• Tartalom

534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet

az államtudományi képzési terület képzéseiről

2023.12.07.

A Kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Az államtudományi képzési területen

a) az alapképzések és az e szakokon szerezhető szakképzettségek jegyzékét,

b) a valamennyi alapképzést jellemző közös szakmai kompetenciákat,

c) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 3. § 1–5. pontjában meghatározott felsőoktatási területeket (a továbbiakban: felsőoktatási területek) jellemző közös szakmai kompetenciákat az alapképzésben, valamint

d) felsőoktatási területenként az alapképzések képzési és kimeneti követelményeit

az 1. melléklet határozza meg.

(2) Az államtudományi képzési területen

a) az osztott és osztatlan mesterképzések (a továbbiakban együtt: mesterképzések) és az e szakokon szerezhető szakképzettségek jegyzékét,

b) a valamennyi mesterképzést jellemző közös szakmai kompetenciákat,

c) a felsőoktatási területeket jellemző közös szakmai kompetenciákat a mesterképzésben, valamint

d) felsőoktatási területenként a mesterképzések képzési és kimeneti követelményeit

a 2. melléklet határozza meg.

2. § (1) Az 1. és 2. mellékletben szabályozott szakokon (a továbbiakban együtt: szak) szerezhető szakképzettségek a Magyar Képesítési Keretrendszer bevezetéséhez kapcsolódó feladatokról, valamint az Országos Képesítési Keretrendszer létrehozásáról és bevezetéséről szóló 1004/2011. (I. 14.) Korm. határozat módosításáról szóló 1229/2012. (VII. 6.) Korm. határozat melléklete szerinti Magyar Képesítési Keretrendszer (a továbbiakban: MKKR) szintjeire besorolt képesítések, megfeleltetve az Európai Képesítési Keretrendszer (a továbbiakban: EKKR) szintjeivel. A besorolást az 1. és a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. és 2. mellékletben az államtudományi képzési terület, a felsőoktatási területek, valamint a szakok tekintetében meghatározott szakmai kompetenciák az MKKR szintjeire és az egyes szinteket leíró jellemzőkre épülnek.

(3) Az 1. és 2. mellékletben az államtudományi képzési terület, a vonatkozó felsőoktatási terület, valamint a szakok tekintetében meghatározott szakmai kompetenciák együttesen alkotják az egyes szakokon elsajátítandó szakmai kompetenciákat.

(4) Az államtudományi képzési területen csak a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott specializáció indítható.

3. § Ha a szakképzési és kimeneti követelményei másként nem rendelkeznek, a képzés a tantervében meghatározottak szerint teljes idejű képzésben és részidős képzésben, valamint távoktatásként is megszervezhető.

4. § A szak a képzési program jellege alapján lehet

a) kiemelten elméletorientált, amelyben az elméleti jellegű ismeretátadás aránya 70–80 százalék,

b) elméletorientált, amelyben az elméleti jellegű ismeretátadás aránya 60–70 százalék,

c) kiegyensúlyozott, amelyben az elméleti jellegű ismeretátadás aránya 40–60 százalék,

d) gyakorlatorientált, amelyben a gyakorlati jellegű ismeretszerzés aránya 60–70 százalék, vagy

e) kiemelten gyakorlatorientált, amelyben a gyakorlati jellegű ismeretszerzés aránya 70–80 százalék.

5. § (1) A szakokon az elsajátítandó szakmai kompetenciák részét képezik az egészségfejlesztési ismeretek, valamint a környezet-, baleset-, munka- és fogyasztóvédelem alapismeretei is.

(2) A sport és testnevelés területén a felsőoktatási intézmény biztosítja képzési programjában és annak részeként a képzés tantervében, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzatban a heti fizikai aktivitás teljes idejű képzésbe történő beépítését, amely igazolt rendszeres testmozgással, sporttevékenységgel kiváltható.

(3) A rendészeti felsőoktatási terület alapképzési szakjai beosztott parancsnoki feladatra készítenek fel, a vezetői készségekhez kapcsolódó, e rendeletben meghatározott, releváns kompetenciák átadása e szintnek megfelelően történik.

6. § A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 49. § (2a) bekezdésében és 82. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak figyelembevételével a felsőoktatási intézmény képzési programjában és annak részeként a képzés tantervében, továbbá a tanulmányi és vizsgaszabályzatban határozhat az idegen nyelven folyó oktatás kereteiről, tantárgyak, tantervi egységek idegen nyelven történő meghirdetéséről, felvételéről, valamint idegen nyelven vagy külföldi részképzésben történő teljesítéséről, a képzés − részben vagy egészében − idegen nyelven történő megszervezéséről.

7. § (1) Az Nftv. 49/A. §-ában foglaltakra tekintettel a szakokon a felsőoktatási intézmény az adott szakon szerezhető szakképzettség gyakorlásához szükséges idegen szaknyelvi ismeretek oktatását a szak tantervében meghatározott tartalomalapú nyelvoktatás során biztosítja.

(2) Az 1. melléklet 2., 3., 4. és 5. alcímében meghatározott állami légiközlekedési, katonai infokommunikáció, katonai logisztika, valamint katonai vezetői alapképzési szakokon a szakképzettséghez angol nyelvből középszintű STANAG katonai szaknyelvi tudást, az 1. melléklet 2. alcímében meghatározott állami légiközlekedési alapképzési szak állami légijármű-vezető és katonai repülésirányító szakirányán emellett a szakképzettséghez angol nyelvből legalább négyes szintű ICAO repülés-szakmai szaknyelvi tudást kell megszerezni, illetve ilyen szaknyelvi tudás megszerzését kell biztosítani.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § (1) Az e rendeletben szabályozott követelményeket, valamint az e követelmények alapján módosított képzési programot a 2024/2025. tanévben alap-, osztatlan és mesterképzésben első évfolyamon tanulmányaikat kezdő hallgatókra, majd azt követően felmenő rendszerben kell alkalmazni.

(2) A 2024/2025. tanévet megelőzően megkezdett tanulmányokat – folyamatos képzésben – végzőkre az államtudományi képzési területen szerezhető képesítések jegyzékéről és a képzések képzési és kimeneti követelményeiről szóló 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendeletet [a továbbiakban: 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet] kell alkalmazni, azzal, hogy a tanulmányaikat a 2019/2020. tanévben vagy azt megelőzően megkezdők tekintetében a 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

10. § (1) Azon szakot, szakirányt, szakképzettséget, amelynek megnevezése a 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendeletben szereplő megnevezéshez képest a 3. melléklet szerint megváltozott, az Oktatási Hivatal hivatalból nyilvántartásba veszi.

(2) Az 1. melléklet 3., 4., 5. és 7. alcímében meghatározott katonai infokommunikáció alapképzési szak, katonai logisztika alapképzési szak, katonai vezetői alapképzési szak, polgári nemzetbiztonsági alapképzési szak, továbbá a 2. melléklet 10. alcímében meghatározott polgári nemzetbiztonsági mesterképzési szak e rendeletben szabályozott szakirányait, valamint e szakirányok indítását az Oktatási Hivatal hivatalból, szakértői vélemény beszerzése nélkül nyilvántartásba veszi.

(3) Az 1. melléklet 12. alcímében meghatározott, a 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet 2. melléklet 4. alcímében szabályozott rendészeti igazgatási alapképzési szak büntetés-végrehajtási szakirányából önállósodott büntetés-végrehajtási alapképzési szakot, valamint e szak indítását az Oktatási Hivatal hivatalból, szakértői vélemény beszerzése nélkül nyilvántartásba veszi.

(4) Az 1. melléklet 14. alcímében meghatározott, a 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet 2. melléklet 4. alcímében szabályozott rendészeti igazgatási alapképzési szak biztonsági szakirányából önállósodott magánbiztonsági alapképzést, valamint e szak indítását az Oktatási Hivatal hivatalból, szakértői vélemény beszerzése nélkül nyilvántartásba veszi.

(5) Az 1. melléklet 15. alcímében meghatározott, a 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet 2. melléklet 2. alcímében szabályozott bűnügyi igazgatási alapképzési szak pénzügyi nyomozó szakirányából, 2. melléklet 3. alcímében szabályozott bűnügyi alapképzési szak adó- és pénzügyi nyomozó szakirányából, 2. melléklet 4. alcímében szabályozott rendészeti igazgatási alapképzési szak vám- és jövedéki igazgatási szakirányából, valamint 2. melléklet 5. alcímében szabályozott rendészeti alapképzési szak vám- és pénzügyőri szakirányából önállósodott pénzügyi rendészeti alapképzést, valamint e szak és szakirányok indítását az Oktatási Hivatal hivatalból, szakértői vélemény beszerzése nélkül nyilvántartásba veszi.

(6) A 2. melléklet 16. alcímében meghatározott, három féléves képzési idejű nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzési szakot, valamint e szak indítását az Oktatási Hivatal hivatalból, szakértői vélemény beszerzése nélkül nyilvántartásba veszi.

(7) A jelen § értelmében megszűnő szakot, specializációt, szakirányt és annak indítását az Oktatási Hivatal hivatalból törli a nyilvántartásából.

11. §1

1. melléklet az 534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelethez

I. AZ ALAPKÉPZÉSI SZAKOK KÉPZÉSI JEGYZÉKE

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Képzési terület magyar nyelvű megne-vezése

Képzési terület angol nyelvű megnevezése

Felsőoktatási terület magyar nyelvű megnevezése

Felsőoktatási terület angol nyelvű megnevezése

Alapképzési szak magyar nyelvű megnevezése

Alapképzési szak angol nyelvű megnevezése

Alapképzésben szerezhető szakképzettség magyar nyelvű megnevezése

Alapképzésben szerezhető szakképzettség angol nyelvű megnevezése

MKKR és EKKR szint

2.

államtudományi

Political Science and Public Governance

állam-tudományi és közigaz-gatási

Science of Public Governance and Public Administration

közigazgatás-szervező

Public Administration Management

a) közigazgatásszervező, általános igazgatási szakirányon
b) közigazgatásszervező, nemzetközi közigazgatási szakirányon
c) közigazgatásszervező, adóigazgatási szakirányon

a) Public Administration Manager Specialized in General Administration
b) Public Administration Manager Specialized in International Public Administration
c) Public Administration Manager Specialized in Tax Administration

6

3.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

állami légi- közlekedési

State Aviation

a) állami légijárművezető tiszt
b) katonai repülésirányító tiszt
c) katonai repülőműszaki tiszt

a) State Aviation Pilot
b) Military Aerospace Control Officer
c) Military Aviation Technical Officer

6

4.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai infokom-munikáció

Military Infocommunication

a) katonai informatikai vezető
b) katonai kommunikációs és információvédelmi vezető
c) rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési vezető

a) Military Information Technology Manager
b) Military Communication and Information Security Manager
c) Signal Intelligence and Electronic Warfare Manager

6

5.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai logisztika

Military Logistics

a) hadtáptiszt
b) katonai közlekedési tiszt
c) haditechnikai tiszt
d) katonai pénzügyi tiszt

a) Military Supply Officer
b) Military Transportation Officer
c) Military Technology Maintenance Officer
d) Military Finance Officer

6

6.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai vezetői

Military Leadership

a) lövésztiszt
b) harckocsizó tiszt
c) felderítő tiszt
d) tüzértiszt
e) légvédelmi rakéta tiszt
f) műszaki tiszt
g) vegyivédelmi tiszt

a) Infantry Officer
b) Armoured Officer
c) Reconnaissance Officer
d) Artillery Officer
e) Air Defence Missile Officer
f) Military Engineer Officer
g) CBRN Defence Officer

6

7.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzet-biztonsági

National Security

katonai nemzet-biztonsági

Military National Security Studies

nemzetbiztonsági szakértő

National Security Expert

6

8.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzet-biztonsági

National Security

polgári nemzet-biztonsági

Civilian National Security Studies

a) polgári nemzetbiztonsági szakértő, humán felderítő szakirányon
b) polgári nemzetbiztonsági szakértő, technikai felderítő szakirányon
c) polgári nemzetbiztonsági szakértő, terrorelhárítási szakirányon

a) Civilian National Security Expert Specialized in Human Intelligence
b) Civilian National Security Expert Specialized in Technical Intelligence
c) Civilian National Security Expert Specialized in Counter-Terrorism

6

9.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi biztonság- és védelem-politikai

International Security and Defence Policy

nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferens

Desk Officer in International Security and Defence Policy

6

10.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi igazgatási

International Public Service Management

nemzetközi közszolgálati menedzser

International Public Service Manager

6

11.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

bűnügyi

Criminal Policing

a) bűnügyi nyomozó tiszt
b) bűnügyi felderítő tiszt
c) gazdaságvédelmi nyomozó tiszt
d) kibernyomozó tiszt

a) Criminal Investigation Officer
b) Criminal Intelligence Officer
c) Economic Crime Investigation Officer
d) Cybercrime Investigation Officer

6

12.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

bűnügyi igagatási

Criminal Administration

a) bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi nyomozó szakirányon
b) bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi hírszerző szakirányon
c) bűnügyi igazgatásszervező, gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon
d) bűnügyi igazgatásszervező, informatikai nyomozó szakirányon

a) Crime Administration Manager Specialized in Crime Investigation
b) Crime Administration Manager Specialized in Criminal Intelligence
c) Crime Administration Manager Specialized in Economic Crime Investigaton
d) Crime Administration Manager Specialized in Information Technology

6

13.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

büntetés-végrehajtási

Corrections

büntetés-végrehajtási tiszt

Corrections Commissioned Officer

6

14.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

katasztrófa-védelem

Disaster Management

a) katasztrófavédelmi szervező, katasztrófavédelmi műveleti szakirányon
b) katasztrófavédelmi szervező, tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon
c) katasztrófavédelmi szervező, iparbiztonsági szakirányon

a) Disaster Manager Specialized in Disaster Management Operational
b) Disaster Manager Specialized in Fire Prevention and Rescue Control
c) Disaster Manager Specialized in Industry Safety

6

15.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

magán-biztonsági

Private Security

magánbiztonsági igazgatásszervező

Administration Manager in Private Security

6

16.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

pénzügyi rendészeti

Financial Law Enforcement

a) pénzügyi nyomozó tiszt
b) vámigazgatási és rendészeti tiszt

a) Financial Investigation Officer
b) Customs Administration and Enforcement Officer

6

17.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

rendészeti

Law Enforcement

a) bevándorlási rendőrtiszt
b) határrendészeti rendőrtiszt
c) igazgatásrendészeti rendőrtiszt
d) közlekedésrendészeti rendőrtiszt
e) közrendvédelmi rendőrtiszt

a) Immigration Police Officer
b) Border Policing Officer
c) Administrative Policing Officer
d) Traffic Policing Officer
e) Public Order Officer

6

18.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

rendészeti igazgatási

Law Enforcement Administration

a) rendészeti igazgatásszervező, határrendészeti szakirányon
b) rendészeti igazgatásszervező, idegenrendészeti szakirányon
c) rendészeti igazgatásszervező, igazgatás-rendészeti szakirányon
d) rendészeti igazgatásszervező, közlekedés-rendészeti szakirányon
e) rendészeti igazgatásszervező, közrendvédelmi szakirányon

a) Law Enforcement Administration Manager Specialized in Border Policing
b) Law Enforcement Administration Manager Specialized in Alien Policing
c) Law Enforcement Administration Manager Specialized in Administrative Policing
d) Law Enforcement Administration Manager Specialized in Traffic Policing
e) Law Enforcement Administration Manager Specialized in Public Order Policing

