PÜ BH 2023/246

[1] A felperes mint gázigénylő és az É-D. F. Zrt. mint földgázelosztó 2015. június 15-én elosztói csatlakozási és fejlesztési szerződést kötött, amely alapján a felhasználási hely vásárolt kapacitása 2 000 m³/h, az éves prognosztizált földgáz mennyisége 2 500 000 m³/év volt. A felperes 133 038 324 forint fejlesztési díjat volt köteles fizetni, amelynek visszatérítését vállalta a földgázelosztó arra az esetre, ha a szerződés szerinti vásárolt kapacitás, valamint az éves prognosztizált felhasználás a csatlakozási pont rendelkezésre állását követően két egymás utáni teljes gázévben lekötésre, illetve átvételre kerül.

[2] A felperes mint felhasználó és az alperes mint kereskedő 2016. szeptember 5-én földgáz adásvételi szerződést kötöttek a 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. közötti időszakra, majd 2017. augusztus 23-án ismét földgáz adásvételi szerződés kötöttek a 2017 októberétől 2018 szeptemberéig terjedő időszakra. A szerződések 3. pontja szerint az alperes köteles volt a felhasználási helyen a gázelosztóval kötött kapacitáslekötési szerződésben megszabott teljesítménnyel és a szerződésben meghatározott földgáz mennyiséggel rendelkezésre állni.

[3] A szerződések mellékletét képezte az alperes üzletszabályzata (ÜSZ), amelynek 5. számú melléklete (ÁSZF) 6.5. pontja szerint: „A felek kötelesek kártérítést nyújtani egymásnak a Ptk. általános szabályai szerint. A felek kártérítési felelőssége felróhatóság esetén (elsősorban szerződésszegéskor) áll fenn, azaz mentesülnek a felelősség alól, ha bizonyítják, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a másik fél a kár elhárítására, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.” Az ÁSZF 6.5. pontja (2) bekezdésének második mondata szerint a felek megállapodnak abban, hogy kölcsönösen kizárják a kártérítési kötelezettség körében az elmaradt haszon jogcímén érvényesíthető követeléseket, amennyiben ezt jogszabályok lehetővé teszik.

[4] Az É-D. Zrt. jogutódja 2019. február 6-án arról tájékoztatta a felperest, hogy nem teljesültek maradéktalanul a csatlakozási szerződésben foglalt, a kapacitás lekötésre vonatkozó feltételek, ezért a fejlesztési díj visszatérítésére a társaság nem köteles. A tájékoztatás szerint a 2016/2017. gázévben 2 000 m³/h, míg a 2017/2018. gázévben csak 1 397 m³/h kapacitás lett lekötve.

[5] A felperes keresetében kártérítés címén az alperes 133 038 324 forint és annak 2019. február 6-tól a kifizetésig járó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:155. § (1) bekezdése szerinti kamata megfizetésére kötelezését kérte. Keresete jogi alapjaként a Ptk. 6:519. § (1) bekezdését, a 6:522. §-át, 6:532. §-át és a 6:155. § (1) bekezdését jelölte meg. Igénye ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperes nem kötötte le a 2017 augusztusában kelt földgáz adásvételi szerződés (a továbbiakban: 2017-es szerződés) 1. számú mellékletében meghatározott 2 000 m³/h kapacitás mennyiséget a földgázelosztónál, így nem teljesült az É-D. Zrt.-vel kötött csatlakozási szerződésben vállalt mennyiségi feltétel, ami miatt nem térítették vissza számára a 133 038 324 forint fejlesztési díjat. Állítása szerint a fejlesztési díjjal azonos összegű kár érte az alperes felróható magatartása miatt, amelyet elmaradt haszonként kívánt érvényesíteni. Hivatkozott az alperesi ÜSZ 5. számú mellékletének (ÁSZF) 6. pontjára, melynek értelmében szerződésszegés esetén is a deliktuális felelősség szabályai érvényesülnek. Vitatta, hogy az alperes károkozásából vagyoni előnye származott.

[6] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint nem volt tudomása a felperes és az É-D. Zrt. közötti csatlakozási szerződésről, így arról sem, hogy az éves 2.000 m³/h kapacitás lekötése a felperes számára milyen konkrét pénzbeli következményekkel jár. A 2017-es szerződésben nem is vállalt kötelezettséget arra, hogy ezt a kapacitást ténylegesen leköti, mivel a felperes a kapacitáslekötési jogát a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get.) 72. § (8) bekezdése és a földgáz adásvételi szerződés 3. pontja alapján átengedte részére. Kötelezettsége az volt, hogy az általa ténylegesen lekötött kapacitással álljon rendelkezésre, ami az adott esetben 1.397 m³/h éves kapacitást jelentett. A felperes előző évi gázfelhasználási adatai nem indokolták a 2.000 m³/h lekötését, ezért kötött le a 2017/2018. gázévre kevesebbet, amelyre a Get. 72. § (8) bekezdése és a szerződés alapján joga és lehetősége volt. Ezzel 28 632 225 forint megtakarítást realizált a felperes javára a rendszerhasználati díj vonatkozásában, amely összeggel – a károkozó magatartás esetleges megállapítása esetén – mindenképpen csökkentendő a felperesi követelés a Ptk. 6:522. § (3) bekezdése alapján.

[7] Az alperes a megismételt eljárásban előadta, hogy a felek az ÁSZF 6.5. pontjának (2) bekezdésében kizárták a kártérítési kötelezettség köréből az elmaradt haszon címén érvényesíthető követeléseket, ezért nem áll fenn jogellenesség, melynek hiányában a kereset nem lehet alapos. Álláspontja szerint ezen hivatkozása a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdés g) pontja alapján a jogi érvelése kiegészítéseként feltételhez nem kötött perfelvételi nyilatkozatnak minősül.

[8] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a keresetet elutasította.

[9] Jogi indokolása szerint az alperes már az alapeljárásban előterjesztette a Pp. 7. § (1) bekezdés 1. pontjának megfelelő és a Pp. 199. § (1) bekezdés [helyesen: (2) bekezdés] ba) pontja szerinti anyagi jogi kifogását, amikor a Ptk. 6:519. §-ának felhívásával állította, hogy nem okozott jogellenesen kárt a felperesnek, illetőleg mentesül a felelősség alól, mivel magatartása nem volt felróható. Az ÁSZF 6.5. pontjának a kártérítést kizáró rendelkezése nem jogszabályi rendelkezés, így anyagi jogi kifogásnak sem minősül, ezért az arra való konkrét hivatkozás hiányának nincs jelentősége és nem jelentheti az érdemi döntés korlátját.

[10] Kifejtette, hogy az alperesnek a megismételt eljárásban az elmaradt haszon mint kár megtérítését kizáró szerződéses rendelkezéssel kapcsolatos jogi érvelése – a Pp. 7. § (1) bekezdés 4. pontjára is figyelemmel – a Pp. 221. § (1) bekezdés g) pontja szerinti feltételhez nem kötött perfelvételi nyilatkozatnak minősül, az nem ellenkérelem-változtatás, hiszen az alperes továbbra is azt állította, hogy felperest a Pp. 6:519. § alapján nem illeti meg az érvényesíteni kívánt joga és nem is adott elő korábbi jogállításához képest eltérő vagy további anyagi jogi kifogást. Mindezek alapján a kereset elsődlegesen azért nem alapos, mert a felek kölcsönösen kizárták a kártérítési kötelezettség köréből az elmaradt haszon jogcímén érvényesíthető követeléseket.

[11] A fentiektől függetlenül az elsőfokú bíróság érdemben vizsgálta a felperes további tényállításait és jogi érvelését, valamint az alperes ezekhez kapcsolódó ellenkérelmét, illetőleg a kártérítési igény csökkentésével kapcsolatos hivatkozását.

[12] A Ptk. 6:518. § - 6:522. §-ára és 6:142. §-ára utalva kiemelte, hogy a Ptk. kártérítésre vonatkozó szabályai – a törvényben foglalt kivétellel – diszpozitívak, a kereset elbírálásakor a szerződések mellékletét képező ÁSZF rendelkezései az irányadóak. Az ÁSZF 6.5. pontjának (1) bekezdéséből következően a felek kizárták a Ptk. 6:142. §-ában írt szabály alkalmazását, ugyanakkor nem zárták ki a Ptk. kártérítésre vonatkozó általános szabályainak alkalmazhatóságát, így azt sem, hogy a károkozó fél csak az általa már a szerződésszegéskor előre látható károkért tartozik felelősséggel.

[13] Kifejtette, hogy a Ptk. 6:520. §-a szerint minden károkozás jogellenes. Az alperes nem vitatta a felperesnek a kár fennállásával és összegszerűségével kapcsolatos nyilatkozatát, hiszen egyezőan adta elő a 2017/2018-as gázév vonatkozásában, hogy a felperes 2.000 m³/h gázkapacitás lekötését kérte, a szerződésben ez került rögzítésre. Azt sem vitatta, hogy a szerződésben írtnál kevesebbet, éves 1.397 m³/h gázkapacitást kötött le a felperes részére, továbbá a felperesnek az É-D. Zrt-vel kötött csatlakozási és fejlesztési szerződés tartalmát sem. Mindezek alapján a felperest 133 038 324 forint kár érte, ami a visszatérítés elmaradásából származó elmaradt haszon, az alperes fenti magatartása pedig közrehatott a kár bekövetkeztében.

[14] A fentiekből kiindulva vizsgálta az elsőfokú bíróság az alperes magatartásának felróhatóságát. E körben kiemelte, hogy a Get. 72. § (8) bekezdése és a szerződés 3. pontja értelmében az alperes nem a felperessel, hanem a földgázelosztóval kötött kapacitási szerződésben megszabott teljesítménnyel volt köteles rendelkezésre állni a felhasználási helyen. Ebből következően nem a felek szerződésében megjelölt 2.000 m³/h teljesítmény számít megszabott teljesítménynek, hanem az alperes által a földgázelosztóval kötött szerződésben megszabott 1.397 m³/h kapacitást kellett biztosítania a felhasználási helyen. Az alperes tehát szerződésszerűen teljesített, továbbá magatartása nem felróható, ezért mentesül a felelősség alól és annak sincs jelentősége, hogy tudott-e a csatlakozási szerződés releváns rendelkezéseiről, valamint a visszatérítendő díj összegéről.

[15] Úgy ítélte meg, a felek által folytatott elektronikus levelezés és a tanúk vallomása nem támasztotta alá, hogy az alperesnek tudomása volt arról, miszerint a felperes részére fejlesztési visszatérítés jár, illetőleg melyek a visszatérítés konkrét feltételei és milyen összegű visszatérítésről van szó. A felperes a csatlakozási szerződés visszatérítéssel kapcsolatos releváns rendelkezéseit nem közölte az alperessel a 2017/2018-as gázévre vonatkozó szerződés megkötése előtt, sem azt követően olyan időpontban, hogy azokat teljesíteni lehessen. A felperes vonatkozó szóbeli és írásos közlései részben az előző gázévre vonatkoztak, továbbá nem voltak egyértelműek, „kategorikusak” és nem lettek kötelező szerződési feltételként sem megfogalmazva. Az alperesnek nem is kellett előre látnia az okozatosságot magatartása és a felperesnél esetlegesen felmerülő elmaradt vagyoni előny között. A 9/2014. (IX. 29.) MEKH rendelet vonatkozó rendelkezéseit ismernie kellett, de az általános szabályok ismerete nem alapozza meg az előreláthatóság törvényi feltételét. Az alperesnek tudnia kellett volna, illetőleg előre kellett volna látnia azt, hogy magatartásával a felperesnek miből eredően, milyen összegű kára származhat. Mindebből következően nem állapítható meg a Ptk. 6:521. § szerint az előreláthatóság a felperest ért kárral összefüggésben.

[16] Kitért arra is, hogy a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése értelmében a felperest mint károsultat terhelte a kármegelőzési kötelezettség felróható megszegése, mivel nem hozta az alperes tudomására a csatlakozási szerződésnek a visszatérítésre vonatkozó releváns feltételeit, így az emiatt keletkezett kárt az alperes ezen okból sem köteles megtéríteni.

[17] A Ptk. 6:522. § (3) bekezdésére utalással kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a kártérítési igény alapossága esetén azt csökkenteni kellene azzal a 28 632 225 forinttal, amivel ténylegesen kevesebb rendszerhasználati díjat fizetett a felperes, és ami az alperesnek arra a magatartására vezethető vissza, hogy kevesebb kapacitást rendelt meg a részére. A felperes eredménytelenül hivatkozott arra, hogy magasabb rendszerhasználati díjat tartalmazó ajánlat esetén nem kötött volna szerződést az alperessel, hiszen azt végül megkötötték.

[18] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperest 133 038 324 forint és annak a kereset szerinti kamata megfizetésére kötelezte.

[19] A másodfokú bíróság kiegészítette az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást az ÁSZF 6.5. pontjának tartalmával, egyebekben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást elfogadta ítélkezése alapjául.

[20] A korábbi hatályon kívül helyező végzésében foglaltakkal egyezően fenntartotta, hogy a Pp. rendelkezési és peranyagszolgáltatási elve az alperes vonatkozásában is irányadó és az érdemi döntés nem terjedhet túl az ellenkérelmén. Tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint önmagában a kereset elutasítására vonatkozó kérelem előterjesztése folytán nem terjeszkedett túl az ellenkérelmen, mert a Pp. 342. § (1) bekezdésének alkalmazása körében az írásbeli ellenkérelem érdemi részének a Pp. 199. §-a szerinti elemeit kell figyelembe venni. Amennyiben az elsőfokú bíróság érvelése helyes lenne, akkor az alperesnek nem is kellene a perben a Pp. szerinti tartalommal az ellenkérelem részeként jog- és tényállításokat előterjesztenie.

[21] Kiemelte a másodfokú bíróság: az alperes az alapeljárásban nem hivatkozott arra, hogy a felek kifejezett megállapodással kizárták az elmaradt haszon vonatkozásában a kártérítési felelősséget, ezért a felperesi igény érvényesíthetősége kizárt. Ezt a kereseti kérelem tényállítása, jogállítása, valamint a kettő között jogi érvelés cáfolataként [a perfelvétel lezárásakor hatályos Pp. 199. § (2) bekezdés bd) pont] sem adta elő. Ilyen tartalmú érdemi védekezésnek nyilvánvalóan nem minősül azon felperesi állítás elismerése, hogy az ÁSZF a felek szerződéses jogviszonyának részét képezi. Ebből következően a Ptk.-nak a felelősség általános szabályát rögzítő 6:519. §-ára történő alperesi utalás – az elsőfokú ítélet következtetésével szemben – nem értelmezhető akként, hogy az alapeljárásban előadott érdemi védekezés magában foglalta azt a védekezést, hogy kizárt az igény érvényesítése a felelősségkorlátozó rendelkezés okán.

[22] A másodfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdés g) pontjára utalva kifejtette: a fél az ellenfél hozzájárulása és e törvényben meghatározott feltételek nélkül írásban vagy tárgyaláson szóban bármikor hivatkozhat eltérő vagy további jogi érvelésre. Az alperes előadása azonban nem jogi érvelésnek minősül, mert a kifejtettek szerint az alapeljárásban nem hivatkozott tényre (az ÁSZF felelősséget kizáró rendelkezésére) alapította védekezését. A további tény előadása viszont a perfelvétel lezárását követően a Pp. 214. § (3) bekezdése alapján már nem megengedett. A kereset megalapozottságát ezért érdemben kellett vizsgálni.

[23] Egyetértett azzal, hogy a felek szerződésének és a Ptk. szabályozásának eltérése folytán az adott jogviszonyban a kártérítési felelősségre az ÁSZF 6.5. pontjának rendelkezései irányadók. Kiemelte, a felperes is arra hivatkozott, hogy a perbeli jogviszonyban szerződésszegés esetén is a deliktuális felelősség szabályai érvényesülnek az ÁSZF fenti pontja alapján. Helyes volt tehát az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is, hogy a felek kizárták a Ptk. 6:142. §-ában foglaltak alkalmazását.

[24] További értelmezést igénylőnek tartotta ugyanakkor a feleknek azt a szerződéses rendelkezését, miszerint a kártérítési felelősségük „felróhatóság esetén (elsősorban szerződésszegéskor) áll fenn” és a hibátlan teljesítés érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást kell tanúsítaniuk. Kiemelte: ebben a kikötésben keveredik a szerződésszegés mint a kontraktuális felelősség alapja és a felróhatóság, illetve annak hiánya, mint a deliktuális felelősség vizsgálatakor a mentesülés körében értékelendő körülmény.

[25] Rámutatott, hogy a szerződésszegés a Ptk. általános szabálya szerint bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradását jelenti (Ptk. 6:137. §). Ezzel szemben a felróhatóság hiánya a Ptk. 1:4. §-a értelmében a polgári jogi viszonyokban az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását foglalja magában. A felek megállapodásának idézett rendelkezéséből egyértelműen megállapítható, hogy a közöttük létrejött szerződéses jogviszony tekintetében a szerződésszegésből eredő kártérítési felelősséget kívánták szabályozni. Nem lehet kétséges, hogy a feltételben szereplő „adott helyzetben általában elvárható magatartásra” utalás a szerződésnek megfelelő magatartás tanúsítására irányuló elvárást foglalja magában, vagyis a szerződésszerű teljesítést.

[26] A fentiekből kiindulva mindenekelőtt az alperes szerződésszegését tartotta vizsgálandónak.

[27] Tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság kiindulópontját a károkozás általános tilalmából, ez ugyanis a szerződésen kívül okozott kárért fennálló felelősség szabálya. Ehhez képest kontraktuális felelősségnél – ami a perbeli kereset alapja – a károkozó magatartást a szerződésben vállalt kötelezettség megszegése jelenti. Amennyiben ez a szerződésszegés megállapítható, akkor lehet a felek által meghatározott rendelkezések szerint vizsgálni a szerződésszegő fél kártérítési kötelezettségének fennállását, illetve a kártérítés mértékét.

[28] A szerződésszegés körében a másodfokú bíróság helytállónak ítélte az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a Get. 72. § (8) bekezdése és a felek közötti 2017-es szerződés 3. pontja szerint az alperes a felperessel kötött szerződésben meghatározott földgáz mennyiséggel volt köteles rendelkezésre állni. Nem értett egyet ugyanakkor azzal, hogy nem a felperessel, hanem a földgázelosztóval kötött szerződésben megszabott teljesítményre vonatkozott az alperes rendelkezésre állási kötelezettsége, és ezért 1.397 m³/h kapacitást kellett biztosítania a felhasználási helyen. Hangsúlyozta: az alperes írásbeli ellenkérelme alapján nem volt vitás, hogy az adott gázév vonatkozásában maximálisan 2.000 m³/h gázkapacitás lekötését kezdeményezte a felperes, a szerződésben ez az igény került rögzítésre, ténylegesen azonban az alperes ennél kisebb gázkapacitást kötött le (2020. március 27-én kelt írásbeli ellenkérelem 2.4. pontja). Az sem volt vitás, hogy ezen mértékű lekötés a felperesnek a földgázelosztóval kötött szerződése alapján a visszatérítés feltétele volt.

[29] Rámutatott, az alperes e körben arra alapította a védekezését, hogy az elsőfokú bíróság által is idézett jogszabályi rendelkezés és szerződéses kikötés alapján joga és lehetősége volt a kisebb gázkapacitás lekötésére. Ezzel a hivatkozással összefüggésben kifejtette: a kapacitáslekötési jog átengedésére azért volt szükség, hogy a földgázkereskedő kapacitást köthessen le a felhasználó nevében a földgázelosztónál. Ez az adott esetben nem eredményezte azt, hogy a kereskedő eldönthette a felhasználó helyett, hogy annak milyen teljesítmény lekötésére van szüksége. A felperes a szerződésben rögzített 2.000 m³/h kapacitáslekötés tekintetében adta át a jogát, és sem a Get. 72. § (8) bekezdése, sem a szerződés 3. pontja nem adott lehetőséget az alperesnek az ettől való eltérésre. Ezt az értelmezést támasztották alá a perbeli tanúvallomások, illetve a felek levelezése, melyek alapján a másodfokú bíróság a szerződésszegés tényét megállapította abból következően, hogy az alperes nem tudta bizonyítani, miszerint jogszerű lehetősége volt a 2.000 m³/h kapacitásnál kisebb kapacitás lekötésére is.

[30] A másodfokú bíróság szerint nem volt vitás a perben, hogy a kártérítési felelősség fennállásának megállapításához a felek megállapodása értelmében a Ptk. 6:521. § szerint vizsgálni kellett az előreláthatóságot. Kiemelte: az alperes sem vitatta, hogy a földgázpiac professzionális résztvevőjeként tisztában volt az irányadó jogszabályi rendelkezésekkel, e körben azzal, hogy a felek között létrejött első megállapodás időpontjában (2016. szeptember 5.) hatályos 9/2014. (IX. 29.) MEKH rendelet 9. § (3) bekezdése és a 2017-es szerződés időpontjában (2017. augusztus 23.) hatályos 11/2016. (XI. 14.) MEKH rendelet 50. § (3) bekezdése egybehangzóan úgy rendelkezett, hogy a földgázelosztó köteles a beruházás teljes összege és a csatlakozási díj különbözetének, vagy a (5) bekezdés szerinti esetben a beruházás teljes összegének visszafizetését megkezdeni a felhasználó részére, ha a beruházás tervezésekor figyelembe vett kapacitásigény az üzembe helyezést követő két egymást követő teljes gázévben teljes mértékben lekötésre és legalább a gázévente tervezett mennyiség átvételre került.

[31] Az alperes azon hivatkozásával kapcsolatban, miszerint nem ismerte a konkrét esetben a visszafizetés feltételeit, a másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy a jogszabály alapján kizárólag két releváns feltétel van, és ezek egyike a beruházás tervezésekor figyelembe vette kapacitásigény teljes mértékű lekötése az üzembehelyezést követő két egymást követő teljes gázévben. Ez a per tárgya, amihez többletfeltétel nem kapcsolódik, ilyet az alperes sem jelölt meg. Ebből következően önmagában abból, hogy új beruházás valósult meg a felperes esetén, továbbá abból, hogy felperes kifejezetten fontosnak tartotta a 2.000 m³/h lekötését, az alperesnek mint a földgázpiacon nagy gyakorlattal rendelkező kereskedőnek előre látnia kellett, de legalább látnia kellett volna, hogy amennyiben a szerződésben meghatározott lekötés nem valósul meg, a felperes elesik a visszatérítéstől, amihez nem kellett ismernie a felperes földgázelosztóval kötött szerződésének részleteit.

[32] A másodfokú bíróság kitért arra is, hogy a károkozónak nem kell előre látnia a kár bekövetkezéséhez vezető teljes oksági folyamatot, csupán azt kell felismernie, hogy az adott magatartás, mulasztás milyen jellegű és nagyságrendű kárt okozhat. Az előreláthatóság követelménye tehát nem értelmezendő akként, hogy a károkozónak a várható kockázatot részleteiben, a kárkövetkezmények összegszerűségére kiterjedően ismernie kell. Elegendő, de egyben szükséges is, hogy a fél felismerhette: egy esetleges károkozó magatartása milyen jellegű és milyen nagyságrendű kárt idézne elő. Így az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy nem ismerte a csatlakozási szerződést, illetőleg annak pontos tartalmát.

[33] A kifejtettekből következően a másodfokú bíróság tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság következtetését, miszerint a felperes azzal, hogy nem hozta az alperes tudomására a csatlakozási szerződés releváns feltételeit, felróható módon megszegte a Ptk. 6:525. § (1) bekezdésében írt kármegelőzési kötelezettségét. Kiemelte: semmilyen adat nem merült fel a perben arra – ilyenre az alperes sem hivatkozott –, ami alapján a felperes tudomást szerezhetett volna arról, hogy a 2016-os szerződéstől eltérően, a lényegében egyező tartalommal megkötött 2017-es szerződés alapján nem került lekötésre a 2 000 m³/h kapacitás.

[34] A kártérítés Ptk. 6:522. § (3) bekezdése szerinti csökkentése kapcsán a másodfokú bíróság rögzítette, az alperes e körben azt állította, hogy a 2.000 m³/h kapacitás lekötése esetén a felperesnek a ténylegesen megfizetett 25 654 174 forint rendszerhasználati díj helyett 54 286 399 forintot kellett volna fizetnie. E számítását az elsőfokú eljárásban a 13/2006. (XII. 20.) MEKH rendeletben szereplő egységárakból vezette le. A fellebbezési tárgyaláson viszont az alperes azt adta elő, hogy a rendszerhasználati díj a kapacitásgazdálkodásra is figyelemmel áralku eredménye, így tudnak versenyképesek lenni egymással az ajánlatok. Ennek megfelelően nem is állította, hogy a felperes által ténylegesen fizetett rendszerhasználati díj a hivatkozott rendeletben meghatározott egységárnak felel meg, melyből következően az annak alapján számított megtakarítás nem támasztja alá kétséget kizáróan a károkozó magatartása folytán felperesnél állított vagyoni előnyt. Nem tartotta figyelmen kívül hagyhatónak azt sem, hogy nem merült fel arra utaló adat, miszerint a 2016-os gázévben 50 millió forintos nagyságrendű rendszerhasználati díj fizetésére volt köteles a felperes. Erre tekintettel a felperesnél jelentkező vagyoni előny kétségtelen bizonyítottságának hiányában nem látott lehetőséget a kártérítés csökkentésére.

[35] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és – kérelme tartalmát [Pp. 110. § (3) bekezdés] tekintve – a keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyása érdekében.

[36] Eljárásjogi hivatkozásai körében az alperes az érdemi döntés korlátait szabályozó Pp. 342. § (1) és (3) bekezdéseit súlyosan sértőnek tartotta a jogerős ítélet szerződésértelmezéssel kapcsolatos [42] és [43] pontjaiban foglaltakat, miután a perben nem volt vitatott, hogy a felek szerződései és a Ptk. alapján a kártérítési felelősségre az ÁSZF 6.5. pontja volt irányadó, így a felek között a deliktuális felelősség szabályai érvényesülnek. A felek által nem vitatott szerződéses rendelkezés másodfokú bíróság általi értelmezése a Pp. 370. § (1) bekezdésének sérelmét is jelenti, miután a másodfokú bíróság túllépte felülbírálati jogkörét, túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen, valamint a fellebbezésen és a fellebbezési ellenkérelmen, megsértve a Pp. 2. § (2) bekezdését is.

[37] A Pp. 7. § (1) bekezdés 1., 4. és 8. pontjait, a Pp. 199. § (2) bekezdés b) pontja és ba) és bc) alpontjait, a Pp. 203. § (2) bekezdését, a Pp. 221. § (1) bekezdés g) pontját, valamint 342. § (1) bekezdését sértőnek tartotta, továbbá a másodfokú bíróság jogerős ítélet [38]–[40] pontjaiban az ellenkérelme tartalmával összefüggésben kifejtetteket. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felsorolt jogszabályhelyeket, amikor az alapper perfelvételi iratainak rögzítésénél nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a perfelvételi tényállítás körében tett nyilatkozata szerint az ÁSZF egészét kell alkalmazni, mely nyilatkozatát a felperes nem vitatta. Az ÁSZF egészére történt hivatkozása így nem vitatott tényállítás volt, melyet a Pp. 183. § (1) bekezdésére és 199. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontjára figyelemmel a bíróságnak valósnak kell elfogadnia. Kifejtette a Pp. 7. § (1) bekezdés 1., 4. és 8. pontjai értelmében az anyagi jogi kifogásnak anyagi jogi jogszabályi rendelkezéssel kell nyugodnia. Ez alapján a felek szerződése nem lehet anyagi jogi kifogás, annak pusztán a jogi érvelés körében van jelentősége, annak kapcsán, hogy az anyagi jogi kifogásként megjelölt anyagi jogi jogszabályi rendelkezéssel a felek szerződése milyen viszonyban van. Részéről az anyagi jogi kifogás megjelölése a Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pontja alapján a Ptk. 6:519. § megjelölésével megtörtént, továbbá hivatkozott az ÁSZF 6.5. pontjában foglalt kikötésre és a korábban megtett jogi érvelése kiegészítésével megfelelő kontextusba hozta a kártérítési igény alaptalanságát.

[38] Szerinte a másodfokú bíróság jogi indokolása a felelősségkorlátozó rendelkezés körében – miszerint az ő előadása nem jogi érvelésnek minősül, mert az alapeljárásban nem hivatkozott tényre (az ÁSZF felelősséget kizáró rendelkezésére) – kiüresíti a Pp. 221. § (1) bekezdés g) pontját, így egyrészt iratellenes, másrészt jogsértően figyelmen kívül hagyja az ÁSZF egészének alkalmazása körében nem vitatottan már az alapeljárási szakban tett tényállítását. Kifejtette, a Pp. a tényállítások esetén nem írja elő annak részletességét. Az ÁSZF egészének alkalmazására vonatkozóan tett konkrét tényállítását a felperes nem vitatta, így az a perfelvétellel rögzült. Az, hogy ez egy konkrét szerződéses rendelkezés helyett e szerződéses feltételek egészét, mindegyikét hivatkozta, még nem teszi a tényállítását meg nem történté, amit álláspontja szerint az elsőfokú bíróság kezelt megfelelően. Ehhez képest a másodfokú bíróság jogellenes szűkítést alkalmazott, amellyel ő utólag hátrányba került, hiszen nem vitatott tényállítása egészét hagyta figyelmen kívül amiatt, mert egy részt kifejezetten nem emelt ki abból. Mindez érvelése értelmében ellentmond a jogértelmezésben is alkalmazott formállogika szabályainak, mely szerint az egész halmaznak (jelen esetben az ÁSZF összes pontjának) a részhalmaz (jelen esetben az ÁSZF 6.5. pontja) is részét képezi.

[39] Az alperes a jogerős ítélet Ptk. 6:59. § (2) bekezdése ütközése körében is utalt az ÁSZF egésze alkalmazásával kapcsolatos tényállítására, és arra, hogy e jogszabályhely alapján a felek szabadon állapíthatták meg szerződésük tartalmát, így jogszerűen kötötték ki az elmaradt haszon kárként történő kölcsönös érvényesítésének kizárását. E kikötésre a perben hivatkozás történt, melyet az elsőfokú bíróság helyesen vett figyelembe, míg a másodfokú bíróság ezzel kapcsolatos megváltoztató határozata jogsértő.

[40] Az alperes a Ptk. 6:519. §-ának megsértésével összefüggésben rámutatott, hogy a felperes keresetét alapvetően e jogszabályhelyre alapította, mely azon alapult, hogy a felek az ÁSZF 6.5. pontjában a Ptk. deliktuális kártérítési szabályait rendelték alkalmazni egymás közötti viszonyukban, aminek generál klauzulája a Ptk. 6:519. §-a, ezért ez volt – és a szerződés alapján ez lehetett – a felperes igényérvényesítésének jogalapja. Ehhez igazodva pedig kizárólag ez lehetett az ő anyagi jogi kifogása is, melyet az alapeljárásban megjelölt. Az ÁSZF 6.5. pontja kizárta elmaradt haszon címén a kár érvényesíthetőségét, így közöttük a jogellenesség, a felróhatóság, és az érvényesíthető kár e felelősségkorlátozással valósult meg közöttük a Ptk. 6:519. §-a alapján, amire tekintettel az elmaradt haszon nem jogellenes, és nem felróható relációjukban. Hivatkozása szerint a deliktuális kártérítési felelősség körében nincs más megjelölhető, ami anyagi jogi kifogásának jogalapja lehetne, a Ptk. 6:520. § nem bővíthető taxatív felsorolás, melybe a szerződés fenti kikötése nem fér bele, így a felelősségkizárás egyetlen, a keresethez igazodó jogalapja a Ptk. 6:519. §-a.

[41] Az alperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a Ptk. 6:522. § (3) bekezdését sértve hagyta figyelmen kívül a felperesnél mutatkozó vagyoni előny kártérítést csökkentő voltát. Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság a két gázév szerződéseit összemosta, holott azokat önállóan kellett volna értékelni, tovább figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt bizonyító tényeket, nevezetesen, hogy ő a kapacitás gazdálkodás körében ténylegesen lekötött éves kapacitásmennyiség figyelembevételével állapította meg ajánlatában a fajlagos kapacitási díjat 1 202 forint/kWh/h/évben. Utalt a lekötéskor hatályos 13/2016. (XII. 20.) MEKH rendeletben meghatározott 2 543,88 forint/kWh/év éves kapacitásdíjra. Hivatkozása szerint neki mint kereskedőnek a rendszerüzemeltetőknél kellett lekötnie a kapacitást, aminek költségét a rendeleti egységáron kell megfizetni, ezért a másodfokú bíróság jogellenesen tartotta azt puszta áralku eredményének. Tanúvallomásra utalva hangsúlyozta, megtérülési számításban is levezette, hogy ez kapacitásgazdálkodási versenyképesség eredménye, amelyre figyelemmel a megállapított rendszerhasználati díj is versenyképes tud lenni, mert a tényleges fogyasztáshoz igazodik. Kifejtette, amennyiben az alperes 2000 m³/h kapacitást kötött volna le, ezzel a díjjal számolva összesen 54 286 399 forint rendszerhasználati díjat kellett volna fizetnie, amihez képest a 2017/2018. gázév vonatkozásában 28 632 225 forint rendszerhasználati díjmegtakarítás realizálódott.

[42] Az alperes a Get. 72. § (8) bekezdésének megsértésével összefüggésben fenntartotta korábbi álláspontját abban a tekintetben, miszerint e jogszabályhely értelmében a felhasználó köteles átengedni a felhasználási helyre vonatkozó felhasználói kapacitás lekötési jogát a földgázkereskedő részére, legfeljebb a vásárolt kapacitás mértékéig. A lekötött kapacitás minden földgáz adásvételi szerződés szükségképpeni eleme, önmagában azonban ebből az adatból nem következik, hogy a lekötött kapacitásmennyiségre a felhasználónak ténylegesen szüksége van. A tényleges fogyasztás a működés során eltérő kapacitásokat igényel, így a tényleges fogyasztás a rendelkezésre álló, lekötött kapacitásmennyiségtől eltérhet, ezért biztosítja a Get. – és a perbeli szerződés – a földgázkereskedőnek a lekötött kapacitásmennyiséggel való kapacitásgazdálkodás jogát, egyúttal kötelezettségét. Emiatt lett volna lényeges, hogy a felperes kifejezetten jelezze részére, hogy 2000 m³/h kapacitás teljes lekötéséhez kifejezett érdeke fűződik a visszatérítés miatt. Hangsúlyozta, nem arra vállalt kötelezettséget, hogy a felperes mint felhasználó által jelzett 2000 m³/h gázkapacitást köti le az elosztói engedélyes felé, hanem, hogy ezen kapacitás lekötési szint mértékéig a felperes bármelyik, a szerződésben szereplő időszakon belüli időpontban kapacitástúllépési pótdíj nélkül fogyaszthat. A kifejtettekre tekintettel iratellenesnek és az említett Get. szabályt és a Ptk. 6:59. § (2) bekezdésében foglaltakat is sértőnek tartotta a másodfokú ítéletben a rendelkezésre álló bizonyítékok (tanúvallomások, az egyes szerződések 3. pontjai) értékelését.

[43] Az alperes felülvizsgálati álláspontja szerint a jogerős ítélet a kialakult bírósági gyakorlattól jogkérdésben is eltér. E körben a BDT 2018.3878. számú jogeseti indokolására, továbbá a BH 2021.259. számon közzétett jogeset indokolásában foglaltakra utalt.

[44] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történt fenntartását célozta, felülvizsgálati eljárási költségei megállapítása mellett.

[45] Az alperes felülvizsgálati kérelmében előadott eljárásjogi hivatkozásai kapcsán kifejtette, a másodfokú bíróság jogerős ítéletében nem terjeszkedett túl a kérelmeken, a felek által megjelölt jogszabályhelyekre hivatkozással hozta meg döntését, azt nem helyezte más jogalapra a felek kérelmeiben feltüntetettekhez képest.

[46] Az ÁSZF 6.5. pontja a szerződésszegést és az annak megfelelő magatartást azonosítja az általában elvárható magatartás körében értékelendő körülményként. A per tárgya nem vitatottan az volt, hogy az alperes követett-e el szerződésszegést, és ebben a körben úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A másodfokú bíróság jogerős ítéletének meghozatalakor ennek mentén, ezt vizsgálva döntött. Nem vizsgált olyan kérdést, amelyre a felek nem hivatkoztak a perben.

[47] Kifejtette, a jogerős ítélet nem jogsértő abban a körben sem, hogy a felelősségkorlátozással történt alperesi hivatkozás a perfelvétel lezárását követően már nem megengedett. Ezáltal a jogerős ítélet nem sérti a felperes által hivatkozott eljárási szabályokat. Az alperes ellenkérelmi hivatkozásai – ennek keretében a Ptk. 6:519. §-ára történt hivatkozása – olyan mértékben általános volt, hogy a másodfokú bíróság jogszerűen jutott arra a következtetésre, miszerint az alperes érdemi védekezése nem tartalmazta a felelősségkorlátozásra való utalást, sem tényként, sem jogként, figyelemmel arra is, hogy a Ptk. 6:159. §-a nem anyagi jogi alapja a felelősségkorlátozásnak. Erre tekintettel az alperes nyilatkozatai nem minősültek érdemi védekezésnek, a felelősségkorlátozásra való hivatkozásnak.

[48] Vitatta továbbá, hogy a Ptk. 6:519. §-ára való hivatkozás megfelelő anyagi jogi kifogás volna a felelősségkorlátozás körében. Az említett jogszabályhely sem felelősségkorlátozó rendelkezést, sem a megtérítendő kár mértékéről való rendelkezést nem tartalmaz. Az alperesnek anyagi jogi kifogásként azt kellett volna megjelölnie, hogy a felek a Ptk. mely jogszabályhelye alapján tértek el a 6:522. § (1) bekezdésétől, illetve (2) bekezdés b) pontjától. Az alperes a Ptk. 6:519. §-ára csak abban a körben hivatkozott, hogy szerződésszerűen járt el, tehát magatartása jogszerűsége, azaz a kártérítési jogalap hiánya tekintetében hivatkozott rá, és nem a felelősségkorlátozás körében.

[49] Fenntartotta továbbá, hogy a felelősségkorlátozásra való hivatkozás a perfelvétel lezárását követően elő nem terjeszthető jogi érvelés. Az alperes tényként nem hivatkozott az ÁSZF-beli felelősségkorlátozó klauzulára, és arra vonatkozóan sem tett nyilatkozatot, hogy milyen jogszabályi alapon mentesül a felelősség alól az elmaradt haszon tekintetében. A perfelvétel lezárása után a felelősségkorlátozásra történt hivatkozása olyan érdemi védekezésnek minősül, ami az ellenkérelem módosítását jelentené, és a Pp. szerint nem megengedett a perfelvételi szakot követően.

[50] Utalt arra is, hogy a felelősségkorlátozó rendelkezés ÁSZF-beli megfogalmazása feltételes, így a felelősségkorlátozásra történt kifogáskénti hivatkozásnál az alperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy a hivatkozott feltétel fennáll az adott károkozás tekintetében, ilyen nyilatkozatot azonban az alperes védekezésében nem adott elő.

[51] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében vitatta továbbá az alperes által megjelölt anyagi jogi jogszabályok megsértését és azt, hogy a másodfokú ítélet jogkérdésben eltért volna a kialakult bírói gyakorlattól.

[52] A felülvizsgálati kérelem tartalmára tekintettel a Kúria mindenekelőtt a felülvizsgálati eljárás kereteit és annak jogi természetét rögzíti az alábbiak szerint.

[53] A felülvizsgálati eljárás nem a per folytatása, hanem szigorú eljárási szabályok szerinti rendkívüli perorvoslat. Tárgya a jogerős ítélet [Pp. 406. § (1) bekezdés], amelynek jogszabálysértő voltát a Pp. 423. § (1) bekezdésének főszabálya értelmében a Kúria kizárólag a felülvizsgálati, és – ha előterjesztettek – a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabálysértések tekintetében vizsgálhatja.

[54] Amint arra a Kúria már számos határozatában (pl.: Pfv.V.21.336/2020/5., Pfv.V.20.066/2021/8., Pfv.V.20.130/2021/5., Pfv.V.20.477/2022/6., Pfv.V.20.561/2022/8., Pfv.V.20.707/2022/4., Pfv.V.20.794/2022/4., Pfv.V.21.049/2022/5.) rámutatott, az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak a Pp. hatályba lépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. PJE határozat rendelkezései szerint a Kúria a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK véleményt (a továbbiakban: PK vélemény) – a 2. pontjának kivételével – a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintette. A PK vélemény 3. pontja által megerősítetten a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti (PK vélemény 3. pont). Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel (PK vélemény 4. pont). Lényeges továbbá, hogy a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (Kúria Pfv.V.20.797/2016/11., közzétéve: BH 2017.232.II.).

[55] A fentieknek az alperes eljárásjogi hivatkozásai tekintetében volt többirányú jelentősége.

[56] Az alperes felülvizsgálati kérelmében az alapperben tett nyilatkozata értelmezése (felülvizsgálati kérelem 4.1.2. pont), a kapacitáslekötés, valamint a felperes visszatérítési érdekeltségének ismerete tekintetében (felülvizsgálati kérelem 4.2.3., és 4.3.5. pontok) hivatkozott a jogerős ítéletben megállapított tényállás megalapozatlanságára, állítva tényállításai, illetve a bizonyítékok (kiemelten: tanúvallomások) értékelésének és mérlegelésének iratellenes, téves voltát a másodfokú bíróság részéről. Eljárásjogi oldalról azonban e hivatkozásaihoz adekvát jogszabálysértést [Pp. 279. § (1) bekezdés] nem jelölt meg, amire tekintettel azok érdemben nem voltak vizsgálhatók a felülvizsgálati eljárás során. Ebből következően pedig a jogerős ítéletben megállapított tényállást is irányadónak kellett tekinteni.

[57] Az így meghatározott felülvizsgálati keretek között eljárva a Kúria a felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy az alperes által megjelölt, érdemben vizsgálható okokból a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért a felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[58] Az alperes eljárásjogi alapú felülvizsgálati érvelésének központi elemét képezte a kérelemhez kötöttség (rendelkezési elv) többrétű megsértésének állítása. E körben egyrészről az ÁSZF 6.5. pontja alkalmazásának másodfokú bíróság általi vizsgálatát sérelmezte, másrészről az alapeljárásban tett perfelvételi nyilatkozata körében az ÁSZF egészére történt hivatkozása, továbbá a Ptk. 6:519. §-ára való hivatkozása – mint anyagi jogi kifogása – másodfokú bíróság általi megítélését, valamint ezzel összefüggésben a felelősségkorlátozó ÁSZF rendelkezés értékelését kifogásolta, megsértett jogszabályhelyként a Pp. 2. § (2) bekezdését, 342. § (1) és (3) bekezdését, 370. § (1) bekezdését, továbbá kapcsolódóan a Pp. 7. § (1) bekezdés 1., 4. és 8. pontjait, 199. § (2) bekezdés ba) és bc) pontjait, 203. § (2) bekezdését, valamint 221. § (1) bekezdés g) pontját jelölve meg.

[59] Az alperes fenti hivatkozásainak kiindulópontja téves. Ezzel összefüggésben a Kúria az alábbiakra mutat rá.

[60] A Ptk. 6:519. §-a a felek szerződésében sajátos módon a szerződésszegéssel okozott károk megtérítése iránti igények esetén a felek által szerződési szabadságuk (Ptk. 6:59. §) körében alkalmazni rendelt szerződésen kívül okozott károkért való (deliktuális) kártérítési felelősség általános szabályát rögzíti. A felperes nem vitásan erre alapította a keresetét.

[61] Az alperes ellenkérelmében vitatta az e jogszabályhely szerinti kártérítési felelősségének fennálltát. Írásbeli ellenkérelme mint perfelvételi irat [Pp. 7. § (1) bekezdés 16. pont] e nyilatkozatot tartalmazó része azonban nem tekinthető a Pp. 7. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott anyagi jogi kifogásnak, ezáltal a Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti hivatkozásnak sem. Önmagában ugyanis annak tagadása, hogy fennállnának a felperes kártérítési keresete Ptk. 6:159. §-a szerinti anyagi jogi feltételei, az ellenkérelem klasszikus tartalmát, a keresetlevél érdemi részében előadottakra vonatkozó cáfolatot, azaz a kereset jogalapja körében vizsgálandó törvényi tényállási elemek fennálltának vitatását jeleníti meg. Erre tekintettel ez az ellenkérelmi tartalom nem a Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja, hanem ugyanezen jogszabályhely bb) alpontja körében értelmezhető. A felperes által a kereset jogalapját illetően hivatkozott anyagi jogi norma tekintetében önmagában annak alperes általi vitatása (egyfajta „negatív állítása”), hogy nem állnak fenn az adott jogszabályhely [az adott esetben a Ptk. 6:159. §] törvényi tényállási elemei, az alperes ezirányú hivatkozását nem teszi anyagi jogi kifogássá. Utóbbi esetében ugyanis – a Pp. 7. § (1) bekezdés 1. pontjában rögzített definíciójából adódóan – a keresettel (ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is) érvényesített jog érvényesíthetőségét kizáró, megszüntető vagy gátló anyagi jogi rendelkezésre történő (többlet) hivatkozás szükséges. Ettől független kérdés, hogy az eredményes vitatás, illetve az eredményes anyagi jogi kifogás jogkövetkezménye (joghatása) adott esetben azonos (a kereset elutasítása, illetve részbeni elutasítása) lehet.

[62] Miután az alperes fenti perfelvételi nyilatkozata nem minősül anyagi jogi kifogásnak, az ezzel kapcsolatos minden további eljárásjogi alapú felülvizsgálati hivatkozása is alaptalan.

[63] Az ÁSZF, illetve annak 6.5. pontjával kapcsolatos alperesi érvelés kapcsán a Kúria arra mutat rá: annak vizsgálata a megismételt eljárás fellebbezési szakában a kereset anyagi jogi alapjának vizsgálata körében nyilvánvalóan szükséges volt, e körben a másodfokú bíróság nem sértette meg a kérelemhez kötöttség elvét, mert vizsgálatának hatóköre a felperes által kereseti kérelmében hivatkozott ezen általános szerződési feltétel keretein belül maradt.

[64] Az ÁSZF 6.5. pontja (2) bekezdésének második mondata (az elmaradt haszon címén érvényesíthető követelés kizárása) pedig a felperes kereseti kérelmének jogcíme tekintetében irreleváns volt. A Pp. 170. § (2) bekezdés b) és c) pontjára tekintettel a felperesnek keresetlevelében az érvényesíteni kívánt jogot kell megjelölnie a jogalap és az azt megalapozó tények feltüntetésével. A Pp. alkalmazásában – az 1952. évi Pp.-vel szemben – érvényesülő „jogcímhez kötöttség” az adott ügyben a kártérítés iránti anyagi jog érvényesítéséhez való kötöttséget jelentette, ami nem azonos az anyagi jogi kárfogalomnak a Ptk. 6:522. § (2) bekezdése a), b) és c) pontjaiban a kártérítési kötelezettség terjedelme körében meghatározott kárösszetevőkhöz (kárfajtákhoz) való kötöttséggel. Ehhez képest csupán megjegyzi a Kúria: kereseti kérelme tartalmát tekintve a jelen ügyben kártérítésként nem elmaradt haszon (elmaradt vagyoni előny, lucrum cessans) iránti igényt érvényesített a felperes, hanem az eredetileg az általa az elosztói csatlakozási és fejlesztési szerződés alapján kifizetett fejlesztési díj – alperes jogellenes (szerződésszegő) magatartásával összefüggésben – elmaradt visszafizetése miatt a vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés (kártípusát tekintve: tényleges kár, damnum emergens) iránti igényt. Ezt pedig mint kártérítési igényt az előzőekben kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság eljárásjogi jogsértés nélkül ítélhette meg.

[65] A jogerős ítélet a deliktuális kártérítési felelősség anyagi jogi szabályait sem sérti. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg az alperes szerződésszegésének – ezen keresztül jogellenes magatartásának –, valamint a felperest ért kárnak és az ezek közötti okozati összefüggésnek a létét.

[66] A szerződésszegő magatartás körében az alperes tévesen, kiterjesztően értelmezte a Get. 72. § (8) bekezdése szerinti kapacitáslekötési jog átengedését. A Kúria e körben a másodfokú bíróság jogerős ítélete X.2. pont [48]–[52] pontjaiban kifejtett indokaival mindenben egyetértett, mely indokokra a Pp. 405. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 386. § (4) bekezdése alapján – azok megismétlése nélkül – e helyütt visszautal. Kiemeli, hogy sem a Get. 72. § (8) bekezdéséből, sem a szerződés 3. pontjából nem vonható okszerűen az alperes által hivatkozott következtetés. A peres felek közötti szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek az előzményi (elosztói csatlakozási és fejlesztési) szerződéssel összhangban értelmezendők, így az alperest nem illette meg a felperes gázelosztóval kötött szerződésében meghatározott teljesítmény (kapacitás) „felülbírálatának” joga. Erre tekintettel a visszatérítésre jogalapot biztosító kapacitásnál kevesebb lekötésével szerződésszegést valósított meg.

[67] Helytállóan ítélte meg a másodfokú bíróság a Ptk. 6:521. § szerinti előreláthatóság kérdését is. Az e körben kifejtett indokaival (jogerős ítélet X.3. pont [53]–[58] pontok) a Kúria szintén egyetértett, így a fentiekkel egyező jogszabályhelyek alapján azokra ugyancsak visszautal, kiemelve, hogy az alperestől – mint a földgáz-kereskedelmi piac professzionális szereplőjétől, szakcégtől – értelemszerűen elvárható a saját szerződéskötését szükségszerűen megelőző elosztói csatlakozási és fejlesztési szerződésnek a saját (földgáz adásvételi) szerződéseire is kiható feltételeinek ismerete, és azok megszegése esetén a szerződő partnerét érintő (adott esetben hátrányos) jogkövetkezmények előre látása is. A Kúria emellett kitér rá, tanúvallomással és okirattal (2016. szeptember 28-i e-mail) bizonyított, hogy az alperes előtt tényszerűen ismert volt a felperes kapacitás lekötési érdekeltségének jelentősége az új beruházás keretében kötött szerződés alapján várt visszatérítés tekintetében.

[68] Alaptalanul hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben történt eltérésre. E körben a Kúria megjegyzi, hogy e hivatkozás keretében a Pp. 406. § (1) bekezdése, illetve 413. § (1) bekezdés c) pontja szerinti „a Kúria közzétett határozata” kifejezés alatt – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontjára és 41/B. § (1) bekezdésére is tekintettel – a Kúria által 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) közzétett határozatot kell érteni.

[69] A Kúria BH 2021.259. számon közzétett Pfv.V.21.339/2021/9. számú ítéletének az alperes által felülvizsgálati kérelmében idézett ún. BH-vezérmondatából is kitűnően – és a kúriai határozat [45]–[50] pontjai együttes tartalmából megállapíthatóan – a Kúria a Ptk. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) kontraktuális és deliktuális kártérítési felelősségi rendszerét vetette össze, bemutatva a két felelősségi forma közötti döntő különbséget, a mentesülés szabályainak eltérő alapra helyezését, és annak jelentőségét. A jelen felülvizsgálati eljárással érintett jogerős ítéletben a másodfokú bíróság által adott jogi indokolás elvi jelentőségű jogkérdésben nem ellentétes a hivatkozott kúriai határozatban foglaltakkal.

[70] A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott és érdemben vizsgálható okokból – sem jogszabálysértés miatt, sem a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben történő eltérés miatt – nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta.