• Tartalom

1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat

1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat

a Modern Városok Program végrehajtásának felülvizsgálatáról

2023.11.03.

A Modern Városok Programot (a továbbiakban: Program) a polgári kormány 2015-ben azzal a céllal indította el, hogy megerősítse Magyarországot, hiszen erős ország nem létezik erős vidék nélkül;

a Program legfontosabb feladata az volt, hogy a vidék gazdasági és szellemi központjainak – megyei jogú városainak – fejlődését ösztönözze és támogassa;

e döntéssel a Kormány olyan fejlesztések támogatójává vált, amelyek önerőből nem valósulhattak volna meg, ám amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megyei jogú városaink 21. századi mércével mérve is versenyképes és modern városoknak számítsanak;

a Program indulásakor Magyarország 23 települése viselte a megyei jogú város címet, a Kormány által indított fejlesztési program – a helyi vezetés pártállásától függetlenül – mindegyik településre kiterjedt;

a kedvezményezett városok Magyarország zászlóshajói: versenyképességük, gazdasági erejük erősítése az érintett vármegyék, illetve térségek és az egész ország érdeke;

a 2015 óta eltelt mintegy 8 költségvetési évben több mint 2353 milliárd forint fejlesztési forrás kifizetése történt meg;

a Program végrehajtásával a Kormány annak az általános elvnek kívánt érvényt szerezni, mely szerint az állam feladata, hogy állampolgárainak lakóhelytől függetlenül azonos minőségű közszolgáltatásokat biztosítson, és a vidéki településeket a működőtőke-beruházások vonzó befektetési célterületévé tegye, ezáltal is növelve a vidék megtartó erejét;

az elindított fejlesztéssorozat a vidéki Magyarország fejlesztésén keresztül valósította meg az egész ország erősítését, jelentős lépést téve az elmaradott országrészek felzárkóztatása, növekedési potenciáljának kiaknázása irányában;

a Kormány világnézettől és politikai pártállástól függetlenül minden megyei jogú város polgármesterével megállapodott, szövetséget kötött a települések részéről megfogalmazott és a Kormány által egységesített fejlesztések megvalósítása érdekében;

a Kormány a Program során kiemelten kezelte a különböző infrastrukturális fejlesztések megvalósulását, tekintettel arra, hogy annak kezdetekor több érintett település sem kapcsolódott még a hazai gyorsforgalmi úthálózathoz;

kiemelt célkitűzés volt továbbá a munkahelyek teremtése, a megélhetési körülmények és az életminőség javítása;

a fejlesztések pozitív hatásai nemcsak az adott megyei jogú város lakóit szolgálták, hanem a teljes térségre hatással voltak;

e felzárkóztató munka természetesen nem fejeződött be, ugyanakkor megállapítható, hogy a Program által megvalósított projektek révén az ország fejlesztésében mára szintet léptünk;

2022 óta ugyanakkor gyökeresen megváltozott a gazdasági és politikai környezet, minderre tekintettel most nemcsak lehetséges, de szükséges is mérleget vonni, illetve jelen formájában lezárni a Programot;

a Kormány célja ezért a Program keretében megkötött együttműködési megállapodások végrehajtásával összefüggő feladatok megvalósításáról szóló kormányhatározatok felülvizsgálata és módosítása; a felülvizsgálattal érintett azon projektek, amelyeknél a megállapodás szerint tervezett teljes megvalósítás meghiúsult, a Programon belül lezárásra kerülnek, a fejlesztések megvalósításáról a kormányhatározatokban megjelölt miniszterek gondoskodhatnak;

a Kormány az építési és közlekedési minisztert bízta meg, hogy a Program keretében megkötött megállapodásokat vizsgálja felül, tekintse át az együttműködési megállapodások végrehajtásának helyzetét, majd az áttekintés alapján osztályozza a megállapodásokban nevesített egyes projekteket;

a Kormány döntésének megfelelően megtörtént az egyes projektek végrehajtásának áttekintése, a nevesített projektek pedig – a rendelkezésre álló státuszadatok értékelését és az érintett megyei jogú városok vezetőivel történt személyes egyeztetéseket követően – osztályozásra kerültek;

azokban az esetekben, ahol az egyes programelemek megvalósultak, illetve ott, ahol a tervezett programok az elmúlt nyolc évben nem tudtak megvalósulni, a projektek továbbvitele és a támogatási jogviszonyok fenntartása nem indokolt; azon tevékenységek esetében, ahol a megvalósítás megfontolás tárgyát képezheti, a feladat- és hatáskörrel bíró szakpolitikai felelőst szükséges felhívni arra, hogy vizsgálja meg a megvalósítás lehetőségét, és tegyen javaslatot a végrehajtásra;

a Modern Városok Program lezárása után is biztosított marad a nélkülözhetetlen beruházások hatékony, megfelelő jogi, szakmai és költségvetési garanciákkal ellátott megvalósítása;

az Országgyűlés 2023. július 4. napján elfogadta az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt, amely lehetővé teszi a szakminiszterek számára, hogy az indokolt és szükséges beruházásokat részévé tegyék az állami beruházási keretprogramnak, lehetőséget teremtve ezzel az ország egyes területein tapasztalható fejlettségbeli különbségek csökkentését célzó helyi vagy térségi fejlesztések megvalósítására;

a Kormány a Modern Városok Program kapcsán, a Megállapodásban foglalt feladatok végrehajtásának felülvizsgálata alapján a következőkről határoz:

A Kormány

1. a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat] tekintetében

a) támogatja a Békéscsaba térsége közlekedési kapcsolatainak és elérhetőségének javítását szolgáló infrastrukturális fejlesztéseket;

b) az a) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 1. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az (M8) M44 Kecskemét (M5) – Nagykőrös – Szentkirály – Lakitelek közötti szakasz fejlesztésének megvalósítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2025. augusztus 1.

c) a békéscsabai repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására, illetve a repülőtér egyéb műszaki fejlesztésére vonatkozóan az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 1. pont c) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a fejlesztés megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) támogatja Békéscsaba gazdasági versenyképességének erősítése keretében a városi ipari park bővítését, iparfejlesztési célra alkalmas további területek kialakítását, valamint a városban működő termelőüzemek további fejlődéséhez szükséges, a meglévő iparterületeket érintő komplex infrastrukturális fejlesztéseket;
e) a d) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 2. pontjában foglaltakon felül felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításához szükséges többletforrásigény biztosításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

f) a békéscsabai térségi élelmiszeripar újjászületésének elősegítése érdekében az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 3. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az agrárminisztert, hogy – a külgazdasági és külügyminiszter és a gazdaságfejlesztési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a Békéscsabán tervezett új hűtő-, fagyasztó- és feldolgozóüzem, valamint paradicsomsűrítmény-, illetve zöldségszárító üzem megvalósításának lehetőségeit;

Felelős:

agrárminiszter
külgazdasági és külügyminiszter
gazdaságfejlesztési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

g) támogatja a békéscsabai komplex felsőoktatás fejlesztési tervének megvalósítását;
h) a g) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 5. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a beruházás megvalósításának lehetőségeit;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
építési és közlekedési miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

i) támogatja a békéscsabai közösségi és sportélet fejlesztési tervének keretében az új multifunkcionális sportcsarnok későbbi megvalósítását;
j) az i) alpont szerinti cél megvalósítása érdekében felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a beruházás későbbi megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

k) a Munkácsy Mihály örökségét ápoló és népszerűsítő Munkácsy-negyed fejlesztési projekt megvalósítása érdekében felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a beruházás megvalósításához szükséges többletforrásigény biztosításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

l) a békéscsabai Smart Komplex energetikai program megvalósulása érdekében felhívja az energiaügyi minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a program további megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

energiaügyi miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

m) támogatja Békéscsaba útfejlesztési céljainak megvalósulását;
n) az m) alpontban foglalt cél megvalósítása érdekében felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a megvalósításhoz szükséges többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

o) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja szerinti projekt megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

p) egyetért azzal, hogy a c), f), h), j), l) és o) alpontban foglalt beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

2. a Magyarország Kormánya és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1382/2015. (VI. 12.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1382/2015. (VI. 12.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1382/2015. (VI. 12.) Korm. határozat 2. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a Debrecen közösségi közlekedése – beleértve a Debreceni vasúti Nagyállomás megépítését is – korszerű szervezését és működtetését biztosító intermodális közlekedési csomópont kialakításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a Debreceni Nemzetközi Repülőtér technikai fejlesztés II. üteme keretében új II. kategóriájú műszeres leszállítórendszer (ILS) további fejlesztésének lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) egyetért azzal, hogy az a) és b) alpontban foglalt beruházás megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

