GÜ BH 2023/249

[1] Az I. rendű alperes eladó és II. rendű alperes vevő között 2017. augusztus 14-én két adásvételi szerződés jött létre.

[2] A P1 hrsz. alatti, 2625 nm alapterületű, „kivett szálloda” megnevezésű és a P2 hrsz. alatt nyilvántartott, 5063 nm alapterületű, „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés (a továbbiakban: adásvételi szerződés1) 2.1 pontja szerint a P1 ingatlan vételára 580 000 000 forint, a P2 alatti ingatlan vételára 20 000 000 forint, összesen 600 000 000 forint. A felek rögzítették, hogy a vételárat arra tekintettel állapítják meg, hogy az ingatlan jelenleg teljeskörű felújításra szorul, jelen állapotában rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. A vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapjára bejegyzett terheket is. A vevő az ingatlant e terhek ismeretében vásárolta meg. A 3.1. pontban a felek rögzítették, hogy a vevő a vételárat olyan módon fizeti meg az eladó részére, hogy az eladónak a vevővel szemben fennálló 600 000 000 forint összegű követelésébe azt beszámítja. A 4.1. pont szerint a vevő a szerződés aláírásának napján, a szerződéskötést megelőzően birtokba lépett és a 6.1. pont szerint az eladó hozzájárult a II. rendű alperes vevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez. Ennek alapján a II. rendű alperes tulajdonjoga vétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került 2017. augusztus 21-én. A P1 szálloda 2017. augusztus 29-én leégett.

[3] A G hrsz. alatti, 1.2579 nm alapterületű, „kivett szálloda és udvar” megnevezésű ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés (a továbbiakban: adásvételi szerződés2) 2.1 pontja szerint az ingatlan vételára 300 000 000 forint. Felek a vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapján bejegyzett terheket is. Vevő az ingatlant a terhek ismertében vásárolta meg. A 3.1. pontban a felek rögzítették, hogy a vevő a vételárat olyan módon fizeti meg az eladó részére, hogy az eladónak a vevővel szemben fennálló 300 000 000 forint összegű követelésébe azt beszámítja. A 4.1. pont szerint a vevő a szerződés aláírásával birtokba lépett és a 6.1.pont szerint az eladó hozzájárult a II. rendű alperes vevő tulajdonjogának az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzéséhez. Ennek alapján a II. rendű alperes tulajdonjoga vétel jogcímén az ingatlan- nyilvántartásba bejegyzésre került 2017. augusztus 21-én.

[4] Az I. és a II. rendű alperesek 2017. szeptember 18-án mindkét adásvételi szerződést módosították.

[5] Az adásvételi szerződés1-t oly módon módosították, hogy a vételárról rendelkező 2.1. pontot hatályon kívül helyezték és megállapodtak abban, hogy a vételár 240 000 000 forint, melyből a P1 alatti ingatlan vételára 220 000 000 forint, a P2 ingatlan vételára 20 000 000 forint. Felek ismét rögzítették, hogy a vételárat arra tekintettel állapítják meg, hogy az ingatlan jelenleg teljeskörű felújításra szorul, jelen állapotában rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. A vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapján bejegyzett terheket is, azzal, hogy a vevő az ingatlant a terhek ismertében vásárolta meg. A módosítás az adásvételi szerződés 3.1. pontját is hatályon kívül helyezte. Helyette rögzítésre került, hogy a vevő a vételárat olyan módon fizeti meg, hogy a vevőnek az eladóval szemben fennálló 240 000 000 forint összegű követelésébe beszámítja.

[6] Az adásvételi szerződés2-t akként módosították, hogy a vételárról rendelkező 2.1. pontját hatályon kívül helyezték és megállapodtak abban, hogy a vételár 220 000 000 forint. Rögzítésre került az is, hogy a felek a vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapján bejegyzett terheket is. A vevő az ingatlant azok ismeretében vásárolta meg. Az adásvételi szerződés 3.1. pontját is hatályon kívül helyezték, helyette rögzítették, hogy a vevő a vételárat olyan módon fizeti meg, hogy a vevőnek az eladóval szemben fennálló, összegszerűen meg nem határozott összegű követelésébe beszámítja.

[7] A szerződő felek 2017. szeptember 26-án aláírtak egy jegyzőkönyvet, amelyben rögzítették, hogy mindhárom fenti ingatlan vonatkozásában a vételár megfizetése tekintetében megállapodnak abban, hogy a vevőnek az eladó felé fennálló vételárfizetési kötelezettségét beszámítják az eladónak a vevő felé fennálló kötelezettségébe. A vevő mindaddig nem köteles a vételár megfizetésére (nem kerül sor a beszámításra), ameddig az eladó az ingatlant nem tehermentesíti. Az eladó a tehermentesítést egy éven belül vállalja.

[8] Az I. rendű alperes képviseletében B.Zs. ügyvezető, a II. rendű alperes képviseletében pedig V.Sz. kuratóriumi elnök járt el mind az adásvételi szerződések megkötése, mind pedig azok módosítása során.

[9] Az ingatlanok I. rendű alperes általi tehermentesítésére nem került sor. A II. rendű alperes úgy szerezte meg az ingatlanok tulajdonjogát, hogy a vételárat nem fizette meg.

[10] Az I. rendű alperes felszámolását a bíróság 2018. november 8-án benyújtott kérelem alapján 2019. január 16-án közzétett végzésével elrendelte, a felszámolót kijelölte. A felszámolás elrendelésének időpontját megelőzően az I. rendű alperes önálló cégjegyzési joggal rendelkező ügyvezetője V.T. volt.

[11] A felszámolási eljárásban a felperes 17 731 930 forint összegű hitelezői igényt jelentett be, amit a felszámoló nyilvántartásba vett. A felperes részére az I. rendű alperes felszámolója egyeztetett időpontban 2019. június 3-án biztosított iratbetekintést, és átadta részére az alperesek közötti, a per tárgyát képező fenti szerződéseket. A felperes a 2019. június 4-én kelt felhívásában tájékoztatást kért az I. rendű alperes felszámolójától arról, hogy az adásvételi szerződések megkötésekor volt-e és milyen mértékű követelése a II. rendű alperesnek az I. rendű alperessel szemben. A felszámoló a 2019. június 14-én kelt válaszában arról tájékoztatta a felperest, hogy az átvett iratok alapján nincs információ a II. rendű alperesről, de az I. rendű alperes volt képviselője részére már előzőleg felhívást küldtek, amire még nem válaszolt. Az I. rendű alperes volt képviselője a 2019. június 14-én kelt, felszámolóhoz írt levelében arról nyilatkozott, hogy a II. rendű alperes meg kívánta vásárolni az E-nek az I. rendű alperessel szembeni követelését és ez képezte volna a beszámítás alapját. Mivel az ingatlanok nem lettek tehermentesítve, nem került sor a követelés megvásárlására és a beszámításra.

[12] A II. rendű alperes eladó és a III. rendű alperes vevő között 2019. július 16-án a P1 és a P2 ingatlanok 1/1000 tulajdoni hányada tárgyában adásvételi szerződés jött létre (a továbbiakban: adásvételi szerződés3). A szerződést a II. rendű alperes részéről V. Sz. kuratóriumi elnök meghatalmazása alapján B., a III. rendű alperes részéről pedig V. T. kuratóriumi elnök írta alá.

[13] A II. rendű alperes eladó és a III. rendű alperes vevő között 2019. július 16-án egy második adásvételi szerződés is létrejött a G ingatlan 1/1000 arányú tulajdoni hányada tárgyában (a továbbiakban: adásvételi szerződés4).

[14] Az adásvételi szerződések megkötéséről a felperes a II. rendű alperes ellenkérelméből szerzett tudomást.

[15] A felperes a felszámolás alatt álló I. rendű alperes hitelezőjeként kérte az I–II. rendű alperesek között létrejött ingatlan adásvételi szerződés1 és adásvételi szerződés2 érvénytelenségének a megállapítását a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint a II–III. rendű alperesek között létrejött adásvételi szerződés3 és adásvételi szerződés4 érvénytelenségének a megállapítását a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:39. §-ára, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inyvt.) 62. §-ára és a Csv. 40. § (1a) bekezdésére hivatkozva, továbbá az illetékes földhivatal megkeresését a szerződés érvénytelensége folytán szükségessé váló törlések és az I. rendű alperes tulajdonjogának eredeti állapot visszaállítása címén történő visszajegyzésére.

[16] Az I. rendű alperes nem ellenezte a kereset teljesítését.

[17] A II–III. rendű alperesek elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérték arra hivatkozva, hogy keresetlevelet vissza kellett volna utasítani az ahhoz csatolt ügyvédi meghatalmazás létre nem jötte miatt, a felperes jogi képviselője ugyanis nem volt jogosult a keresetlevél benyújtására. Ezen túlmenően kérték az eljárás megszüntetését azon okból is, hogy a meghatalmazás benyújtása a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 618. §-a alapján hatálytalan, azt a felperes nem az erre rendszeresített P13-as, hanem a P23-as számú űrlap mellékleteként nyújtotta be.

[18] Másodlagosan a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a felperesnek a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti per megindítására nincs kereshetőségi joga, illetve a felperes elkésetten terjesztette elő a keresetet, mivel az a Cstv. 40. § (1) bekezdés szerinti megtámadásra biztosított 120 napos határidőn túl került benyújtásra. Vitatták továbbá az ingatlanok elidegenítésének ingyenességét is.

[19] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. rendű alperes és a II. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződés1 és adásvételi szerződés2, valamint a II. rendű alperes és a III. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződés3 és adásvételi szerződés4 érvénytelen. Megkeresni rendelte az illetékes földhivatali osztályokat a fenti megállapítások folytán szükségessé váló törlések és az I. rendű alperes tulajdonjogának eredeti állapot visszaállítása címén történő visszajegyzése végett.

[20] Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a II–III. rendű alpereseknek az eljárás megszüntetése iránti kérelmét. E körben rögzítette, a meghatalmazás hiányossága vagy nem megfelelő volta nem megszüntetési ok, különös tekintettel arra, hogy a hiányt a felperes a bíróság felhívására határidőben pótolta. A II–III. rendű alperesek egyéb érvei kapcsán utalt arra, hogy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 9. § (5) bekezdése az elektronikus út mellőzésével benyújtott beadványhoz fűzi a hatálytalanság jogkövetkezményét, nem pedig a tévesen megválasztott űrlaphoz. A felperes a meghatalmazást elektronikus úton benyújtotta, annak eredeti példányát a tárgyaláson felmutatta, eljárása jogszerű volt.

[21] A kereshetőségi jog körében kifejtette, a hitelező jogosult a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján a kereset benyújtására. A felperes hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, jelen perben a bíróság nem vizsgálhatja a felszámoló valamely intézkedésének jogszerűségét, így azt sem, hogy fennállnak-e a felperes hitelezőként történő nyilvántartásba vételének törvényi feltételei. A felperes hitelezőként történt nyilvántartásba vételéről a II. rendű alperes legkésőbb a keresetlevél kézhezvételekor értesült. A Cstv. 51. § (1) bekezdése értelmében ettől az időponttól számított 15 napon belül a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhetett volna.

[22] Az elkésettség körében kifejtette, hogy a tudomásszerzés időpontja az az időpont, amikor a hitelező tudomást szerez arról, hogy a felszámolás alatt álló társaság a Cstv. 40. §-a szerinti megtámadható jogügyletet kötött, vagyis tudomást kell szereznie magáról a jogügyletről és a megtámadás feltételeinek fennállásáról egyaránt. Erre a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján legkorábban 2019. június 14-én került sor. Ezért a felperes 2019. július 17-én a keresetlevelét határidőben előterjesztette.

[23] Az ingyenesség körében rámutatott: e tekintetben egyedül annak van jelentősége, hogy a II. rendű alperes a vételárat az I. rendű alperes részére megfizette-e. A felek az eredetileg megkötött szerződésekben mindhárom ingatlanra vonatkozóan azt rögzítették, hogy a vételár megfizetése beszámítással történik, a vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapján bejegyzett terheket, majd a szerződéseket 2017. szeptember 26-án akként módosították, hogy a vevő mindaddig nem köteles a vételár megfizetésére (nem kerül sor a beszámításra), ameddig az eladó az ingatlant nem tehermentesíti. A szerződésmódosításnak ez a rendelkezése kizárja, hogy a felek jogviszonyában tartozásátvállalás történt. Az I. rendű alperes ügyvezetőjének 2019. június 14-i levele alapján megállapítható, hogy az ingatlanok a vételár megfizetése nélkül, azaz ingyenesen kerültek a II. rendű alperes tulajdonába, ezért az adásvételi szerződések a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján érvénytelenek.

[24] A II–III. rendű alperesek közötti szerződések érvénytelenségét a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja, a Cstv. 40. § (1a) bekezdése, a Ptk. 5:39. § (1) bekezdése alapján állapította meg, utalva arra, hogy a felperes az Inytv. 62. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja alapján alappal kérte a bíróságtól a III. rendű alperes nyilvántartásba bejegyzett joga törlését és az eredeti állapot visszaállítását.

[25] A mellőzött bizonyítási indítványok körében rögzítette, a II. rendű alperes indítványozta a törvényes képviselője tanúkénti meghallgatását arra vonatkozóan, hogy volt a III. rendű alperessel szemben további követelése is a perben már hivatkozott követelésen kívül, továbbá az I. rendű alperes ügyvezetőjének tanúkénti meghallgatását ugyancsak „az alperesekkel szembeni követelés fennállásáról, annak összegszerűségéről és a beszámítás körülményeiről”. A Pp. 288. § (1) bekezdése értelmében megkísérelte a törvényes képviselők személyes meghallgatását, de a járványügyi helyzetre tekintettel erre nem került sor. V. Sz. meghallgatására irányuló indítvánnyal kapcsolatban megállapította, hogy a II. és III. rendű alperes között fennálló esetleges követelés összegének az I. és II. rendű alperes közötti szerződések vételárának megfizetése körében nincs jelentősége. Rögzítette azt is, hogy a II. rendű alperest határidő biztosítása mellett nyilatkozattételre hívta fel arról, hogy az I. rendű alperesnek a II. rendű alperessel szemben a szerződéskötés időpontjában milyen összegű tartozása (beszámítható követelése) volt és felhívta, hogy csatolja a bizonyítékait. A II. rendű alperes azonban a felhívásnak határidőben nem tett eleget, holott neki az alperesekkel szembeni követelés fennállásáról, annak összegszerűségéről és a beszámítás körülményeiről tényelőadási kötelezettsége volt. E kötelezettségének az elmulasztását nem pótolhatja a törvényes képviselő személyes meghallgatásának indítványozásával, akinek a nyilatkozata nem is minősül bizonyítási eszköznek.

[26] A II–III. rendű alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[27] Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállást helyesen állapította meg, és helytálló az abból levont jogi következtetése is. A másodfokú bíróság a kifejtett indokaival is maradéktalanul egyetért, azt csupán a fellebbezésben és a fellebbezési ellenkérelemben foglaltakra tekintettel egészítette ki.

[28] Kiemelte, hogy a felperes jogi képviselőjének meghatalmazotti jogosultságát az elsőfokú bíróságnak a Pp. 70. §-a alapján már a kereset benyújtásakor vizsgálnia kellett volna. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint azonban a jogi képviselő nyilatkozatait, jogcselekményeit a fél az utólag megadott meghatalmazással jóváhagyhatja. A felperes felhívásra csatolta a megfelelő meghatalmazást, ennek folytán nem merült fel ok az eljárás megszüntetésére. A hatálytalanságot előíró jogszabályi rendelkezés hiányában alaptalannak ítélte az alperesek tévesen megválasztott űrlapra alapított hivatkozását is.

[29] Kifejtette: a felperes számára rendelkezésre álló 120 napos perindítási határidő nem kezdődött meg az adós felszámolása közzétételének napján pusztán amiatt, hogy a perbeli ingatlanok a felperes követelésének biztosítékát képezték. Hangsúlyozta, az a körülmény, hogy a felperesnek már 2017-ben tudomása volt II. rendű alperes tulajdonjogának bejegyzéséről, illetve, hogy az adásvételi szerződéseket a földhivataltól beszerezhette volna, nem támasztják alá az alpereseknek azt az állítását, hogy a felperes ezek ismeretében birtokába került valamennyi, a megtámadási kereset benyújtásához szükséges információnak. Rögzítette, hogy az alperesek csupán állították, hogy erre a II. rendű alperes közzétett mérlegadataiból is következtetést lehetett levonni, azt azonban nem jelölték meg, hogy mely mérlegadat igazolta a vételár szerződés szerinti megfizetését. Álláspontja szerint nem volt szükség a felszámolónak az alperesek által állított esetleges mulasztásai vizsgálatára sem, a tudomásszerzés időpontját ugyanis kizárólag a felperes tekintetében kellett vizsgálni.

[30] Egyetértett a törvényes képviselők tanúkénti meghallgatása iránt előterjesztett bizonyítási indítványok mellőzésével és annak indokaival is. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel rámutatott, hogy az 58. sorszámú végzésben az elsőfokú bíróság először a bizonyítási indítványok elutasításáról, majd a tárgyalás berekesztéséről, az ítélet tárgyaláson kívüli meghozataláról és végül az ítélet kézbesítéséről döntött. Ezek az intézkedések összhangban voltak a végzésben hivatkozott, a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről szóló 112/2021. (III. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir2. rendelet) 26. § (1) és (2) bekezdésével is.

[31] Az alperesek egyéb érvei kapcsán kifejtette, hogy a polgári perekben a perindítási jog – általában – nem azonos a kereshetőségi joggal, utóbbi szűkebb fogalom, feltétele a bizonyított jogsérelem. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében szabályozott per azonban egy olyan speciális pertípus, melynek célja az adós vagyonának visszaszerzése, a felszámolási vagyon gyarapítása. A felszámoló mellett a felszámolási eljárásban a felszámoló által nyilvántartásba vett bármely hitelező jogosult a per megindítására. A kereshetőségi jog körében azon kívül, hogy a felperes az adós nyilvántartásba vett hitelezője-e, más szempontot nem kell vizsgálni, így azt sem, hogy a felszámoló jogosan vette-e nyilvántartásba a felperesként fellépő hitelezőt, illetve a felperesnek milyen jogi érdeke fűződik az érvénytelenség megállapításához. A felperes hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, ezért jogosult a per megindítására.

[32] Utalt arra is, hogy az ingatlanokra bejegyzett jelzálogjogot és végrehajtási jogot mint terheket az adásvételi szerződés ingyenességének a vizsgálata során nem kellett értékelni és a II. rendű alperest terhelő ellenszolgáltatásként figyelembe venni, mivel a felek kifejezetten hangsúlyozták a szerződésekben és azok módosításaiban is, hogy a vételár megállapítása során azokra tekintettel voltak. Ezért egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, hogy az ingyenesség megítélése során egyedül annak volt jelentősége, hogy a II. rendű alperes a vételárat az I. rendű alperes részére megfizette-e, amelyre azonban nem került sor.

[33] A jogerős ítélettel szemben a II–III. rendű alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérték. Megsértett jogszabályként a Pp. 33. §-át, 70. §-át, 74. § (1) bekezdését, 171. § (1) bekezdés a) pontját, a 176. § (1) bekezdés e) és i) pontját, valamint (2) bekezdés d) pontját, a 240. § (1) bekezdés a) és g) pontját, 190. § (1) bekezdés b) pontját, a 224. §-át, a 227. § (3) bekezdését, a 267. §-át, a 268. §-át, a 279. § (1) bekezdését, a 346. § (4) bekezdését, a 611. § (1) bekezdését, a 618. § (1) bekezdés b) pontját; E-ügyintézési törvény 9. § (5) bekezdését, a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontját, a 40. § (1) bekezdését, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Önk.tv.) 106. § (1) bekezdés a) pontját és a Ptk. 6:205. §-át jelölték meg.

[34] A felperes jogi képviselője meghatalmazásának hiányára alapított érvelésükben a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát azon az alapon állították, hogy az önkormányzat és a polgármesteri hivatal önálló jogi személyek, utóbbit nem a polgármester, hanem a jegyző képviseli. Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 34. § (1) bekezdése értelmében a képviseleti jog létesítéséről meghatalmazást kell kiállítani a megbízott részére; a (2) bekezdés szerint ezt a meghatalmazást írásba kell foglalni és annak tartalmaznia kell a megbízott elfogadó nyilatkozatát is. Ugyanakkor a meghatalmazó akaratnyilatkozatnak csak abban az esetben lehet kötelem-keletkeztető joghatást kiváltó hatálya, ha az magától a jogosulttól származik. A perben a keresetlevél benyújtásával egyidejűleg csatolt meghatalmazás azonban nem tartalmazott a felperes részéről akaratnyilatkozatot, mivel azt jegyző helyett a polgármester írta alá. Ennek megfelelően a meghatalmazás nem hibás, amit utólag orvosolni lehet, hanem ahhoz nem fűződnek joghatások, kizárt annak utólagos jóváhagyása. Mindezek alapján a felperes jogi képviselőjének a meghatalmazása nem volt sem érvényes, sem hatályos, úgy kell tekinteni, hogy a felperes sem az első, sem pedig a második perfelvételi tárgyaláson nem volt jelen, vele szemben a Pp. 190. § (1) bekezdése értelmében a mulasztás jogkövetkezményeit kellett volna alkalmazni figyelemmel a Pp. 611. § (1) bekezdésére és a 227. § (3) bekezdésére is. A meghatalmazás utólagos csatolásával csak abban az esetben hagyhatja jóvá jogszerűen a jogi képviselő a nyilatkozatait, ha arra a perfelvételi tárgyalás megtartására előtt sor került. Amennyiben ugyanis kötelező jogi képviselet esetén a perfelvételi tárgyalás megtartásra kerül és azon a felperes képviselőjeként megjelent személy a képviseleti jogát igazolni nem tudja, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy a perfelvételi tárgyaláson nem jelent meg. A jogerős ítéletben kifejtettek a Pp. 190. § (1) bekezdés b) pontjába és a 240. § (1) bekezdés g) pontjába ütköznek tekintettel arra, hogy a II. és III. rendű alperesek a perfelvételi tárgyalás megtartását nem kérték.

[35] Érvelésük szerint a meghatalmazás P13 űrlap helyett a P23 űrlapon való benyújtása hatálytalan, figyelemmel a Pp. 618. § (1) bekezdésének b) pontjára és az E-ügyintézési törvény 9. § (5) bekezdésére. Álláspontjuk alátámasztásául az E-ügyintézési tv. 1. § 17. a) és d) pontjára, továbbá 25. § (3) bekezdés j) pontjára hivatkozva kifejtették, hogy elektronikus ügyintézést biztosító szerv az Országos Bírósági Hivatal, amely az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 114. § (2) bekezdés a) pontja és 115. § (1) bekezdése alapján a beadvány elektronikus úton történő előterjesztésére – ahogy ezt a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: BÜSZ) 75/C. § (2b) bekezdése részletezi – űrlapot rendszeresíthet, ez esetben az elektronikus úton kapcsolatot tartónak a beadványt űrlapon kell előterjesztenie. Az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett felperes jogi képviselője a meghatalmazást elektronikusan, de nem a jogszabályban előírt módon, az OBH által erre külön előírt P13 nyomtatványon, hanem P23 nyomtatványon terjesztette elő, amelyen egyébként nem is rögzíthetők és hitelesíthetők a meghatalmazás előírt adatai.

[36] A perindítási határidő elmulasztása miatt a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a II–III. rendű alperesek azon az alapon állították, hogy a határidő kezdetét veszi nemcsak a tényleges tudomásszerzéssel, hanem akkor is, amikor a jogosult az adásvételi szerződések tartalmáról kellő gondosság és körültekintés mellett tudomást szerezhetett volna, így – szemben a jogerős ítéletben kifejtettekkel – nem lehet eltekinteni attól, hogy az önkormányzatnak az I. rendű alperessel szemben lejárt követelése van, és a perbeli ingatlanokra az önkormányzatnak bejegyzett jelzálogjoga és végrehajtási joga is van. A felperesnek valamennyi releváns információ rendelkezésére állhatott volna, figyelemmel I. rendű alperes elleni felszámolási eljárás megindításának 2019. január 16. napi közzétételre, az alperesek 2018. május 31-én közzétett beszámolóira és kiegészítő mellékleteire, továbbá arra a körülményre, hogy a G ingatlan tekintetében az I. rendű alperes majd II. rendű alperesnek az önkormányzat részére fizetendő az építményadó okán minden évben bevallást kellett benyújtani. Nem megalapozott, hogy az alperesek csak állították, hogy a II. rendű alperes közzétett mérlegadataiból is következtetést lehetett volna levonni a vételár szerződés szerinti megfizetésére. Az éves beszámoló Mérleg B, Forgóeszközök II. Követelések során kellett volna látnia a felperesnek a követelést. A mérlegadatok, illetve a belőlük levonható következtetések nem szorulnak sem külön megjelölésre, sem magyarázatra.

[37] Az alperesek szerint a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a hitelező a felszámolónak felróható módon szerzett-e később tudomást a konkrét szerződésről, amennyiben a keresetindítás az objektív egy éves jogvesztő határidőn belül történik. Téves és jogszabálysértő a másodfokú bíróság azon álláspontja, hogy erre azért nem volt szükség, mert a tudomásszerzés időpontját kizárólag a felperes tekintetében kellett vizsgálni. A felszámoló a felszámolás közzétételét követően az I. rendű alperes ügyvezetőjétől megkapta az „fa” cég összes iratát, de az ügyvezetőt több hónap elteltével hívta fel tájékoztatás adására, ezzel a maga részéről kizárta annak a lehetőségét, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti szubjektív határidőben a keresetet be tudja nyújtani. Mindez a felperes késedelmes perindítását is meghatározza, amennyiben ugyanis a felszámoló késedelmesen tájékoztatja, úgy a perindítási határidő késedelme a felperes tekintetében is beáll. A felszámoló, illetve a felperes tudomásszerzése erre tekintettel nem 2019. június 14-én következett be, hiszen ez az időpont az iratátadás megtörténte miatt már a perindításra meghatározott szubjektív határidő lejártát követő időpont. Érvelése szerint az eljárt bíróságok tudomásszerzéssel kapcsolatos álláspontja a Kúria BH+2014.10.457 számú határozatában foglaltaknak sem felel meg.

[38] A II–III. rendű alperesek szerint téves a jogerős ítélet Veir2. rendelet 26. § (1) és (2) bekezdésére való hivatkozása is, ugyanis az abban foglalt rendelkezések nem adnak felhatalmazást az ítélet meghozatalát követően bizonyítási indítványok elutasításáról rendelkező végzés meghozatalára. A bizonyítási indítványok mellőzése amiatt is jogszabálysértő, mert az eljáró bíróságok nem vették figyelembe, hogy V. Sz.-t a C. Kft. ügyvezetőjeként, V.T.-t pedig az E. törvényes képviselőjeként az alperesekkel szemben fennálló követelések fennállására, annak összegszerűségére és a beszámítás körülményeire kérték meghallgatni, emiatt a Pp. 288. §-a nem alkalmazható, az alapján a meghallgatásuk nem volt mellőzhető figyelemmel a Veir2 22. § (3) bekezdésére is. Sérelmezték továbbá, hogy az elsőfokú bíróság 1 napos határidőt szabott részükre a nyilatkozattételre.

[39] Érvelésük szerint az eljárt bíróságok elmulasztották a felperes kereshetőségi jogának vizsgálatát, a perindítási jogot tévesen értelmezték, azt azonosították a kereshetőségi joggal. Azt ugyan nem vitatták, hogy az ügyben eljárt bíróságok nem vizsgálhatják a felszámoló intézkedésének jogszerűségét, így azt sem, hogy a felperes hitelezőként történő nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásban tartásának törvényi feltételei fennállnak-e. Álláspontjuk szerint azonban a Cstv. 40. § (1) bekezdésére, tehát arra, hogy az adott ügyben a felperes az I. rendű alperes hitelezőjének minősül, mert hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, kizárólag a per megindítása körében lehet hivatkozni. A felperes perindítási jogosultságának elismerése mellett elengedhetetlen lett volna annak értékelése, hogy felperes és a per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolat egyáltalán fennáll-e: a perben a felperest megilleti-e a keresetben érvényesített jog a II. és III. rendű alperesekkel szemben. A Cstv. 3. § cd) pontja szerinti hitelezői minőséget megalapozó konjunktív feltételek közül a felperes tekintetében kizárólag a hitelezői igénye felszámoló általi nyilvántartásba vétele valósult meg, a másik, ezzel egyenrangú feltétel nem. A felperes által a felszámolási eljárásba bejelentett követelés jogosultja nem a hitelezői igénybejelentést tett felperes, hanem a felszámolásba be nem jelentkezett Önkormányzat. A perbizomány intézményét a magyar jog nem ismeri, ezért nincs perbeli legitimációja annak, aki saját nevében más jogát kívánja perben érvényesíteni.

[40] Vitatták, hogy az adásvételi szerződésekkel ingyenesen került sor az átruházásra. E körben érvelésük azon alapult, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdése értelmében vizsgálni kellett volna az adós társaság vagyoncsökkenését is. Állították, a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az adásvételi szerződés teljesítése révén az I. rendű alperes ingatlanok feletti tulajdonjoga megszűnt ugyan, azonban az ingatlanok értékét meghaladó követeléseket biztosító zálogjogok megváltozott kötelezettjeire figyelemmel a vagyonában semmilyen csökkenés nem állt be. Fenntartották, hogy az adásvételi szerződések tartalmuk szerint egyben tartozásátvállalásoknak is minősülnek.

[41] A II–III. rendű alperesek – bár a Cstv. 40. §-a szerinti szerződés érvénytelensége iránti per vagyonjogi per jellegének hiányára hivatkozva vitatták a felülvizsgálat kizártságát – felülvizsgálat engedélyezés iránti kérelmet is előterjesztettek, figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálat a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján kizárt. Felülvizsgálat engedélyezés iránti kérelme elsődlegesen a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontján és Pp. 409. § (3) bekezdésén alapult.

[42] A Pp. 409. § (2) bekezdés a) pont második fordulta szerinti kérelmét azzal indokolták, hogy a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása érdekében a Pp. hatályba lépésére és ennek folytán eltérő jogi környezetre tekintettel a jogerős ítélet folytán szükséges a 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) alapján kialakult joggyakorlat felülvizsgálata és abban a jogkérdésben való állásfoglalás, hogy kötelező jogi képviselet esetén a felperes jogi képviseletében eljáró személynek a keresetlevél és a perfelvételi iratok előterjesztését, továbbá a perfelvételi tárgyalások megtartását követően megadott meghatalmazással a fél jognyilatkozatai, a perfelvételi tárgyaláson való meg nem jelenés utólag jóváhagyhatók-e.

[43] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[44] Az I. rendű alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, annak helyes indokai alapján.

[45] A Pp. személyi állapoti, személyiségi jogi és vagyonjogi pereket különböztet meg. A Pp. 7. § 18. pontja szerint vagyonjogi per az a per, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul vagy értéke pénzösszegben kifejezhető. Az adásvételi szerződésekből eredő igények, így e szerződések Cstv. 40. §-a alapján történő érvénytelenségének megállapítása iránti perek nem a felek személyi állapotát vagy személyiségi jogát érintik, hanem vagyonjogi jellegűek, hiszen a per által a szerződést kötő felek vagyonában változás következik be. Erre tekintettel a II–III. rendű alperesek érvelésével szemben jelen perre – vagyonjogi jellege miatt és arra figyelemmel, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésekre utalással, azonos jogi indokolással hagyta helyben – irányadó volt a Pp. 408. § (2) bekezdése és ennek folytán a Pp. 409. § (1) bekezdése, azaz a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának előfeltétele volt a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem előterjesztése.

[46] Az II–III. rendű alperesek a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmét előterjesztették, a Kúria a Gfv.VI.30.091/2022/2. számú végzésével a felülvizsgálatot a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjára alapított kérelmük alapján – a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében – engedélyezte.

[47] A felülvizsgálat engedélyezését követően a Kúria az érdemi felülvizsgálat során kizárólag a felülvizsgálati kérelem korlátai között vizsgálhatta a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát [Pp. 423. § (1) bekezdés]. A Pp. 406. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni. A Pp. 413. § (1) bekezdése és – az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak az új Pp. hatályba lépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. Polgári jogegységi határozat alapján a Pp. hatálya alá tartozó ügyekben is alkalmazandó – a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pontja és annak indokolása szerint, a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő, kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezeknek a konjunktív feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt megjelöli a megsértett jogszabályhelyet, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, azaz a jogszabálysértésre való hivatkozása indokát ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell ezekkel a tartalmi követelményekkel. A hiányos hivatkozásokat a Kúria érdemben nem bírálja el. Ezt az álláspontot a Kúria már számos egyedi, precedens hatályú határozatában is kifejtette (Kúria Gfv.30.226/2020/12., Pfv.21.291/2020/11.).

[48] A jogszabálysértés indokainak kifejtése hiányában ezért nem vizsgálhatta a Pp. 33. §-ának [Perbeli jogképesség] és a Pp. 176. § (1) bekezdés e) pontjának megsértését.

[49] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem találta az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértőnek. Az eljárt bíróságok a tényállást az ügy elbírálásához szükséges mértékben feltárták, abból érdemben helyes döntésre jutottak, a jogerős ítéletben kifejtett indokokkal túlnyomó részben a Kúria is egyetértett.

[50] A Kúria a II–III. rendű alperesek felülvizsgálati kérelme alapján elsődlegesen a felperes jogi képviselője meghatalmazásának a hiányára alapított érveiket, az e körben megjelölt jogszabálysértéseket vizsgálta és azokat nem találta megalapozottnak.

[51] Helytállóan hivatkoztak arra a II–III. rendű alperesek, hogy a képviseleti jog igazolásának szabályszerűségét a bíróságnak a Pp. 70. §-a alapján már a keresetlevél perfelvételre való alkalmassága körében vizsgálnia kell. Ennek elmaradása azonban az eljárás során hiánypótlás kiadásával pótolható, amelynek nevesített esete az alperes érvelésének az alapját képező Pp. 227. § (3) bekezdése. Ezen jogszabályi rendelkezés a fél képviseletében a tárgyaláson megjelent személy képviseleti jogával kapcsolatos hiányosságoknak három, eltérő jogkövetkezményeket eredményező esetét szabályozza. A tárgyalás elmulasztásának az alperesek által hivatkozott jogkövetkezménye kizárólag akkor alkalmazható, amennyiben a megjelent személy a képviseleti jogát egyáltalán nem igazolja (pl. nincs meghatalmazása), illetve, ha a megjelent személy a perben képviselőként nem járhat el. Utóbbi körbe a Pp. 66. §-a szerinti személyek, illetve – azokban a perekben, amelyekben a jogi képviselet kötelező – a Pp. 75. §-ában fel nem sorolt személyek tartoznak. A Pp. 227. § (3) bekezdés által szabályozott harmadik eset, amikor a képviselőként megjelent személy a felet képviselheti, képviseleti jogát is igazolja (pl. meghatalmazás csatolásával), de az bármely oknál fogva nem szabályszerű. Ez esetben a bíróság a mulasztás jogkövetkezményeit azonnal nem alkalmazhatja, és a képviselőként fellépő személy fél nevében korábban megtett nyilatkozatait, cselekményeit sem tekintheti hatálytalannak, hanem rövid határidővel a megjelent személyt a képviseleti joga szabályszerű igazolására kell felhívnia. A megjelent személy valamennyi perbeli cselekményét csak akkor lehet hatálytalannak tekinteni és a mulasztásra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni, ha a Pp. 227. § (3) bekezdés szerint kiadott felhívás eredménytelen.

[52] A felperes képviseletében a keresetlevelet benyújtó és a perfelvételi tárgyaláson megjelent ügyvéd (ügyvédi iroda) a Pp. 75. § (1) bekezdés a) pontja és a Pp. 65. § a) pontja alapján meghatalmazott jogi képviselőként eljárhatott, a Pp. 67. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő és a keresetlevélhez csatolt, így a Pp. 611. § (1) bekezdése alapján elektronikusan benyújtott meghatalmazással is rendelkezett. A perfelvételi tárgyalás a részéről nem volt elmulasztott a Pp. 227. § (3) bekezdésének első két esete okán. Tekintettel azonban arra, hogy a meghatalmazást nem a felperes képviseletére jogosult jegyző, hanem a polgármester írta alá, a meghatalmazás a képviseleti jog szabályszerű igazolására nem volt alkalmas, azaz a Pp. 227. § (3) bekezdésében szabályozott harmadik eset állt fenn. Az elsőfokú bíróság az eljárási jogszabályok betartásával járt el, amikor ennek észlelését követően a felperes képviseletében megjelent személyt képviseleti jogának szabályszerű igazolására, azaz a felperes törvényes képviselője által aláírt meghatalmazás csatolására, egyben a korábban megtett jogcselekmények jóváhagyására hívta fel, amely a Ptk. 6:14. § (1) bekezdése értelmében a polgármester által meghatalmazott személy valamennyi jognyilatkozatát joghatás kiváltására alkalmassá tette. Utóbbira tekintettel az alperesek meghatalmazás létre nem jöttére, érvénytelenségére való hivatkozása súlytalan.

[53] Helyesen járt el az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a perfelvételi tárgyalást megtartotta, ugyanis a Pp. 227. § (5) bekezdés értelmében a Pp. 227. § (3) bekezdése által szabályozott harmadik esetben a bíróság mérlegelésétől függ, hogy a tárgyalást megtartja-e, ahhoz az ellenérdekű fél hozzájárulása nem szükséges. A szabályszerű meghatalmazás csatolásával pedig a korábbi perbeli cselekmények hatályosak maradtak, így a korábbi perfelvételi tárgyalás elmulasztása és az ahhoz kacsolódó jogkövetkezmény alkalmazása nem merül fel. A Pp. fenti rendelkezéseiből – figyelemmel a Ptk. 6:14. §-ára is –nem vezethető le az az alperesi értelmezés, hogy képviseleti jog utólagos szabályszerű igazolása esetén csak abban az esetben hagyható jóvá jogszerűen a jogi képviselő nyilatkozata, ha arra a perfelvételi tárgyalás megtartására előtt sor került, tekintettel arra is, hogy a perbeli nyilatkozatok jóváhagyása szükségtelen. Mindezekre figyelemmel nem sérült a Pp. 70. §-a, 74. § (1) bekezdése, 190. § (1) bekezdés b) pontja, 240. § (1) bekezdés g) pontja, valamint a Pp. 611. § (1) bekezdése és 227. § (3) bekezdése sem. Tekintettel arra, hogy a Pp. 73. § (3) bekezdésének az alkalmazása a perben nem merült fel, így sem ez, sem pedig az arra alapított Pp. 176. § (2) bekezdés d) pontja sem került megsértésre.

[54] A II–III. rendű alperesek alaptalanul állították azt is, hogy a bírói hiánypótlási felhívására csatolt szabályszerű meghatalmazás azért hatálytalan, mert azt a felperes a P13 űrlap helyett a P23 űrlap mellékleteként csatolta. E körben a Kúria egyetért az elsőfokú ítéletben kifejtett és a másodfokú bíróság által is fenntartott indokokkal, azt a felülvizsgálati kérelemben felhozott érvekre tekintettel annyiban pontosítja, hogy a P13 számú nyomtatvány használatának szükségessége nem merült fel, így nem került megsértésre az alperesek által e körben megjelölt anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezés. A felperest a bíróság a Pp. 227. § (3) bekezdése alapján hiánypótlásra hívta fel, amelynek teljesítésére igénybe vehető a P23 számú beadvány nyomtatvány. A P13 számú nyomtatvány az ügyfél-tájékoztató alapján a képviselet tekintetében bekövetkezett változás bejelentésére szolgál. Változásnak a tájékoztató alapján az minősül, ha az addig jogi képviselő nélkül eljáró fél jogi képviselőt hatalmaz meg a per vitelére, vagy a jogi képviselő képviseleti joga megszűnik és a fél a továbbiakban jogi képviselő nélkül jár el, illetve, ha a felet a korábban eljáró jogi képviselő helyett vagy mellett a továbbiakban másik jogi képviselő (is) képviseli. Jelen esetben a felperes a meghatalmazás csatolása előtt is jogi képviselővel járt el, meghatalmazottként korábban is az M Ügyvédi Iroda képviselte, így a P13 nyomtatvány használatának egyik esete sem állt fenn.

[55] Alaptalanul állították az alperesek a Cstv. 40. § (1) bekezdésének megsértését a perindítási határidő elmulasztása miatt. A Kúria egyetértett az eljárt bíróságok álláspontjával: a szubjektív perindítási határidő megtartását jelen perben nem az egyébként a per megindítására szintén jogosult felszámoló, hanem a pert megindító hitelező (felperes) szempontjából, az ő személyére vetítetten kellett vizsgálni, a Cstv. 40. § (1) bekezdése azt egyértelműen a perindításra jogosult személyéhez fűzi. Erre tekintettel – egyéb jogszabályi rendelkezés megjelölése hiányában – az alpereseknek a szerződések felszámoló általi megtámadhatóságával kapcsolatos ismereteire, nem gondos eljárására, továbbá a felperes felszámoló általi elkésett tájékoztatására alapított érvei és az azok alátámasztására hivatkozott kúriai ítélkezési gyakorlat nem bírt relevanciával.

[56] A Kúria egyetért az eljárt bíróságokkal abban, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott 120 napos elévülési jellegű határidő kezdő időpontjának azt az időpontot kell tekinteni, amikor a hitelező az érintett szerződés és az egyéb releváns körülmények megismerése alapján abba a helyzetbe került, hogy a szerződés megtámadhatóságát felismerhette, a megtámadásra alapot adó okokról és az igényérvényesítéshez szükséges egyéb tényekről kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett. A felperesnek nem csak a szerződésekről, tehát az ingatlanok elidegenítéséről kellett tudomással bírnia, hanem arról az okról is, amely a megtámadást megalapozta, így a per tárgyát képező szerződések esetében az ingyenességről, azaz arról, hogy a szerződésben foglaltak ellenére nem volt beszámított követelés, ezért a vételárat nem fizették meg. Az eljárt bíróságok erre is figyelemmel a bizonyítékok mérlegelésével állapították meg a tudomásra jutás időpontját és ez alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes megtartotta a határidőt. A Kúria a Gfv.30.037/2021/3. számú, BH 2022. 18. szám alatt megjelent határozatában már rögzítette, hogy a régi Pp. 206. § (1) bekezdése alkalmazásában kialakult joggyakorlatát a Pp. 279. § (1) bekezdésének azonos szabályozása miatt e rendelkezés alkalmazásában is irányadónak tekinti. Ennek megfelelően a bírói mérlegelés felülvizsgálati kérelemmel való támadása esetén – főszabály szerint – nem állapítható meg jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok szabad mérlegelését támadja (BH 1994.221., BH1994.195., BH 1994.86.). Megalapozhatja viszont a felülvizsgálati kérelmet a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése (BH 1994.196.), az, ha a bíróság által megállapított tényállás iratellenes, hiányos vagy logikai ellentmondásokat tartalmaz (BH 1994.85., BH 1993.768.). Az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, ha a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott határozattól eltérő következtetésre lehet jutni (Kúria Pfv.21.474/2011/10, Gfv.30.675/2016/5.). A Kúria megítélése szerint a jogerős ítélet ilyen hibában nem szenved, a rendelkezésre álló bizonyítékokból azon tény vonatkozásában, hogy a felperesnek már a felszámolás elrendelésének időpontjában tudnia kellett arról, hogy az adásvételi szerződés1 és adásvételi szerződés2 alapján a II. rendű alperes a vételárfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az I. rendű alperessel szembeni, beszámítható követeléssel nem rendelkezett, nem lehetett a jogerős ítélettől eltérő következtetésre jutni. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság a II. rendű alperes közzétett mérlegére alapított alperesi hivatkozások elégtelenségére, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt mérlegadatokra ugyanis az alperesek a fellebbezésükben nem hivatkoztak. A fentiek szerint a per eldöntése szempontjából releváns tényt pedig önmagában az ingatlanok átruházása, az annak alapját képező szerződések ismerete nem bizonyítja. Nem volt tehát okszerűtlen az eljárt bíróságoknak az a következtetése, hogy a felperes arról kizárólag a felszámoló által részére megküldött, az I. rendű alperes ügyvezető által írt levélbő értesülhetett. Mindezek alapján helyesen, a bizonyítékok helytálló mérlegelésével állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperes nem mulasztotta el a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti 120 napos szubjektív perindítási határidőt, a fentiek alapján a Kúria sem látott lehetőséget a bizonyítékokból a jogerős ítélettel ellentétes következtetések levonására. A jogerős ítélet erre tekintettel nem sérti a Pp. 279. § (1) bekezdését, 176. § (1) bekezdés i) pontját, 240. § (1) bekezdés a) pontját és a Cstv. 40. § (1) bekezdését.

[57] Az alperesek kereshetőségi joggal kapcsolatos hivatkozásai sem alaposak a következőkre tekintettel.

[58] A Cstv. 1. § (3) bekezdése alapján a felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. Ezen cél megvalósítása, azaz a hitelezők kielégítésének érdekében teszi lehetővé a Cstv. 40. § (1) bekezdése a felszámolás kezdő időpontja előtt az adós vagyonából kikerült vagyonelemek felszámolási vagyonba való visszaszerzése érdekében a felszámoló, valamint a hitelezők általi perindítást. Mivel a perek a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követően indíthatóak, az annak megindításra jogosult hitelezőnek a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpont szerinti hitelező minősül. A Kúria egyetértett az alperesekkel abban, hogy a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja konjunktív feltételeket tartalmaz: a felszámolás kezdő időpontja után hitelezőnek az minősül, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Ezen rendelkezés oka az, hogy köznapi értelemben hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben követelése áll fenn, azonban a felszámolás elrendelését követően követelését az adóssal szemben már csak az érvényesítheti, kielégítést csak az nyerhet, aki a követelését a felszámolóhoz a felszámolást elrendelő végzés Cégközlönyben való közzétételt követő 40 napon belül, illetve, ha ezt elmulasztja, úgy a közzétételtől számított 180 napos jogvesztő határidőn belül [Cstv. 37. § (3) bekezdése] a felszámolónak bejelenti és a hitelezőként való nyilvántartásba vétele is megtörténik. Nyilvánvaló, hogy perindítási, így kereshetőségi jogot megalapozó jogi érdeke a felszámolási vagyon gyarapítására csak ezeknek a feltételeknek megfelelő hitelezőknek van. A perindításra jogosult személyi kör erre tekintettel való meghatározottsága folytán egyéb jogi érdek fennállásának vizsgálata ebben a speciális pertípusban a Cstv. 40. § (1) bekezdésének helyes értelmezése alapján kizárt.

[59] A Kúria egyetért az eljárt bíróságokkal abban is, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés szerinti per tárgyalását folytató bíróság a perindítási és kereshetőségi jog körében azt, hogy a felszámoló jogosan vette-e nyilvántartásba a hitelező felperest, azaz a hitelező nyilvántartásba vett követelése a nyilvántartásba vételkor valóban fennállt-e, nem vizsgálhatja. Az eljárt bíróságok indokolását e körben a felülvizsgálati kérelemre tekintettel annyiban egészíti ki, hogy a Cstv. 34. § (2) bekezdése alapján a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. Így annak eldöntése, hogy egy adott követelés fennáll-e az adóssal szemben és az a hitelezőként fellépő személyt illeti-e meg, azaz a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpont szerinti, követelés fennállására vonatkozó törvényi feltétel megvalósul-e, kizárólag a felszámolóra tartozik. A felszámolónak az az intézkedése, amellyel a bejelentett követelést hitelezői igényként és azt bejelentő személyt hitelezőként nyilvántartásba veszi, a Cstv. 6. § (4) bekezdése szerinti személyek által a Cstv 51. §-a alapján kifogással támadható meg, amelynek elbírálása – így végső soron a követelés jogalapjának, összegszerűségének és a jogosult személyének a megállapítása – a felszámolási eljárást mint nemperes bírósági eljárást folytató bíróság hatáskörébe tartozik. A fentiekkel összhangban áll a felszámolás elrendelését követően a követelés érvényesítése iránti per, illetve egyéb eljárás indítását kizáró Cstv. 38. § (3) bekezdése is. Mindebből következően a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői követelés nyilvántartásba vételkor való fennállása, így a követelés jogosultjának a személye a felszámolási eljáráson kívül más eljárásban, tehát hitelező által indított Cstv. 40. §-a szerinti perben sem vitatható, az a perbíróság által nem vizsgálható. A felperes erre tekintettel kereshetőségi joggal rendelkezett, mert őt az adott tényállás mellett – figyelemmel a követelés fennállása perbeli vizsgálhatóságának kizártságára is – a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján a perben érvényesített jog megillette. A perben a perbizomány megállapíthatóságának a feltételei nem álltak fenn, ezért nem sérült a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja, a 40. § (1) bekezdése és az Önk.tv. 106. § (1) bekezdés a) pontja sem.

[60] Megjegyzi a Kúria, hogy a fentiektől eltér az az eset, amikor a perben arra történik hivatkozás, hogy a hitelezői nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló követelés kielégítést nyert. Ez ugyanis már vizsgálható, hiszen az a hitelező hitelezői jogállásához rendelt perindítási és/vagy kereshetőségi joga megszűnését, ez által a követelés kielégítésének időpontjára figyelemmel az eljárás megszüntetését [a Pp. 176. § (1) bekezdés g) pontjára figyelemmel a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pont] vagy a kereset érdemi elutasítását eredményezi. Az alpereseknek nem volt ilyen hivatkozása, tényállítása a perben, ilyenre adat sem merült fel.

[61] A Kúria mindenben osztotta az elsőfokú bíróságnak az alpereseknek a tanúk meghallgatása iránt előterjesztett bizonyítási indítványai mellőzése kapcsán kifejtett indokait és a másodfokú bíróságnak a Veir2. rendeletre alapított indokolását, azokat nem kívánja megismételni, a helyességükre a Pp. 405. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó 386. § (4) bekezdése alapján visszautal. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel rámutat, hogy a bizonyítékok értékelése az ítéletre tartozik, a bíróságnak az ítéletben kell számot adnia arról, hogy a fél bizonyítási indítványait miért mellőzte. Ebből kifolyólag az elsőfokú bíróságnak nem kellett a bizonyítási indítványok mellőzéséről alakszerű végzést hoznia, amely egyben azt is jelentette, hogy nem volt annak jelentősége, hogy az erről mikor hozott – szükségtelenül – végzést. Ez az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértést nem valósított meg. Megjegyzi a Kúria, hogy a törvényes képviselői minőség fennállásán, így a Pp. 288. §-a alkalmazhatóságán nem változtat az, ha a meghallgatni kért törvényes képviselő más gazdasági társaság képviseletében is eljárhat, jognyilatkozatot tehet.

[62] Alaptalanul állították az alperesek azt is, hogy az eljárt bíróságok tévedtek, amikor az I–II. rendű alperesek közötti adásvételi szerződések ingyenességét állapították meg és nem vették figyelembe, hogy a szerződések – tartalmuk alapján – a Ptk. 6:205. §-a szerinti megállapodásnak minősülnek. A felülvizsgálati kérelemben kifejtettekre tekintettel a Kúria rámutat, hogy a vagyoncsökkenés a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjában nem tényállási elem, az a szerződés érvénytelensége megállapításának nem feltétele. Kiemeli, hogy a bizonyítékok, így különösen az I. rendű alperes ügyvezetőjének 2019. június 14-én kelt levelében írtak helytálló és okszerű mérlegelésével helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a vételár – beszámítható követelés hiányában – nem került megfizetésre. Következtetéseik felülmérlegelésére a már kifejtettek alapján – az alperesek állításait alátámasztó bizonyíték hiányában – nem volt mód. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felek az eredetileg megkötött szerződésekben mindhárom ingatlanra vonatkozóan azt rögzítették, hogy a vételár megállapítása során figyelembe vették az ingatlan tulajdoni lapján bejegyzett terheket is és a vevő az ingatlant a terhek ismertében vásárolta meg. A 2017. szeptember 26-i szerződésmódosítás, amely szerint a vevő mindaddig nem köteles a vételár megfizetésére (nem kerül sor a beszámításra), ameddig az eladó az ingatlant nem tehermentesíti, ami már önmagában kizárja a felek jogviszonyában a Ptk. 6:205. §-ának az alkalmazhatóságát. A jogerős ítélet erre tekintettel nem sérti a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontját és a Ptk. 6:205. §-át sem.

[63] A Kúria a kifejtettek alapján a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.