítási érdekébe tartozott a felróhatóságának hiánya és a károsulti közrehatás bizonyítása. Rögzítette, hogy a jogellenesség a Ptk. 6:520. §-a folytán nem szorult bizonyításra, a kár mértékét pedig a büntetőítélet és az átutalásokról csatolt kimutatások alátámasztották. Kétséges azonban a felperesek vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, mivel nem adták elő, hogy az átutalással teljesíteni kívánt szolgáltatást megkapták-e; az indiai cég a nem teljesített vételárat a bűncselekményről való értesülést követően is velük szembeni követelésként vagy saját veszteségként tartja-e nyilván. E körben bizonyítást sem ajánlottak fel. A károsult személyét kétségessé teszi az is, hogy a büntetőeljárásban a felpereseken kívül az indiai cég is előterjesztett polgári jogi igényt, azaz maga is úgy tekintette, hogy a bűncselekmény következtében a vagyonában értékcsökkenés állt be. Az indiai cég nyomozó hatóság részére megküldött nyilatkozata azt igazolja, hogy a saját kárának tekintette az átutalásokat.

A Pmt. 23. § (1) bekezdése és a 24. § (1) bekezdése, valamint az alperes belső szabályzatának 1.a) és 1.b) pontja, valamint a 2.b.) pontja alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy szokatlan tranzakciónak minősült a terhelt által megvalósított készpénzfelvétel, ezért az felvetette az alperes Pmt. 23. § (1) bekezdésében, valamint a 24. § (1) bekezdésében foglalt intézkedési kötelezettségét. A rendelkezésre álló nyilatkozatok és okiratok alapján, illetőleg a Pmt. 27. § (1) bekezdésében foglalt felfedési tilalom miatt megtagadott adatszolgáltatás, továbbá a Pp. 322. § (2) bekezdése szerinti indítvány hiányában nem volt megállapítható, hogy az alperes a tranzakció célját közlő adatlap kitöltésén túl milyen intézkedéseket tett, illetőleg kötelezettségét mennyiben mulasztotta el.

Mindezek alapján a felperesek nem bizonyították az alperes jogellenes mulasztását. Az állított jogellenes magatartás és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggés egyébiránt eleve kizárt, mert a kár bekövetkezte – még a jóváírás dátumát tekintve is – megelőzte a jogellenes magatartás tanúsításának elvárt időpontját. Az alperes a Pmt.-ben előírt kötelezettségeit csak a pénz bankszámlára érkezését követően teljesíthette, hiszen egy teljesedésbe nem ment tranzakció vizsgálata még nem lehetséges. A jogellenes magatartásnak nem lehet következménye az azt megelőző időben bekövetkező kár, így a jogi okozatosság hiányzik.

Az ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérték annak megváltoztatását és a keresetüknek megfelelő döntés hozatalát, másodlagosan a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását a Pp. 381. §-a alapján. Egyebek mellett azzal érveltek, hogy az alperesnek – mivel szokatlanok voltak az ügyletek – meg kellett volna tagadnia a tranzakciók teljesítését, azaz nem írhatta volna jóvá az utalásokat a címzett számláján, aki így nem rendelkezhetett volna az adott összegek felett. Megfelelő intézkedés esetén a pénz „reaktiválódik”, visszakerül a küldő számlájára. Az ítélőtábla felhívására az okozati összefüggés körében azzal érveltek, hogy amennyiben az alperes nem mulasztja el a Pmt. 23. § (1) bekezdése szerinti bejelentési és a 24. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztési kötelezettségét, úgy a tranzakció nem „megy teljesedésbe” és nem keletkezik káruk.

Az ítélőtábla a fellebbezéseket nem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetértett, annak indokait azonban csak kisebb részben osztotta.

Határozata indokolásakor abból indult ki, hogy a terhelt által megvalósított készpénzfelvételek a Pmt. rendelkezésén [23. § (1) bekezdés] alapuló belső szabályzat értelmében szokatlan tranzakciónak minősültek, ami felvetette az alperes intézkedési kötelezettségét. Az elsőfokú ítélet ezen megállapításait ugyanis a felek fellebbezéssel nem támadták. Rögzítette, hogy a kereset elutasítását a törvényszék három jogi indokra alapította: a károsult személye nem bizonyított, kétséges; az alperes jogellenes mulasztása nem bizonyított; kizárt az okozati összefüggés, mert a kár bekövetkezte megelőzte az alperes jogellenes magatartását.

Egyetértett a fellebbezésben foglaltakkal annyiban, hogy a bizonyítottság hiányát az elsőfokú bíróság az első két ok esetén tévesen értékelte a felperes terhére, továbbá a második ok vonatkozásában ítéletének indokolásában ellentmondásba is került a saját anyagi pervezetésével. Helyesnek találta ugyanakkor az okozati összefüggés hiányának a megállapítását, de nem az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi indokok alapján.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tény, hogy a felperesek számlájáról az átutalások egy ismeretlen elkövető által megküldött levél következtében nem a címzett, szerződéses jogosult részére, hanem a terhelt bankszámlájára történt. Miután az alperes ezt nem vitatta, az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben – és erre vonatkozó egyértelmű tényállítás esetén – az ő bizonyítási érdeke lett volna annak igazolása, hogy a felperesekkel szerződéses jogviszonyban lévő jogosult ezen utalásokat teljesítésként elfogadta. Ezt kétséget kizáró jelleggel nem bizonyítja, hogy a felperesek mellett a szerződéses jogosult is polgári jogi igényt érvényesített a büntetőeljárásban, illetőleg, hogy a nyomozó hatóság felé úgy nyilatkozott, hogy „tőle bitoroltak el csalárd módon két kifizetést”. Egyik megnyilvánulása sem értékelhető ugyanis a teljesítés elfogadására vonatkozó egyértelmű nyilatkozatként.

A bizonyítottság hiányát, a teljesítés elfogadásával kapcsolatos kétséget a fentiek miatt nem értékelhette volna a törvényszék a felperesek terhére. Ebből az is következik, hogy az elsőfokú eljárásban az anyagi pervezetés az érintett kérdéshez kapcsolódóan nem volt megfelelő. Az elsőfokú bíróságnak ugyanis egyértelműen nyilatkoztatni kellett volna az alperest arról, hogy tényként állítja-e, hogy a felperesek átutalását a jogosult teljesítésként elfogadta, ezért a felpereseknek nincs kára. Ezen tényállítás esetén a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. § (2) bekezdése szerint tájékoztatni kellett volna az alperest arról, hogy annak bizonyítása őt terheli, és hogy a bizonyíték rendelkezésre bocsátásának, illetve a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének a következményeit neki kell viselnie.

A másodfokú bíróságnak ilyen esetben, tehát amikor azt állapítja meg, hogy az elsőfokú bíróság által végzett anyagi pervezetés az érintett kérdéshez kapcsolódóan nem volt megfelelő, akkor a Pp. 370. § (4) bekezdése szerint az eltérő anyagi jogi álláspontját a felek tudomására kell hoznia és azt csak a fellebbező fél kérelmére veheti figyelembe. Ezt az ítélőtábla az adott esetben azért mellőzte, mert a későbbiekben kifejtettek szerint a felperesek keresete egyéb okból nem volt megalapozott, így a kárállítással kapcsolatos nem megfelelő pervezetés a jogvita érdemi eldöntését nem befolyásolta.

A felperesek fellebbezési eljárásban tett nyilatkozatával megerősített jogi érvelése szerint az alperes károkozó magatartása a Pmt. szerinti eljárás elmulasztása, ezen belül a bejelentés, illetve a felfüggesztés elmulasztása volt.

Az elsőfokú bíróság helyesen tájékoztatta az alperest arról, hogy neki kell bizonyítania egyebek mellett azt, hogy a Pmt.-ben foglaltak szerint járt el, a bejelentési kötelezettségének eleget tett. Ehhez képest ellentmondásos az ítéletének azon okfejtése, miszerint a szokatlan tranzakció felvetette az alperes intézkedési kötelezettségét, azonban mivel nem volt megállapítható, hogy milyen intézkedéseket tett, a felperesek nem bizonyították a jogellenes mulasztást.

A fentiek körében kiemeli az ítélőtábla, hogy a felperesek állítása szerint az alperes jogellenes magatartása az volt, hogy mulasztott, mert nem tett eleget a Pmt. 23. § (1) bekezdése és 24. § (1) bekezdése alapján fennálló bejelentési, felfüggesztési kötelezettségének. Ezen állításukkal szemben a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján az alperes érdekében állt annak bizonyítása, hogy a Pmt. szabályainak megfelelően járt el, mulasztás nem terheli, a szükséges intézkedéseket megtette.

Az alperes ellenkérelme ugyanakkor azon alapult, hogy az adott esetben a bejelentési kötelezettség, és ebből eredően a felfüggesztési kötelezettség nem is terhelte, mivel nem talált pénzmosásra utaló körülményt. Maga sem állította tehát, hogy a felperesek által hiányolt bejelentést, felfüggesztést megtette. Ebből következően annak hiánya tényként megállapítható volt, ezért az elsőfokú bíróság téves következtetésre jutott és tévesen alapította arra is a kereset elutasítását, hogy a felperesek az általuk megjelölt és károkozónak minősített magatartást – mulasztást – nem bizonyították. Itt hangsúlyozza ismételten az ítélőtábla, hogy az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem támadott megállapítása szerint az alperes törvényi rendelkezésen [Pmt. 23. § (1) bekezdés] alapuló belső szabályzata értelmében is szokatlan tranzakciónak minősült a terhelt által megvalósított készpénzfelvétel, ami felvetette az alperes intézkedési kötelezettségét. Mindezek alapján tehát egyértelműen megállapítható volt az alperes mulasztása.

Helyesen állapította meg ugyanakkor az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek érdekében állt annak bizonyítása, hogy az általuk megjelölt mulasztás és a kár között az okozati összefüggés fennáll.

A felperesek előadása szerint az alperesi mulasztás azt eredményezte, hogy a jogosulatlanul felvett összeghez a büntetőeljárás eredményeként nem juthattak hozzá. A keresetben felvázolt, a kár bekövetkezéséhez vezető oksági folyamat azzal a másodfokú eljárásban nem vitatott mozzanattal kezdődött, hogy egy hamis felhívás eredményeként nem a jogosult részére teljesítették az átutalást és azzal ért véget, hogy az alperes elmulasztotta azokat az intézkedéseket, amelyek eredményeként – a felperesi állítás szerint – az összeg visszakerült volna a bankszámlájukra.

Ebből következően nem osztja az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a kár előzetes bekövetkezése kizárja az okozati összefüggés fennállását. A felperesi vagyonban beállott értékcsökkenés ugyanis csak akkor vált véglegessé, az oksági folyamat visszafordíthatatlanná, amikor meghiúsult az a lehetőség, hogy a felperes számlájára az alperesi eljárás folytán visszakerüljön az összeg. Nem ért egyet ezért az ítélőtábla azzal, hogy a kár már az alperes magatartása előtt bekövetkezett és ez zárja ki az okozati összefüggés fennállását

A kártérítési igény megalapozottsága, az okozati összefüggés körében ezért vizsgálni szükséges az alperes azon védekezését is, amely szerint, ha megteszi a Pmt.-ben és a belső szabályzatában foglalt intézkedéseket, az sem járhatott volna azzal az eredménnyel, hogy a felperesek visszakapják a pénzüket.

Ebben a körben a felperesek előadása az ítélőtábla kifejezett felhívása ellenére hiányos volt. Továbbra sem vezették le jogszabályi hivatkozásokkal azon állításukat, hogy a bejelentés és az ügylet végrehajtásának felfüggesztése esetén milyen folyamat eredményeként juthattak volna hozzá a téves számlára utalt összegekhez.

A felperesek által a fenti körben hivatkozott Pmt. 24. § (4) bekezdése szerint a pénzügyi információs egységként működő hatóság a belföldi ügyleti megbízás esetében az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtételének, illetve a (2) bekezdés szerinti üzenet megküldésének napját követő két munkanapon belül, míg a nem belföldi ügyleti megbízás esetében az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtételének, illetve a (2) bekezdés szerinti üzenet megküldésének napját követő négy munkanapon belül megvizsgálja a pénzmosásra vagy a terrorizmus finanszírozására utaló adatot, tényt, körülményt. Az (5) bekezdés alapján a pénzügyi információs egységként működő hatóság jogosult a (4) bekezdésben meghatározott vizsgálatát további három munkanappal meghosszabbítani, amennyiben az a 26. § (1) bekezdésében meghatározott adattovábbításhoz szükséges. A (7) bekezdése szerint a szolgáltató teljesíti a felfüggesztett ügyleti megbízást, ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság a (6) bekezdés b) pontja szerint értesíti, vagy ha a felfüggesztést követően a (4) és (5) bekezdésben meghatározott időtartam a pénzügyi információs egységként működő hatóság értesítése nélkül eltelt.

A fenti jogszabályi rendelkezésekből nem következik, hogy az ügylet végrehajtásának felfüggesztése esetén a felperesek hozzájuthattak volna a téves számlára utalt összegekhez. Az alperes helyesen érvelt azzal, hogy önmagában a felfüggesztés a Pmt. szabályai alapján meghatározott határidőhöz kötött, melynek elteltét követően az ügyletet végre kell hajtani, ezért önmagában a felfüggesztés nem eredményezhette volna, hogy a felperesek visszakapják az átutalt összeget.

Mindezek alapján az alperes jogellenes mulasztása és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggés nem állapítható meg. A felperesek adósok maradtak annak egyértelmű kifejtésével és jogi érvekkel alátámasztott levezetésével, hogy az alperes jogszerű eljárása – a bejelentés és felfüggesztés – eredményeként visszakapták volna a téves számlára utalt összegeket.

A kifejtettekre tekintettel – és a hatályon kívül helyezési indítvány megalapozatlanságára is figyelemmel – az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.