6

II. AZ ÁLLAMTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN
Tudás:
- Ismeretekkel rendelkezik Magyarország történelmével, társadalmi, környezeti jellemzőivel, kulturális örökségével és geopolitikai helyzetével kapcsolatban, valamint a 21. századi világ stratégiai dimenzióiról, az aktuális globális és lokális problémákról és ezek összefüggéseiről.
- Összességében átfogó képpel rendelkezik a rendészettudományi, a hadtudományi, az állam- és jogtudományi területek alapvető tényeiről, irányairól és határairól hazai és nemzetközi vonulatban is.
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a hivatásrendjétől eltérő további közszolgálati hivatásrendek felépítéséről, szervezetéről, működéséről és feladatairól. Közös közszolgálati érték- és fogalomkészlettel bír.
- Birtokában van a különböző közszolgálati szervekkel szemben támasztott hivatásetikai feltételrendszer által megkövetelt kritériumoknak.
- Ismeri a külső és belső biztonság legfontosabb összefüggéseit, elméleteit és az ezeket felépítő fogalomrendszert.
- Átfogóan ismeri a békeidőszaktól eltérő, Magyarország Alaptörvényében nevesített különleges jogrend során alkalmazott törzsek, egységek felépítését, alkalmazásának célját, működésének rendjét, továbbá annak vezetés-irányítási rendszerét.
- Ismeri és érti a honvédelem és a haderő tevékenységének alapelveit. Birtokában van a katonai szervezetekkel való együttműködéshez szükséges alapismereteknek.
- Ismeri az egyes kiemelt védelmi szakterületek működési kereteit és mechanizmusait.
- Ismeri a válságkezelési és a különleges jogrendi kategóriarendszer alapvető fogalmait és eljárásait, a védelmi és biztonsági intézményrendszer alapvető döntéshozatali elemeit.
- Ismeretekkel rendelkezik Magyarország természeti örökségével kapcsolatban, valamint az aktuális globális és lokális problémákról és ezek összefüggéseiről. Ismeri a fenntartható fejlődés alapvető fogalmait, folyamatait, összefüggéseit.
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatokkal kapcsolatos jogi szabályozás tekintetében.
- Rendelkezik a szakmai feladatellátásához szükséges idegennyelv tudással legalább egy idegen nyelven.
- Ismeri a közszolgálatban a saját szakterületén rendszeresített digitális technológiákat és a velük történő kommunikáció módját, továbbá ismeri az adott környezethez megfelelő digitális kommunikációs eszközöket.
Képesség:
- Képes hatékonyan értelmezni és értékelni az Európára és Magyarországra ható globális eseményeket és világfolyamatokat, valamint hatékonyan feldolgozza a kapcsolódó információkat, adatokat.
- A vezetési funkciók gyakorlásán keresztül képes arra, hogy a rábízott törzseket, egységeket és rendszereket alsó- és középszinten hatékonyan irányítsa és vezesse, azt a hivatásrendjére jellemző szakterületi feladatainak végrehajtása függvényében működtesse. Képes arra, hogy összehangolt műveleteket folytasson le a közszolgálati műveletirányítás közös rendszerében.
- Képes rendszerben gondolkozni és felismerni az ökológiai rendszer alapvető szolgáltatásainak hasznosításából eredő kockázatokat és konfliktusokat, továbbá munkaköréhez és feladataihoz kapcsolódóan megoldásokat keresni azok megelőzésére, enyhítésére, megoldására.
- Képes a munkaköréhez és feladataihoz kapcsolódó jogszabályi háttér értelmezésére és gyakorlati alkalmazására.
- Széles körű felkészültsége folytán alkalmas arra, hogy a környezeti változásokhoz és a változó munkateherhez alkalmazkodjon.
- Képes a csoportmunkára.
- Megfelelően alkalmazza a közszolgálatban a saját szakterületén rendszeresített digitális technológiákat. Képes az IKT-rendszerek használata során a megfelelő biztonsági előírások és szabályok alkalmazására, betartására.
- Szakmai feladatellátása során megfelelően alkalmaz legalább egy idegennyelvet.
- Rendelkezik olyan tanulási készségekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nagyfokú önállósággal folytathassa további tanulmányait.
Attitűd:
- Elkötelezett a közszolgálat iránt, felismeri a közszolgálati hivatásrenddel járó felelősséget, és hitelesen képviseli annak szellemiségét.
- Elkötelezett az ország jövője és sikerei iránt, nyitott az új ismeretekre és kihívásokra, amelyek Magyarország helyét és lehetőségeit érintik a 21. században.
- Elkötelezett a demokratikus értékek és a jogállamiság mellett.
- Elkötelezett a fenntartható fejlődés megvalósítása mellett.
- Elfogadja szakterülete etikai normáit és szabályait, és ezeket a szakmai feladatok ellátásában, az emberi kapcsolatokban és a kommunikációban egyaránt képes betartani.
- Sajátjának tudja, megőrzi és továbbadja a különböző közszolgálati hivatásrendek etikai értékeit, nyitott azok szellemi adaptációjára.
- Elkötelezett a minőségi szakmai munkavégzés iránt, azt a pontosságra való törekvés jellemzi.
- Nyitottan, valamint feladat- és megoldás-központúan viszonyul a szakterületén tapasztalt kihívásokhoz. Megfelelő kezdeményező képességgel rendelkezik a problémafelismerés és -kezelés területén. Kritikusan gondolkodik.
- Komplex megközelítést kívánó, illetve a békeidőszaktól eltérő, Magyarország Alaptörvényében nevesített különleges jogrendben is felismeri az általa vezetett, illetve irányított szervezet feladatait és lehetőségeit.
- Érzékeny és nyitott a társadalmi problémákra, szemléletét áthatja a szakmai és emberi szolidaritás. Elkötelezett az esélyegyenlőség mellett. Toleráns különböző társadalmi és kulturális csoportokkal és közösségekkel szemben.
- Mások véleményét tiszteletben tartja, ugyanakkor álláspontját hitelesen képviseli.
- Feladatellátása során törekszik a megfelelő önkontroll tanúsítására, az előítéletektől mentes, toleráns és empatikus viselkedésre, az egyenlő bánásmódra, segítőkész, tiszteletben tartja az alapvető emberi és állampolgári jogokat.
- Munkájában és emberi kapcsolataiban megbízhatóság jellemzi.
- Nyitott szakterülete új eredményei, innovációi iránt, törekszik azok megismerésére, megértésére és alkalmazására. Elkötelezett saját szakmai fejlődése iránt. Nyitott arra, hogy a hivatásrendjétől eltérő további közszolgálati hivatásrendek tudásbázisának alapvető ismereteit is elsajátítsa.
Autonómia és felelősség:
- Szabadon és felelős módon viszonyul az Európa és Magyarország jövőjével kapcsolatos kihívásokhoz, valamint az egyéni és közösségi felelősségvállalás lehetőségeihez.
- Felelősséget érez a közszolgálat egésze iránt, és kialakult benne az a magával szembeni igényesség, amely biztosítja, hogy saját szakterületén méltó részt vállaljon annak működtetésében.
- Vállalja a közszolgálati hivatásrenddel, a köz érdekében végzett munkával járó felelősséget.
- Felelősséget vállal a munkájával és a magatartásával kapcsolatos szakmai, jogi és etikai normák és szabályok betartása terén.
- Keresi a fenntarthatóságot veszélyeztető problémák megoldásának lehetőségét munkájában.
- Feladatellátása során a saját hivatásrendjével, valamint a közszolgálat más szakterületein, továbbá egyéb érintett szakterületeken dolgozókkal is hatékony együttműködést valósít meg.
- Szervezeti struktúrában elfoglalt helyének megfelelő önállósággal és felelősséggel és a hivatali út betartásával tervezi, szervezi, ellenőrzi, értékeli saját és az általa irányított, vezetett szervezet munkáját.
- Felelősséget vállal szakmai döntéseiért, illetve beosztottjainak szakmai tevékenységéért. Tisztában van érdemi döntései közvetlen és közvetett következményeivel.
- Felelősséget érez a munkája ellátása során tudomására jutott adatok, információk kezelése és azok megosztása tekintetében.
III. AZ ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN, VALAMINT AZ ALAPKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. Az államtudományi és közigazgatási felsőoktatás közös szakmai kompetenciái alapképzésben
Tudás:
- Ismeri a magyar közigazgatás rendszerét, arról megfelelő áttekintéssel rendelkezik. Érti annak működését, szervezési elveit.
- Tájékozott a közigazgatási mechanizmusokról.
- Tisztában van a hatósági jogalkalmazókkal szembeni követelményekkel.
- Rendelkezik a közigazgatási területre jellemző szaknyelvi ismeretekkel.
Képesség:
- Képes a tanulmányai során szerzett tudásra támaszkodva a közigazgatási ügyek hatékony színvonalon történő intézésére.
- Képes arra, hogy a kellő szakmai elhivatottság birtokában és a közszolgálati tisztviselői életpályán elvárt szakmai és emberi standardok szerint szolgálja a közjót és a köz érdekét.
- Képes az ügyfél igényeinek, problémáinak azonosítására, az ügyféllel megfelelően kommunikál, képes a konfliktusok kezelésére.
- Rendelkezik a közigazgatási szakterületre jellemző szaknyelvi kommunikációs készségekkel.
Attitűd:
- Nyitott, fogékony, empatikus és érzékeny az ügyfelek problémáira.
- Érdeklődik a hatósági jogalkalmazás során felmerülő problémák kezelése iránt.
Autonómia és felelősség:
- Felelősséget érez a közhatalmi tevékenységgel járó munka következményei iránt.
B. Az államtudományi és közigazgatási felsőoktatás alapképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
1. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: közigazgatás-szervező alapképzési szak
b) angol nyelven: Public Administration Management bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: általános igazgatási szakirány
b) angol nyelven: Specialization in General Administration
c) magyar nyelven: nemzetközi közigazgatási szakirány
d) angol nyelven: Specialization in International Public Administration
e) magyar nyelven: adóigazgatási szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Tax Administration
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: közigazgatás-szervező, általános igazgatási szakirányon
b) angol nyelven: Public Administration Manager Specialized in General Administration
c) magyar nyelven: közigazgatás-szervező, nemzetközi közigazgatási szakirányon
d) angol nyelven: Public Administration Manager Specialized in International Public Administration
e) magyar nyelven: közigazgatás-szervező, adóigazgatási szakirányon
f) angol nyelven: Public Administration Manager Specialized in Tax Administration
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0413
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 0-20 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 30 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik felkészültek és elhivatottak a közszolgálati életpályára, illetve a közszolgálaton belüli karrierjük fejlesztésére.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a közigazgatási rendszer államszervezeti kontextusát, annak történeti alakulását, a magyar közigazgatás-történet meghatározó korszakát és irányzatait, valamint jelenkori működését és főbb tendenciáit.
- Tudomása van a közigazgatásra ható jogállami, magánjogi és szervezési-vezetési elvekről.
- Összefüggéseiben is képes értelmezni a közigazgatásra ható folyamatokat.
- Birtokában van az ügyintézéssel kapcsolatos átfogó és specifikus, szakigazgatási ismereteknek.
- Behatóan ismeri a közigazgatás működésével kapcsolatos elméleti ismereteket és a legjobb gyakorlatokat.
- A közszféra településszinten - településfejlesztés, településüzemeltetés - és területi szinten betöltött szerepére vonatkozó tudással rendelkezik.
- Tisztában van az adatvédelem és az információszabadság hazai és európai uniós szabályozásával.
- Ismeri a hazai közszolgálati életpályák jellemzőit, a közszolgálatra vonatkozó jogszabályokat és a nemzetközi szervezetekben való alkalmazás feltételeit, valamint a közszolgálati humánerőforrás gazdálkodás összefüggéseit.
7.2.2. Képesség:
- Képes a közigazgatás-szervezéssel járó komplex feladatokat végezni.
- Képes információk, ötletek, problémák és megoldások közvetítésére, mind a szakavatott, mind a nem szakavatott közönség felé.
- Képes azonosítani és szétválasztani egy ügyintézés mozzanatait.
- Szükség esetén együttműködik más központi közigazgatási, hatósági, önkormányzati igazgatási és egyéb szervekkel.
- Szakmai felkészültsége alapján szervezeti és stratégiai szempontból jelentős területeken a megfelelő felügyelet mellett döntés-előkészítő és a hatósági ügyeket intéző feladatokat lát el.
- Alkalmazza a településfejlesztési és -üzemeltetési képességek alapjait, valamint területi szemléletét.
- Rutinszerűen és hatékonyan alkalmaz korszerű informatikai ismereteket tükröző módszereket is a feladatok ellátása során.
- Az adatvédelem, az információszabadság, illetve a köz- és magánszféra adatkezelése területén felmerülő jogi problémákat felismeri, és képes kialakítani megoldási javaslatokat, illetve alkalmas a megfelelő jogi megoldás kiválasztására.
7.2.3. Attitűd:
- Törekszik az ügyfelekkel, a munkatársakkal és a vezetőkkel kialakított hatékony és szakszerű munkakapcsolatra.
- Támogatja a szervezet célkitűzéseit.
- A közszféra terület- és településfejlesztés, -rendezés, -üzemeltetés, -marketing szerepét tudatosítja.
- Fontosnak tartja az adatvédelem és információszabadság jogi, szervezeti, igazgatási, gyakorlati vetületeivel kapcsolatos kérdések magabiztos ismeretét.
- Törekszik az adatvédelmi tudatosítás minél szélesebb körű megvalósítására.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Vezetőként felelősséget vállal az alá tartozó egyének és csoportok szakmai fejlődésének irányításában.
- Felismeri a szervezetrendszeren belüli igazgatás és vezetés logikáját.
- Átlátja a közigazgatási szervezetrendszer belső és külső környezete szempontjából releváns kapcsolódási pontokat.
- Átlátja a szervezeti működés elméleti és gyakorlati szempontjait.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. általános igazgatási szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Ismeri a közigazgatási szervezetrendszeren belüli igazgatás és vezetés jogi, igazgatási és pénzügyi-gazdasági összefüggéseit.
- Ismeri a szervezeten belüli igazgatáshoz és vezetéshez szükséges kompetenciákat.
- Rendelkezik a korszerű igazgatásban nélkülözhetetlen menedzsment ismeretekkel, és ismeri az elektronikus igazgatást.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a hazai közigazgatás valamennyi szintjén és a legtöbb közigazgatási szakterületen a szükséges jogalkalmazói és igazgatásszervezési ismeretek és készségek alkalmazására.
- Alkalmazza a szervezeten belüli igazgatáshoz és vezetéshez szükséges – kommunikációs, interperszonális, konceptuális és szakmai – kompetenciákat.
- Alkalmazza a korszerű igazgatásban nélkülözhetetlen menedzsment ismereteket és az elektronikus igazgatást.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. nemzetközi közigazgatási szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Ismeri a nemzetközi szervezetek történetét, rendszerezését és működését.
- Tisztában van a nemzetközi közszolgálat és a nemzetközi tisztségviselői életpályák különböző modelljeivel.
7.3.2.2. Képesség:
- Átlátja a diplomáciai intézménytörténet és a magyar külügyi igazgatás aspektusait.
- Képes rendszerezetten kezelni a magyar külügyi igazgatás történetét, jelenlegi felépítését, elvi és gyakorlati dilemmáit.
7.3.2.3. Attitűd:
- Nyitott, fogékony és érdeklődő a magyar külügyi igazgatás története, jelenlegi felépítése iránt.
- Átfogó szemléletmóddal kezeli az elvi és gyakorlati dilemmákat.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. adóigazgatási szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Ismeri az adópolitika elemeit, az adók rendszertanát, gyakorlati összefüggéseit.
- Tisztában van az egyes anyagi adójogszabályokkal és az adóigazgatási eljárás szabályaival.
- Széleskörű ismeretekkel rendelkezik az adózás és adóztatás során jelenleg alkalmazható elektronikus szolgáltatások terén.
- Elsajátította a számviteli alapfogalmakat, a számviteli szabályozás főbb elemeit, a beszámolási, könyvvezetési kötelezettség előírásait.
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a számviteli szolgáltatást végzők felelősségéről a kreatív könyvelés, csalás, pénzmosás elleni fellépésben.
- Ismeri és a gyakorlatban alkalmazni tudja – akár funkcionális területen is – az egyes jogviszonyokhoz kapcsolódó közteherviselési szabályokat.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál felmerülő feladatok ellátására.
- Képes a települési önkormányzatoknál helyi adók ügyintézésével kapcsolatos feladatok ellátására.
- Képes bevallási, eljárási vagy akár ellenőrzési szakterületeken is teljes értékű munka végzésére.
- Készségszinten kezeli többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapjának alkalmazásait, az elektronikus nyomtatványokat, az ügyfélkaput és az ügyintézést támogató online ügyintézési felületeket és háttéralkalmazásokat.
- Képes adószakmai feladatai megoldásához modern és innovatív infokommunikációs eszközöket igénybe véve megoldást találni a felmerülő kihívásokra.
- Képes a gazdálkodók vagyonváltozásait követő szerződések, bizonylatok, nyilvántartások összefüggő rendszerének felismerésére.
- Minősíteni tudja az egyszerűbb adózási tényállásokat.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlatra vonatkozó részletes követelményeket a szak tanterve határozhatja meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
IV. A KATONAI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN, VALAMINT AZ ALAPKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A katonai felsőoktatás közös szakmai kompetenciái alapképzésben
Tudás:
- Ismeri a katonai terminológia raj, szakasz, század szintű alapfogalmait, szakkifejezéseit, a térképi ábrázolás szabályait.
- Ismeri az alegység szintű NATO harcászati egyezményes jeleket, a terep tanulmányozását és értékelését, a parancsnoki tereptájékoztató tartalmát.
- Ismeri a gyalogos lövész harcászat alapjait, sajátosságait nappal és éjszaka, valamint az erők megóvásának rendszabályait.
- Átfogóan ismeri a szakasz szintű harcvezetés okmányrendszerét, azok vezetésének szabályait.
- Részletesen ismeri a gyalogos lövész raj és lövész szakasz harc és harccal kapcsolatos tevékenységeit, a harctámogatás és harckiszolgáló támogatások lehetőségeit, rendjét és feladatait.
- Átfogóan ismeri a küldetésalapú vezetést, a raj, szakasz vezetésének rendjét a védelmi, a támadó harc megvívásának időszakában.
- Ismeri az összfegyvernemi harc megvívásával kapcsolatos alapismereteket, annak főbb jellemzőit, a harctámogatás, a harckiszolgáló támogatás, a haderőnemek, a fegyvernemek és szakcsapatok szervezeti felépítését, harceljárásait.
- Rendelkezik alapvető vezetői ismeretekkel, tisztában van a vezetői kompetenciákkal és a beosztottak eredményes irányításához szükséges alapvető ismeretekkel, valamint rendelkezik a beosztottak motiválásához szükséges módszertani ismeretekkel, technikákkal.
- Ismeri a katonai kommunikáció, hírközlés alapvető elveit és eszközeit, a titokvédelem és az információbiztonság szabályait.
- Ismeri az alegységek kiképzéséhez szükséges szakmódszertanokat, kiképzési elveket és eljárásokat.
- Meghatározó módon rendelkezik magabiztos angol katonai szaknyelvi ismeretekkel.
Képesség:
- Képes a gyalogos lövész alegység részére harcparancs kiadására szóban és terepasztalon.
- Képes a gyalogos lövész szakasz adminisztratív és harci menetének, védelmi és támadó harcának megtervezésére, megszervezésére és vezetésére különböző terep- és időjárási viszonyok között.
- Képes az egyéni és tűzpár lövész szakgyakorlatok, illetve a gyalogos lövész raj és lövész szakasz kötelék lőgyakorlatok végrehajtására védelemben és támadásban.
- Képes az első tiszti beosztás ellátásához szükséges jogok, kötelezettségek, parancsadási és fegyelmi jogkörök gyakorlására.
- Képes a honvédekkel szemben támasztott mindenkori fizikai és pszichikai követelményeknek megfelelni.
- Képes a munkájához szükséges módszerek és eljárások kiválasztására, azok egyedi és komplex alkalmazására.
- Meghatározó módon rendelkezik magabiztos angol katonai szaknyelvi kommunikációs készségekkel. Képes a katonai szakmai terminológia magyar és angol nyelven történő alkalmazására.
Attitűd:
- Elkötelezett a nemzeti érdekek, a haza védelme iránt.
- Feladatai ellátása során törekszik a beosztottak bevonására a döntési folyamatokba.
- Figyel beosztottjai szakmai fejlődésének előmozdítására, ilyen irányú törekvéseik kezelésére és segítésére.
- Nyitott a képesítésével, szakterületével kapcsolatos szakmai, technológiai, fejlesztési eredmények megismerésére, befogadására, és törekszik saját tudásának megosztására.
Autonómia és felelősség:
- Az elöljárói feladatszabás és a parancsnoki hierarchia keretein belül, a tevékenységének kritikus értékelése és folyamatos korrekciója mellett, önállóan végzi szakmai munkáját.
- A szakterületén megjelenő folyamatokban képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
- Értékeli beosztottjai munkáját. Értékeli a beosztottak munkavégzésének hatékonyságát, eredményességét. Kritikai észrevételekkel elősegíti szakmai fejlődésüket.
B. A katonai felsőoktatás alapképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
2. ÁLLAMI LÉGIKÖZLEKEDÉSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: állami légiközlekedési alapképzési szak
b) angol nyelven: State Aviation bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: állami légijármű-vezetői szakirány
b) angol nyelven: Specialization in State Aviation Pilot
c) magyar nyelven: katonai repülésirányító szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Military Aerospace Control
e) magyar nyelven: katonai repülőműszaki szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Military Aviation Technical
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: állami légijármű-vezető tiszt
b) angol nyelven: State Aviation Pilot
c) magyar nyelven: katonai repülésirányító tiszt
d) angol nyelven: Military Aerospace Control Officer
e) magyar nyelven: katonai repülőműszaki tiszt
f) angol nyelven: Military Aviation Technical Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of science, rövidítve: BSc)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1031
