BÜ BH 2023/28

[1] A törvényszék a nem jogerős ítéletével a fiatalkorú I. r. vádlottat a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő társtetteként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 7 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a vagyonelkobzásról és a letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyeletben töltött idő beszámításáról. Az ítélet ellen fiatalkorú I. r. vádlott és védője a tényállás megalapozatlansága, téves minősítés miatt és a büntetés enyhítése céljából jelentettek be fellebbezést.

[3] A törvényszék a nem jogerős ítélet kihirdetésekor kelt – az ítélőtábla mint másodfokú bíróság végzésével véglegessé vált – határozatával a fiatalkorú I. r. vádlott letartóztatását fenntartotta a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamáig a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontja, a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontja és a Be. 552. § (2) bekezdése alapján.

[4] Az ítélet elleni fellebbezések alapján a másodfokú eljárás az ítélőtábla előtt van folyamatban, a másodfokú bíróság az ügyben nyilvános ülést tűzött ki.

[5] A fiatalkorú I. r. vádlott védője beadványában indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 285. § (1) bekezdés a) pontja alapján állapítson meg óvadékot, a Be. 285. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a letenni kívánt óvadék összegeként 3 000 000 forintot jelölt meg; de amennyiben az ítélőtábla ennél magasabb összeg megállapítását tartja indokoltnak [Be. 285. § (3) bek. b) pont], úgy a terhelt és szülei mindent meg fognak tenni annak letétele érdekében. Egyben indítványozta enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását, az óvadék letétele esetére letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet elrendelését.

[6] Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a tanácsülésen meghozott végzésével a fiatalkorú I. r. vádlott védője által előterjesztett indítványt elutasította.

[7] A végzés ellen kézbesítési íven a fogva lévő I. r. vádlott – indokolás nélkül – és a védője nyújtott be fellebbezést.

[8] A védő jogorvoslati indítványának indokolása szerint az I. r. vádlott által letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyeletben töltött időnek a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámítására figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége viszonylag közeli időpontban, kevesebb, mint három év elteltével esedékes. Ez az időtartam a bírói gyakorlat alapján nem tekinthető kiemelkedő büntetésnek. Emiatt a letartóztatásnak a Be. 688. § (1) bekezdésében meghatározott külön törvényi feltétele, továbbá a Be. 522. § (2) bekezdésében írtak szerinti szökés és elrejtőzés gyanúja sem áll fenn, ez utóbbira az I. r. vádlott esetében reális lehetőség nincsen. A védő az ítélőtábla végzésében hivatkozott, a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontjában, valamint c) pont cb) alpontjában foglalt letartóztatási okok kapcsán kifejtette, hogy a vádlott a büntetőeljárás előtt és annak során tanúsított magatartása – a korábbi védelmi indítványokban, beadványokban és nyilatkozatokban is részletesen előadottak szerint – nem értékelhető szökésként, elrejtőzésként; ezzel szemben a vádlott az eljárásban mindvégig rendelkezésre állt, az alól nem vonta ki magát. A korábban alkalmazott bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak maradéktalanul eleget tett, a hatósággal a kapcsolatot tartotta. A vádlott továbbtanulási szándéka, illetve az, hogy jelenleg is felsőoktatási tanulmányokat folytat, továbbá jelentősen megváltozott életfelfogása és kábítószeres kapcsolatainak a felszámolása is arra enged következtetni, hogy szökésétől, elrejtőzésétől a letartóztatás megszüntetése esetén bizonyosan nem kell tartani, tisztes, jogkövető életet kíván élni.

[9] A védő fellebbezése szerint a Be. 552. § (2) bekezdésében rögzített „szökés, elrejtőzés” feltétel tartalmilag a Be. 276. § (2) bekezdésében foglalt különös okokkal megegyezik, azoktól eltérést nem mutat, ezért – függetlenül a Be. 284. § (2) bekezdésének rendelkezésétől – ha a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási ok is áll fenn, óvadék elfogadása nem kizárt. Utalt továbbá – a Be. 271. § (1) bekezdésében a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések alkalmazásával összefüggésben megfogalmazott szükségesség és arányosság követelményén túlmenően – arra, hogy az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló Egyezmény 37. cikke értelmében a gyermek őrizetben tartása, letartóztatása vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal.

[10] Mindezek alapján a védő azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott végzést változtassa meg, az óvadék összegét 3 000 000 forintban határozza meg és a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendeljen el.

[11] A Legfőbb Ügyészség a fiatalkorú I. r. vádlott és védője fellebbezését alaptalannak tartotta.

[12] Álláspontja szerint az ítélőtábla végzésében – a Be. 300. § (2) bekezdésében írt törvényi kötelezettségének eleget téve – a védői indítvány enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó okfejtését részletesen megvizsgálta és döntően helytálló érvekkel fejtette ki, hogy a letartóztatás ellenében a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél bűnügyi felügyelettel miért nem biztosítható.

[14] Álláspontja szerint a Be. 552. § (2) bekezdése a letartóztatást indokolttá tevő olyan önálló okot jelöl meg, amelynek fennállása esetén e kényszerintézkedés – a Be. 276. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott okokon kívül is – elrendelhetővé válik, s amelynek alapja szintúgy a szökés, elrejtőzés veszélye, annak azonban a kiszabott szabadságvesztés konkrét mértékéből kell fakadnia. A Be. 552. § (2) bekezdése a nem jogerős elítélést követő új helyzettel számol, amikor a vád tárgyává tett bűncselekmény büntetési tételében kifejeződő korábbi tárgyi súlya a személyre konkretizált fenyegetettségben ölt testet; minél hosszabb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama, annál nagyobb nyomatékkal hat abba az irányba, hogy az érintett az esetleges szabadságvesztés végrehajtása helyett az az előli szökés vagy elrejtőzés mellett határozzon (Kúria Bpkf.III.114/2019/2. számú határozata); következésképpen, e speciális okkal összefüggésben a szökés, elrejtőzés veszélye önmagában a kiszabott szabadságvesztés tartamához viszonyítottan vizsgálandó [BH 2020.171., 3017/2016. (II. 2.) AB határozat].

[15] A nem jogerős ítélettel vele szemben kiszabott hét év szabadságvesztés – a konkrét ügy sajátosságait, a vádlott egyedi körülményeit is figyelembe véve – olyan nemű és tartamú joghátrány, amely súlyosságánál fogva a szökés, elrejtőzés kockázatát jelenti. A szökés, elrejtőzés megakadályozása pedig olyan közérdek, amely megelőzi a nem jogerősen hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt személyi szabadságának tiszteletben tartását.

[16] Hivatkozott arra, hogy az eljárás jelenlegi, a nem jogerős ügydöntő határozat meghozatalát követő szakaszában a kényszerintézkedés célja – a Be. 552. § (2) bekezdésében írt önálló ok esetén – főszabályként már nem a terhelt eljárási cselekményeknél való jelenlétének biztosítása, hanem az esetleges büntetés végrehajthatóságának, foganatba vétele feltételeinek a megteremtése (BH 2004.135.).

[17] A Legfőbb Ügyészség szerint a fiatalkorú I. r. vádlott vonatkozásában – a Btk. 92. §-a alapján – a szabadságvesztés végrehajtásába beszámítani rendelt előzetes fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idő a vele szemben nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamának a felét sem éri el, erre figyelemmel a nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés olyan hosszúságú, amely a vádlott szökési, elrejtőzési szándékát kiválthatja, ezért a letartóztatás Be. 522. § (2) bekezdésében meghatározott okát megalapozza. Ennek ellenében a védő által kiemelt személyi körülmények csekély jelentőségűek; különösen arra tekintettel, hogy a fiatalkorú I. r. vádlott valójában ugyanilyen körülmények között valósította meg – a nem jogerős ítéletben kifejtettek szerint nem vitathatóan vagyoni haszonszerzés érdekében is – a kiemelkedő tárgyi súlyú, súlyos következménnyel járó egészséget veszélyeztető bűncselekményét. Ekként a fiatalkorú I. r. vádlott személyi körülményei és jövőbeli elképzelései a szökés, elrejtőzés veszélyét nem közömbösítik, és nem is csökkenthetik olyan mértékben, hogy e kockázat enyhébb kényszerintézkedéssel kiküszöbölhető legyen függetlenül attól, hogy a nem jogerős ítélet meghozatalát megelőző eljárási szakaszban már került sor a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben bűnügyi felügyelet alkalmazására.

[20] Kifejtette ugyanakkor, hogy a másodfokú bíróság álláspontjával szemben a fiatalkorú I. r. vádlott vonatkozásában a legsúlyosabb kényszerintézkedés indokoltságának alapjaként a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában megjelölt ok már nem állapítható meg. Az I. r. vádlott körülményei abba az irányba mutatnak, hogy az eljárás jelenlegi, másodfokú bíróság előtti szakaszában a bűnismétlés konkrét kockázatával már nem kell számolni.

[21] Hivatkozott a Legfőbb Ügyészség arra is, hogy a Be. szabályozása szerint az óvadék nem a letartóztatás alternatívája, hanem az attól enyhébb kényszerintézkedések, a távoltartás, illetve a bűnügyi felügyelet biztosítékául szolgálhat. Amennyiben tehát a bíróság álláspontja szerint a terhelttel szemben a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél a bűnügyi felügyelettel nem biztosítható, akkor annak hiányát óvadékkal vagy az óvadék összegének nagyságával nem lehet pótolni. (Be. 284. §, EBH 2019.B.21.) Ehhez képest a letartóztatásnak a Be. 552. § (2) bekezdésében meghatározott önálló oka tartalmában nem azonos az óvadék elfogadását megalapozó Be. 276. § (2) bekezdés a) pont aa), illetőleg ab) alpontjával. A kényszerintézkedés okaként eltérő jogi természetű körülményekről van szó, ezért óvadék elfogadásának a Be. 552. § (2) bekezdése szerinti önálló ok esetében kiterjesztő jogértelmezéssel sem lehet helye. Az I. r. vádlottal szemben a letartóztatás önmagában a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztésből adódó szökés, elrejtőzés veszélye miatt a jelen esetben szükségszerű és arányos kényszerintézkedés. Az eljárás célja a személyi szabadság ennél enyhébb korlátozásával nem biztosítható.

[22] Az I. r. vádlott fellebbezésében hivatkozott ENSZ Egyezménnyel kapcsolatosan kifejtette, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatására nézve a részes államok számára megfogalmazott alapelvi szintű jogalkotási követelmények a Btk. és a Be. fiatalkorúakra vonatkozó külön szabályainak konkrét tartalmában maradéktalanul megjelennek. Ennek tükrében a nem jogerős ítélet adatait is tekintetbe véve nem lehet kétséges, hogy az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat nem jogerősen olyan kiemelkedő tárgyi súlyú és társadalomra veszélyességű bűncselekményben marasztalta, amely a Be. 688. § (1) bekezdésében foglalt további törvényi kritériumnak megfelel.

[23] Mindezek miatt indítványozta, hogy a Kúria a Be. 614. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 614. § (1) bekezdése értelmében, figyelemmel a (3) bekezdésének b) pontjára, az ítélőtábla végzését a Be. 605. § (1) bekezdésének alkalmazásával hagyja helyben.

[24] A fiatalkorú I. r. vádlott és védője fellebbezése nem alapos.

[25] A Be. 285. § (1) bekezdés a) pontja szerint a terhelt vagy védője indítványozhatja, hogy a bíróság állapítsa meg az óvadék összegét, és az óvadék letétele esetére letartóztatás helyett távoltartást, bűnügyi felügyeletet vagy távoltartást és bűnügyi felügyeletet rendeljen el.

[26] A Be. 284. §-a értelmében az óvadék a bíróság által meghatározott pénzösszeg, amelynek célja a bíróság által elrendelt távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályai megtartásának, valamint a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének elősegítése. Az óvadék megállapításának e törvény eltérő rendelkezése hiányában valamennyi, a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés 276. § (2) bekezdésében meghatározott oka esetén helye van.

[27] A Kúria a Bt.III.750/2019/21. számú, EBH 2019.B.21. számon közzétett döntésében kimondta, hogy a hatályos Be. szabályozása szerint az óvadék nem a letartóztatás alternatívája, hanem az attól enyhébb kényszerintézkedések, a távoltartás, illetve a bűnügyi felügyelet biztosítékául szolgálhat. Amennyiben tehát a bíróság álláspontja szerint a terhelttel szemben a személyi szabadságot érintő engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél a bűnügyi felügyelettel nem biztosítható, akkor annak hiányát óvadékkal vagy az óvadék összegének nagyságával nem lehet pótolni (Be. 284. §).

[28] A törvényi szabályozásból következik az is, hogy óvadéknak csak a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés 276. § (2) bekezdésében meghatározott oka esetén van helye.

[29] A Be. 552. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha az ügydöntő határozat a kihirdetésekor nem emelkedik jogerőre, a bíróság a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedésről nyomban határoz.

[30] A Be. 552. § (2) bekezdése szerint a letartóztatás a Be. 276. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott okokon kívül akkor is elrendelhető vagy fenntartható, ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől tartani kell.

[31] A Be. 552. § (2) bekezdése a letartóztatást indokolttá tevő olyan önálló okot jelöl meg, amelynek fennállása esetén e kényszerintézkedés – a Be. 276. § (2) bekezdésben meghatározott okokon kívül is – elrendelhetővé válik, s amelynek oka a szökés, elrejtőzés veszélye, alapja azonban a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés konkrét mértéke. A Legfőbb Ügyészség helyesen hivatkozott arra, hogy a Be. 552. § (2) bekezdése a nem jogerős elítélést követő új helyzettel számol, amikor a vád tárgyává tett bűncselekmény büntetési tételében kifejeződő korábbi tárgyi súlya a személyre konkretizált fenyegetettségben ölt testet; minél hosszabb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartama, annál nagyobb nyomatékkal hat abba az irányba, hogy az érintett az esetleges szabadságvesztés végrehajtása helyett az az előli szökés vagy elrejtőzés mellett határozzon (Kúria Bpkf.II1.114/2019/2. számú határozata). Következésképpen, e speciális okkal összefüggésben a szökés, elrejtőzés veszélye önmagában a kiszabott szabadságvesztés tartamához viszonyítottan vizsgálandó [BH 2020.171., 3017/2016. (II. 2.) AB határozat].

[32] A nem jogerős ügydöntő határozat meghozatalát követően a kényszerintézkedés célja – a Be. 552. § (2) bekezdésében írt önálló ok esetén – főszabályként már nem a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének a biztosítása, hanem az esetleges büntetés végrehajthatóságának, foganatba vétele feltételeinek a megteremtése (BH 2004.135.). Ehhez képest az leginkább a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 37. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogintézménnyel mutat hasonlóságot; az itt írtak alkalmazására pedig a törvény már 5 évi szabadságvesztés nem jogerős kiszabása esetén lehetőséget ad és a fiatalkorú esetében sem határoz meg ez alól kivételt, azaz nem tartalmaz eltérő szabályozást. A letartóztatás elrendelése vagy fenntartása szabadságvesztés nem jogerős kiszabása esetén sem automatikus, mert a kényszerintézkedés szempontjából releváns valamennyi körülmény összevető vizsgálata ebben az esetben sem mellőzhető (EBH 2017.8.15., BH 2015.19., EBH 2010.2217., BH 2017.291., BH 2017.46.). A nem jogerős ítélettel az I. r. terhelttel szemben kiszabott hét év szabadságvesztés – a konkrét ügy sajátosságai, a vádlott személyi és családi körülményei ellenére is – olyan nemű és tartamú joghátrány, amely súlyosságánál fogva a szökés, elrejtőzés kockázatát jelenti.

[33] Mindezekre figyelemmel a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben a letartóztatás önmagában a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztésből adódó szökés, elrejtőzés veszélye miatt a jelen esetben szükségszerű és arányos kényszerintézkedés.

[34] A nem jogerős ítélet rendelkező része szerint az I. r. vádlott összesen 4 napot őrizetben, 1 év 5 napot letartóztatásban volt, ezt követően közel 2 évig – a Be. 281. § (2) bekezdés a) pontja és 282. § a) pontja szerint meghatározott – bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, majd ismételten letartóztatásban van.

[35] Ez alapján a fiatalkorú I. r. vádlott által a Btk. 92. §-a szerinti előzetes fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idő – a Legfőbb Ügyészség indítványában foglaltaknak megfelelően – a vele szemben nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamának a felét sem éri el.

[36] A védő érvelésével szemben a fiatalkorú I. r. vádlott esetében a kiszabott szabadságvesztés tartamának megítélésekor a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem vehető figyelembe.

[37] A Btk. 80. § (4) bekezdése alapján, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg. A feltételes szabadságra bocsátás a szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazható jogintézmény, amelynek feltételeit és eljárási rendjét a Bv.tv. szabályozza. Az ítéletben kimondott feltételes szabadságra bocsátás a büntetés végrehajtása során lehetőség, amelyet az ítéletben meghatározott legkorábbi időpont elérkezésekor vizsgálni kell, de alkalmazására a törvény nem ír elő kötelezettséget.

[38] Erre figyelemmel a nem jogerős ítéletben a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben hét év tartamban meghatározott szabadságvesztés a mintegy két év letartóztatásban és bűnügyi felügyelet alatt töltött idő beszámítása mellett is olyan tartamú, amely mellett a vádlott szökésétől, elrejtőzésétől alappal lehet tartani, ezért a letartóztatás a Be. 522. § (2) bekezdésében meghatározott okát megalapozza. A fiatalkorú I. r. vádlott személyi körülményei és jövőbeli tervei a szökés, elrejtőzés veszélyét nem csökkentik olyan mértékben, hogy az enyhébb kényszerintézkedéssel kiküszöbölhető legyen. Ez független attól, hogy a nem jogerős ítélet meghozatalát megelőző eljárási szakaszban már került sor a vádlottal szemben bűnügyi felügyelet alkalmazására, mivel a Be. 522. § (2) bekezdésében meghatározott ok a korábbiaktól eltérő ténybeli alapokon nyugszik.

[39] Az I. r. vádlott esetében az eljárás jelen szakaszában is az vizsgálandó, hogy a letartóztatás további fenntartása tényszerű alapon áll-e, észszerűen alátámasztott-e, az abból vont következtetés okszerű-e, s ekként a kényszerintézkedés alkalmazása célszerű-e. (BH 2017.46., EBH 2009.2025.)

[40] A Kúria azt állapította meg, hogy a szökés, elrejtőzés megakadályozása olyan közérdek, amely megelőzi a nem jogerősen hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt személyi szabadságának tiszteletben tartását. (BH 2017.48., BH 2017.46., BH 2009.7.)

[41] A Kúria a Legfőbb Ügyészség indítványában foglaltakkal egyetértve, úgy ítélte meg, hogy a fiatalkorú I. r. vádlottal szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés indokoltságának alapjaként a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában megjelölt ok már nem állapítható meg. Az I. r. vádlott előzetes fogvatartásba kerülésétől több mint három év telt el. A rendelkezésre álló iratok szerint arra adat nem merült fel, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt újabb bűncselekményt követett volna el, a kábítószer fogyasztása, illetve kereskedelme tekintetében a bűnismétlésre utaló adat az iratok között nem volt megtalálható. Ezek a körülmények valóban abba az irányba mutatnak, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában a bűnismétlés megalapozott veszélyét már nem lehet megállapítani.

[42] A Kúria egyetértett a Legfőbb Ügyészség azon észrevételével is, hogy a védő által hivatkozott ENSZ Egyezményben a fiatalkorúak igazságszolgáltatására nézve a részes államok számára megfogalmazott alapelvi szintű jogalkotási követelmények, amelyek a Btk. és a Be. fiatalkorúakra vonatkozó külön szabályainak konkrét tartalmában jelennek meg.

[43] Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat nem jogerős ítéletében kiemelkedő tárgyi súlyú és társadalomra veszélyességű bűncselekményben marasztalta, így a letartóztatása a Be. 688. § (1) bekezdésében foglalt további törvényi kritériumnak is megfelel.

[45] Mindezek alapján az ítélőtábla törvényesen döntött a fiatalkorú I. r. vádlott védője által előterjesztett letartóztatás megszüntetésére, és óvadék megállapítása mellett enyhébb korlátozással járó kényszerintézkedés elrendelése iránti indítvány elutasításáról.

[46] Ezért a Kúria a Be. 614. § (1) bekezdése, (3) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése alapján, az ítélőtábla végzését tanácsülésen elbírálva, a Be. 605. § (1) bekezdésére utalva helybenhagyta.