PÜ BH 2023/157

[1] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes BV. intézet azzal, hogy a jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztést töltő elítéltként a 2018. október 1. napjától 2019. január 31. napjáig terjedő időszakból hatvankettő napon nem biztosította számára a napi egy óra szabad levegőn tartózkodás lehetőségét, megsértette az egészséghez fűződő személyiségi jogát. Kérte, hogy a jogsértés kompenzálására a bíróság kötelezze az alperest a hatvankét jogsértéssel érintett napra napi 65 000 forint, azaz összesen 4 030 000 forint sérelemdíj megfizetésére. Indoklásul hivatkozott arra, hogy a munkával töltött napokon elmaradt a szabad levegőn tartózkodás biztosítása. Előfordult, hogy az akár hat egymást követő napon is elmaradt, emiatt feszült és nyugtalan volt, kevésbé tudta magát éjjel kipihenni, gyakran fejfájással ébredt. A mindennapokban érezte magában a feszültséget, gyakran volt különös ok nélkül is indulatos. Ezen tünetei a munkavégzés befejezését és a szabad levegőn tartózkodás ismételt igénybevételét követően rövid időn belül elmúltak. Előadta, hogy álláspontja szerint köztudomású tény, hogy a szabad levegőn tartózkodás elmaradása olyan körülmény, ami negatívan hat mind a szellemi, mind a testi egészségre.

[2] Az alperes alaki védekezésében a per megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy a felperes nem kezdeményezett kártérítési eljárást. Egyebekben a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes a kár bekövetkezéséről az alperes személyi állományát a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott elítéltekkel és egyéb jogcímen fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályairól szóló 12/2014. (XII. 16.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (2) bekezdésében foglaltak ellenére nem tájékoztatta. Az alperesnél kártérítési eljárást nem kezdeményezett. Egy alkalommal sem tett panaszt, nem terjesztett elő kérelmet. Nem vitatta, hogy a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 122. § e) pont ea) alpontja szerint a felperes jogosult volt a szabad levegőn tartózkodásra, azonban a jogosultság nem ró kötelezettséget az alperesre. Az alperesi intézet a szabad levegőn tartózkodást biztosította is. Az elmaradt szabad levegőn tartózkodás kérelemre pótolható, a felperes azonban ennek érdekében kérelmet nem terjesztett elő. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (3) bekezdése alapján nem állapítható meg az alperes részéről jogsértés. A szabad levegőn tartózkodás joga nem minősül személyiségi jognak. A felperes igénye rendkívül eltúlzott.

[3] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[4] Az alperes alaki védekezése kapcsán megjegyezte, hogy a felek között a Bv. tv. 7. § (1) bekezdése szerinti büntetés-végrehajtási jogviszony állt fenn. A Bv. tv. 10. § (1) bekezdése kötelező igényérvényesítési módot ír elő. A Bv. tv. 143. § (1) bekezdése szerint az elítélt kárigényét – kivéve, ha szabadult – annál a büntetés-végrehajtási szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett.

[5] Idézte az IM rendelet 1. § (2) bekezdés a) pontját, 3. § (2) bekezdését, a 4. § (1) bekezdés b) pontját, majd kifejtette, hogy a 3. § (2) bekezdése szerint a fogvatartott a kár bekövetkezéséről a büntetés-végrehajtási szerv személyi állományát haladéktalanul köteles tájékoztatni. Ugyanakkor az IM rendelet a kártérítési igény előterjesztésére nem szab határidőt, ebből az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az következik, hogy a fogvatartott a büntetés-végrehajtási szerv előtt kárigényét az általános elévülési határidőn belül érvényesítheti, nem volt akadálya, hogy amennyiben a fogvatartott az elévülési határidőn belül szabadult, a kárigényét a Bv. tv. 143. § (1) bekezdése alapján közvetlenül bíróság előtt érvényesítse. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság az alperesnek a per megszüntetésére irányuló kérelmét nem találta alaposnak, és a felperes igényét érdemben vizsgálta.