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 8 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 88 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan felsőfokú végzettségű légiközlekedési szakemberek képzése, akik a szükséges általános katonai és speciális légiközlekedési, repülőműszaki alapismeretekkel rendelkeznek, képesek az állami célú légiközlekedés nemzeti és nemzetközi elvárások szerinti sajátos, védelmi célú feladatainak végrehajtására. Megszerzett ismereteik birtokában alkalmasak az állami szféra repüléssel és légiközlekedéssel foglalkozó szervezeteinél a szakirányuknak megfelelően légijármű-vezetői, repülésirányítói és repülő-műszaki tevékenységek ellátására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a légiközlekedési terület műveléséhez szükséges általános természettudományos törvényeket, jelenségeket, folyamatokat.
- Ismeri az elektrotechnika, a mechanika alapfogalmait, alaptörvényszerűségeit, az alapjelenségek leírásának módját.
- Alapvetően ismeri a repüléselmélethez kapcsolódó alapfogalmakat, összefüggéseket.
- Ismeri a légijárművek szerkezetét, fő rendszereit, berendezéseit, azok funkcióit.
- Ismeri a NATO összhaderőnemi légi műveletek megvalósításának elveit, a végrehajtásban részt vevő erők, eszközök feladatait.
7.2.2. Képesség:
- Képes a munkaköréhez kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, jegyzőkönyvek, feljegyzések és emlékeztetők önálló elkészítésére, okmányok kitöltésére, a munkaköréhez kapcsolódó események szervezésére, technikai előkészítésére.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett a légiközlekedés-biztonság szempontjainak figyelembevételére.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Felelősséget érez a rábízott légi járművek és légi-vezetési eszközök szakszerű üzemeltetéséért.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. állami légijármű-vezető szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a repülés (légiközlekedés) történetét, fontosabb eseményeit.
- Ismeri a repülésbiztonságot befolyásoló tényezőket, a Repülésbiztonsági Rendszer (Safety Management System - SMS) alapjait és a repülésbiztonsági előírásokat.
- Ismeri a repülőtereken folyó légi és földi műveleteket biztosító technikai eszközöket, berendezéseket, azok alkalmazásának módjait.
- Ismeri és alkalmazni tudja a látás utáni navigációs eljárásokat és a műszeres navigációs eljárásokat, valamint a modern navigációs eszközök használatát.
- Magas szinten ismeri és alkalmazni tudja a navigációs és teljesítményszámításhoz szükséges elméleti alapokat.
- Ismeri az egyéni mentőeszköz felépítését, működését, alkalmazásának feltételeit és végrehajtásának szabályait.
- Ismeri az általános és a légi járművek üzemeltetésével kapcsolatos környezetvédelmi előírásokat, eljárásokat.
- Ismeri a meteorológia alapfogalmait, jelenségeit, azok repülésre gyakorolt hatását és a repülésre veszélyes légköri folyamatokat, valamint a repülésmeteorológiai támogatás alapelveit.
- Ismeri a légiközlekedés és a repülés nemzetközi és hazai szervezeteit, az általuk kiadott legfontosabb előírásokat, jogszabályokat.
- Ismeri és alkalmazni tudja a repülések megszervezéséhez, megtervezéséhez szükséges eljárásokat.
- Ismeri a légtérigénylés és a légtérfelhasználás alapvető módját és módszereit.
- Ismeri a repülés alapvető szabályait, a légiforgalmi és a repülési eljárásokat.
- Rendelkezik nemzetközi rádió-távbeszélő kezelői ismeretekkel, ismeri a rádióforgalmazás szabályait, valamint az ICAO kritériumoknak megfelelő repülés-szakmai szaknyelv használatát.
- Ismeri az emberi tényezők helyét, szerepét, struktúráját a légiközlekedésben.
- Ismeri a repülés pillanatnyi és hosszan tartó egészségügyi állapotát befolyásoló tényezőinek hatását a saját munkavégző képességére.
- Ismeri az állami és a polgári légiközlekedésben alkalmazott repüléstájékoztató rendszereket, adatbázisokat, azok felhasználásának lehetőségeit.
- Ismeri a harcászati repülő vagy helikopter erők hadműveleti alkalmazásának elveit, rendszerét.
- Ismeri a NATO légi vezetési és irányítási rendszerének elemeit, a légtérellenőrzésre vonatkozó dokumentumok tartalmát, a teljesítésben részt vevő erőket, eszközöket.
- Ismeri a kiképzésre rendszeresített repülő eszközök felépítését, fedélzeti rendszereit és berendezéseit, azok működését, üzemeltetési rendjét.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a meteorológiai helyzet elemzésére, értékelésére, a repülést érintő szükséges döntés meghozatalára, a meteorológiai táviratok és jelentések értelmezésére.
- Képes a repülés megtervezésére, a repülési terv elkészítésére, leadására, a szükséges léginavigációs és teljesítményszámítás elvégzésére.
- Képes a fedélzeti rádió- és rádiónavigációs berendezések beállítására, használatára.
- Képes a repülőgép berendezéseinek és rendszereinek, fedélzeti műszereinek és műszerrendszereinek a Légi Üzemeltetési Utasításban leírtak szerinti üzemeltetésére, az esetlegesen bekövetkező meghibásodások és különleges esetek felismerésére és szakszerű kezelésére.
- Képes látás utáni, műszeres, kötelék- és éjszakai repülések végrehajtására.
- Képes az angol nyelvű rádióforgalmazásra és az operatív munkavégzéshez szükséges, ICAO kritériumoknak megfelelő (Level4) repülés-szakmai szaknyelv használatára.
- Képes az egyéni mentőeszköz biztonságos használatára.
- Képes a repülési teljesítményét negatívan befolyásoló élettani jelenségek felismerésére, az ennek csökkentéséhez szükséges cselekvéssor végrehajtására.
7.3.1.3. Attitűd:
- Vállalja és hitelesen közvetíti a katonai repülő hivatás társadalmi szerepét, viszonyát szűkebb és tágabb környezetéhez.
7.3.1.4. Autonómia és felelősség:
- A légijárművek üzemeltetése során légijármű-vezetői tevékenységét önállóan, a magas szintű minőségi munkavégzés felelősségének tudatával végzi.
7.3.2. katonai repülésirányító szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a repülés, a légiközlekedés történetét, fontosabb eseményeit.
- Ismeri a repülésbiztonságot befolyásoló tényezőket, a Repülésbiztonsági Rendszer (Safety Management System - SMS) alapjait és a repülésbiztonsági előírásokat.
- Ismeri a repülőtereken folyó légi és földi műveleteket biztosító technikai eszközöket, berendezéseket, azok alkalmazásának módjait.
- Ismeri az általános és a légi járművek üzemeltetésével kapcsolatos környezetvédelmi előírásokat, eljárásokat.
- Ismeri a meteorológia alapfogalmait, jelenségeit, azok repülésre gyakorolt hatását és a repülésre veszélyes légköri folyamatokat, valamint a repülésmeteorológiai támogatás alapelveit.
- Ismeri a repülésben alkalmazott navigációs berendezéseket, és a hozzájuk kapcsolódó navigációs eljárásokat.
- Ismeri a légiközlekedés és a repülés nemzetközi és hazai szervezeteit, az általuk kiadott legfontosabb előírásokat, jogszabályokat.
- Ismeri a légtérigénylés és a légtérfelhasználás alapvető módját és módszereit.
- Ismeri a repülés alapvető szabályait és eljárásait.
- Ismeri a nemzetközi rádió-távbeszélő kezelői ismereteket, a rádióforgalmazás szabályait, valamint az ICAO kritériumoknak megfelelő repülés-szakmai szaknyelv használatát.
- Ismeri az emberi tényezők helyét, szerepét, struktúráját a légiközlekedésben.
- Ismeri az állami és a polgári légiközlekedésben alkalmazott repüléstájékoztató rendszereket, adatbázisokat, azok felhasználásának lehetőségeit.
- Ismeri a radarirányítási eljárásokat és a hozzá kapcsolódó alapvető módszereket.
- Ismeri a Légierő repülő technikájának főbb harcászat-technikai adatait, harci lehetőségeit.
- Ismeri az alkalmazott radarok alapvető harcászat-technikai adatait, üzemmódjait, felhasználásának lehetőségeit.
- Ismeri a repülések irányítása során alkalmazott biztonsági rendszabályokat és elkülönítési módszereket.
- Ismeri a NATO-ban alkalmazott rávezetési módszereket, irányítási típusokat, a célravezetések végrehajtásához szükséges szakterminológiát.
- Ismeri a légiforgalmi és a légvédelmi irányító szolgálatok működési gyakorlatát, ellátásának, felelősségük megoszlásának szabályait, a körzeti, a bevezető és a repülőtéri irányító, a repüléstájékoztató, tanácsadó és a riasztó szolgálatok fő feladatait.
- Ismeri a légiforgalmi és a légvédelmi irányítás során alkalmazott biztonsági rendszabályokat.
- Ismeri a NATO légi vezetési és irányítási rendszerének elemeit, a légtérellenőrzésre vonatkozó dokumentumok tartalmát, a teljesítésben részt vevő erőket, eszközöket.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a meteorológiai helyzet elemzésére és a meteorológiai táviratok és jelentések értelmezésére.
- Képes navigációs elméleti ismereteinek gyakorlati alkalmazására.
- Képes a repülésirányításban rendszeresített berendezések és technikai eszközök hatékony alkalmazására.
- Képes a légiforgalmi és légvédelmi, valamint a radarirányítás során megismert eljárások hatékony alkalmazására.
- Képes az irányítás során alkalmazott biztonsági rendszabályok figyelembevételével történő elkülönítési eljárások kiválasztására és alkalmazására.
- Képes az alkalmazott radarberendezések által előállított légi helyzetképek alapján történő döntések meghozatalára és ezek végrehajtására.
- Képes a NATO szabvány eljárásrend alkalmazására a légiforgalmi és légvédelmi irányítási folyamatban.
- Képes a légiforgalmi és a légvédelmi irányítás biztonsági rendszabályainak betartása mellett végezni feladatát.
- Képes az angol nyelvű rádióforgalmazásra és az operatív munkavégzéshez szükséges, ICAO kritériumoknak megfelelő (Level4) repülés-szakmai szaknyelv használatára.
- Képes a feladatai végrehajtásának során esetlegesen fellépő teljesítménycsökkenés felismerésére és ennek hatásának csökkentésére.
7.3.2.3. Attitűd:
- Vállalja és hitelesen közvetíti a katonai repülésirányító szakma társadalmi szerepét, viszonyát szűkebb és tágabb környezetéhez.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség:
- A légijárművek irányítása során katonai repülésirányító tevékenységét önállóan, a magas szintű minőségi munkavégzés felelősségének tudatával végzi.
7.3.3. katonai repülőműszaki szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Ismeri a repülőműszaki szakterület műveléséhez szükséges általános törvényszerűségeket, elméleteket, valamint az ezekhez kapcsolódó fogalomrendszert.
- Ismeri a légi járművek sárkány- és hajtóműrendszereinek szerkezeti kialakításával, működésével kapcsolatos általános természettudományos törvényszerűségeket, elméleteket és ezek fogalomrendszerét.
- Ismeri a légi járművek fedélzeti rendszereinek kialakításával és működésével kapcsolatos általános törvényszerűségeket, elméleteket valamint az ezekhez kapcsolódó fogalomrendszert.
- Ismeri a korszerű légijárművek gépészeti rendszereinek feladatait, a rendszereket alkotó főbb berendezések szerkezeti kialakítását, működését és rendszeren belüli együttműködését.
- Ismeri a repülőtechnika üzemeltetési és javítási szabályait, a repülőeszközre vonatkozó üzemeltetési szabályzatokat és technológiákat, tájékozott a korszerű harci repülőgépek és helikopterek üzemeltetési eljárásairól.
- Ismeri a katonai repülések megszervezésével, a repülések műszaki biztosításához kapcsolódó környezetvédelmi, munkavédelmi előírásokat, a repülőműszaki tevékenység dokumentációs rendszerét.
- Magas szintű, széleskörű elméleti tudással és gyakorlati technológiai ismeretekkel bír a repülőtechnika szerkezeti sérüléseinek feltárása, a javíthatóság eldöntése és a javítási lehetőségek kiválasztása terén.
- Tájékozott a számítógépes szimuláció alapjairól, valamint elméleti ismeretei számítógépes környezetben való alkalmazásának lehetőségeiről.
- Ismeri a repülőszerkezetek fedélzeti és földi villamos rendszereit, ezen belül az energiaellátó és szabályozó rendszerek elvi felépítését, működési és üzemeltetési sajátosságait.
- Ismeri a légijárműveken alkalmazott fedélzeti műszerek és műszerrendszerek működésének elméleti alapjait, azok szerkezeti felépítését, működését és a legelterjedtebb berendezéseket.
- Általános ismeretekkel rendelkezik a légijárművek fedélzeti rádiónavigációs és híradástechnikai rendszereinek felépítéséről és az azokkal kommunikáló rendszerekről.
- Ismeri a repülőfedélzeti pusztító eszközök működésének elveit, jellemzőit, felépítését, birtokában van azok üzemeltetésének szabályaival és sajátosságaival.
- Átfogó ismeretekkel bír a légijárművek rádiólokációs rendszereiről, azok együttműködéséről más rendszerekkel, valamint azok üzemeltetési sajátosságaival kapcsolatosan.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a légijárművek gépészeti rendszereinek szerkezeti és üzemeltetési sajátosságaival kapcsolatos elméleti ismeretei magas szintű alkalmazására és gyakorlati hasznosítására.
- Képes a légijárművek avionikai rendszereivel kapcsolatos elméleti ismeretei magas szintű alkalmazására az üzemeltetés gyakorlati folyamataiban.
- Képes a műszaki, repülés kiszolgálási, karbantartási munkák megszervezésére és irányítására, a légijárművek biztonságos üzemeltetésére.
- Magyar és idegen nyelven egyaránt képes a repülőtechnikával kapcsolatos alapdokumentációk és a kapcsolódó szakirodalom feldolgozására.
- Képes szakterületének megfelelően a repülőtechnika üzemeltetési és javítási szabályainak, a repülőeszközre vonatkozó üzemeltetési szabályzatok és technológiák önálló feldolgozására és alkalmazására.
- Képes szakterületének megfelelően a repülőtechnika és berendezései meghibásodásának feltárására, azok technológiai előírás szerinti szakszerű kijavítására, illetve kijavíttatására.
- A szakterületének megfelelő üzemeltetési feladatok megoldása kapcsán képes a pontos, precíz munkavégzésre, végrehajtásra.
- Képes a repülések műszaki biztosításához kapcsolódó környezet-, munka- és tűzvédelmi előírások maradéktalan betartására.
- Képes az üzembentartási és javítási műszaki okmányok előírásszerű vezetésére.
7.3.3.3. Attitűd:
- Elkötelezett a szakmai előmenetel feltételeinek teljesítésében.
7.3.3.4. Autonómia és felelősség:
- Felelősen részt vesz a munkakörében hozzá rendelt szakemberek szakmai továbbképzésében, annak tervezésében és szervezésében.
- A repülőeszközök műszaki üzembentartása során a hibabehatárolás és javítás folyamatában tevékenységét önállóan, a magas szintű minőségi munkavégzés felelősségének tudatával végzi.
- Az üzemeltetésben való részvételhez szükséges jogosultságok megszerzése érdekében önálló tanulással és felkészüléssel sajátítja el a munkaköréhez tartozó repülőgép típus üzemeltetési ismereteit.
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő egybefüggő szakmai gyakorlat legalább 240 tanóra időtartamú. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
3. KATONAI INFOKOMMUNIKÁCIÓ ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai infokommunikáció alapképzési szak
b) angol nyelven: Military Infocommunication bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: katonai informatika szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Military Information Technology
c) magyar nyelven: katonai kommunikáció és információvédelem szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Military Communication and Information Security
e) magyar nyelven: rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Signal Intelligence and Electronic Warfare
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai informatikai vezető
b) angol nyelven: Military Information Technology Manager
c) magyar nyelven: katonai kommunikációs és információvédelmi vezető
d) angol nyelven: Military Communication and Information Security Manager
e) magyar nyelven: rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési vezető
f) angol nyelven: Signal Intelligence and Electronic Warfare Manager
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of science, rövidítve: BSc)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0688
4.4. a szak orinetációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 8 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 6 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 70 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan katonai infokommunikációs szakemberek képzése, akik alkalmasak a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, annak háttérintézményei, valamint a védelmi szféra infokommunikációs eszközeinek üzemeltetésére, az üzemben tartás vezetésére, valamint az új infokommunikációs eszközök és a hozzájuk kapcsolódó új technológiák bevezetésére, illetve alkalmazására. A választott specializációtól függően képesek alegység-parancsnoki és szaktiszti beosztásokban honi területeken béke- és minősített időszakban, külföldön többnemzeti válságreagáló és háborús műveletekben infokommunikációs rendszerek üzemeltetéséhez és üzemben tartásához kapcsolódó gyakorlati tevékenységek tervezésére, szervezésére és irányítására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
-Ismeri a szakterületéhez kapcsolódó általános és specifikus természet- és társadalomtudományi elveket, eljárásokat.
- Ismeri a szakterületéhez kapcsolódó eszközök és rendszerek műszaki, technikai alapjait, az aktuális technikai, technológiai kutatási és fejlesztési irányokat az infokommunikáció területén.
- Ismeri a katonai infokommunikáció, az elektronikai hadviselés és a kibervédelem elveit és eszközeit, és az információbiztonság elemi szabályait.
- Rendelkezik elméleti és gyakorlati felkészültséggel, gyakorlati ismeretekkel az infokommunikációs rendszerek tervezéséhez, szervezéséhez és üzemeltetéséhez.
- Ismeri a frekvenciagazdálkodás nemzetközi, NATO és hazai intézményrendszerét.
- Ismeri a frekvenciagazdálkodás hazai szabályrendszerét, a Nemzetközi Rádiószabályzat előírásait.
- Ismeri a szakasz, század (zászlóalj) infokommunikációs eszközeit és azok alkalmazását.
- Ismeri a szakasz, század kiképzéséhez szükséges szakmódszertani elveket és eljárásokat, a békevezetési okmányait és azok vezetésének rendjét.
7.2.2. Képesség:
- Képes más fegyvernemekkel, szakalegységekkel való együttműködésre.
- Képes az első tiszti beosztásában rendszeresített parancsnoki és más szakbeosztások betöltésére.
- Képes a szakterületén felmerülő problémák sokoldalú megközelítésére, azok szakszerű megoldására.
- Felkészült az infokommunikációs rendszerek és azok üzemeltetéséhez kapcsolódó folyamatok elemzésére, rendszerezésére és a szakmai irányítás végrehajtására.
- Képes a szakbeosztásához kapcsolódó infokommunikációs rendszerek, szoftverek felhasználói szintű alkalmazására.
- A frekvenciasávok felosztási elveinek, módszereinek ismeretében képes frekvenciaigénylést, kiutalást és ellenőrzést végrehajtani.
- Képes a frekvenciabiztosítás alapvető feladatainak ellátására hazai-, nemzetközi gyakorlatok, műveletek (missziók) során, az alkalmazott eljárások, elvek, módszerek ismeretében
- Képes infokommunikációs rendszerek üzemeltetésének alegység szintű megtervezésére, megszervezésére és irányítására.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett szakmai munkája eredményessége, hatékonysága iránt.
- Elkötelezett a szakterületével kapcsolatos érzékeny információk jogszabályok szerinti kezelésére.
- Jó szervezőkészség jellemzi.
- Tevékenységét a hatékonyság központú szemlélet jellemzi.
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. katonai informatika szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Ismeri a Magyar Honvédségben rendszeresített, illetve alkalmazott informatikai és információbiztonsági hardver- és szoftverelemeket és az ezekből kialakított rendszereket.
- Birtokában van azon ismeretek körének, amelyek szükségesek az informatikai eszközök és rendszerek üzemben tartásának koordinálásához, valamint az informatikai rendszerek üzemeltetésének ellenőrzéséhez.
- Átfogóan ismeri a szakterületét érintő szervezési és üzemeltetési jogszabályokat, szabályzókat.
- Rendelkezik azzal a tudással, ami szükséges az informatikai szakalegységek kiképzésének és napi tevékenységének tervezéséhez, szervezéséhez és irányításához.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes az informatikai eszközök széleskörű használatára.
- Képes szakmai ismereteivel hozzájárulni a csapatok informatikai és információbiztonsági rendszereinek megtervezéséhez, megszervezéséhez.
- Képes az informatikai hálózatok alegységszintű megtervezésére, megszervezésére és a rendszerek irányítására.
- Képes folyamatosan angol katonai szaknyelven, szakfeladataival összefüggésben, kommunikálni szóban, írásban és híradó informatikai eszközön keresztül.
- Képes a feladatköréhez kapcsolódó informatikai eszközök széleskörű használatára és a használat közben előforduló rendellenességek kiküszöbölésére.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. katonai kommunikáció és információvédelem szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Ismeri a Magyar Honvédségben rendszeresített, illetve alkalmazott stacioner és telepített infokommunikációs és információbiztonsági hardver- és szoftverelemeket és az ezekből kialakított rendszereket és azok alkalmazásának elveit a katonai műveletekben.
- Birtokában van azon ismeretek körének, amelyek szükségesek az infokommunikációs eszközök és rendszerek üzemben tartásának koordinálásához, az időszakos kiszolgálási tervek és jelentések kidolgozásához, tervezéséhez, szervezéséhez, irányításához, valamint ellenőrzéséhez.
- Átfogóan ismeri a szakterületét érintő szervezési és üzemeltetési jogszabályokat, szabályzókat.
- Rendelkezik azzal a tudással, ami szükséges az infokommunikációs és információvédelmi szakalegységek kiképzésének és napi tevékenységének tervezéséhez, szervezéséhez és irányításához.
- Ismeri a művelettervezés és a katonai döntéshozatal folyamatához kapcsolódó infokommunikációs eljárásokat, folyamatokat.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a modern vezetési módszerek és eszközök alkalmazására.
- Képes szakismereteivel hozzájárulni a csapatok kommunikációs és információvédelmi rendszereinek megtervezéséhez, megszervezéséhez és végrehajtásához.
- Képes az kommunikációs hálózatok alegységszintű megtervezésére, megszervezésére és irányítására.
- Képes az elektronikus információbiztonság menedzsmentjének, ezen belül különösen a kockázatmenedzsmenttel, valamint az akkreditációval és auditálással kapcsolatos alapvető elméleti és gyakorlati feladatok koordinálására, végrehajtására és ellenőrzésére.
