BK ÍH 2023/42.
BK ÍH 2023/42.
2023.06.01.
Olyan esetben, amikor a hatáskör a minősítés függvénye, a minősítés pedig a bizonyítás eredményéhez képest állapítható meg, indokolt, hogy az eljárás felesleges megismétlésének elkerülése érdekében a magasabb hatáskörű bíróság járjon el az ügyben [Be. 19. §, 20. § (1) bekezdés, 23. §, 511. §].
A törvényszék F. T. vádlottal szemben indult büntetőügyet a Sz.-i Járásbíróságra áttenni rendelte.
Az elsőfokú végzés indokolása szerint, a főügyészség a vádlottal szemben a Btk. 197. § (1) bekezdés b) pont 2. fordulatában meghatározott – figyelemmel a (3) bekezdés b) pontjára – a (4a) bekezdés szerint minősülő szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat.
A törvényszék hatáskörét hivatalból vizsgálva, a tárgyalás megkezdését megelőzően észlelte, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádiratban foglaltaktól eltérően enyhébben, a Btk. 205. § (3) bekezdésében meghatározott és az (1) bekezdés szerint minősülő szeméremsértés vétségének minősülhet. Erre figyelemmel hatáskörének hiányát megállapítva, az ügyet a Be. 537. § (1) bekezdés a) pontja szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező járásbíróságnak áttenni rendelte.
A végzés ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést, a végzés hatályon kívül helyezése érdekében.
Az ügyészi fellebbezés indokolása szerint, a törvényszék tévesen járt el akkor, amikor hatáskörének hiányát megállapította és az ügyet a járásbíróságra áttette. Álláspontja alapján a törvényszék az áttétel kérdésében még a bizonyítási eljárás megkezdését megelőzően foglalt állást, így figyelmen kívül hagyta a sértett életkorát és állapotát, valamint azt, hogy a szeméremsértő cselekmény súlyossága relatív fogalom és eltérő életkorban eltérő értékelést igényel.
A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést annak indokaival egyezően fenntartotta. Észrevételezte, hogy eljárási szabályt sértett a törvényszék, amikor végzését a sértett részére nem kézbesítette. Indítványozta, hogy az ítélőtábla ennek pótlása érdekében intézkedjen, majd a törvényszék végzését helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa az eljárás lefolytatására.
Az ügyészség fellebbezése alapos.
Eljárási szabályt sértett a törvényszék, amikor az áttételről szóló végzését a sértett részére nem kézbesítette, ugyanis a Be. 454. § (2) bekezdése alapján az ügy áttételéről szóló határozatot a sértettel is közölni kell.
Ezen eljárási szabálysértés ugyanakkor az ügy érdemére kihatással nem volt, az elsőfokú bíróság mulasztását az ítélőtábla pótolta, így mindennek csupán megjegyzésére szorítkozott.
A másodfokú bíróság osztotta a vádhatóság azon álláspontját, amely szerint tévedett a törvényszék, amikor arra figyelemmel, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádtól eltérően – a Btk. 205. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott szeméremsértés vétségének – minősülhet, hatáskörének hiányát megállapította, egyben rendelkezett az ügy áttételéről a Sz.-i Járásbírósághoz.
A rendelkezésre álló ügyiratokból ugyanis megállapítható, hogy a vádlott az előkészítő ülésen bűnösségét nem ismerte be, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a törvényszék az ügyben tárgyalást tűzött ki, bizonyítás felvételére azonban ez ideig nem került sor.
Az ítélőtábla álláspontja szerint ugyanakkor a lefolytatott bizonyítás hiányában nem foglalható egyértelműen állás abban a kérdésben, hogy a vádlott cselekménye – bizonyítottsága esetén – kizárólag a Btk. 205. §-ába ütköző szeméremsértés vétségének megállapítására lenne alkalmas. A szeméremsértő cselekmény súlyossága ugyanis relatív fogalom, amely eltérő életkorban eltérő értékelést nyerhet, így lehet, hogy egy cselekmény felnőttkorúak tekintetében nem tekinthető súlyosan szeméremsértőnek, kiskorúak esetében azonban már igen.
Mindebből következően a jelen ügyben vád tárgyává tett cselekmény – annak bizonyítottsága esetén – akár szexuális erőszak bűntettének is minősülhet, amely törvényszéki hatáskörbe tartozó ügy.
Az ítélőtábla álláspontja szerint olyan esetben, amikor a hatáskör a minősítés függvénye, a minősítés pedig a bizonyítás eredményétől függően alakulhat, az eljárás felesleges megismétlésének elkerülése érdekében indokolt, ha a magasabb hatáskörű bíróság jár el.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a törvényszék végzését a Be. 609. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította.
A végzés elleni fellebbezési jog kizárása a Be. 615. § (1) és (2) bekezdésén alapul.
(Szegedi Ítélőtábla Bpkf.II.45/2023/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
