PÜ BH 2023/296

[1] A felperesek mint hitelfelvevők és zálogkötelezettek az alperessel mint hitelnyújtóval és zálogjogosulttal 2008. június 2-án hitel- és zálogszerződést (a továbbiakban: Szerződés I.) kötöttek MKB svájci frank magánhitelhez elnevezéssel, annuitásos törlesztéssel, lakáshitel kiváltására 122 000 CHF összegben, legfeljebb 16 800 000 forint erejéig folyósítva, magáncélú felhasználásra, 300 hónap futamidő mellett. A kölcsön folyósításának feltételeként az alperes kikötötte egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó közokirat létét.

[2] A szerződés 6/A/2/a) pontja szerint a hitelfelvevő súlyos szerződésszegése esetén a bank azonnali hatályú felmondási joggal élhet. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a hitelszerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettség harminc napot meghaladó késedelme vagy a teljesítés megszüntetése.

[3] Az alperes „KOCKÁZATFELTÁRÓ NYILATKOZAT Devizahitelek árfolyam- és kamatkockázatával kapcsolatban” című, a felperesek által aláírt kockázatfeltáró nyilatkozata szerint:

„A forinttól eltérő devizanemben történő hitelfelvétel előre pontosan nem becsülhető devizaárfolyam és kamatkockázat tudatos felvállalását jelenti a hitel devizanemétől függően a hitel teljes vagy adott esetben részleges futamidejére vonatkozóan. Erre tekintettel az Ügyfeleink által megkötni kívánt devizahitel szerződéssel kapcsolatban az alábbi, piac által indukált kockázatokra hívjuk fel a figyelmet:

A hitel futamideje alatt az árfolyam elmozdulások a nemzetközi pénzpiacok és a forint piaci helyzete változásától függően bármikor, előre meg nem becsülhető gyakorisággal, irányban és mértékben következhetnek be. Az árfolyamváltozás hatására változhat, kedvezőtlen esetben akár jelentős mértékben megnövekedhet mind a tőketartozás, mind a törlesztőrészletek forintban számított összege. További kockázatot jelent a változó kamatozású hitelkonstrukciók esetében, hogy a deviza árfolyamváltozástól függetlenül a hitel devizanemére irányadó nemzetközi pénzpiaci kamatok is változhatnak, és a változás akár a forint kamatok változásával ellentétes irányú is lehet. Kedvezőtlen irányú kamatváltozás az árfolyam változatlansága esetén önmagában is növelheti a törlesztőrészletek összegét. Ugyanakkor az árfolyam és a kamat bármilyen irányú változása akár együttesen is bekövetkezhet, ami kedvezőtlen esetben a forintban számított adósságterhek kumulatív növekedését eredményezheti.”

[4] Ugyanezen a napon a felperesek az alperessel – a fenti rendelkezéseket is tartalmazó – további két hitel- és zálogszerződést kötöttek (a továbbiakban: Szerződés II., Szerződés III.) egy értékmegőrző lakás- és magánhitel program keretében egyenként 49 000 CHF összegű devizahitelre, legfeljebb 6 600 000 forint kölcsön folyósítása érdekében. Mindkét szerződéshez tartozott a Szerződés I.-hez kapcsolódóval megegyező tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat, amelyben a felperesek tudomásul vették, hogy a devizaszerződést az abban foglaltak ismeretében, a piac által indukált esetleges kockázatok felelős mérlegelésével kötötték meg.

[5] A felek a szerződéskötés időpontjára a Szerződés I. 4.1. pontjában évi 3,00% ügyleti kamatlábat, a 4.2. pontban évi 1,5% mértékű kezelési költséget, a Szerződés II. és Szerződés III. 4.1. pontjában évi 4,00% ügyleti kamatlábat és évi 2,7% kezelési költséget határoztak meg.

[6] A felek a szerződéseket közjegyzői okiratba foglalták (tartozáselismerő nyilatkozat).

[7] A per alatt az alperes a szerződéseket felmondta a felperesek 30 napot meghaladóan lejárt, esedékes fizetési kötelezettségük fennállására hivatkozással. Felszólította egyúttal a felpereseket mint adósokat valamennyi megjelölt lejárt tartozásuk 8 napon belüli megfizetésére.

[8] A felperesek módosított keresetükben annak megállapítását kérték, hogy perbeli szerződések árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos feltétele érvénytelen az árfolyamváltozás kockázataira vonatkozó megfelelő tájékoztatás hiányában. Kérték továbbá annak megállapítását, hogy a szerződések felmondása hatálytalan, valamint a kezelési költség felszámításával kapcsolatos rendelkezés tisztességtelenségéből fakadóan a szerződések részlegesen érvénytelenek. Az érvénytelenség jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen szerződési feltételek „kiesnek a szerződésekből”, így az árfolyamkülönbözet figyelmen kívül hagyásával a Szerződés I. elszámolása esetében a tartozásuk 5 116 195 forint, a Szerződés II. esetében 2 401 531 forint, míg a Szerződés III. esetében 2 419 569 forint. Egyúttal az indokolatlan és aránytalan mértékű kezelési költség mérséklését is kérték.

[9] Arra hivatkoztak, hogy a kockázatfeltáró nyilatkozat elnevezésű tájékoztató a jogügylet fokozott kockázatairól nem tartalmazott elégséges tájékoztatást, ezért nem kerültek abba a helyzetbe, hogy megalapozottan tudjanak dönteni az árfolyamkockázattal járó szerződéses kötelezettség vállalásáról. A felmondások nem tartalmazták a fennálló tartozás összegét és a felmondás oka nem felelt meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 521. § (1) bekezdés e) pontjában rögzítetteknek, ezért a felmondások a régi Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmisek. Szerintük az alperesi Üzletszabályzat 6.3.2. pontja bármilyen kis összegű tartozás esetére feljogosította az alperest a szerződések felmondására, ami tisztességtelen, emiatt a felmondások joghatás kiváltására sem alkalmasak.

[10] Az alperes érdemi ellenkérelme valamennyi kereset elutasítására irányult.

[11] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[12] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a tényállás kismértékű kiegészítése mellett, annak helyes indokai folytán – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

[13] A jogerős ítélet indokolása értelmében az alperes által alkalmazott és a felperesek által aláírt, külön okiratba foglalt kockázatfeltáró nyilatkozatok alaki és tartalmi szempontból is megfeleltek a jogszabályoknak [a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: régi Hpt.) 203. § (6), (7) bekezdése, 93/13/EGK irányelv (a továbbiakban: Fogyasztói Irányelv) 3., 4., 5. cikke], az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által hozott értelmező határozatokban körvonalazódó elvárásoknak, valamint a Kúria és a felsőbb bíróságok ítélkezési gyakorlatának.

