BK ÍH 2023/2.

A törvényszék 2022. március 9. napján kihirdetett ítéletével K. Gy. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének a kísérletében [Btk. 160. § (1) bekezdés]. Ezért, őt hat év hat hónap szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani. Úgy rendelkezett, hogy a vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A törvényszék által megállapított és az ítélőtábla részéről helyesbített tényállás szerint Sz. A. sértett 2020. 11. 12-én 5 óra 19 perckor felszállt a villamosra, majd helyet foglalt a villamos menetirányával megegyezően a bal oldali egyes üléssoron.

A vádlott 5 óra 25 perc 55 másodperckor szállt fel szintén ugyanerre a villamosra és a sértett közelében foglalt helyet. A sértett ekkor 64 éves, 180 cm magas, mintegy 80 kg tömegű, átlagos testfelépítésű személy volt. A vádlott ekkor 40 éves, mintegy 170 centiméter magas, zömök, erős testalkatú személy volt.

A vádlott az akkor kötelező Covid–19 járványügyi előírások ellenére úgy viselte maszkját, hogy az kizárólag a száját takarta el. A sértett – 60 év felettiként és betegségei miatt veszélyeztetettként – emiatt 5 óra 26 perc 20 másodperckor felszólította a vádlottat, hogy az utastársak egészsége érdekében a maszkját helyesen, úgy viselje, hogy az az orrát is takarja el. A vádlott először egy legyintő kézmozdulattal reagált a sértett felszólítására, majd kivette a füléből a fülhallgatót és közölte a sértettel, hogy nem fogja a maszkot az orrára húzni, mert akkor fullad, továbbá párásodik a szemüvege. A sértett ebbe nem nyugodott bele, emiatt szóváltás alakult ki közöttük.

5 óra 26 perc 31 másodperckor a vádlott a szóváltás miatti dühében a sértett irányába fordult, felállt és az ülő helyzetben lévő sértett fölé állva két alkalommal, közepes erővel megütötte a sértett fejét. A sértett továbbra is ülő helyzetben maradt, a vádlott próbálta a sértett kezét hátracsavarni, aki ennek ellenállt. A vádlott ezután a jobb kezével még 7-8 alkalommal, nagy erővel megütötte a sértett fejét úgy, hogy közben bal kezével a sértett nyakát, vállát, illetve a fejét tartotta. A vádlott egy alkalommal közepes erővel meg is rúgta a továbbra is ülő helyzetben lévő sértett jobb oldalát.

A bántalmazás abbamaradását követően a vérző fejű sértett 5 óra 28 perckor felállt, előrement a vezetőfülkéhez, megkérte a villamos vezetőjét, hogy állítsa meg a szerelvényt, és hívjon a helyszínre mentőt és rendőrt.

A sértett 5 óra 29 perc 18 másodperckor visszatért a korábbi helyére, de nem ült le, hanem a vérző fejét egy zsebkendővel törölgette. A vádlott megkérdezte tőle, hogy kihívta-e a rendőröket, mire a sértett azt válaszolta, hogy azok után, amit a vádlott művelt vele, természetesen.

A vádlott ezen felháborodott, 5 óra 29 perc 53 másodperckor az ülésről felállt, a nadrágjának övéből a jobb kezével elővett egy körülbelül 6-7 cm pengehosszúságú, összecsukható kést, azt kinyitotta, majd „nem fogok verésért börtönbe menni, inkább meghalsz!” felkiáltással a sértetthez lépett és a késsel egy alkalommal, közepes erővel, elölről hátra, kissé balról jobbra irányuló mozdulattal megszúrta a sértett nyakát úgy, hogy közben bal kezével tartotta a sértett fejét. A vádlott a szúrást követően bal kezével ellökte a sértettet, aminek a következtében a sértett a villamos padlózatára zuhant. A vádlott ezt követően kiabálva felszólította a villamos vezetőjét, hogy nyissa ki a szerelvény ajtaját, majd az erősen vérző sértettet hátrahagyva 5 óra 30 perc 43 másodperckor leszállt a villamosról, és sietve elhagyta a helyszínt, az elkövetéshez használt kést pedig útközben eldobta.

A vádlott a helyszín elhagyását követően a munkahelyére ment, útközben azonban felhívta a feleségét, és megkérte, hogy vigyen be neki tiszta váltóruhát, valamint borotvát. A vádlott a munkahelyén a felelősségre vonás elkerülése céljából, külseje megváltoztatására törekedve az arcszőrzetét leborotválta, valamint átöltözött, az elkövetéskor használt, véres ruházatát pedig annak kimosása céljából odaadta a feleségének.

A sértettet 6 óra 12 perckor az OMSZ szállította be a kórház ambulanciájára, ahol műtétet végeztek el rajta.

A sértett az ököllel történt bántalmazás következtében a fejtető jobb oldalán a homlokfali tájék határán egy bőraljába hatoló, bőrfolytonosság-megszakadást okozó, körülbelül 10-15 mm-es, háromszög alakú, 8 napon belül gyógyuló sebzést, míg a késsel történt bántalmazás során a nyakának bal oldalán, az állkapocs szöglet alatt közvetlenül, egy 4 cm szúrási bemeneti nyílású, a nyálmirigyállományba hatoló, 3-5 cm hosszúságú szúrcsatornával járó, 8 napon túl – ténylegesen 3-4 hét alatt – gyógyuló, szúrt sebzést szenvedett el.

Az akaratlagosan irányzott nyaki szúrt sérülés ugyan nem okozott életveszélyt, de amennyiben a szúrás csak néhány cm-rel lejjebb sérti a nyakat, reálisan sérülhetett volna a nyakhoz tartozó legnagyobb átmérőjű verőér és/vagy visszér, amely nem, vagy csak alig csillapítható, nagy intenzitású külső vérvesztést – ezzel közvetlenül a sértett életveszélyes állapotát, illetve a halálát – okozhatta volna. A nyálmirigyállományba hatoló szúrás a nyálmirigy műtéti zárását tette szükségessé, amelynek elmaradása esetén a sértett nagy valószínűséggel maradandó fogyatékosságot és/vagy súlyos egészségromlást szenvedett volna el.

Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabása érdekében, míg a vádlott és a védő „teljes körű” fellebbezést jelentett be.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta.

Az ítélőtábla az ügyet nyilvános ülésre tűzte ki [Be. 559. § (1) bekezdés].

A fellebbezés elintézésének az előkészítése során végzéssel megállapította, hogy a vádlott cselekménye az elsőfokú bíróság által megállapított minősítéstől eltérően a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pont I. fordulata szerint – vagyis aljas indokból elkövetett emberölés kísérletének – is minősülhet.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a cselekmény minősítésével kapcsolatos álláspontját módosította. A vádlott cselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntette kísérleteként nevezte, illetve a Btk. 160. § (1) bekezdése, (2) bekezdés c) pontja szerint jelölte meg. Ezzel kapcsolatan arra mutatott rá, hogy a minősítésváltoztatás az elkövetés indokának két sajátossága is – a garázda indok, vagyis a sértettel szembeni jelentéktelen okból történő fellépés, illetve a más bűncselekmény (testi sértés) felfedezésének a meghiúsítására irányuló törekvés – szükségessé teszi. Kiemelte továbbá, hogy a súlyosabb minősítés is nyomatékkal indokolja a vádlottal szemben kiszabott büntetés súlyosítását.

A másodfokú nyilvános ülésen a védő az elsőfokon elmondott védői perbeszéd lényegi elemeire utalt. Így kiemelte, hogy az elkövetés idején a járvány és az azzal kapcsolatos intézkedések miatt általános volt a feszültség. Arra hivatkozott, hogy „az igazságügyi orvosszakértői vélemény és az egyéb okirati bizonyítékok is cáfolják”, hogy a vádlott szándéka az ölésre irányult volna. Ennek megfelelően tévesnek értékelte a vádlott cselekményének a minősítését. A büntetéskiszabás körében nyomatékkal kérte értékelni, hogy a vádlott négy kiskorú gyermeke eltartásáról gondoskodik.

A másodfokú nyilvános ülésen a vádlott felszólalásában megismételte védekezését, hogy a sértett nyakát nem állt szándékában megsebesíteni, a kést csak ijesztésül helyezte „lefogott” – vagyis a testbe történő behatolásra alkalmatlan pengével – a sértett nyakához, melybe valószínűsíthetően a sértett belemozdult. A sértett fejének megütése után, a villamosajtók bezáródása miatt pánikba esett, ezért nem mérlegelte a tettét. A sértett felé újból bocsánatkérését és a sérülés miatti sajnálkozását fejezte ki. Olyan büntetés kiszabását kérte, amely lehetővé teszi, hogy minél előbb nevelhesse a gyermekeit.

Utolsó szó jogán az eljárás nevelő hatását, bizonyos mértékű, de az alkalmazottnál enyhébb büntetés helytállóságát, és családja fontosságát hangsúlyozta.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az ügyészi fellebbezés az alábbiak szerint volt alapos.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat túlnyomórészt megtartotta.

Olyan eljárási szabály nem sérült, amely az elsőfokú ítélet feltétel nélküli hatályon kívül helyezését vonná maga után.

A törvényszék a további perrendi szabályokat is alapvetően megtartotta.

Megfelelt az eljárási szabályoknak, hogy az előkészítő ülésen az ügyet azonnal tárgyalásra tűzte ki és annak a megtartását meg is kezdte [Be. 508. § a) pont].

Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét a tényállás megalapozottságának a vizsgálhatóságát lehetővé tevő módon teljesítette. Megjelölte azokat a bizonyítékokat, amelyekre a döntését alapozta, illetve amelyeket hitelesként fogadott el, ezáltal lehetővé vált e bizonyítékok iratszerűségének a vizsgálata, illetve a ténybeli következtetések alapjául szolgáló tények ellenőrzése.

A törvényszék ítélete túlnyomórészt megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes egészében felderítette. Az ítéleti tényállás a büntetőjogilag releváns tényeket csaknem hiánytalanul tartalmazza. A rögzített tényállás a büntetőjogi fő kérdéseket megalapozó tények tekintetében megfelel az iratok tartalmának. A levont ténybeli következtetések helyesek.

Mindemelett az elsőfokú ítélet kisebb, a részleges megalapozatlanság körébe tartozó hibában szenved, mert a tényállás részben hiányos és néhány ponton nem felel meg a bizonyítást érintő iratok tartalmának sem [Be. 592. § (2) bekezdés a) és c) pont], ennek megfelelően az ítélőtábla az elsőfokú ítéleti tényállást helyesbítette, illetve kiegészítette.

A részleges megalapozatlanság hibái a másodfokú eljárásban a bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján kiküszöbölhetők voltak [Be. 593. § (1) bekezdés a) pont].

A törvényszék a bizonyítékokat részletesen és logikai hibától mentesen mérlegelte.

A tényállás-helyesbítések nem érintették a bizonyítékok hitelességével kapcsolatos elsőbírói értékelést. Ezért a bizonyítékok elsőfokú értékelésének az eredménye irányadó a másodfokú bíróság számára is.

A másodfokú bíróság emellett is osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját az egyes bizonyítandó tényekre vonatkozó bizonyítékok hitelességével kapcsolatban.

A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a cselekmény külvilágban megjelenő látható történéseit hiteles, objektív és teljes körben informatív bizonyíték, a villamos belső terében készült kamerafelvételek igazolják. Azonosan, objektív alapon, szakértő bevonásával voltak megállapíthatók a sértett sérülései és az azt létrehozó mechanizmusok is.

Ebből következően, amennyiben az adott tényre valamely vallomás eltérő tényállást tartalmaz, a vallomástartalmak elvetése okszerű. E tények körébe tartozik a sértett és a vádlott között tettlegességet megelőző szóváltás és a sértetti tevékenység ténye, a sértettet nyakának a megsebzése és a sértetti segítségkérés időbeli viszonya és a nyak megsebzésének a mechanizmusa is.

Az elsőfokú bíróság irathűen bemutatta, hogy a kamerafelvétel tanúsága szerint a vádlott szúró mozdulatot tett a sértett nyakának – helyesen – a bal oldala irányába. A megalapozott megállapítás irányadó a másodfokú eljárásban. A megállapítás alapjául szolgáló bizonyíték hitelességével és bizonyító erejével kapcsolatban új tény, körülmény, észszerű kétely nem merült fel, így a kamerafelvétel hitelessége nem vitatható a másodfokú eljárásban.

Mindemellett a vádlott másodfokú eljárásban megismételt védekezése miatt az ítélőtábla is kiemeli, hogy a kamerafelvétel mint objektív bizonyíték cáfolja a vádlottnak azt a ténybeli védekezést, hogy a kést lefogott pengével csupán odatartotta a sértett nyakához és a sértett saját elmozdulása okozta a nyaki sérülést. A vádlott a sértett nyakához a késsel dinamikus egyenes mozdulattal közelített, vagyis szúrt. A sértett a szúrás pillanatában nem mozdult el, melyet jelentős mértékben bizonyított az is, hogy a vádlott a sértett nyakát megfogta, vagyis fix helyzetben tartotta. A vádlott késének pengéje nem volt lefogva.

A képi formában objektív módon nem rekonstruálható további, külvilágban megjelenő tények – elsődlegesen az elhangzott kijelentések – megállapítása, már a bizonyítékok egyenkénti és összevető értékelésével történhetett.

Az így rögzített tényállási elemek közül a nyakat ért szúrás verbális előzményei gyakorolnak hatást az ügy jogi megítélésére.

A törvényszék a sértett, a vádlott e tekintetben elfogadott és a vádlott felesége által közvetett módon megerősített tanúvallomása alapján állapította meg, hogy a sértett közölte a vádlottal, hogy a rendőrség kihívását kérte, illetve, hogy a vádlott erre adott válaszában a bántalmazás okát megjelölte: „nem fogok verésért börtönbe menni”, illetve a sértett halálát is előrevetítette: „inkább meghalsz”.

A mérlegelés eredményének hibátlan volta tekintetében a különböző eljárási pozíciójú személyek által szolgáltatott azonos tartalmú bizonyítékok nem hagynak kétséget.

Az ítéleti tényállás személyi és történeti részében rögzített ténymegállapítások nem kizárólag fizikai jellegű külső történések, de ún. belső történések, tudati tények is lehetnek (BH 2005.167.). A terhelt cselekményre indító motívuma ténykérdés (BH 2021.330.). Mint ténymegállapítás, megalapozottsága esetén az elsőfokú ítélet támadhatatlan része.

Megállapítása a bizonyítékok mérlegelésével, és (szinte) minden esetben közvetett módon, vagyis tényből tényre vont következtetéssel történik. Az elkövető tudatának tartalma akarati viszonyulás ahhoz, amit tesz (nem tesz), illetve e magatartás tényleges vagy reálisan lehetséges eredményéhez. „Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről) való, tudatban előzetesen, illetve egyidejűleg meglévő képzet mindig csak valamely, külvilágban megjelenő, illetve fizikai mérhető tényből következtetéssel ragadható meg” (BH 2021.35. [90]). Az így vont következtetés vitatható, ez csak akkor esik el, amennyiben a szűkebb értelemben vett tényállásba tartozó külső, a külvilágban megjelenő tényekből, életbeli jelenségekből a belső tények valóban következnek (BH 2018.239. [38] bekezdés, Kúria Bfv.II.1256/2015/5.).

E tudattartalom ténybeli megállapítását azonban határozottan el kell különíteni a bíró ítélkezési tevékenységének másik alapvető területétől, a megállapított tények jogi értékelésétől: a büntetőjogi felelősség kérdésében történő döntéstől, a cselekmény minősítésétől és a büntetés kiszabásától. Míg ugyanis az előbbi esetben a különböző tartalmú bizonyítékok egybevetésére, megszerzésük törvényességének vizsgálatára, valóságtartalmuk, bizonyító erejük logika szabályai szerinti mérlegelésére, ennek eredményeként tények megállapítására kerül sor, addig a jogi értékelés a valónak már elfogadott fizikai és tudati tényeknek a jogi normával történő egybevetése, a törvény szövegének való megfeleltetése (BH 2005.167.).

Jelen esetben a tudati tényekre az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott a maszk-használat módjával kapcsolatos „szóváltás miatti dühében” bántalmazta ütésekkel és rúgással a sértettet. Ezt a vádlott maga is így adta elő. A motívummal kapcsolatos ítéleti ténymegállapítás teljes összhangban áll az esemény lefolyásával és a vádlott megismerhető aktuális indulatkezelési problémáival.

Az elsőfokú bíróság azt is tényként állapította meg, hogy a nyaki szúrás azért történt, mert a vádlott „felháborodott” azon, hogy a sértett „kihívta a rendőrséget”. E motívum pedig nem más, mint a rendőrség értesítésével járó, fenyegető hátrány miatt kialakult haragos indulat, ami a nyak megszúrásával megtorlásba fordult. A szúrás motívuma tekintetében okszerű következtetési alap, a sértett megelőző bántalmazásának a motívuma, a szúrást megelőző párbeszéd tartalma, azt követően a villamosvezetővel szembeni fellépés eredményeként lehetővé váló helyszínelhagyás ténye, az elfogást megkönnyítő személyes külső jegyek megváltoztatására való törekvés.

A bíróság a ténybeli következtetését a bizonyítékok hitelességével kapcsolatos álláspontjának megfelelő logikai tartalommal vonta le.

A törvényszék okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére.

A vádlott cselekménye tényállásszerű, esetében büntethetőségi akadály nem merült fel.

A tényállás az elfogadott elmeorvosszakértői vélemény alapján tartalmazza azt is, hogy a vádlott beszámítási képességét az általa „pánikbetegségként” jellemzett tudati állapot sem befolyásolta.

A joggyakorlatban közismert az a tény, hogy az ijedtség létrehozhat tudatbeszűkült állapotot. Ez azonban csak akkor befolyásolhatja a felelősség körét, ha az kóros alapú, ezt viszont az elmeorvosszakértői vélemény kizárta, illetve, ha társadalmilag méltányolható okból fakad, de ez szintén nem állapítható meg, ha az ijedtség oka, a korábban megvalósított bűncselekményt követő felelősségre vonástól való félelem.

A bántalmazás során fennálló vádlotti szándék és annak intenzitása – ti. a vádlott kívánta-e bántalmazással járó, illetve reálisan járó eredményt, vagy azt nem célozta, de belenyugodott a bekövetkezésébe – már a jogi értékelés körébe tartozó körülmény. Egyéb tudati viszonyulás nem vizsgálandó, mivel a bíróság elvetette a nyaki sérülés véletlennek betudható létrejöttét. Az értékelés a megállapított tények alapján, a joggyakorlatban irányadó szempontrendszer szerint történik.

E vonatkozásban a törvényszék igen alaposan elemezte és figyelembe vette azokat a 3/2013. Büntető jogegységi határozatban (BJE) felsorolt alanyi és tárgyi tényeket és körülményeket, amelyeket a bántalmazó elkövetéskori tudattartalmának a megállapításakor a jogalkalmazónak értékelni kell. Így az elkövetés motívumát, a vádlott személyiségjegyeit, az elkövetés eszközét, az elkövetés körülményeit és módját, az elkövető kijelentéseit, a vádlott cselekmény utáni magatartását. Az elsőfokú ítéletben e tekintetben írtak mindenben helytállóak.

Ezért az élet kioltását megkísérlő vádlotti magatartás szándékosként történt értékelése is törvényes.

Az elsőfokú bíróságnak a cselekmény értékelésére vonatkozó jogi álláspotja azonban két körülmény tekintetében helyesbítésre, illetve kiegészítésre szorult.

Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott az élet elleni cselekmény kísérletét eshetőleges szándékkal követte el, „bár nem kívánta a sértett halálát, a következményeibe belenyugodott”. A szándék intenzitására tett elsőbírói megállapítás azonban téves. A Kúria és korábban a Legfelsőbb Bíróság számos eset elemzésénél rámutatott arra, hogy a nyaki szúrás, metszés esetén általában arra kell következtetni, hogy az elkövető kívánta a sértett halálát. A célzat megállapítható, ha a nyakat ért sérülés a közepes erőbehatás ellenére nem járt halálos eredménnyel, annak elmaradása azonban kizárólag a véletlenen múlt, hiszen a sértett is dulakodott a terhelttel, így mozgásban volt. A sebzés helyén néhány milliméteres eltérés elegendő lett volna a felszín alatti jelentős érképletek sérüléséhez, és a sértett elháríthatatlan elvérzéséhez (EBH 2001.513.) (Továbbá: BH 2005.166., EBH 2001.513., EBH 2008.1756., BH 2006.72.).

Az ismertetett szempontoknak jelen eset körülményei megfelelnek. Erre tekintettel a vádlott cselekménye kapcsán is azt kell megállapítani, hogy a vádlott a halálos eredményt kívánta, cselekményét a Btk. 7. § I. fordulata szerinti egyenes szándékkal, célzatosan követte el.

A vádlott magatartásának a büntetőjogi értékelése sem teljes.

Az erre vonatkozó ténymegállapítás ellenére az elsőfokú bíróság nem ismerte fel, hogy az élet kioltására indító szándék, társadalmilag elítélendő okra visszavezethető bosszúból fakadt. Az indulatot az táplálta, hogy a sértett az elszenvedett sérelem miatt a bűnüldöző szervekhez kívánt fordulni, továbbá a korábbi bűncselekménye miatti felelősségre vonás alól kívánt kibújni. Ez pedig a cselekményt minősített megítélésűvé tevő ún. „aljas indok”.

Aljas indokból vagy célból történő elkövetésen az erkölcsileg elvetendő motívumból fakadó vagy ilyen célból megvalósított cselekményeket kell érteni. Az aljas indokból elkövetettként történő minősítés szempontjából azt a külső hatást kell vizsgálni, amely a motívumot életre hívta.

Ennek mibenléte és jellege határozza meg, hogy a társadalom erkölcsi felfogásával összhangban az elkövetőben keletkezett indulat a súlyosabb minősítés megállapítását eredményezheti-e (BH 1994.120.). Ebből következően a bosszú megítélése is attól függ, hogy milyen ok váltja ki az elkövetőben a keletkezett indulatot.

Az ítélkezési gyakorlat szerint az erkölcsileg elvetendő motívumok körébe tartozik, ha az elkövető más bűncselekmény megvalósítása, avagy már véghez vitt más bűncselekmény leplezése, nyomainak eltüntetése vagy a felelősségre vonás elkerülése végett követi el az ölési cselekményt (3/2013. BJE. II. 3.). Egyértelmű annak a társadalmi megítélése, hogy elidegeníthetetlen érdek fűződik ahhoz, hogy a sértett az őt ért sérelem miatt a bűnüldöző szervekhez fordulhasson. Ebből következően nemcsak nem méltányolható, hanem súlyosan elítélendő az, ha ebben a sértettet megakadályozzák, vagy emiatt állnak bosszút. A joggyakorlat szerint aljas indokból megvalósított a cselekmény, ha az elkövető az ölési cselekményt a felelősségre vonás elkerülése végett valósítja meg (BH 2003.141., BH 2013.58., más cselekmény kapcsán: EBH 2018.B.37., BH 2016.237.), ha az elkövető azért bántalmazza a sértettet, mert őt korábban feljelentette (BH 1981.178.), ha az elkövető azért hoz létre a sérülés veszélyével járó helyzetet, hogy ezzel a rendőri intézkedést meghiúsítsa (BH 1995.385.).

Jelen esetben a vádlott azért bántalmazta a sértettet, mert az általa elkövetett bűncselekmény miatt rendőri intézkedést kért, melynek következményei elől menekülni kívánt. Ez a motívum mind tartalmában, mind konkrét megvalósulásában megfelel a fenti joggyakorlatnak, így a minősítő körülmény megállapítása nem volt mellőzhető.

Az ítélőtábla a cselekmény minősítését megváltoztatta, a vádlott bűnös cselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntette kísérletének [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont] minősítette.

A büntetéskiszabás során számításba jövő körülményeket a törvényszék alapvetően helyes tartalommal és súllyal értékelte. Az ítélőtábla csak néhány tényező kapcsán látta szükségesnek az ettől történő eltérést.

Így nem tekinthető, a vádlott betegségeiben megnyilvánuló enyhítő körülmény súlyát csökkentő körülménynek, hogy a vádlott nem tett annak érdekében, hogy a betegsége javuljon. A gyógyítás vagy annak elvetése az egyén számon nem kérhető saját döntése. Nem bizonyított, hogy a vádlott rögzített – a jogkövetkezmények elviselését nyilvánvalóan megnehezítő – szervi betegségei (szívnagyobbodás, magas vérnyomás, reflux) illegális szerhasználattal állnak összefüggésben.

Mellőzni kell a súlyosító körülmények sorából, hogy a vádlott nem adott esélyt a sértettnek a menekülésre, ez a körülmény ugyanis a cselekmény célzatos jellegének a megállapításánál már értékelést nyert, újbóli figyelembevétele a kétszeres értékelés tilalmába ütközik.

A másodfokú bíróság nem látta elfogadhatónak az ügyészi indítványban szereplő néhány további büntetéskiszabást érintő érvelést sem. Így nem csökkenti a négy gyermek neveléséhez fűződő enyhítő hatás súlyát, hogy ez nem tartotta vissza a vádlottat az elkövetéstől, mert az enyhítést a gyermekek tartáshoz fűződő érdeke indokolja, ami független a vádlotti jogkövetési szándéktól. Nem vehető figyelembe, hogy a vádlott a sértettet magára hagyta, sorsával szemben közömbös volt, ezt ugyanis egyrészről a bíróság a szándék körében már értékelte, másrészről szándékos sérelem okozás esetén pedig nem várható el a segítségnyújtás.

A megváltozott minősítés a bűncselekmény súlyosabb büntetőjogi megítélését is eredményezi, melynek büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. Ez a körülmény teszi indokolttá a büntetés mértékének a felemelését.

A büntetési tételnél enyhébb büntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke a büntetés kiszabásának elveire figyelemmel túl szigorú lenne [Btk. 82. § (1) bekezdés].

Ha a büntetési tétel alsó határa tízévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb ötévi szabadságvesztés szabható ki [Btk. 82. § (2) bekezdés a) pont]. Kísérlet esetében, pedig a büntetési mérték alsó határa tovább enyhíthető, ez esetben legkevesebb kétévi szabadságvesztést kell kiszabni [Btk. 82. § (4) bekezdés]. A kísérlet ilyen megítélését a cselekmény valós következményeinek a súlya indokolhatja.

Jelen esetben az a körülmény, hogy a vádlott négy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, jelentős súllyal jön számításba. Ez egészül ki azzal, hogy a sértettnél a cselekmény eredményeként tényleges életveszély sem alakult ki. A sértett elfogadta a vádlott bocsánatkérését. A vádlott megbánása valós volt, ami független attól, hogy a büntetőjogi minősítésnek megfelelő cselekményben bűnösnek érezte-e magát. A felsorolt körülmények együttes hatása – a büntetőeljárás hatálya alatt történt súlyosító hatású körülmény mellett is – indokolttá teszi a különös részi büntetési tételkeret alsó határánál enyhébb szabadságvesztés kiszabását.

A másodfokú bíróság a szabadságvesztés mértékét a törvényi minimumot el nem érő mértékűre, kilenc évre, a közügyektől eltiltást ezzel arányosan ugyancsak kilenc évre súlyosította.

A vádlott cselekményének súlyosabb minősítése, illetve egy anyagi jogi szabály figyelmen kívül hagyása az ítélet további rendelkezéseinek a megváltoztatását is szükségessé tette.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, ha a háromévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést emberölés súlyosabban minősülő esete miatt szabták ki [Btk. 37. § (3) bekezdés a) pont ad) alpont]. Enyhébb fokozat alkalmazását megalapozó körülményt a másodfokú bíróság nem észlelt. A másodfokú bíróság a végrehajtási fokozatot a törvény általánosan irányadó rendelkezése alapján határozta meg.

Az elsőfokú bíróság a vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás alkalmazására tévesen látott lehetőséget. Nem észlelte, hogy a 2020. évi CVIII. törvény 3. § (1) bekezdése, 2020. november 5. napjától módosította a feltételes szabadság kizártságát megalapozó körülmények körét. A módosítás értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra az sem, akit tettesként ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre többek között emberölés [160. § (1) és (2) bekezdés] miatt [Btk. 38. § (4) e) pont eb) alpont]. A rendelkezés az emberölés alap és minősített esetére egyaránt vonatkozik, tettesi elkövetés esetén, függetlenül a cselekmény kísérleti vagy befejezett stádiumától. A jelzett esetben a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kizárásának kimondásától méltányosság okából sem térhet el.

A vádlott a cselekményt a módosítás hatálybalépése után, 2020. november 12. napján követte el. Ezért esetében a rendelkezést a másodfokú bíróságnak az elsőfokú ítélet e vonatkozású megváltoztatásával alkalmazni kellett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fent részletezett körben és indokok alapján megváltoztatta [Be. 606. § (1) bekezdés], a vádlott terhére megállapított cselekményt a Btk. 160. § (1) bekezdése, (2) bekezdés c) pontja szerint minősítette, a szabadságvesztés tartamát 9 évre, a közügyektől eltiltás tartamát 9 évre súlyosította, a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapította meg azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A fenti módon nem érintett elsőbírói rendelkezések tekintetében a törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyta [Be. 605. § (1) bekezdés].