GÜ BH 2023/193

[1] A felperes mint lízingbeadó és az alperes mint lízingbevevő között 2007. május 29-én svájci frank alapú egyedi lízingszerződés jött létre egy 3 484 000 forint bruttó vételárú személygépkocsi megvásárlása céljából.

[2] A lízingszerződés 3. pontja értelmében a mértékadó devizanem svájci frank, a 4. pont szerint a lízingbevevő által választott kamatváltozás I. és kamatváltozás II. (árfolyamváltozás) elszámolási módja fix devizakonstrukció, amely szerint a kamatváltozás I. és kamatváltozás II. elszámolása a futamidő végén történik, a fizetendő kamatváltozás I. és kamatváltozás II. esetén a futamidő azonos törlesztőrészletek mellett meghosszabbodik, míg a visszajáró kamatváltozás I. és kamatváltozás II. összegeket a lízingbeadó köteles visszautalni a lízingbevevőnek.

[3] A 6. pont értelmében a tőketartozás 2 903 333 forint, az áfa 508 667 forint, a maradványérték 0 forint, míg az első lízingdíj a szerződés aláírásának napján 413 000 forint összegben esedékes. A lízingdíjak az első lízingdíjat követően folyamatosan havonta, a tárgyhó 5. napján esedékesek azzal, hogy 2007. június 1. és 2008. május 31. között a havi lízingdíj összege 0 Ft, majd ezt követően 2008. június 1. napjától kezdődően folyamatosan havonta minden hónap 5. napján 2017. május 5. napjával bezárólag – 108 hónapon keresztül – havi 41 538 forint. Az összes lízingdíj 4 899 104 forint.

[4] Az egyedi lízingszerződés elválaszthatatlan részét képezte a gépjármű lízingtevékenységre vonatkozó Üzletszabályzat (a továbbiakban: üzletszabályzat), amelynek I.10. pontja szerint a lízingdíj magában foglalja a lízingbevevő tőketartozását (a lízingtárgy nettó beszerzési ára), a tőkére számított áfát, valamint a kamatot és a regisztrációs adót. Az I.13. pont határozta meg a mértékadó kamatláb fogalmát, svájci frank esetére akként, hogy az 3 havi LIBOR azzal, ha a refinanszírozási feltételek a pénzpiaci körülmények hatására módosulnak és a mértékadó kamatláb változása nem követi a pénzpiaci kamatok mozgását, akkor a lízingbeadó forrásköltsége az irányadó. Az I.20. pont tartalmazta az egyedi lízingszerződés 4. pontjában írt kamatváltozás definícióját, amely szerint a kamatváltozás I. azt jelenti, hogy a mértékadó kamatláb pénzpiacon bekövetkezett százalékos értékének változása függvényében a hátralévő lízingdíjak összegét érintő kamatkülönbözet, míg a kamatváltozás II. (árfolyamváltozás) a mértékadó árfolyam és a fizetési esedékesség napján aktuális deviza eladási árfolyamváltozásnak függvényében a megadott képlet szerint meghatározott kamatkülönbözet. Az üzletszabályzat VIII. pontja a fix devizakonstrukcióra vonatkozó külön rendelkezéseket állapította meg.

[5] A felperes a lízingtárgy vételárát a szállítónak megfizette, a gépjármű üzembentartója az alperes lett, aki a lízingdíjak fizetését megkezdte, de a szerződéses kötelezettsége teljesítését később elmulasztotta.

[6] A felperes (az alperes részére 2013. szeptember 18-án kézbesített 98 208 forint lejárt tartozás megfizetésére történt felszólítást követően) 2013. október 1-jén kelt levelével a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondta, és az alperest felszólította a felmondással lejárttá tett 3 887 859 forint megfizetésére, amelyből 2 050 843 forint volt az árfolyamváltozás, 217 946 forint az árfolyamváltozás kamata. A felperes a lízingtárgy értékesítéséből befolyt vételárat, 1 370 000 forintot 2013. december 5-i értéknappal jóváírt a követelésre.

[7] A felperes a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 tv.) szerinti elszámolási kötelezettségének eleget téve az alperes javára 186 753 Ft tisztességtelenül felszámított összeget írt jóvá, és felhívta az alperest a fennmaradó 2 368 538 forint megfizetésére.

[8] A felperes a fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárásban előterjesztett, módosított elsődleges keresetében a lízingszerződésből eredő követelés jogcímén kérte az alperest a lejárt tőke, ügyleti kamat és késedelmi kamat megfizetésére kötelezni, másodlagosan a lízingszerződés érvénytelensége jogkövetkezményének levonásaként kérte a szerződés érvényessé nyilvánítását, és az alperes kötelezését 2 320 131 forint tőke és ennek 2017. május 6-tól a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére.

[9] Másodlagos kereseti kérelme körében elismerte, hogy a felek között létrejött szerződés az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás nem megfelelő volta miatt érvénytelen. Elkészítette a kölcsön forint alapú kalkulációját, amelynek során az alperes fizetési kötelezettségét csökkentette az árfolyamkülönbözet és a tisztességtelenül felszámított díjelemek összegével, valamint növelte a magasabb forint alapú ügyleti kamatláb miatt magasabb törlesztőrészletekkel, a magasabb fizetési kötelezettség alapján magasabb összegben megállapított felmondási díjjal és késedelmi kamat összegével. Előadta, hogy a keresete szerinti levezetés a Kúriának a DH törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó Konzultációs Testületének (a továbbiakban: Konzultációs Testület) 2019. június 19-i üléséről kiadott emlékeztetőjén alapul. Hivatkozott arra, hogy az érvénytelenség jogkövetkezménye egyedül az érvényessé nyilvánítás lehet, amelynek során a bíróságnak arra kell törekedni, hogy az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlya fennmaradjon, egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe.

[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a szerződés érvénytelen, többek között azért, mert tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaz. Hivatkozott a felmondás jogszerűtlenségére is, kifogásolta továbbá, hogy a felperes a követelése összegszerűségét megfelelően nem vezette le és nem támasztotta alá. A másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában tiltakozott a szerződés érvényessé nyilvánítása és a felperes által a ennek körében kidolgozott módszertan ellen. A felek közötti jogviszony elszámolását a lízing ügylet használati kötelem jellegének hangsúlyozása mellett a használati díj csökkentett mértékének felszámításával látta indokoltnak, amely alapján túlfizetést állított, és az érvénytelenség jogkövetkezményének szankciójaként ellenezte az elszámolás során a felperes javára bármilyen díj, kamat vagy haszonelem felszámítását.

[11] Az elsőfokú bíróság ítéletében a lízingszerződést az ítélet meghozataláig terjedő időre hatályossá nyilvánította és kötelezte az alperest 335 751 forint tőke és ennek 2013. december 6-tól a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére. A felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította.

[12] Megállapította, hogy az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás elmaradása, illetve nem megfelelő volta miatt a szerződés árfolyamkockázat viselésére vonatkozó általános szerződési feltétele a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 209. § (1) bekezdése alapján tisztességtelen, így a régi Ptk. 209/A. § (2) bekezdése szerint érvénytelen. Mivel pedig ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, annak érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi. Erre tekintettel az elsődleges kereseti kérelem alaptalan.

[13] Az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti kérelem alapján az érvénytelenség jogkövetkezménye levonása során – a fogyasztó (alperes) szerződéses akaratának jelentőséget tulajdonítva – rögzítette, hogy az érvényessé nyilvánítás, azaz a tisztességtelen rendelkezés elhagyása, a szerződés forintalapú konstrukcióvá való átalakítása, a forint kamat és kamatfelár alkalmazása oda vezetne, hogy az alperes fizetési kötelezettsége közel azonos lenne, mint az érvénytelen devizaalapú szerződés teljesítése esetén, ez pedig nem szolgálja a fogyasztó alperes károsodástól való megóvását. Álláspontja szerint ezért a felek közötti elszámolásra a szerződés hatályossá nyilvánításával nyílik lehetőség.

[14] A hatályossá nyilvánítás esetén az alperes által visszatérítendő tőkeösszegnek meg kell egyeznie a felperes által folyósított összeggel, és mivel az elszámolás alapját képező szerződés érvénytelen, az elszámolás nem történhet a szerződésben foglalt ügyleti kamat alapulvételével, ahelyett egyenértéki kamat fizetendő, amelynek mértéke az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyezik meg. Ez ugyan azonos mértékű a késedelmi kamattal, a kamatfizetési kötelezettség jogalapja azonban nem a késedelem, hanem az idegen pénz használatának ténye. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint e kamat alkalmazásával biztosítható az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fennmaradása, ezzel kerülhető el, hogy valamely fél a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe kerüljön. Kifejtette, a felek szerződéses akaratának vizsgálata alapján az alperes szerződéses akarata – a pénzügyi lehetőségei és az elemi információhiány miatt is – lényegében az egyedi lízingszerződésen feltüntetett 4 899 104 forint összes lízingdíj megfizetésére irányult. A hatályossá nyilvánítás során az elsőfokú bíróság az elszámolást az alperes befizetéseinek összege és időpontja, valamint az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat mint egyenértéki kamat figyelembevételével végezte el. Az alperes felmondás jogellenességével kapcsolatos védekezését nem találta alaposnak.

[15] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, a lízingszerződést 2013. október 1. napjáig érvényessé nyilvánította akként, hogy a svájci frank alapú szerződésből eredő árfolyamkockázat az alperest 30%-ban terheli.

[16] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy az árfolyamkockázati tájékoztató nem volt világos és érthető, nem felelt meg az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott hazai és uniós joggyakorlatnak, ezáltal tisztességtelen, így a szerződés ezen kikötése érvénytelen, ami a szerződés teljes érvénytelenségét eredményezi. A felperes tehát alappal kérhette az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását.

[17] A másodfokú bíróság a régi Ptk. 237. §-ára, az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény (a továbbiakban: 1/2010. PK vélemény) 5. pontjára, valamint a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. Polgári jogegységi határozat (a továbbiakban: 6/2013. PJE határozat) 4. pontjára utalással kifejtette, jelen eljárásban a lízingszerződés használati kötelmi jellege, valamint a lízingtárgy időközbeni értékesítése miatt, nincs helye az eredeti állapot helyreállításának. Ugyancsak kizárta az eredeti állapot helyreállítását a DH2 tv. 37. § (1) bekezdése.

[18] A másodfokú bíróság álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződés hatályossá nyilvánítására látott lehetőséget. Rámutatott: az érvénytelenség megállapításakor – a jogkövetkezmények alkalmazására irányuló kereset (viszontkereset) esetén, feltéve, hogy az érvénytelenség oka kiküszöbölhető – a bíróságnak elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie. Az érvényessé nyilvánítás elsődlegesen alkalmazandó jellege pedig kizárja a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítás lehetőségét.

[19] Az 1/2010. PK vélemény 8. pontja szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásánál a bíróságnak gondoskodnia kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról, meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. A 8. pont indokolásából eredően a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, más szóval meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. Érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy az eredetileg fennállt értékegyensúly fennmaradjon. Ezt az elvet kell érvényre juttatni az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítésekor az érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítás során is. A bíróságnak a jogviszony rendezése során tehát arra kell törekednie, hogy a már teljesített szolgáltatással egyenértékű ellenszolgáltatás megtérítését rendelje el, és az elszámolás során egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna.

[20] Nem önmagában az egyenlőtlenség, hanem annak jelentős mértéke az, ami a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, a Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve (a továbbiakban: fogyasztói irányelv) 3. cikk (1) bekezdése, valamint az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) e rendelkezéshez kapcsolódó joggyakorlata szerint megalapozza a tisztességtelenség megállapítását. Az átlagos fogyasztónak a nem megfelelő és nem teljes körű tájékoztatás mellett is tudnia kellett azt, hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen irányban is változhat.

[21] A másodfokú bíróság nem látta alkalmazhatónak a forint alapon történő érvényessé nyilvánítást, mivel az arra az esetre vonatkozna, ha az alperes egyáltalán nem lett volna tudatában annak, hogy devizaalapú szerződést köt. Hangsúlyozta, a fél által az érvényessé nyilvánításon belül előterjesztett és alkalmazni kért számítási mód a bíróságot nem köti, az érvényessé nyilvánításon belül az alkalmazott (akár matematikai) módszer csak a szerződés rendelkezéseitől, illetve az érvénytelenség orvoslása körében figyelembe veendő mérlegelési körülményektől függ.

[22] Mindezek alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az érvénytelenség oly módon küszöbölhető ki, ha a szerződés devizaalapúságát meghagyva, a szerződést a megszűnése időpontjáig érvényessé nyilvánítja. Az érvényessé nyilvánítás eredményeképpen azonban nem egy speciális, használat alapú elszámolás alkalmazandó: az érvényessé nyilvánításnak éppen az a jogkövetkezménye, hogy a felek között – az árfolyamváltozás viselésével kapcsolatos rendelkezések tisztességtelensége kiküszöbölésével és amellett – az érvényessé nyilvánított lízingszerződés rendelkezései alapján kell elszámolni.

[23] A másodfokú bíróság az összegszerűség megállapítása körében a felperes által a teljes futamidőre számított 2 166 970 forint árfolyamkockázatot – figyelemmel arra, hogy a szerződés értelmében a felperes a felmondáskor a teljes futamidőre felszámolhatta a svájci frank alapon nyilvántartott követelése árfolyamváltozását – akként osztotta meg, hogy annak 70%-át a felperes, 30%-át az alperes viseli. Erre figyelemmel a felek közötti elszámolás akként alakul, hogy a felperes által a felülvizsgált elszámolásban kimutatott 2 368 832 forint tartozásból levonva az 1 516 879 forint felperes által viselt árfolyamkockázatot, 851 953 forint hátralékos lízingdíj terheli az alperest.

[24] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan a megváltoztatását kérte akként, hogy a lízingszerződés érvényessé nyilvánítása mellett az alperest 635 256 forint tőke (az árfolyamkockázat 20%-a) terhelje, ami után 2013. december 6-tól köteles megfizetni a törvényes mértékű késedelmi kamatot. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 266. § (1) bekezdését, 279. § (1) bekezdését, az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését és 28. cikkét, a régi Ptk. 209/A. § (2) bekezdését, a 237. § (2) bekezdését, a 239. § (2) bekezdését, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: régi Hpt.) 213. § (3) bekezdését, valamint ellentétes a 6/2013. PJE határozat III.4. pont második bekezdésével, az 1/2010. PK vélemény 6. és 8. pontjával, a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/2012. PK vélemény 8. pontjával és az EUB több, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és idézett határozatával, valamint az Alkotmánybíróság 20/2017. (VIII. 18.) számú határozatával, az utóbbival abból az okból, hogy a másodfokú bíróság eseti döntésre (BH 2013.12.) hivatkozással állapította meg a felperes követelésének a létrejöttét.

[25] Az alperes a felülvizsgálati kérelmével egyidejűleg felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett.

[26] Az alperes a jogerős ítélet jogszabálysértését több okból is állította: vitatta az érvényessé nyilvánítás mint a bíróság által egyedül alkalmazhatónak vélt jogkövetkezményt, az alperesre hárított 30%-os kockázatviselési mértéket, a késedelmi kamat viselésének kötelezettségét, valamint sérelmezte az uniós jog alkalmazásának mellőzését. Megítélése szerint a másodfokú ítélet teljes mértékben mellőzte a fogyasztóvédelmi szempontokat, ami ellentétes az uniós joggal. Két alkotmánybírósági döntésre (IV/1358/2019. AB határozat, V/732/2019. AB határozat) is hivatkozással hangsúlyozta, az EUB döntései hazánkra kötelezőek. Kiemelte az Alkotmánybíróságnak azt a megállapítását, amely szerint nem tulajdonítható a magyar jogszabályi rendelkezéseknek olyan értelmezés, amely az uniós joggal ellentétes eredményre vezet. A kötelezően alkalmazandó uniós jogra kizárólag az EUB adhat értelmezést, amelyet a nemzeti bíróságoknak az értelmezés iránti kérelmekről határozó ítélet előtt keletkezett jogviszonyokra is alkalmazniuk kell.

[27] Az alperes hangsúlyozta, az uniós joggyakorlat alapján a tagállami bíróságoknak a fogyasztó érdekét és akaratát lehet csak figyelembe venni az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása körében. A fogyasztói irányelv 8. cikkének helyes értelmezéséből az következik, hogy csak az egyirányú elmozdulást lehetővé tevő szabályozás érvényesülhet, csak olyan, ami a fogyasztót jobban védi. Ennek tükrében kell vizsgálni azt, hogy a Kúria 2/2014. PJE határozatában is hivatkozott régi Ptk. 231. § (2) bekezdés diszpozitív rendelkezése – más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani – kétirányú elmozdulást tesz lehetővé, azaz a rendelkezés a fogyasztó hátrányára is történhet. Ez tilalmazott és a fogyasztói irányelvbe ütközik, mint ahogy a Kúria a Konzultációs Testületének 2019. június 19-i állásfoglalásra is. Ez a rendelkezés fenntartja a devizaelszámolást, ami nem áll a fogyasztó érdekében. Ebből következik, hogy akkor jár el helyesen a bíróság, ha teljes mértékben mellőzi a perrel érintett szerződés kapcsán a fogyasztót terhelő árfolyamkockázatot, mint ahogy ezt helyesen az elsőfokú bíróság tette.

[28] Felülvizsgálati álláspontja szerint kizárt az érvényessé nyilvánítás, az uniós jog alapján ugyanis a fogyasztó választhatja meg, hogy az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét kéri alkalmazni, amelyet az eljáró bíróságnak kötelessége tiszteletben tartani. Ezt a jogértelmezést igazolja például az EUB C-118/17. számú ítéletének 54. pontja, valamint a C-126/17. számú ítélet rendelkező részének 2. pontja és közvetve C-51/17. számú ítélet 56. és 60. pontjai. Ha az adós a támadott kikötések semmisségére hivatkozik, az nem csupán az indexálási mechanizmus és az árfolyamrés elhagyásához vezet, hanem az árfolyamkockázat megszűnéséhez is, ami közvetlenül kapcsolódik a devizához kötöttséghez.

[29] Az EUB már több, többek között a C-260/18. ügyben is megállapította, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötés a hitelszerződés elsődleges tárgyát határozza meg, anélkül szerződés fenntartására nincs lehetőség, ezért tisztességtelensége esetén a nemzeti bíróság jogosult arra, hogy a szerződés teljes semmisségét állapítsa meg. Az a lehetőség, hogy a tisztességtelen feltételeket a nemzeti jog valamely diszpozitív szabályával helyettesítsék, csak arra az esetre vonatkozik, ha a szerződés teljes érvénytelenségének a megállapítása a fogyasztót büntetné. A bíróságnak a fogyasztói érdeket a jogvita elbírálásakor fennálló szempontok szerint kell értékelnie. A fogyasztó kifejezheti azt a szándékát, hogy nem kíván a kikötés tisztességtelenségére hivatkozni, joga van arra is, hogy lemondjon a szerződés teljes érvénytelenségének megállapításából eredő hátrányos következményekkel szemben őt megillető védelemről, azaz kérheti jogkövetkezményként akár az eredeti állapot helyreállítását is (44., 45., 48.,51., 53. és 55. pontok).

[30] Az alperes kiemelte: az EUB C-260/18. számú, a lengyel bíróság megkeresése alapján hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a régi Ptk. 231. § (1) bekezdésével azonosan rendelkezett a lengyel jog is. Ebből az következik, hogy ez az ítélet irányadó a magyar jogi környezetben is, a diszpozitív rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha a fogyasztó kéri, mert pl. nem hivatkozik egy feltétel tisztességtelenségére. Mindezek álláspontja szerint a DH törvények létjogosultságát is megkérdőjelezik, így ezeket is figyelmen kívül kell hagyniuk a nemzeti bíróságoknak, hacsak a fogyasztó nem kéri ezek alkalmazását.

[31] A nemzeti bíróság nem módosíthatja a tisztességtelen feltétel tartalmát, emiatt a szerződést nem nyilváníthatja érvényessé sem valamilyen százalékos mértékkel, mivel ez olyan tartalmi módosulást eredményez, amelyre a felek szerződéskötéskori akarata nem terjedt ki, amelyre nézve nincs konszenzusuk. A bíróság nem pótolhatja a szerződési akaratot.

[32] Az alperes érvelése szerint a hazai normatív szabályok alapján sem kerülhet sor a szerződés érvényessé nyilvánítására. Az érvényessé nyilvánításra ugyanis az alábbi feltételek együttes fennállása esetén kerülhetne sor: ha a fogyasztó érdeke is ezt kívánja; nincs felmondva a szerződés; ha nem a fogyasztó akaratának pótlására irányul; ha az érvénytelenségből fakadó adósi oldalon jelentkező esetleges tartozás egy összegben esedékessé válna; és végül, ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető. Ezek egyike sem állapítható meg a perbeli esetben. Az árfolyamkockázat a devizaalapú lízingszerződés lényegadó sajátossága, lényeges tartalmi eleme, ezért az arra vonatkozó érvénytelenség nem küszöbölhető ki.

[33] Az alperes hangsúlyozta, ha az érvényessé nyilvánítás mégis lehetséges lenne, a másodfokú bíróság által alkalmazott metódus ebben az esetben is jogsértő. Egyetlen körülmény sem utalt arra a perben, hogy az alperesnek számítania kellett volna 30%-os mértékű kockázatviseléssel. A másodfokú bíróság megsértette a bizonyítás szabályait és döntését nem jogszabályokra, hanem egyedül a Kúria Konzultációs Testületének nem kötelező állásfoglalására alapította. A bíróságoknak azonban a határozataikat a jogszabályok alapján kell meghozniuk.

[34] Az érvényessé nyilvánítás kizárólag a felperes érdekét szolgáló módszer, amellyel még így is képes nyereségre szert tenni, annak ellenére, hogy nem adott teljes körű és szakmailag kifogástalan tájékoztatást az alperes részére. A Konzultációs Testület állásfoglalásában javasolt 20%-os adósi kockázatvállalásnak van ugyan uniós jogi normatíva alapja (2014/17/EUB irányelv 30. preambulum bekezdés), azonban az ajánlás – a kamattal kapcsolatos megállapításai következtében – a lízingszerződésekre nem, csak kölcsönszerződésekre vonatkoztatható. Ezt a felperes is elismerte a per során. Amennyiben a Kúria fenntartja az érvényessé nyilvánítást, úgy az alperes kizárólag a 20%-os mértékű kockázatviselést tudja elfogadni.

[35] Az alperes jogsértőnek tartotta a késedelmi kamatra kötelező rendelkezést is, arra hivatkozással, hogy érvényessé nyilvánítás esetén nem eshetett késedelembe, továbbá a felperes felróható magatartása miatt vált érvénytelenné a szerződés. Álláspontja szerint a hatályossá nyilvánítás körében az elsőfokú bíróság által alkalmazott jegybanki alapkamat alkalmazása, mint a pénz használatának ellenértéke elfogadható, az következik az 1/2010. PK véleményből is.

[36] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az EUB ítéletei nem jogszabályok, ennek megfelelően a felülvizsgálati kérelmet közvetlenül nem lehet arra alapítani, hogy az ítélet nem felel meg az EUB egyedi ügyben hozott döntéseinek. A Kúria gyakorlata alapján önmagában az Alaptörvénybe ütközésre hivatkozás sem alapozhatja meg a felülvizsgálatot. Nem vehetők figyelembe továbbá a PJE határozatokra, illetve PK véleményekre való hivatkozások sem, mert az azoknak való meg nem felelés nem tekinthető jogszabálysértésnek.

[37] A szerződés érvénytelensége folytán a felek között alkalmazandó elszámolás módszertanára a nemzeti jog vonatkozik. A nemzeti bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén a felek közötti értékegyensúlyt milyen elszámolás mellett állítja helyre. A fogyasztói irányelv 6. cikk (1) bekezdése és 7. cikk (1) bekezdése a kitűzött célokat és az érvényesíteni kívánt feltételeket fogalmazza meg, azt azonban a tagállamokra bízza, hogy milyen eszközök biztosításával gondoskodnak ezek hatékony érvényesüléséről. E körben hivatkozott az EUB C-26/13., C-483/16., C-118/17., C-38/17. és C-260/18. számú ítéleteiben írtakra.

[38] A felperes álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemben is megjelölt jogszabályhelyek alapján nincs akadálya az érvénytelenség kiküszöbölésének és ezáltal a szerződés érvényessé nyilvánításának. Az EUB döntéseiből – a magyar nemzeti jogszabályokkal azonosan – a szerződés érvényessé nyilvánítása következik, mint alkalmazandó jogkövetkezmény. Nyomatékkal hivatkozott e körben a C-472/20. számú ügyben hozott döntésre, amely szerint a fogyasztói irányelv célkitűzése arra irányul, hogy a felek közötti egyensúlyt akként állítsa helyre, hogy közben főszabály szerint fenntartja a szerződés egészének érvényességét, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsa. Hangsúlyozta, hogy a Konzultációs Testület állásfoglalásában javasolt elszámolási módszertanok az uniós jogi rendelkezések, valamint az EUB joggyakorlatának figyelembevétele mellett kerültek kidolgozásra, és – szemben az alperes álláspontjával – lízingszerződések esetén is alkalmazhatóak.

[39] A felperes nem értett egyet az alperesnek azzal az érvelésével, hogy a bíróság nem jogosult megválasztani az érvénytelenség jogkövetkezményét. Az alperes által hivatkozott döntésekből csak annyi következik, hogy a fogyasztó kinyilvánított szándékának annyiban van jelentősége, hogy a bíróság csak akkor tarthat fenn hatályában a tisztességtelen rendelkezést, ha ehhez a fogyasztó hozzájárul.

[40] A felperes hivatkozott arra is, hogy a mérlegelési jogkörben hozott döntés (az árfolyamkockázat mértékének megállapítása) nem vizsgálható a felülvizsgálat keretében.

[41] Állította, hogy alaptalan az alperes késedelmi kamatra vonatkozó érvelése is. A lízingszerződés késedelmi kamatra és annak mértékére vonatkozó rendelkezései a régi Ptk. 198. § (1) bekezdésén alapulnak. Érvényessé nyilvánítás esetén pedig a szerződéskötés napjától érvényes szerződés alapján meghatározott késedelmi kamat követelése áll fenn a felperesnek. Hangsúlyozta, hogy a másodfokú bíróság a leszállított tartozás után ítélt meg késedelmi kamatot, tehát az érvénytelen rész tekintetében nem számított fel késedelmi kamatot.

[42] A Kúria az alperes kérelmére engedélyezte a felülvizsgálatot a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében és a felvetett jogkérdés társadalmi jelentőségére tekintettel a Gfv.VI.30.006/2022/5. számú végzésével. A 11. sorszámú végzésével a felülvizsgálati eljárást az EUB előtt C-705/21. számon folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás befejezéséig felfüggesztette.

[43] A Kúria az eljárás felfüggesztését követően folytatódó eljárásban a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt az abban megjelölt okokból az alábbiak szerint jogszabálysértőnek találta.

[44] A Kúria rögzíti, az eljárás jelen szakaszában tényként állapítható meg, hogy a perbeli lízingszerződésben az árfolyamkockázatot a fogyasztóra (alperesre) hárító szerződéses kikötés a felperes által nyújtott nem megfelelő tájékoztatás miatt a régi Ptk. 209. § (1) bekezdése és 209/A. § (2) bekezdése alapján tisztességtelen, ezért semmis. Mivel az árfolyamkockázat a kirovó és a lerovó pénznem eltéréséből adódó, szükségképpeni és automatikus következmény, ami a szerződés deviza alapúságából következik, a devizaalapú fogyasztói lízingszerződés ezen kikötése a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, a szerződés elsődleges tárgya [6/2013. PJE határozat III/2. a) pontjához tartozó indokolás; 2019. március 14-i Dunai ítélet, C-118/17, EU:C:2019:207, 52. pont], tisztességtelensége ezért a teljes szerződés érvénytelenségét eredményezi (Gfv.VI.30.023/2021/7.).

[45] A felperes elbírált, másodlagos keresete a szerződés érvénytelensége jogkövetkezményének levonására, és ennek eredményeként az alperes marasztalására irányult. Ezért a Kúriának az alperes felülvizsgálati kérelme alapján abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy az adott ügyben az érvénytelenség mely jogkövetkezménye, milyen tartalommal alkalmazható.

[46] A jogkövetkezményeket illetően a régi Ptk. 237. § (1) bekezdése kimondja, hogy érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. A régi Ptk. 237. § (2) bekezdése szerint, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.

[47] A DH2 tv. 1. §-a értelmében e törvény hatálya a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 tv.) hatálya alá tartozó fogyasztói szerződésekre terjed ki, így a perbeli pénzügyi lízingszerződésre is. A DH2 tv. 37. § (1) bekezdése lex specialisként előírt rendelkezése szerint a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a fél a bíróságtól a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására is kiterjedően kérheti. A DH2 tv. megfogalmazásából és annak jogalkotói indokolásából következik az a jogalkotói cél, hogy a jogkövetkezmények levonására a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításával kerülhet sor. Az e rendelkezéshez fűzött törvényi indokolás szerint a perek jelentős száma és az e körben bizonytalan jogalkalmazói gyakorlat szükségessé tette, hogy a jogalkotó e kérdésben is állást foglaljon, és normatív iránymutatást adjon arra vonatkozóan, hogy az érvénytelen fogyasztói kölcsönszerződések érvényessé, illetve hatályossá nyilvánítása esetén a felek által nyújtott szolgáltatások elszámolása során a jogalkalmazó szerveknek miként kell eljárnia.

[48] Az Alkotmánybíróság a 3098/2016. (V. 24.) AB határozatában a DH2 tv.-nek és az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvénynek (a továbbiakban: DH3 tv.) az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásával (DH2 tv. 37/A §) és a forintosítás tekintetében előírt elszámolással összefüggő rendelkezéseit (DH3 tv. 15/A §) vizsgálva alaptörvény-ellenességét, normakollíziót nem állapított meg, ezért a normakontroll indítványokat elutasította. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket is elutasította, a vitatott rendelkezések normavilágosságát vizsgálva arra mutatott rá, hogy a devizahiteleseket érintő, jogszabályban testet öltő intézkedések számos törvényben megjelentek. A tárgyat érintő törvények sorozata normatív megoldást kívánt nyújtani a deviza- és devizaalapú (részben pedig a forintalapú) kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült, társadalmi méretűvé vált problémákra. E törvények lényegében egy egymásra épülő, komplex rendszert alkotnak, és együttesen rajzolják ki azt a normatív tartalmat, amely a konkrét, folyamatban lévő jogviták megoldását is befolyásolja. A normatív megoldás azonban mindig szükségképpen általános. A perekben az eljáró bíróságoknak az a feladata, hogy a normatív úton eldöntött kérdéseket követően a még fennmaradó vitás elemekre szűkítsék az ügy eldöntését (3098/2016. (V. 24.) AB határozat Indokolás [34]).

[49] Az EUB több előzetes döntéshozatali eljárásban szintén vizsgálta a DH törvényeket, azok uniós jognak való megfelelését. A C-118/17. számú ítélete 42. pontjában kifejtettek szerint a fogyasztói irányelv 7. cikk (1) bekezdése nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok a fogyasztói irányelv 6. cikk (1) bekezdéséből következő követelmények tiszteletben tartása mellett jogszabállyal vessenek véget a tisztességtelen szerződési feltételeknek a fogyasztók és eladók vagy szolgáltatók közötti szerződésekben történő használatának.

[50] Az EUB a C-51/17. számú ügyben hozott ítéletében egyrészt az árfolyamkockázatról, másrészt ez ettől eltérő jogi megítélésű árfolyamrésről nyilvánított véleményt. Az árfolyamrés tekintetében kifejtette, hogy a fogyasztói irányelv 3. cikk (1) bekezdésében szereplő „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel” fogalmat akként kell értelmezni, hogy az vonatkozik többek között az olyan szerződési feltételre, amelyet valamely kötelező érvényű, a szerződés fogyasztóval történő megkötését követően elfogadott olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés módosított, amely arra irányul, hogy más szabályt léptessenek az említett szerződésben foglalt valamely semmis feltétel helyébe. Amikor a nemzeti jogalkotó a DH1 tv. 3. § (2) bekezdése és a DH3 tv. 10. §‑a értelmében olyan feltételt léptetett az árfolyamrésről szóló feltétel helyébe, amely előírja, hogy a szerződő felek között a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott, az esedékesség időpontjában jegyzett árfolyamot kell alkalmazni, az ilyen típusú kölcsönszerződésekben foglalt kötelezettségekre vonatkozó bizonyos feltételeket szándékozott meghatározni (2018. szeptember 20-i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 62. pont).

[51] A C‑932/19. számú előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát lényegében a DH1 tv. fogyasztói irányelv 6. cikk (1) bekezdésének a megfelelősége képezte. Az EUB ebben a döntésében – megismételve a C-118/17. számú ítélet 56. pontjában már kimondottakat – nem tekintette ellentétesnek az irányelv e rendelkezésével az olyan nemzeti szabályozást, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog hivatalos árfolyam alkalmazását előíró rendelkezésével váltsa fel, anélkül hogy e bíróságnak lehetősége lenne az érintett fogyasztó azon kérelmének helyt adni, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság is úgy ítéli meg, hogy e szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül, hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna (2021. szeptember 2-i OTP Jelzálogbank és társai ítélet, C-932/19, EU:C:2021:673, 51. pont).

[52] Ami tehát az árfolyamrésre vonatkozó, a kölcsönszerződésekben eredetileg szereplő kikötést, valamint azokat a hatásokat illeti, amelyeket az említett szabályozás a fogyasztói irányelv 6. cikk (1) bekezdéséből eredő, e kikötéssel kapcsolatos védelmi biztosítékokra gyakorol, az EUB lényegében úgy ítélte meg, hogy amennyiben a magyar jogalkotó orvosolta az árfolyamrésre vonatkozó kikötést tartalmazó szerződésekhez kapcsolódó gyakorlati problémákat azáltal, hogy előírta e kikötés felváltását, és így biztosította az érintett szerződések érvényességét, az ilyen megközelítés megfelel az uniós jogalkotó által az irányelv, azon belül is különösen a 6. cikk (1) bekezdése keretében követett célkitűzésnek, amely a felek közötti egyensúly helyreállítását főszabály szerint a szerződés egésze érvényességének fenntartásával, nem pedig a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapításával éri el (C-118/17. 38., 40. és 51. pont, C-932/19. 40 pont).

[53] Az árfolyamréssel kapcsolatos kérdések tekintetében tehát egyértelmű, az EUB ítéleteiben is megerősített jogértelmezéssel fennálló jogi helyzetről van szó: a magyar jogalkotó által az árfolyamrés alkalmazásából adódó tisztességtelen szerződési feltételek helyébe léptetett szerződési rendelkezések az uniós joggal való összhang hiánya miatt nem vitathatók. Alaptalanul állította ezért az alperes, hogy DH törvények létjogosultsága megkérdőjelezhető, azokat a nemzeti bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyni.

[54] Az árfolyamréssel ugyan összefügg, de a korábban írtakból következően a magyar jogi környezetben önállóan vizsgálandó az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító kikötés tisztességtelensége és annak jogkövetkezménye. A Kúria e körben elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem azon állítását vizsgálta, amely szerint – lényegében az uniós jog elsőbbsége alapján – a fogyasztó választhatja meg, hogy a bíróság az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza, a választását az eljáró bíróságnak kötelessége tiszteletben tartani. Az alperes ezen álláspontja alátámasztására az EUB C-118/17. számú ítélete 54. pontjára, a C-126/17. számú végzés rendelkező részének 2. pontjára, valamint a C-51/17. számú ítélet 56. és 60. pontjaira és a C-260/18. számú ítélet megállapításaira hivatkozott.

[55] A Kúria álláspontja szerint a fogyasztói érdekek elsődlegességére figyelemmel sem támasztható alá az alperes álláspontja. Az EUB e körben hivatkozott ítéletei közül csak a C-260/18. számú ítélet foglalkozott konkrétan a jogkövetkezmények kérdésével. (Az ítélet tárgyát többek között valamely feltétel tisztességtelen jellege megállapításának joghatásai, a fogyasztó érdekének vizsgálata, a szerződés tisztességtelen feltételek nélküli fennmaradása képezte, a később részletesebben kifejtettek szerint a lengyel nemzeti jog tükrében.) Az EUB a fogyasztó kinyilvánított akaratának tulajdonított jelentőséget illetően emlékeztetett arra, hogy a nemzeti bíróság azon kötelezettségével kapcsolatban, miszerint az irányelv 6. cikk (1) bekezdésével összhangban szükség esetén hivatalból mellőznie kell a tisztességtelen feltételeket, az EUB már pontosította, hogy a nemzeti bíróság nem köteles mellőzni a szóban forgó feltétel alkalmazását, amennyiben a fogyasztó – miután a nemzeti bíróság megfelelően tájékoztatta – szabad és világos hozzájárulását adja e feltételhez, illetve kifejezi azon szándékát, hogy nem kíván az ilyen kikötés tisztességtelen jellegére hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2013. február 21-i Banif Plus Bank ítélet, C-472/11, EU:C:2013:88, 23., 27. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy nem hivatkozik e védelmi rendszerre, az nem alkalmazandó (2019. október 3-i Dziubak ítélet, C-260/18, EU:C:2019:819, 53. és 54. pont). Hasonlóképpen rendelkezett az EUB a C-19/20. sz. ítélete (2021. április 29-i Bank BPH ítélet, C-19/20, EU:C:2021:341) 46. és 56. pontjaiban.

[56] Ezen meghatározott szempontok szerint kell értelmezni a C-260/18. számú ítélet 56. pontjában és a rendelkező rész 2. pontjában tett megállapítást, miszerint a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása következtében a fogyasztó helyzetére gyakorolt következmények értékelése szempontjából a fogyasztó e tekintetben kinyilvánított szándéka döntő jelentőséggel bír.

[57] Az EUB a C‑80/21-C‑82/21. számú egyesített ügyekben hozott ítélete (2022. szeptember 8-i D.B.P. ítélet, C-80/21–C-82/21, EU:C:2022:646) 74. pontjában a fentieket kiegészítette. Eszerint ez a kifejezett szándék azonban nem élvezhet elsőbbséget az eljáró bíróság önálló jogkörébe tartozó azon kérdés megítélésénél, hogy az adott esetben a releváns nemzeti jogszabályban előírt intézkedések megtétele lehetővé teszi‑e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna (lásd ebben az értelemben: C‑932/19. 50. pont). Ehhez hasonlóan – az árfolyamréssel összefüggésben, de az árfolyamkockázatra is vonatkoztatható módon – a C‑932/19. számú ítélet 50. pontjában, illetve rendelkező részében kimondta, a fogyasztó által kifejezett szándék nem élvez elsőbbséget a nemzeti bíróság mérlegelési jogköréhez képest annak megállapítása során, hogy a nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi-e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna. A C-19/20. számú ítélete 57. pontjában az EUB tovább pontosította a megállapításait: annak értékelése során, hogy az egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés az említett feltételek kihagyásával is teljesíthető-e, az eljáró bíróság nem támaszkodhat kizárólag arra, hogy az említett szerződés egészének semmissé nyilvánítása a fogyasztó számára esetleg kedvező (C-19/20. 57. pont, 2012. március 15-i Pereničová és Perenič ítélet, C-453/10, EU:C:2012:144, 33. pont).

[58] Mindezekből az következik, a fogyasztót az a jog illeti meg, hogy lemondjon a védelmi rendszer igénybevételéről, azaz megfelelő tájékoztatást követően nyilatkozhat úgy is, hogy nem hivatkozik a feltétel tisztességtelenségére, nem kéri levonni annak jogkövetkezményét, de amennyiben ilyen nyilatkozatot nem tesz, úgy az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazott módja, illetve annak tartalma meghatározása során nem a fogyasztó kinyilvánított akarata bír elsődleges jelentőséggel.

[59] Az EUB hivatkozott ítéletei alapján a jogkövetkezmények tekintetében – a fogyasztói irányelv célkitűzéseinek tiszteletben tartásával – a nemzeti jogszabályok irányadóak. Így mind a jelen ügyben felperesi pozícióban lévő pénzintézet, mind az alperesként eljáró fogyasztó vonatkozásában irányadó a 2/2010. PK vélemény 5. a) pontján nyugvó következetes bírói gyakorlat, miszerint a kérelemhez kötöttség elve nem érvényesül maradéktalanul az érvénytelenség megállapítása iránti perben, az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása körében a fél kérelmének tartalma a bíróságot nem köti. A bíróság azonban nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.

[60] A Kúria nem értett egyet az alperes azon jogi álláspontjával, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozatainak a jogegységi határozatokhoz hasonló joghatásai lennének (a jogkövetkezmények alkalmazása során is). Az előzetes döntéshozatali eljárásokban az EUB a feltett kérdésekre válaszol, gyakran az elterjesztő bíróság által bemutatott tagállami jogszabályokra is figyelemmel. Ezért a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, az árfolyamrés és egyben az árfolyamkockázat jogkövetkezményei tekintetében a lengyel előzetes döntéshozatali előterjesztések alapján hozott EUB határozatok nem irányadóak a magyar jogi környezetre, illetve annak nem mindenben feleltethetők meg, a magyar és a lengyel tagállami jogi szabályozás és az érvénytelenség tekintetében alkalmazott jogvédelmi eszközök különbözősége miatt.

[61] A lengyel Kodeks cywilny-be (lengyel Polgári Törvénykönyv) csak 2009-ben került beiktatásra a régi Ptk. 231. § (2) bekezdéséhez hasonló szabály (amely szerint az idegen pénznemben meghatározott kötelezettség értékét a Lengyel Nemzeti Bank által a teljesítés esedékességének napjára vonatkozóan közzétett középárfolyamon kell kiszámítani). Miután a deviza- és devizaalapú szerződések jelentősebb részét ezen időpontot megelőzően kötötték Lengyelországban is (a C-260/18. számú Dzubiak ügyben 2008. november 14-én), így a lengyel bíróság által az előzetes döntéshozatali előterjesztésekben egyértelműen ismertetett jogi háttérből (C-260/18. 24. pont) kétségmentesen megállapítható, hogy az utóbb bekövetkezett módosítás eredményeként megváltozott szabályozás lehetővé tette ugyan viszonyítási alapként a jegybank által közzétett középárfolyam figyelembe vételét, azonban az e módosítást megelőző lengyel szabályozásban ilyen szabály egyáltalán nem volt. A jogszabályi környezet lényeges eltérései miatt az EUB C-260/18. számú ügyben adott jogértelmezése nem irányadó a magyar ügyekben, amelyekben viszont ilyen diszpozitív rendelkezés esetére adott az EUB jogértelmezést, először a C-26/13. számú (2014. április 30-i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C-26/13, ECLI:EU:C:2014:282) ügyben hozott, majd utóbb több, már fentebb hivatkozott ítéletében.

[62] A fentieken túl, ahogyan az EUB a C-260/18. számú ügyben (59. pont) is megismételte korábbi joggyakorlatának lényegi elemeit, a fogyasztói irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság a szerződésben szereplő tisztességtelen feltételek semmisségét orvosolhatja azáltal, hogy a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével vagy a szóban forgó szerződés feleinek egyetértése esetén alkalmazandó rendelkezésével helyettesíti. Ez a C-26/13. számú ítéletben megfogalmazott (kivételes helyzetekben, a fogyasztó jogvédelme érdekében érvényesülő) helyettesíthetőség – amely kivételt képez azon főszabály alól, amely szerint a szóban forgó szerződés csak akkor köti a feleket, ha az a benne foglalt tisztességtelen feltételek elhagyásával is fennmaradhat – a belső jog valamely diszpozitív rendelkezésére vagy a felek egyetértése esetén alkalmazandó rendelkezéseire korlátozódik, és többek között azon az előfeltevésen alapul, hogy e rendelkezések nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket, továbbá alkalmazásuk előfeltétele, hogy egyébként a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek teszi ki (C-26/13. 81. pont; 2019. március 26-i Abanca Corporación Bancaria ítélet, C-70/17 és C-179/17, EU:C:2019:250, 59. pont). E rendelkezések vélhetően azt tükrözik, hogy a nemzeti jogalkotó a meghatározott szerződések feleit megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek között egyensúlyt teremtett arra az esetre, ha a felek vagy nem tértek el a nemzeti jogalkotó által az érintett szerződések tekintetében előírt általános szabályoktól, vagy kifejezetten a nemzeti jogalkotó által e célból bevezetett szabály alkalmazhatósága mellett döntöttek (C-260/18. 60. pont). A lengyel jog előzetes döntéshozatali előterjesztésben ismertetett általános rendelkezései nem feleltek meg e kritériumoknak, így ezek a rendelkezések nem orvosolhatták a szerződésnek a benne foglalt tisztességtelen feltételek elhagyása következtében keletkezett hiányosságait.

[63] Magyarországon a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott lengyel jogi helyzettől amiatt is lényeges eltérés állapítható meg, mert a magyar jogalkotó a DH törvények elfogadása mellett döntött. A DH1 tv. elfogadására pedig egyrészt a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet (C‑26/13, EU:C:2014:282), másrészt a 2/2014. PJE határozat meghozatala után, és ezek figyelembevételével került sor. A törvény 3. § bekezdése szerint a fogyasztói kölcsönszerződésben semmis az árfolyamrésre vonatkozó, egyedileg meg nem tárgyalt feltétel. Azzal, hogy a jogalkotó a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott árfolyam alkalmazását írta elő, megszüntette az árfolyamrés alkalmazását is, ezáltal jogalkotói eszközzel vonta le ennek jogi következményét (hasonló módon orvosolta a 4. § (1) bekezdése értelmében semmis egyoldalú szerződésmódosításból származó költségnövekedés következményeit is). Az ezzel kapcsolatos elszámolási kérdéseket is teljeskörűen rendezte a jogalkotó, a DH2 tv. ugyanis a DH1 tv. szerint tisztességtelennek minősített szerződési feltételek alapján jogosulatlanul beszedett összegeket visszatéríteni vagy elszámolni rendelte a fogyasztó javára (ezzel lehetővé téve annak a jogi és ténybeli helyzetnek a helyreállítását, amelyben a fogyasztók e tisztességtelen szerződési feltételek hiányában lettek volna). Ezt a szabályozást egészítette ki a DH3 tv., amely előírta, hogy az érintett kölcsönöket a 10. §‑ában meghatározott árfolyam szerint véglegesen forintra kell átváltani annak érdekében, hogy kiküszöböljék a jövőbeli árfolyamváltozásokból eredő kockázatokat.

[64] A magyar jogalkotás tehát véglegesen, a jogkövetkezményekre is kiterjedően rendezte a tisztességtelenül felszámított árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítási jogból eredő költségnövekedés kérdését, továbbá részben rendezte az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos kérdéseket is, hiszen egyrészt az igények érvényesítésével kapcsolatos eljárási feltételeket, a keresetek anyagi jogi alapját szabályozta a tisztességtelen szerződési feltételen alapuló árfolyamkockázat esetén, továbbá generálisan, minden (a törvény hatálya alá tartozó) fogyasztói jogviszonyra a DH3 tv. hatályba lépésétől kezdődően rendezte az árfolyamkockázat kérdését, ugyanis annak kiiktatásával valamennyi fogyasztói szerződésre nézve rendelkezett a forintosításról.

[65] A C‑932/19. számú ügyben az EUB megerősítette a 2019. március 14‑i Dunai ítéletben (C‑118/17, EU:C:2019:207, 36. és 37. pont) már megfogalmazott megállapítását, hogy az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötés helyébe lépő, és az említett ügyben az érintett magyar jogszabályok, különösen a DH1 tv. 3. §‑a értelmében visszamenőleges hatállyal a kölcsönszerződés szerves részévé váló kikötések, a kötelező érvényű nemzeti jogszabályi rendelkezéseket tükröző ilyen kikötésekként nem tartoznak a fogyasztói irányelv hatálya alá, mivel az az 1. cikkének (2) bekezdése értelmében nem alkalmazandó a kereskedő és a fogyasztó közötti szerződésben szereplő, a nemzeti szabályok által meghatározott feltételekre (C-932/19. 39. pont).

[66] A fentieknek azért is van nagy jelentősége, mert míg a lengyel jogalkotó nem alkotott olyan szabályt, amely a – csak kivételes helyzetekben, a fogyasztó jogvédelme érdekében igénybe vehető – bírói behelyettesítés módszerén túl rendezte volna a lerovó és kirovó pénznem különbözőségéből adódó jogi következményeket, addig a magyar jogalkotó – az EUB ítéleteivel is megerősítetten EU-jog konform módon – rendelkezett az átszámítási mechanizmusra vonatkozó szabályokról. Ennek következtében a jogalkotói behelyettesítés folytán minden devizaalapú, DH törvények hatálya alá tartozó szerződésnél problémamentesen kiszámítható akár lerovó, akár kirovó pénznemben a teljesítendő szolgáltatás mértéke, így az átváltási mechanizmus működésére vonatkozó szerződési rendelkezések képesek jogi hatás kiváltására.

[67] Miután azonban a magyar jogalkotás jogalkotói eszközzel generálisan nem rendezte azt a kérdést, hogy az árfolyamkockázatról adott tisztességtelen tájékoztatás, a tisztességtelen szerződési feltétel érvénytelensége esetén hogyan, milyen elszámolással kell alkalmazni ennek jogkövetkezményét, a fentebb bemutatott ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a DH törvényekkel nem rendezett kérdésekben egyedi ügyekben lefolytatott vizsgálat alapján szükséges állást foglalni az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési rendelkezések tisztességességének, és e feltétel tisztességtelensége esetén a jogkövetkezmények levonásának a kérdésében.

[68] Mindezeknek a rögzítését azért tartotta a Kúria szükségesnek, mert az EUB a C-705/21. számú ítéletében kizárólag az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító szerződési kikötés tisztességtelen jellegének megállapítása miatt e szerződés érvénytelensége következményeinek a megkötésétől – a devizában nyilvántartott kölcsönszerződések nemzeti pénznemre történő átváltására a magyar jogszabály által előírt határidőnek megfelelő – 2015. február 1‑jéig terjedő időszakra vonatkozóan tett megállapításokat (2023. április 27-i AxFina Hungary ítélet, C-705/21, EU:C:2023:352 33–34. pont), azaz semmilyen tekintetben nem érintette sem az árfolyamrés (és az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségének) kérdését, sem azokat a szerződéseket, amelyek tekintetében az árfolyamkockázatról adott megfelelő tájékoztatás hiányát a bíróság nem állapította meg.

[69] Az EUB a C-705/21. számú ítéletében megerősítette azt a korábbi gyakorlatát, hogy a fogyasztói irányelv 6. cikke (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ha a nemzeti bíróság megállapítja a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel semmisségét, e bíróság nem egészítheti ki a szerződést e feltétel tartalmának módosításával (C-705/21. 38. pont, 2020. november 25‑i Banca B. ítélet, C‑269/19, EU:C:2020:954, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, 2015. január 21-i, Unicaja Banco et Caixabank ítélet, C-482/13, C-484/13, C-485/13 és C-487/13, EU:C:2015:21, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) a fogyasztói irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú, az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére irányuló cél elérése érdekében (C-705/21. 40. pont, lásd ebben az értelemben: 2020. március 3‑i Gómez del Moral Guasch ítélet, C‑125/18, EU:C:2020:138, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

[70] Az EUB ezért kimondta, hogy a nemzeti bíróság nem orvosolhatja a szerződésnek az abban szereplő valamely kikötés tisztességtelen jellegéből eredő érvénytelenségét oly módon, hogy e szerződést érvényesnek nyilvánítja, és egyidejűleg módosítja annak pénznemét és az említett szerződésben rögzített kamatlábat, vagy maximálja e deviza árfolyamát (C-705/21. 41. pont, C-212/20. 69. pont, 2021. április 29-i Bank BPH ítélet, C-19/20, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Pontosítva eddigi gyakorlatát kimondta azt is, hogy ha a felek vonatkozásában nem lehet helyreállítani azt az állapotot, amelyben akkor lettek volna, ha e szerződést nem kötötték volna meg, a tagállami bíróságnak feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna (C-705/21. 47. pont, 2022. március 31‑i Lombard Lízing ítélet, C‑472/20, EU:C:2022:242, 57. pont). Ezért a nemzeti bíróság jogosult többek között arra, hogy a fogyasztó érdekeit védelemben részesítse azáltal, hogy visszatérítteti neki azokat az összegeket, amelyeket a hitelező a tisztességtelennek ítélt feltétel alapján szedett be, azzal, hogy e visszatérítés a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történik (C-705/21. 48. pont, lásd ebben az értelemben: C‑472/20. 58. pont).

[71] A C-705/21. számú ítélet tükrében egyértelmű, hogy a Kúriának a Konzultációs Testület által kidolgozott, és az alsóbb szintű bíróságok által eddig tipikusan követett kétféle elszámolási módtól eltérő alapon kell az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásáról rendelkeznie.

[72] A fogyasztói irányelv minimum harmonizációt valósított meg (2013. május 30-i Jőrös ítélet, C-397/11, EU:C:2013:340, 47. pont). A (12) preambulumbekezdéséből is kitűnően nem kívánta a tisztességtelen szerződési feltételek tekintetében a tagállamok valamennyi jogi szabályát uniformizálni, a tagállamok nemzeti jogszabályainak csak egy részleges harmonizációját írta elő. Az irányelvben nem szabályozott kérdésekben – így többek között az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása, azaz a tisztességtelen szerződési kikötések esetén alkalmazandó szankciók tekintetében – változatlanul a tagállami anyagi jogi és eljárásjogi szabályok az irányadók, amelyek alkalmazása körében is tekintettel kell lenni azonban egyrészt az EUB joggyakorlatára, különösen az irányelv célkitűzéséből adódó, az EUB által kiemelten hangsúlyozott értelmezési elvre (visszatartó erő érvényesülése, C-705/21. 40. pont, C‑125/18. 60. pont), másrészt az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvére (2013. május 30-i Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, EU:C:2013:341, 45. és 46. pont, C-397/11. 32. pont), továbbá az Alapjogi Charta 47. cikke szerinti megfelelő és hatékony bírói jogvédelem biztosításának követelményére (lásd ebben az értelemben: 2016. április 14-i Sales Sinués és Drame Ba ítélet, C-381/14 és C-385/14, EU:C:2016:252, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

[73] Az irányelv nem szabályozza az átláthatóság hiánya miatti érvénytelenség jogkövetkezményeit, azaz e területen nincs uniós szabályozás, ami eleve fogalmilag kizárja egy ilyen jogviszony esetén egyrészt egy uniós jogi rendelkezés közvetlen hatályának érvényesülését, továbbá a felülvizsgálati kérelemben is hivatkozott, csak ütköző jogi helyzetek esetére alkalmazható elsőbbség (elsődlegesség) [1964. július 15-i Costa kontra E.N.E.L. ítélet, 6-64, EU:C:1964:66, majd a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 17. Nyilatkozat az uniós jog elsőbbségéről: az Unió joga elsőbbséget élvez a tagállamok nemzeti jogával szemben], és a Simmenthal-elv alkalmazását [1978. március 9-i Simmenthal ítélet, 106/77, EU:C:1978:49: a nemzeti bíróság általi eltekintés a közösségi (ma: uniós) joggal ellentétes törvény alkalmazásától].

[74] A jogkövetkezmények levonása tekintetében az irányelv a tagállami jogok eltérő megoldásainak ad teret, amit igazol, hogy az EUB szerint is e tekintetben a tagállami jog rendelkezéseiből kell kiindulni (C-705/21. 47. pont, C-472/20. 53. pont, 2018. február 22-i ERSTE Bank Hungary végzés, C-126/17, EU:C:2018:107, 38. pont). A jogkövetkezmények levonása tekintetében – a fentebb bemutatott szempontok szerint – egyfajta von Colson elv [1984. április 10-i Von Colson és Kamann ítélet, 14/83, EU:C:1984:153: a nemzeti bíróság feladata, hogy a közösségi (ma: uniós) jog követelményeinek megfelelően értelmezze és alkalmazza az irányelv alkalmazása céljából hozott törvényt minden olyan intézkedés során, amikor nemzeti joga mérlegelési jogkört biztosít számára], továbbá az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elveivel módosított terjedelmű tagállami eljárási autonómia elv adja meg a tagállami jog uniós jog fényében való értelmezésének kereteit.

[75] E körben a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét megállapító tagállami bíróságok feladata egyrészt a fogyasztói irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a nemzeti jog alapján meghatározni az ebből eredő jogkövetkezményeket abból a célból, hogy a szóban forgó feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, másrészt értékelni azt, hogy az érintett szerződés e tisztességtelen feltételek kihagyásával is fennmaradhat‑e (C‑472/20. 53. pont, C‑126/17. 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

[76] A Kúria utal arra is, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott C-260/18. számú ügyben, illetve más lengyel kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéletekben az EUB-nak az a megállapítása, amely szerint az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha valamely nemzeti bíróság, miután megállapította valamely hitelszerződés egyes szerződési feltételeinek tisztességtelen jellegét, belső jogának megfelelően úgy értékeli, hogy e szerződés e feltételek nélkül nem maradhat fenn, annak tükrében értelmezendő, hogy a lengyel jogban a megkereső bíróság által bemutatott szabályozás szerint a szerződés érvénytelenségének a jogkövetkezménye az eredeti állapot helyreállítása és a jogalap nélküli gazdagodás szerinti elszámolás.

[77] A magyar jog, a régi Ptk. 237. § (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmények mellett a devizaalapú kölcsönszerződések tekintetében speciális szabályozást adott a tisztességtelen szerződési kikötés miatt érvénytelen szerződések esetén alkalmazható jogkövetkezmények vonatkozásában. A magyar jogalkotó kizárta e jogviszonyoknál az in integrum restitutiót (megelőzve egyben ezzel a kölcsönszerződés használati kötelem jellegére figyelemmel e jogkövetkezmény alkalmazhatósága körében mutatkozó eltérő álláspontokra tekintettel a széttartó gyakorlatot), így a szerződő felek vonatkozásában nem lehet helyreállítani azt az állapotot, amelyben akkor lettek volna, ha e szerződést nem kötötték volna meg. A bíróságnak ugyanakkor feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna (C-705/21. 47. pont, C‑472/20. 57. pont).

[78] Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeit a fentiek szerint a régi Ptk. 237. § (2) bekezdésének, a DH2 tv. 37. és 37/A §-ának „az uniós jog fényében” és az EUB által adott jogértelmezési keretek között történő értelmezése mellett lehet levonni. A korábban kifejtettek szerint az uniós jogalkotó által a fogyasztói irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célkitűzés arra irányul, hogy a felek közötti egyensúlyt akként állítsa helyre, hogy közben főszabály szerint fenntartsa a szerződés egészének érvényességét, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsa (C‑472/20. 54. pont, C‑118/17. 40. pont, C‑932/1940. pont).

[79] Ennek az elvárásnak a 6/2013. PJE határozat 4. pontjában is írtak szerint az felel meg, ha a bíróság elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására törekszik. A Kúria álláspontja szerint a bemutatott uniós joggyakorlat és a legutóbb hozott C-705/21. számú ítélet sem zárja ki az érvényessé nyilvánítást az alkalmazható jogkövetkezmények közül, mert az érvénytelenség oka nem önmagában a kirovó és a lerovó pénznem eltérése, hanem az ebből eredő árfolyamkockázat viselésének a fogyasztóra gyakorolt hatásainak átláthatatlansága, ez pedig az érvényessé nyilvánítás keretében maradéktalanul megszüntethető azzal, hogy az árfolyamkockázatot nem a fogyasztó viseli, az alól teljes mértékben mentesül. Ez nem jelent az uniós joggyakorlat fogalomkészlete szerint tiltott szerződésmódosítást (2012. június 14-i Banco Español de Crédito ítélet, C-618/10, EU:C:2012:349, 65. pont és a C-488/11. 57. pont), mert lényegét tekintve arról van szó, hogy – ha a kockázattelepítés tekintetében adott tájékoztatás átláthatatlan – a teljes szerződés megdőlése esetén az a jogkövetkezmény, hogy kiesik az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő feltétel, a szerződés a kockázattelepítő rendelkezések nélkül fennmaradhat.

[80] Magyarországon az eddig követett bírói joggyakorlat az érvényessé nyilvánítás során az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 8. pontjában megfogalmazott elszámolási elveket vette alapul az érvényessé nyilvánítás során. Ennek lényege szerint a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, más szóval meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. Ezt az értelmezést az uniós jogfejlődésre is tekintettel ítélte megfelelőnek, ugyanis az uniós jogalkotó a 2014. február 4-én kelt, a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014/17/EU irányelv (30) preambulum bekezdésére tekintettel megállapított 23. cikk (4) és (6) bekezdésében a 20%-os mértékű árfolyamkockázatot tekintette olyannak, mint amelyet a fogyasztó tájékoztatás hiányában is viselni köteles. Ugyanakkor a C-705/21. számú ítéletből következően a nemzeti bíróság egy ennek lényegében megfelelő jogi megoldással nem jogosult helyreállítani a tisztességtelen feltételek okozta jelentős egyenlőtlenséget, mert e lehetőség sérthetné a fogyasztói irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt, amely az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére irányul [C-705/21. 40. pont]. A jogkövetkezmények levonása során az EUB a hangsúlyt a szankciós jellegre helyezte át. Mindebből következik, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó fogyasztói szerződések esetén a jogkövetkezmények levonása során – az EU-jog konform értelmezésnek megfelelően – az érvényessé nyilvánításkor az 1/2010. PK vélemény 8. pontjában megfogalmazott elszámolási elvek nem irányadók, illetve a visszatartó erő, a szankciós jelleg érvényesülésének érdekében oly módon értelmezendők, hogy a felek közötti tényleges egyensúly helyreállítását a tisztességtelen feltétel elhagyásával kell biztosítani.

[81] Az EUB által adott útmutatásnak megfelelően ezért a nemzeti bíróságnak úgy kell a fogyasztó érdekeit védelemben részesítenie, hogy – a jogalap nélküli gazdagodás elveinek megfelelően – a megszűnt szerződések esetén visszatérítteti, míg a meg nem szűnt szerződések esetén teljesítésként elszámolja neki azokat az összegeket, amelyeket a pénzintézet a nem átlátható módon a fogyasztóra telepített árfolyamkockázat alapján szedett be vagy írt elő (lásd ebben az értelemben: C‑472/20. 58. pont), míg a szerződés egyéb – nem tisztességtelen – feltételei változatlan tartalommal kötik a feleket. Ez az elszámolási mód az alábbiak miatt megfelel az EUB C-705/21. számú ítélete 48. pontjában lefektetett elveknek és az uniós jogra tekintettel értelmezett magyar jogszabályi rendelkezéseknek is.

[82] Ha a nem átlátható módon a fogyasztóra telepített árfolyamkockázat viselését kimondó kikötést elhagyjuk a szerződésből, amelynek eredményeként a kölcsön tőkeösszegének és járulékainak (kamat és esetlegesen a százalékban meghatározott kezelési költség) visszafizetésére a folyósításkori árfolyamon és kamatmértékkel kerül sor, ezzel teljesül az az EUB joggyakorlatával értelmezett irányelvi célkitűzés, hogy a fogyasztó mentesül a tisztességtelen rendelkezés valamennyi következményéről, az árfolyamkockázatot teljes egészében a pénzintézet viseli.

[83] Ezzel a módszerrel a teljesítéssel megszűnt szerződések esetén elszámolással rendezhető az adós visszatérítési igénye. A fogyasztó szerződésszegése miatt – felmondással – megszüntetett szerződések esetén az árfolyamkockázat fogyasztóra terhelése nélküli elszámolás eredményétől függően lehet állást foglalni a felmondás kötelemszüntető hatásáról. Miután a felmondott szerződéseknél a felmondás jogszerűsége csak a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén vizsgálható, így indokolt első lépésként a szerződés érvényessé nyilvánítása úgy, hogy az árfolyamkockázat nem terheli a fogyasztót. Ezt követően szükséges a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések (és ezzel egy tekintet alá eső, a DH törvények hatálya alá tartozó fogyasztói lízingszerződések) felmondása jogszerűségének megítéléséről szóló 4/2021. Polgári jogegységi határozatban meghatározott elvek szerint vizsgálni a felmondás jogszerűségét akként, hogy ebben az esetben a felmondás előtt az árfolyamváltozás címén tisztességtelenül felszámított összegeket kell vizsgálni. Ha az újraszámítás eredményeként is az állapítható meg, hogy a felmondás jogszerű volt, mert még így is olyan mértékű volt a tartozás, hogy az megalapozta a rendkívüli felmondást, akkor az érvényessé nyilvánított szerződés a felmondással megszűnt, a fennálló tartozás összegéből le kell vonni az árfolyamváltozás címén felszámított összeget. Ha pedig az újraszámítás eredményeként a felmondás jogellenessége állapítható meg, akkor attól függően kell eljárni, hogy időközben a szerződés eredeti futamideje letelt-e. Az eredeti futamidő időközbeni letelte esetén az esetlegesen fennmaradt tartozás összegéből le kell vonni az árfolyamkockázat címén felszámított összeget. Ha nem maradt fenn tartozás vagy az kisebb, mint a jogellenesen felszámított összeg, a fogyasztó részére a különbözetet vissza kell fizetni. Ha pedig a felmondás jogellenes és az eredeti futamidő még nem járt le, teljesítésként el kell számolni a fogyasztó javára a jogellenesen felszámított összegeket, a jövőbeni törlesztőrészletek összegét pedig újra kell kalkulálni.

[84] Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek fenti módon történő levonása során a pénzintézetnek mindenképpen újra kell számolnia a fogyasztó tisztességtelen kikötést már nem tartalmazó teljesítéseit, és szükség esetén a forintosítás időpontjában a DH3 tv. szerinti elszámolást is erre tekintettel kell megismételni.

[85] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és miután az érdemi döntéshez szükséges adatok jelenleg nem állnak rendelkezésre, a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságot a perfelvételi szaktól kezdődően új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[86] Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak új perfelvételi tárgyalást kell kitűznie, lehetőséget teremtve a felek részére nyilatkozataik megtételére, esetleges bizonyítási indítványaik előterjesztésére, illetve az EUB 705/21. számú ítéletének 46. pontjában körülírt keretek között tárgyalások folytatására és a fogyasztói irányelv célkitűzéseinek megfelelő egyezség megkötésre. A felek megegyezésének hiányában az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a felperest a fenti elveknek megfelelő elszámolás elkészítésére. Mindezen adatok birtokában kerül az elsőfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy a felperes másodlagos kereseti kérelme tárgyában megalapozott ítéletet hozzon.