[6] A Ptk. 2:43. § a) pontja, 2:51. § (1) bekezdése a) pontja, (2) bekezdése, 2:52. § (1) bekezdése alapján rámutatott, hogy a felperes kötelezettsége volt a jogsértés, azaz annak bizonyítása, hogy az egészsége sérült amiatt, mert az alperes hatvankét napon keresztül nem biztosította részére a szabad levegőn való tartózkodást. A felperes e körben bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, mert szerinte köztudomású tény, hogy a szabad levegőn tartózkodás elmaradása káros a szellemi és testi egészségre. Az elsőfokú ítélet szerint az köztudomású tényként kezelhető, hogy a szabad levegőn tartózkodás az egészségre pozitív hatású, és fontos a fertőzések elleni védelem szempontjából is, az azonban nem tekinthető köztudomású ténynek, hogy a szabad levegőn való tartózkodás időleges hiánya a felperesnél okozott-e, és ha igen, milyen típusú panaszokat, és ezek elérték-e azt a szintet, hogy az egészség sérelme megállapítható legyen. A felperes előadta, hogy a szabad levegőn tartózkodás elmaradása miatti panaszával orvost, pszichológust nem keresett fel, az alperesnél panaszt, kérelmet nem terjesztett elő, így a peradatok alapján nem állapítható meg, hogy a szabad levegőn tartózkodás elmaradása káros hatással lett volna a szellemi és testi egészségére. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a személyiségi jogsértést nem állapította meg.

[7] Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

[8] A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a pert megszüntette.

[9] Rögzítette, az elsőfokú iratokból megállapíthatóan a felperes keresetét tárgyi keresethalmazatban terjesztette elő: egyrészt kérte az alperes keresetben állított magatartása miatt a személyiségi jogsértés megállapítását, továbbá ezzel összefüggésben az alperes sérelemdíj fizetésére kötelezését is.

[10] A Bv. tv. 75/B. § (1) bekezdése szerint kártalanítás jár az elítéltnek a fogvatartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének hiánya, a megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt.

[11] Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények által előidézett sérelem miatti kártalanítási eljárásra vonatkozó szabályokat a Bv. tv. 10/A. §-ába és ehhez kapcsolódóan a 70/A. §-ába iktatta a jogalkotó a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló 2016. évi CX. törvénnyel, a rendelkezések 2017. január 1. napján léptek hatályba. 2021. január 1. napjától az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási eljárásra vonatkozó szabályokat azonos tartalommal a Bv. tv. III/A. fejezetében rendezte. A módosító törvény indokolása rámutatott, hogy a kártalanítás intézményének célja és tartalma a korábbi szabályozáshoz képest nem változott, a kártalanítás feltétele sem. Érdemi változtatásként a kártalanítási folyamat egyszerűsödött.

[12] Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási eljárás önálló, sajátos szabályozással ellátott büntetés-végrehajtási ügy, amelynek teljes körű feltételrendszerét a Bv. tv. határozza meg, a kártalanítás és a kártérítés ettől lényegében különböző jogintézményekként elkülönültek (BH 2020.103.). A felperes a keresetét arra alapította, hogy az általa megjelölt napokon az alperes nem biztosította a Bv. tv. 122. § e) pontjában előírt napi, legalább egy óra szabad levegőn való tartózkodást. A Bv. tv. 75/B. § (1) bekezdése a kártalanítás feltételeként az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményeket gyűjtő fogalomként említi, azok azonban kivétel nélkül a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiányából fakadnak, ehhez kapcsolódóan merülnek fel. A Bv. tv. 122. § ea) alpontja alapján napi legalább egy óra szabad levegőn tartózkodás jogának a megvonása, illetve a korlátozása a megfelelő végrehajtási környezet hiányát jelenti, ez azonban egyéb, a Bv. tv. 95/B. § (1) bekezdésében foglalt többlettényállási elem hiányában nem tekinthető önmagában alapvető jogokat sértő elhelyezési körülménynek. A napi, legalább egy óra szabad levegőn való tartózkodásra vonatkozó előírás betartásának elmulasztása nem az előírt élettér biztosításával függ össze, az nem az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekkel kapcsolatos sérelem. A felperes személyiségi jogsértés Ptk. szerinti jogkövetkezményének levonása iránti keresetében sérelmezettek a Bv. tv. 3. § 8.) pontja szerint fogvatartással kapcsolatos ügy.

[13] A fogvatartással kapcsolatos ügyekben a Bv. tv. 10. § (1) bekezdése – figyelemmel a (6) bekezdésre – kötelező igényérvényesítési módot ír elő. Eszerint – egyebek mellett a Bv. tv. 143. § (1) bekezdése szerinti kártérítési igénnyel élhet, amely igényeket írásban kell előterjeszteni. E § alapján az elítélt kárigényét – kivéve, ha szabadult – annál a büntetés-végrehajtási szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett, a kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül a határozatot hozó büntetés-végrehajtási szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt keresetet indíthat.

[14] Az Alkotmánybíróság 3254/2019. (X. 30.) AB határozatában kifejtettekre figyelemmel a fogvatartottaknak okozott kár megtérítése és a fogvatartás során állítottan elszenvedett személyiségi jogsértés miatt sérelemdíj és egyéb jogkövetkezmények iránti pert meg kell, hogy előzze a fogvatartott kérelmére indult és a büntetés-végrehajtási szerv által lefolytatott határozattal elbírált eljárás, igényét a fogvatartott közvetlenül a bíróság előtt nem érvényesítheti.

[15] Ezen eljárás elmulasztása esetén a keresetlevél visszautasításának van helye a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés c) pontja alapján. Az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha e rendelkezés alapján a keresetlevelet visszautasítja, figyelemmel a 176. § (3) bekezdésére, illetőleg utóbb a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást hivatalból megszünteti.

[16] A másodfokú bíróság 4. sorszám alatt felhívta a felperest, hogy keresetét pontosítsa, terjesszen elő a Pp. 173. § (1) és 176. § (3) bekezdésnek megfelelő kereseti kérelmet figyelemmel a Pp. 379. §-ára, 241. § (1) bekezdés a) pontjára, 176. § (1) bekezdés b) és c) pontjára. A felperes a felhívásra akként nyilatkozott, hogy keresetét nem kívánja módosítani. A másodfokú bíróság erre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, mert hivatalból az eljárás megszüntetésének van helye a Pp. 379. §-a folytán alkalmazandó 240. § (1) bekezdés és 176. § (1) bekezdés c) pontja alapján.

[17] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős eljárást megszüntető végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság utasítását kérte új eljárás lefolytatására, újabb határozat hozatalára.

[18] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a Bv. tv. 10. § (1), (6), 143. § (1), (5) bekezdését, a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontját jelölte meg.

[19] Nem vitatta, hogy a keresete tárgyát képező jogsérelmet fogvatartottként szenvedte el, illetve, hogy fogvatartásának ideje alatt kártérítési igényt a büntetés-végrehajtási intézetnél nem terjesztett elő, de keresete benyújtásának idejére már szabadult.

[20] A másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok helytelen értelmezése folytán jutott arra az álláspontra, hogy a pert meg kell szüntetni. A szabad levegőn való tartózkodás biztosításának elmulasztása nem tekinthető az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények részének, ezért kereseti kérelme rendes bírósági útra tartozik. A másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a Bv. tv. 143. § (1) bekezdését. E szabály nyelvtani értelmezése szerint is két alapvető kategóriát különböztet meg a kárigénylők között. Egyik a fogvatartásban lévők, azok, akik a büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodnak, a másik pedig azok, akik időközben szabadlábra kerültek. A felperes ez utóbbi kategóriába tartozik. A jogszabály szövege e csoportot kivételként szabályozza, így őket nem terheli az a kötelezettség, hogy a büntetés-végrehajtási intézet felé terjesszék elő a kártérítési igényüket a perlés előtt.

[21] Ezzel ellentétes álláspont indokolatlanul megszorítóan értelmezi a jogszabály szövegét, így annak lényegi tartalmát kiüresíti, a megszorító értelmezés sérti a felperesnek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjogát.

[22] Felperes álláspontja szerint az általános elévülési időn belül perlési lehetősége van akkor is, ha a büntetés-végrehajtási intézet felé nem élt kárigénnyel a fogvatartásának időtartama alatt, hiszen azt egyetlen törvényi rendelkezés sem zárja ki, és a Bv. tv. 143. § (1) bekezdésében írt szabály csupán konkretizálja, mi a kárigény előterjesztésének módja a fogvatartás időszakában. Az irányadó joggyakorlat körében hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla ÍH 2018.103. számon közzétett határozatának I. pontjára és a Győri Ítélőtábla Pf.20.043/2017/9. számú határozatára. A jogszabályok helyes értelmezése mellett nem volt köteles a megállapítás, illetve a sérelemdíj iránti igényét még fogvatartásának időszakában előterjeszteni a büntetés-végrehajtási intézet felé. Szabadon dönthetett arról, hogy a büntetés-végrehajtási intézeten keresztül indítja meg az eljárást, vagy elévülési időn belül (szabadulását megvárva) közvetlenül a bírósághoz fordul.

[23] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében – tartalma szerint – a jogerős végzés hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyes indokok alapján szüntette meg az eljárást.

[24] A felperes a vélt jogsértés idejét 2018. október 2. és 2019. január 31. napja közé tette, míg szabadulása csak tizenegy hónappal később, 2019. december 31. napján történt.

[25] A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott ítélőtáblai határozatot a bírósági gyakorlat már meghaladta, az abban foglaltak nem irányadóak. A bírói gyakorlat szerint sérelemdíj esetén is szükséges a büntetés-végrehajtási szervnél Bv. tv. 143. §-a szerinti előzetes kártérítési eljárás lefolytatása, és az igény határozattal való elbírálása. A kialakult és egységes bírói gyakorlat alátámasztására hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.225/2020/6. számú ítéletére is. E szerint a szabadulását megváró fogvatartott nem kerülheti meg az általa a fogvatartása alatt betartandó szabályokat, aki a kártérítési eljárást – bár ezt megtehette volna – nem indította meg, a szabadulása után sem fordulhat közvetlenül a bírósághoz, mert a pert törvényben meghatározott más hatósági vagy egyéb eljárásnak kellett volna megelőznie. Kétségtelen tény, hogy az előzetes kártérítési eljárás megindítására a felperesnek a szabadulása miatt már nincs lehetősége, ez azonban kizárólag a saját mulasztásának következménye, amit magának kell viselnie.

[26] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.

[27] A Bv. tv. 143. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az elítélt kárigényét – kivéve, ha szabadult – annál a büntetés-végrehajtási szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett, más gazdálkodó szervezetnél végzett munkáltatás során annál a büntetés-végrehajtási szervnél, amely a szerződést a gazdálkodó szervezettel megkötötte. A Bv. tv.-nek a keresetlevél 2020. augusztus 18-i előterjesztésekor hatályos 143. § (5) bekezdése szerint, ha az elítélt szabadult, kártérítési igényét a Polgári Törvénykönyv alapján, elévülési időn belül közvetlenül a bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtott keresettel érvényesítheti.

[28] A törvény tehát abban az esetben, ha az elítélt már szabadult, nem írja elő a büntetés-végrehajtási intézetben kezdeményezett előzetes eljárás lefolytatását a kártérítési (sérelemdíj iránti) igény érvényesítéséhez. Ez független attól, hogy az állított jogsértés a fogvatartás mely időszakára esett, hogy a fogvatartás ideje alatt az elítéltnek lett volna-e módja a kártérítési igény iránti eljárást kezdeményezni. A Bv. tv. ugyanis nem szab határidőt az igény érvényesítésére. „A kárigény közvetlenül a bíróság előtt csak akkor érvényesíthető, ha az elítélt a határozat meghozatala előtt szabadulna. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy e törvényhely csak a vagyoni károk megtérítésére vonatkozik, a nem vagyoni károkra, sérelmekre a szabályozás nem terjed ki. Ez azt jelenti, hogy a fogvatartott a fogva tartás során elszenvedett nem vagyoni sérelme kapcsán személyiségi jogsértésre hivatkozva a sérelemdíj megfizetési igényét közvetlenül a bíróság előtt érvényesítheti.” (KJK Nagykommentár a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényhez, a Bv. tv. 143. §-ához). A Fővárosi Ítélőtábla több jogerős határozatában is úgy foglalt állást, hogy nincs akadálya a bíróság előtti közvetlen igényérvényesítésnek, ha a felperes a keresetlevele benyújtását megelőzően már szabadult (Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.25.390/2019/2., 6.Pkf.25.712/2019/2.). A 3254/2019. (X. 30.) AB határozat a Bv. tv. 10. § (6) bekezdéséhez kapcsolódóan, az igényérvényesítésnek a fogvatartás tényéből eredő eltérésekre utaló törvényi rendelkezések vizsgálatával mondta ki hogy a Bv. tv. 143. § (2) bekezdésében írt előzetes eljárás nem jelenti a bírósághoz fordulás alkotmányos jogának korlátozását. Nem tér ki a fogvatartást követő jogérvényesítés alaptörvényi összefüggéseire.

[29] Mindezek alapján a felperest nem terhelte az a kötelezettség, hogy a sérelemdíj iránti igényét már a fogvatartás alatt az alperesnél előterjessze, ezen eljárás igénybevételének elmulasztása nem minősül olyan, törvényben meghatározott más hatósági vagy egyéb eljárásnak, aminek elmulasztása a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontja alapján a keresetlevél visszautasítását, ennek hiányában a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetését megalapozná.

[30] Erre tekintettel a Kúria a jogerős végzést a Pp. 424. § (3) bekezdésére figyelemmel hatályon kívül helyezte, a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás keretében a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet elleni fellebbezést érdemben tartozik elbírálni.