KÜ BH 2023/147
KÜ BH 2023/147
2023.05.01.
I. A visszaküldés a bíróság eljárásjogi cselekménye, amely a fellebbezéssel vagy felülvizsgálati kérelemmel megindított jogorvoslati eljárási szakaszt lezárja, és amely a felterjesztő bíróság számára kötelezést tartalmaz. Jogkövetkezménye, hogy a felterjesztő bíróságnak a kötelezésben kapott, jellemzően a jogorvoslati kérelem érdemi elbírálásra való alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos feladatot el kell végeznie és annak eredményeként újra kell döntenie arról, hogy a jogorvoslati kérelmet felterjeszti vagy más jogkövetkezményt alkalmaz. A visszaküldés, figyelemmel arra, hogy a közigazgatási perben eljáró bíróság a per érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben végzéssel dönt [Kp. 84. § (1) bekezdés], tartalmilag és a forma szerint is végzés.
II. A Kp. 102. § (1) bekezdés b) pontjában a „fellebbezést törvény kizárja” rendelkezést a jogalkalmazás során úgy kell értelmezni, hogy a bíróságnak a fellebbezést vissza kell utasítania, ha az olyan határozat ellen irányul, amellyel szemben a fellebbezést törvény nem teszi lehetővé [2017. évi I. törvény (Kp.) 99. §, 102. §, 112. §].
A tényállás
[1] A Pécsi Törvényszék az ügy iratait – az alperesnek a 11.K.700.386/2021/23. számú ítélet ellen benyújtott fellebbezésére tekintettel – a másodfokú bírósághoz (a Fővárosi Ítélőtáblához) felterjesztette. Az ítélőtábla észlelte, hogy az alperes a fellebbezését nem az arra rendszeresített nyomtatványon terjesztette elő, ezért a fellebbezést érdemben nem bírálta el, hanem a felterjesztett iratokkal együtt a 2. sorszámú végzésével az elsőfokú bíróságnak visszaküldte annak megfontolására, hogy az ügyben helye lehet-e a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 102. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt intézkedésnek, a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 75/C. § (2b) bekezdésére (a továbbiakban: Büsz.) és a Kúria következetes gyakorlatára figyelemmel. A végzés jogorvoslati záradékot nem tartalmazott. Az alperes az ítélőtáblának az iratok visszaküldéséről rendelkező végzése ellen fellebbezést terjesztett elő.
Az első fokon eljáró bíróság végzése
[2] Az ítélőtábla – mint első fokon eljáró bíróság – az alperes fellebbezését visszautasította. Végzését azzal indokolta, hogy a fellebbezés érdemi elbírálására nincs törvényes lehetőség a Kp. 7. § (2) bekezdés a) pontja, a 99. § (1) bekezdése, a 102. § (1) bekezdés b) pontja és a 112. § (1) bekezdése alapján.
[3] Annak eldöntéséhez, hogy az iratok visszaküldéséről rendelkező végzés fellebbezhető-e, az ítélőtábla megvizsgálta a visszaküldő végzés perjogi természetét a vonatkozó kommentárirodalom és a kúriai gyakorlat alapján. Megállapította, hogy az iratok visszaküldéséről rendelkezés a bírói gyakorlat által kialakított intézkedési forma, amelyet a másodfokú bíróság a felterjesztés szabályosságának vizsgálatát követően alkalmaz, ha észleli, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a perrendi vagy ügyviteli kötelezettségének, ideértve a Kp. 102. §-a szerinti körülmények vizsgálatának elmulasztását is.
[4] Megállapította, hogy a másodfokú bíróságnak az iratok elsőfokú bíróságra történő visszaküldése tárgyában hozott, tartalmilag kizárólag ügyviteli rendelkezést tartalmazó végzése ellen a Kp., eltérő rendelkezése hiányában, illetve az ilyen végzések perjogi természetére tekintettel nem biztosít fellebbezési lehetőséget, ezért a Kp. 102. § (1) bekezdés b) pontja alapján a fellebbezés visszautasításának van helye.