[14] A másodfokú bíróság utalt a Kúria Jpe.I.60.015/2021/15. számon folyamatban volt jogegységi panaszeljárásban hozott, a bíróságokra elvi tartalmában irányadó határozatában (a továbbiakban: JPE határozat) rögzített elvi tartalomra, a 2/2014. PJE határozatra és az irányadó, a fogyasztóvédelmi irányelvet értelmező EUB döntések körében a C-51/17. számú ítélet rendelkező részének 3. pontjára, továbbá indokolása [74]–[78] pontjaiban írtakra. Úgy ítélte meg, hogy a perbeli kockázatfeltáró nyilatkozatok az átlagos fogyasztó számára is átlátható és érthető módon tartalmazták nemcsak azt, hogy az árfolyam változhat, amely jelentős kockázatot jelent, hanem annak működési mechanizmusát is (C-186/16. [45] pont, C-26/13. [75]. pont). A tájékoztatók emellett rögzítették azt is, hogy a kölcsön futamideje alatti árfolyam elmozdulások a nemzetközi pénzpiac és a forint piaci változásától függően is változhatnak, bármikor, előre meg nem becsülhető gyakorisággal, irányban és mértékben, de a nemzetközi, illetve forint kamatok változása is hatással lehet a törlesztőrészletekre, további kockázatot jelentve. Ezzel az alperes eleget tett azon figyelemfelhívó tájékoztatási kötelezettségének, hogy a felperesek mint a kölcsönt felvevők lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre milyen hatása lehet (C-186/16. 49. pont).

[15] A másodfokú bíróság szerint a felperesek mint átlagfogyasztók a tájékoztatókból nem csak arra következtethettek, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállalnak, hanem arra is, hogy az gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmüket kapják, a szerződés nyilvántartása szerinti devizához képest leértékelődik (C-186/16. [50] pont). Mindebből következően a felperesek a tájékoztató alapján értékelni tudták az árfolyamkockázatnak a pénzügyi kötelezettségeikre gyakorolt esetlegesen jelentős gazdasági következményeit is (EUB C-227/18. ítélet [1] pont, indokolás [40] pont), így kellő körültekintés mellett tudatában lehettek annak, hogy a szerződés aláírásával milyen terheket vállalnak. Az alperes az átláthatóság követelményének megfelelő kockázatfeltáró nyilatkozat mellett észszerűen számíthatott arra, hogy a fogyasztó az egyedi megtárgyalást követően elfogadja az ilyen szerződési feltételekből eredő árfolyamkockázatot (C-609/19. számú ítélet [3] pont, C-776/C-782/19. számú egyesített ügy ítélet [5] pont, C-415/11. számú ítélet [2] pont).

[16] A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a tájékoztatás tartalmából a felperesek nem gondolhatták alappal, hogy az árfolyamkockázatot nem vagy nem teljes mértékben viselik, vagy az csupán korlátozott. Ettől eltérő szóbeli tájékoztatást a felperesek nem bizonyítottak. E körben egyetértett a perben beszerzett tanúvallomások elsőfokú bíróság általi értékelésével.

[17] A másodfokú bíróság helyesnek ítélte továbbá az elsőfokú ítéletben a szerződések felmondása hatálytalanságával és a kezelési költséggel kapcsolatban kifejtett indokokat is.

[18] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezése, és a perbeli szerződés (helyesen: szerződések) teljes érvénytelenségének „deklarálása”, azt meghaladóan pedig az első- és másodfokú ítéletek „érvénytelenség jogkövetkezményének orvoslása tárgyában” történő hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak az eljárás megismétlésére utasítása érdekében.

[19] Elsődlegesen azt hangsúlyozták, hogy a per tárgyát a perbeli szerződések semmissége, illetve az érvénytelenség jogkövetkezményének orvoslása iránti kérelem, az általuk érvényesített jog alapját pedig azon tényállítás képezte, hogy fogyasztói minőségükben szerződtek a professzionális hitelezővel, így a szerződés állított semmissége kapcsán elsődleges anyagi jognak a Fogyasztói Irányelv), illetve az uniós jog értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező EUB ítéletei számítanak, míg az irányelvben biztosított jogok átültetése kapcsán anyagi jogként a régi Ptk. rendelkezései alkalmazandóak.

[20] A felperesek előadták, a perben nem volt kérdéses fogyasztói minőségük, illetve az, hogy a perbeli szerződések a 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 tv.) 3. § (1) bekezdésében foglalt megdönthetetlen törvényi vélelemmel érintettek, amelyből következően a perbíróságok előtt egyértelmű volt, hogy ennek okán a szerződések részben vagy egészben semmisek. Előadták, hogy a peres felek a szerződés érvénytelensége kapcsán eltérő orvoslást kívántak; míg ők azok határozathozatalig terjedő hatályossá nyilvánítását, addig az alperes a DH1 tv. 3. § (2) bekezdése szerinti kógens norma behelyettesítésével a szerződések érvényessé nyilvánítását kérte.

[21] Sérelmezték, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a megdönthetetlen törvényi vélelmet, nem tették vizsgálat tárgyává azt a körülményt, hogy lehetőség volt-e a jogalkotó számára a kógens norma behelyettesítésére. Ezzel az eljárás tisztességtelenné vált, kétségbe vonva a fogyasztó Alapjogi Chartában foglalt jogát.

[22] Érvelésük értelmében – számos EUB határozatra figyelemmel – a fogyasztói perekben a bíróságok hivatalból kötelesek figyelembe venni a semmisség jogi tényét, kötelesek garantálni az Fogyasztói Irányelv 6. és 7. cikkének megfelelően a hatékony bírói jogvédelem biztosítását. Ennek megsértése olyan anyagi jogi sérelem, mely a jogerős ítéletet megalapozatlanná teszi.

[23] A fentiekkel összefüggésben hivatkoztak a Kúria korábbi joggyakorlat-elemző csoportja összefoglaló véleményében foglaltakra, az EGK-szerződés célkitűzéseire, a Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozásáról szóló szerződést kihirdető törvényre. Hangsúlyozták, a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével (2009. december 1.) a közösségi jog uniós jog lett, az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 4. cikk (3) bekezdésére tekintettel az uniós jog (ideértve valamennyi uniós jogi aktust) elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben.

[24] Kiemelték, hogy az EU elsődleges joga az alapszerződések és alapelvek rendszere (ideértve a Lisszaboni Szerződés alapján a Alapjogi Chartát is), míg a másodlagos jog körébe tartoznak az irányelvek, amelyek a nemzeti – ún. átültető – szabályok által hatályosulnak, és amelyek átültetésekor a tagállamoknak az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése értelmében biztosítaniuk kell az uniós jog hatékony érvényesülését.

[25] Érvelésük értelmében, miután az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) szerint az irányelvek értelmezésére az EUB rendelkezik hatáskörrel, ebből az EUB ítéleteinek közvetlen anyagi jogi hatálya következik, figyelemmel C-26/13. (Kásler) ügyben hozott határozatra. A nemzeti jog nem értelmezhető a közösségi irányelvekkel szemben, azok közvetlen hatálya az EUSZ 4. cikkét értelmezni jogosult EUB döntéseiből fakad, mely szintén közvetlen hatállyal bír. Az irányelveket átültető jogszabályok alkalmazása során – az ún. záróhatás révén – a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak az irányelvekkel összhangban kell értelmezniük a nemzeti jogot, és biztosítaniuk kell, hogy az értelmezés nem kerül ellentétbe az alapvető jogokkal, továbbá a tagállami bíróság köteles félretenni a joghatással bíró irányelvvel ellentétes belső jogi normát. Az irányelveket és a releváns magyar jogszabályokat a nemzeti bíróságoknak az uniós fogyasztóvédelmi ítéletek szerint kell értelmezniük.

[26] Hivatkoztak a Fogyasztói Irányelv kettős céljára: a fogyasztók hatékony védelmére, az ilyen védelmet célzó nemzeti szabályok minimális harmonizációjára a belső piac létrehozásának elősegítése érdekében, ezen keresztül a fogyasztóknál – információs vagy szakértelembéli aszimmetria miatt – jelentkező egyenlőtlenségek kezelésére, a valódi egyensúly megteremtésére, továbbá az eladók és szolgáltatók visszatartására a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásától. E védelem és célok kapcsán kiemelték a 6. cikk (1) bekezdése mint kógens rendelkezés jelentőségét.

[27] Számos EUB ítéletre (C-92/11., C-188/07., C-377/14., C-243/08., C-495/19.) utaltak, amelyekből arra vontak következtetést, hogy tisztességtelen szerződési feltételek esetén a bíróságnak a szükséges tény- és jogbeli elemek rendelkezésre állása esetén hivatalból kell lefolytatnia az értékelést és levonni minden jogkövetkezményt, akkor is, ha arra a fogyasztó, illetve jogi képviselője – a nemzeti eljárási jog megfelelő rendelkezései útján – nem hivatkozik. Hangsúlyozták, a Fogyasztói Irányelv az eljáró nemzeti bíróság részéről tevékeny közreműködést ír elő a hatékony védelem biztosítása terén, és a védelmi rendszer aktiválásához elegendő, hogy valamelyik fél bírósági eljárást indít; a fogyasztónak nem szükséges megtámadnia az adott tisztességtelen feltételt ahhoz, hogy az ne legyen ránézve kötelező.

[28] A felperesek szerint az elsőfokú bíróság „elvonta magát” az uniós jog közvetlen hatálya alól azáltal, hogy

– nem vette figyelembe az árfolyamkockázat létének vizsgálata során azon körülményt, miszerint a DH1 tv. 3. § (1) bekezdésében foglalt megdönthetetlen törvényi vélelem a szerződések kapcsán fennáll;

– nem vette figyelembe, hogy a fenti semmisségi ok nem a fogyasztó hivatkozásától függ, hanem olyan tény, amelyet figyelembe kell venni;

– hivatkozott ugyan számos EUB döntésre, ám tudatosan kihagyta a C-260/18. szám alattit, ugyanis abból – a C-26/13. szám alatti ügy mellett – okkal következik, hogy a vételi és eladási árfolyamok tisztességtelensége miatt nincsen olyan „átváltási kurzus”, amelynek alkalmazásával a devizában kirótt pénztartozás számítható lenne, melyből származóan az indexálás kiesik és megszűnik az árfolyamkockázat;

– nem vette figyelembe, hogy a felpereseknek voltaképpen egymásnak ellentmondó jogi érvelése volt a felmondás hatálytalanságából fakadó szerződés hatályban léte, illetve a teljes semmisséget okozó átláthatóság elvének sérelme kapcsán.

[29] Mivel azonban az elsőfokú bíróság megítélte a felmondás hatálytalanságát és azt megalapozatlannak tartotta, alkalmaznia kellett volna azon irányelvből fakadó kötelezettséget, mely a hivatalbóli eljárásra vonatkozik a tisztességtelen feltételek vizsgálata során.

[30] A felperesek kifejtették, ha a fogyasztó a DH1 tv. 3. § (1) bekezdése által felállított megdönthetetlen törvényi vélelemre hivatkozik, az a perben nem írható felül, azt a jogvita nem is érintheti. A régi Ptk. 231. § (2) bekezdésében foglalt diszpozitív norma nem alkalmas behelyettesítésre, annak módszere is irányelvet sértő. A figyelembe veendő „eredeti jogi és ténybeli állapot helyreállítása” az érintett általános szerződési feltétel kiesését jelenti a szerződésből, ugyanakkor a C-80/21-C-82/21. számú ítélet a nemzeti bíróság számára kötelezővé teszi annak vizsgálatát, hogy a részleges semmisségi ok kihat-e a szerződés maradék tartalma szerinti teljesíthetőségre, azaz köteles vizsgálni a részleges, illetve teljes érvénytelenség kérdéskörét. E körben utaltak az EUB C-26/13., C-618/10., C-125/18., C-118/17., C-932/19. számú határozataira, és kiemelték: az esetleges kógens norma megalkotása, behelyettesítése csak bizonyos korlátok között lehetséges. Az egyenlőséget helyreállító valódi egyensúly a tisztességtelen feltételek elhagyását jelenti, nem a kógens norma behelyettesítését, ebből következik a részleges semmisség lehetősége, amellyel összefüggésben szintén a C-80/21-C-82/21. számú határozatot idézték, hangsúlyozva, hogy csak a szerződéskötéskor hatályban lévő diszpozitív szabály alkalmazásának lehetősége merülhet fel.

[31] A C-229/19., C-321/20., C-472/20., C-483/16. számú EUB határozatokból levezetett álláspontjuk szerint

– utólagos kógens norma megalkotása nemzeti belügy, de annak szerződésekbe való behelyettesítése már uniós kompetencia, kógens norma behelyettesítése jogbizonytalansághoz vezet,

– a Fogyasztói Irányelv 6. cikk (1) bekezdése értelmezése körében azzal ellentétes a nemzeti jog olyan szabálya, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy egy tisztességtelennek ítélt kikötés tartalmának felülvizsgálatával kiegészítse a szerződést,

– a részleges érvénytelenség kinyilvánítása olyan minimum, amely nem képezheti a per tárgyát a megdönthetetlen törvényi vélelem alapján, így a bíróságnak a felperesi keresettől függetlenül döntenie kell a szerződés részben vagy egészben érvénytelen volta felől,

– az EUB a DH törvények kiigazító módszerét a szerződésekre gyakorolt hatásaik szerint vizsgálta, nem magát a tagállami normát,

– miután a DH2 tv. 37. §-a és 37/A. §-a kizárta az eredeti jogi és ténybeli állapot helyreállításának lehetőségét, ellentétes a Fogyasztói Irányelv 7. cikkével.

[32] A felperesek állították, hogy a magyar bíróságok – általános jelleggel, tendenciózusan – az uniós jog megkerülésére törekednek. Hangsúlyozták, az uniós jog értelmezésére nincs lehetőség, azt maga az EUB adja, amit a tagállami bíróságok – a C-932/19. számú ítéletből következően – követni kötelesek a hasonló jogi és ténybeli helyzetekre, azaz e tekintetben nincs tényálláshoz kötöttség.

[33] A „tagállami eljárási jog kontra uniós anyagi jog” relációját illetően a felperesek ugyancsak a C-80/21-C-82/21. számú ítéletre, továbbá a Fogyasztói Irányelv 6. cikk (1)–(2) bekezdésére, valamint 7. cikk (1)–(2) bekezdésére utalva kiemelték az alábbiakat:

– az uniós jog érvényesülésének alapelve akkor is megilleti a fogyasztót, ha a tagállam bíróságai anyagi jogként nem az irányelvet alkalmazzák elsődlegesen,

– a fogyasztónak el nem vonható joga, hogy a jog védelméhez való jogát a nemzeti bíróságok előtt érvényesítse a tisztességtelen feltétel alkalmazójával szemben,

– az irányelveket értelmező EUB ítéleteken és az EUMSZ rendelkezésein keresztül érvényesülnie kell az uniós jogvédelem teljessége és a hatékony bírói jogvédelem elvének, akkor is, ha a fogyasztó – akár jogi képviselővel jár el, akár anélkül – nem képes professzionálisan artikulálni érvényesített anyagi jogát,

– mert a bíróságoknak az EUB C-397/11. ügyben, a C-511/17. ügyben, a C-620/17. ügyben és a C-470/12. ügyben hozott ítéletei értelmében hivatalbóli kötelezettségük az irányelv hatálya alá tartozó szerződéses feltétel tisztességtelen jellegének megítélése.

[34] A felperesek előzetes döntéshozatal iránti indítvány előterjesztése iránti kérelmet is előterjesztettek az alábbi kérdés tekintetében:

„A Kúria az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének harmadik mondatával, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 267. cikk értelmében vett független és pártatlan bíróságnak minősül-e?”

[35] Ezzel összefüggésben állították a magyar bírósági szervezet „pártosságát” a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos jogvitákban, e körben utaltak a C-66/18. ítéletben leszögezett alapelvekre, és kiemelten az állam nemzetközi jogot sértő magatartásáért való felelősségére, továbbá a C-168/15. valamint a C-224/01. ítéletekre, kitértek a Kúria 6/2013. PJE és 2/2014. PJE határozataira. Állították, hogy a Kúria és annak bírái önkényes, contra legem módon befolyásolták az alsóbb fokú bíróságokat a törvénykezési tevékenységükben. A magyar bíróságok deviza alapú kölcsönszerződések esetében végzett összehangolt tevékenységét az EU-szerződések tételes megszegésének tartották.

[36] A jelen perben kötelezően vizsgálandó jogi tények körét a felperesek az alábbiakban jelölték meg.

– A DH1 tv. 3. § (1) bekezdésében foglalt megdönthetetlen törvényi vélelem a fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon általános szerződési feltétel tisztességtelenségét deklarálja, mely a vételi és eladási árfolyamok alkalmazására vonatkozik, ez a semmisségi ok a perben nem tűr jogvitát és a bíróság köteles azt figyelembe venni.

– A C-26/13. számú ügyben kifejtett kúriai álláspont szerint ez a semmisségi ok a szerződés főtárgyára vonatkozik, így alaposan feltehető, hogy ennek kiesése, semmissége esetében a szerződés nem teljesíthető.

– A C-932/19. számú ügyben az EUB ismételten rámutatott, hogy a perbíróság feladata eldönteni azt, hogy a konkrét ügyben e tisztességtelenségi ok a szerződés részleges vagy teljes semmisségét okozza-e.

– A fenti semmis feltétel okozhatja-e a fogyasztó számára azon különösen káros következményt, hogy egyösszegben kelljen visszaszolgáltatni azon összeget, mellyel jogalap nélkül gazdagodna a szerződés teljes semmissége esetében?

– Meg kell-e óvni a fogyasztót e következménytől, és e körben a bíróság figyelemmel volt-e a fogyasztó jogvédelmi igényére és a C-932/19. számú ítélet 48. pontjában szereplő jogvédelem visszautasítási jogára?

– Az indexálási mechanizmus kiesése (C-260/18.) esetében megszűnik az árfolyamkockázat, de van-e a bíróságnak vagy a nemzeti jogalkotónak joga olyan feltétel utólagos szerződésbe illesztésére, mely az indexálást újra megteremti?

– A C-26/13. és C-212/20. szám alatti ítéletek közvetlen anyagi jogi ereje miatt nem lehet vita tárgyává tenni, hogy részleges semmisség esetében még a nemzeti jog diszpozitív szabályával sem lehet behelyettesíteni, míg teljes semmisség esetében csak már meglévő diszpozitív szabály cserélheti fel a kieső, tisztességtelen feltételt, csak és kizárólag azért, hogy a fogyasztót mentesítse azon számára teljesíthetetlen következménytől, hogy gazdagodását egyösszegben kelljen visszatérítenie.

– A hitelező az átláthatóság elve alapján teljesítette-e azon árfolyamkockázati tájékoztatási kötelezettségét, melyet a C-609/19. és C-776/19.–C-782/19. szám alatti egyesített ügyekben hozott ítéletek alkalmazandónak írnak elő?

[37] A megsértett anyagi jog körét illetően a felperesek előadták: mivel „a per korlátai közé nem fér be” a megdönthetetlen törvényi vélelem újratárgyalása, így megsértett anyagi jog nem az régi Ptk. 209. §-a és 209/A. §-a, hanem maga a Fogyasztói Irányelv 6. és 7. cikke, ahogyan arra az EUB a C-80/21.-C-82/21. számú egyesített ügyekben hozott ítéletben rámutatott. Ismételten hangsúlyozták, hogy az uniós jog – annak elsődleges és másodlagos joga is – a magyar jog részévé vált, az irányelv és az annak értelmezését adó EUB ítéletek közvetlen hatállyal bírnak. Kiemelték, a szerződés semmisségét nem az árfolyamkockázati tájékoztatás hiányossága adja, hanem a DH1 tv. 3. § (2) bekezdésében foglalt kógens rendelkezés behelyettesítésének irányelvet sértő megoldása. Úgy érveltek továbbá, hogy a megsértett anyagi jog kapcsán értelmezendő a C-80/21. - C-82/21. szám alatti ítélet, és az ahhoz kapcsolódó EUB törvénykezési gyakorlat is. A megsértett anyagi jogszabályként megjelölt Fogyasztói Irányelv 6. és 7. cikkei kizárják a DH1 tv. 3. § (2) bekezdésében foglalt kógens szabály behelyettesíthetőségét, ezáltal a DH1 tv. 3. § (1) bekezdésében foglalt megdönthetetlen vélelem is megsértett anyagi jog.

[38] A fentiekkel összefüggésben a másodfokú bíróság eljárását illetően arra hivatkoztak, minden releváns jogi tény a bíróság előtt feküdt, mégsem vizsgálta meg a semmisségi okokat, mert az uniós jogot nem tekintette alkalmazandó anyagi jognak, így a kérelemhez kötöttség elvével írta felül az uniós jog tényleges érvényesülésének és a hatékony bírói jogvédelemnek elvét. Ez az uniós jog primátusának tagadását jelenti, amely a Fogyasztói Irányelv 6. és 7. cikkének anyagi jogi sérelme. Előadták: a kockázatfeltárás kapcsán mindkét fokon eljárt bíróság észlelte annak létét, előfordulását, a felperesek szerint „ki is mondták, ugyan van árfolyamkockázat, ám az átláthatóság elve nem sérült”. Érvelésük értelmében a bíróságok kirekesztették az anyagi jog köréből az EUB C-260/18. számú ítéletében, valamint a C-80/21.-C-82/21. számú ítélet 1–3. pontjaiban foglaltakat, még akkor is, ha a fogyasztók nem megfelelően érveltek a perben. Elmulasztották a részleges vagy teljes semmisség vizsgálatát, továbbá a C-19/20. szám alatti döntés 97. pontjában előírt tájékoztatási kötelezettséget, ami olyan garanciális kötelezettség megsértése, mely az EUB számos ítéletében megjelenik.

[39] Hivatkoztak arra is, hogy eljárásjogi oldalról a jogerős ítélet a régi Pp. 213. § (1) bekezdését sérti, ugyanis a közösségi jog alapján fennálló semmisségi okkal kapcsolatos jogi érveket nem merítette ki a bíróság, továbbá a jogerős ítélet az uniós jog mint anyagi jog alkalmazásának megtagadása (szelektálás) miatt sérti a régi Pp. 221. § (1) bekezdését is, mert elmaradtak azon EUB ítéletekre való hivatkozások, melyek a perazonosság kapcsán megadják annak elméleti lehetőségét, hogy a perbíróság átértelmezzen egy EUB döntést, és megtagadja annak alkalmazását. Az adott anyagi jog kirekesztése tárgyában is köteles indokolni a bíróság, melyre tekintettel az indokolási kötelezettséggel összefüggésben sérült az ítélet teljességének elve is.

[40] A felperesek álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti:

– az EUB C-824/18. szám alatti ítéletet, ugyanis az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában nincsen semmilyen „de minimis hatály”, illetve jelen perbíróság nem biztosította a másodfokú eljárásban a hatékony jogvédelmet;

– az EUB C-321/20. szám alatti ítéletet, ugyanis a jogbiztonság elvével ellentétes az olyan nemzeti bíróság által folytatott gyakorlat, mely az irányelvet nem alkalmazza a hatályba lépését követően, illetve az EUB döntésekben megjelenő anyagi jogot nem tartja magára nézve kötelezőnek;

– az EUB C-439/19. számú ítéletet is, mert a nemzeti jog alkalmazása nem sértheti az uniós jog egységességét és hatékonyságát.

[41] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult.

[42] A felperesek Gfv.8. sorszámú beadványukban tovább részletezték jogi álláspontjukat a DH törvények behelyettesítési módszerének tilalmára összpontosítva, továbbá a Gfv.13. sorszámú beadványukban újabb kérdések tekintetében terjesztettek elő előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmet, egyúttal a Kúria 2023. szeptember 27-én (helyesen: 26-án) hozott Gfv.VI.30.204/2023/2. számú, előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzésére hivatkozva kérték a felülvizsgálati eljárás felfüggesztését.

[43] A felperesek felülvizsgálati kérelmének tartalmára tekintettel a Kúria mindenekelőtt a felülvizsgálati eljárás kereteit és annak jogi természetét rögzíti az alábbiak szerint.

[44] A felülvizsgálati eljárás nem a per folytatása, nem egyfajta „harmadfokú” eljárás, hanem szigorú eljárási szabályok szerinti rendkívüli perorvoslat. Tárgya a jogerős ítélet [régi Pp. 270. § (2) bekezdés], amelynek vizsgálata ugyanezen jogszabályhely értelmében a Kúriától jogszabálysértésre hivatkozással kérhető, és kizárólag a régi Pp. 272. § (2) bekezdése szerinti tartalmi követelményeknek mindenben megfelelő felülvizsgálati hivatkozások körében (Pfv.V.20.301/2015/6., megjelent: BH 2015.307.). A felülvizsgálati kérelmet nem lehet megváltoztatni [régi Pp. 273. § (5) bekezdés], a Kúria a jogerős határozatot főszabály szerint csak a felülvizsgálati kérelem és – ha előterjesztettek – a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [régi Pp. 275. § (2) bekezdés].

[45] A Kúria számos határozatában megerősített (például: Pfv.V.21.336/2020/5., Pfv.V.20.066/2021/8., Pfv.V.20.130/2021/5., Pfv.V.20.477/2022/6., Pfv.V.20.561/2022/8., Pfv.V.20.707/2022/4., Pfv.V.20.794/2022/4.), a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK véleményében (a továbbiakban: PK vélemény) rámutatott: a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti (PK vélemény 3. pont). Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel (PK vélemény 4. pont).

[46] A Kúria ugyancsak számos határozata (például: Pfv.V.21.965/2018/8., megjelent: BH 2020.324., Gfv.30.245/2022/7., Gfv.III.30.245/2022/7., Gfv.30.064/2022/7., Gfv.III.30.316/2022/8.) alapján alapvető elvárás a felülvizsgálati kérelemmel szemben – annak érdemi elbírálásához – az is, hogy hivatkozásai megfeleltethetőek legyenek a jogerős ítéletnek: azaz a felülvizsgálatot kérő félnek a jogerős ítélet indokaival, érveivel szemben, azok cáfolatára kell ellenérveit megfogalmaznia.

[47] Az adott ügyben különösen lényeges továbbá, hogy a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (Kúria Pfv.V.20.797/2016/11., megjelent: BH 2017.232.II.).

[48] A fentieknek a felperesek felülvizsgálati kérelmének elbírálhatósága szempontjából többirányú jelentősége volt.

[49] Elsődlegesen a Kúria azt emeli ki, hogy a felülvizsgálati eljárás alapját képező pernek semmilyen értelemben nem képezte tárgyát az árfolyamrés kérdésköre, illetve a DH1 tv. 3. § (1) és (2) bekezdésével kapcsolatos igény, sem önállóan, sem bármelyik előterjesztett keresettel összefüggésben. Erre tekintettel a DH1 tv. 3. § (2) bekezdésében foglalt kógens rendelkezés behelyettesítésével kapcsolatos, a felperesek által kizárólag a felülvizsgálati eljárásra meghatalmazott új jogi képviselőjük által előterjesztett felülvizsgálati kérelemben előadott érvrendszer a per tárgyát nem képező kérdéshez kapcsolódott. Miután a felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet, illetve annak esetleges jogszabálysértő volta, ezért ezen eljárás keretében nem vizsgálható olyan kérdés, amely nem képezte az első- és másodfokú eljárás tárgyát.

[50] A felperesek ezért felülvizsgálati kérelmükben alaptalanul állították az ügyben eljárt bíróságoknak a per tárgyán a fentiek szerint túlmutató jogkérdéssel (a per tárgyát nem képező szerződési feltételek tisztességtelenségének és ezen alapuló semmisségének hivatalból történő észlelésével) összefüggő mulasztását. A Kúria hangsúlyozza azt is, hogy felülvizsgálati kérelmükben a felperesek csupán általánosságban hivatkoztak a semmisség észlelésével kapcsolatos mulasztásra, anélkül, hogy a konkrét, egyedi ügyre vonatkoztatva, egyediesített tartalommal kifejtették volna álláspontjukat és megjelölték volna a szerintük fennálló, de észlelni elmulasztott semmisségi okot, az azt hordozó szerződéses rendelkezést, tartalmat, az érvénytelenség mibenlétét.

[51] A jelen ügyben a kérelemhez kötöttség és az azon való túlterjeszkedés tilalma eljárásjogi elvei [régi Pp. 3. § (2) bekezdés, 213. § (1) bekezdés, 215. §] mellett – figyelemmel a kereset tárgyára és a felperesek kereseti tényállításaira a fentebb rögzített keresethalmazat keretében – nem merült fel a kereset tárgyán túlmutató semmisségi ok hivatalbóli észlelésének szükségessége [1/2005. (VI. 15.) PK vélemény, 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. pont a) és b) pontjai].

[52] A Kúria kiemeli, hogy téves a felpereseknek a Fogyasztói Irányelvből – az EUB egyedi döntéseire utalással – levezetett az az álláspontja, miszerint a nemzeti bíróságokat általános jelleggel terhelné hivatalbóli eljárás kötelezettsége a szükséges ténybeli és jogi elemek (azaz peradatok, tények, bizonyítékok) rendelkezésre állása esetén, és hivatalból kellene lefolytatniuk a tisztességtelen szerződési feltételek „értékelésével” és a jogkövetkezmények levonásával kapcsolatos eljárást. A Kúria több eseti döntésében (például Gfv.VI.30.472/2021/9., Gfv.VII.30.095/2020/9. [48], Gfv.II.20.028/2023/13. [74]) rögzítette következetes álláspontját, miszerint ilyen általános jellegű, a nemzeti eljárási jog adta kereteken (a már említett kérelemhez kötöttség elvén, illetve a felek rendelkezési jogán) túlmenő kötelezettség a nemzeti bíróságokat nem terheli, és ez – a felperesek hivatkozásával szemben – sem a Fogyasztói Irányelv rendelkezéseiből, sem a hivatkozott EUB határozatokból nem vezethető le.

[53] A Kúria nyomatékkal rámutat, hogy az EUB a C-511/17. számú ítéletében a Fogyasztói Irányelv 4. cikk (1) bekezdésének és 6. cikk (1) bekezdésének értelmezésével összefüggésben mondta ki, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amely a fogyasztó által annak megállapítása iránt indított kereset tárgyában jár el, hogy az e fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval megkötött szerződésben foglalt bizonyos feltételek tisztességtelenek, csak azokat a feltételeket köteles megvizsgálni, amelyek kapcsolódnak a jogvitának a felek által meghatározott tárgyához, amint rendelkezésére állnak az ehhez szükséges – adott esetben bizonyítás felvétellel kiegészített – jogi és ténybeli elemek. Nem köteles viszont hivatalból és egyenként megvizsgálni a nemzeti bíróság az összes többi olyan szerződési feltételt, amelyeket a fogyasztó keresettel nem támadott, annak vizsgálata érdekében, hogy e feltételek tisztességteleneknek minősülnek-e. A Fogyasztói Irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy jóllehet a fogyasztó követeléseinek alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességtelen jellegének értékeléséhez figyelembe kell venni a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató által megkötött szerződés összes többi feltételét, e figyelembevétel önmagában nem vonja maga után az eljáró nemzeti bíróság kötelezettségét arra, hogy hivatalból vizsgálja meg ezen összes feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét. A fogyasztó számára az irányelv alapján hivatalból biztosítandó védelem nem terjedhet addig, hogy a nemzeti bíróságok figyelmen kívül hagyják a jogvita tárgyának – ahogyan azt a felek az általuk felhozott jogalapok fényében értelmezett követeléseik révén meghatározták – kereteit vagy túlterjeszkedjenek azokon. A nemzeti bíróság nem köteles a jogvitát az előtte felhozott kereseti kérelmeken és jogalapokon túl kiterjeszteni azáltal, hogy az esetlegesen tisztességtelen jellegük vizsgálata érdekében egyenként elemzi az olyan szerződés összes többi feltételét, amelynek csupán bizonyos feltételi képezik tárgyát az e bíróság elé terjesztett keresetnek. Ezt az értékelést igazolja egyrészt a rendelkezési elv, amely szerint a jogvita tárgyát a felek határozzák meg, továbbá a ne ultra petita elve, amely szerint a bíróság nem terjeszkedhet túl a felek kérelmein.

[54] Ezen elvek sérülnének, ha a nemzeti bíróságok a fogyasztói irányelv értelmében kötelesek lennének a jogvita tárgyának a felek kérelmei és jogalapjai révén meghatározott kereteit figyelmen kívül hagyni vagy azokon túlterjeszkedni. Következésképpen a nemzeti bíróság az elé terjesztett jogvita tárgyának keretei között köteles hivatalból megvizsgálni valamely szerződési feltételt azon védelem címén, amelyet a fogyasztói irányelv értelmében biztosítani kell a fogyasztónak, annak elkerülése érdekében, hogy a fogyasztó követeléseit elutasítsa egy – adott esetben jogerőre emelkedő – határozattal, miközben e követeléseknek helyt lehetett volna adni, ha e fogyasztó a tájékozatlansága folytán nem mulasztott volna el hivatkozni e feltétel tisztességtelen jellegére (C-511/17. számú ítélet [30], [31], [32] pontjai).

[55] A jelen ügyben a keresetnek nem volt tárgya az árfolyamréssel, illetve a DH1 tv. 3. § (1), illetve (2) bekezdései tartalmával (behelyettesítés kérdésével) kapcsolatos igény, így az eljárt bíróságok nem mulasztottak (nem mulaszthattak), következésképpen nem sértettek sem nemzeti, sem uniós jogot a felperesek által – először és kizárólag – a felülvizsgálati kérelemben előadott fent írt hivatkozások tekintetében.

[56] A Kúria arra is rámutat, hogy a felperesek által a Gfv.8. sorszámú beadványukban több ponton (11. oldal, 36. oldal) hivatkozott C-19/20. számú ítéletének [97] pontjában az EUB is „a nemzeti eljárási szabályok keretein belül” értelmezte a nemzeti bíróságnak a fogyasztó részére nyújtandó jogvédelem körében teljesítendő hivatalbóli (tájékoztatási) kötelezettségét.

[57] A kifejtettekre figyelemmel a felülvizsgálati kérelemben a DH1 tv. 3. § (1) és (2) bekezdései irányelvvel, illetve a felperesek által hivatkozott EUB döntésekkel ellentétes jellegével összefüggő hivatkozásai a felülvizsgálati eljárásban nem voltak érdemben vizsgálhatóak.

[58] A felperesek Gfv.8. sorszámú beadványában foglaltak részben ugyanezen okból, részben a régi Pp. fentebb felhívott 273. § (5) bekezdés I. fordulatában a felülvizsgálati kérelem megváltoztatása (kiegészítése) tilalmából következően nem voltak a felülvizsgálati eljárás keretei közé vonhatóak, figyelemmel a felperesek azon konkrét kijelentésére is, miszerint ezen beadványuk „kifejezetten a DH törvények behelyettesítési módszerének tilalmára összpontosít” (beadvány 22. oldal).

[59] A fentiekből következően irrelevánsak voltak a felpereseknek az EUB C-824/18., C-321/20., C-439/19. számú ítéleteivel kapcsolatos hivatkozásai is.

[60] A felülvizsgálati eljárás kereteit illetően rögzíti továbbá a Kúria, hogy a felperesek módosított keresete háromirányú volt: egyrészről a tényállásban rögzített három szerződés részleges érvénytelenségének, és ezzel összefüggésben az általuk állított összegű tartozás fennálltának megállapítását; másrészről a szerződésekhez kapcsolódó alperesi felmondások hatálytalanságának megállapítását; harmadsorban a szerződésekben kikötött kezelési költséggel kapcsolatos szerződési feltétel részleges érvénytelenségének megállapítását kérték. Az eljárt bíróságok – érdemben elbírálva azokat – mindkét fokon elutasították a felperesek valamennyi keresetét, melyek közül a felülvizsgálati kérelem nem érintette a felmondások hatálytalanságának, valamint a kezelési költség tisztességtelensége miatti részleges érvénytelenségének kérdését.

[61] Ebből következően kizárólag az árfolyamkockázati tájékoztatás megfelelő voltának kérdése lehetett a felülvizsgálati eljárás tárgya.

[62] Utóbbival összefüggésben a felperesek megsértett jogszabályhelyként kifejezetten nem kívántak hivatkozni a régi Ptk. 209. §-ára és 209/A. §-ára (felülvizsgálati kérelem 107. oldal), arra nézve pedig, hogy az árfolyamkockázati tájékoztatás kérdése tárgyában a jogerős ítélet miért sértené a régi Pp. 213. § (1) bekezdését, illetve 221. § (1) bekezdését, a felperesek hivatkozását csak az általánosság szintjét meg nem haladó indokolást tartalmaz (felülvizsgálati kérelem 114. oldal a), e), f) pontok).

[63] A felperesek a régi Pp. 213. § (1) bekezdésének sérelmét abban jelölték meg, hogy a bíróság „a közösségi jog alapján fennálló semmiségi okkal” kapcsolatos jogi érveket nem merítette ki, azt azonban, hogy – eljárásjogi oldalról értelmezve – konkrétan milyen jogi érveket hiányoltak a semmisségi okkal (azaz anyagi jogi jogintézménnyel) összefüggésben, a felperesek nem adták elő. E körben nem értelmezhető a Fogyasztói Irányelv 6. és 7. cikkének sérelmével kapcsolatos hivatkozásuk, tekintettel arra, hogy az irányelv sérelmét anyagi jogi, és nem eljárási szabálysértésnek tekintették (felülvizsgálati kérelem 107. oldal és 113. oldal).

[64] Az ítélet teljességének elve [régi Pp. 213. § (1) bekezdésének normatartalma] nem a „jogi érvek” kimerítésének kötelezettségét jelenti, hanem azt a kötelezettséget, hogy a bíróság a felek által perbe vitt valamennyi igényt teljeskörűen elbírálja. Az eljárt bíróságok – határozataik jogi indokolásából kétséget kizáróan megállapíthatóan – minden, a felperesek által a módosított keresetükben elbírálni kért kereseti kérelmet érdemben vizsgáltak és bíráltak el, ezért határozataik a régi Pp. 213. § (1) bekezdését, ezáltal az ítélet teljességének elvét nem sértik.

[65] A régi Pp. 221. § (1) bekezdésének a felperesek által állított sérelmével összefüggésben rögzíti a Kúria, hogy az eljárt bíróságok határozataikat a felperesek mindegyik kereseti kérelmének körében a szükséges mértékben megindokolták (elsőfokú ítélet 6. oldal felülről első bekezdéstől 10. oldal első bekezdésig, jogerős ítélet [28]–[45] pontok, illetve az utóbbi az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelenségére alapított részleges érvénytelenség iránti petitum tekintetében a [31]–[39] pontokban).

[66] Nem jelenti a régi Pp. 221. § (1) bekezdése sérelmét, ha a bíróság határozatában külön nem tér ki a fél által felhozott valamennyi érvre. A bíróság nem köteles a fél által szükségtelenül felsorolt, az adott kereseti kérelem elbírálása szempontjából nem adekvát hivatkozásokkal – ideértve a közösségi joggal, valamint a fél által felhívott EUB ítéletek mindegyikével – kapcsolatos álláspontjának kifejtésére. Eleget tesz indokolási kötelezettségének, ha logikusan, jogilag követhetően kifejti a döntést megalapozó jogi érveit, utalva az irányadónak vett jogszabályokra és megjelölve, mi volt az oka alkalmazásuknak (egyezően: Alkotmánybíróság 26/2020. (XII. 2.) AB határozat [22] pont, mely szerint a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolásának kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása; az indokolásnak az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie). Tartalmilag ugyanezt fejtette ki az Alkotmánybíróság a 77/2013. (III. 1.) AB határozat indokolásának [31] bekezdésében is. Ebből következően az ítéletnek a felek által felvetett, és az ügy elbírálása szempontjából lényeges jogkérdésekre kell kitérnie, a döntéshez nem tartozó okfejtés szükségtelen, felesleges. A jogerős ítélet nem sérti tehát a régi Pp. 221. § (1) bekezdését sem.

[67] A kockázatfeltárással összefüggésben a felperesek arra hivatkoztak (felülvizsgálati kérelem 113. oldal), hogy anyagi jogi jogsérelem azért következett be, mert az eljárt bíróságok e körben „kirekesztették az EUB C-260/18. sz. ítéletben foglaltakat, és a döntés valójában a C-80/21. - C-82/21. sz. ítélet 1–3. pontjai alapján irányelvet sértő”.

[68] A felülvizsgálati eljárás fentebb részletesen kifejtett korlátaira tekintettel a felperesek C-260/18. számú ítéletre való hivatkozása a jelen felülvizsgálati eljárás keretében nem értelmezhető. Ezen ügy tárgyát ugyanis – amint arra a Kúria a Gfv.VI.30.206/2023/2. számú végzése [48] pontjában már rámutatott – alapvetően a jogkövetkezmények kérdése (valamely feltétel tisztességtelen jellege megállapításának joghatásai, a fogyasztói érdekek vizsgálata, a szerződés tisztességtelen feltételek nélküli fennmaradása) képezte – az ügyben irányadó lengyel jog tükrében.

[69] A C-80/21.-C-82/21. számú egyesített ügyben hozott ítéletében – kiegészítve a C-260/18. számú ítéletet – az EUB ugyancsak a jogkövetkezményekkel (nevezetesen a fogyasztónak a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása következtében a helyzetére gyakorolt következmények értékelése szempontjából kinyilvánított szándéka döntő jelentőségével, illetve a nemzeti bíróság önálló jogkörébe tartozó azon kérdés vizsgálatával, miszerint az adott esetben a releváns nemzeti jogszabályban előírt intézkedések megtétele lehetővé teszi-e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna) foglalkozott, mely kérdés vizsgálatáig – a jelen perbeli szerződések árfolyamkockázattal kapcsolatos részleges semmissége iránti kereset elutasítása folytán – az eljárt bíróságok el sem jutottak.

[70] Ebben a körben az érdemi vizsgálatot az is lehetetlenné tette volna, hogy a felperesek felülvizsgálati kérelmükben nem fejtették ki részletesen, szöveges formában, hogy a perbeli árfolyamkockázati tájékoztatások miért nem voltak megfelelőek. Az adott ügyben vizsgált egyedi árfolyamkockázati tájékoztatóra vonatkoztatott, konkrét felülvizsgálati indokokat a felperesek általánosság szintjén mozgó, csupán az EUB egyes határozatait idéző, és azt – számos esetben nem a per tárgyához kapcsolódó, így nem adekvát – észrevétellel ellátott „indokolása” nem pótolja.

[71] Minderre tekintettel a jogerős ítéletben az árfolyamkockázati tájékoztató megfelelőségével kapcsolatban kifejtettek érdemi vizsgálatára sem volt lehetőség a jelen felülvizsgálati eljárás keretében.

[72] Ugyanakkor a Kúria rögzíti, hogy a perbelivel egyező árfolyamkockázati tájékoztatót számos alkalommal vizsgálta és ítélte megfelelőnek, így például a Pfv.VI.20.861/2019/7. számú határozatában, valamint a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa Jpe.I.60.015/2021/15. számú jogegységi hatályú határozata (JPE határozat) meghozatalát követően hozott Gfv.VI.30.184/2021/10., Gfv.VI.30.151/2022/12., Gfv.VI.30.356/2022/6., továbbá Gfv.I.30.188/2022/10. számú határozataiban is.

[73] Összegezve: A felperesek által felülvizsgálati kérelmükben a régi Pp. 272. § (2) bekezdésének megfelelően megsértett jogszabályhelyként megjelölt, ezáltal érdemben vizsgálható régi Pp. 213. § (1) bekezdése és 221. § (1) bekezdése tekintetében tehát a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, a felperesek további hivatkozásai a fentebb részletesen kifejtettek okán nem voltak érdemben vizsgálhatók, így a felülvizsgálat eredményeként a Kúria azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelem alaptalan, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta.

[74] A felperesek által felülvizsgálati kérelmükben előadott előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmükben megfogalmazott kérdés az ügy elbírálása szempontjából semmilyen jelentőséggel nem bírt. Az EUMSZ 267. cikk (2) bekezdése alapján előzetes döntéshozatali eljárást a jogvita eldöntéséhez szükséges uniós jogkérdés vonatkozásában lehet indítványozni. Nincs helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, ha a felmerülő jogkérdés az ügy elbírálása szempontjából nem releváns, a hivatkozott uniós rendelkezést az EUB már értelmezte, vagy az uniós jog helyes értelmezése annyira nyilvánvaló, hogy azzal kapcsolatban észszerű kétség nem merül fel (283/81. számú CILFIT-ügy [21] pont). A felperesek Gfv. 13. sorszámú beadványában előterjesztett további kérdések egyrészt szintén kívül estek a jelen felülvizsgálati eljárás keretében érdemben vizsgálható kérdések körén, másrészt a Kúria a felperesek által hivatkozott Gfv.VI.30.204/2023/2. számú – az EUB előzetes döntéshozatali eljárását célzó – végzésében alapvetően az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása körében kérte a Fogyasztói Irányelv értelmezését, márpedig a jelen ügyben a jogkövetkezmények alkalmazása – a szerződés érvénytelenségének hiányában – fel sem merült. Mindezekre tekintettel a felülvizsgálati eljárás felfüggesztésére sem volt ok, ezért a Kúria a felperesek előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti mindkét kérelmét elutasította.