BÜ BH 2023/150

[1] A törvényszék katonai tanácsa a 2021. november 16. napján kihirdetett ítéletével a volt szerződéses szakaszvezető vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, a Btk. 212/A. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő kapcsolati erőszak bűntettében, valamint a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő zaklatás vétségében. Ezért – halmazati büntetésül – 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltotta el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyásos viszonyban áll. Úgy rendelkezett, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által 2021. április 19. napjától 2021. november 16. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt, valamint kötelezte a vádlottat, hogy fizessen meg az államnak 309 577 forint bűnügyi költséget.

[2] Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a volt szerződéses szakaszvezető vádlott terhére, súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlott és a védője valamennyi bűncselekmény tekintetében felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.

[3] Az ítélőtábla katonai tanácsa mint másodfokú bíróság a 2022. május 6. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatta. A vádlottat a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző zaklatás vétsége miatt emelt vád alól felmentette; a vádlottal szemben a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a büntetőeljárást megszüntetette. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónap börtönbüntetésre enyhítette, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását pedig 3 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottal szemben alkalmazott közügyektől eltiltás mellékbüntetés és foglakozástól eltiltás büntetés kiszabását mellőzte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésének napjától 2022. január 5. napjáig letartóztatásban, majd 2022. január 6. napjától a mai napig bűnügyi felügyelet alatt töltött időt a szabadságvesztés tartamába beszámította; ennek során egy napi letartóztatásban töltött időt egy napi szabadságvesztésnek és négy napi bűnügyi felügyeletben töltött időt egy napi szabadságvesztésnek feleltetett meg.

[4] A másodfokú bíróság az ítéleti tényállást annyiban egészítette ki a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja alapján, hogy B.-né K. I. és B. V. sértettek az ügyben 2021. április 19. napján joghatályos magánindítványt terjesztettek elő; illetve azzal, hogy a vádlott időközben elvált és szolgálati viszonya méltatlanság címén 2022. március 4. napján megszűnt.

[5] Az ítélőtábla az indokolásában megállapította, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádiratban a vádlott terhére rótt kiskorú veszélyeztetésének büntette bűncselekmény tekintetében nem vizsgálta: a vádirat tartalmazza-e a Be. 422. § (1) bekezdés b) pontjában írtaknak megfelelően a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírását. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kiskorú veszélyeztetése cselekménnyel kapcsolatban a bűncselekmény elkövetése idejének vádirati megjelölésével a Be. 422. § (1) bekezdés b) pontjában írt követelmény nem teljesült. A kiskorú veszélyeztetése kapcsán rögzített vádirati és ítéleti tényállás nem egyszerűen nem tartalmazza a cselekmény időpontját – hiszen a dátum szerinti megjelölés hiánya akár természetesnek is tekinthető –, de nem tartalmazza a vádlotti cselekménynek, valamilyen konkrét időpont, időszak vagy külső történéshez történő kapcsolását, de a vádlotti cselekménynek olyan szintű körülírását sem, hogy az cselekményként egyedileg azonosítható legyen. Legalább néhány esetben a cselekmények konkrét leírását kellett volna a vádiratnak tartalmaznia ahhoz, hogy a bíróság állást tudjon foglalni abban a tekintetben: az a kiskorú gyermek személyiségfejlődését károsan befolyásolta-e. A vád tárgyává tett cselekmény pontatlan leírása nem került kiküszöbölésre, így az bűncselekmény megállapításának alapjául sem szolgálhat. Ezért az ítélőtábla katonai tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a volt szerződéses szakaszvezető vádlottal szemben a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárást a Be. 567. § (2) bekezdés d) pontja, és a Be. 607. § (1) és (3) bekezdései alapján megszüntette.

[6] A B.-né K. I. sértett sérelmére elkövetett cselekmény kapcsán az elsőfokú ítélet jogi indokolását kiegészítette azzal, hogy a vádlott a történeti tényállásban rögzített cselekményeivel a vele közös háztartásban élő házastársával szemben az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsított: ennek során őt a földön húzta, ellökte, megragadta, megrángatta, az udvaron a földre lerántotta és ott, valamint a betonjárdán húzta, majd mosogatószerrel, olajjal, kávékrémporral és üdítővel leöntötte, mellyel a sértett részére a nyak horzsolásában, a jobb könyök és a jobb comb zúzódásában, valamint a jobb szem környékének bevérzésében megnyilvánuló könnyű testi sérüléseket okozott. Mindezzel megvalósította az elsőfokú ítéletben terhére megállapított kapcsolati erőszak bűntettét.

[7] A B. V. sérelmére megvalósított cselekménnyel összefüggésben – a BH 2011.303. és BH 2020.63. számú eseti döntésekre is utalással – kifejtette, hogy a vádlott részéről a lányával szemben a félelem felkeltésének célzata nem igazolható. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a szituációból következően a vádlotti magatartás kizárólag azt célozta, hogy a feleségével szembeni erőszakos magatartását folytassa, és ennek érdekében a lányának ezt akadályozó magatartását elhárítsa. A vádlott részéről az egyetlen fenyegető kijelentés megtétele, és a lánya előtt az ajtó becsapása a váratlanul felbukkant akadály elhárításaként szolgált. Ezért az ítélőtábla a vádlottat az ellene a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző zaklatás vétsége miatt emelt vád alól a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette.

[8] A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség határidőn belül, a Be. 615. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés b) pontja alapján a vádlott terhére: a katonai büntetőeljárás részbeni megszüntetése, valamint a vádlott részfelmentése okán, további bűnösség megállapítása és halmazati büntetésül hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés, továbbá foglalkozástól eltiltás büntetés, illetve közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést.

[9] A vádlott és a védő tudomásul vette a másodfokú ítéletet.

[10] A Legfőbb Ügyészség indítványában a fellebbviteli főügyészség fellebbezését módosított tartalommal tartotta fenn. Indítványozta, hogy a Kúria a Be. 621. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tanácsülésén, a Be. 625. § (2) bekezdés a) pontja alapján a másodfokú ítéletet helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.

[11] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint nem képezhette volna akadályát a vádlott büntetőjogi felelőssége megállapításának önmagában az, hogy a kiskorú veszélyeztetése bűntettének alapját képező tények – az ítélőtábla szerint – nem kellően részletesek és árnyaltak a vádirati tényállásban. Érvelése szerint a cselekmények leírásának körülményeiből kizárólag az a következtetés vonható le, hogy azokra valamennyi esetben családi körben, a közös lakhelyükként szolgáló ingatlan(ok)ban került sor. A vádiratban részletezetteknél konkrétabb módon pedig nem is szükséges megjeleníteni azt a fajta hegemóniára törekvő, elnyomó és brutális magatartást, amelyet a vádlott kiskorú gyermeke jelenlétében a házastársa sérelmére megvalósított. Meghatározó jelentőségűnek tartotta az ítéleti tényállás azon megállapítását, hogy a vádlott a leírt magatartásával nemcsak veszélyeztette, de ténylegesen károsan is befolyásolta B. V. sértett erkölcsi és érzelmi fejlődését.

[12] A Legfőbb Ügyészség szerint a másodfokú bíróság a vádlottal szemben a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indított büntetőeljárást a Be. 567. § (2) bekezdés d) pontja és a Be. 607. § (1) bekezdés és (3) bekezdései alapján törvénysértően szüntette meg. Ezáltal megvalósította a Be. 608. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási jogszabálysértést, amelynek a vizsgálata megelőzi, egyben akadályozza a büntetőjogi főkérdések harmadfokú eljárásban történő értékelését.

[13] A zaklatás vétsége miatti felmentő rendelkezést is alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint az akadály elhárításának célzata és a B. V. mint akadály félelemkeltés céljából testi sértéssel fenyegetése nem zárják ki, hanem ellenkezőleg, feltételezik egymást. A vádlott ugyanis épp oly módon tudta zavartalanul végrehajtani a felesége sérelmére megvalósítani szándékozott további cselekményeit, ha fenyegetés útján eltávolítja a közelükből a lányát, valamint az ajtó becsapásával fizikailag is nyomatékosítja e szándéka komolyságát.

[14] A védő az ügyészi fellebbezésre tett észrevételében – egyetértve a másodfokú bíróság ítéletével – a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

[15] A harmadfokú nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbviteli főügyészség fellebbezését, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában foglalt változtatásokkal fenntartotta.

[16] A védő az írásbeli észrevételében foglaltakat fenntartva kiemelte, hogy a kiskorú veszélyeztetése kapcsán nem bizonyított az elkövetés helye, annak ideje csak hozzávetőleges időpont, konkrétum nem került megállapításra az ítéletben. Álláspontja szerint a gyermekek, különösen B. V. pszichés fejlődésének károsodása kapcsán szintén nem állapítható meg a vádlott magatartásával az okozati összefüggés.

[17] A zaklatás vétsége vonatkozásában kifejtette, hogy a vádlottnak nem félelemkeltés volt a célja és az ajtónak B. V. előtti becsukása is ezt igazolta.

[18] Hivatkozott a cselekmény óta bekövetkezett időmúlásra és arra, hogy a másodfokú ítélet kihirdetése óta a vádlott a családjával egy ingatlanon él, elkülönülten, de napi kapcsolatban találkozva velük. Mindezek alapján a másodfokú katonai tanács ítéletének helybenhagyását indítványozta, valamint a bűnügyi költség vonatkozásában részletfizetés engedélyezését.

[19] A vádlott a nyilvános ülésen megbánását fejezte ki.

[20] A fellebbviteli főügyészség fellebbezése az alábbiak szerint, részben alapos.

[21] A Be. 615. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén.

[22] A Be. 616. § b) pontja értelmében a másodfokú bíróság ügydöntő határozata ellen fellebbezésre jogosult az ügyészség is. A Kúria megállapította, hogy az ügyészség a fellebbezést a Be. 582. § (1) bekezdése szerinti határidőben nyújtotta be.

[23] A Be. 615. § (2) bekezdés b) pontja értelmében ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette.

[24] A Be. 615. § (3) bekezdés szerint a fellebbezés az ellentétes döntést, illetve kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezheti, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett. A Be. 615. § (5) bekezdésére figyelemmel a másodfokú ítéletnek a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek.

[25] A jelen ügyben megállapítható, hogy a fellebbviteli főügyészség a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntését sérelmezve nyújtott be fellebbezést a harmadfokú bírósághoz, mivel a volt szerződéses szakaszvezető vádlottat a törvényszék katonai tanácsa első fokon három bűncselekmény miatt elítélte, míg az ítélőtábla katonai tanácsa mint másodfokú bíróság egy bűncselekmény tekintetében az eljárást megszüntette [a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének bűntette] és egy bűncselekmény vádja alól felmentette [a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző zaklatás vétsége].

[26] Ellentétes döntés hiányában a másodfellebbezés nem érinthette a bűnösség megállapítását a kapcsolati erőszak bűntettében [Btk. 212/A. § (2) bek. a) pont, (1) bek. a) pont]. E bűncselekményhez kapcsolódó tényállás ezért a harmadfokú felülbírálat tárgyát sem képezte. Vizsgálta ugyanakkor e bűncselekmény kapcsán is a Kúria, hogy helye van-e felmentésnek vagy az eljárás megszüntetésének, ennek hiányában a bűncselekmények minősítése törvényes-e [Be. 618. § (3) bek. a) pont, 590. § (5) bek. a)–c) pont].

[27] A Kúria utal arra, hogy a Legfőbb Ügyészség nem minden, a fellebbviteli főügyészség fellebbezése által érintett körben terjesztett elő indítványt, mivel a Legfőbb Ügyészség álláspontja az volt, hogy az eljárás törvénysértő megszüntetése abszolút eljárási szabálysértésnek minősül, ezért a zaklatás vétsége vonatkozásában az eltérő másodfokú döntés vizsgálata már szóba sem kerülhet. Ezért érdemi indítványt a zaklatás vétsége tekintetében nem tett.

[28] Ugyanakkor nem vitásan az ügyben joghatályos ügyészi fellebbezés került benyújtásra, amely mind a két megváltoztató (eljárást megszüntető és felmentő) rendelkezést támadta, és a törvény előírása szerint a fellebbezést bejelentő fellebbviteli főügyészség érdemben megindokolta az álláspontját mind a kiskorú veszélyeztetésének bűntette, mind a zaklatás vétsége vonatkozásában. A fellebbező ügyész álláspontja a fellebbezés kézbesítésével [Be. 582. § (5) bek.] a vádlott és a védő előtt is ismertté vált, vagyis olyan információt nem használt fel a Kúria a határozata meghozatala során, amelyről a vádlott és a védő ne tudtak volna.

[29] Ezért tehát nem volt akadálya annak, hogy a Kúria érdemben a joghatályos ügyészi fellebbezést elbírálva döntsön a fellebbezés felől.

[30] A Kúria a másodfellebbezést a Be. 621. § (2) bekezdés alapján – mivel az ügyészség a vádlott terhére fellebbezett – nyilvános ülésen bírálta el.

[31] A felülbírálat terjedelmét a Be. 618. §-a határozza meg. A Be. 618. § (1) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését – azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett – és az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.

[32] A Kúria a hivatalból elvégzett vizsgálata során abszolút (feltétlen) eljárási szabálysértést [Be. 608. § (1) bek.], és egyéb, a 607. § (1) bekezdésében, valamint a 608. § (1) bekezdésében fel nem sorolt, és a harmadfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértést sem észlelt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására [Be. 609. § (1) bek.].

[33] A Be. 615. § (4) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésben az ellentétes döntés alapját képező tényállás akkor nem támadható, ha

a) az elsőfokú bíróság ítélete ellen kizárólag az 583. § (3) bekezdése alapján jelentettek be fellebbezést, vagy

b) az ellentétes döntés az 590. § (5) bekezdése szerinti felülbírálaton alapul.

[34] Ebből következően – mivel a másodfokú felülbírálat teljes körű volt – a harmadfokú eljárásban a Kúria a tényállás megalapozottságát is vizsgálta a fellebbezéssel érintett bűncselekmények vonatkozásában.

[35] A harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan [Be. 619. § (1) bek.].

[36] A Be. 619. § (2) és (3) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy iratok alapján azzá tehető, illetve a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető és ekként a helyes tényállás megállapítható. A harmadfokú eljárásban azonban bizonyítás felvételére nincs lehetőség.

[37] A megalapozottságot megelőzően vizsgálandó azonban az adott cselekmény tekintetében a vád törvényessége, amely jelen ügyben a kiskorú veszélyeztetése bűntett vonatkozásában vált kérdésessé. E körben a Kúria a következőket bocsátja előre.

[38] A bíróság vád alapján ítélkezik és a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet. A bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz (Be. 6. §). A vád törvényessége, illetve annak hiánya a vád tartalma alapján vizsgálható.

[39] A Be. 422. § (1) bekezdés a) pontja alapján a vádirat törvényes eleme – többek között – a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása.

[40] A bíróságnak pedig már a tárgyalás előkészítése során, hivatalból meg kell vizsgálnia, hogy valamennyi törvényes elem megállapítható-e a vádiratban foglalt összes, vád tárgyává tett cselekmény vonatkozásában. A kiskorú veszélyeztetése bűntett tekintetében ezt a másodfokú bíróság nemlegesen döntötte el, és ezen álláspontját a Kúria, mint harmadfokú bíróság is osztotta.

[41] Az ítélőtábla katonai tanácsa kifejtette, hogy a regionális nyomozó ügyészség vádirata alapján született ítélet (ítéleti rész) nem alkalmas az érdemi felülbírálatra a kiskorú veszélyeztetése bűntett vonatkozásában.

[42] A töretlen bírói gyakorlat szerint a vád tárgyává tett cselekmény történeti tényállásának leírása határozza meg a vád kereteit (BH 2006.281.). A vádirat törvényes eleme a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása és az eljárás megszüntetésének van helye, ha ezt nem, vagy hiányosan tartalmazza (BH 2019.129.I.); a törvényes vád hiányát a fellebbvitel során eljáró bíróság sem pótolhatja (EBH 2016.B.4.II.).

[43] Az EBH 2015.B.10. számú elvi bírósági határozatban kifejtette a Kúria, hogy a vád törvényessége a vádirattal szemben támasztott azon tartalmi követelményeknek a minimuma, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a büntetőeljárás bírói szakasza meginduljon, és az eljárást lefolytassák; mivel ez pedig akkor teljesül, ha a bűncselekmény tárgyi oldali ismérveit a vádirat olyan részletesen tartalmazza, amelyből az alanyi oldal szükséges elemeire alaposan lehet következtetni.

[44] A tárgyi oldal eleme mindenekelőtt az elkövetési magatartás (amely nélkül nincs bűncselekmény), ezen túl az elkövetési tárgy, az eredmény, az okozati összefüggés, és – nem feltétlenül, nem minden bűncselekmény esetében kötelező elemként – a hely, idő, mód és az eszköz.

[45] A Kúria – korábban a Legfelsőbb Bíróság – számos határozatban kifejtette: az nem követelmény, hogy a vád történeti tényállása minden részletre kiterjedően, aprólékosan rögzítsen minden mozzanatot és körülményt, viszont a vád törvényességéhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy a cselekmény leglényegesebb tényeinek rögzítése olyan módon történjen meg, hogy abból a vád tárgyává tett bűncselekmény tárgyi és alanyi ismérvei egyértelműen felismerhetők legyenek (BH 2013.3.). Más szóval, a történeti tények leírásának oly mértékben konkrétnak kell lennie, hogy abból – bebizonyítottságot feltételezve – a büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni (BH 2011.219.).

[46] A Kúria és a Legfelsőbb Bíróság érdemi döntéseiben szintén kifejtette, hogy nem a törvényi tényállás elemeit (e fogalmakat) kell a vádirat történeti tényállásában szerepeltetni, hanem a törvényi tényállás megállapítására alkalmas történeti tényeket (BH 2017.217.I.). A történeti tényállásnak olyan konkrétumokat kell tartalmaznia, amelyek az általánosan megfogalmazott törvényi tényállás tárgyi oldali elemeire vetíthetők.

[47] A kiskorú veszélyeztetése bűntettét a bírói gyakorlat szerint akár egy cselekmény elkövetése is megalapozhatja, amennyiben az a törvény szerinti hatást, veszélyeztetést fejti ki a gyermek erkölcsi, értelmi vagy testi fejlődése vonatkozásában (BH 2007.326.). Szükséges azonban kiemelni, hogy akár hosszabb időtartamot átfogó cselekménysor (ismétlődő cselekmények, élethelyzetek) sem alkalmasak az elbírálásra, ha azok olyan mértékben elnagyoltak, hogy a bűncselekmény törvényi tényállási elemei nem állapíthatók meg egyetlen esetben sem.

[48] A jelen ügyben az alanyi kör (elkövető és tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető nevelése alatt álló passzív alany) nem vitásan egyértelműen azonosítható a vádirat alapján.

[49] A tárgyi ismérvek oldalán azonban olyan komoly hiányosságok mutatkoznak, ami miatt a vádirat nem alkalmas a büntetőjogi felelősség megállapítására. Ennek oka, hogy rendkívül általánosságban és kizárólag következtetés jelleggel került meghatározásra a vádiratban: mi is történt, mi is az a cselekménysor (elkövetési magatartás), amely a kiskorú veszélyeztetésének a megállapítására egyébként alkalmas lehet. A tárgyi ismérvek körében a konkrét elkövetések helye, ideje, de akár az eredmény tényleges bekövetkezésének ideje sem állapítható meg, és nem is lehetséges semmihez kötni az egyes elkövetési magatartásokat. Egyetlen magatartási részt sem lehet konkrétan meghatározni, hogy az pontosan mikor és hogyan történt.

[50] Kétségtelenül rendkívül hosszú időszakot fog át az az elkövetési időszak, amely a vádban megfogalmazásra került, azt az ítéleti tényállás is változatlanul átvette (elsőfokú ítélet [5] bekezdés). A vádirati tényállásból következően a kiskorú veszélyeztetése gyakorlatilag B. V. születésétől egészen a nagykorúsága eléréséig folytatódott, ami tizennyolc évet jelent. Ehhez képest a „rendszeres”, „pontosan meg nem határozott gyakorisággal, de legalább fél évente, de gyakran akár egy hónapon belül többször is” történt bántalmazás olyannyira határozatlan mind az elkövetések ideje, mind azok gyakorisága tekintetében, amely a konkrét cselekmények vizsgálatát nem teszi lehetővé. Ebből ugyanis – matematikai számítással – legalább 36 cselekmény, de akár több száz is következhet.

[51] Ezen kívül a cselekmények részletezése is kizárólag példálózó maradt („tettleges becsületsértés, könnyű testi sértés szintjét elérő rángatás, lökdösés, fellökés, különböző testrészek megragadása, fojtogatás”).

[52] Az elkövetés helyét a vádirati tényállás egyik esetben sem határozza meg, azaz, hogy az a család lakásán (lényeges lehet az is, hogy a lakáson belül melyik helyiségben), közterületen vagy máshol történt. Bár a vád akkor is lehet törvényes, ha az elkövetés helyét nem, vagy nem kellő pontossággal tartalmazza (BH 2016.235.), összességében – az egyéb szituációs elemek hiányával együtt – ennek határozatlansága az elbírálhatóságot kizárhatja.

[53] A kiskorú sértettel összefüggésben a vádirati tényállás csak annyit rögzített, hogy ezen „bántalmazásoknak tanúja” volt. A sommásan megfogalmazott jelenlét arra sem utal, hogy a sértett ténylegesen jelen volt-e, szem- vagy csak fültanúja volt az eseményeknek, vagy azokról más módon (is) értesült-e. Ugyanakkor teljeséggel hiányzik a tényállásból a sértett magatartása (reakciója, a tettlegességbe esetleges bevonódása, mindezzel kapcsolatos kijelentései, érzelmi megnyilvánulásai akár a történésekkor, akár később), amely a kiskorú veszélyeztetése ezen módja esetén kiemelt jelentőséggel bírnak.

[54] A tényállásban megfelelő pontossággal, részletességgel a sértett felnőtt korára eső, 2020. és 2021. évi cselekmények szerepelnek a vádban. Nyilvánvalóan a joghatályos magánindítvány előterjesztését követően megindult büntetőeljárás során felmerült tények utólagos felderítési igénye eredményezte a vádiratban ténylegesen előzményi jelleggel megfogalmazott „következtetéseket”.

[55] A kiskorú veszélyeztetése bűntettével összefüggésben a konkrét elkövetési magatartás minél pontosabb leírása azért is elengedhetetlen, mert a bírói gyakorlat szerint a szülők megromlott házassága, az elmérgesedett kapcsolat önmagában véve nevelési kötelességszegésnek nem tekinthető, nem alapozza meg a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapíthatóságát (EBH 2006.1491.). Ezért szükséges a tényállásban részletesen rögzíteni, hogy az elmérgesedett viszonyból eredő veszekedésen felül mely – pontosan körülírt – magatartás milyen módon veszélyeztette vagy hatott károsan a kiskorú sértett erkölcsi, érzelmi fejlődésére.

[56] Az elkövető konkrét cselekményére vonatkozó történeti elemek hiányát nem pótolja a bűncselekmény eredménye, amely a törvényi tényállás egyik eleme. A vádirat tartalmazza azt, hogy a sértett „feszült, diszharmónikus családi légkörben nőtt fel”, a vádlott pedig „a magatartásával nemcsak veszélyeztette, de ténylegesen károsan is befolyásolta B. V. erkölcsi és érzelmi fejlődését”. Nem lehet azonban az eredményből visszakövetkeztetni az elkövetői magatartásra, vagyis amennyiben a tényállásból hiányzik, önmagában az eredményre és általában az elkövetői magatartással való okozati összefüggésre utalás a törvényes vád követelményének nem felel meg.

[57] Amennyiben a vád törvényes elemeként a tényállásban az elkövetői magatartás pontos körülírása a jelen ügyben tapasztalható mértékben hiányzik, azt a bíróság a tettazonosságra hivatkozással sem pótolhatja. Nincs ugyanis olyan konkrét cselekménysor, amihez képest a tettazonosság értelmezhető lenne. Ennek pedig értelemszerűen az a következménye, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítására sem kerülhet sor. Jelen ügyben – a kiskorú veszélyeztetés bűncselekmény kapcsán – erről van szó.

[58] Utal arra is a Kúria, hogy a konkrét történeti tényállási elemek elnagyolása, pontatlansága a védekezést is megnehezíti, adott esetben lehetetlenné teszi. Ennek oka, hogy a térben-időben homályosan meghatározott elkövetési magatartás állításával szemben az ellenbizonyítás jelentősen elnehezül.

[59] Alappal hivatkozott az ítélőtábla katonai tanácsa arra is, hogy mindez a törvényi egységet képező cselekménysor esetén az elévülés megállapíthatóságát is megkérdőjelezi. Bűncselekményegység esetén ugyanis az egyes részcselekmények önálló elévülése kizárt (BH 2020.93.), annak azonban a tényállásból ki kell tűnnie, hogy az utolsó részcselekményt – legalább hozzávetőlegesen – mikor követhette el a vádlott. Ennek hiánya pedig a vádlottal szemben a tisztességes eljárás követelményét szintén sértheti.

[60] Hibátlanul ismerte fel tehát a másodfokú bíróság, hogy már a vádirat sem volt alkalmas az elbírálásra e bűncselekmény kapcsán, ennek pedig a másodfokú eljárásban a következménye az erre vonatkozó ítéleti rendelkezés hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése.

[61] A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a vádlott terhére rótt zaklatás vétsége vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéleti tényállását kisebb mértékben kiegészítette (másodfokú ítélet [20] bekezdés), és annak megalapozottságát állapította meg. Az így kiegészített tényállás a harmadfokú eljárásban is irányadó volt, amelynek lényege a következő.

[62] A volt szerződéses szakaszvezető vádlott 1996. évben létesített kapcsolatot B.-né K. I.-vel, majd 1997. évben házasságot kötöttek. Ezen évben megszületett idősebb gyermekük, B. T., majd 2000. szeptember 19. napján lányuk, B. V., akinek 18 éves koráig szülői felügyeletét gyakorló szülőként a vádlott a nevelésére, felügyeletére és gondozására volt köteles.

[63] 2021. április 19. napján 10 óra 30 perc körüli időben a vádlott a tartózkodási helyükön kiabálva követelte B.-né K. I.-től, hogy adja oda neki az általa használni kívánt tabletet. Amikor B.-né K. I. arra hivatkozott, hogy ő nem vette el a tabletet de segít megkeresni, a vádlott tovább kiabált, majd elhúzódó jelleggel, több alkalommal megragadta, megrángatta, az ingatlan udvarán a földre rántotta, ott több métert a földön, illetve a beton járdán húzta. Végül a lakóházban kiabálva a vádlott különféle konyhafelszereléseket tört össze azzal, hogy addig fog törni-zúzni, amíg B.-né K. I. a kérdéses tabletet oda nem adja neki.

[64] Ezután a vádlott a félelemtől az előszobában egyhelyben álló B.-né K. I.-hez lépett és őt a konyhában talált különféle dolgokkal, így mosogatószerrel, olajjal, kávékrémporral és üdítővel öntötte le. A bántalmazás során a B.-né K. I. védelmére kelő lányukat, B. V.-t a vádlott azzal fenyegette meg, hogy ha nem hagy fel B.-né K. I. védelmével, akkor őt is bántalmazni fogja.

[65] A vádlott ezen cselekménye következtében B.-né K. I. a nyak területének horzsolásában, a jobb könyök és a jobb comb zúzódásában, valamint a jobb szem környezetének bevérzésében megnyilvánuló könnyű sérüléseket szenvedett.

[66] A sértettek az ügyben 2021. április 19. napján joghatályos magánindítványt terjesztettek elő.

[67] A vádlott a büntetőeljárás tartama alatt elvált, és szolgálati viszonya méltatlanság címén, 2022. március 4. napján megszűnt.

[68] A Kúria megállapította: az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy a zaklatás vétsége nem valósult meg, és ezért a vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentésének lenne helye.

[69] E döntése indokaként a másodfokú bíróság utalt a BH 2011.303. és BH 2020.63. szám alatt közzétett eseti döntésekre azzal, hogy a jelen ügyben a vádlott félelemkeltési célzata nem igazolható, a magatartása kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a házastársával szembeni erőszakos magatartását folytassa, és ennek érdekében a lánya akadályozó magatartását elhárítsa.

[70] A zaklatás bűncselekmény törvényi tényállásával kapcsolatban a következőkre utal a Kúria.

[71] A Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt törvényi tényállással a jogalkotó megteremtette a zaklatás egy magatartással is megvalósítható alakzatát, amelynek elkövetési magatartása, hogy az elkövető mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével megfenyeget. Ez pedig nyilvánvalóan egyszeri magatartással is megvalósítható. Ezzel a jogalkotó a korábbi veszélyes fenyegetés szabálysértését szabályozta bűncselekményként [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 2008. január 1. napja előtt hatályos 151. § (1) bekezdés a) pontja].

[72] A jogszabályváltozás (bűncselekménnyé felminősítés) nyilvánvaló célja az volt, hogy ha valaki legalább testi épség elleni fenyegetést alkalmaz mással szemben, akkor az már ne szabálysértésként, hanem súlyosabban minősülő magatartásként, bűncselekményként legyen értékelhető.

[73] A törvényi tényállásból következően a zaklatás vétsége célzatos bűncselekmény, kizárólag egyenes szándékkal követhető el. A Btk. 222. § (2) bekezdése esetén ez a célzat félelemkeltésre irányul.

[74] Jelen ügyben a fenyegetés mint célzat igényelt értelmezést, és okozott különbséget az első- és a másodfokú bíróság döntése között; és vezetett felmentéshez.

[75] A fenyegetés a Btk. értelmezésében súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen [Btk. 459. § (1) bek. 7. pont].

[76] A BH 2020.63. számon közzétett eseti döntésében a Kúria rámutatott arra, hogy a zaklatás vétsége egy cselekménnyel is elkövethető; és a tényállás szerinti magatartásnak a félelemkeltésre alkalmasnak kell lennie, de nem szükséges az, hogy a sértett félelme ténylegesen be is következzen.

[77] Nem vitásan a bántalmazással való, komolyan vehető fenyegetés a testi épség ellen irányuló, ekként önmagában alkalmas az adott személyben félelem kialakítására.

[78] Az anyja bántalmazását és annak előzményeit is tapasztalva a sértett az adott körülmények között alappal tarthatott attól, hogy maga is bántalmazás elszenvedője lesz. A vádlotti fenyegetés hatására a sértettben a félelem ténylegesen ki is alakult, ami abból is következik, hogy a vádlott magatartását tovább nem akadályozta, hanem a segélyhívó számát hívta.

[79] A továbbiakban – az irányadó tényállás alapján – az vizsgálandó, hogy a vádlott maga félelemkeltési célzattal valósította-e meg a tényállásban leírt ezen magatartását, vagy esetleg van olyan körülmény, amely ezt kizárja.

[80] Erre vonatkozóan az elsőfokú bíróság jogi indokolást nem adott, a másodfokú bíróság jogi következtetése pedig a rendelkezésre álló tényekkel és bizonyítékokkal részben ellentétes.

[81] Az irányadó tényállás szerint a vádlott bántalmazta a házastársát, az akkor már nagykorú lánya pedig közbeavatkozott, hogy ezt megakadályozza. A másodfokú bíróság érvelése szerint pedig a vádlott lányának fellépését az akadályozta meg, hogy az apja becsapta előtte az ajtót, és ezért – fizikailag – nem tudott a vádlott után menni.

[82] Megjegyzi a Kúria, hogy e vádlotti cselekvést (az ajtó becsapását) az elsőfokú ítélet tényállása nem tartalmazza, és a tényállást e tekintetben a másodfokú bíróság nem egészítette ki. A Kúria következetes gyakorlata szerint azonban a tényálláshoz tartoznak mindazok a történeti tények, amelyek az ítéletben megállapításra kerültek, függetlenül attól, hogy ítéletszerkesztési hiba folytán nem az ítélet történeti tényállási részében kerültek leírásra, hanem az indokolás más részében, így a bizonyítékok értékelése vagy a jogi indokolás körében (BH 2016.163.III., BH 2006.392.).

[83] A körülményekből az azonban egyértelmű, hogy az ajtó becsapása önmagában a sértett magatartását nem befolyásolta, mivel az ajtót kinyithatta volna, és újra anyja védelmére kelhetett volna. Tehát a logikus következtetés ezzel kapcsolatban az, hogy a sértett azért hagyta abba az édesanyja védelmezését, mert félt attól, hogy a vádlott őt is bántalmazni fogja. Ezt pedig az ajtó becsapása csak nyomatékosította.

[84] A fenyegetéssel a vádlottnak éppen az volt a célja, hogy a lányát az eseményektől távol tartsa azzal, hogy félelmet kelt benne. A sértett ezután, a fenyegetés hatására hagyta abba, amit eltervezett (anyja védelmét).

[85] Az a tény, hogy a vádlott – elsősorban – a házastársa bántalmazását kívánta folytatni, és ennek érdekében fenyegette meg a lányát, nem zárja ki a fenyegetéssel elkövetett zaklatás megállapíthatóságát. A zaklatás során nem kizárt ugyanis, hogy az elkövetőnek más célja is legyen a puszta fenyegetésen túl. Sőt, általában a fenyegetéssel nem csak a félelemkeltés a tettes célja, hanem azt valami elérése érdekében fejti ki. Természetesen ilyen esetben vizsgálni kell azt is, hogy más, súlyosabb, a zaklatást magába olvasztó bűncselekmény (például a Btk. 195. §-ába ütköző kényszerítés bűntette) nem valósult-e meg.

[86] Ennek a történeti tényállásrésznek az elkövetése során a vádlott részéről kettős célzat állapítható meg. Ami nyilvánvalóan és elsődlegesen a házastársa bántalmazása volt, amely a kapcsolati erőszak bűntette megállapítására volt alkalmas, de célja volt a lánya megfélemlítése is abból a célból, hogy ne akadályozza anyja további bántalmazását. Az elsődleges cél megléte, azonosíthatósága nem zárja ki, hogy a fenyegetés más passzív alany vonatkozásában is tényállásszerű legyen, és ekként büntethető is.

[87] A másodfokú bíróság által idézett, a zaklatás törvényi tényállását értelmező eseti döntések kapcsán a következőkre utal a Kúria.

[88] Előfordulhat olyan eset, amikor nem a félelemkeltés a fenyegetés célja, hanem az azonos sértettel szembeni indulat levezetése, és ebben az esetben valóban nincs helye a zaklatás megállapításának (BH 2011.303.). A bántalmazás és a fenyegetés különböző sértettek sérelmére megvalósításakor azonban bűnhalmazatot kell megállapítani, ahogy a jelen ügyben is. Amennyiben az ugyanazon sértett sérelmére az erőszakos bűncselekmény (testi sértés, garázdaság stb.) nem állapítható meg, de élet, testi épség elleni fenyegetés történt, maradékcselekményként a zaklatás vétsége megállapításának akkor is helye van (BH 2013.294.).

[89] A kifejtettekre figyelemmel a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző és aszerint minősülő zaklatás vétsége törvényi tényállási elemei maradéktalanul megvalósultak és a vádlott bűnössége is megállapítható volt.

[90] A kapcsolati erőszak bűntette vonatkozásában az irányadó, a harmadfokú eljárásban nem érinthető tényállás alapján a Kúria megállapította, hogy a vádlott felmentésének, az eljárás megszüntetésének nem volt helye, és a cselekményt törvényesen minősítette az első- és másodfokú bíróság a Btk. 212/A. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő kapcsolati erőszak bűntetteként.

[91] A Kúria tehát további egy bűncselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét. Mivel azonban a másodfokú bíróság elmulasztotta a halmazati jellegre utalás mellőzését, ezért erről a Kúriának külön rendelkeznie nem kellett.

[92] A fellebbezésében az ügyészség indítványt terjesztett elő a büntetés súlyosítására is, erre azonban a Kúria nem látott okot. A vád tárgyává tett bűncselekmények közül a kiskorú veszélyeztetése bűntett tárgyi súlya indokolhatta volna a súlyosabb, akár végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását. Azonban e bűncselekmény miatt a vádlott bűnösségét nem állapította meg a bíróság, a fennmaradó két bűncselekmény tárgyi súlya pedig viszonylag kisebb.

[93] Részben a védő által a sértettek és a vádlott viszonyának látszólagos rendeződése körében előadottak, a vádlott megbánása, a szolgálati jogviszonyának megszűnésében jelentkező további, büntetőjogon kívüli hátrány, valamint a másodfokú ítélet kihirdetését követően bekövetkezett további időmúlás a büntetés súlyosítását nem tette indokolttá. A Kúria tehát úgy találta, hogy a büntetési célok eléréséhez a másodfokú bíróság által meghatározott joghátrány is elegendő.

[94] A Kúria a másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezéseit törvényesnek találta.

[95] Elmulasztott rendelkezni arról a másodfokú bíróság, hogy az előzetes fogvatartásban, illetve a bűnügyi felügyelet alatt töltött időt a szabadságvesztés utólagos végrehajtása esetén kell a büntetésbe beszámítani a felfüggesztett szabadságvesztés esetén. Ezt a rendelkezést pótolta a harmadfokú bíróság.

[96] Mindezek alapján a Kúria a Be. 620. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen eljárva, a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 623. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a volt szerződéses szakaszvezető vádlott bűnösségét zaklatás vétségében is megállapította, pontosította a beszámításra vonatkozó rendelkezést. Egyebekben a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta a másodfokú bíróság ítéletét.

[97] A harmadfokú eljárásban bűnügyi költség nem merült fel.

[98] A Kúria a védő által előterjesztett részletfizetési kérelemről a Be. 843. § (3) bekezdésére figyelemmel nem rendelkezhetett. A bűnügyi költség esetén ugyanis a kérelemről – a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 42. § (1) bekezdése szerinti feltételek mellett – az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság tárgyalás tartása nélkül az iratok alapján határoz, vagyis az indokolt kérelmet az első fokon eljárt bíróságnál kell előterjeszteni.