PÜ BH 2023/156

[1] A felperes 2013. május 27-én másfél-két évvel korábban kezdődött, az ellátást megelőzően fokozódott alsóvégtagi gyengeség miatt jelentkezett az alperes idegsebészeti ambulanciáján. A képalkotó vizsgálatok a nyaki V. csigolya elmozdulását, a porckorong kiszakadását és következményes gerincvelő kompressziót, valamint VI–VII. blokkcsigolyát igazoltak. A 2013. június 13-án elvégzett műtét során a nyaki IV. és V. porckorongokat, a sérvet és a csontos kinövéseket eltávolították, a IV–VI. csigolyákat fémanyag beültetésével rögzítették.

[2] A 2014. január 21-i MRI vizsgálat a II–III., III–IV. porckorongok mérsékelt degenerációja mellett a nyaki VI. csigolya magasságában a gerincvelő kompresszióját igazolta. Az alperes orvosa 2014. január 27-én a nyaki VI. csigolya laminectomiáját javasolta. A kiskunfélegyházi kórház kardiológiai osztályán a műtétet megelőző vizsgálat során a korábban beépített műbillentyű miatti véralvadásgátló kezelést (Warfarin) 2014. március 14-től kismolekula tömegű heparinra (LMWH) cserélték.

[3] A felperes 2014. március 17-én került felvételre az alperes idegsebészeti klinikájára. A lázlapon és a gyógyszerrendelési lapon aznap rögzítették az LMWH (Clexane) alkalmazását. A műtéti beavatkozást (CV–VI. laminectomiát) 2014. március 18-án elvégezték.

[4] A 2014. március 23-i kontroll MRI vizsgálat a gerinccsatornában vérömleny jelenlétét igazolta. Mivel a vizsgálat során a gerincvelő kompresszió mértéke az előzőekhez képest számottevően fokozott volt, ezért még ugyanaz nap újabb műtétet végeztek, amelynek során a kemény burok felett és a lágyrészekben elhelyezkedő vérömlenyt eltávolították.

[5] A felperest 2014. április 7-től 2014. augusztus 1-jéig kórházi rehabilitációs osztályon kezelték. Elbocsátásakor kerekesszékkel önállóan közlekedett, járókeret segítségével 10–15 métert tudott megtenni, továbbá széklet- és vizelettartási panaszai voltak. A 2014. augusztus 22. és 2014. október 22. közötti ismételt rehabilitációs osztályos kezelése során két könyökmankóval önállóan járóképessé vált. A 2014. október 7-i MRI vizsgálat gerincvelő kompressziót nem igazolt, de a nyaki VI. csigolya magasságában a gerincvelő károsodásának jelei voltak észlelhetőek.

[6] A felperesnél kialakult és jelenleg is észlelhető állapot az alperes által 2014. március 18-án elvégzett gerincsebészeti beavatkozás szövődményeként jelentkező vérzéssel és a következményes gerincvelő kompresszió által okozott gerincvelő károsodással áll okozati összefüggésben.

[7] A felperes keresetében 1 500 000 forint sérelemdíj, 1 000 000 forint kártérítés és havi 50 000 forint járadék megfizetésére, valamint magánlevél formájában történő elégtételadásra kérte kötelezni az alperest. Hivatkozása szerint az alperes részéről a 2014. március 18-i műtéti szövődményt illetően diagnosztikus és terápiás késedelem állapítható meg. Előadta, hogy az állapotrosszabbodása és a tünetei alapján az alperes orvosainak hamarabb kellett volna a műtéti szövődményre gondolni, és a reoperációt is hamarabb kellett volna elvégezni, ez esetben jóval nagyobb esély kínálkozott volna a maradandó károsodás, a súlyos következmények elkerülésére. Állította továbbá, hogy a teljes körű, egyéniesített és egyediesített szóbeli tájékoztatást a beavatkozás lehetséges hátrányos következményeiről, kockázatáról nem kapta meg.

[8] Az alperes és beavatkozója érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy magánlevél formájában adjon elégtételt a felperesnek az egészséghez fűződő személyiségi joga megsértése miatt, valamint fizessen meg részére 1 500 000 forint sérelemdíjat és annak 2014. március 19-től járó késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[10] A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest magánlevél formájában történő elégtételadásra, valamint 1 500 000 forint sérelemdíj és késedelmi kamatai megfizetésére kötelező rendelkezéseit helybenhagyta. A „vagyoni” kártérítési igényt elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes 10% mértékben kártérítési felelősséggel tartozik a felperesen 2014. március 18-án elvégzett műtéti beavatkozást követően jelentkezett állapotrosszabbodás miatt 2014. március 21. és 2014. március 23. közötti időtartamban fennálló diagnosztikus és terápiás késedelmével okozati összefüggésben a felperest ért „vagyoni” károkért. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

[11] A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria jogerős rész- és közbenső ítélet közbenső ítéleti rendelkezését – a másodfokú perköltség viselésére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének a kártérítés megfizetése iránti keresetet elutasító rendelkezését megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a 2014. március 18-án elvégzett műtéti beavatkozást követően jelentkezett állapotrosszabbodás miatt a felperest ért károkért. A követelés összegére nézve folytatódó tárgyalás végett az iratokat megküldte az elsőfokú bíróságnak. A jogerős rész- és közbenső ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részítéleti rendelkezését hatályában fenntartotta.

[12] A felperes az ezt követően módosított keresetében 1 500 000 forint sérelemdíj, valamint elsődlegesen 9 250 238 forint, másodlagosan 5 746 986 forint lejárt költségpótló járadék és késedelmi kamatai, 4 794 652 forint lejárt jövedelempótló járadék és késedelmi kamatai, elsődlegesen havi 195.750 forint, másodlagosan havi 86 670 forint költségpótló járadék, továbbá 22 667 forint elmaradt jövedelem és 296 634 forint egyéb költség megfizetésére kötelezni az alperest. A költségpótló járadékigényét arra alapította, hogy a háztartási és ház körüli teendők elvégzésében is segítségre szorul.

[13] Az alperes érdemi ellenkérelmében továbbra is a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szövődmény bekövetkeztének késedelmes felismerése és kezelése a felperes által megjelölt hátrányokkal nem állt okozati összefüggésben. A háztartási és ház körüli kisegítés költségének megtérítése iránti járadékigény megalapozatlanságát arra hivatkozással is állította, hogy a felperes részére a segítséget a hozzátartozói nyújtják, és ezért a felperesnek ezzel kapcsolatban költsége nem merül fel.

[14] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresettel egyezően marasztalta az alperest.

[15] A háztartási és ház körüli kisegítés költségének megtérítése iránti járadékigény esetében figyelemmel volt arra, hogy a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye szerint a felperes önellátásra nem képes, a mindennapi tevékenységeiben gondozásra, segítségre szorul, a háztartási, ház körüli munkákat elvégezni nem tudja. A bizonyítás eredményeként azt is megállapította, hogy a felperes ápolását, gondozását és a ház körüli tevékenység ellátását a felperes hozzátartozói végzik, és ennek napi időszükséglete 3–3,5 óra.

[16] A BH 2017.403. számon közzétett eseti döntésre utalással kiemelte, hogy a károsult gondozásával, a háztartási kisegítéssel és a kíséréssel felmerült munkát a hozzátartozó a károkozó helyett, az ő költségére és a károsult érdekében végzi. Ehhez képest tévesnek minősítette az alperesnek azt az álláspontját, hogy a háztartási munka és az ápolás többletköltségének megtérítését a felperes csak harmadik személy igénybevétele esetén kérhetné. Ennek megfelelően megállapította, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat szerint ez a költség akkor is terheli a károkozót, ha a kisegítést a hozzátartozó ingyenesen végzi.

