BK ÍH 2023/51.

S. K. vádlottat a törvényszék 2020. június 19. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, mint bűnsegédet [Btk. 365. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pont].

Ezért őt nyolc év szabadságvesztésre és nyolc év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

A jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott és ismeretlen társai 2018. május 10. napján a belvárosba mentek, ahol több pénzváltó iroda is található. A vádlott és társai a korábban kialakított terveiknek megfelelően egy pénzváltó sérelmére végrehajtható rablás érdekében símaszkokat, kesztyűket, szájmaszkokat szereztek be. A vádlott az általa vezetett gépkocsiban ismeretlen társait szállítva követte a belvárosból szintén gépkocsival távozó pénzváltót, akinek táskájában 148 320 000 forint volt. Amikor a sértett megállt a gépkocsijával, a vádlott szintén megállt, a személygépkocsiból pedig a vádlott három ismeretlen társa símaszkot és kesztyűket felhúzva kiszálltak a gépkocsiból. A sértett autójához siettek, miközben a vádlott a vezetőülésben maradt és indulásra készen várta a társait. Az egyik ismeretlenül maradt elkövető a nála lévő eszközzel betörte a sértetti személygépkocsi sofőr felőli ablakát, majd benyúlt és ököllel megütötte a sértett arcát. Eközben a másik ismeretlen elkövető is beütötte a nála lévő eszközzel a sértett gépkocsijának jobb oldali első ablakát, amelyen keresztül a harmadik ismeretlenül maradt társ kivette a gépkocsiból a pénzzel teli táskát, miközben a jobb kezében egy lőfegyvernek látszó tárgyat tartott a sértett irányába. Ezt követően mindhárom ismeretlen elkövető visszaült a vádlott által vezetett gépkocsiba és elhajtottak a helyszínről. Útközben a vádlott ismeretlenül maradt társai a gépkocsiból kiszálltak, és ismeretlen helyre távoztak, míg a vádlott által vezetett gépkocsit az időközben értesített rendőrök üldözőbe vették és a vádlottat elfogták.

Az ítélet ellen a vádlott védője jelentett be fellebbezést, amelyben a kiszabott büntetéseket, a megállapított polgári jogi igényt és a bűnügyi költséget támadta.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta. A védői fellebbezést alaptalannak értékelte.

A védő a fellebbezést írásban megindokolta.

A fellebbezést fenntartotta, összegzően a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és a kiutasítás enyhítését, a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítását, a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés „átvizsgálását” indítványozta.

A szabadságvesztés tartamának csökkentésével kompenzálandó körülménynek kérte értékelni, hogy a vádlottal szemben folytatott eljárás a hatóságoknak felróható módon lényegesen elhúzódott, ezzel sérelem érte a tisztességes eljárás emberi jogi egyezmény 6. cikkében előírt kötelezettségét. E körülményt, a 2/2017 (II. 10.) AB határozat rendelkezéseit is figyelembe véve a büntetés mértékét csökkentő tényezőként kell tekinteni.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a védői fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a törvényszék a vizsgálható eljárási szabályok körébe tartozó valamennyi perjogi rendelkezést megtartotta.

A bűnösségbeismerés elfogadásának a feltételei fennálltak [Be. 504. § (2) bekezdés; 521. § (1) bekezdés, 524. § (1) bekezdés].

A vádlott kijelentette, hogy nyilatkozatának természetét és jóváhagyásának következményeit megértette. A vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozott. Beismerő nyilatkozatát az eljárás ügyiratai alátámasztották. A megfelelő körben történt kihallgatása révén, a beismerése egyértelművé vált.

A törvényszék a cselekmény történeti tényállását törvényesen, a váddal egyezően rögzítette.

Az irányadó tényállás [Be. 591. § (1) és (2) bekezdés a) pont] alapján az elsőfokú bíróság törvényesen, a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét és a cselekmény minősítését.

A minősítés ezen túlmenően is megfelel a törvényi rendelkezéseknek és az irányadó joggyakorlatnak.

A törvényszék a vádlott bűnösségét rablás bűntettében mint bűnsegéd állapította meg, helyesen: Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés a) pont.

A törvényi rendelkezések értelmében rablás bűntettét többek között az követi el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy e végből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz [Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont]. A cselekmény legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett minősített eseteinek az egyike, ha a rablást különösen nagy, vagy ezt meghaladó értékre követik el [hivatkozott szakaszhely (4) bekezdés a) pont]. A jelzett értékkategóriába az ötvenmillió-egy forint, és az ezt meghaladó értékek tartoznak [Btk. 459. § (6) bekezdés d) pont]. Erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás, fenyegetés – eltérő rendelkezés hiányában – súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen [Btk. 459. § (1) bekezdés 4. és 7. pont].

A rablás bűntettének a jelölt fordulata a dologelvétellel válik befejezetté. A joggyakorlat értelmében, ahogy a lopás, úgy a rablás is „mindaddig kísérleti stádiumban marad, amíg a jogtalan eltulajdonítást célzó magatartás a birtokos jelenlétében, a szeme előtt történik, a birtokos azt folyamatosan figyelemmel kíséri és tettenérés okán, követve, üldözve az elkövetőket, lehetősége is van közbeavatkozni” (BH 2019.124., Kúria Bfv.III.859/2017/13. [71]).

A gépjármű igénybevételével megvalósított rablás esetében az elkövetők által használt jármű ajtajának becsukódása általában megszünteti annak a reális lehetőségét, hogy a sértett a dolog fölötti teljes körű uralmát visszaszerezze (BH 2019.124.).

A rablás annyi rendbeli bűncselekmény, ahány személlyel szemben az elkövetők erőszakot vagy kvalifikált fenyegetést alkalmaznak, illetve ahány személy birtokállapota sérül (BH 2001.458.).

Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja [Btk. 13. § (1) bekezdés]. A bűnrészes, így a bűnsegéd nem megvalósítja, hanem hozzájárul a tényállásszerű cselekményhez. A részesi szándék azzal a tettesi szándékkal mutat egyezőséget, amelyet kivált, vagy amelynek véghezvitelét erősíti (BH 2018.267.II.)

Jelen esetben a vádlott társai a sértettel szemben az arcának a megütéséve, erőszakot, a testére tartott lőfegyverrel élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaztak. Majd közülük az egyik, a nagy mennyiségű készpénzt tartalmazó hátizsákot elvette a sértettől, azzal beültek a várakozó járműbe, végül a vádlott által vezetett járművel elhajtottak a helyszínről. A sértett egy ideig üldözte a vádlott által vezetett járművet, majd nyomát vesztette.

A megállapított tényállás nem tartalmaz olyan adatot, amely alapján megállapítható lenne, hogy a sértettnek a vádlott elindulása előtt, vagy az elkövetők üldözése során reális lehetősége lett volna arra, hogy a pénzt visszaszerezze, vagyis a bűncselekmény, a rabláshoz használt, vádlott által vezetett jármű elindulása előtt befejezetté vált. A vádlott nem valósított meg tényállásszerű elkövetési magatartást, ugyanakkor társainak szándékosan pszichikai és fizikai segítséget nyújtott, ezért magatartása bűnsegédi. Rámutat azonban a másodfokú bíróság arra, hogy a vádlott segítsége jelentősen előmozdította a bűncselekmény elkövethetőségét, társadalomra veszélyességében megközelíti a tettesek magatartását.

Az elvett pénz két személy elkülönülő tulajdonában állt, de egy személy, a sértett birtokában volt, az elkövetők a kényszert vele szemben alkalmazták, ezért bűnhalmazat megállapításának nincs helye, az elkövetési értéket a teljes pénzösszeg alakítja.

A büntetéskiszabás során az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen vette számba a súlyosító és enyhítő körülményeket. A Kúria 56. BK véleménye (továbbiakban: BKv.) alapján azonban a másodfokú felülbírálat során kisebb korrekciók szükségessé váltak.

Az elsőfokú bíróság helyesen és súlyának megfelelően értékelte enyhítő körülményként a vádlott büntetlen előéletét (BKv. II. 1.), a vádlott beismerését (BKv. II. 11.) és egyéb, a büntetés elviselésének körülményeit megnehezítő tényezőként a Magyarországon történő fogvatartásból eredő nehézségeket (BKv. II. 12.).

További – a másodfokú eljárásban feltárt – enyhítő körülményként jön számba, hogy a vádlottnak a beteg feleségének és testvére két kiskorú gyermekének az eltartásáról kell gondoskodnia (BKv. II. 4.) A védői indítvány e tekintetben helytálló.

Az elsőfokú bíróság helyesen jelölte meg az enyhítő körülmények sorában a bűnsegédi elkövetést, e körülmény súlyát azonban jelentősen eltúlzottnak értékelte nyomatékos enyhítő körülményként. A bűnsegédi magatartás „általában”, de nem mindig enyhítő hatású (BKv. III. 5). Jelen esetben a részesi magatartás a tettesi elkövetést megközelítő tárgyi súlyú volt, így annak csak kisebb mértékű enyhítő hatás tulajdonítható.

A törvényszék emellett több körülménynek indokolatlanul tulajdonított enyhítő hatást.

Mellőzendő az enyhítő körülmények sorából, hogy „a vádlott hamarosan betölti az ötvenedik életévét”. Az idős kornak általában a nyugdíjkorhatárt meghaladó életkort lehet értékelni (BKv. II. 4.). A vádlott meg sem közelítette a nyugdíjkorhatárt, az idős kor enyhítő hatását indokolttá tevő, életkorral összefüggő testi, illetve szellemi hanyatlást az ítélet nem rögzít.

Ugyancsak mellőzendő a tárgyalás jogáról történő lemondás. A BKv. csak a bűnösség beismerésének tulajdonít enyhítő hatást (BKv. II. 11.). A bűnösség beismerése és a tárgyalás jogáról történő lemondás elfogadásának a következményei – az eljárás rövidebbé válása, a tényállás, minősítés rögzülése, vagy esetlegesen a lehetséges büntetés limitáltsága – a vádlottnak is előnyös helyzetet teremt, önálló, büntetéskiszabás körében történő értékelése nem szükséges. Ezért a bűnösség beismerése és a tárgyalás jogáról való lemondás a bűnösség beismerésével azonos értékű, és annak körében és szempontjai alapján kell súlyozni.

Az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben jelen ügyben nem vehető figyelembe enyhítő körülményként az „időmúlás”.

Ez alatt a törvényszék ténylegesen a bűntetőeljárás elhúzódását értette, mivel véleménye szerint a vádlott tettenérése és a vádemelés között indokolatlanul telt el közel két év. Az „időmúlás” és az „eljárás elhúzódásának” fogalma nem azonos körülményt jelöl.

Az időmúlás az enyhítő körülmények sorába tartozik, a cselekmény elkövetése és a jogerős elbírálás közötti időt jelöli, a hosszabb idő eltelte az időszerű büntetés hatékonyságának a sérelmét jelenti, minél súlyosabb a bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely enyhítőként értékelhető (BKv. III. 10.). A nagy tárgyi súlyú cselekmény esetében a két évet meghaladó eljárási tartam nem rontja le a büntetés hatékonyságát, enyhítő körülményként értékelni nem indokolt.

Az eljárás elhúzódása a büntetés mértékét nevesítetten, kompenzációs jelleggel csökkentő enyhítő körülmény [2/2017. (II. 10.) AB határozat; Be. 564. § (4) bekezdés b) pont]. A hatóság felróható tétlenségét jelöli a tisztességes eljárás alapjogának a sérelme. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a tisztességes eljárás sérelmének a vizsgálatakor a nyomozati szakot is figyelembe veszi, a hazai joggyakorlat a bíróság előtt folyó eljárás időszerűségének a megfelelőségét értékeli. Jelen eljárásban egyik megközelítésben sem merül fel az, hogy az eljárás a hatóságnak felróhatóan elhúzódott volna. A nyomozás elrendelése 2018. május 11. napján történt, a nyomozás nemcsak a vádlottal szemben, hanem ismeretlen társaival szemben is folyt, az eljárás elkülönítése ekkor nem volt célszerű, a nyomozati cselekmények észszerű időben folytak. Az ismeretlen elkövetők és a vádlott ügyének elkülönítése 2019. július 18. napján történt meg. Ezt követően az ügyészség és a bíróság törvényes időben tett eleget kötelezettségeinek. Az eljárás elhúzódása tehát nem állapítható meg, figyelemmel arra is, hogy a másodfokú jogerős elbírálásra 2020. november 13. napján sor került.

Az azonos körben megjelölt védői hivatkozások a fentiek miatt ugyancsak nem foghattak helyt.

Az elsőfokú bíróság a súlyosító körülmények sorában helyesen értékelte az útonálló jellegű, valamint csoportos és a fegyveres elkövetést [BKv. III. 4., III. 2., Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pont].

A figyelembe vetteken túl, további súlyosító körülmény a cselekmény előre kitervelt elkövetése, melynek minden lényeges elemét tartalmazza a megállapított történeti tényállás. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróságnak a rablási cselekmények szokásos elkövetési módjával kapcsolatos véleményét. Az előre kitervelt elkövetés az elkövetési szándék intenzitása – eltökéltsége, erőssége – miatt más bűncselekmény, az emberölés minősített esete, ezért jelen esetben is súlyosító körülményként kell értékelni (BKv. III. 2.) Az ügyészi átiratban írtakkal az ítélőtábla egyetértett.

Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés kellően szolgálja a büntetés célját, és a módosult körülmények mellett is megfelel a büntetéskiszabás körében számításba jövő körülményeknek [Btk. 79. §, 80. § (1)–(2) bekezdés].

Ez alapján – különös tekintettel az enyhítő és súlyosító körülmények eltérő számú és súlyú értékelésére – a büntetés enyhítésére a másodfokú bíróság nem látott lehetőséget.

Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama nem éri el a büntetési tétel középmértékét [Btk. 80. § (2) bekezdés]. E büntetés további mérséklése nem indokolt.

Okszerűen rögzítette a törvényszék, hogy a nem magyar állampolgár vádlott országban való tartózkodása nem kívánatos, a kiutasítás alkalmazását az elkövetett bűncselekmény jellege, súlya egyaránt indokolttá teszi. E büntetés alkalmazását kizáró körülmény nem áll fenn. A törvényes maximumot megközelítő, határozott idejű kitiltási időtartam ugyancsak indokolt [Btk. 59. §, 60. § (2) bekezdés].

Törvényes a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a meghatározása, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi lehetséges időpontjának a megjelölése, a beszámításról történő rendelkezés [Btk. 37. § (3) bekezdés ad) alpont, 38. § (2) bekezdés a) pont, 92. § (1) és (2) bekezdés].

A jogkövetkezményekkel kapcsolatos védelmi fellebbezés a fenti okok miatt nem vezethetett eredményre.

Mindezek alapján az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a törvényszék ítéletét helybenhagyta [Be. 605. § (1) bekezdés].