PÜ BH 2023/218

[1] D. I. örökhagyó és házastársa, M. A. (a továbbiakban: házastárs) 2014. október 13-án a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:23. §-a szerint teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt közös végrendeletet tettek, amelyben valamennyi ingó és ingatlan vagyonukra egymást kölcsönösen általános örökösként, a felpereseket pedig helyettes örökösként jelölték meg. A végrendelet 10. pontja szerint a közös végrendelet egyoldalúan nem vonható vissza. A házastárs 2019. március 18-án bekövetkezett halála után hagyatékát túlélő házastársának mint végrendeleti örökösnek – a hagyatéki tárgyaláson kötött egyezség alapján – 5/6 részben adta át a közjegyző, a fennmaradó 1/6 részt pedig a leszármazója szerezte meg.

[2] Az örökhagyó a 2019. december 18-án kelt írásbeli magánvégrendeletében örököseként az I. rendű felperest, valamint az alpereseket jelölte meg, megelőző, „halál esetére tett ígéretét, nyilatkozatát, illetve intézkedését” pedig hatálytalannak nyilvánította. Az örökhagyó 2020. augusztus 28-án bekövetkezett halála után a közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal – mivel a felperesek annak érvényességét vitatták – a 2019. december 18-i végrendelet szerint adta át.

[3] A felperesek keresete az örökhagyó 2019. december 18-i végrendelete érvénytelenségének megállapítására irányult, álláspontjuk szerint ugyanis a közös végrendelet egyoldalú visszavonására irányuló tilalom a túlélő házastársat is köti, ezért újabb végrendelet tételével sem hatálytalaníthatja a közös végrendeletet. Nézetük szerint az örökhagyó végrendelete az elhunyt házastársa végakaratát is sérti, a közös végrendelet végső célja ugyanis a felperesek örökössé tétele volt, amit az utóbb készült végrendelet meghiúsított.

[4] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. A végrendelet érvényessége tekintetében arra hivatkoztak, hogy a közös végrendelet egyoldalú visszavonásának tilalma csak mindkét fél életében fennálló korlát, a házastárs halálával ez a tilalom megszűnt: az örökhagyó házastársa hagyatékát megörökölte, vagyonáról pedig a törvény biztosította végrendelkezési szabadság keretei között rendelkezett.

[5] Az elsőfokú bíróság a kiegészített ítéletével a keresetet elutasította. Döntését a végrendelet érvénytelensége tekintetében azzal indokolta, hogy a Ptk. 7:43. § (3) bekezdésébe foglalt egyoldalú visszavonási tilalom a végrendelkezők életében megtett nyilatkozatokra vonatkozik, a túlélő házastárs azonban nincs elzárva attól, hogy a közös végrendelettől eltérő tartalmú végintézkedést tegyen. Az örökhagyó 2019. december 18-i végrendelete felülírta a közös végrendeletet, ezért a hagyatékot ez utóbbi végintézkedés szerint kell átadni. Utalt arra, hogy a felperesek a közös végrendelet értelmében is csak helyettes, nem pedig utóörökösök, az örökhagyó öröklésével helyettes örökösi pozíciójuk megszűnt.

[6] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság megváltoztató ítéletével megállapította az örökhagyó 2019. december 18-án kelt végrendelete érvénytelenségét. A közös végrendelet jogintézményét elemezve a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő következtetésre jutott: közös végrendelet esetén a házastársak akkor is egymásra tekintettel végrendelkeznek, ha a rendelkezésük nem a másikuk javára szól, ezért a visszavonás is csak közösen vagy akkor lehetséges, ha a másik félnek is módjában áll saját végintézkedését visszavonni. A kifejtettek alapján a Ptk. 7:43. § (3) bekezdés szerinti rendelkezés a házastársakat nem csupán életükben köti: a túlélő házastárs sem élhet az egyoldalú visszavonás jogával. Az adott esetben a házastárs az örökhagyó végintézkedésének ismeretében, azzal végrendelkezett az örökhagyó javára, hogy helyettes örökösként mindketten a felpereseket jelölik meg és a végrendeletét az örökhagyó egyoldalúan nem vonja vissza. A kifejtettek miatt az örökhagyó eltérő tartalmú végrendelete a házastárs végintézkedési szabadságát sérti. Hangsúlyozta a másodfokú bíróság: a Ptk. 7:43. § (3) bekezdésében a törvény maga teszi lehetővé, hogy a közösen végrendelkezők végintézkedési szabadságukat korlátozzák, e korlátoktól egyikük esetében sem lehet eltérni, ezt a házastárs halála után bekövetkező esetleges változások sem indokolják. Rámutatott, hogy a felperesek helyettes örökösi pozíciója sem szűnt meg az örökhagyó öröklésével, őket ugyanis a közös végrendeletben ő is helyettes örökösként nevezte meg.

[7] A jogerős ítélet ellen felülvizsgálattal élő I. rendű alperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 7:1. §-át, a Ptk. 7:10. §-át, a Ptk. 7:27. § (1) bekezdését, a Ptk. 7:41. § (2) bekezdését és a Ptk. 7:43. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Hangsúlyozta: a közös végrendelet az örökhagyó öröklésével a rendeltetését betöltötte, a házastárs végakarata teljesült, a helyettes örökös nevezés pedig nem váltott ki joghatást. A házastársak egyikének halálával a végrendelet „közös” jellege megszűnik, ezért kikerül a visszavonást tilalmazó szabályok hatálya alól, így nem volt akadálya annak, hogy az örökhagyó újabb végrendeletet tegyen. A másodfokú bíróság ellentétes döntése álláspontja szerint a Ptk. 7:43. § (3) bekezdését és a Ptk. 7:10. §-át sérti, indokolatlanul korlátozza a túlélő házastárs végrendelkezési szabadságát, hangsúlyozva, hogy a házastárs halála után az „egyoldalú” visszavonás tilalma nem is értelmezhető. Nézete szerint téves következtetés, hogy az örökhagyó újabb végrendelete elhunyt házastársa érdekeit sérti: hagyatéka a végrendeleti akaratának megfelelően az örökhagyóra háramlott.

[8] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Rámutattak, hogy a végrendelkezési szabadság korlátozását a Ptk. kifejezett rendelkezése teszi lehetővé, ami nem csupán mindkét fél életében érvényesül, az ellentétes értelmezésüket az alperesek nem támasztották alá. Érveik szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy a felek a közös végrendeletet egymásra és egymás végintézkedésére tekintettel tették, az alperesek jogértelmezése a házastárs végintézkedési szabadságát sérti. Hangsúlyozták, hogy a végrendelkező halála a közös végrendeletet sem teszi hatálytalanná, az abba foglalt visszavonási tilalom is hatályban marad.

[9] A felperesek utaltak arra, hogy a körülmények utólagos megváltozására, „feltételezett életviszonyokra” történő hivatkozás felülvizsgálat alapja nem lehet.

[10] A Kúria a felülvizsgálatot végzésével engedélyezte.

[11] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[12] A felülvizsgálati kérelem elbírálása körében a Kúriának jogkérdésről kellett állást foglalni: arról, hogy a házastársak közös végrendeletébe foglalt „egyoldalú visszavonási tilalom” [Ptk. 7:43. § (3) bekezdés] a közösen végrendelkező házastársakat csak mindkettejük életében, vagy bármelyikük halála esetére is köti.

[13] A Kúria elöljáróban rámutat, hogy a házastársi közös végrendelet a Ptk. új, bár a magyar jogrendszerben nem előzmény nélküli jogintézménye: jogtörténeti előképét az 1928. évi magánjog törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) tartalmazta (Mtj. 1963–1967. §), részletes eligazítást adva arra az esetre is, amikor a közös végrendelet alapján öröklő házastárs utóbb a közös végrendeletet visszavonó nyilatkozatot tesz.

[14] A Ptk. ehhez hasonló részletszabályokat nem tartalmaz, csupán az egyoldalú visszavonás kategorikus tilalmának két esetét: az egyoldalú visszavonás végrendeletben történő kizárását és a másik végrendelkező értesítésének hiányát rögzíti [Ptk. 7:43. § (3) bekezdés]. Az elsőfokú bíróság lényegében a törvényszöveg nyelvtani értelmezése alapján – amely szerint az „egyoldalú visszavonás” csak abban az esetben értelmezhető, ha mindkét örökhagyó él – tekintette érvényesnek az örökhagyó végrendeletét és utasította el a keresetet, míg a másodfokú bíróság a házastársi közös végrendelet jogintézményét elemezve jutott ellentétes következtetésre.

[15] A Kúria a felülvizsgálat tárgyát képező jogkérdésben a másodfokú bíróság értelmezését tartja helyesnek a következők szerint. A Ptk. 7:23. § (2) bekezdése – a közös végrendelkezés Ptk. 7:23. § (1) bekezdésébe foglalt általános tilalmának rögzítése után – kivételes lehetőségként szabályozza a házastársaknak az életközösség fennállása alatt készített közös végrendeletét. E fogalmi alapvetésből egyértelmű, hogy a jogalkotó kizárólag a végrendelkezők között fennálló házassági életközösség esetére biztosítja a közös végrendelkezés lehetőségét, és ebből adódik e végrendelkezési forma lényegi sajátossága is: a végintézkedési szabályokat átszínező, a házassági életközösségre és az annak alapján keletkező vagyonközösségre vonatkozó speciális vagyonjogi környezet.

[16] A Ptk. családjogi könyve azt a szubszidiárius szabályt rögzíti, hogy – házassági vagyonjogi szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a házastársak között a házassági életközösség időtartamára házastársi vagyonközösség, ún. törvényes vagyonjogi rendszer keletkezik [Ptk. 4:34. § (2) bekezdés], amiből az is következik, hogy a törvény a házassági vagyonjogi viszonyok rendezése körében elsődlegesnek a felek megegyezését, a vagyonjogi szerződést tekinti. A Ptk. azt is rögzíti, hogy a vagyonközösség fennállása alatt a házastársak a közös vagyonról csak együttesen – vagy a másik házasfél hozzájárulásával – rendelkezhetnek, és bármelyik házastárs közös vagyont érintő visszterhes szerződését a másik házasfél hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni [Ptk. 4:45. § (1) bekezdés és Ptk. 4:46. § (1) bekezdés]. A törvényi szabályozás alapján a jogalkotói szándék egyértelmű: közös vagyonukról a felek – a vagyonközösségre irányadó vagyonjogi rendszerre is kiterjedően – közösen rendelkezhetnek, vagyonjogi szerződésükben haláluk esetére is nyilatkozhatnak, utóbbira a közös végrendelet Ptk.-beli szabályait kell alkalmazni (Ptk. 4:68. §).

[17] A Ptk. idézett családjogi rendelkezései jelentik a közös tulajdon általános magánjogi szabályaihoz képest sajátos – házassági életközösséggel keletkező – tulajdonközösség jogi kereteit, melyben a közös vagyon tekintetében a házasfelek együttes – tényleges vagy vélelmezett – rendelkezése az alapvető. A közös vagyont védő effajta szigorúság másfelől a házasfelek nagyfokú szabadságával párosul: maguk határozhatják meg a házassági vagyonközösségre irányadó vagyonjogi rendszert, olyannyira, hogy a szerződésükben haláluk esetére is rendelkezhetnek a közös végrendelet szabályai szerint, annak az egyoldalú visszavonását is kizárhatják. A Ptk. szabályai a fentiek értelmében közvetlenül átvezetnek a házastársi közös végrendelet jogintézményéhez, nem hagyva kétséget afelől, hogy a Ptk. öröklési könyvében (Hetedik Könyv) szabályozott jogintézmény értelmezésénél a családjogi könyv (Negyedik Könyv) szabályai nem hagyhatók figyelmen kívül. Ezt a kapcsolatot erősíti a Ptk. 7:23. §-a is, amikor a közös végrendelet fogalmi elemeként határozza meg a házassági életközösség fennállását [Ptk. 7:23. § (2) bekezdés].

[18] Az öröklési jog valóban minden végrendelkezési képességgel rendelkező jogalany számára biztosítja a végintézkedés szabadságát (Ptk. 7:10. §), a családjogi szabályok viszont korlátozzák a házasfelek vagyoni rendelkezési jogát: elsődlegesnek az együttes rendelkezést tekintik, ugyanakkor az egyoldalú rendelkezéshez kötődik a házastárs vélelmezett hozzájárulása. A közös végrendelet jogintézményében jelen van tehát az öröklési jog által biztosított végintézkedési szabadság és a Ptk. családjogi könyvében szabályozott, a házastársi vagyonközösség tartamára irányadó vagyonjogi rendszer megválasztásának, vagyonjogi szerződés kötésének szabadsága, amelyben a házasfelek haláluk esetére is rendelkezéseket, ezeken belül korlátozásokat tehetnek. Ennek megfelelően élet- és vagyonközösségük védelme érdekében haláluk esetére is kifejezésre juttathatják a közös rendelkezés elsődlegességét, például a közös végrendelet egyoldalú visszavonásának tilalmával.

[19] Nem vitás, hogy a közös végrendelet tárgya nem kizárólag a vagyonközösség körébe tartozó vagyontárgy lehet, de ahhoz sem férhet kétség, hogy a közös végrendeletüket az életközösségre és az életközösség ideje alatt köztük fennállt vagyonközösségre tekintettel alkotják meg a felek, ily módon a közös végrendelet jogi lényegét tekintve több mint két személy egy okiratba foglalt végrendelete, vagy két önálló végrendelet együttese: nem hagyható figyelmen kívül, hogy a házasfelek e végintézkedésüket az élet- és vagyonközösség szabályainak alárendelve, az együttes rendelkezés elvét követve teszik meg.

[20] Mindezek miatt az I. rendű alperes Ptk. 7:43. § (3) bekezdésére vonatkozó érvelésével szemben – amely szerint az „egyoldalú” visszavonás csak a másik végrendelkező fél életben léte esetén értelmezhető – az egyoldalú visszavonás tilalmát a családjogi szabályok tükrében elemezve az a helyes értelmezés adódik, hogy a tilalom a túlélő házastárs esetében is fennáll. Az „egyoldalúság” ugyanis ebben a relációban a végrendelkező feleknek egymásra és a közös rendelkezésük alatt álló, a végrendelet tárgyát képező vagyonra vonatkozó rendelkezését érinti. Amennyiben a házasfelek a közös vagyonról közösen végrendelkeztek és az egyoldalú visszavonás tilalmát is vállalták, az a hagyatéki vagyonná váló közös vagyon tekintetében a túlélő házastársat továbbra is köti, a házastársa halála esetén – mivel az együttes visszavonás már nem lehetséges, az egyoldalú visszavonást pedig kizárták – nem tehet a közös végrendelet hatályát megszüntető újabb végrendeletet. Az egyező tartalmú helyettes örökös nevezésre is tekintettel csak ily módon nem sérül az elhunyt házastárs végakarata, amely az adott esetben arra irányult, hogy az örökhagyó halála után a „közös” hagyatékot a felperesek örököljék. A közös végrendelet 9. pontja kifejezetten alátámasztja ezt az értelmezést, hiszen meghagyja, hogy az utóbb elhunyt örökhagyó eltemettetéséről a felpereseknek mint helyettes örökösöknek kell gondoskodniuk.

[21] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság jogértelmezése volt a helyes, ennek megfelelően jogszabálysértés nélkül adott helyt jogerős ítéletével a keresetnek, ítéletét ezért a Kúria hatályában fenntartotta.