[17] Az említett járadék összegének meghatározásakor – a kialakult bírói gyakorlatra figyelemmel – elfogadhatónak tartotta azt a keresetben ismertetett számítást, amely egy Bt. árlistáján alapult, és az abban feltüntetett szakápolói díjak 25%-kal való csökkentését jelentette.

[18] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a háztartási kisegítés miatti lejárt és folyamatos járadék megfizetése iránti keresetet elutasította. Egyebekben – a per főtárgya tekintetében – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[19] Nem vitatott tényállási elemnek tekintette, hogy a felperes a 2013-ban végzett műtétet követően munkaképes volt, mind a saját személye körüli teendőket, mind pedig a munkaköri feladatait önállóan el tudta végezni; ezzel szemben a 2014. március 18-án elvégzett műtét és az azt követő újabb beavatkozás eredményeként mozgásképessége jelentős mértékben korlátozottá vált. Megállapította azt is, hogy a felperest a legalapvetőbb személyes szükségletei kielégítésében és a háztartási, ház körüli munkák elvégzésében közeli hozzátartozói, a testvére és annak házastársa napi rendszerességgel segítik a károsodás bekövetkezése óta.

[20] Figyelemmel volt azonban arra is, hogy a segítségnyújtás a hozzátartozók részéről önkéntes és ingyenes, vagyis a felperesnek azzal kapcsolatban sem a múltban, sem jelenleg nem merül fel tényleges költsége. Ezáltal a vagyoni hátrány kompenzálását megoldottnak tartotta. Emiatt egyetértett az alperesnek azzal a fellebbezési hivatkozásával, hogy a felperes az őt ért vagyoni hátrány hozzátartozók részéről ingyenesen történt kompenzálására figyelemmel ezen az alapon nem igényelhet kártérítést. Kifejtette egyúttal, hogy ennek az igénynek a teljesítése nem valamilyen vagyoni hátrányt ellensúlyozna, hanem azáltal vagyoni előny keletkezne a felperes oldalán, mely helyzet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:522. § (3) bekezdése szerinti káronszerzés tilalmába ütközne.

[21] A kommentárirodalomra hivatkozással rögzítette: a bírói gyakorlatban ellentétes álláspontok jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a károsultat ért vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges költség mint kár egyáltalán mikor következik be: akkor, amikor a károsult a költséget kifizette, vagy pedig akkor, amikor a költség szükségessé vált. Rámutatott, hogy az utóbbi álláspont – amelynek megfelelően a felperes is érvényesítette a követelését – a teljes kártérítés elvére tekintettel abból indul ki, hogy a károsult nem köteles a költségek károkozó helyett történő „előlegezésére”. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a fentiek megítélése teljes mértékben tényállásfüggő, és az egyedi esetben kialakult helyzetet kell a kárbekövetkezés szempontjából értékelni.

[22] Érvelése szerint a felperes által hivatkozott eseti döntések az eltérő tényállásaik miatt nem adtak egyértelmű iránymutatást. Ennek megfelelően utalt arra, hogy a BH 2017.403. számú eseti döntés szerint a hozzátartozók saját jogon érvényesítették az elhunyt károsultnak nyújtott szolgáltatások ellenértékének megtérítése iránti igényüket. Ennek a perbeli esetben sem látta volna akadályát, a felperesek hozzátartozói azonban kifejezetten kijelentették, hogy a segítségükért nem kérnek ellenszolgáltatást. A tanúvallomások alapján azt is megállapíthatónak tartotta, hogy „a rokoni alapon, önként vállalt segítségnyújtás nem okoz többletterhet a már nyugdíjas, kellő szabadidővel rendelkező, a felpereshez közel lakó rokonoknak”, és „a napi rendszerességű látogatás, háztartási segítségnyújtás részükről költségigény nélkül megoldható”.