3. a Magyarország Kormánya és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat] tekintetében

a) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat 6. pont g) alpontja szerinti projekt megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) 1
c) egyetért azzal, hogy az a) alpontban foglalt, valamint a b) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

4. a Magyarország Kormánya és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1251/2015. (IV. 23.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1251/2015. (IV. 23.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1251/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 2. pontja alapján felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg az egri intermodális csomópont beruházás megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg az egri vár turisztikai célú fejlesztésének lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter bevonásával és az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg a meglévő uszodák fejlesztésének lehetőségét;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg az Eger déli iparterület infrastrukturális fejlesztése megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) egyetért azzal, hogy az a), b), c) és d) alpontban foglalt beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

5. a Magyarország Kormánya és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 1. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a kultúráért és innovációért felelős miniszterrel együttműködve, a köznevelési, szociális és egészségügyi közszolgáltatások minőségének javítását elősegítve – az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a Modern Városok Program keretében megkezdett fejlesztések befejezéséhez szükséges intézkedéseket;

Felelős:

belügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
kultúráért és innovációért felelős miniszter

Határidő:

2023. december 31.

aa) az 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a belügyminisztert, hogy a városi infrastruktúra fejlesztése és a közszolgáltatások minőségének javítása céljából vizsgálja meg az „Érd megyei jogú város érintett városrészeiben csapadékvíz elvezetését szolgáló beruházás megvalósításának támogatása” elnevezésű projektelem megvalósításának és az „Érdligeti Záptározó” elnevezésű projektelem megvalósításának lehetőségét,

Felelős:

belügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

ab) az 1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pont c) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a városi infrastruktúra fejlesztése és a közszolgáltatások minőségének javítása céljából vizsgálja meg a nagy forgalmú városi közúti csomópontok biztonságosabbá tételének lehetőségeit, a beruházások megvalósításának előrehaladását, továbbfolytatásának lehetőségeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) 2
c) egyetért azzal, hogy az a) alpont aa) és ab) pontjában foglalt, valamint a b) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

6. a Magyarország Kormánya és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat] tekintetében

a) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 1. pont a) és c) alpontjában foglalt fejlesztés megvalósítása érdekében vizsgálja meg a beruházás megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 1. pont f) alpontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a városi helyi és helyközi autóbusz-pályaudvar és vasútállomás felújításának, ennek keretében egy új közúti alagút építésének lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 2. pont a) alpontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket egy új mentőállomás építése és a szükséges közúti kapcsolat kialakítása érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 3. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával és a Széchenyi István Egyetemmel együttműködve – tegye meg a további szükséges intézkedéseket az új Digitális Fejlesztési Központ megvalósítása érdekében;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 4. pont a)–c) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja
ea) a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a Győri Nemzeti Színház komplex megújításának, valamint a II. János Pál tér rehabilitációjának, egy új hangversenyterem későbbi megvalósításának lehetőségét, valamint a vizsgálat alapján tájékoztassa a Kormányt,
eb) a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg egy új konferenciaterem későbbi megvalósításának lehetőségét, valamint a vizsgálat alapján tájékoztassa a Kormányt;

Felelős:

az ea) pont tekintetében a kultúráért és innovációért felelős miniszter
az eb) pont tekintetében a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

f) az 1387/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 5. pontjában meghatározott fejlesztés, a győri Spartacus csónakház helyreállítása érdekében felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a fejlesztés későbbi megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

g) 3
h) egyetért azzal, hogy az a), b), e) és f) alpontban foglalt, valamint a g) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

7. a Magyarország Kormánya és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 1. pont b) és c) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a fejlesztések megvalósításának szükségességét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) az 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 2. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg a város ipari parkja fejlesztésének lehetőségeit;

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

c) az 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 4. pont e) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a belügyminisztert, hogy – a miniszterelnök általános helyettese bevonásával és az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a Bethlen Gábor Református Gimnázium, illetve a Németh László Általános Iskola és Gimnázium felújítási és bővítési munkáinak megvalósításához szükséges további intézkedéseket;

Felelős:

belügyminiszter
a miniszterelnök általános helyettese

Határidő:

2024. július 1.

d) az 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 5. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg az otthoncsere program megvalósításának lehetőségeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) az 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 6. pont d) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – a belügyminiszterrel együttműködve – vizsgálja meg a városi kórházban tervezett katona-egészségügyi szolgáltatás kialakításának feltételeit;

Felelős:

honvédelmi miniszter
belügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

f) 4
g) egyetért azzal, hogy az a)–e) alpontban foglalt, valamint az f) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

8. a Magyarország Kormánya és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1803/2015. (XI. 10.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1803/2015. (XI. 10.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1803/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 1. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy Kaposvár gyorsforgalmi úthálózatba történő bekapcsolása céljából tegye meg a szükséges intézkedéseket a 67-es számú főút Kaposvár – M7-es autópálya közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá történő fejlesztése érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) az 1803/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 9. pontjában foglaltaktól eltérően, az egykori levéltár épülete rekonstrukciójának és új funkció kialakításának érdekében felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az Önkormányzat együttműködésében a beruházás befejezése érdekében – a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg a megvalósításhoz szükséges többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
pénzügyminiszter

Határidő:

2023. december 31.

c) az 1803/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 10. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert és a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával, az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálják meg a szükséges intézkedéseket a Deseda Kemping fejlesztési program megvalósítása érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) 5
e) egyetért azzal, hogy az a)–c) alpontban foglalt, valamint a d) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

9. a Magyarország Kormánya és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat] tekintetében

a) felhívja az energiaügyi minisztert, hogy Kecskemét biztonságos és folyamatos villamosenergia-ellátást biztosító fejlesztése érdekében az 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat 2. pont a) alpontjától eltérően vizsgálja meg a fejlesztés megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

energiaügyi miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) Kecskemét gyorsforgalmi útkapcsolatainak fejlesztése érdekében az 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat 2. pont bc) alpontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert az 52. számú főút M5 autópálya és Kecskemét, Nagykörút közötti szakasz teljes hosszán a négysávossá történő kapacitásbővítés megvalósításának vizsgálatára;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) Kecskemét vasútállomás intermodális csomópont átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkoló tervezése megvalósulásának érdekében az 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat 2. pont c) alpont ca) pontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg a megvalósítás lehetőségét és az ehhez szükséges intézkedéseket;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) az állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású fejlesztési céljának megvalósulása érdekében az 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat 2. pont d) alpontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a honvédelmi miniszter bevonásával – a honvédelmi miniszter által elkészített kiviteli tervek rendelkezésre állását követően vizsgálja meg a projekt megvalósíthatóságát;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

a kiviteli tervek elkészülését követő 180 napon belül

e) a város kulturális és turisztikai vonzerejét növelő, értékmegőrző fejlesztések megvalósulása érdekében az 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozat 4. pont a) alpontjától eltérően felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Képzési és Módszertani Központ befejezéséhez szükséges intézkedéseket;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

f) 6
g) egyetért azzal, hogy az a)–e) alpontban foglalt, valamint az f) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

10. a Magyarország Kormánya és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat] tekintetében

a) a város iparfejlesztési céljai és a déli elkerülőút megvalósítása érdekében az 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat 2. pontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a megvalósítás lehetőségét, a szükséges intézkedéseket;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) a városi 50 méteres versenymedencét magában foglaló uszodafejlesztés megvalósítása érdekében az 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat 3. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) a nagykanizsai ferences kolostor felújítási programjának megvalósítása érdekében az 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat 3. pont b) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a fejlesztés későbbi megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg az 1496/2015. (VII. 21.) Korm. határozat 3. pont c) alpontja szerinti konferencia és rendezvényközpont megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) egyetért azzal, hogy az a)–d) alpontban foglalt beruházás megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

11. a Magyarország Kormánya és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1955/2015. (XII. 17.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1955/2015. (XII. 17.) Korm. határozat] tekintetében

a) Nyíregyháza Megyei Jogú Város közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése érdekében az 1955/2015. (XII. 17.) Korm. határozat 5. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy

aa) a Tokaji út és a 100. számú vasútvonal külön szintű kereszteződésének előkészítése érdekében vizsgálja meg a szükséges intézkedéseket,

ab) vizsgálja meg a városi intermodális csomópont későbbi megvalósításának lehetőségét,

ac) vizsgálja meg a helyi közösségi közlekedési autóbusz fejlesztési program II. üteme megvalósításának lehetőségét, és gondoskodjon a szükséges tervek elkészítéséről;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1955/2015. (XII. 17.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja szerinti fejlesztésben szereplő Mesekert projektelem megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) egyetért a Nyíregyházi Állatpark fejlesztésének az Önkormányzat általi megvalósításával;
d) a c) alpont szerinti fejlesztés megvalósítása érdekében felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításához szükséges többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

e) egyetért azzal, hogy az a) és b) alpontban foglalt beruházás megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

12. a Magyarország Kormánya és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1316/2015. (V. 21.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1316/2015. (V. 21.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1316/2015. (V. 21.) Korm. határozat 4. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja a területfejlesztési minisztert, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálják meg Pécs déli új ipari parkja bővítésének és fejlesztésének indokoltságát, valamint egyes európai uniós források bevonásának lehetőségét;

Felelős:

területfejlesztési miniszter
külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

b) 7
c) egyetért azzal, hogy az a) alpontban foglalt, valamint a b) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

13. a Magyarország Kormánya és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1388/2017. (VI. 27.) Korm. határozat 2. pont c) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Önkormányzattal együttműködve vizsgálja meg a városban található barnamezős területek felszámolásának és részben ipari parki hasznosításának, valamint az ezeken felül szükséges további új ipari parki területek kialakításának lehetőségeit;

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a Salgótarjánt elkerülő, az országhatárral is összeköttetést biztosító négysávos útszakasz megvalósításának indokoltságát;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) 8
d) egyetért azzal, hogy az a) és b) alpontban foglalt, valamint a c) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

14. a Magyarország Kormánya és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1217/2015. (IV. 17.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1217/2015. (IV. 17.) Korm. határozat] tekintetében

a) a Fertő tó és környezetének fejlesztése, a strand, a kikötő és az ökocentrum megnyitása érdekében az 1217/2015. (IV. 17.) Korm. határozat 3. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a szükséges intézkedéseket a megvalósítás érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) a Lövérek program, ezen belül a Konferencia Központ megvalósítása érdekében felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bevonásával, az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósíthatóságát;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) egyetért azzal, hogy az a) és b) alpontban foglalt beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

15. a Magyarország Kormánya és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1151/2017. (III. 20.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1151/2017. (III. 20.) Korm. határozat] tekintetében

a) a Szeged és térsége gyorsforgalmi kapcsolatainak és elérhetőségének javítását szolgáló infrastrukturális fejlesztések megvalósulása érdekében az 1151/2017. (III. 20.) Korm. határozat 1. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési miniszter, hogy vizsgálja meg a Debrecen és Szeged közötti 47. számú főút gyorsforgalmi úttá történő bővítése lehetőségének feltételeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja a belügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1151/2017. (III. 20.) Korm. határozat 2. pont a) alpontjában foglaltak megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

belügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – az 1151/2017. (III. 20.) Korm. határozat 6. pont c) alpontjától eltérően vizsgálja meg a Szegedi Atlétikai Centrum megvalósítása lehetőségének feltételeit;

Felelős:

honvédelmi miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) 9
e) egyetért azzal, hogy az a)–c) alpontban foglalt, valamint a d) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

16. a Magyarország Kormánya és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1383/2015. (VI. 12.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1383/2015. (VI. 12.) Korm. határozat] tekintetében

a) a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászati és onkológiai célú fejlesztés megvalósítása érdekében az 1383/2015. (VI. 12.) Korm. határozat 1. pontjában foglaltaktól eltérően

aa) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a belügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításának lehetőségét,

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
belügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

ab) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a belügyminiszter és a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg az a) alpontban foglaltak megvalósításához szükséges költségvetési többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
belügyminiszter
pénzügyminiszter

Határidő:

2023. december 31.

b) támogatja a Székesfehérvár–Börgönd repülőtér és ipari terület fejlesztését a kivitelezési tervek elkészítéséig az Önkormányzat általi megvalósításban;
c) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg az 1383/2015. (VI. 12.) Korm. határozat 4. pontja szerinti projekt megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) 10
e) egyetért azzal, hogy az a)–c) alpontban foglalt, valamint a d) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

17. a Magyarország Kormánya és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozat] tekintetében

a) Szekszárd Megyei Jogú Város ipari parkjának további bővítése érdekében felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a Szekszárdi Ipari Park II. üteme megvalósíthatóságának lehetőségét;

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozat 5. pontjában meghatározott új interaktív könyvtár és levéltár megvalósításhoz szükséges költségvetési többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

c) a Szekszárdon folytatott szakképzés fejlesztése érdekében az 1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozat 4. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg a Szekszárdi Szakképzési Centrum fejlesztési programja megvalósíthatóságát;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

d) a városi sportélet fellendítése, a helyi és a térségi társadalmi igények kielégítése céljából továbbra is támogatja a városi sportinfrastruktúra fejlesztését;
e) a d) alpontban foglaltak megvalósítása érdekében támogatja a szekszárdi új fedett városi uszoda megvalósítását, azzal, hogy a beruházás előkészítésének és megvalósításának kormányzati felelőseként az építési és közlekedési minisztert és a honvédelmi minisztert jelöli ki;
f) a d) alpontban foglaltak megvalósítása érdekében felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a honvédelmi miniszter bevonásával és az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a szükséges intézkedéseket egy új rekreációs központ és városi rendezvény- és sportcsarnok előkészítése érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

2024. július 1.

g) 11
h) egyetért azzal, hogy az a), c)–f) alpontban foglalt, valamint a g) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

18. a Magyarország Kormánya és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1428/2015. (VI. 25.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1428/2015. (VI. 25.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1428/2015. (VI. 25.) Korm. határozat 3. pont a) alpontjának megvalósítása érdekében továbbra is egyetért a szolnoki Tiszaliget fürdőfejlesztési projektnek (a továbbiakban: Projekt) az Önkormányzat általi megvalósításával és a termálkút felújításához és megvásárlásához szükséges intézkedésekkel;

b) felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg az a) alpont szerinti Projekt megvalósításához szükséges költségvetési többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
pénzügyminiszter

Határidő:

2023. december 31.

c) az 1428/2015. (VI. 25.) Korm. határozat 3. pont c) alpontjában foglalt szolnoki művésztelep fejlesztésének megvalósítása érdekében felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg a megvalósításhoz szükséges költségvetési többletforrás biztosításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2023. december 31.

d) 12
e) egyetért azzal, hogy a d) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

19. a Magyarország Kormánya és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1936/2015. (XII. 12.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1936/2015. (XII. 12.) Korm. határozat] tekintetében

a) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vizsgálja meg a Vas Vármegyei Kormányhivatal székhelyéül szolgáló, Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1. szám alatti Megyeháza épülete átfogó felújításának lehetőségét;

Felelős:

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a Gothard-kastély felújítására, új funkciókkal történő hasznosítására és zarándokszállás létesítésére irányuló önkormányzati terv megvalósíthatóságának és kormányzati támogatásának lehetőségét;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) 13
d) egyetért azzal, hogy az a) és b) alpontban foglalt, valamint a c) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

20. a Magyarország Kormánya és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1240/2016. (V. 13.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1240/2016. (V. 13.) Korm. határozat] tekintetében

a) a térség gazdasági versenyképességét erősítve támogatja a humán infrastruktúra fejlesztését;

b) az 1240/2016. (V. 13.) Korm. határozat 9. pontjában foglaltaktól eltérően felhívja a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg a Szent Borbála Kórház további fejlesztésének feltételeit és a szükséges intézkedéseket;

Felelős:

belügyminiszter

Határidő:

2024. július 1.

c) az 1240/2016. (V. 13.) Korm. határozat 1. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a tatabányai vasútállomás intermodális csomópont további fejlesztésének szükségességét, feltételeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) 14
e) egyetért azzal, hogy a b) és c) alpontban foglalt, valamint a d) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

21. a Magyarország Kormánya és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat] tekintetében

a) az új ipari területek kialakítása és bővítése érdekében az 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 1. pont a) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter bevonásával vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

külgazdasági és külügyminiszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) az Aranyosvölgy felett tervezett új völgyhíd és az ehhez kapcsolódó, a város belső elérhetőségét javító közútfejlesztés megvalósításával összefüggésben az 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 2. pont e) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a fejlesztés megvalósításának indokoltságát és feltételeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) támogatja a Veszprémi Petőfi Színház komplex fejlesztése projekt II. ütemének megvalósítását, ennek érdekében felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával, az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a beruházás megvalósításához szükséges többletforrásigény biztosításának lehetőségét, és a vizsgálat eredményéről tájékoztassa a Kormányt;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

a feltételes közbeszerzési eljárás lezárultát követően

d) a veszprémi új uszoda megvalósulása mellett, az épület használatához szükséges infrastruktúra kiépítési lehetőségeinek vizsgálata érdekében az 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 4. pont b) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az infrastruktúra kiépítésének lehetőségét vizsgálja meg, és készítsen előterjesztést a Kormány részére;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) a veszprémi stadion rekonstrukciójának érdekében az 1284/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 4. pont d) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert – a honvédelmi miniszter bevonásával és az önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a megvalósításhoz szükséges intézkedéseket;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

2024. július 1.

f) 15
g) egyetért azzal, hogy az a), b) és d) alpontban foglalt, valamint az f) alpont szerint visszavonással érintett beruházások megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

22. a Magyarország Kormánya és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat] tekintetében

a) az 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 8. pont a) és b) alpontja szerint a Hevesi Sándor Színház felújítása és korszerűsítése érdekében felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – vizsgálja meg a beruházás megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sport-, gazdasági és kulturális életének élénkítése céljából az 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 10. pontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a honvédelmi miniszter bevonásával és az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg a meglévő városi sportcsarnok felújítása terveinek elkészítéséhez szükséges intézkedéseket;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával és az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg az 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 11. pontja szerint a Göcseji Falumúzeum további fejlesztése megvalósításának lehetőségét;

Felelős:

kultúráért és innovációért felelős miniszter
építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) az 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 1. pontjától eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg a megvalósítás lehetőségét
da) a 76. számú út Zalaegerszeg (észak) – Balatonszentgyörgy – Fenékpuszta – Keszthely elkerülőszakasz és az M7 autópálya közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá, valamint
db) az M76 Zalaegerszeg (észak) – Körmend szakasza
fejlesztése érdekében;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

e) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – az érintett miniszterek bevonásával, az Önkormányzattal együttműködve –
ea) vizsgálja meg az 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 6. pontja, valamint 10. pontja szerinti támogatási jogviszonyok lezárásának lehetőségét és ütemét,
eb) a vizsgálat eredményétől függően vizsgálja meg a támogatási jogviszonyok lezárását követően az Önkormányzat által visszafizetett összegnek a volt Tiszti klub felújítása című projektre történő felhasználásának lehetőségét, és tegyen javaslatot a megvalósításra;

Felelős:

Miniszterelnökséget vezető miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

2023. december 31.

f) egyetért azzal, hogy az a)–d) alpontban foglalt beruházás megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

23. a Magyarország Kormánya és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat] tekintetében

a) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – az Önkormányzattal együttműködve – vizsgálja meg az 1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat 2. pontja alapján megkezdett „Okos város – Okos Miskolc” program műszaki előrehaladását és befejezésének feltételeit, és a vizsgálat alapján tegyen javaslatot a szükséges intézkedésekre;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

b) az 1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat 3. pont b) alpontjában foglaltaktól eltérően felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja meg az ipari terület kialakításához kapcsolódó közlekedési infrastruktúra-fejlesztés megvalósításának szükségességét, feltételeit;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter

Határidő:

2024. július 1.

c) felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – vizsgálja meg az 1315/2015. (V. 21.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja alapján megkezdett „Diósgyőri vár komplex fejlesztésére irányuló program” műszaki előrehaladását és befejezésének feltételeit, és a vizsgálat alapján tegyen javaslatot a szükséges intézkedésekre;

Felelős:

építési és közlekedési miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő:

2024. július 1.

d) egyetért azzal, hogy az a)–c) alpontban foglalt beruházás megvalósítására irányuló szakminiszteri szándék felülvizsgálatot követő további fennállása esetén az érintett szakminiszterek az adott beruházást az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően előkészítendő szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciójában szerepeltessék.

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2024. július 1.

1

A 3. pont b) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

Az 5. pont b) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 6. pont g) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 7. pont f) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 8. pont d) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 9. pont f) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 12. pont b) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 13. pont c) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 15. pont d) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 16. pont d) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 17. pont g) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 18. pont d) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 19. pont c) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 20. pont d) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

A 21. pont f) pontja a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére