GK ÍH 2023/26.

Ha a felperes nem a megfelelő alperes ellen terjesztette elő a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti keresetet, majd a bíróság kötelező felhívását követően a helyes alperest perbe állította, a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a helyes alperes személyét illetően a felperes megtartotta-e a keresetindításra meghatározott hatvannapos jogvesztő határidőt. A külön jogszabályban meghatározott határidő elmulasztása a Pp. hiánypótlásra vonatkozó szabályai útján sem orvosolható [2017. évi LX. (Vbt.) törvény 47. § (3) bekezdés; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 115. § (4) bekezdés, 176. § (1) bekezdés i) pont].

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével a keresetlevelet a perbevont alperessel szemben visszautasította.

Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a felperes 2021. július 5-én az érvénytelenítési keresetet nem a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (Vbt.) 47. § (2) bekezdése szerinti alperes ellen terjesztette elő. A választottbírósági eljárásban részes másik felet a Vbt. 47. § (3) bekezdése szerinti hatvannapos jogvesztő határidőn túl, csak 2022. április 29-én vonta perbe. A felperes a Vbt.-ben megállapított keresetindítási határidőben lett volna köteles megjelölni azt az alperest, akit az érvénytelenítési keresetet elbíráló ítélet hatálya alá akart vonni, melynek hiányában a perbevont alperessel szemben a keresetlevél visszautasításának volt helye a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény (Pp.) 176. § (1) bekezdés i) pontja alapján.

A végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak a per folytatására történő utasítása iránt. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság az ítélőtábla végzésének megfelelően, 2022. március 29-én felhívta a keresetlevél hiányának pótlásaként a választottbírósági eljárásban részes másik fél perbevonására. A felhívásnak határidőben eleget tett és az alperest perbe vonta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság akkor utasíthatta volna vissza a keresetlevelet, ha a hiánypótlási felhívás ellenére nem gondoskodott volna a választottbírósági eljárásban részes másik fél perbe állításáról. A hiánypótlási felhívásnak azonban határidőben eleget tett, amellyel az addigi hiányos eljárását jogszerűvé tette. Hivatkozott a Pp. 51. §-ában foglaltak szerint a téves alperes perlése esetén irányadó szabályokra is.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság döntése helyes, az ítélőtábla annak indokaival is egyetértett, csak a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel mutat rá a következőkre.

Az alperes megnevezése a Pp. 2. § (2) bekezdésében foglalt kérelemhez kötöttség elvéből is adódóan a felperes kizárólagos joga és egyben felelőssége. A keresetlevél benyújtása után a bíróságnak vizsgálnia kell a passzív perbeli legitimációt, ami azt fejezi ki, hogy a perbeli követelés megilleti-e a felperest a megjelölt alperessel szemben. Amennyiben ugyanis az adott eljárás csupán meghatározott személy vagy személyek ellen indítható meg, akkor ezen követelménynek való megfelelés perelőfeltételnek minősül, és hiánya a Pp. 176. § (2) bekezdésének b) pontja szerint – hiánypótlási felhívást követően – visszautasítás alapjául szolgál. Az ítélőtábla éppen a hiánypótlási felhívás elmaradása okán helyezte hatályon kívül a keresetlevél visszautasítása tárgyában korábban hozott elsőfokú végzést a fellebbezésben hivatkozott határozatában.

A folytatódó eljárásban a felperes a bíróság felhívását követően a megfelelő alperest perbe vonta, de ezek után sem hagyható figyelmen kívül, hogy a Vbt. 47. § (2) és (3) bekezdése alapján a választottbírósági ítélet átvételét követő hatvan napon belül terjeszthető elő érvénytelenítési kereset az ellenérdekű féllel szemben. A felperes a fenti határidőn belül olyan személy ellen indította meg a pert, akinek nem volt passzív perbeli legitimációja, míg a helyes alperes perbe állítására hiánypótlásként csak a választottbírósági ítélet 2021. május 31-i átvételét követő hatvanadik napon túl, 2022. április 29-én került sor.

A Pp. 115. § (4) bekezdése a hiánypótlás körében úgy rendelkezik, hogy ha a fél a hiányokat a kitűzött határidő alatt pótolja, a beadványt úgy kell tekinteni, mintha azt a fél már eredetileg is helyesen adta volna be. Az ítélőtáblának ezért azt kellett vizsgálnia, hogy a Pp. fenti szabályának alkalmazásával megállapítható-e, hogy a felperes a külön jogszabályban meghatározott jogvesztő határidőt nem mulasztotta el. A kérdés megválaszolásánál figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik és ennek során azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő erkölcsös, gazdaságos célt szolgálnak.

A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti kereset előterjesztésére vonatkozó határidő szabályát a Vbt. tartalmazza. Ahogy arra a 3/2022. Jogegységi határozat (Jpe.III.60 013/2022/8. szám) elvi jelleggel rámutatott, a bíróság a külön jogszabályt is alkalmazó perekben a Pp. rendelkezései szerint folytatja le az eljárást, de a külön törvényben szabályozott kérdésről nem a Pp., hanem a külön jogszabályban kapott felhatalmazás alapján és annak keretei között hozza meg a döntését. A külön jogszabálynak minősülő Vbt. 47. § (3) bekezdésében meghatározott hatvan nap egy olyan – a törvény kifejezett rendelkezése folytán – jogvesztő határidő, amelynél a Vbt. nem ad lehetőséget hiánypótlásra, amiből az is következik, hogy a határidő elmulasztása a Pp. hiánypótlásra vonatkozó szabályai útján sem orvosolható. Az a felperesi jogértelmezés, miszerint a Pp.-nek a hiánypótlásról szóló rendelkezései a külön törvényben szabályozott speciális rendelkezések mellett alkalmazhatók, ellentmond az észszerűség és a józan ész alaptörvényi követelményének. Abból ugyanis az következne, hogy ha a felperes nem a megfelelő alperes ellen indítja meg az adott pert, akkor a bíróság kötelező felhívása és az azt követő hiánypótlás útján a Vbt.-ben meghatározott határidő elvesztené a törvény által előírt jogvesztő jellegét.

A fellebbezés megalapozatlanságát alátámasztja az is, hogy a Pp. hiánypótlási felhívás nélküli visszautasítási okként szabályozza a 176. § (1) bekezdésének i) pontjában a perindításra megállapított határidő elmulasztását, a hiányok pótlása pedig csak a Pp. 176. § (2) bekezdésében foglalt esetekben szünteti meg a visszautasítási okokat. Az idő múlása tehát az alperes személyével kapcsolatos hiánypótlástól független tényező, a külön jogszabályban megállapított jogvesztő határidő elmulasztása ilyen módon nem pótolható.

Lényegében a fenti jogértelmezést erősíti a Kúria Pfv.V.21.208/2020/9. számú, közzétett döntése is, amely szerint a téves perlés nem képez kivételt a külön jogszabályban meghatározott határidők kötelező betartása alól. Amennyiben ugyanis a téves perlés szabálya – ahol a felperes maga is észlelheti a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig, hogy nem az ellen indította meg a pert, akivel szemben az adott anyagi jogi igény érvényesíthető – nem tekinthető kivételes esetnek, akkor abban a helyzetben, amikor maga a bíróság hívja fel a felperes figyelmét a passzív perbeli legitimáció hiányára és kötelezi hiánypótlásra, szintén nem lehet eltekinteni a jogvesztő határidő betartásától.

Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a szerint alkalmazandó Pp. 383. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.