A fellebbezés és az észrevétel
[5] Az alperes fellebbezésében a végzés hatályon kívül helyezését és az ítélőtáblának a határozatában hivatkozott kúriai döntések megküldésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint sem a Kp., sem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) alapján nem létezik „megfontolásra visszaküldő végzés”, illetve a törvények az „ügyviteli rendelkezést tartalmazó végzés” elleni fellebbezés kizárását nem nevesítik, ezért a végzés sérti a Kp. 48. § (1) bekezdés b) pontjában, 102. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezéseket, az Alaptörvényben biztosított jogorvoslati jogot. Az ítélőtábla jogszabályi alap nélkül, lényegében jogalkotóként hozta meg döntését, a visszaküldést elrendelő végzése ellen nem biztosított jogorvoslatot, azt a felek részére nem küldte meg. Előadta, hogy az ítélőtábla által hivatkozott Nagykommentár nem a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) szerinti jogforrás, amely csak arra az esetre írja elő „megfontolásra visszaküldő végzés” és az „elnöki meghagyás” intézményének alkalmazását, amikor a másodfokú bíróság nem képes az elsőfokú bíróság mulasztását pótolni. Ha a perbeli esetben az ítélőtábla a fellebbezést visszautasította volna, a végzése ellen biztosított lett volna a jogorvoslati jog. A „megfontolásra visszaküldő végzés” sérti a jogbiztonságot és az Alaptörvényben biztosított jogorvoslati jogot, mert az eljárásjogi jogszabályok a fellebbezés felterjesztését követően az elsőfokú bíróságnak nem teszik lehetővé, hogy ettől a döntésétől eltérő döntést hozzon, illetve ha a másodfokú bíróság maga hozza meg a visszautasító végzést az ellen biztosított lett volna a jogorvoslati jog. A másodfokú bíróság „megfontolásra visszaküldő” végzésével presszionálta az elsőfokú bíróságot, mert előírta részére, hogy álláspontja szerint mi lenne a helyes döntés. A visszaküldő végzés végrehajtásával az elsőfokú bíróság megsértette a Kp. 102. és 103. §-ában foglalt rendelkezéseket, mert egyszerre létezik a fellebbezést felterjesztő és a fellebbezést visszautasító végzése. Ha az ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbezés visszautasításának volt helye, a Kp. 104. § (1) bekezdésében és 45. (helyesen: 48.) § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések alapján az erre vonatkozó döntést neki kellett volna meghoznia. Utalt továbbá arra, hogy az ítélőtábla által hivatkozott kúriai gyakorlat az anonim határozatok gyűjteményében nem érthető el.
[6] A felperes a fellebbezésre észrevételt nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[7] A fellebbezés – az alábbiak szerint – megalapozatlan.
[8] Az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2. számú végzésében az ítélet elleni fellebbezés felterjesztésének feltételei vizsgálatára küldte vissza a felterjesztett iratokat, mivel a Kp. 102. § (1) bekezdésében meghatározott okok miatti intézkedés megtételére a jogalkotó az elsőfokú bíróságot jogosította és kötelezte, míg a 4. számú végzésében a fellebbezés és az iratok visszaküldéséről rendelkező végzés elleni fellebbezés visszautasításáról rendelkezett. A fellebbezésben foglaltak kapcsán a Kúria mindenekelőtt azt emeli ki, hogy ennek a fellebbezési eljárásnak a tárgya nem az ítélőtábla mint másodfokú bíróság által meghozott 2. számú végzés jogszerűségének vizsgálata, hanem az ítélőtábla mint elsőfokú bíróság által 4. szám alatt meghozott – az alperes 2. számú végzése ellen benyújtott fellebbezést visszautasító – végzés jogszerűsége. A Kúria ezért az alperesnek a visszaküldő végzéssel kapcsolatban előadott kifogásait és érveit kizárólag azzal összefüggésben vizsgálhatta, hogy a fellebbezés visszautasításának feltételei fennálltak-e, volt-e helye a 2. számú végzés ellen fellebbezésnek.
[9] Az Alaptörvény alkotmányos alapjogként biztosítja a jogorvoslathoz való jogot [XXVIII. cikk (7) bekezdés], azonban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó részletes (az egyes jogágakat érintő) szabályokat törvény állapítja meg, illetve az alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés].
[10] A Kp. – a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog érvényesülése érdekében – a negyedik részében szabályozza a perorvoslatok perjogi szabályait, az egyes perorvoslati formákat. A perorvoslatok között a bírósági határozatokkal szembeni rendes jogorvoslat formája a fellebbezés, amelyet a fél az elsőfokú bíróság nem jogerős határozataival (az ítélettel és a végzéssel) szemben vehet igénybe. A fellebbezési jog azonban nem korlátlan, a fél a közigazgatási perben csak akkor terjeszthet elő fellebbezést a bíróság határozatával (ítéletével vagy végzésével) szemben, ha a fellebbezési jogot a Kp., illetve a Kp. rendelkezése alapján alkalmazandó Pp. rendelkezései biztosítják és a fellebbezés egyéb törvényi feltételei is fennállnak. A Kp. rögzíti az ítélet elleni fellebbezés részletes szabályait (Kp. 99. §), a végzés elleni fellebbezés körébe tartozó szabályok tekintetében csak az eltéréseket határozza meg (Kp. 112. §), ebben a körben a Pp. rendelkezései nem alkalmazhatók.
[11] A Kp. 99. § (1) bekezdése értelmében, ha törvény lehetővé teszi, a fél az elsőfokú ítélet ellen jogszabálysértésre, illetve a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással fellebbezéssel élhet. A (2) bekezdés szerint fellebbezésnek van helye, ha a közigazgatási cselekményt megelőző eljárás nélkül valósították meg vagy a törvény által meghatározott jogvitában.
[12] A Kp. 102. § (1) bekezdés b) pontja szerint az első fokon eljárt bíróság a fellebbezést visszautasítja, ha az olyan határozat ellen irányul, amely ellen a fellebbezést törvény kizárja.
[13] A Kp. 112. § (1) bekezdése értelmében a fél a bíróság végzése ellen a Kp.-ban meghatározott esetben terjeszthet elő fellebbezést. A Kp. 112. §-ához fűzött indokolás szerint „[a] fellebbezéssel támadható végzéseket az elsőfokú eljárás szabályai határozzák meg, hiszen azon esetekben van helye fellebbezésnek, ha a törvény külön megengedi”.
[14] A fentiek alapján – a szabályozás logikájára is figyelemmel – a Kp. 102. § (1) bekezdés b) pontjában a „fellebbezést törvény kizárja” rendelkezést a jogalkalmazás során úgy kell értelmezni, hogy a bíróságnak a fellebbezést vissza kell utasítania, ha az olyan határozat ellen irányul, amellyel szemben a fellebbezést törvény nem teszi lehetővé.
[15] Az ítélőtábla végzésében helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a fellebbezés szempontjából a Kp. 112. § (1) bekezdése alapján annak volt jelentősége, hogy a visszaküldő végzést a Kp. rendelkezései nem nevesítik fellebbezéssel támadható végzésként.
[16] Az ítélőtáblának az iratvisszaküldés perjogi természetére tett megállapításaival a Kúria túlnyomórészt, a következő pontosítással egyetért. A visszaküldés a bíróság eljárásjogi cselekménye, amely a fellebbezéssel vagy felülvizsgálati kérelemmel megindított jogorvoslati eljárási szakaszt lezárja, és amely a felterjesztő bíróság számára kötelezést tartalmaz. Jogkövetkezménye, hogy a felterjesztő bíróságnak a kötelezésben kapott, jellemzően a jogorvoslati kérelem érdemi elbírálásra való alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos feladatot el kell végeznie és annak eredményeként újra kell döntenie arról, hogy a jogorvoslati kérelmet felterjeszti vagy más jogkövetkezményt alkalmaz. A visszaküldés, figyelemmel arra, hogy a közigazgatási perben eljáró bíróság a per érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben végzéssel dönt [Kp. 84. § (1) bekezdés], tartalmilag és a forma szerint is végzés.
[17] A Kúria utal arra is, hogy az ítélőtábla végzéséből egyértelműen kitűnik, hogy a kommentárirodalmat – az alperes által előadottaktól eltérően – nem jogforrásként, hanem a törvény rendelkezéseinek az értelmezését segítő, a bíróság álláspontját alátámasztó eszközként használta, ami nem ütközik a Jat. rendelkezéseibe, a jogtudomány eredményei a jogalkalmazás során felhasználhatók.
[18] Az alperes fellebbezésében a Kp. 48. § (1) bekezdés b) pontjának és a 104. § (1) bekezdés b) pontjának megsértését az iratok visszaküldését elrendelő végzéssel összefüggésben állította, vagyis a visszaküldés jogszerűségét vitatta, amely – a korábban kifejtettekre tekintettel – nem fellebbezhető végzés, a másodfokú vizsgálatnak nem lehet a tárgya. Ezért a Kúria annak rendelkezéseit (tartalmát) nem vizsgálhatja felül, nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy az ítélőtáblának a visszaküldés helyett az alperes fellebbezésének a visszautasításáról kellett volna rendelkeznie.
[19] Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla fellebbezést visszautasító döntése nem sérti a Kp. 7. § (2) bekezdés a) pontjában, 99. § (1) bekezdésében, 102. § (1) bekezdés b) pontjában és 112. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
[20] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 163. § (1) bekezdése szerint a Kúria a jogegységi határozatot a jogegységi panasz eljárásban, valamint a jogorvoslat a törvényesség érdekében folytatott eljárásban hozott határozatát, az általa az ügy érdemében hozott és a hatályon kívül helyező határozatot, az ítélőtábla az általa az ügy érdemében hozott határozatot, a törvényszék – ha a felülvizsgált közigazgatási határozatot egyfokú eljárásban hozták, és a bíróság határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak – az általa a közigazgatási perben az ügy érdemében hozott határozatot a Bírósági Határozatok Gyűjteményében digitális formában közzéteszi. A Bszi. 163. § (1a) bekezdése szerint a Kúria a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzéteszi az (1) bekezdésben nem említett, az általa a felülvizsgálati kérelmet érdemben elbíráló határozatát is.
[21] A Büsz. 10. § (1) bekezdés második mondata szerint az eljárásban részt nem vevő személy részére a bíróság elnöke engedélyezheti a felvilágosítást, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy azt jogszabály egyébként lehetővé teszi.
[22] Az alperes fellebbezésében kérte az ítélőtábla fellebbezést visszautasító végzésében felsorolt, az iratok visszaküldésével kapcsolatos kúriai határozatok részére történő megküldését. A felsorolt kúriai határozatok nem a Bszi. idézett rendelkezései körébe tartozó, és nem a felek ügyében keletkezett határozatok, ezért a felek részére történő megküldésük törvényi feltételei nem állnak fenn, azokról a felvilágosítást a bíróság (a Kúria) elnöke engedélyezheti.
[23] Mindezekre tekintettel a Kúria a fellebbezést visszautasító végzést – a Kp. 109. § (1) bekezdése és 112. § (1) bekezdése alkalmazásával – helybenhagyta.
(Kúria Kpkf.VII.45.026/2023/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
