• Tartalom

1580/2023. (XII. 19.) Korm. határozat

1580/2023. (XII. 19.) Korm. határozat

a 2024. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről

2024.04.04.

1. A Kormány a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján engedélyezi az 1. melléklet szerinti, 2024. évi gyakorlatokhoz, kiképzésekhez és egyéb katonai tevékenységekhez (a továbbiakban együtt: gyakorlat) kapcsolódó határátlépéssel járó csapatmozgásokat.

2. Az 1. pont szerinti engedély a Magyar Honvédség gyakorlaton való részvételének, a gyakorlaton részt vevő külföldi fegyveres erők államhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, ha az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

3. Az 1. mellékletben megjelölt, a Magyar Honvédséghez és a külföldi fegyveres erőkhöz tartozó kontingensek küldése, fogadása, illetve átvonulása – az adott gyakorlaton való részvételhez szükséges és indokolt mennyiségű – saját rendszeresített gép- és harcjárműveikkel, híradó és kommunikációs eszközeikkel, fegyverzetükkel, lőszer- és robbanóanyag-ellátmányukkal, felszerelésükkel és a szállításukhoz szükséges járművekkel történhet.

4. Ha a gyakorlat jellege azt indokolja, az 1. pont szerinti engedély az 1. mellékletben meghatározott időtartamokon belül, a résztvevők – a vonatkozó összlétszám kereteit meg nem haladó – váltása érdekében történő, többszöri határátlépésére is vonatkozik.

5. A Kormány hozzájárul ahhoz, hogy az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 17., 18., 21., 28., 56. sora, valamint az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 5., 13., 18., 24., 72., 74. sora szerinti nemzetközi gyakorlat Magyarország területén – a vagyonkezelővel vagy a tulajdonossal való előzetes megállapodás függvényében – a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingatlanon kívül is végrehajtható.

6. Ez a határozat 2024. január 1-jén lép hatályba.

7.1

1. melléklet az 1580/2023. (XII. 19.) Korm. határozathoz

A 2024. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke

1. A Magyar Honvédség részvételével tervezett NATO, EU gyakorlatok és kiképzési rendezvények, amelyek külföldi fegyveres erők átvonulásával is járhatnak

A

B

C

D

E

F

G

H

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat jellege

A gyakorlat tervezett helye (ország)

A gyakorlat tervezett időpontja
(negyedév)

Külföldi helyszín esetén
MH létszám
(fő)
legfeljebb

Magyarországi helyszín esetén résztvevő külföldi fegyveres erő létszáma
(fő)
legfeljebb

Magyarországi áthaladás esetén áthaladó külföldi fegyveres erő létszáma
(fő)
legfeljebb

1

AIR FIELD MANAGEMENT/ KERESZTKISZOLGÁLÁS

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Németország, Csehország

II. és IV.

40

50

2

AVANGER TRIAD

HQ MND-C

USAREUR-AF törzsvezetési gyakorlata

Németország, Baltikum

III.

5

3

BRAVE BEDUIN

MH SZFP

CBRN törzsvezetési gyakorlat

Dánia

II.

5

4

BRAVE WARRIOR-EU24

MH SZFP

harcászati szintű
EU gyakorlat/LIVEX

Magyarország

III–IV.

1000

5

BREAKTHROUGH

MH SZFP

tűztámogató gyakorlat

Magyarország

III–IV.

100

6

CASUALTY MOVE

MH EK

egészségügyi gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok
(Észtország)

I–IV.

30

150

7

CAPABLE LOGISTICAN

HVK LCSF

logisztikai gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok
(Litvánia)

I–IV.

15

8

CLEARANCE DIVER

MH SZFP

tűzszerész búvárgyakorlat

Magyarország

I–IV.

30

9

CYBER COALITION

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

Németország, Hollandia, Észtország, Magyarország

I–IV.

14

90

10

CRISIS MANAGEMENT EXERCISE
Short Notice Exercise

HVK KIKCSF

hadászati szintű törzsgyakorlás

NATO- és EU-tagállamok

III–IV.

30

11

CROSSED SWORDS

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

NATO-tagállamok

I–IV.

10

12

CYBER EUROPE

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

EU-tagállamok

III–IV.

10

40

13

CYBER gyakorlatok

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok, Magyarország

I–IV.

6

10

14

CYBER PHALANX

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok

III–IV.

6

15

CYBER TESLA

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok, Magyarország

III–IV.

18

10

16

EUBG kiképzési rendezvények

HVK ÖMVIK

EUBG gyakorlat

Németország, Olaszország

I–IV.

235

17

EDA Helicopter Exercise Program

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Magyarország és NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

50

50

18

EDA Helikopteres kiképzések
(Helicopter Tactical Instructor Course)

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Magyarország és NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

300

300

19

EDA
HOT BLADE
helikopter gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Portugália

II–III.

