• Tartalom

328/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet

328/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet

villamosenergetikai beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházások kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról

2023.07.18.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)–c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), b) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a 2. mellékletben meghatározott beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, forgalomba helyezéséhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b) a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra vonatkoznak, valamint

c) a Beruházások keretén belül vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó közművek tervezésével, közlekedésfejlesztéssel, ezek előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos feladatokra is vonatkoznak.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházásokat.

2. § (1) A Beruházásokkal összefüggésben a közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – tizenöt nap.

(2) Nem alkalmazható az (1) bekezdés

a) az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás, a természetvédelmi hatósági eljárás, továbbá a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet.) 132/B. §-a szerinti integrált építési és környezetvédelmi engedélyezési eljárás tekintetében, valamint

b) olyan eljárásban, amelyre jogszabályban meghatározott ügyintézési határidő az (1) bekezdésben meghatározottnál rövidebb.

3. § (1) A Beruházásokkal összefüggésben a közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – nyolc nap.

(2) Nem alkalmazható az (1) bekezdés

a) a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság mint szakhatóság eljárása tekintetében,

b) a Vet. 132/B. §-a szerinti integrált építési és környezetvédelmi engedélyezési eljárásban, továbbá

c) olyan szakhatósági eljárásban, amelyre jogszabályban meghatározott ügyintézési határidő az (1) bekezdésben meghatározottnál rövidebb.

4. § A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben a 2. melléklet szerinti főispánokat jelöli ki koordinációs feladatokat ellátó főispánként.

5. § Ha a Beruházások közül valamely beruházás több vármegye vagy a főváros és valamely vármegye közigazgatási területét egyaránt érinti, akkor a teljes beruházás tekintetében az a hatóság és szakhatóság jár el, amelyik illetékességi területét a beruházás a legnagyobb mértékben érinti, azzal, hogy

a) a hatóság és a szakhatóság az illetékességi területén kívül csak e beruházás tekintetében, az azzal érintett területen jár el,

b) a hatóság és a szakhatóság a hatóságként, illetve szakhatóságként történő kijelölésről szóló kormányrendelet szerinti illetékességi területén kívül elvégzendő eljárási cselekményről az illetékes hatóságot és szakhatóságot előzetesen értesíti.

6. § A Beruházásokkal összefüggésben

a) településkép-védelmi szakmai konzultációt,

b) településképi bejelentési eljárást,

c) településképi véleményezési eljárást

nem kell lefolytatni.

7. § A Beruházásokkal összefüggésben építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 328/2023. (VII. 17.) Korm. rendelethez

A Beruházások megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. villamosművel, villamos berendezéssel, valamint villamosvezetékkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

2. az 1. pontba nem tartozó villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges hatósági engedélyezési eljárások,

3. szénhidrogén vezetékkel, valamint annak üzemben tartásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

4. a 3. pontban meghatározottakon kívüli egyéb bányászati engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

5. vízjogi, vízügyi és vízvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

6. hírközlési létesítménnyel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

7. környezetvédelmi hatósági eljárások,

8. természetvédelmi hatósági eljárások,

9. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

10. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

11. útügyi hatósági engedélyezési eljárások,

12. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárások,

13. hajózási hatósági engedélyezési eljárások,

14. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

15. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

16. földmérési jelekkel összefüggő hatósági eljárások,

17. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló és földvédelmi hatósági eljárások,

18. erdészeti hatósági eljárások,

19. a 18. pontban meghatározott eseten kívüli, fakivágáshoz szükséges engedélyezési eljárások,

20. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

21. területrendezési hatósági eljárások,

22. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

23. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

24. bányahatósági engedélyezési eljárások,

25. tűzvédelmi hatósági eljárások,

26. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

27. azok a további hatósági engedélyezési eljárások, melyek a Beruházások megvalósításához és használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, forgalomba helyezéséhez közvetlenül szükségesek,

28. az 1–27. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 328/2023. (VII. 17.) Korm. rendelethez

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások

A

C

1.

A beruházás megnevezése

Koordinációra kijelölt főispán

2.

Szihalom új 220 kV-os átviteli kapcsolóállomás létesítése a Detk–Sajószöged II 220 kV-os távvezeték felhasításával, 5×49,9 MW névleges teljesítményű naperőmű csatlakoztatása céljából

Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

3.

Sajóivánka alállomás 120 kV-os bővítése PV csatlakozás fogadására

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

4.

Sajószöged alállomás 220 kV-os bővítése PV csatlakozás fogadására

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

5.

Pécs 400/132 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

6.

Hévíz 400/132 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése és 132 kV-os gyűjtősín kiépítése elosztóhálózati vezetékrendezés

Zala Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

7.

Szabolcsbáka 750/400/132 kV-os alállomásban második 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

8.

Kisvárda–országhatár[–Mukachevo (UA)] és Tiszalök–országhatár[–Mukachevo (UA)] 220 kV-os távvezetékek kapacitásbővítése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

9.

Törökfái 400/132 kV-os alállomás létesítése, Szolnok–Szeged 220 kV-os vezeték nyomvonalában 400 kV-os kétrendszerű távvezeték létesítése, Sándorfalva–Törökfái–Albertirsa, Sándorfalva–Szolnok 400 kV-os távvezeték létesítése, elosztóhálózativezeték beforgatása, valamint Albertirsa–Józsa beforgatása Szolnok alállomásba

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

10.

Józsa–országhatár[–Oradea (RO)] 400 kV-os határkeresztező távvezeték létesítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

11.

Sándorfalva–országhatár[–Subotica (SRB)] 400 kV-os határkeresztező távvezeték létesítése

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

12.

Szabolcsbáka 750/400/132 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

13.

Sajóivánka–országhatár[–Rimavská Sobota (SK)] 400 kV-os távvezeték II. rendszer létesítése

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

14.

Sajószöged 400/220/132 kV-os alállomásban kettő db 400/132 kV-os transzformátor létesítése

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

15.

Szombathely 400/132 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése, 132 kV-os gyűjtősín kiépítése, elosztóhálózati vezetékrendezés és a terhelhetőség növelése

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

16.

Toponár 400/132 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése, elosztóhálózati vezetékrendezés és kapacitásbővítés

Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

17.

Szolnok 400/220/132/20 kV-os alállomásban harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

18.

Paks II. csatlakozás (Biritó 400/132 kV-os alállomás létesítése, Paks alállomás 400kV-os bővítés Biritó alállomás kétrendszerű 400 kV-os távvezeték létesítése, Paks környéki vezetékrendezés, egyéb kapcsolódó feladatok)

Tolna Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

19.

„Göd Kelet” új 400 kV-os alállomás létesítése 400/128 kV-os, 3×250 MVA transzformátorral, 2×70 Mvar söntfojtóval, Kerepes–Göd és Sajószöged–Göd 400 kV-os távvezetékek beforgatása, Göd–Zugló távvezeték áttérítése 132 kV-ra és beforgatása, Göd–Vác II. (elosztóhálózati) 132 kV-os távvezeték beforgatásának fogadása, 132 kV-os elosztóhálózati kábeles csatlakozás Göd Ipari Park alállomásba; 132 kV-ra csatlakozó statikus kapacitív meddőkompenzátor egység létesítése

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

20.

Debrecen Dél 400/132 kV-os alállomás létesítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

21.

Debrecen Dél – Debrecen Józsa 400 kV-os távvezeték létesítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

22.

Békéscsaba OVIT 400/132 kV-os alállomás bővítése harmadik 400/128/18 kV-os 250 MVA teljesítményű transzformátorral

Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

23.

Debrecen Józsa 400/132 kV-os alállomás bővítése a Debrecen Józsa és Debrecen Dél alállomásokat összekötő 400 kV-os kétrendszerű távvezeték fogadó mezőinek kiépítésével, valamint harmadik 400/128/18 kV-os, 250 MVA teljesítményű transzformátor beépítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

24.

Felsőzsolca–Sajóivánka 400 kV-os távvezeték II. rendszer létesítése

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

25.

Buj 400/132 kV-os alállomásba harmadik 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

26.

Buj 400/132 kV-os alállomásba negyedik 400/132 kV-os transzformátor beépítése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

27.

Szabolcsbáka 750/400 kV-os alállomásba 1 db 400/132 kV-os transzformáció beépítése, elosztóhálózati vezetékrendezés

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

28.

Sándorfalva 400/132 kV-os alállomásban negyedik 400/132 kV-os transzformátor beépítése és további kettő db 132 kV-os mező kiépítése

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

29.

Debrecen Józsa 400/132 kV-os alállomásban meddő kompenzáció kiépítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

30.

Debrecen Dél 400/132 kV-os alállomásban meddő kompenzáció kiépítése

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

31.

Kerepes 400/132 kV-os táppont bővítése 220 kV-os kapcsolóberendezéssel és 1x500 MVA 400/231 kV-os transzformátorral, Ócsa–Zugló 220 kV-os távvezeték felhasítása és beforgatása Kerepes 220 kV kapcsolóberendezésbe, az így létrejövő Kerepes–Zugló 220 kV-os távvezeték átépítése kétrendszerűre

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

32.

Albertirsa 750/400 kV-os alállomásban az SF6 tokozott kapcsolóberendezés átépítése szabadtéri kivitelűre

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

33.

Martonvásár 400/220 kV-os alállomásban az SF6 tokozott kapcsolóberendezés átépítése szabadtéri kivitelűre

Fejér Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

34.

Békéscsaba–országhatár[–Nădab (RO)]400 kV-os távvezeték második rendszerének a kiépítése

Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

35.

Szolnok alállomáshoz csatlakozó 20 MW/60 MWh-s átviteli hálózat részét képező integrált villamosenergia-tároló létesítése

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére