BK ÍH 2023/4.

V. Zs. vádlottal szemben a járási ügyészség 1 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 198. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő szemérem elleni erőszak bűntette és 1 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 197. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt emelt vádat.

A vádirati tényállás lényege a következő:

A vádlott az 1998. augusztus 1. napján született B. G. sértett nevelőapja. A vádlott a sértett édesanyját 1999-ben ismerte meg. A vádlott és a sértett édesanyja 2017. május 23. napjáig közösen nevelték a sértettet, aki ezen a napon az édesapjához költözött.

I. vádpont

A vádlott a feleségével, valamint kiskorú gyermekeikkel és a sértettel a sértett házában éltek 2004. évtől – közelebbről meg nem határozható időponttól 2008. július 16. napjáig. Ezen időszakban egy alkalommal – közelebbről nem meghatározható időpontban – a sértett édesanyja szülői értekezletre ment, ezt kihasználva a 12. életévét be nem töltött sértettet a vádlott behívta a ház vendégszobájába. A szobában a franciaágyra fektette, meztelenre vetkőztette, majd a sértett combját kezdte simogatni, és nemi szervét puszilgatta közben a sértett azzal nyugtatta meg, hogy „ez jó dolog”, „ennek így kell lennie”, „ez a mi titkunk marad”.

A vádlott legalább még négy alkalommal a ház ugyanezen szobájában a sértettel ugyanilyen cselekményt végzett, a sértettet miközben a hátán feküdt testszerte simogatta, nemi szervét csókolgatta. A vádlott minden alkalommal azt mondta a sértettnek, hogy ez így természetes, ez jó dolog, és az ő titkuk marad.

A sértett és családja – a vádlottal együtt – 2008. július 16. napján elköltöztek a sértett nagyanyjához, ahol ezt követően a sértett 15 éves korának betöltéséig a sértettet a vádlott heti rendszereséggel saját nemi vágya felkeltése érdekében, akarata ellenére fogdosta, puszilgatta, nemi szervét megérintette, testét simogatta.

II. vádpont

A vádlott 2009. május 14-ét követően a sértett nagyanyjának halála után, de 2013. június 19-ét megelőzően – pontosabban meg nem határozható időben – a sértettet az udvaron lévő, lomok tárolására használt helyiségbe hívta, miközben a sértett anyja távol volt. A tárolóban a vádlott már előzőleg leterített a földre egy matracot, a sértettet lemeztelenítette, és a matracra ültette, majd megkérte, hogy forduljon meg, és négykézláb helyezkedjen el a matracon. Ezt követően a sértett hátát, nemi szervét simogatni kezdte, és benedvesített ujjával tovább simogatta, majd nemi szervével a sértett nemi szervébe hatolt, ami a sértettnek fájdalmat okozott sírt miatta.

Az ezt követő hónapokban – közelebbről meg nem határozható időben – a sértett televíziót nézett a vádlottal az ágyban miközben a testvérei a szobában, de egy másik fekhelyen az ő közelségükben aludtak.

A sértett édesanyja ekkor nem tartózkodott otthon. A vádlott levetkőztette a sértettet, mögé feküdt benyálazta az ujját, majd simogatni kezdte a sértett nemi szervét.

A vádirat alapján a járásbíróság előtt folyt büntetőeljárás.

Az ügyészség képviselője a 2020. február 3. napján tartott előkészítő ülésen az I. vádpont második bekezdésében az elkövetési időszakot 2008. július 16. napjától 2013. június 19. napjáig terjedő időszakra módosította.

A járásbíróság a 2020. március 11. napján tartott tárgyaláson meghozott végzésével megállapította, hogy az I. tényállási pontban szereplő cselekmény a vádtól eltérően folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntetteként [1978. évi IV. törvény 198. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], ezt meghaladóan pedig a 2010. augusztus 1. és 2012. július 31. napja közötti elkövetési időszakban folytatólagosan elkövetett megrontás bűntetteként [1978. évi IV. törvény 201. § (1), (3) bekezdés] is minősülhet.

A járásbíróság ezt követően az ügyben több határnapon tartott tárgyalást, ennek során az indítványozott bizonyítást lefolytatta.

A bizonyítási eljárás lezárását követően az ügyész perbeszédében az elkövetési időszakot a II. vádpont első bekezdésében akként módosította, hogy a cselekményre 2009. május 14. napját, a sértett nagyanyjának halálát követően, de 2013. július 1. napját megelőzően került sor. A vádirati minősítést azonban változatlanul fenntartotta.

Figyelemmel arra, hogy a II. vádpont tekintetében megjelölt időszak egy részében a sértett a 12. életévét még nem töltötte be, a járásbíróság a 2022. április 20. napján tartott tárgyaláson – a bizonyítási eljárás újra megnyitását követően – végzésével megállapította, hogy a II. vádpontban írt cselekmény a vádtól eltérően az 1978. évi IV. törvény 197. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés szerinti folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettének is minősülhet.

A vádtól eltérő minősítés lehetőségének megállapítására tekintettel az ügyet az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszékhez tette át.

A végzés indokolásában fejtette azt ki, hogy a vádiratban megadott hosszabb – pontosabban meg nem határozott – elkövetési időszak alapján mérlegelés körébe tartozik annak eldöntése, hogy a cselekmény idején a sértett a 12. életévét betöltötte-e.

A törvényszék 2022. július 13. napján kelt végzésében megállapította hatáskörének hiányát, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése céljából az ítélőtáblára terjesztette fel.

Határozatának indokolásában azt fejtette ki, miszerint a végzésében hosszan idézett ügyészi perbeszédből kitűnő ügyészi álláspont egyértelmű, azaz, hogy az in dubio pro reo elv következetes alkalmazása mellett nem állapítható meg, hogy a II. vádpontban írt cselekmény elkövetésére a sértett 12. életévének betöltése előtt került sor. A kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére róni nem lehet, így a rendelkezésre álló iratok alapján a fenti elv következetes alkalmazása esetén kizárt a II. vádpontban írt cselekmény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, s ekként törvényszéki eljárást megalapozó erőszakos közösülés bűntettekénti [1978. évi IV. törvény 197. § (2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés] minősítése.

A fellebbviteli főügyészség átiratában arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla a Be. 24. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján az eljárás lefolytatására a törvényszéket jelölje ki.

Ennek indokaként arra hivatkozott, miszerint az ügyészség a vádmódosítások eredményeként is olyan időszakot jelölt meg az elkövetés lehetséges időpontjaként, amely magában foglalja a sértett 12. életévét el nem érő korát. A bíróságnak kizárólag a vádirati tényállásból kiindulva és a bizonyítási eljárás eredményeként megállapítható tényállásra figyelemmel van lehetősége állást foglalni abban, hogy az az alapján a vádlott terhére róható cselekmény – esetleg a vádiratitól eltérően – milyen törvényi tényállás kimerítésére alkalmas. A törvényszék tévesen bocsátkozott a bizonyítékok tényleges értékelésével a tényállás megalapozottságának vizsgálatába és állapította meg a sértett elkövetéskori életkorát. Utalt továbbá az EBH 2013.B.3 számú eseti és elvi döntésekben megnyilvánuló bírói gyakorlatra is, miszerint az eljárás felesleges megismétlése elkerülésének érdekében a vádtól eltérés lehetőségének megállapításakor célszerű a magasabb hatáskörű bírósághoz az ügy áttétele.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbviteli főügyészségi átiratban írtak alaposak, ezért az ítélőtábla a törvényszék hatáskörét állapította meg az alábbi indokok alapján.

Mindenekelőtt azt szükséges előrebocsátani, hogy a törvényszék az eljárási szabályokkal összhangban rendelkezett az iratoknak a bíróság kijelölése érdekében az ítélőtáblához történő felterjesztéséről.

Ami az ügy érdemét illeti, egyetértett az ítélőtábla a felebbeviteli főügyészi átirat azon érvelésével, miszerint a bizonyítási eljárás egyik sarokpontja a sértett elkövetéskori életkora, annak meghatározása ugyanakkor az ügydöntő határozatot hozó bíróság mérlegelési körébe ütközik.

Jelen ügyben az ügyészség által a II. vádpontban megjelölt elkövetési időintervallum olyan tág, mely magában foglal a sértett 12 életévének betöltése előtti időszakot is (2009. május 14. napját követően egészen 2010. augusztus 1. napjáig). Márpedig önmagában ez megalapozza a II. vádpontban írt cselekmény 1978. évi IV. törvény 197. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés szerint minősülő folytatólagosan elkövetetett erőszakos közösülés bűntettekénti értékelésének lehetőségét; s ekként a büntetési tétel tizenöt éves felső határára tekintettel a Be. 20. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében elsőfokon a törvényszék hatáskörét.

Nem érinti a vádirati tényállást alapul vevő eltérő minősítést megállapító döntés helyességét, hogy az késedelmesen, a bizonyítási eljárás lefolytatását követően történt meg.

A magasabb szintű bíróság hatáskörét ugyanis nem az alapozza meg, ha az eljárás során kétséget kizáró bizonyítást nyer, hogy a vádiratban foglalt bűncselekmény a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozik. A következetes bírói gyakorlat szerint, ha önmagában a vádiratban foglalt tényállás alapján felmerül az olyan súlyosabban minősülő bűncselekmény megállapításának a lehetősége, amely miatt a hatásköri rendelkezések értelmében a megyei bíróság (törvényszék) járhat el; nem mellőzhető az iratoknak a magasabb hatáskörrel rendelkező bírósághoz való áttétele (BH 1999.58.). Olyan esetekben, amikor a hatáskör a bűncselekmény minősítésének, a jogi minősítés pedig a bizonyítás eredményének a függvénye, indokolt, hogy elsőfokú bíróságként a magasabb szintű bíróság járjon el (BH 1993.488.).

S bár az in dubio pro reo elvével kapcsolatos törvényszéki érvelés nem minden alap nélküli, annak a hatáskör vizsgálatakor nincs helye, arra legkorábban a bizonyítékok értékelése során az ügydöntő határozatban kerülhet sor. Ugyancsak közömbös az ügyészség bizonyítékok értékelésével kapcsolatos, vádbeszédben kifejtett álláspontja, figyelemmel arra, hogy azzal párhuzamosan a vádirati tényállás olyan módosítására, mely törvényszéki hatáskörbe tartozó cselekmény megállapítását kizárná, nem került sor. Így a sértett elkövetéskori életkorának megállapítására is csupán a törvényszéknek lehet – első fokon meghozott ügydöntő határozatában – hatásköre.

Ily módon, miután a negatív határköri összeütközés a területén működő törvényszék és járásbíróság között merült fel, az ítélőtábla a Be. 24. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja és a Be. 24. § (1) bekezdése szerint eljárva, a Be. 20. § (1) bekezdés 1. pontjára figyelemmel jelölte ki a törvényszéket az elsőfokú eljárás lefolytatására.