PÜ BH 2023/190

[1] A felperes, aki az alperes Ellenőrző Testületének elnöke, több fegyelmi eljárást kezdeményezett, amely kérelmeket az alperes Fegyelmi Bizottsága első fokon elutasította és az eljárást megszüntette. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi Elnökség mint Fellebbviteli Fegyelmi Bizottság határozataival az első fokon eljárt Fegyelmi Bizottság határozatainak a kérelem elutasítására vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta, míg az eljárás megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseit mellőzte.

[2] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság az alperes Elnökségének mint másodfokon eljáró Fellebbviteli Fegyelmi Bizottságnak határozatait helyezze hatályon kívül és kötelezze az alperest a fegyelmi eljárások megindítására és lefolytatására.

[3] Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:35–3:37. §-aira, a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 12. § (1) bekezdésére és a 24. § (1) bekezdés d) pontjára, a sportfegyelmi felelősségről szóló 39/2004. (III.12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Sfr.) 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjára, a (2) bekezdésre és a 4. § (1) bekezdésére, valamint az alperes Alapszabálya, Szervezeti és Működési Szabályzata és Fegyelmi Szabályzata vonatkozó rendelkezéseire alapította.

[4] Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés f) és g) pontjai alapján visszautasította. Indokolásában kiemelte, hogy a felperes sportfegyelmi eljárásban hozott határozatok hatályon kívül helyezését kérte, amely határozatok bírósági felülvizsgálatáról az Stv. 14. § (2) bekezdését mint általános szabályt (Ptk. 3:35. §) lerontó speciális szabály rendelkezik. Rámutatott, hogy a felperes nem a fegyelmi eljárások érintettje, hanem kezdeményezője, és a felperes által támadott határozatok nem tartalmaznak büntetést kiszabó rendelkezést. Mindezekre tekintettel megállapította, hogy a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy kezdeményezte, amely mellett az igény nem is érvényesíthető bírósági úton.

[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését – annak helyes indokaira utalással – helybenhagyta. A fellebbezésben írtakra tekintettel hangsúlyozta, hogy az Stv. 20. § (2) bekezdése értelmében az alperesre mint országos sportági szakszövetségre – amennyiben az Stv. eltérően nem rendelkezik – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) és a Ptk. egyesületre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az alperes, illetve szervei működésére elsődlegesen az Stv. rendelkezései irányadóak, míg a Ptk. csak annyiban, amennyiben az Stv. eltérően nem rendelkezik, de a Ptk. ilyenkor is csak megfelelően kerülhet alkalmazásra.

[6] Kiemelte, hogy a sportfegyelmi felelősség és eljárás szabályait az Stv. és a 14. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján az Sfr. állapítja meg, amely keretek között az alperes volt köteles megalkotni a sportfegyelmi szabályzatát. Utalt az Stv. 14. § (2) bekezdésére, amely kifejezetten meghatározza, hogy mely határidőn belül, ki és milyen tartalmú határozattal szemben fordulhat bírósághoz. Az Stv. a sportfegyelmi eljárásra tehát a Ptk. 3:35. §-ától eltérő szabályt alkotott, és az előbbi elsődlegességére tekintettel a Ptk. 3:35. §-a nem kerülhet alkalmazásra sportfegyelmi ügyben hozott határozat esetében, azok megtámadása nem alapulhat a Ptk. hivatkozott rendelkezésén. Ennek kapcsán kiemelte még, hogy mind az Stv., mind a Ptk. kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a sportági szakszövetség autonómiájának, önkormányzatiságának, amelynek okán a bíróság csak a jogszabályban meghatározott esetekben avatkozhat be az egyesület működésébe. A hivatkozott törvényi szabályozásból következően nem minden alperesi határozat támadható bíróság előtt.

[7] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[8] Megsértett jogszabályként a Ptk. 3:35. §-át, az Stv. 12. § (1) bekezdését és az Sfr. 4. § (1) bekezdését jelölte meg.

[9] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az Stv. 14. § (2) bekezdésével kapcsolatos érvelése során figyelmen kívül hagyta, hogy az Stv. e speciális szabálya kizárólag a fegyelmi eljárásban az eljárás alá vont személlyel szemben alkalmazott súlyosabb büntetések kiszabása okán történt keresetindításról rendelkezik. A perbeli esetben azonban éppen azért került sor a keresetindításra, mert a fegyelmi eljárás lefolytatása nem történt meg; az alperes első- és másodfokú fegyelmi szerve a felperes által indítványozott fegyelmi felelősségre vonás iránti kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasította, erre pedig az Stv. semmiféle rendelkezést nem tartalmaz.

[10] Érvelése szerint a másodfokú bíróság döntése azért sért jogszabályt, mert nem megfelelően, hanem a jogszabály szövegével össze nem egyeztethető módon, kiterjesztően értelmezte az Stv. 20. § (3) bekezdés „eltérően nem rendelkezik” fordulatát és arra az esetre is alkalmazhatónak tartotta, amely esetre az Stv. semmiféle előírást nem tartalmaz. Nem vitatta a felperes, hogy az Stv. 14. § (2) bekezdése az ott meghatározott esetekre valóban ad a Ptk. általános szabályaitól eltérő rendelkezést, a perbeli esetben azonban nem ez áll fenn, így az Stv. speciális rendelkezése nem értelmezhető, nem alkalmazható. Tévesnek tartotta ezért a másodfokú bíróság azon megállapítását, hogy az igény nem érvényesíthető bírósági úton, továbbá, hogy a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indította, mivel ez esetben a Ptk. 3:35. §-a mint általános szabály alkalmazható.

[11] A felperes felülvizsgálati kérelmében hangsúlyozta, hogy az alperes határozatai nem is minősülnek fegyelmi határozatoknak, azokra sem az Stv, sem az Sfr. tárgyi hatálya nem terjed ki, mivel épp e határozatok alapján nem került sor a fegyelmi eljárások megindítására. A perbeli határozatok tehát sem alakilag, sem tartalmilag nem minősülnek fegyelmi, különösen nem sportfegyelmi határozatoknak, ezért azok bíróság előtti megtámadására kizárólag a Ptk. 3:35. § alapján van lehetőség.

[12] Az alperes észrevételt nem terjesztett elő.

[13] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[14] A Kúria a felülvizsgálati eljárást az arra irányadó Pp. rendelkezései szerint folytatta le, amelynek a 406. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés megfelelő alkalmazásával a keresetlevelet visszautasító jogerős végzés felülvizsgálatát az ügy érdemére kiható eljárásjogi vagy anyagi jogi jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni.

[15] A Kúria a felperes hivatkozása alapján elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a perbeli határozatok fegyelmi határozatoknak minősülnek-e, és azokra kiterjed-e az Stv. és az Sfr. vonatkozó rendelkezéseinek hatálya.

[16] Az alperes Fegyelmi Bizottsága első fokon meghozott határozatával a fegyelmi eljárás iránti kérelmet elutasította és az eljárást megszüntette. Az Sfr. 6. § (7) bekezdése szabályozza, hogy a sportfegyelmi bizottság határozatában milyen döntést hozhat, amelynek c) pontja szerint az eljárás megszüntetéséről is rendelkezhet. A 11. § (1) bekezdése az elsőfokú sportfegyelmi határozattal szemben biztosít fellebbezési jogot, nem szűkítve e határozatok körét, azaz az Sfr. értelmében az eljárást megszüntető határozat is fegyelmi határozatnak minősül. Az Stv. 14. § (3) bekezdés felhatalmazása alapján kidolgozott alperesi Fegyelmi Szabályzat 15. § (3) bekezdés c) pontja ugyancsak fegyelmi határozatnak minősíti az eljárást megszüntető határozatot. Az Elnökség mint Fellebbviteli Fegyelmi Bizottság a másodfokú határozatban az eljárás megszüntetésére vonatkozó rendelkezést azért mellőzte, mert az eljárás – mivel azt nem arra jogosult kezdeményezte – meg sem indult. A határozat azonban ettől még fegyelmi ügyben meghozott határozat, hiszen a kérelem a felperes által sem vitatottan sportfegyelmi eljárás megindítására irányult és azt a fegyelmi eljárás lefolytatására jogosult szervek a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályok alapján vizsgálták és a Fegyelmi Szabályzat 11. §-a alapján döntöttek annak elutasításáról. Mindezek okán alaptalan volt az a felperesi érvelés, hogy a per tárgyává tett határozatok nem fegyelmi határozatok és különösen nem sportfegyelmi határozatok, mert azokat az Sfr. és az alperes Fegyelmi Szabályzata alapján lefolytatandó eljárásban hozták meg. A felperes tévesen állította tehát, hogy önmagában azért, mert a kérelem elutasításra került, a támadott határozatok kívül esnek a fegyelmi eljárás keretein.

[17] A felperes sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem megfelelően alkalmazták az Stv. és a Ptk. viszonylatában az utóbbi jogszabályt, annak rendelkezéseit alaptalanul hagyták figyelmen kívül, ezért a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a lex specialis derogat legi generali jogelv miként érvényesül, az Stv. 14. § (2) bekezdése elsőbbséget élvez-e a Ptk. 3:35. §-ával szemben. Ezen jogkérdésben a Kúria egyetértett a jogerős döntéssel és annak indokaival is, ezért azokat megismételni nem kívánja, de a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra figyelemmel az alábbiakat emeli ki.

[18] Felülvizsgálati kérelmében a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Ptk. 3:35. §-ának alkalmazása azért lett volna szükséges, mert az Stv. nem ad semmiféle szabályozást a fegyelmi felelősségre vonás iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító döntéssel szembeni jogorvoslatra. Az Stv. 79. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány az Sfr.-ben részletesen szabályozza a fegyelmi eljárás menetét, a fegyelmi büntetések körét. Ennek részeként rögzíti, hogy az eljárást megszüntető határozat ellen fellebbezésnek van helye [Sfr. 11. § (1) bekezdés]. A bírói út igénybevételének lehetőségét ehhez képest szűkíti le az Stv. 14. § (2) bekezdése azokra a fegyelmi határozatokra, amelyek súlyosabb sportfegyelmi büntetések kiszabásáról rendelkeznek. Ebből következően a jogalkotó nem kívánta a bírói út igénybevételének lehetőségét biztosítani a fegyelmi eljárásban hozott, más tartalmú határozatokkal szemben. Az a szabályozási mód, hogy a törvény „hallgat” az utóbbi határozatok keresettel való megtámadásának lehetőségéről, nem azt jelenti, hogy arról nem rendelkezett az Stv., hanem azt, hogy az ilyen tartalmú határozatok bíróság előtti megtámadásának lehetőségét a jogalkotó senki számára nem kívánta biztosítani.

[19] Az Stv. 14. § (2) bekezdése és a Ptk. 3:35. §-a szabályozási tárgya (jogi személy határozatának bíróság előtti megtámadása) azonos azzal a különbséggel, hogy míg a Ptk. az Stv.-hez képest egy szélesebb személyi kör számára (tag, vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag) általánosságban ad lehetőséget a jogi személy (a tagok vagy az alapítók és a jogi személy szervei) által hozott határozatok bíróság előtti megtámadására, addig az Stv. hivatkozott rendelkezése a sportfegyelmi eljárásban hozott határozatok vonatkozásában csak a súlyosabb fegyelmi büntetést kiszabó határozatokkal szemben és kizárólag az érintett számára biztosítja a bírói út igénybevételét. Az Stv. 14. § (2) bekezdése mint speciális szabály, ekként lerontja a Ptk. 3:35. §-át mint általános rendelkezést azzal, hogy korlátozza a bírói út igénybevételére jogosult személyek és a támadható határozatok körét is, ezzel kizárva a bírói út igénybevételének generális lehetőségét. A Ptk. 3:35. §-ának a szabályozás jellegéből adódóan tehát nem az a rendeltetése, hogy a konkrét sportfegyelmi eljárásban – az arra vonatkozó szabályokon túlmenően – egy speciális jogorvoslatot hozzon létre, amellyel elérhető a sportfegyelmi eljáráson kívül a támadott határozat megsemmisítése. (Kúria Pfv.21.368/2015/4.) Eltérő jogértelmezés a speciális rendelkezést kiüresíti, ami nyilvánvalóan nem lehetett jogalkotói cél. Az Stv. indokolása szerint a hatályos szabályozás így is szélesebb körben biztosítja a bírósági jogorvoslat igénybevételének lehetőségét, mint a korábbi szabályozás [a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény a 19. § (4) bekezdésében csak eltiltás esetére tette ezt lehetővé]. Mindezekre figyelemmel sem az Stv., sem a Ptk. vonatkozó rendelkezései nem értelmezhetők akként, hogy a fegyelmi eljárás megindítása iránti kérelmet elutasító határozat esetén annak ellenére biztosított a bírósághoz való fordulás joga, hogy arra a kisebb súlyú fegyelmi büntetést kiszabó határozat vagy az eljárás megszüntetése esetén nincs mód. A felperesi érvelés szerinti jogértelmezés elfogadása nem állna összhangban Magyarország Alaptörvénye 28. cikkének jogértelmezési előírásával, így mindezekre tekintettel a jogerős végzés nem sérti a Ptk. 3:35. §-át.

[20] A jogerős végzés a Pp. 176. § (1) bekezdés f) és g) pontján alapul, amely azt jelenti, hogy a kereset, így az annak tárgyát képező határozatok érdemi vizsgálatára nem került sor. Az eljárt bíróságok tehát nem vizsgálták, hogy az alperes határozata megfelelt-e az Stv. 12. § (1) bekezdése és az Sfr. 4. § (1) bekezdése rendelkezéseinek. A jogerős végzés erre tekintettel nem sérthette e jogszabályi rendelkezéseket sem.

[21] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős végzést hatályában fenntartotta.