40

20

EDA MilCERT

KNBSZ

kibervédelmi
gyakorlat

EU-tagállamok

I–IV.

10

21

EDA Multinational Helicopter Training Centre

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Magyarország és NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

40

40

22

ENGINEER THUNDER

MH SZFP

műszaki gyakorlat

Litvánia

I–IV.

20

23

EU LIVEX/BRWA24-EU

HVK KIKCSF

harcászati szintű, EU LIVEX gyakorlat

Magyarország

III–IV.

500

24

EUROPEAN FALCON

HVK ÖMVIK

harcászati szintű, EU LIVEX gyakorlat

Németország

III–IV.

200

100

25

EU MILEX 24

HVK KIKCSF

törzsvezetési gyakorlat/CAX/CPX

Belgium/Franciaország,
EU-tagállamok

II.

100

100

26

EU MULTILAYER

HVK KIKCSF

válságkezelési gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok

I–II.

10

27

EUROPEAN CHALLANGE

MH SZFP

BG 25 minősítő gyakorlat

Németország

IV.

200

28

EUROPEAN DEFENCE AGENCY PERSONNEL RECOVERY-EDUCATION & TRAINING COURSES

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

NATO- és EU-tagállamok,
Magyarország

I–IV.

50

50

29

GRAND QUADRIGA

HQ MND-C

többnemzeti törzsvezetési gyakorlat

Németország

II.

5

30

GRIFFIN FORCE

NFIU HUN

RSOM gyakorlat

Lengyelország

I–IV.

5

31

JLSG HQ törzsmegerősítő tartalék kiképzés

HVK LCSF

logisztikai kiképzés

Németország

III.

10

32

Különleges műveleti kiképzési rendezvények, gyakorlatok
R-SOCC, felajánlott képességek, közös rohamlövész, légideszant, KM csoport/részleg kiképzések, STEADFAST gyakorlatsorozathoz kapcsolódó gyakorlatok

MH ÖKMP

különleges műveleti gyakorlat

Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Lengyelország, Ausztria, Magyarország, Németország, NATO-, EU- és V4-tagállamok

I–IV.

100

100

33

LION EFFORT

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Csehország

II.

80

34

LOCKED SHIELDS

KNBSZ

kibervédelmi gyakorlat

Észtország, Magyarország

I–IV.

20

20

35

LOYAL LEDA 24

HVK LCSF

NATO LANDCOM
törzsvezetési gyakorlat

NATO-tagállamok,
Lengyelország

I–II.

20

36

LORD MOUNTAIN
Helikopteres Magashegyi repülőkiképzés

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

20

37

MATC (Multinational Aviation Training Centre)
légierő gyakorlatok

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX/SIMEX

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

70

38

MEDEVAC gyakorlatok és kiképzések
(„Emergency Medical Multinational Team” összekovácsoló gyakorlat)

MH EK

MEDEVAC helikopter gyakorlat

Belgium, Németország, Hollandia, Olaszország, Magyarország, Egyesült Királyság

I–IV.

20

180

39

MOVCON MILU

MH LTP

szállítás tervezői gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

5

40

MULTINATIONAL AIR GROUP légierő harcászati gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Németország

I–IV.

90

41

NATINAMDS gyakorlatok (RAMSTEIN AMBITION, LEGACY, TORREJON ADVANTAGE, KALKAR SKY, DEU JFAC felajánlás)

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX/CAX/CPX

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

250

42

NATO C-IED felkészítési rendezvények, gyakorlatok

MH HTP

felkészítési gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok,
Magyarország

I–IV.

50

50

43

NATO COALITION WARRIOR INTEROPERABILITY EXERCISE (CWIX)

HVK HICSF

interoperabilitási gyakorlat

Lengyelország

II.

60

1000

44

NATO METOC Seminar

MH LEP

meteorológiai gyakorlat

Belgium

I–IV.

5

30

45

NATO RESPONSE FORCE (NRF) CBRN felkészítés

MH SZFP

CBRN felkészítés

Németország,
NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

30

46

NATO RESPONSE FORCE (NRF) Különleges Művelet készenléti szolgálatok felkészülései, gyakorlatai

HVK ÖMVIK

különleges műveleti gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

300

200

47

NATO TIGER MEET 2024

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Németország

II.

70

48

NCO WINTER/SUMMER TRAINING

MH VZLS

altiszti kiképzés

Szlovénia, Horvátország

I–III.

5

49

NEWFIP (RAMSTEIN GUARD)

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Magyarország, Szlovénia
és NATO-tagállamok

I–II.

100

300

200

50

NOBLE/BRILLIANT BLUEPRINT/BLISTER
Table Top Exercise

HVK HDMCSF

törzsvezetési gyakorlat

NATO-tagállamok

II–IV.

50

51

NOBLE PARTNER

HVK KIKCSF

törzsvezetési és valós végrehajtású gyakorlat

Georgia

II–III.

20

52

NORTHERN SPIRIT

KNBSZ

többnemzeti harcászati gyakorlat

Izland, Hollandia

I–IV.

10

53

RAMSTEIN FLAG 2024

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX

Görögország

IV.

70

542

Sampling and Identification of Biological, Chemical and Radiological Agents (SIBCRA) gyakorlat

MH SZFP

SIBCRA gyakorlat

Olaszország, Hollandia, Csehország

I–IV.

20

55

SMART DEFENCE

MH SZFP

CBRN gyakorlat

Lengyelország, Szlovákia, Olaszország, Csehország

I–IV.

10

56

SOATU nemzetközi kiképzések

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX/CAX/CPX

NATO- és EU-tagállamok,
Magyarország

I–IV.

50

50

57

STEADFAST COBALT

NFIU HUN

CIS gyakorlat

Lengyelország

II.

50

58

STEADFAST FLOW

NFIU HUN

NATO, stratégiai, mozgástervező,
CAX gyakorlat

Törökország

III.

10

59

STEADFAST FOUNT

NFIU HUN

NATO, stratégiai, mozgástervező,
CAX gyakorlat

Belgium

II.

10

60

STEADFAST INTEREST

HQ MND-C

valós erőkkel végrehajtott felderítő gyakorlat

Lengyelország, Románia, Spanyolország

I–III.

50

61

STEADFAST DETERRENCE / DUEL

NFIU HUN

összhaderőnemi NATO Response Force (NRF) minősítő gyakorlat

NATO-tagállamok, Norvégia és a Baltikum

II–IV.

150

500

62

STEADFAST PYRAMID / PINNACLE

HVK KIKCSF

szeminárium, módszertani törzsvezetési gyakorlás

NATO- és EU-tagállamok

III.

50

50

63

SWEEPSTAKES

KNBSZ

interoperabilitási gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok, Szlovénia

III.

10

64

TACTICAL LEADERSHIP PROGRAM (TLP21)
harcászati szintű nemzetközi repülő képzés

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/LIVEX/AIREX/CAX/CPX

Spanyolország

I–IV.

50

65

UNG/VMI

NKE

harcászati szintű gyakorlat

USA, Magyarország

III.

5

5

66

UNIFIED VISION

KNBSZ

többnemzeti, többszintű, számítógéppel támogatott gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok, Magyarország

I. és IV.

5

10

673

NRF erők kiképzésen és gyakorlaton való részvétele

HVK ÖMVIK

törzsvezetési / harcászati szintű gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

250

1000

1000

2. A Magyar Honvédség és külföldi fegyveres erők részvételével tervezett, két- és többoldalú megállapodásokon alapuló gyakorlatok és kiképzések, amelyek külföldi fegyveres erők átvonulásával is járhatnak

A

B

C

D

E

F

G

H

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat jellege

A gyakorlat tervezett helye (ország)

A gyakorlat tervezett időpontja
(negyedév)

Külföldi helyszín esetén
MH létszám
(fő)
legfeljebb

Magyarországi helyszín esetén résztvevő külföldi fegyveres erő létszáma
(fő)
legfeljebb

Magyarországi áthaladás esetén áthaladó külföldi fegyveres erő létszáma
(fő)
legfeljebb

1

ADAPTIVE INTERACTION

MH KIBP

CIMIC törzsvezetési gyakorlat

Olaszország

III.

10

2

ADRIATIC STRIKE (JTAC/CAS) gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX/CAX/CPX

Szlovénia

II.

15

30

3

AFRICAN LION

MH ÖKMP

KM harcászati és műveleti szintű kiképzés, törzsgyakorlás és gyakorlat

Marokkó

III.

80

4

AIR TO AIR REFUELING RECURRENCY TRAINING
légi utántöltési gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország, NATO- és EU-tagállamok

II. és IV.

40

50

5

AIR WOLF HUNTING
Regionális Légi Kutató-mentő gyakorlás

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország

III.

120

6

ALLIED SPIRIT

MH LTP

többnemzeti terepen végrehajtott gyakorlat

Németország

I.

100

7

AMPLE STRIKE
Közvetlen légi támogatás (Close Air Support, CAS)
előkészítésének és végrehajtásának gyakorlása

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Csehország

III.

20

8

ANAKONDA/DRAGON
gyakorlat

HVK KIKCSF

harcászati gyakorlat

Lengyelország

I–III.

50

9

ARDENT DEFENDER

MH SZFP

tűzszerész gyakorlat

Kanada

III.

5

10

ATP-45

MH SZFP

vegyivédelmi gyakorlat

Magyarország

II.

30

11

BALTIC BARRACKS

HQ MND-C

többnemzeti egészségügyi gyakorlat

Lengyelország

II.

5

12

BISON COUNTER

MH SZFP

többnemzeti
C-IED gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok,
Magyarország

IV.

30

13

BLACK SWAN/JACKAL CAVE

MH ÖKMP

különleges műveleti gyakorlat

Magyarország, NATO- és EU-tagállamok

I.

200

100

14

BLASTING CAP

MH SZFP

amerikai–magyar
tűzszerész közös
kiképzés

Németország, Magyarország,
NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

25

10

15

BLONDE AVALANCHE

MH SZFP

a többnemzetiségű műszaki zászlóalj (TISZA zászlóalj) katasztrófa-
védelmi gyakorlata

Románia

III.

300

300

16

BLUE HORIZON
légierő törzsvezetési gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati
szintű gyakorlat/CAX/CPX

Magyarország

IV.

40

17

BOLD QUEST, (DACAS) JTAC gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/
LIVEX/AIREX

NATO- és EU-tagállamok, Ausztrália

II. és IV.

15

18

BRAVE WARRIOR I–II.

MH SZFP

terepen végrehajtásra kerülő szárazföldi harcászati gyakorlat
eVA BG gyakorlata

Magyarország

I–IV.

1100

19

BROKEN WING

HM KÁT ALBO

légiközlekedés vészhelyzeti gyakorlat

Szlovénia

III.

2

20

BULK FUEL INSTALLATION (BFI) kiképzések, felkészítések

MH LTP

közös kiképzés

Németország, Magyarország

I.

50

21

CETATEA

HVK HICSF

vezetés-irányítási (Federated Mission Network) gyakorlat

Románia

III–IV.

40

3000

22

CLEVER FERRET

NKE

harcászati szintű, számítógéppel támogatott többnemzeti gyakorlat

Olaszország/Szlovénia/Magyarország

I–IV.

25

20

23

CORONAT MASK

MH SZFP

vegyivédelmi gyakorlat

Csehország, Németország

I–IV.

50

24

CROSS LANDING
román–magyar légi kutató-mentő gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország, Románia

I–IV.

30

50

25

DIGITAL SHIELDS

MH KIBP

többnemzeti, kibervédelmi gyakorlat

Magyarország

I.

15

26

DIGITÁLIS CSAPÁS

MH KIBP

többnemzeti kiberműveleti gyakorlat

Magyarország

IV.

20

27

DOUBLE EAGLE

MH SZFP

ABV gyakorlat

Szerbia

II.

5

28

DYNAMIC FRONT

MH SZFP

tüzér törzsvezetési gyakorlat

Németország, Dánia

I–III.

60

29

EFES

HVK KIKCSF

törzsvezetési és harcászati gyakorlat

Törökország

II.

50

30

Egyiptomi együttműködés: Részvétel a többnemzeti együttműködés keretében az egyiptomi fegyveres erők szervezésében végrehajtásra kerülő kiképzési rendezvényeken

HVK KIKCSF

közös kiképzés

Egyiptom/
Magyarország

I–IV.

30

20

31

Ejtőernyős nemzetközi kiképzések

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

100

32

EU RETEX

MH SZFP

tűzszerész gyakorlat

EU-tagországok

I–IV.

30

33

Ferenc József búvárkiképzés

KNBSZ

búvárkiképzés

Horvátország

II–III.

20

34

FLINTLOCK

MH ÖKMP

többnemzeti
KM gyakorlat

NATO- és EU-tagállamok, Afrika

I–III.

50

35

FORT, FLINTLOCK, COBRA

MH ÖKMP

többnemzeti harcászati különleges műveleti gyakorlatok

NATO- és EU-tagállamok, Afrika,
Lengyelország, Szenegál

I–IV.

100

36

Holland–Magyar harcászati EHV gyakorlat

KNBSZ

harcászati, valós erőkkel, terepen végrehajtott gyakorlat

Hollandia

I–IV.

30

37

Horvát–Szlovák–Magyar
KM búvárkiképzés

MH SZFP

búvárkiképzés

Horvátország/
Szlovákia/
Magyarország

III–IV.

30

30

38

HUN-GBR-USA
(Brit–Magyar–Amerikai) közös légierő felkészítés
(HUNGARY PUMA,
CENTRAL HAWK,
CARPATHIAN HAWK,
FLYING SWORD
MAGYAR–BRIT REPÜLŐ HARCÁSZATI REPÜLŐ KIKÉPZÉS)

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

USA, Egyesült Királyság, Magyarország

I–IV.

50

500

39

HUN-USA közös kiképzés többnemzeti részvétellel (STEPPE ARCHER)

HVK KIKCSF

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország

I–IV.

600

40

HUN-USA különleges műveleti
közös kiképzés és felkészítés

MH ÖKMP

különleges műveleti kiképzés

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

50

41

INTERCEPTOR
Air Policing gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország, Románia

I–IV.

15

15

424

IRON CAT
szerb–magyar közös flottilla gyakorlat

MH SZFP

harcászati gyakorlat

Szerbia, Magyarország

III.

80

40

43

JOLLY VIHAR
magyar–amerikai közös helikopter fedélzetéről negyedévente végrehajtott éleslövészet és CSAR gyakorlat

MH LEP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

Magyarország

I–IV.

150

44

JOINT COOPERATION

MH KIBP

többnemzeti terepen végrehajtott
CIMIC gyakorlat

Németország

II–III.

5

45

JTAC/SOTAC/TACP előretolt/harcászati repülésirányító kiképzés

MH ÖKMP

légierő/harcászati szintű gyakorlat/ LIVEX/AIREX

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

60

40

46

Kadét csapatgyakorlat
Saint Cyr-i Katonai Akadémiával történő együttműködés keretében cserekiképzés

MH SZFP

közös kiképzés

Magyarország

I.

50

47

Különleges Műveleti mesterlövész kiképzések

MH ÖKMP

mesterlövész kiképzés

Magyarország, NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

25

30

48

MADRIGAL

MH KIBP

számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlat

Horvátország

I.

50

49

MAGLITE

NKE

többnemzeti logisztikai kiképzés

Nagy-Britannia, Magyarország

II. és IV.

30

30

505

Magyar–Belga KM/RL
közös kiképzés és felkészítés

MH ÖKMP

különleges műveleti kiképzés

NATO- és EU- tagállamok

I–IV.

50

850

51

MH hajózó állomány magashegyi kondicionáló és túlélő kiképzése

MH LEP

túlélő kiképzés

Bulgária

I–II.

60

52

MOON STAR

MH TVEP

tartalékos harcászati gyakorlat

Magyarország

I–IV.

100

53

NATO-GEORGIA (AGILE SPIRIT)

HVK KIKCSF

többnemzeti számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat

Georgia

II–III.

20

546

NEIGHBOURS

MH SZFP

magyar–szerb–amerikai szakasz szintű cserekiképzés

Szerbia, Magyarország

II.

80

50

50

55

Nemzetközi logisztikai törzsfelkészítések és gyakorlatok logisztikai előkészítése

HVK LCSF

logisztikai gyakorlat

Belgium, Hollandia, Törökország, Németország, Lengyelország

I–IV.

50

200

56

Német–Magyar harcászati
EHV gyakorlat

KNBSZ

harcászati, valós erőkkel, terepen végrehajtott gyakorlat

Németország

I–IV.

50

57

OPERATION RESOLUTE CASTLE

MH LTP

amerikai–magyar közös műszaki gyakorlat

Magyarország

I–IV.

80

58

OPEN WATER 2024

MH SZFP

SVK-HUN közös búvárkiképzés

Szlovákia

II.

30

59

Pakisztáni együttműködés: Részvétel a többnemzeti együttműködés keretében a pakisztáni fegyveres erők szervezésében végrehajtásra kerülő kiképzési rendezvényeken

HVK KIKCSF

közös kiképzés

Pakisztán/
Magyarország

I–IV.

30

20

60

PLATINUM WOLF

MH TVEP

békeműveleti harcászati gyakorlat

Szerbia

II–III.

50

61

POWERFUL WORLD

MH KIBP

harcászati törzsgyakorlás

Csehország

IV.

10

62

PURPLE FIELD

MH SZFP

CBRN gyakorlat

Szerbia

II.

50

63

QUICK RESPONSE

HVK ÖMVIK

EUFOR műveleti gyakorlat

Bosznia-Hercegovina

III.

160

64

SABER JUNCTION 24

NKE/LZ

nagy láthatóságú NATO gyakorlat

Németország

I–IV.

150

65

SAFETY FUEL

MH LTP

logisztikai gyakorlat

Németország
az AIR DEFENDER 24 gyakorlat keretében

II–III.

25

35

66

SAFETY TRANSPORT

MH LTP

logisztikai gyakorlat

Németország, Magyarország, Horvátország

II.

70

100

67

SÁRARANY MEZŐ

MH SZFP

vegyivédelmi gyakorlat

Szlovákia

I.

50

68

SAVA STAR

MH TVEP

többnemzeti (tartalékos) harcászati gyakorlat

Horvátország, Szerbia, Egyesült Királyság, Magyarország

I–III.

300

150

69

SHARP LYNX

MH KRE

többnemzeti (katonai rendész) harcászati gyakorlat

V4-tagországok

III.

20

60

70

SLOVAK SHIELD

MH SZFP

V4 harcászati gyakorlat

Szlovákia/
Magyarország

II.

150

110

71

SMS Ferenc József

KNBSZ

búvárkiképzés

Horvátország

II–III.

10

72

SOFT CAPS

MH KIBP

nemzetközi CIMIC, Kiber és PSYOPS gyakorlat

Magyarország

II.

50

73

SOTAC (JTAC)

MH ÖKMP

többnemzeti különleges műveleti kiképzés

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

10

74

STEADFAST DEFENDER 24 és DEFENDER EUROPE 24 gyakorlatsorozat
(SWIFT RESPONSE, IMMEDIATE RESPONSE, SABER GUARDIAN, JACKAL STONE, ASTRAL KNIGHT)

MH ÖKMP

többnemzeti harcászati gyakorlat

NATO-tagállamok

II–III.

300

3500

2000

75

STRONG BASTION

HVK KIKCSF

Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság minősítő gyakorlata

Magyarország/Horvátország, Szlovákia

II.

300

300

76

STRONG WILL

KNBSZ

harcászati szintű, mélységi/ csapatfelderítő szakasz/század szintű, nemzetközi gyakorlat

Magyarország

IV.

100

77

SUMMER RECONNAISSANCE TRAINING GROUPING

MH VZLS

terepen végrehajtott harcászati gyakorlat

Lengyelország

II.

50

78

Szlovák–Magyar közös
búvárkiképzés

MH SZFP

közös búvárkiképzés

Szlovákia, Magyarország

I–III.

12

15

79

THE CONTRIBUTION OF CYBER IN HYBRID CONFLICT törzsgyakorlás

MH KIBP

kiber törzsgyakorlás

Finnország

III.

2

80

TIMRAC
CBRN gyakorlat

MH SZFP

vegyivédelmi gyakorlat

Ausztria

III.

10

81

TOXIC LANCE
vegyivédelmi gyakorlat

MH SZFP

vegyivédelmi gyakorlat

Szlovákia

II.

45

82

TOXIC VALLEY gyakorlat

MH SZFP

SICA/SIBCRA
vegyivédelmi gyakorlat

Szlovákia

III.

40

83

Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF) gyakorlatai és kiképzési rendezvényei

MH SZFP

harcászati gyakorlat

Szlovénia,
Olaszország, Magyarország

I–IV.

350

650

84

TRIGLAV STAR

MH ÖKMP

terepen végrehajtott harcászati gyakorlat

Szlovénia

II.

100

85

Tűzszerész felkészítés

MH SZFP

tűzszerész felkészítés

NATO- és EU-tagállamok

I–IV.

30

86

US OHNG gyakorlat

HVK HDMCSF

katasztrófavédelmi gyakorlat

Amerikai Egyesült Államok, Magyarország

I–IV.

150

80

87

US OHNG Erők Védelme (FP) felkészítés

HVK HDMCSF

harcászati kiképzés

Amerikai Egyesült Államok

II–IV.

25

887

US Ridge Runner /
Northern Strike

MH ÖKMP

SOFEX

Amerikai Egyesült Államok

II–IV.

80

89

VALIANT LYNX

HQ MND-C

számítógéppel támogatott törzsvezetési gyakorlat

Spanyolország

IV.

80

90

VALIANT PANTHER

MH TVEP

tartalékos képesség fejlesztés, nemzetközi együttműködés keretében harcászati gyakorlat

Magyarország

II.

50

91

V4 EUBG kiképzési rendezvények

MH SZFP

harcászati gyakorlat

V4-tagországok

I–IV.

120

330

92

V4 JLSG HQ felkészítések

HVK LCSF

logisztikai kiképzések

NATO- és
EU-tagországok
(V4-nemzetek)

I–IV.

30

93

VIGOROUS WARRIOR /
CLEAN CARE 24

MH EK

NATO egészségügyi/
ABV gyakorlat

Magyarország, NATO- és EU-tagállamok

I–II.

20

2000

94

WISE FORESIGHT
román–magyar békefenntartó zászlóalj gyakorlata

MH SZFP

harcászati gyakorlat

Magyarország és Románia

III–IV.

300

100

958

FOURLOG 2024
Logisztikai Kiképzés

NKE

a katonai logisztika alapképzésben tanuló honvéd tisztjelöltek által többnemzeti környezetben történő logisztikai feladatok végrehajtásának gyakorlása

Ausztria, Magyarország, Csehország

II.

16

55

55

3. Külföldi fegyveres erők átvonulásával járó műveletek, gyakorlatok és kiképzések

A

B

C

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett időpontja
(negyedév)

Engedélyezett létszám
(egyidejűleg legfeljebb, főben meghatározva)

1

ENSZ UNIFIL békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

500

2

Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépés keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

3

UNFICYP misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

4

NATO Iraki Missziója (NMI) keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

5

NATO KFOR misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

6

EUFOR misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

7

EUTM Mali misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

200

8

MINURSO Nyugat-Szahara misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

200

9

EUNAVFOR MED IRINI misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

500

10

EU harccsoport keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

11

NATO enhanced Vigilance Activity Battlegroupok (eVA BG) keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

12

NATO Response Force (NRF), Very High Readiness Joint Task Force (VJTF) és NATO Readiness Initiative (NRI) áthaladási gyakorlatok

I–IV.

1000

13

DEFENDER 24 gyakorlatsorozat keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

14

NATO 2024. évi Katonai Kiképzés és Gyakorlat Programban szereplő rendezvényeken részt vevő erők áthaladása

I–IV.

500

15

EU 2024. évi Gyakorlat Programban szereplő rendezvényeken részt vevő erők áthaladása

I–IV.

500

16

Az Európában Települő Amerikai Parancsnokság által 2024. évben végrehajtásra tervezett gyakorlatokon részt vevő más külföldi erők áthaladása

I–IV.

1000

17

BARKHANE művelet keretében történő áthaladások

I–IV.

500

18

MINUSCA Közép-afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

500

19

MFO békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

1000

20

EUTM RCA Közép-afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

500

21

EUMM Grúzia misszió keretében történő áthaladások

I–IV.

200

22

Szövetséges felderítő légijárművek áthaladása a magyar légtérben

I–IV.

150

23

Joint Combined Exchange Training szövetségesi gyakorlatok

I–IV.

1000

4. Magyarországon települő nemzetközi katonai szervezetekkel kapcsolatos csapatmozgások

A

B

C

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett időpontja
(negyedév)

Külföldi fegyveres erő létszáma
(egyidejűleg legfeljebb, főben meghatározva)

1

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel kapcsolatos katonai szállítás jellegű csapatmozgások

I–IV.

1000

2

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel (SAC) kapcsolatos, a magyar felségjelű légijárművekhez kötődő kiképzési jellegű csapatmozgások, ideértve a SAC nemzetekhez tartozó legfeljebb 10 légijármű részvételét

I–IV.

500

3

DCM-E csapatmozgások

I–IV.

100

4

DCM-E által szervezett magyarországi gyakorlatok

I–IV.

300

5

NFIU HUN csapatmozgások

I–IV.

100

6

NFIU HUN által szervezett magyarországi gyakorlatok

I–IV.

300

7

HQ MND-C csapatmozgások

I–IV.

300

8

HQ MND-C által szervezett magyarországi gyakorlatok

I–IV.

500

2. melléklet az 1580/2023. (XII. 19.) Korm. határozathoz

A Korm. határozatban szereplő rövidítések jegyzéke

1. ABV: Atom-, Biológiai és Vegyi

2. AIREX: Air Exercise

3. ATP: Allied Tactical Publication (Szövetséges Harcászati Kiadvány)

4. BFI: Bulk Fuel Installation (a folyékony üzemanyagok tárolására szolgáló létesítmények – Tábori üzemanyag raktárak)

5. BRWA24: Brave Warrior 2024 gyakorlat

6. CAS: Close Air Support (közvetlen légi támogatás)

7. CAX: Computer Assisted Exercise

8. CBRN: Chemical, Biological, Radiological and Nuclear (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris)

9. CIMIC: Civil-military Cooperation (Civili-katonai együttműködés)

10. CIS: Communication and Information Systems (Kommunikációs és Információs Rendszerek)

11. CPX: Command Post Exercise

12. CSAR gyakorlat: Combat Search and Rescue (Harci Kutató-Mentő gyakorlat)

13. DACAS: Digitally Aided Close Air Support (Digitálisan támogatott közvetlen légi támogatás)

14. DCM-E: Deployable Communications and Information System Module – ECHO

15. EDA: European Defence Agency (Európai Védelmi Ügynökség)

16. EHV: Elektronikai Hadviselés

17. ENSZ UNIFIL: United Nations Interim Force in Lebanon (ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió)

18. EUBG: EU Battle Group (EU Harccsoport)

19. EUFOR: European Union Force

20. EUMM: European Union Monitoring Mission in Georgia (az Európai Unió grúziai megfigyelő missziója)

21. EUNAVFOR: European Union Naval Force Mediterranean Operation IRINI (Európai Unió Haditengerészetének Mediterrán Hadművelete)

22. EUTM Mali: European Union Training Mission in Mali (Európai Unió Mali Kiképző Misszió)

23. EUTM RCA: European Union Training Mission in Central African Republic (Európai Unió Közép-afrikai Köztársasági Kiképzési Misszió)

24. eVA BG: enhanced Vigilance Activity Battle Group (Kiemelt Éberségi Tevékenység Többnemzeti Harccsoport)

25. FP: Force Protection (Erők Védelme)

26. HM KÁT ALBO: Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási Államtitkár Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály

27. HQ MND-C: Headquarters Multinational Division – Centre (Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság)

28. HVK HDMCSF: Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség

29. HVK HICSF: Honvéd Vezérkar Híradó és Informatikai Csoportfőnökség

30. HVK KIKCSF: Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség

31. HVK LCSF: Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség

32. HVK ÖMVIK: Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveletvezető és Irányító Központ

33. JLSG HQ: Joint Logistics Support Group Headquarters (Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokság)

34. JTAC: Joint Terminal Attack Controller (közös előterolt repülésirányítás)

35. KFOR: Kosovo Force (a Koszovóban tevékenykedő nemzetközi békefenntartó haderő)

36. KNBSZ: Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

37. LIVEX: Live Exercise

38. MEDEVAC: Medical evacuation (Orvosi evakuálás)

39. MFO: Multinational Force and Observers (Multinacionális Erők és Megfigyelők)

40. MH EK: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ

41. MH HTP: Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság

42. MH KIBP: Magyar Honvédség Kiberműveleti Parancsnokság

43. MH KRE: Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred

44. MH LEP: Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság

45. MH LTP: Magyar Honvédség Logisztikai Támogató Parancsnokság

46. MH ÖKMP: Magyar Honvédség Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság

47. MH SZFP: Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság

48. MH TVEP: Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága

49. MH VZLS: Magyar Honvédség Vezénylő Zászlós

50. MINURSO: United Nations Mission for the Referendum in Western Sahara (ENSZ Nyugat-Szahara misszió)

51. MINUSCA: Multidimensional Integrated Stabilization Mission in the Central African Republic (ENSZ Közép-afrikai Köztársaságbeli Többdimenziós Integrált Stabilizációs Misszió)

52. NATINAMDS: NATO Integrated Air and Missile Defence System (NATO Integrált Lég- és Rakétavédelmi Rendszer)

53. NATO C-IED: NATO Counter-Improvised Explosive Device (NATO Rögtönzött Robbanószerkezetek Elleni Védelem)

54. NATO LANDCOM: NATO Allied Land Command (NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság)

55. NATO METOC Seminar: NATO Meteorological and Oceanographic Seminar (NATO Katonameteorológiai és Oceanográfiai Szeminárium)

56. NCO: Non-Commissioned Officer (Altiszt)

57. NEWFIP: NATO Electronic Warfare Force Integration Program (NATO vezetésű harcászati szintű elektronikai hadviselés gyakorlat)

58. NFIU HUN: NATO Force Integration Unit Hungary (Magyarországon települő NATO Erőket Integráló Elem)

59. NKE LZ: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Zászlóalj

60. NKE: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

61. NRF: NATO Response Force (NATO Reagáló Erők)

62. NRI: NATO Readiness Initiative (NATO Készenléti Kezdeményezés)

63. PSYOPS: Psychological operations (Lélektani hadviselés)

64. R-SOCC: Regional Special Operations Component Command (Regionális Különleges Műveleti Komponensparancsnokság)

65. SIBCRA: Sampling and Identification of Biological, Chemical and Radiological Agents (Biológiai, vegyi és radiológiai anyagok mintavétele és azonosítása)

66. SICA: Sampling and Identification of Chemical Warfare Agents (Vegyi harcászati anyagok mintavétele és azonosítása)

67. SOATU: Special Operations Air Task Unit (Különleges Légi Műveleti Csoport)

68. SOFEX: Special Operations Forces Exercise (Különleges Műveleti Erők Gyakorlata)

69. SOTAC: Special Operations Terminal Attack Controller (különleges műveleti előretolt repülésirányítás)

70. TACP: Tactical Air Control Party (Harcászati Légi Irányító Csoport)

71. UNFICYP: United Nations Peacekeeping Force in Cyprus (ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erő)

72. US OHNG: United States Ohio National Guard (US Ohio Nemzeti Gárda)

73. USAREUR-AF: United States Army Europe and Africa (USA Európai és Afrikai Hadszíntéri Parancsnokság)

74. VJTF: Very High Readiness Joint Task Force (Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Kötelék)

1

A 7. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 54. sora az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 67. sorát az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

4

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 42. sora az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

5

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 50. sora az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

6

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 54. sora az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

7

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 88. sora az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

8

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 95. sorát az 1083/2024. (IV. 3.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére