PK ÍH 2023/19.

A peres felek házasságát a P.-i Járásbíróság ítéletével felbontotta, az alperest előzetesen végrehajtható rendelkezésével a két közös kiskorú gyermek tartására 2020. április 1. napjától kezdődően gyermekenként havi 70 000 forint, összesen havi 140 000 forint gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte azzal, hogy a 2020. április 1. napjától 2022. szeptember 30. napjáig keletkezett 4 200 000 forint hátralékot az alperes harminc hónapon át havi 140 000 forint összegű részletekben köteles teljesíteni. Az elsőfokú ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezéssel élt.

A másodfokú eljárásban az alperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, melyben az őt terhelő gyermektartásdíj gyermekenként havi 25 000 forintra, ennek következtében az együttes folyamatos és a hátralékos gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség havi 100 000 forintra történő leszállítását kérte. Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmét a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 364. §-a folytán alkalmazandó 103. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjára alapította. Előadta, hogy a havi jövedelme az elsőfokú ítéletben megállapított 335 379 forinttal szemben csupán havi 211 650 forint, melyből havi 280 000 forint teljesítésére nem képes, a saját szükségleteinek kielégítésére semmilyen forrása nem marad, vagyontárgyainak értékesítésére fog kényszerülni. Rámutatott, hogy az intézkedés elrendelése nem okoz súlyosabb hátrányt, mint annak elmaradása, mert a felperes az ő jövedelmének sokszorosával rendelkezik, így a gyermekek megélhetése biztosított.

A felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte.

A másodfokú bíróság az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította. Határozatát azzal indokolta, hogy a gyermektartásdíj összegének megállapítása a per érdemére tartozó kérdés, melyről a fellebbezések elbírálása során fog dönteni. Így azt vizsgálta, van-e olyan különös méltánylást érdemlő ok, amely a másodfokú határozat meghozataláig terjedő időre a gyermektartásdíj ideiglenes intézkedéssel történő leszállítását indokolja. Az alperes jövedelmével kapcsolatban előadottakat olyan új ténynek minősítette, melynek állítására a Pp. 373. § (2) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban már nincs lehetőség. Az alperesnek az elsőfokú eljárásban csatolt okiratok alapján megállapítható havi jövedelme, egyéb bevétele, ingatlanvagyona alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított gyermektartásdíjnak a jogerős elbírálásig történő megfizetése az alperes létfenntartását nem veszélyezteti, a Pp. 103. § (1) bekezdés d) pontja szerinti olyan különös méltánylást érdemlő ok, mely azonnali jogvédelmet igényel, nem állapítható meg, figyelemmel arra is, hogy a hátralék az alperes mulasztása folytán gyűlt fel.

E végzés ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben a másodfokú bíróság végzésének megváltoztatását és az ideiglenes intézkedés iránti kérelmének teljesítését kérte. Fellebbezését a Pp. 103. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjának, 104. § (2) bekezdésének, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:218. § (2) és (4) bekezdésének megsértésére alapította. Álláspontja szerint a személyállapotot érintő perekben a hivatalbóli bizonyítás lehetőségére is figyelemmel a jövedelemváltozást az eljárás egész folyamatában vizsgálni kell, a terhére megállapított gyermektartásdíj ugyanakkor az elsőfokú eljárás adatai alapján megállapítható jövedelmével sem áll arányban. Nem vitatta, hogy a gyermektartásdíj összegének megállapítása a per érdemére tartozó kérdés, ettől függetlenül álláspontja szerint megfelelő indokát adta, miért sérelmes számára a jövedelme 150%-ának megfelelő tartásdíj megfizetése. Kiemelte, hogy ideiglenes intézkedés iránti kérelmét nem csupán a Pp. 103. § (1) bekezdés d) pontjára, hanem a 103. § (1) bekezdés a) pontjára is alapította. Jövedelme nem fedezi a kötelezettségét, a felperessel közös vagyona felett rendelkezni nem tud. A még nem jogerős marasztalás folytán nem kényszeríthető arra, hogy sürgősséggel értékesítse a vagyontárgyait úgy, hogy azok visszavásárlására később lehetősége nem lenne, az örökölt ingatlanok eladása tulajdonostárs testvéreinek érdekeit is sértené.

A felperes a fellebbezésre tett észrevételeiben a másodfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.

A fellebbezés alaptalan.

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésében azt taglalta, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem feltételei a Pp. 103. § (1) bekezdése szerint fennállnak-e vagy sem. A perbeli esetben azonban az ideiglenes intézkedés iránti kérelem teljesítésének akadályát elsődlegesen nem a Pp. 103. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjában részletezett jogvédelmi okok hiánya jelenti, hanem a kérelem tartalma. A Pp. 103. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint ugyanis az ideiglenes intézkedés olyan magatartásra kötelezést tartalmazhat, amely magatartás követelésére a kérelmező jogosult lenne a perben érvényesített jog alapján.

Az alperes kérelmének tárgya nem magatartásra kötelezés, hanem magatartás alóli részbeni mentesítés, alapja pedig nem a kérelmezett, hanem az ellenérdekű fél perben érvényesített joga. A jogosultság és kötelezettség egymás ellenpárjai ugyan, de ezek összefüggése ellenére sem irányulhat az ideiglenes intézkedés az elsőfokú bíróság marasztaló döntésének ideiglenes megváltoztatásával a kötelezettség mérséklésére, az elsőfokú döntéssel szembeni jogvédelemre. A Pp. 103. § (2) bekezdésében írt, eltérést nem engedő szabálynak meg nem felelő tartalmú kérelmet a további feltételek vizsgálata nélkül el kell utasítani.

Mindebből következően az alperes fellebbezésében foglaltak alapján a másodfokú bíróság végzésének megváltoztatására nincs lehetőség, az alperes indokolt esetben a végrehajtás Pp. 129. §-a szerinti felfüggesztését kérheti.

A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a Pp. 389. §-a alapján alkalmazandó Pp. 383. § (2) bekezdése alapján – a fenti eltérő indokkal – helybenhagyta.