[23] A BH 2009.110. számú eseti döntés tényállását annyiban minősítette eltérőnek, hogy ott a sérült kiskorú gyermek saját jogán érvényesítette a szüleinél felmerült többletkiadások miatti kárigényét, de a többletköltségek felmerülése igazolt volt. Ezzel szemben megállapította, hogy a felperesnek a megromlott egészségi állapota ellenére ezidáig nem merült fel olyan, az ápolással és a háztartási segítségnyújtással összefüggő többletköltsége, amely megtérítést indokolna. Erre figyelemmel – effektív vagyoni kár hiányában – a felperes e címen érvényesített követelését megalapozatlannak tartotta, és ezért a követelés összegének eltúlzottságával kapcsolatos fellebbezési hivatkozás vizsgálatát mellőzte.

[24] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen a jogerős ítéletnek a keresetet részben elutasító rendelkezésének hatályon kívül helyezését és ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan a jogerős ítélet említett rendelkezésének hatályon kívül helyezése mellett az alperesnek 5 246 986 forint lejárt járadék és késedelmi kamatai, valamint 2021. július 1-jétől kezdődően véghatáridő nélkül minden hónap 15. napjáig előre esedékesen havi 86 670 forint járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[25] Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) bekezdését, a Ptk. 6:522. § (1) bekezdését, (2) bekezdés c) pontját és (3) bekezdését jelölte meg.

[26] Az elsődleges kérelmének indokai között hivatkozott a Kúria Pfv.III.21.922/2014/4. és Pfv.III.20.121/2014/6. számú határozataira. E határozatok indokolását is alapul véve kifejtette, hogy jogi értelemben nemcsak az a megtérítésre szoruló kár, amelyet az indokolt pótlásra ténylegesen kifizetett, hanem akkor károsodott, amikor az alperes károkozása miatti egészségkárosodásával kialakult az az állapota, amelyben a meghatározott körben segítőkre szorul. Éppen ezért az őt ért kárt abban jelölte meg, hogy segítők igénybevétele vált szükségessé, és érvelése szerint ennek ingyenessége az alperest a költség megfizetése alól nem mentesítheti. Kifogásolta, hogy bár az eljárásban a régi Pp. szabályait kellett alkalmazni, a másodfokú bíróság a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett fenti határozataitól való eltérést nem indokolta.

[27] Előadta, hogy a másodfokú bíróság érintőlegesen elemzett két olyan eseti döntést, amelyekre a perben valóban hivatkozott, de nem a káronszerzés (kárbekövetkezés) témakörében, hanem a kereshetőségi jog vonatkozásában. Ehhez képest sérelmezte, hogy a jogerős ítélet egyetlen olyan eseti döntés megjelölését sem tartalmazza, amelynek tényállása releváns részében azonos lenne a perbelivel.

[28] Tévesnek tartotta a másodfokú bíróságnak azt a ténymegállapítását, amely szerint a már nyugdíjas, kellő szabadidővel rendelkező, hozzá közel lakó rokonainak a rokoni alapon, önként vállalt segítségnyújtás nem okoz számukra többletterhet. Ezzel kapcsolatban hivatkozott egyrészt arra, hogy az önzetlen segítségnyújtás is munka; másrészt állította, hogy a hozzátartozói csak a tavalyi évben mentek nyugdíjba, a segítségnyújtásuk viszont jóval korábban, 2014-ben kezdődött. A hozzátartozóinak tanúvallomásai alapján pedig azt a következtetést sem tartotta levonhatónak, hogy a segítségnyújtás számukra nem jelent többletterhet.

[29] A másodlagos kérelmét a fentiekkel egyező indokokra alapította.

[30] Az alperes és beavatkozója felülvizsgálati ellenkérelmeikben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.

[31] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.

[33] A felperes keresetében – egyebek mellett – a háztartási és ház körüli kisegítéssel összefüggő költségek megtérítése iránti járadékigényt érvényesített. Annak ténybeli alapja az volt, hogy az alperes által 2014. március 18-án elvégzett műtét óta önellátásra nem képes, a mindennapi tevékenységeiben gondozásra, segítségre szorul, és ezt a segítségnyújtást a hozzátartozói ingyenesen végzik. Mindezt a – tanú- és szakértői – bizonyítás eredménye alátámasztotta, amit a jogerős ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság is megállapított. A kereset jogalapját e részben a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pontja jelentette, amely szerint a teljes kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket. Ennek megfeleltethető többletköltség hiányában azonban a másodfokú bíróság a követelést megalapozatlannak találta. Az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi álláspontja szerint ugyanis a hozzátartozók által nyújtott önkéntes és ingyenes segítségre tekintettel a felperesnek az alperes által megtérítendő költsége nem merül fel, és ehhez képest a kereset teljesítése a káronszerzés tilalmába [Ptk. 6:522. § (3) bekezdés] ütközne. Ez az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a kereset említett részében történő elutasítását eredményező álláspont a következők miatt téves.

[34] Jóllehet a másodfokú bíróság a vizsgált jogkérdés megválaszolásakor figyelemmel volt arra, a szóban forgó kárfajta esetében lehetséges kétféle megközelítésre, amelyek közül az egyik megkívánja a költségnek a károsult általi megelőlegezését, míg a másik ezt szükségtelennek tartja, a kereset megalapozottsága szempontjából nem ennek volt meghatározó jelentősége. A jogerős ítélet indokolásában felhívott eseti döntések tényállásbeli különbözőségét pedig alapvetően az igényérvényesítő személyének eltérése jelentette, és ennyiben azok nem az említett megközelítések mentén széttartó bírói gyakorlat bemutatására, hanem inkább – ahogyan arra a felülvizsgálati kérelmében a felperes is utalt – az alperes által a fellebbezésében ugyancsak vitássá tett kereshetőségi jog értelmezésére voltak alkalmasak. Mindazonáltal a költségek-kiadások felmerültét abból a szempontból kell értékelni, hogy az igények alapja megvolt-e, a kiadások szükségesek és indokoltak voltak-e azok mértékére is kiterjedően, de nem abból a szempontból, hogy már a károsult fizetett-e valamely igényre (Kúria Pfv.III.20.121/2014/6.).

[35] Amint a Kúria már több eseti döntésében is kifejtette: a károkozó kártérítési kötelezettségén kívül eső körülmény, hogy a károsodás elszenvedéséből fakadó vagyoni veszteségek viseléséhez szükséges anyagi forrásokat a károsult saját jövedelméből, vagyonából teremti-e elő, vagy a kötelmen kívül álló harmadik személyek előlegezik-e meg számára, és az is a felelősségi viszonyon kívül eső kérdés, hogy ezt ingyenesen nyújtják-e (Kúria Pfv.III.20.032/2017/4., Pfv.III.22.383/2016/5.). A családtag ingyenes vagyoni vagy nem vagyoni (tevőleges) segítségnyújtása nem a károkozó kárviselés alóli részleges vagy teljes mentesítését szolgálja, e veszteségek térítése a károkozó feladata [Kúria Pfv.III.20.618/2020/4. (BH 2021.308.), Pfv.III.20.751/2019/9., Pfv.III.20.597/2019/5.]. Ha a károkozó bármely okból nem tesz eleget nyomban, a károsodás bekövetkezésekor a kártérítési kötelezettségének, késedelme őt akkor sem mentesíti e teljesítés alól, ha azt vele jogviszonyban nem álló személyek a károsult számára ingyenesen megelőlegezték (Kúria Pfv.III.21.803/2018/6., Pfv.III.20.836/2017/6.). Ennek a megelőlegezésnek a ténye nem módosítja a kárkötelmet, és nem változtat az abból fakadó jogosultságoknak és kötelezettségeknek sem a tartalmán, sem az alanyain. A harmadik személyek által a károsultnak nyújtott segítség kívül áll a károkozó kárfelelősségének beállásán és annak mértékén is, nincs jelentősége a kárkötelemben. A károkozó felelőssége az okozott kár erejéig fennáll mindaddig, amíg az abból fakadó kötelezettséget maga, vagy kifejezetten e kötelezettség teljesítését helyette vállaló, illetve arra valamilyen (pl. szerződés) jogviszony alapján helyette köteles személy nem teljesíti (Kúria Pfv.III.21.276/2017/4.).

[36] Következésképpen a felperes érdekében a hozzátartozói által végzett háztartási és ház körüli kisegítés mint a károkozás folytán szükségessé vált többlettevékenység ingyenes jellege az alperest e költségeknek a teljes kártérítés körében való megtérítése alól nem mentesíthette. A másodfokú bíróság ettől eltérő jogi álláspontja a felülvizsgálati kérelemben megsértett jogszabályhelyként feltüntetett Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pontjának téves értelmezésén alapult. A jogerős ítélet indokolásában kifejtettekkel szemben a kereset teljesítése nem ütközik a káronszerzés tilalmába, hanem épp ellenkezőleg: az említett kár megtérítetlenül hagyásával az alperes gazdagodna. A jogerős ítélet ezért a felperes által ugyancsak megjelölt Ptk. 6:522. § (3) bekezdését is sérti.

[37] A perben a rászorultság ténye, vagyis a felperes részére nyújtott kisegítés indokoltsága, valamint az ezzel összefüggő feladatoknak a hozzátartozók általi elvégzése és azok napi időtartama is bizonyítást nyert. Ezzel szemben az a felülvizsgálati kérelemben vitatott ténymegállapítás, hogy „a rokoni alapon, önként vállalt segítségnyújtás nem okoz többletterhet a már nyugdíjas, kellő szabadidővel rendelkező, a felpereshez közel lakó rokonoknak”, az annak alapjául szolgáló bizonyítékmérlegelés esetleges hibájától függetlenül sem adhatott okot a fentiekben ismertetettek miatt téves jogi következtetésre. Az alperes által megtérítendő kár ugyanis a hozzátartozók személyesen kifejtett tevékenységének, humánerő-ráfordításának értéke, mégpedig arra való tekintet nélkül, hogy az jelent-e számukra bármiféle „többletterhet”, azzal kapcsolatban további költségeik felmerülnek-e. A felperes ugyanakkor annyiban a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését is megalapozottan állította, hogy egyrészt a hozzátartozói már az nyugdíjazásukat megelőzően is a segítségére voltak, másrészt a hozzátartozók tanúvallomásai a „többletteher” hiányát cáfolták.

[38] A másodfokú bíróság a követelés megalapozatlanságára tekintettel az alperesnek az összegszerűséget érintő fellebbezési érveinek vizsgálatát mellőzte. Az alperes a fellebbezésében – az érdemi ellenkérelmében foglaltakkal egyezően – a járadék keresetben megjelölt mértékét eltúlzottnak tartotta, és ezzel kapcsolatban sérelmezte a szakápoló cég árlistájában meghatározott összegek felszámítását. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a kártérítés mértékének meghatározásakor helyesen indult ki az ellentételezendő tevékenység mint piaci szolgáltatás igénybevétele esetén fizetendő díj összegéből. A következetes bírói gyakorlatnak megfelelően ugyanis az összeg meghatározásakor az erre szakosodott intézmények díjának 75%-a figyelembe vehető, amelyben megjelenik a hozzátartozó által ellátott tevékenység ellenértéke és a céges keretek között végzett, költségeket is magába foglaló szolgáltatás díja közötti különbség [Kúria Pfv.III.20.618/2020/4. (BH 2021.308.), Pfv.III.21.426/2019/5., Pfv.III.20.875/2016/4. (BH 2017.264.)]. Az alperes okfejtésével ellentétben az óradíj összegének ennél nagyobb mértékű csökkentése a helyi viszonyok értékelésével sem indokolt (Kúria Pfv.VIII.20.047/2019/4., Pfv.III.20.765/2017/7.).

[39] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét teljes egészében helybenhagyta.