- Képes a rejtjelbiztonsággal, elektromágneses kompatibilitással, átvitelbiztonsággal, számítógép- és helyihálózat-biztonsággal, hálózatok biztonságos összekapcsolásával összefüggő elméleti és gyakorlati feladatok koordinálására, végrehajtására és ellenőrzésére.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Mélyrehatóan ismeri a rádióelektronikai felderítés és az elektronikai hadviselés alapelveit, feladatait, a csapatok vezetési és fegyverirányítási rendszereinek elektronikai felderítési, támadási és védelmi kérdéseit.
- Ismeri az összfegyvernemi műveleteknek a harcászati szintű felderítő és elektronikai hadviselési rendszerekre gyakorolt hatásait.
- Ismeri a harcászati szintű adatforrásokat, az adatszerzési technikákat és az adatszerzési tevékenységek vezetésének elveit, valamint a más felderítő szervekkel való együttműködés kérdéseit.
- Ismeri a légi és földi robottechnikai eszközök konstrukciós, vezetési és harci alkalmazási kérdéseit.
- Átfogóan ismeri a más országok felderítő, híradó, rádiólokációs, rádiónavigációs, távérzékelési és elektronikai hadviselési rendszereinek, berendezéseinek technikai paramétereit, működési elveit és harci alkalmazási jellemzőit.
- Birtokában van azon ismeretek körének, amelyek szükségesek a harcászati szintű rádióelektronikai felderítés és elektronikai hadviselés tervezéséhez, szervezéséhez, irányításához, valamint ellenőrzéséhez.
- Átfogóan ismeri az információs műveletek és a kibertéri műveletek elveit, valamint azok összefüggéseit a rádióelektronikai felderítéssel és az elektronikai hadviseléssel.
- Mélyrehatóan ismeri a saját szárazföldi és fedélzeti rádióelektronikai felderítő, valamint elektronikai hadviselési rendszerek, berendezések technikai paramétereit, működési elveit, üzemeltetési jellemzőit és harci alkalmazási elveit.
- Rendelkezik azzal a tudással, ami szükséges a rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési szakalegységek kiképzésének és napi tevékenységének tervezéséhez, szervezéséhez és irányításához; átfogóan ismeri a NATO rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés szabályzóit.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes szakismereteivel hozzájárulni az összfegyvernemi kötelékek rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési támogatásának megtervezéséhez, megszervezéséhez és végrehajtásához.
- Képes az adatszerzés alegységszintű megtervezésére, megszervezésére és irányítására.
- Képes a megszerzett adatok előzetes feldolgozására, az elektronikai objektumok értékelésére, a célok kiválasztására és az adatok továbbítására az elöljáró vezetési szint felé.
- Képes a rendszeresített szárazföldi és légi technikai eszközökkel a rádióelektronikai felderítési, zavarási és elektronikai védelmi feladatok körültekintő megtervezésére, megszervezésére, irányítására és végrehajtására.
- Képes az alkalmi harci kötelékek, alegységek béke és békétől eltérő műveletei során alkalmazható rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselési eszközökkel történő támogatási feladatok tervezésére, szervezésére, irányítására alegység szinten.
- Képes az első tiszti beosztásában rendszeresített parancsnoki és más szakbeosztások betöltésére.
- Képes más fegyvernemekkel, szakalegységekkel való együttműködésre.
- Alegységparancsnoki szinten képes a NATO rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés szabályzóinak nemzetközi és hazai környezetben való alkalmazására.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő egybefüggő szakmai gyakorlat legalább 160 óra időtartamú. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
4. KATONAI LOGISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai logisztika alapképzési szak
b) angol nyelven: Military Logistics bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: hadtáp szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Military Supply
c) magyar nyelven: katonai közlekedési szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Military Transportation
e) magyar nyelven: haditechnika szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Military Technology Maintenance
g) magyar nyelven: katonai pénzügyi szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Military Finance
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: hadtáptiszt
b) angol nyelven: Military Supply Officer
c) magyar nyelven: katonai közlekedési tiszt
d) angol nyelven: Military Transportation Officer
e) magyar nyelven: haditechnikai tiszt
f) angol nyelven: Military Technology Maintenance Officer
g) magyar nyelven: katonai pénzügyi tiszt
h) angol nyelven: Military Finance Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of science, rövidítve: BSc)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0413 (345)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 8 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 6 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 70 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja a Magyar Honvédség számára olyan, harcászati szintű hadtáp, katonai közlekedési, haditechnikai és katonai pénzügyi vezetők képzése, akik a megszerzett általános és speciális katonai ismeretek birtokában képesek a logisztikai szakalegységek vezetésére, harcászati szintű logisztikai támogatás és a különböző gazdasági-pénzügyi folyamatok tervezésére, szervezésére, irányítására, ellenőrzésére és értékelésére nemzeti és többnemzeti környezetben, békeidőszakban, válságkezelő, katasztrófa-elhárítási, béketámogatási és háborús műveletekben egyaránt. Mindezeken túl kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a továbbképző tanfolyamok ismeretanyagával kiegészítve a képzés második ciklusban történő folytatásához.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a gazdaság és a piacok működésének alapjait, a nemzetgazdaság és a honvédelem kapcsolatrendszerét, a hadiipar működésének törvényszerűségeit.
- Részletesen ismeri az általános logisztikai tevékenység egyes műveleteit, folyamatait.
- Mélyrehatóan ismeri a katonai logisztikai gazdálkodás feladatait, valamint annak eszköz- és információs rendszerét.
- Rendelkezik a logisztikai alegységek napi feladatainak ellátásához és kiképzéséhez szükséges szakmai és kiképzésmódszertani ismeretekkel.
- Jártas a Magyar Honvédség logisztikai rendszerének felépítésében, a logisztikai szervezetek feladat- és hatásköreiben, az egységek és alegységek logisztikai szervezeteinek felépítésében és feladataiban.
- Ismeri a békeműveletek rendszerét, a Magyar Honvédség békeműveleti feladatait, valamint az alapvető békefenntartási technikákat.
- Ismeri a zászlóalj logisztikai támogatásának feladatrendszerét béke és háborús körülmények között.
- Ismeretekkel bír a dandár logisztikai támogatásának feladatrendszeréről béke és háborús körülmények között.
7.2.2. Képesség:
- Képes a csapatgazdálkodás tervezésére, szervezésére, irányítására és vezetésére.
- Képes a logisztikai folyamatok és a Magyar Honvédség logisztikai rendszere közötti kapcsolatok, illetve összefüggések értelmezésére és azok beosztottak felé történő átadására.
- Képes szakterületén újító és innovatív ötletek megfogalmazására.
- Képes pontos és precíz logisztikai, illetve gazdálkodási számvetéseket készíteni.
- Képes beosztottjai általános katonai és szakmai vezetésére, munkájuk hatékony megszervezésére.
- Képes a zászlóalj logisztikai támogatásának megszervezésére és aktívan képes részt venni a dandár logisztikai támogatásának megszervezésében.
- Képes alegység szintű ellátási feladatok végrehajtására, vezetésére békében, különleges jogrendi időszakban, többnemzeti és nemzetközi környezetben végrehajtandó béketámogató műveletekben.
- Az általános és specifikus katonai ismeretei és készségei birtokában képes a mozgatási, szállítási feladatok tervezésére, szervezésére és vezetésére.
7.2.3. Attitűd:
- A logisztikai feladatok ellátása során a rendszerszemlélet és jó szervezőkészség jellemzi.
- Különös figyelmet fordít a logisztikai területnél elvárt jogszerű, szabálykövető, pontos munkavégzésre.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Az alegység, illetve egység szintű katonai logisztikai, valamint katonai gazdálkodási folyamatokban képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
- Szakterületén belül képes rendszerszemléletűen gondolkodni.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. hadtáp szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Ismeri a hadtáp szakanyagok készletezésének, tárolásának, nyilvántartásának és leltározásának, valamint ezen folyamatok ellenőrzésének feladatait és kötelezettségeit.
- Ismeri a hadtáp szakanyagok csoportosítását, azok előállítását, nemzetgazdaságból történő beszerzéseinek lehetőségeit és a közbeszerzések lefolytatásának rendjét.
- Mélyrehatóan ismeri az üzemanyag szakterület szakmai feladatait, a Magyar Honvédség üzemanyag ellátási rendszerének felépítését.
- Mélyrehatóan ismeri az élelmezési szakterület szakmai feladatait, a Magyar Honvédség élelmezési ellátási rendszerének felépítését.
- Mélyrehatóan ismeri a ruházati szakterület szakmai feladatait, a Magyar Honvédség ruházati ellátási rendszerének felépítését.
- Ismeri az elhelyezési szakterület alapvető szakmai és ellátási feladatait.
- Ismeri a térkép- és humánanyag szakterület alapvető szakmai és ellátási feladatait.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes alegység szintű ellátási feladatok végrehajtására, vezetésére békében, különleges jogrendi időszakban, többnemzeti és nemzetközi környezetben végrehajtandó béketámogató műveletekben.
- Képes beosztottjainak a hadtáp szaktechnikai eszközök használatára történő kiképzését megszervezni és végrehajtani.
- Képes egység szintű közbeszerzéseket lefolytatni.
- Képes gazdálkodási feladatok alapszintű tervezésére, szervezésére, irányítására és az ebből adódó tevékenységek gazdasági elemzésinek végrehajtására.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. katonai közlekedési szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Ismeri a katonai közlekedési szakterülethez szervesen kapcsolódó logisztikai, menedzsment, környezetvédelmi, minőségbiztosítási, információtechnológiai, jogi, közgazdasági szakterületek alapjait és követelményeit.
- Ismeri a katonai közlekedési szakterület szaktechnikai eszközeit, a közlekedési pályákat és létesítményeiket, azok igénybevételének és üzemeltetésének szabályait.
- Ismeri a katonai közlekedési szakanyagok készletezésének, tárolásának, nyilvántartásának és leltározásának, valamint ezen folyamatok ellenőrzésének feladatait és kötelezettségeit.
- Mélyrehatóan ismeri a katonai közlekedési szakterület szakmai feladatait, a közlekedési szakfeladatok rendszerét, az egyes feladatok végrehajtásának sajátosságait.
- Ismeri a katonai közlekedési igények felmérésének módszereit és megvalósítási lehetőségeit, gyakorlatát.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes békeidőszakban, válságkezelő, katasztrófa-elhárítási, béketámogató és háborús műveletekben, nemzeti és többnemzeti környezetben a szállító szakalegységek alaprendeltetéséből fakadó feladatai végrehajtásának vezetésére.
- Képes a közlekedési hálózatok katonai célú alkalmazásának tervezésére, szervezésére és végrehajtására.
- Képes a közlekedési folyamatokat támogató közlekedésinformatikai rendszerek alkalmazására, az azokkal kapcsolatos felhasználói alapkövetelmények megfogalmazására.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. haditechnikai szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Ismeri a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök felépítését, berendezéseit, azok működését és üzemeltetési rendjét.
- Ismeri és alkalmazni tudja a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök technikai kiszolgálásának tervezéséhez szükséges eljárásokat.
- Ismeri a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök szerkezeti részeinek igénybevételét.
- Ismeri a legújabb gépjármű- és fegyverzettechnikai megoldásokat.
- Ismeri a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök fődarabjainak és részegységeinek karbantartását, ellenőrzését, az egyes szerelési egységek hibáinak behatárolási és javítási módjait.
- Megfelelő műszaki alapokkal rendelkezik, amelyek biztosítják az új ismeretek elsajátítását.
- Ismeri a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök ellátáshoz és fenntartásához szükséges anyagok körét.
- Megfelelő mélységű és spektrumú páncélos- és gépjárműtechnikai típusismerettel rendelkezik.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a technológiai utasításoknak megfelelően a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök technikai kiszolgálásának szakszerű végrehajtására, illetve a végrehajtás megszervezésére és ellenőrzésére.
- Képes az alegységszinten elvégzendő szükség szerinti javítások megszervezésére, végrehajtására és a végrehajtás ellenőrzésére.
- Aktívan képes részt venni a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai szakfeladatok végrehajtásában többnemzeti környezetben is.
- Képes a páncélos- és gépjárműtechnikai, fegyverzettechnikai eszközök rendszerben tartását tervezni, szervezni és irányítani.
- Képes a szakterületéhez kapcsolódó ügydarabokat elkészíteni, haditechnikai eszköz átadás-átvételét végrehajtani és jegyzőkönyveket elkészíteni.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. katonai pénzügyi szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Ismeri a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség pénzügyi szakterületének működését, felépítését.
- Ismeri a szakfeladatához kapcsolódó jogszabályokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket.
- Ismeri a Honvédelmi Minisztérium számviteli rendszerét, gazdálkodásának szabályait.
- Ismeri a költségvetési szervek zárszámadására, beszámolására vonatkozó szabályokat.
- Tisztában van a Magyar Honvédség készenléte fokozása és fenntartása rendszerével, továbbá az ezzel kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokkal.
- Átlátja a Honvédelmi Minisztérium pénzforgalmával kapcsolatos szabályokat, a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, érvényesítés, utalványozás rendszerét.
- Ismeri a Honvédelmi Minisztérium illetményrendszerét, a személyi állomány pénzügyi juttatásaival kapcsolatos feladatokat, valamint a különböző foglalkoztatási jogviszonyok speciális illetménygazdálkodási szabályait.
- Tisztában van a nemzetközi feladatok pénzügyi biztosításával kapcsolatos feladatokkal.
- Ismeri a Honvédelmi Minisztérium fejezet pénzügyi-számviteli szakellenőrzésének szervezetét, a szakellenőrzés feladatait és módszereit.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes valós és megbízható képet alkotni a gazdálkodó szervezetek vagyonáról, pénzügyi helyzetéről, gazdálkodásának szabályszerűségéről.
- Más szakterületekkel együttműködve részt vesz a gazdálkodó szervezetek költségvetésének tervezésében, a gazdálkodás végrehajtásával és a beszámolással kapcsolatos feladatokban.
- Képes megtervezni egy nemzetközi gyakorlat, békeművelet költségvetését.
- Képes a gazdálkodás támogató és pénzügyi ellátó referatúra ellenőrzési feladatainak végrehajtására.
- Képes a gazdálkodás támogató és pénzügyi ellátó referatúra személyi járandóságokkal kapcsolatos feladatainak elvégzésére.
- Képes a rendszerelemzés és programfejlesztés (SAP) alapú költségvetési, gazdálkodási információs rendszer kezelésére és a program segítségével elemzések végrehajtására.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő egybefüggő szakmai gyakorlat legalább 160 óra időtartamú. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
5. KATONAI VEZETŐI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai vezetői alapképzési szak
b) angol nyelven: Military Leadership bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: lövész szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Infantry
c) magyar nyelven: harckocsizó szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Armour
e) magyar nyelven: felderítő szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Reconnaissance
g) magyar nyelven: tüzér szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Artillery
i) magyar nyelven: légvédelmi rakéta szakirány
j) angol nyelven: Specialization in Air Defence Missile
k) magyar nyelven: műszaki szakirány
l) angol nyelven: Specialization in Military Engineer
m) magyar nyelven: vegyivédelmi szakirány
n) angol nyelven: Specialization in CBRN Defence
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: lövésztiszt
b) angol nyelven: Infantry Officer
c) magyar nyelven: harckocsizó tiszt
d) angol nyelven: Armoured Officer
e) magyar nyelven: felderítő tiszt
f) angol nyelven: Reconnaissance Officer
g) magyar nyelven: tüzértiszt
h) angol nyelven: Artillery Officer
i) magyar nyelven: légvédelmi rakéta tiszt
j) angol nyelven: Air Defence Missile Officer
k) magyar nyelven: műszaki tiszt
l) angol nyelven: Military Engineer Officer
m) magyar nyelven: vegyivédelmi tiszt
n) angol nyelven: CBRN Defence Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of science, rövidítve: BSc)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1031 (863)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 8 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 6 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 70 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A katonai vezetői alapképzés célja a Magyar Honvédség részére olyan felsőfokú végzettségű katonai vezetők, parancsnokok képzése, akik képesek a megszerzett közszolgálati, általános katonai, differenciált szakmai és vezetői ismereteik birtokában alegységeket vezetni és irányítani. Az alapfokozat birtokában alkalmasak a honvédelmi szakképzettségüknek megfelelő első tiszti beosztások betöltésére, továbbá kellő ismeretekkel rendelkeznek − a szakmai át- és továbbképző tanfolyamokra is alapozva − a képzés második ciklusban történő folytatásához.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a harctevékenységi fajtákat, továbbá a harccal kapcsolatos tevékenységek feladatait.
- Ismeri az összfegyvernemi harc támogatásának és kiszolgáló támogatásának alapvető feladatait.
- Átfogóan ismeri szakasz (század) szinten az atom, biológiai és vegyi (a továbbiakban együtt: ABV) rendszabályok alkalmazásának rendszerét.
- Meghatározó módon ismeri a rögtönzött robbanóeszközök (improvised explosive device – a továbbiakban: IED) jellemző tulajdonságait és az ellenük való tevékenység rendszabályait.
- Átfogóan ismeri a szakasz (század) kiképzéséhez szükséges szakmódszertant.
- Részletekbe menően ismeri a szakasz (század) békevezetési okmányait és az azok vezetéséhez szükséges ismereteket.
- Átfogóan rendelkezik a szakasz (század) rendszeresített fegyverzeti, haditechnikai eszközeinek és harcanyagainak ismeretével.
- Részletekbe menően ismeri szakasz (század) szinten a műszaki-zárási, az erődítési-álcázási és a robbantási alapismereteket.
- Behatóan ismeri a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatai megoldásához való hozzájárulás alegységszintű elméleti és gyakorlati feladatait.
- Rendelkezik korszerű katonai térképészeti, tereptani és katonaföldrajzi ismeretekkel.
- Ismeri a szakasz (század) kommunikációs, híradó és informatikai eszközeit, informatikai alkalmazói feladatait.
- Ismeri az alapvető egészség- és járványügyi, valamint sebesültellátási feladatokat.
- Meghatározó módon rendelkezik magabiztos angol katonai szaknyelvi kommunikációs készségekkel.
- Átfogóan ismeri a korszerű teljesítményértékelési és a beosztottakat motiváló eljárásokat.
- Alapvetően ismeri a médiával kapcsolatos eljárásokat.
- Ismeri a Magyar Honvédség haderőnemeinek felépítését és alkalmazásának elveit.
- Általánosan ismeri a szárazföldi haderőnem harcászati szintű összfegyvernemi kötelékek összhaderőnemi műveleti környezetben történő alkalmazási elveit.
- Részletekbe menően ismeri a felderített célokra tüzérségi tűz kérését, tüzérségi tűz hatásosságának megfigyelését, a tűz helyesbítését.
7.2.2. Képesség:
- Képes a harcászati ismereteinek, a szakasz és századszintű harcászat alapfogalmainak, alapelveinek gyakorlati alkalmazására.
- Képes a rábízott alegység békeidőszaki és békétől eltérő körülmények közötti vezetésére.
- Képes a szakasz (század) parancsnok jogainak, kötelezettségeinek, parancsadási jogkörének, a fegyelmi jogkörének gyakorlására.
- Képes a szakasz (század) készenlétének fenntartására, fokozására vonatkozó rendszabályok betartására és betartatására.
- Képes a rábízott alegység harc és harccal kapcsolatos tevékenységének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére.
- Képes a rögtönzött robbanóeszköz (IED) veszélyes környezetben való kezelésére.
- Képes a szakasz (század) rendszeresített fegyverzeti és fegyverzettechnikai eszközeinek alkalmazására, üzemeltetésére.
- Képes a szakasz (század) harci és békevezetési okmányainak vezetésére.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett fegyvernemi munkája eredményessége, hatékonysága iránt.
- Elkötelezett a (had)műveleti környezet komplex jelenségeinek harcászati-hadműveleti szemléletű megközelítése tekintetében.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- A harcfeladat végrehajtása és támogatása érdekében képes önállóan döntéseket hozni, azokat felelősséggel, a nemzetközi és hazai jogszabályi keretek figyelembevételével végrehajtani.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. lövész szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Átfogóan ismeri a lövész szakasz (század) hatékony tűztámogatási lehetőségeit, a lövész zászlóalj tűztámogató rendszerének működését, elméleti és gyakorlati lehetőségeit.
- Részletekbe menően ismeri a lövész szakasz (század) logisztikai kiszolgáló támogatásának feladatait, rendszerét.
- Behatóan rendelkezik más országok haderejének, haditechnikai eszközeinek releváns ismeretével.
- Részletekbe menően ismeri a lövész szakasz (század) tűzvezetési, harcvezetői feladatait.
- Behatóan ismeri a lövész szakasz (század) kiképzésének, felkészítésének metodikai eljárásait.
- Részletekbe menően ismeri a lövész haditechnikai eszközök kiszolgálásának és alkalmazás előtti felkészítésének feladatait.
- Átfogóan ismeri a tábori tüzér szervezetek számára történő célfelderítésre, tűzigénylésre, tűzhelyesbítésre igénylés rendszerét és a pusztítás eredményének jelentési eljárását.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a lövész szakasz (század) harcának terepen történő vezetésére, az alegysége tüzének megszervezésére, vezetésére és az alegysége tüzének és a kötelékek mozgásának összehangolására.
- Képes az elvek alkotó módon történő alkalmazására, a tevékenységek lövész alegység szinten történő tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes lövész fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után lövész század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.
- Képes a békeműveletekben alkalmazott eljárások tervezésére és az alegysége vezetésére békeműveletekben.
- Képes harcászati komplex és lövészeti foglalkozások (raj, szakasz lőgyakorlatok) tervezésére, szervezésére és levezetésére.
- Képes a lövész szakasz (század) menetével, a váltással, nyugvással és szállítással kapcsolatos tevékenységek megszervezésére és vezetésére.
- Képes a lövész század fegyvernemi kötelékei és megerősítő támogató erői tevékenységének összehangolására.
- Képes a lövész szakasz önálló alkalmazása esetén a tevékenységek vezetésére.
- Képes a lövész szakasz (század) túlélését biztosító rendszabályok tervezésére, szervezésére és betartatására.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. harckocsizó szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Átfogóan ismeri a harckocsi alegységek alkalmazási elveinek, eljárásainak, a tüzelésnek és tűzhelyesbítésnek a szabályait.
- Részletekbe menően ismeri a harckocsi alegységek alkalmazásának háborús és békétől eltérő időszakban végrehajtandó elveit és gyakorlatát.
- Átfogóan ismeri a harckocsi szakasz (század) hatékony tűztámogatási lehetőségeit.
- Rendelkezik a harckocsi szakasz (század) logisztikai kiszolgáló támogatásának ismeretével.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a harckocsi alegység tüzének megszervezésére, vezetésére, az alegység hatékony alkalmazására.
- Képes az elvek alkotó módon történő alkalmazására, a tevékenységek harckocsi alegység szinten történő tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes harckocsizó fegyvernemi szakaszparancsnoki, valamint rövid felkészülési idő után harckocsi század szintű parancsnoki és törzs feladatok végzésére.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. felderítő szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Ismeri alapszinten a felderítés elveit, forrásait, képességeit és korlátait.
- Ismeri általánosan az elektronikai hadviselés elveit, forrásait, képességeit és korlátait.
- Ismeri általánosan a nemzeti és a NATO felderítő doktrínákat, szabályzatokat.
- Ismeri alapszinten a felderítési ciklust és kapcsolódását a művelettervezés (Military Decision Making Process - MDMP) és katonai döntéshozatal folyamatához.
- Ismeri általánosan a felderítő törzsmunka alapjait szakasz, század, zászlóalj szinten.
- Ismeri alapszinten a szárazföldi felderítés harcászati szintű adatforrásai alkalmazási elveit, az adatforrások által alkalmazott adatszerzési technikákat.
- Ismeri alapszinten a felderítő jelentés mintákat, alkalmazásuk rendjét.
- Ismeri általánosan a célkezelés folyamatát és a célkezelés felderítő támogatásának elveit.
- Ismeri alapszinten az adatszerzési tevékenységek vezetésének elméleti és gyakorlati szabályait.
- Ismeri általánosan az adatgyűjtés-koordináló és felderítési követelmények menedzsmentjének folyamatát.
- Ismeri alapszinten a SERE (Survival, Evasion, Resistance, and Escape - Túlélés, Elkerülés, Ellenállás és Szökés) elméleti és a túlélés elméleti és gyakorlati alapjait.
- Ismeri alapszinten a felderítő támogatás megtervezésének, megszervezésének és irányításának legalapvetőbb elemeit.
- Tudása kiterjed haladó szinten más országok reguláris haderejének jellemzőire, haditechnikai eszközeire, szervezeteire és a kötelékek harci alkalmazási elveire.
- Haladó szinten ismeri a terrorista, irreguláris, félkatonai szervezetek jellemzőit, haditechnikai eszközeit, felszerelésüket, szervezeti sajátosságaikat, harci alkalmazási elveit, az aszimmetrikus hadviselés sajátosságait.
- Tudása továbbá kiterjed alapszinten a műveleti területen (valószínűsíthető hadszíntér) előforduló terepakadályok leküzdésének elméletére és gyakorlatára.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes az adatszerzés alegység szintű megtervezésére, megszervezésére, szinkronizálására és vezetésére.
- Képes alapszinten az alárendelt felderítőszerv vezetésére alacsony és magas intenzitású műveletekben, bonyolult nemzetközi jogi környezetben, az aszimmetrikus hadviselés körülményei között.
- Képes alapszinten a felderítő szakasz kiképzésének, felkészítésének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére.
- Képes alapszinten a felderített adatok előzetes feldolgozására, értékelésére-elemzésére, továbbítására.
- Képes a műveleti tér felderítő előkészítése harcászati szintű elemzéseinek, értékeléseinek elkészítésére.
- Képes a szárazföldi harcászati szintű felderítőrendszeren belüli és az együttműködő, vertikális és horizontális, valamint szövetséges multinacionális rendszerek közötti kapcsolódások alapján végrehajtott adatszerzésre.
- Képes általános szinten az alegységénél rendszeresített felderítő eszközök, megfigyelő műszerek szenzorok telepítésére, alkalmazására.
- Képes a felderítő alegységeknél rendszeresített fegyverzeti eszközök kezelésére, az alegység tűzrendszerének megszervezésére.
- Képes célok felderítésére, azonosítására.
- Képes a legáltalánosabban alkalmazott adat- és információvédelmi rendszerek, eszközök magabiztos üzemeltetésére.
- Képes tartós idejű (több hónap), nem honi területen végrehajtott alacsony vagy magas intenzitású katonai műveletben való részvételre, huzamosabb ideig, a saját csapatoktól távol, idegen kulturális és vallási környezetben megerőltető fizikai és pszichikai igénybevétel elviselésére.
- Képes alapszinten a felderítő szervek különböző kijuttatási és bevonási módjainak, megtervezésére, megszervezésre, a végrehajtás vezetésére, az „Ejtőernyős alkalmas” orvosi minősítéssel rendelkezők alkalmasak a Magyar Honvédségben rendszeresített ejtőernyővel történő kijuttatásra és alkalmazásra.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. tüzér szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Ismeri a korszerű tüzérségi eszközöket.
- Ismeri a tüzérségi tűztámogatás rendszere felépítését és annak az összfegyvernemi harcba történő integrálásának módját.
- Ismeri a tüzér lövegek, műszerek üzemeltetését és megóvásának módját.
- Ismeri a tüzérség lövészetének és tűzvezetésének előkészítését.
- Rendelkezik az első tiszti beosztásához szükséges meteorológiai és ballisztikai ismeretekkel.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes első tiszti beosztásban a tüzéralegységek harcának, tüzének, valamint kiképzésének megtervezésére, megszervezésére és vezetésére.
- Képes a tüzér alegységek harctevékenysége előkészítésére és vezetésére.
- Képes a tüzér lövegek, műszerek kezelésére, az alapvető beszabályozások végrehajtására.
- Képes a tüzér szakasz (üteg) lövészetének és tűzvezetésének előkészítésére és vezetésére.
- Képes a megkövetelt tüzérségi tűzfeladatok normaidőre történő végrehajtására.
- Képes a tüzérségi harcrendi elemek kiválasztására, előkészítésére, elfoglalásának irányítására és a harci munka megszervezésére.
- Képes tüzér szakmai foglalkozások, gyakorlatok előkészítésére, hatékony levezetésére.
- Képes a lövész század tűztámogatásának megszervezésére és tervezésére.
- Képes a tüzérfegyvernem szerint szervezett továbbképzést követően speciális szakmai feladatok végrehajtására.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.5. műszaki szakirányon
7.3.5.1. Tudás:
- Ismeri a szakasz (század) logisztikai támogatásának rendjét.
- Tisztában van a műszaki szakterület valamennyi spektrumát lefedő alapismeretekkel és átfogó robbantási ismeretekkel.
- Tisztában van a műszaki rajzok olvasásához és egyszerű műszaki rajzok elkészítéséhez szükséges ismeretekkel.
- Tisztában van a szerkezetek megépítésének irányításához szükséges (építésvezetői) ismeretekkel.
- Tisztában van a katonai tereptani, térképészeti és katonaföldrajzi ismeretekkel.
7.3.5.2. Képesség:
- Képes a szakasz (század) robbantási feladatainak és foglalkozásainak vezetésére, robbantási számítások végzésére.
- Képes a műszaki rajzok olvasására, egyszerű műszaki rajzok, statikai és szilárdságtani számítások elkészítésére.
- Képes a szakasz (század) szinten felmerülő építési és rombolási feladatok megszervezésére és irányítására.
- Képes a rögtönzött robbanóeszköz veszélyes környezetben való mozgatására.
- Képes a szakasz (század) harc és harccal kapcsolatos műszaki támogatási feladatok megtervezésére, megszervezésére.
7.3.5.3. Attitűd: -
7.3.5.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.6. légvédelmi rakéta szakirányon
7.3.6.1. Tudás:
- Alapvetően ismeri a légierő haderőnem felépítését és alkalmazásának az alapelveit.
- Behatóan ismeri a földi telepítésű légvédelem alkalmazásával kapcsolatos követelményeket és értékelési rendet.
- Magas szinten ismeri és alkalmazni tudja a földi telepítésű légvédelem harctevékenysége előkészítésének, végrehajtásának és mindenoldalú biztosításának alapvető ismereteit, a kezelt légvédelmi fegyverrendszer harci alkalmazásának lehetőségeit és sajátosságait.
- Saját szerepének megfelelően ismeri a NATO Egységes Légvédelmi és Rakétavédelmi Rendszerének felépítését, működésének rendjét és a Magyar Honvédség abban elfoglalt helyét és szerepét.
- Mélységeiben ismeri a földi telepítésű légvédelem harc- és tűzvezetésének a feladatait, a kapcsolódó eljárás- és okmányrendszert.
- A saját szintjének megfelelően ismeri a hatékonyság érdekében alkalmazott szervezési, elemzési, tervezési eljárásokat, belső kommunikációs módszereket és eszközöket.
7.3.6.2. Képesség:
- Képes a légvédelmi rakéta alegység harcának, kiképzésének, napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes az alárendeltségébe tartozó haditechnikai eszközök és anyagok szakszerű alkalmazására, hadra fogható állapotban tartására.
- Alap szinten képes a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) harci beosztásai funkcionális kötelmeinek ellátására.
- Képes a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) alkalmazásának megszervezésére és vezetésére.
- Önállóan képes a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) kiképzési tevékenységének tervezésére, szervezésére, vezetésére és végrehajtására.
- Képes a légvédelmi rakétakomplexum alkalmazásával kapcsolatos üzemeltetési, üzemben tartási feladatok tervezésére, szervezésére, vezetésére és végrehajtására.
- Képes a légvédelmi rakétaalegység (szakasz és üteg) működésének bonyolult helyzetekben (béke és békétől eltérő műveletekben) történő hatékony biztosítására.
7.3.6.3. Attitűd: -
7.3.6.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.7. vegyivédelmi szakirányon
7.3.7.1. Tudás:
- Ismeri a (harc)tevékenységek ABV támogatásához, ABV biztosításához kapcsolódó szakfeladatok ellátását lehetővé tevő gyakorlati tevékenységek megtervezésének, megszervezésének és irányításának módszereit.
- Mélyrehatóan ismeri a sugárzó, mérgező, fertőző és veszélyes ipari anyagok kezelésével kapcsolatos rendszabályokat.
- Szerepkörének megfelelő szinten ismeri az elöljárói döntés-támogatást segítő, az ABV helyzet szakszerű értékelését szabályozó okmányrendszert, a következmények csökkentésére és felszámolására, alkalmazott alegységek koordinálásának feladatait.
- Ismeri a szakterületeknek megfelelő vegyivédelmi szaktechnikai eszközök, berendezések üzemeltetésének, alkalmazásának és kiszolgálásának általános és speciális szabályait.
- Saját szintjének megfelelően ismeri az ABV szakfeladatok végrehajtásához szükséges informatikai és kommunikációs rendszereket.
- Ismeri a környezetvédelmi, katasztrófa-elhárítási és kárfelszámolási tevékenység tervezéséhez, szervezéséhez és a végrehajtás irányításához kapcsolódó feladatokat.
- Magas szinten ismeri a különböző vegyivédelmi technikai eszközök, egyéni védőeszközök, felszerelések és anyagok szállításával, tárolásával kapcsolatos rendszabályokat.
- Ismeri a gyújtófegyverek, valamint a harctéri tüzek elleni védelem feladatait.
- Ismeri a mérgező harcanyagok alapvető laboratóriumi analitikai módszereit, a különböző eredetű radioaktív minták laboratóriumi elemzésének eljárásait és a vegyi, biológiai és radioaktív anyagok harctéri mintavételezésének technikáit.
7.3.7.2. Képesség:
- Képes felmérni az ABV-fegyverek, illetve veszélyes ipari anyagok katonai műveletre gyakorolt hatásának kockázatát a harcterületen, illetve a tevékenységi körzetben.
- Képes az ABV helyzet szakszerű értékelése alapján javaslatok tételére, a következmények csökkentésére és felszámolására, az ABV védelmi feladatok koordinálására és az alegységek hatékony alkalmazására.
- Képes az ABV- és gyújtófegyverek, valamint a harctéri tüzek elleni védelem technikai feladatainak megszervezésére és összehangolt végrehajtására.
- Képes a mérgező harcanyagok és radioaktív anyagok harctéri mintavételezésére, laboratóriumi elemzések előkészítésére és az analízis végrehajtására.
- Képes a vegyi-, sugár- és biológiai felderítés, valamint a mentesítés és a fertőtlenítés eszközeinek hazai és nemzetközi előírásoknak megfelelő biztonságos üzemeltetésére, különböző környezeti és bonyolult viszonyok között, azok összehangolt, hatékony alkalmazásának megszervezésére és irányítására.
- Képes a személyi védelem ABV védelmi összetevőivel történő ellátására és a technikai kiszolgálás megszervezésére.
- Képes a Magyar Honvédség katasztrófa-elhárítási rendszerén belül nukleáris baleset, ipari katasztrófa következményeinek felszámolásával összefüggő szakfeladatok tervezésére, szervezésére és irányítására.
7.3.7.3. Attitűd: -
7.3.7.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő egybefüggő szakmai gyakorlat legalább 160 óra időtartamú. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
V. A NEMZETBIZTONSÁGI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN, VALAMINT AZ ALAPKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A nemzetbiztonsági felsőoktatás közös szakmai kompetenciái alapképzésben
Tudás:
- Alaposan ismeri és érti a nemzetbiztonsági tevékenység legfontosabb elméleti kérdéseit, tételeit, fogalmait, összefüggéseit, a nemzetbiztonsági szolgálatok helyét, szerepét, funkcióit.
- Átfogóan ismeri a nemzetbiztonsági szakterülethez kapcsolódó hazai jogszabályi normákat, különös tekintettel a titkos információgyűjtés szabályaira.
- Átfogóan ismeri a hazai titkosszolgálatok történeti fejlődését, meghatározó korszakait és irányzatait.
- Ismeri a nemzetbiztonsági felderítés és elhárítás alapvető sajátosságait, területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Ismeri az elemző-értékelő tevékenység és tájékoztató munka alapvető elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Ismeri a vezetés- és szervezéselmélet, az informatika és a menedzsment alapkövetelményeit.
Képesség:
- Képes a társ- és partnerszolgálatokkal, bűnüldözési szervekkel és szervezetekkel, valamint a hivatásrendek képviselőivel hazai és nemzetközi együttműködésekben való részvételre.
- Képes a nemzetbiztonsági tevékenység tipikus és sajátos eszközei és módszerei alkalmazásának megtervezésére, megszervezésére, a szakmai feladatok végrehajtására és irányítására.
Attitűd:
- Nyitott az új szakmai ismeretek, a digitális ökoszisztéma új elemei és technikái iránt.
- Nyitott és fogékony a nemzetbiztonság, a rendészettudomány és hadtudomány szakterületein zajló jogi, technikai és szakmai módszertani fejlesztések megismerésére, alkalmazására.
Autonómia és felelősség:
- Alkalmas önálló döntéshozatalra, felelősséget érez a rábízott feladatok tervezéséért, szervezéséért, végrehajtásáért.
B. A nemzetbiztonsági felsőoktatás alapképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
6. KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai nemzetbiztonsági alapképzési szak
b) angol nyelven: Military National Security Studies bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetbiztonsági szakértő
b) angol nyelven: National Security Expert
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetbiztonsági felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 2 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja a speciális rendeltetésű nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint más megrendelők számára olyan nemzetbiztonsági szakértők képzése, akik naprakész általános- és szaktudományi elméleti és gyakorlati ismereteik felhasználásával képesek a nemzetbiztonsági szakterület szervezeteiben a munkakörükhöz tartozó követelmények és feladatok eredményes teljesítésére. Alkalmasak a szakmai elmélet és módszertan gyakorlati alkalmazására, a szakmai kultúra fejlesztésére.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a katonai felderítés és katonai elhárítás területéről.
- Birtokában van a szakmai kapcsolattartás módszereinek, eljárásainak.
- Korszerű nemzetbiztonsági szakmai, szaktechnikai, jogi, biztonságpolitikai, védelempolitikai, hadtudományi, geopolitikai, geostratégiai, pszichológiai, informatikai és idegen nyelvi szaknyelvi ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Átfogóan alkalmazza a társadalmi és természettudományi ismereteket.
- Képes a nemzetbiztonsági tevékenység tipikus és sajátos eszközeinek és módszereinek alkalmazását megtervezni, megszervezni és a szakmai feladatokat végrehajtani.
- Tisztában van a szakmai kompetenciák megalapozásához szükséges tulajdonságokkal.
- Magas szintű kapcsolatteremtő és kapcsolatfenntartó készségekkel rendelkezik.
- Alkalmazni tudja a beosztásában tőle elvárt, áttekintő és rendszerező képességeket.
- Hatékonyan alkalmazza az információs döntéstámogató elemző-értékelő munka és egyéb szakértői informatikai rendszereket.
- Magas szinten képes a munkaköréhez kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, feljegyzések és emlékeztetők önálló elkészítésére, okmányok kitöltésére.
- Képes fizikai állapotának elvárt szintű fenntartására.
- Képes javaslatait szóban és írásban a szakmai kommunikáció szabályainak megfelelően prezentálni.
7.2.3. Attitűd:
- Munkája során fegyelmezett magatartás és az alakiság szabályainak betartása jellemzi.
- A választott hivatásának megfelelő életvitelt folytat.
- Elfogadja a nemzetbiztonsági és a Magyar Honvédség tevékenységével összefüggő, szakterülete etikai normáit és szabályait.
- Olyan együttműködési készségekkel rendelkezik, amelyek a személyes és egyéni döntéshozatalt megkövetelő munkakörökhöz szükségesek.
- Sikerorientált és saját tevékenysége kritikus értékelő képességeivel rendelkezik.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Képes a nemzetbiztonsági szakterület szervezeteiben a munkaköréhez tartozó feladatai megtervezésére és végrehajtására.
- Az elsajátított szakmai és módszertani ismeretek szerint különböző bonyolultságú és kiszámítható kontextusokban a módszerek és technikák széles körét alkalmazza a gyakorlatban.
- Képes szakmai ismereteit előre ismert döntési helyzetekben alkalmazni, véleményét képviselni.
- Felelős az értékelő-elemző tevékenység során beszerzett információk feldolgozásáért, alapösszefüggéseinek megértéséért.
- Felelős az értékelő-elemző tevékenységéért, az alapeljárás szakmai és szakmaetikai szabályainak betartásáért.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat 2 féléven keresztül félévente 30 óra. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
7. POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: polgári nemzetbiztonsági alapképzési szak
b) angol nyelven: Civilian National Security Studies bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: humán felderítő szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Human Intelligence
c) magyar nyelven: technikai felderítő szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Technical Intelligence
e) magyar nyelven: terrorelhárítási szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Counter-Terrorism
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: polgári nemzetbiztonsági szakértő, humán felderítő szakirányon
b) angol nyelven: Civilian National Security Expert Specialized in Human Intelligence
c) magyar nyelven: polgári nemzetbiztonsági szakértő, technikai felderítő szakirányon
d) angol nyelven: Civilian National Security Expert Specialized in Technical Intelligence
e) magyar nyelven: polgári nemzetbiztonsági szakértő, terrorelhárítási szakirányon
f) angol nyelven: Civilian National Security Expert Specialized in Counter-Terrorism
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetbiztonsági felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60-70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 3 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 40 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja polgári nemzetbiztonsági szakértők oktatása és nevelése a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint más, a titkos információgyűjtésre és leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szervek számára, akik korszerű általános és szaktudományi, elméleti és gyakorlati ismeretekkel, továbbá nemzetbiztonsági szakmai, szaktechnikai, jogi, kriminológiai, kriminalisztikai, pszichológiai, informatikai, biztonságpolitikai és idegen szaknyelvi ismeretekkel rendelkeznek.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Magas szinten ismeri a nemzetbiztonsági, valamint a titkos információgyűjtésre feljogosított szervezetek működésének alapvető sajátosságait.
- Szakmai kitekintéssel rendelkezik más országok nemzetbiztonsági struktúráira, szervezeteire.
- Rendelkezik a nemzetbiztonsági tevékenységhez szükséges pszichológiai és kommunikációs ismeretekkel.
- Tisztában van a szakmai tevékenység végzését szolgáló, segítő külső − nyílt és nem nyílt − információs források, adatbázisok, adattárak, nyilvántartások jelentőségével.
- Tisztában van a polgári nemzetbiztonsági tevékenységekhez kapcsolódó biztonsági szempontokkal, ismeri az ügyviteli, titok- és adatvédelmi szabályokat.
- Rendelkezik a biztonsági helyzet, kihívások, veszélyforrások, kockázati tényezők és fenyegetések nemzetbiztonsági szempontú megítéléséhez, értékeléséhez szükséges, preventív gondolkodást megalapozó ismeretekkel.
7.2.2. Képesség:
- Képes a polgári nemzetbiztonsági feladatok végrehajtása során az előírt algoritmusok szerinti tevékenységre, az előre nem modellezhető helyzetekben a gyors és körültekintő értékelésre, döntések előkészítésére és a döntések meghozatalára.
- Képes a személyiség hatékony megismerésére, a bizalmon alapuló együttműködési viszony kialakítására és a kommunikációs technikák helyzethez igazítására, a szakmai ismeretek átadására, az önművelésre, a szakmai tudás folyamatos fejlesztésére.
- Képes a szakmai feladatnak megfelelő magatartás- és viselkedésformák alkalmazására.
- Képes a nyílt és titkos forrásból beszerzett információk elemzésére, értékelésére, feldolgozására, hasznosítására, egyedi és összetett szakmai kérdések komplex értékelésére.
- Képes a polgári nemzetbiztonsági, valamint a titkos információgyűjtésre és leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szervezetek tevékenységéhez kapcsolódó korszerű társadalom- és természettudományi ismeretek alkalmazására.
- Képes az eredményes szakmai tevékenységhez a rendelkezésre álló humánforrásokat, titkosszolgálati eszközöket, módszereket, terrorelhárító eljárásokat szakszerűen alkalmazni.
7.2.3. Attitűd:
- Munkavégzése során politikamentesség, bajtársiasság, a nemzetbiztonsági és rendvédelmi feladatokat ellátó szervekhez való lojalitás jellemzi.
- Rendelkezik a szervezeti hierarchiának megfelelő utasításadási készséggel.
- A nemzetbiztonsági feladatok kapcsán a rendszerszintű, komplex gondolkodás jellemzi.
- Törekszik szakmai idegen nyelvi ismeretei és digitális kompetenciái tudatos fejlesztésére, munkatársai szakmai fejlődésének támogatására.
- Ismeri és biztonságtudatos szemlélettel készségszinten alkalmazza az információk megóvásának és megosztásának elveit és gyakorlatát.
- Nyitott és érdeklődő a tradicionális és új szakmai ismeretek, tendenciák, módszerek és technikák iránt.
- Nyitott a szervezeti és technikai jellegű innováció iránt, alkalmazza azokat és keresi alkalmazásuknak a lehetőségét.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Alkalmas a nemzetbiztonsági, ideértve a felderítési, elhárítási és terrorelhárítási szakmai feladatok végrehajtása során a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve rendvédelmi feladatokat ellátó szervek munkatársaival való hatékony együttműködésre, továbbá nemzetközi kapcsolattartásra és együttműködésre.
- Alkalmas személy- és iparbiztonsági ellenőrzés gyakorlati feladatainak végrehajtására.
- Alkalmas a hatáskörébe utalt feladatok, különös tekintettel a felderítéssel kapcsolatos gyakorlati tevékenységek végzésére.
- Készen áll szakmai felelőssége és tudása folyamatos fejlesztésére, valamint az önművelésre.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. humán felderítő szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Magas szinten birtokolja a titkos felderítés megkezdéséhez és lefolytatásához, a nemzetbiztonsági célú értékelő-elemző, tájékoztató rendszerek működtetéséhez szükséges szakmai ismereteket.
- Ismeri az emberi forrásból történő információgyűjtés társadalmi és pszichológiai hátterét, pszichológiai alapjait, az eszközrendszer létrehozását, fenntartását.
- Birtokában van a nyílt forrásból származó információgyűjtés általános ismereteinek.
- Részletesen és mélyen ismeri a polgári nemzetbiztonsági tevékenység- és feladatrendszerhez tartozó műveleti és technikai tudásanyagot.
- Jártas a nemzetbiztonsági értékelő, elemző és tájékoztató alrendszer alapelveiben, funkcióiban, technikai hátterében.
- Jártassági szinten ismeri a speciális krimináltechnikai eszközök alkalmazását.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a humán információszerzés területén a speciális szakmai ismeretek alkalmazásával a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényi, jogszabályi és aktuális feladat-meghatározásának kielégítéséhez szükséges információk megszerzésére.
- Képes a polgári nemzetbiztonsági szervezetek feladatrendszerének, valamint a titkos információgyűjtésre és leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szervezetek sajátosságainak figyelembevételével az eszközök és módszerek alkalmazásának tervezésére, szervezésére, különleges műveleti feladatok szakszerű végrehajtására és döntések előkészítésére.
- Felkészült a műveleti feladatok ellátása során a váratlan helyzetekben történő szakszerű és hatékony válaszadásra.
- Képes az illetékességi terület nemzetbiztonsági helyzetének elemzésére, értékelésére.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. technikai felderítő szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Korszerű ismeretekkel rendelkezik a technikai felderítés egyes szakterületeiről, alkalmazhatóságáról.
- Tisztában van a technikai adatszerzés, a titkos információgyűjtés, valamint egyes szakértői tevékenységek alapismereteivel.
- Ismeri az elektronikus információs rendszerek működésének alapvető sajátosságait, a kiberbiztonság főbb kihívásait, az információs műveletek végrehajtásához szükséges alapismereteket.
- Birtokában van a nyílt forrásból származó információgyűjtés technikai vonatkozású elméleti és gyakorlati alapismereteinek.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a polgári nemzetbiztonsági, valamint a titkos információgyűjtésre feljogosított szervezetek feladatrendszere sajátosságainak figyelembevételével speciális technikai eszközök alkalmazásának tervezésére, szervezésére, egyes szaktevékenységek szakszerű végrehajtására, és döntések előkészítésére.
- Képes a technikai szakfeladatok ellátása során hatékony feladatmegoldásra, egyes speciális szaktevékenységek szakszerű végrehajtására.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. terrorelhárítási szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Ismeri Magyarország biztonságpolitikai viszonyait. Tisztában van az általános biztonság értelmezéséhez kapcsolódó elméletekkel.
- Tisztában van a terrorizmus geopolitikai, gazdasági, társadalmi, jogi, pszichológiai, pedagógiai összefüggéseinek lényegi elemeivel.
- Ismeri a terrorelhárítással kapcsolatos jogszabályokat, a terrorelhárítás elméletének és gyakorlatának alapjait.
7.3.3.2. Képesség:
- Önállóan képes a főbb terrorelhárítási folyamatok jellegzetességeit felismerni, ezek alapján a szakmai vezetői feladatszabás alapján alapvető szakmai koncepciókat önállóan megfogalmazni.
- Objektumok, létfontosságú létesítmények és személyek védelme vonatkozásában képes a terrorizmussal kapcsolatos kockázatelemzések elkészítésére.
- Képes a pszichológia, a szociológia és a vezetéselmélet korszerű kutatási eredményeinek szakmai alkalmazására a terrorelhárító munkában.
- Képes a terrorelhárító műveletek tervezésében, előkészítésében, végrehajtásában, erők és eszközök alkalmazásában, műveletek irányításában, társszervezetekkel, partnerekkel való együttműködésben való részvételre.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat 3 féléven keresztül félévente 30 óra. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
VI. A NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI KÖZSZOLGÁLATI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN, VALAMINT AZ ALAPKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás közös szakmai kompetenciái alapképzésben
Tudás:
- Ismeri az Európai Unió és a Magyarország szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró nemzetközi szervezetek felépítését és működését.
- Ismeri az általános közigazgatási, ezen kívül a külügyi igazgatási, továbbá a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jog területén alkalmazott fogalomkészletet és összefüggéseket.
- Ismeri a hazai közszolgálati életpályák jellemzőit, a közszolgálatra vonatkozó jogszabályokat és a nemzetközi szervezetekben való alkalmazás feltételeit.
- Ismeri a nemzetközi tárgyalások és kommunikáció, illetve a közösségi média nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepét, továbbá a protokoll jellemzőit a közszolgálatban.
- Ismeri a nemzetközi kapcsolatok regionális sajátosságait, rendelkezik interkulturális ismeretekkel.
- Rendelkezik a nemzetközi kapcsolatokra jellemző szaknyelvi ismeretekkel.
Képesség:
- Képes a nemzetközi, multikulturális közegben való munkavégzésre.
- Képes a hatékony nemzetközi és hazai kommunikációra, eredményes tárgyalási és együttműködési technikák alkalmazására.
- Képes a nemzetközi tagságokból, szervezeti és partnerkapcsolatokból fakadó kötelezettségek, feladatok, folyamatok értelmezésére és elvégzésére.
Attitűd:
- Nemzetközi szervezetben való munkavégzés esetén elkötelezett az adott szervezet céljai és érdekei mellett.
- Nyitott a nemzetközi, multikulturális közegben való munkavégzésre.
Autonómia és felelősség:
- Szervezeti struktúrában elfoglalt helyétől függően konstruktív és erős érdekérvényesítő az intézményen belüli és kívüli együttműködési formákban, minden esetben Magyarország vagy alkalmazásától függően az adott nemzetközi szervezet céljainak és érdekeinek elsőbbséget biztosítva.
B. A nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás alapképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
8. NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak
b) angol nyelven: International Security and Defence Policy bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferens
b) angol nyelven: Desk Officer in International Security and Defence Policy
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
1. alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
2. ISCED 2011 szerint: 665
3. Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 7 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a magyar honvédelmi, közszolgálati intézményrendszer biztonság- és védelempolitikát érintő nemzetközi kapcsolataiban, különösen a NATO, az Európai Unió és az európai országok biztonság- és védelempolitikai szerveivel való együttműködésben, továbbá nemzetközi szervezetekben referensi, nemzetközi ügyintézői, szervezői és kapcsolattartói feladatokat hatékonyan ellátni.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a magyar biztonság- és védelempolitikát meghatározó alapvető nemzetközi politikai, gazdasági, társadalmi és katonai folyamatokat, tényezőket, trendeket, valamint az ezek értelmezéséhez szükséges főbb elméleti iskolákat.
- Ismeri a 20. és a 21. század nemzetközi konfliktusainak napjaink biztonságpolitikájára gyakorolt általános hatásait, az aktuális nemzetközi konfliktusokat és azok geostratégiai kontextusát.
- Ismeri az európai és nem európai országok és régiók jellemzőit, aktuális helyzetét, a változások nemzetközi dinamikáját, rendelkezik szakspecifikus interkulturális, nyelvi ismeretekkel.
- Érti a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok területén alkalmazott összefüggéseket és alkalmazni tudja a fontosabb fogalmakat.
- Részleteiben ismeri a magyar biztonság- és védelempolitikai intézményrendszer felépítését, szervezeteit, szabályozását és működését, valamint olyan, Magyarország számára releváns nemzetközi biztonsági szervezetek, mint az ENSZ, a NATO, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió felépítését és működését.
- Részleteiben ismeri a magyar és a nemzetközi biztonság- és védelempolitika szempontjából releváns stratégiákat.
- Ismeri az Európai Unió kül-, biztonság- és védelempolitika általános döntéshozatali rendjét és végrehajtásának eszközrendszerét.
- Átfogóan ismeri a magyar biztonság- és védelempolitika kialakításához szükséges elemző módszereket, rendszereket, a stratégiai elemzés-értékelés módszertanát.
- Részleteiben ismeri a magyar honvédelmi intézményrendszer szervezeteiben használt ügyirattípusokat, az ügyvitel és az iratkezelés menetét és gyakorlatát.
- Alapvetően ismeri a széles értelemben vett biztonság- és védelempolitika katonai és nem katonai területeit, a civil és katonai kapcsolatok legfontosabb jellemzőit és összefüggéseit.
- Alap szinten ismeri a nemzetközi kapcsolatok, biztonsági tanulmányok, a NATO és az Európai Unió szaknyelvét.
7.2.2. Képesség:
- Képes a biztonság- és védelempolitikával összefüggő nemzetközi tagságokból, szervezeti és partnerkapcsolatokból fakadó kötelességek, feladatok, folyamatok értelmezésére és elvégzésére.
- Képes a biztonság- és védelempolitikához kapcsolódó kormányzati, ágazati és szervezeti szintű stratégiák értelmezésére és végrehajtói szintű érvényesítésére.
- Képes a biztonság- és védelempolitikával összefüggő honvédelmi, közigazgatási feladatok ellátására.
- Képes a biztonság- és védelempolitikát megvalósító, valamint az ebben közreműködő állami és nem állami szerveknél és nemzetközi szervezeteknél szakreferensi feladatellátásra.
- Képes a feldolgozott információk alapján reális értékítéletre, a döntéshozatali eljárásban való aktív részvételre és önálló szakmai javaslat megfogalmazására.
- Képes a biztonság- és védelempolitika területén hivatalos levél, tárgyalási tematika, háttéranyag, feljegyzés, szakpolitikai elemzés, koncepcionális javaslat, úti jelentés, prezentáció, mandátum és helyzetjelentés készítésére, ismeri ezek elkészítésének módszertanát.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett az európai és a szövetségi értékközösség eszméi mellett.
- Elkötelezett Magyarország és a honvédelem érdekei mellett.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Felelős módon viszonyul Magyarország és az euro-atlanti térség jövőjével kapcsolatos kihívásokhoz és a megváltozott biztonsági környezethez.
- Nyitott az új szakmai ismeretek iránt, nyitott a biztonság- és védelempolitika területein zajló jogi, szakmai és módszertani fejlesztések megismerésére, alkalmazására.
- A szervezeti struktúrában elfoglalt helyétől függően képes a biztonság- és védelempolitikával kapcsolatos szakmai álláspontjának érvényesítésére.
- Nemzetközi munkában képviselni tudja Magyarország vagy − alkalmazásától függően − az adott nemzetközi szervezet biztonság- és védelempolitikával összefüggő céljait és érdekeit.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az abszolutórium megszerzésének feltétele legalább 200 óra szakmai gyakorlat elvégzése. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
9. NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetközi igazgatási alapképzési szak
b) angol nyelven: International Public Service Management bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetközi közszolgálati menedzser
b) angol nyelven: International Public Service Manager
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 665
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312 (313)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 15 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 12 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak a közszolgálati intézményrendszer nemzetközi kapcsolataiban, különösen az Európai Unió és az európai országok szerveivel való együttműködésben nemzetközi ügyintézői, szervezői, kapcsolattartói feladatokat hatékonyan ellátni, nemzetközi szervezetekben menedzseri feladatokat végezni.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri Magyarország külpolitikai, külgazdasági és nemzetpolitikai prioritásait, azok fejlődéstörténetét és a magyar külpolitika mozgásterét meghatározó geopolitikai sajátosságokat, nemzetközi és európai uniós jogi szabályokat, nemzetközi és európai uniós gazdasági realitásokat és kilátásokat, Magyarország biztonságpolitikai prioritásait és környezetét, továbbá mindezek összefüggéseit.
- Rendelkezik közpolitikai ismeretekkel, ismeri a hazai közpolitikák alapvető sajátosságait és nemzetközi összefüggéseit.
- Ismeri a hazai közigazgatásban használt ügyirattípusokat, a közigazgatási ügyvitel és az iratkezelés menetét, valamint a közigazgatásban alkalmazott szoftverek és iktatórendszerek működését.
- Ismeri az Európai Unió történetét, intézményeit, jogrendszerét, döntéshozatali folyamatait, külpolitikai kapcsolatrendszerét, illetve szakpolitikáit.
- Ismeri a közgazdaságtan alapfogalmait és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok összefüggéseit.
- A külügyi, a rendészeti és katonai igazgatás területén alapos tudással rendelkezik, valamint alapvető konzuli ismeretekkel bír.
- Ismeri az államszervezet, a közigazgatás és különösen a nemzetközi igazgatás működésének legfontosabb politikai, jogi, igazgatási, közgazdaságtani, gazdálkodás- és szervezéstudományi és biztonságpolitikai vonatkozásait és azok összefüggéseit.
7.2.2. Képesség:
- Képes nemzetközi és európai uniós, valamint kormányzati, ágazati és szervezeti szintű stratégiák értelmezésére és végrehajtói szintű érvényesítésére.
- Képes érdemi feladatellátásra a közhatalom gyakorlását megvalósító, valamint a közszolgáltatások biztosításában közreműködő állami és nem állami szerveknél és nemzetközi szervezeteknél.
- Képes gyorsan, pontosan, hatékonyan és megbízhatóan kezelni a közigazgatásban, külügyi igazgatásban és nemzetközi igazgatásban használt legfontosabb adatbázisokat.
- Elméleti felkészültségére alapozva képes munkahipotézis kidolgozására és ismeri annak lehetséges módszertani hátterét.
- Képes a kreatív és megoldásközpontú munkavégzésre.
7.2.3. Attitűd:
- A nemzetközi politikai történéssel kapcsolatban kritikus gondolkodással rendelkezik.
- Elkötelezett az európai és szövetségi értékközösség mellett.
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: Az alapképzési szak hatodik szemeszterében szerepel a legalább 200 óra szakmai gyakorlat. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
VII. A RENDÉSZETI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI ALAPKÉPZÉSBEN, VALAMINT AZ ALAPKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A rendészeti felsőoktatás közös szakmai kompetenciái alapképzésben
Tudás:
- Ismeri a rendészet történetét, korszakait és irányzatait, valamint legfontosabb elméleti kérdéseit, tételeit.
- Rendelkezik általános vezetés- és szervezéselméleti ismeretekkel.
- Szakterületének megfelelő jogi – alkotmányjogi, büntetőjogi, büntetőeljárás-jogi, közigazgatási jogi, rendészeti hatósági eljárásjogi, szabálysértési jogi, rendészeti civiljogi, nemzetközi és európai uniós jogi − ismeretekkel rendelkezik.
- Tiszti beosztása ellátásához szükséges mértékben csapatszolgálati ismeretekkel rendelkezik.
- Tisztában van a szakterületéhez kapcsolódó kommunikációs, pszichológiai, szociológiai, etikai, logikai és egyéb társadalomtudományi ismeretekkel.
- Tisztában van a rendészeti logisztika, a gazdálkodás, valamint a humánerőforrás-gazdálkodás alapelveivel és gyakorlati megvalósításával.
- Alapszinten ismeri a nemzetbiztonsági szolgálatok rendszerét, feladatait, tevékenységét.
- Rendelkezik alapszintű balesetvédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi ismeretekkel.
- Szakterületének megfelelő szinten rendelkezik intézkedéstaktikai, fegyverzet ismereti és önvédelmi ismeretekkel.
- Tudatában van a munkájához szükséges ügyviteli, titok- és adatvédelmi szabályoknak.
- Ismeri a rendészeti, rendvédelmi szervek felépítését, működését és tevékenysége során alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket.
- Tudása kiterjed a rendészeti szakmai kommunikációra szóban és írásban, a tanult idegen nyelven is.
- Jól ismeri a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél működő informatikai eszközöket, alkalmazásokat és rendszereket, valamint speciális technikai eszközöket.
- Alapszinten ismeri a hazai és a nemzetközi rendészeti együttműködés elméleti és gyakorlati tudásanyagát.
- Szakterületének megfelelő ismeretekkel rendelkezik a migráció legfontosabb tényezőiről.
- Tisztában van a végrehajtó állomány korrupciós veszélyeztetettségével, korrupcióra utaló jelekkel, ismeri az intézkedési protokollt.
- Tisztában van a közrendvédelem általános elveivel.
- Rendelkezik beosztott parancsnoki alapismeretekkel.
Kizárólag a bűnügyi, a bűnügyi igazgatási, a rendészeti és a rendészeti igazgatási alapképzések vonatkozásában továbbá:
- Átfogó büntetőjogi és büntetőeljárás-jogi ismeretekkel rendelkezik.
- Alaposan ismeri a kriminológia elméleti és gyakorlati kérdéseit.
- Tisztában van a körözési tevékenység, eszközeivel, alapvető módszereivel, a körözési rendszer alkalmazásának szabályaival.
- Tisztában van a nyomozások lefolytatásának, a nyomozási cselekmények végrehajtásának szabályaival.
- Megfelelő ismeretekkel rendelkezik a külföldiekre vonatkozó büntetőjogi és rendészeti szabályozásról.
- Ismeri a rendőrség feladatrendszerét, a rendőri erők és eszközök alkalmazását a különleges jogrend kihirdetése, valamint az arra való felkészülés időszakában.
- Jól ismeri a schengeni kompenzációs intézkedéseket és az integrált határigazgatás rendszerét.
- Ismeri a rendőri csapaterő tevékenységének szervezésére és irányítására vonatkozó normákat.
Képesség:
- Érti saját szakterülete kritikai megközelítéseit, átlátja szakterülete legfontosabb problémáit, a nézőpontok közötti különbségeket.
- Képes a személyes szakmai kompetenciák és kompetenciahatárok felismerésére és alkalmazására.
- Képes fizikai állapotának elvárt szintű fenntartására, képes a szükséges intézkedéstaktikai és önvédelmi ismeretek alkalmazására.
- Képes a rendészeti szakmai kommunikációra szóban és írásban, a tanult idegen nyelven is.
- Képes a rendészeti feladatokat ellátó szerveknél működő informatikai eszközök, alkalmazások és rendszerek, valamint speciális technikai eszközöket megfelelő használatára.
- Képes beosztott vezetőként az állomány munkájának irányítására.
- Magabiztosan alkalmazza a rendészeti alaki szabályokat.
- Magabiztosan alkalmazza a rendészeti területen rendszeresített fegyverek, anyagi-technikai eszközök használatának szabályait.
- Magabiztosan el tudja látni a hivatásos szolgálati jogviszonyból adódó kötelezettségeket és feladatokat.
- Alkalmas a rendészeti alapfeladatok ellátása során információgyűjtő, elemző-értékelő, tervező-szervező és döntés-előkészítő feladatok végzésére.
- Szabálysértési és más rendészeti eljárásokat önállóan folytat le.
- Pontosan kezeli az ügyiratokat, betartja a határidőket.
- Használja a körözési rendszert.
- Magabiztosan alkalmas ellátni a szolgáltatói, illetve hatósági jogalkalmazói szolgálati feladatokat.
- Képes a szemle-bizottság vezetői teendőinek az ellátására.
- Képes a személyi szabadságot korlátozó intézkedések, a kényszerítő eszközök alkalmazására, azok törvényességének, szakszerűségének vizsgálatára.
Kizárólag a bűnügyi, a bűnügyi igazgatási, a rendészeti és a rendészeti igazgatási alapképzések vonatkozásában továbbá:
- Magas szinten képes nyomozások tervezésére és szervezésére.
- Magabiztosan képes az egyes bűncselekmény fajták és a bűncselekményt elkövetők kriminalisztikai, kriminológiai jellemzőinek feltárására.
- Képes a büntetőeljárás, valamint a titkos információgyűjtés folytatásából adódó feladatok végrehajtására.
- Alkalmas a nyomozási cselekmények végrehajtására.
- Képes a bűncselekmények megelőzésre, felderítésére irányuló munka és az együttműködés megszervezésére.
- Magabiztosan alkalmas a fegyveres szolgálatból adódó feladatok ellátására.
- Elvégzi a rendőrség helyi szervezeteinél jelentkező elemző-értékelő munkát.
- Képes a határrendészek munkájának irányítására.
- Képes a csapatszolgálati tevékenység tervezésére, szervezésére és irányítására vonatkozó normák írásbeli és grafikus formában történő megjelenítésére.
Attitűd:
- Készen áll a támogató erőforrások folytonos keresésére, szakmai felelőssége és tudása folytonos fejlesztésére, személyes tanulását a közjó szolgálatában értelmezi.
- Nyitott a rendvédelem területén felmerülő problémák kutatáson alapuló megoldása iránt.
- Munkavégzése során politikamentesség, bajtársiasság, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervekhez való lojalitás jellemzi.
- Rendelkezik a szervezeti hierarchiának megfelelő engedelmesség képességével és parancsadási készséggel.
- Szilárd akaraterő jellemzi a célkitűzések megvalósítása érdekében.
- Munkája során fegyelmezett magatartás és az alakiság szabályainak betartása jellemzi.
- A választott hivatásának megfelelő életvitelt folytat.
- Feladatai ellátása során együttműködési készség jellemzi, törekszik a beosztottak bevonására a döntési folyamatokba.
- Ellenálló a munkájával járó pszichikai és fizikai stresszel szemben.
- Nyitott, fogékony, empatikus és érzékeny az ügyfelek problémáira.
- Nyitott és érdeklődő a tradicionális és új szakmai ismeretek, tendenciák, módszerek és technikák iránt.
- Nyitott, fogékony és aktív a rendészettudomány szakterületein zajló technológiai és szakmai módszertani fejlesztések megismerésére, alkalmazására, és az abban való közreműködésre.
- Nyitott a rendvédelmi szervek közti legjobb gyakorlatok megismerésére, cseréjére.
- A rendészeti hagyományok, tradíció tisztelete és ápolása jellemzi.
- Felkészült a hatékony hatósági jogalkalmazásra.
- Az állampolgárokkal való jogszerű, kulturált, segítőkész viselkedésmód jellemzi.
Kizárólag a bűnügyi, a bűnügyi igazgatási, a rendészeti és a rendészeti igazgatási alapképzések vonatkozásában továbbá:
- Vállalja és hitelesen képviseli a rendőrség társadalmi szerepét, alapvető viszonyát a világhoz.
Autonómia és felelősség:
- Tisztában van a fegyveres feladatellátásból és a kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetőségéből ráháruló felelősséggel és helyesen él azokkal.
- Alkalmas önálló döntéshozatalra, parancsadásra, ezeket megfelelő felelősséggel gyakorolja.
- A gyakorlati tudás és tapasztalatok megszerzését követően szervezeti egységét vezeti, működési folyamatait tervezi és irányítja, erőforrásaival gazdálkodik.
B. A rendészeti felsőoktatás alapképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
10. BŰNÜGYI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: bűnügyi alapképzési szak
b) angol nyelven: Criminal Policing bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: bűnüldözési szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Criminal Investigation
c) magyar nyelven: bűnügyi felderítő szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Criminal Intelligence
e) magyar nyelven: gazdasági nyomozó szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Economic Crime Investigation
g) magyar nyelven: kiber nyomozó szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Cybercrime Investigation
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: bűnügyi nyomozó tiszt
b) angol nyelven: Criminal Investigation Officer
c) magyar nyelven: bűnügyi felderítő tiszt
d) angol nyelven: Criminal Intelligence Officer
e) magyar nyelven: gazdaságvédelmi nyomozó tiszt
f) angol nyelven: Economic Crime Investigation Officer
g) magyar nyelven: kiber nyomozó tiszt
h) angol nyelven: Cybercrime Investigation Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 15-18 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 50 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan bűnügyi szakemberek képzése, akik szakmai és vezetői felkészültségük alapján alkalmasak a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek bűnügyi szolgálatainál beosztott tiszti, beosztott vezetői feladatok ellátására, azonosulni tudnak a szervezet elvárásaival, és kellő mélységű ismeretekkel rendelkeznek a képzés következő ciklusban történő folytatásához.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Mélységében és átfogóan ismeri a bűnügyi igazgatási szakterület alapvető diszciplínáit.
- Alaposan ismeri a bűnüldözési tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Ismeri a bűnügyi elemző-értékelő munka területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Tisztában van a titkos információgyűjtésre vonatkozó jogi szabályozókkal és alapos gyakorlati végrehajtási ismeretekkel bír.
- Tisztában van a hazai és a nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályaival, a nemzetközi műveletek tervezési és információs alapismereteivel.
- Magas szintű kriminalisztikai − kriminál technikai, kriminál taktikai, kriminál metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Rutinszerűen alkalmazza a bűnüldözési tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Magas szinten képes a bűnügyi területen a megelőzési, a felderítési és a nyomozási tevékenységre.
- Mélyrehatóan képes a bűnügyi munkára vonatkozó jogszabályok megértésére és gyakorlati alkalmazására.
- Képes a nyomozati munka operatív irányítására, koordinálására, a hazai és a nemzetközi szervezetek közötti együttműködés lefolytatására.
7.2.3. Attitűd: -
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. bűnüldözési szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Magas szinten ismeri a bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén szükséges speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismereteket.
- Tisztában van a titkos információgyűjtéshez kapcsolódó jogszabályokkal, taktikai ismeretekkel.
- Mélyrehatóan ismeri a titkos információgyűjtő tevékenység erői, eszközei, módszerei alkalmazásának elméletét és gyakorlati szabályait.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes munka végzésére.
- Képes a nyomozati munka ideiglenesen létrehozott szervezeteiben folyó munka koordinálására.
- Alkalmas a készenléti, forró nyomon üldözés, bűnügyi szolgálat munkájában történő részvételre.
- Alkalmas a vizsgálati és a vádelőkészítő munka magas szintű végzésére.
- Képes a feladatához, valamint a szervezeti egysége számára szükséges bűnügyi elemzések végzésére.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. bűnügyi felderítő szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a humán információszerzés elméletét, taktikai megoldásait és gyakorlati alkalmazását.
- Ismeri a bűnügyi technikai hírszerzés alkalmazási lehetőségeit.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a speciális kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretek – különösen a humán információszerzés területén – alkalmazásával a büntetőeljárás megindításához és eredményes befejezéséhez szükséges információk megszerzésére.
- Képes az illetékességi terület bűnügyi helyzetének elemzésére, értékelésére.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. gazdasági nyomozó szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Mélyrehatóan rendelkezik a gazdasági jellegű bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes, speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretekkel.
- Alapvetően tisztában van a szakterületéhez kapcsolódó pénzügyi, számviteli és gazdasági jogi ismeretekkel.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a gazdasági jellegű bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes munkavégzésre.
- Képes a gazdaságvédelem területén feladatokat ellátó szervekkel, szervezetekkel együttműködni.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. kiber nyomozó szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Mélyreható tudással bír a kiber bűncselekmények felderítéséhez, bizonyításához és minősítéséhez elengedhetetlenül szükséges informatikai, speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretekből.
- Az információs rendszerek bűnüldözés szempontjából releváns szegmenseiről részletes ismeretekkel rendelkezik.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes a kiber bűncselekmények felderítése, bizonyítása és minősítése terén egyaránt eredményes munka végzésére.
- Képes a csúcstechnológiai bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása, bizonyítása érdekében együttműködni az információs rendszereket használó, üzemeltető személyekkel, szervezetekkel.
- Képes a csúcstechnológiai bűncselekmények nyomozásához szükséges speciális forenzikus eszközök, informatikai eszközök és szoftverek célirányos használatára.
- Képes a kibervédelem területén feladatokat ellátó szervekkel, szervezetekkel együttműködni.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 14 hét (560 óra). Az első 4 hét (160 óra) általános rendészeti gyakorlat, a továbbiak a szakirányhoz igazodó rendvédelmi szervnél valósulnak meg. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
11. BŰNÜGYI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: bűnügyi igazgatási alapképzési szak
b) angol nyelven: Criminal Administration bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: bűnügyi nyomozó szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Criminal Investigation
c) magyar nyelven: bűnügyi hírszerző szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Criminal Intelligence
e) magyar nyelven: gazdaságvédelmi nyomozó szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Economic Crime Investigation
g) magyar nyelven: informatikai nyomozó szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Information Technology
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi nyomozó szakirányon
b) angol nyelven: Crime Administration Manager Specialized in Crime Investigation
c) magyar nyelven: bűnügyi igazgatásszervező, bűnügyi hírszerző szakirányon
d) angol nyelven: Crime Administration Manager Specialized in Criminal Intelligence
e) magyar nyelven: bűnügyi igazgatásszervező, gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon
f) angol nyelven: Crime Administration Manager Specialized in Economic Crime Investigation
g) magyar nyelven: bűnügyi igazgatásszervező, informatikai nyomozó szakirányon
h) angol nyelven: Crime Administration Manager Specialized in Information Technology
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032 (861)
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 2-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 10-13 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 40 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan bűnügyi igazgatásszervezők képzése, akik alkalmasak a rendőrség bűnügyi szerveinél beosztotti, beosztott parancsnoki feladatok ellátására. Ismerik a nyomozási cselekmények végrehajtásának módozatait, a titkos információgyűjtésre vonatkozó jogi szabályozókat, képesek önállóan büntetőeljárás, valamint titkos információgyűjtés lefolytatására. Tisztában vannak a nyomozások lefolytatásához kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdésekkel, valamint az egyes bűncselekményfajták felderítése és bizonyítása érdekében teendő intézkedésekkel.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Mélységében és átfogóan ismeri a bűnügyi igazgatási szakterület alapvető diszciplínáit.
- Alaposan ismeri a bűnüldözési tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Ismeri a bűnügyi elemző-értékelő munka területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Tisztában van a titkos információgyűjtésre vonatkozó jogi szabályozókkal és alapos gyakorlati végrehajtási ismeretekkel bír.
- Tisztában van a hazai és a nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályaival, a nemzetközi műveletek tervezési és információs alapismereteivel.
- Magas szintű kriminalisztikai − kriminál technikai, kriminál taktikai, kriminál metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Rutinszerűen alkalmazza a bűnüldözési tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Magas szinten képes a bűnügyi területen a megelőzési, a felderítési, és a nyomozási tevékenységre.
- Mélyrehatóan képes a bűnügyi munkára vonatkozó jogszabályok megértésére és gyakorlati alkalmazására.
- Képes a nyomozati munka operatív irányítására, koordinálására, a hazai és a nemzetközi szervezetek közötti együttműködés lefolytatására.
7.2.3. Attitűd: -
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. bűnügyi nyomozó szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Magas szinten ismeri a bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén szükséges speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismereteket.
- Tisztában van a titkos információgyűjtéshez kapcsolódó jogszabályokkal, taktikai ismeretekkel.
- Mélyrehatóan ismeri a titkos információgyűjtő tevékenység erői, eszközei, módszerei alkalmazásának elméletét és gyakorlati szabályait.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes munka végzésére.
- Képes a nyomozati munka ideiglenesen létrehozott szervezeteiben folyó munka koordinálására.
- Alkalmas a készenléti, forró nyomon üldözés, bűnügyi szolgálat munkájában történő részvételre.
- Alkalmas a vizsgálati és a vádelőkészítő munka magas szintű végzésére.
- Képes a feladatához, valamint a szervezeti egysége számára szükséges bűnügyi elemzések végzésére.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. bűnügyi hírszerző szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a humán információszerzés elméletét, taktikai megoldásait és gyakorlati alkalmazását.
- Ismeri a bűnügyi technikai hírszerzés alkalmazási lehetőségeit.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a speciális kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretek – különösen a humán információszerzés területén – alkalmazásával a büntetőeljárás megindításához és eredményes befejezéséhez szükséges információk megszerzésére.
- Képes az illetékességi terület bűnügyi helyzetének elemzésére, értékelésére.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. gazdaságvédelmi nyomozó szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Mélyrehatóan rendelkezik a gazdasági jellegű bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretekkel.
- Alapvetően tisztában van a szakterületéhez kapcsolódó pénzügyi, számviteli és gazdasági jogi ismeretekkel.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a gazdasági jellegű bűncselekmények felderítése és bizonyítása terén eredményes munkavégzésre.
- Képes a gazdaságvédelem területén feladatokat ellátó szervekkel, szervezetekkel együttműködni.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. informatikai nyomozó szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Mélyreható tudással bír a kiber bűncselekmények felderítéséhez, bizonyításához és minősítéséhez elengedhetetlenül szükséges informatikai, speciális jogi, kriminalisztikai és bűnügyi szolgálati ismeretekből.
- Az információs rendszerek bűnüldözés szempontjából releváns szegmenseiről részletes ismeretekkel rendelkezik.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes a kiber bűncselekmények felderítése, bizonyítása és minősítése terén egyaránt eredményes munka végzésére.
- Képes a csúcstechnológiai bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása, bizonyítása érdekében együttműködni az információs rendszereket használó, üzemeltető személyekkel, szervezetekkel.
- Képes a csúcstechnológiai bűncselekmények nyomozásához szükséges speciális forenzikus eszközök, informatikai eszközök és szoftverek célirányos használatára.
- Képes a kibervédelem területén feladatokat ellátó szervekkel, szervezetekkel együttműködni.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 10 hét (400 óra). Az első 4 hét (160 óra) általános rendészeti gyakorlat, a továbbiak a szakirányhoz igazodó rendvédelmi szervnél valósulnak meg. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
12. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: büntetés-végrehajtási alapképzési szak
b) angol nyelven: Corrections bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: büntetés-végrehajtási tiszt
b) angol nyelven: Corrections Commissioned Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 2-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 10-13 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan büntetés-végrehajtási tisztek képzése, akik a büntetés-végrehajtási feladatokat ellátó szerveknél irányítói, vezetői feladatok ellátására alkalmasak, ismerik az ott alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket, azonosulni tudnak a szervezet elvárásaival, valamint gyakorlati tapasztalatok megszerzése után, alkalmasak a büntetés-végrehajtási szervezet alap és szakirányítói feladatok ellátására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a kriminalisztika technikai, taktikai, metodikai elemeiről.
- Megfelelő mélységű ismeretekkel bír a büntetőjog és a büntető-eljárásjog területén.
- Alaposan ismeri a rendészeti vezetés és irányítás, valamint az irányítása alá tartozó munkatársak napi szolgálati feladatellátásával kapcsolatos ismereteket.
- Tisztában van a rendvédelmi tevékenység során a törzstiszti feladatok végrehajtására vonatkozó ismeretekkel.
- Magas szinten rendelkezik a büntetés-végrehajtás jogszabályi hátterének ismeretével, illetve annak biztonsági, reintegrációs és pszichológiai szakterületeinek ismeretanyagával.
- Ismeri a büntetés-végrehajtási intézeteknél/intézményeknél folyó ellenőrzések eljárásrendjét, azok tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos legfontosabb elemeket.
- Ismeri a büntetés-végrehajtás feladatrendszerét, a büntetés-végrehajtási erők és eszközök alkalmazását különleges jogrend kihirdetése, valamint az arra való felkészülés időszakában.
- Ismeri a munkavégzésével összefüggő speciális pedagógiai, pszichológiai, etikai, biztonsági, szociológiai és kommunikációs ismereteket.
- Rendelkezik mindazon ismerettel, amelyek a büntetés-végrehajtási szervezet helyi és területi szerveinél kiemelt szakmai munkakörök betöltésére teszik alkalmassá.
7.2.2. Képesség:
- Képes felmerülő feladatai összehangolására, súlyozására és azok sorrendiségének kialakítására.
- Képes a büntetés-végrehajtási munka operatív irányítására, valamint a hazai és a nemzetközi szervezetek közötti együttműködés folyamatainak koordinálására.
- Képes a beosztottak motiválására, inspirálására és összefogására a szervezeti érdek megvalósítása érdekében.
- Képes a tanulmányai során elsajátított tudásra támaszkodva a büntetés-végrehajtási szerveinél beosztott parancsnoki feladatok ellátására.
- Képes az alárendeltek, beosztottak napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes az alárendeltek, beosztottak képzésének, továbbképzésének tervezésére, szervezésére és végrehajtására.
- A humánerőforrás-gazdálkodás alapelveit gyakorlatban meg tudja valósítani.
- Képes a szakterülettel összefüggő okmányok, dokumentumok kezelésére, szerkesztésére, kitöltésére, vezetésére, jelentések és más beszámolók megírására.
- Képes a büntetés-végrehajtási szervezetnél a rendvédelmi tevékenységek végrehajtására felállított törzsek munkájában való részvételre.
- Képes ellátni a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szervezeten belüli és azon kívüli kommunikációs feladatokat.
- Képes a fogvatartotti állománnyal való speciális bánásmód alkalmazására, a velük való sajátos kommunikációra.
7.2.3. Attitűd:
- Tiszteletben tartja az emberi értékeket, alapvető jogokat és erkölcsöt.
- Érzékeny a fogvatartottakkal kapcsolatos bánásmód törvényességének gyakorlására.
- Nyitott és érdeklődő a tradicionális és új szakmai ismeretek, tendenciák, módszerek és technikák iránt.
- Fontosnak tartja a büntetés-végrehajtási szervezethez való lojalitást, elköteleződést és megbízhatóságot.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Saját munkájában és tetteiben magabiztos, kreatív és önálló.
- Tevékenységét pártatlanul végzi.
- Alkalmas önálló döntéshozatalra, parancsadásra, ezeket megfelelő felelősséggel gyakorolja.
- Vezetőhöz méltó megjelenéssel és fellépéssel bír.
- Felelősséggel gyakorolja fegyelmi jogkörét.
- Megszerzett tudását felhasználva képes felelősen képviselni saját és szervezete szakmai, erkölcsi értékeit.
- Felelősséget érez a problémacentrikus tárgyalási módszer kialakítására.
- Vezetői útmutatással kiegyensúlyozott munkatársi viszonyt épít ki.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 10 hét (400 óra). A szakmai gyakorlatot büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
13. KATASZTRÓFAVÉDELEM ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katasztrófavédelem alapképzési szak
b) angol nyelven: Disaster Management bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
a) magyar nyelven: katasztrófavédelmi műveleti szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Disaster Management Operational
c) magyar nyelven: tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Fire Prevention and Rescue Control
e) magyar nyelven: iparbiztonsági szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Industry Safety
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: katasztrófavédelmi szervező, katasztrófavédelmi műveleti szakirányon
b) angol nyelven: Disaster Manager Specialized in Disaster Management Operational
c) magyar nyelven: katasztrófavédelmi szervező, tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon
d) angol nyelven: Disaster Manager Specialized in Fire Prevention and Rescue Control
e) magyar nyelven: katasztrófavédelmi szervező, iparbiztonsági szakirányon
f) angol nyelven: Disaster Manager Specialized in Industry Safety
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032 (861)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 8-11 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 50 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciáinak leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan, a közszolgálati életpályára szocializálódott, a hivatásrendek közötti együttműködésre képes katasztrófavédelmi szervezők képzése, akik a katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságnál, a közigazgatási és a gazdasági szervezeteknél katasztrófavédelmi, tűzvédelmi, iparbiztonsági feladatok ellátására alkalmasak. Képesek az adott szervezetben önálló szakmai munkavégzésre, kellő gyakorlat megszerzésével vezetői feladatok ellátására, továbbá felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Mélységében ismeri a katasztrófavédelmi szervek ágainak tevékenységéhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat, eljárásokat.
- Részletesen ismeri a közigazgatási rendszerszemlélet összefüggéseit és a rendészeti igazgatási tevékenység ellátásához szükséges általános és speciális szakmai eljárási szabályokat, rendelkezik általános vezetés- és szervezéselméleti ismeretekkel.
- Rendelkezik általános rendvédelmi és katasztrófavédelmi vezetés- és szervezéselméleti ismeretekkel.
- Átfogóan ismeri a katasztrófavédelmi szakterülettel összefüggő jogszabályokat, belső szabályozást és eljárásrendet.
- Részleteiben ismeri a katasztrófavédelmi vezetés és irányítás, valamint az alárendeltek napi szolgálati életének gyakorlatára vonatkozó követelményeket.
- Átfogóan ismeri a katasztrófavédelmi szervek és a tűzoltóság szervezeti felépítésének, működésének, munkamódszereinek előírásait.
- Tisztában van a szolgálati feladatainak alapvető szabályaival, azok összefüggéseivel és gyakorlati alkalmazásának módszereivel.
- Alapvetően ismeri a hazai és a nemzetközi katasztrófavédelmi szervekkel történő együttműködés szabályait.
- Rendelkezik a katasztrófavédelmi szakterület szakmai feladatainak teljesítéséhez szükséges természettudományi ismeretekkel.
- Átfogóan ismeri a katasztrófavédelmi informatikai rendszereket, eszközöket és azok alkalmazási eljárásait és módszereit
- Rendelkezik a katasztrófavédelmi szaktevékenységeket érintő pszichológiai és pedagógiai ismeretekkel.
- Átfogóan ismeri a biztonsági és védelmi igazgatási tevékenységhez kapcsolódó katasztrófavédelmi feladatok ellátási szabályait.
7.2.2. Képesség:
- Képes a katasztrófavédelmi hatósági és szakhatósági jogalkalmazásra.
- Képes a szakmai és az eljárási jogszabályokban meghatározott rendelkezések megfelelő alkalmazására.
- Képes a mentésirányításban beosztott parancsnoki feladatok ellátására.
- Képes a társszervekkel és a társhatóságokkal történő együttműködésre.
- Képes végezni, irányítani és vezetni a rendvédelmi szolgálati tevékenységet, továbbá ennek során más hivatásrendek feladataiban való közreműködésre.
- Képes ellátni a szervezeten belüli és szervezeten kívüli szakterületi kommunikációs feladatokat.
- Képes a katasztrófavédelmi igazgatás területén szervezési, tervezési, koordinációs, döntés-előkészítő és ellenőrző feladatok ellátására.
- Képes a közigazgatási, a védelmi és biztonsági igazgatási, valamint az érintett gazdálkodó szervezetekkel való kapcsolattartásra és együttműködésre.
- Képes a nemzetközi katasztrófavédelmi szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásra és együttműködésre.
- Alkalmazni tudja a katasztrófavédelmi szaktevékenységekhez szükséges műszaki technikai eszközöket, rendszereket, mérőeszközöket, döntés-előkészítő informatikai szoftvereket és szakmai adatbázisokat.
- Képes az idegen nyelvű katasztrófavédelmi szakmai kifejezések megértésére és a szakirodalom munkája során történő felhasználására.
7.2.3. Attitűd:
- Nyitott a katasztrófavédelem területén megjelenő új nemzetközi és hazai módszertan és eljárás önálló elsajátítására.
- Motivált a katasztrófavédelemmel kapcsolatos szervező, előkészítő, operatív irányító feladatokra.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Felelősséget vállal a rábízott katasztrófavédelmi szakterületi feladatok tervezéséért, szervezéséért és végrehajtásáért.
- A katasztrófavédelmi szaktevékenységében hozott döntéséért és mulasztásaiért felelősséget vállal.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. katasztrófavédelmi műveleti szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Mélyrehatóan ismeri a különböző katasztrófák elleni védekezésre vonatkozó komplex elméleti feladatokat és a lakosság védelme gyakorlati végrehajtásának módjait, módszereit.
- Átfogóan ismeri a polgári védelemre vonatkozó jogi szabályozók és az abban foglalt feladatok körét.
- Megfelelő elméleti ismeretekkel rendelkezik a katasztrófák elleni védekezés nemzetközi kapcsolatrendszeréről, valamint a védekezésben résztvevő szervezetek tevékenységéről, a szervezetek közötti koordináció gyakorlati végrehajtásáról.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a katasztrófák elleni védekezésben szervezési, koordinációs feladatokat ellátni.
- Képes a lakosság komplex védelmének megtervezésére, a polgári védelmi szervezetek létrehozására és működtetésük során részfeladatok ellátására, valamint a védekezés feladatrendszere egyes elemeinek önálló irányítására.
- Képes a katasztrófa-megelőzés, a védekezés és a helyreállítás feladatrendszerének összekapcsolódására, az e feladatokban közreműködő közigazgatási szervek tevékenységének összehangolására.
7.3.1.3. Attitűd:
- A katasztrófavédelmi feladatrendszer végrehajtása során törekszik a megelőzésre, védekezésre és a helyreállításra vonatkozó ismeretek magas színvonalú ellátására.
- Saját maga motivált és motiválja a katasztrófák káros hatásai elleni védekezésben résztvevőket az emberi élet, egészség és vagyon biztonsága maximális megteremtésére.
7.3.1.4. Autonómia és felelősség:
- Beosztottjait, a polgári védelmi alegységek tagjait, a közbiztonsági referenseket és a védekezésben résztvevőket a védekezési új ismeretek megismerésére és alkalmazásukra inspirálja.
- A katasztrófavédelmi feladatok végrehajtását nagy önállósággal hajtja és hajtatja végre a komplexitás szem előtt tartásával.
7.3.2. tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Magas szinten ismeri a katasztrófavédelmi és tűzvédelmi jogszabályokban, szabványokban és hatósági előírásokban foglaltakat és azok gyakorlati alkalmazását, eljárási és eszközrendszerét.
- Széles körű ismeretekkel rendelkezik a tűzmegelőzési, tűzoltási és kárelhárítási, valamint tűzvizsgálattal kapcsolatos hatósági eljárási rend területén.
- Magas szinten ismeri a katasztrófavédelemi beavatkozások szakmai fogásait és a mentő tűzvédelem taktikai eljárásait.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a katasztrófavédelmi és tűzvédelmi hatósági tevékenység ellátására.
- Képes a tűzoltási, műszaki mentési és elsődleges katasztrófa-elhárítási feladatokkal kapcsolatos vezetői feladatok ellátására.
- Képes a tűzvizsgálati cselekmények lefolytatására.
- Képes az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok, tűzvédelmi szervezetek szakmai irányítására.
7.3.2.3. Attitűd:
- Magáénak érzi a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló jogszabályokban és az azokhoz kapcsolódó irányítási és belső normatívákban foglaltakat.
- Azonosul a katasztrófavédelmi, tűzvédelmi hatósági, szakhatósági, valamint a mentő tűzvédelmi és a tűzvizsgálati feladatokra vonatkozó jogszabályokban, szabványokban foglaltakkal, azok gyakorlati alkalmazásának rendjével.
- Motivált a tűzoltással, műszaki mentéssel kapcsolatos szervező, előkészítő, operatív irányító és értékelő feladatokra.
- Nyitott a tűzoltásban, műszaki mentésben és az elsődleges katasztrófa-elhárításban a társszervekkel történő együttműködésre.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség:
- Tudása és a vezetői útmutatás alapján részt vesz a katasztrófavédelmi beavatkozói tevékenységekben, a tűzvédelmi és mentésirányítási feladatok megtervezésében, részfeladatok vezetőként történő végrehajtásában.
- Felelősséget vállal tűzvédelmi szakmai munkájának eredményeiért.
- Felelősséggel tartozik a tűzvédelmi és mentésirányítási tevékenységben résztvevő beosztottjai iránt.
7.3.3. iparbiztonsági szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Magas szinten ismeri a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek létesítésére, működésére vonatkozó jogszabályokban és hatósági előírásokban foglaltakat és azok gyakorlati alkalmazási eljárási és eszközrendszerét.
- Széles körű ismeretekkel rendelkezik a veszélyes anyagok különféle szállítási módozataival kapcsolatos jogszabályi és hatósági előírások, az ezekre vonatkozó hatósági eljárási rend területén.
- Beható ismeretekkel rendelkezik a kritikus infrastruktúrákkal összefüggő hazai és nemzetközi szabályozások alkalmazása területén, különös tekintettel a létfontosságú rendszerelemek működési rendjét meghatározó biztonsági követelményrendszerek vonatkozásában.
- Mélyrehatóan ismeri a veszélyes anyagokkal kapcsolatos közlekedési és ipari káresemények elleni védekezésre, valamint a nukleáris baleset-elhárításra vonatkozó eljárás és eszközrendszer alkalmazását.
7.3.3.2. Képesség:
- Képes a veszélyes anyaggal foglalkozó üzemekkel összefüggő iparbiztonsági hatósági és üzemeltetői biztonsági feladatok ellátására.
- Képes a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos hatósági ellenőrzési és szankcionálási tevékenység végzésére.
- Képes az iparbiztonsággal összefüggő védelmi tervek elkészítésére, dokumentációjának és alkalmazásának ellenőrzésére, valamint kockázatcsökkentő intézkedések előírására.
- Képes a veszélyes anyagokkal és áruval, illetve nukleáris létesítménnyel kapcsolatos káresemények elhárítását és felszámolását érintő szakértői feladatok végrehajtására és az együttműködő szervek szakmai koordinációjára.
- Képes a kritikus infrastruktúrák védelméből adódó katasztrófavédelmi hatósági és szakmai feladatok tervezésére és végrehajtására.
7.3.3.3. Attitűd:
- Együttműködési készség jellemzi a hatósági engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési és balesetelhárítási feladatok végrehajtásában részt vevő hatósági és üzemeltetői szervezetekkel.
- Nyitott az iparbiztonság területén megjelenő új nemzetközi és hazai módszertan és eljárás önálló elsajátítására, ismeretei és képességei folyamatos szinten tartására.
- Elkötelezett a katasztrófavédelmi hatósági és szakértői feladatok végrehajtásának magas szintű minőségéért.
7.3.3.4. Autonómia és felelősség:
- Szakmai ismeretei és vezetői útmutatás alapján részt vesz az iparbiztonsági szakfeladatok megtervezésében, képviseletében, esetenként részfeladatok beosztott vezetőként történő végrehajtásában.
- Felelősséget vállal a hatósági és iparbiztonsági szakmai munkájának eredményeiért, illetve a szakterületek és a társzervek szakembereivel történő együttműködésért.
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlat összesen nyolc hetes (levelező képzésen hat hét) gyakorlat, amelyből a szakiránynak megfelelő, a hivatásos katasztrófavédelem, illetve a hivatásos tűzoltóság szerveinél végzett gyakorlat négy hét a második félévet követően és két hét külső, rendészeti, közigazgatási vagy gazdálkodó szervezetnél végzett gyakorlat a negyedik félév lezárását követően. További két hét időtartamot pedig a hallgatók az általuk választott, a szakdolgozatra való felkészülést szolgáló szakterületen töltenek le. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
14. MAGÁNBIZTONSÁGI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: magánbiztonsági alapképzési szak
b) angol nyelven: Private Security bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: magánbiztonsági igazgatásszervező
b) angol nyelven: Administration Manager in Private Security
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 2-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 10-13 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan igazgatásszervezők képzése, akik a civil biztonsági szférában szakmai feladatokat ellátó beosztotti, vezetői feladatok ellátására alkalmasak, ismerik a magánbiztonsági igazgatásban alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket, azonosulni tudnak a civil biztonsági szféra elvárásaival és kellő mélységű ismeretekkel rendelkeznek a képzés következő ciklusban történő folytatásához.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Rendelkezik magánbiztonsági szektor működésével kapcsolatos válságkezelési alapismeretekkel.
- Birtokában van a munkavégzéséhez megfelelő szintű általános társadalmi és gazdasági ismereteknek.
- Ismeri a magánbiztonság és az önkormányzati rendészet elméleti, dogmatikai, jogi alapjait.
- Elsajátította a személy-és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre vonatkozó ismeretanyagot, amelyet a gyakorlatban is alkalmaz a személy-és létesítményvédelmi tevékenység során.
- Az elméleti és gyakorlati tudása rendszerbe szerveződik.
- Ismeri a különböző kockázati besorolású létesítmények védelmének rendszerét, és a vezetői kompetenciákat.
- Ismeri az egyes rendészeti és önkormányzati rendészeti feladatokat ellátó szervek szakmai rendszerét.
- Ismeri a minőség fogalmát, érti a folyamatos javítás jelentőségét. Érti a magas szinten integrált minőségirányítási rendszerek működését.
- Elsajátította a személyvédelmi feladatok ellátására vonatkozó speciális ismereteket.
- Átfogóan ismeri a magánbiztonsághoz és önkormányzati rendészethez kapcsolódó jogi szabályozást, az etikai normákat.
- Ismeri az önkormányzati rendészeti, egyes rendészeti feladatokat ellátó szerveknél rendszeresített kényszerítő eszközöket és alkalmazásuk lehetőségeit.
- Rendelkezik a biztonságvédelem hosszú távú, és magas szintű műveléséhez szükséges gyakorlati módszerekkel és eszközökkel kapcsolatos biztos ismeretekkel.
- Rendelkezik a magánbiztonsági szektorra vonatkozó rendészeti igazgatási ismeretekkel.
- Ismeri a magánbiztonság fő területeinek, elméleteinek ismeretszerzési és problémamegoldási módszereit.
- Rendelkezik a létfontosságú rendszerelemek védelmére vonatkozó speciális ismeretekkel.
- Anyanyelvi szinten ismeri a magánbiztonsági és az önkormányzati rendészeti szektor szakmai szókincsét.
- A biztonsági kockázatok ismeretében képes védelmi koncepciót alkotni, kiválasztja a szükséges biztonságtechnikai rendszereket, rendszer elemeket.
- Ismeri a komplementer rendészti szereplők és a rendészeti szervek együttműködésének elméleti, dogmatikai és jogi alapjait.
- Ismeri a magánbiztonságban rendszeresített támadáselhárító eszközöket és alkalmazásuk lehetőségeit.
- Elsajátította a magánnyomozói feladatok ellátására vonatkozó speciális ismereteket.
- Rendelkezik a fegyveres biztonsági őrségek működésével kapcsolatos ismeretekkel.
- Ismeri a rendkívüli események kivizsgálásának elméleti, gyakorlati és jogi alapjait.
- Rendelkezik magánbiztonsági szektor működésével kapcsolatos nemzetbiztonsági és terrorelhárítási alapismeretekkel
- Ismeri a magánbiztonságban rendszeresített támadáselhárító eszközöket és alkalmazásuk lehetőségeit.
7.2.2. Képesség:
- El tudja látni a szakterületének megfelelő szolgáltatói, illetve hatósági jogalkalmazói szolgálati feladatokat.
- Teljesíti a vezetővel szemben támasztott követelményeket, képes szervezetének vezetésére, tevékenységének irányítására, ellenőrzésére.
- Képes az alárendeltek, beosztottak napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes az alárendeltek, beosztottak képzésének, továbbképzésének tervezésére, szervezésére és végrehajtására.
- A humánerőforrás-gazdálkodás alapelveit gyakorlatban meg tudja valósítani.
- Alkalmazza a speciális személy- és vagyonvédelmi jogi, személyvédelmi, valamint magánnyomozási, irányítási és szervezési ismereteket.
- Elvégzi a magánbiztonság, valamint az állami és önkormányzati rendészet ismeretrendszerét alkotó diszciplínák alapfokú analízisét, az összefüggések szintetikus megfogalmazását és adekvát értékelését.
- Ellátja a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi vezetői feladatokat.
- Használja a magánbiztonsági szektor feladatellátását érintő speciális informatikai és technikai felszereléseket és eszközöket.
- Ellátja az egyes rendészeti szervek szolgálatszervezési és ellenőrzési feladatellátásával kapcsolatos vezetői feladatokat.
- Képes az ideiglenes jelleggel, adott biztosítási feladatok végrehajtásra létrehozott szervezetek vezetésére.
- A biztonságvédelem feladatait a szükséges módszerek és eszközök kiválasztásával, egyedi és komplex alkalmazásával tervezi és oldja meg.
- Fejleszti tudását, és ehhez alkalmazza a tudásszerzés, önfejlesztés különböző módszereit és képes használni a legkorszerűbb információs és kommunikációs eszközöket.
- Megérti és használja a magánbiztonsággal kapcsolatos online és nyomtatott szakirodalmát magyar és idegen nyelven, rendelkezik a hatékony információkeresés és -feldolgozás ismereteivel a szakterülete vonatkozásában.
- Megtervezi és megszervezi saját önálló tanulását, ahhoz a hozzáférhető források legszélesebb körét használja.
- Képes feladat-hatáskör mátrixot összeállítani, működési folyamatokat definiálni, csoportmunkában dolgozni. Képes mérhető vállalati minőségcélok kitűzésére.
7.2.3. Attitűd:
- Törekszik a minőség fenntartására, nyitott az új minőségmenedzsment módszerek megismerésére.
- Nyitott az új technikai megoldásokra, a biztonságot szem előtt tartva képviseli megbízója, munkáltatója érdekeit.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Érdekérvényesítésében betartja a biztonsági szakma írott és íratlan szabályait.
- Tervezi, szervezi, valamint végrehajtja a magánbiztonsági és önkormányzati rendészeti szakterületnek megfelelő és azt érintő feladatokat.
- Javaslatokat tesz a vezetői felé a hatékonysági szempontokat figyelembe véve.
- Végrehajtja a szabályokat megszegőkkel szembeni, a rendészeti feladatokat ellátó szervezetek hatáskörébe tartozó intézkedéseket.
- Felelősséget érez a munkáltatója, megbízója biztonságáért, valamint a rábízott munkaerőért.
- Felelősséggel részt vállal szakmai nézetek kialakításában, indoklásában.
- Biztonságtechnikai kérdésekben önálló döntés meghozatalára képes, felelősséget vállal saját munkájáért és döntéseiért.
- Minőségirányítási kérdésekben véleményt alkot. Képes ellenőrzést és önellenőrzést végezni, folyamat hibákat feltárni, azok megszüntetésére másokkal együttműködve helyesbítő és megelőző tevékenységeket kidolgozni.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 10 hét (400 óra). A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
15. PÉNZÜGYI RENDÉSZETI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: pénzügyi rendészeti alapképzési szak
b) angol nyelven: Financial Law Enforcement Officer bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai: -
a) magyar nyelven: pénzügyi nyomozói szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Financial Investigation
c) magyar nyelven: vámigazgatási és rendészeti szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Customs Administration and Law Enforcement
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: pénzügyi nyomozó tiszt
b) angol nyelven: Financial Investigation Officer
c) magyar nyelven: vámigazgatási és rendészeti tiszt
d) angol nyelven: Customs Administration and Law Enforcement Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4-8 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 25-30 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 60 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A pénzügyi rendészeti szakon a képzés négy fő területre összpontosít: adóigazgatási, bűnügyi, vámszakmai és rendészeti tevékenységre. A cél olyan szakemberek képzése, akik az adó- és vámhatóságnál alkalmasak lesznek az említett szakmai területeken felmerülő feladatok magas színvonalú ellátására, továbbá Magyarország európai uniós tagságából eredő, a magyar vámhatóságra háruló nemzetközi elvárások teljesítésére.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Alaposan ismeri és érti az adó- és vámhatósági feladatrendszerhez kötődő legfontosabb összefüggéseket, elméleteket és az ezeket felépítő fogalomrendszert.
- Szakterületével összefüggően átfogó jogi − adójogi, alkotmányjogi, büntetőjogi, büntető eljárásjogi, közigazgatási jogi, hatósági eljárásjogi, polgári jogi, nemzetközi és európai uniós jogi − ismeretekkel rendelkezik.
- Ismeri az adó- és vámhatóság szervezeti felépítését, működését, az adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyból fakadó jogait és kötelességeit, valamint a tevékenysége során alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket.
- Jól ismeri az adó- és vámhatóságnál működő informatikai eszközöket, alkalmazásokat és rendszereket, valamint a speciális technikai eszközöket technológiai megoldásokat.
- Rendelkezik államtudományi, biztonságpolitikai, nemzetbiztonsági, közpénzügyi és államháztartástani, emberi erőforrás-gazdálkodási, vezetési alapismeretekkel.
- Az adó- és vámhatósági szabályozás sajátos jellegéből fakadóan rendelkezik az európai uniós integráció történetéről, intézményrendszeréről és a gyakorlati megvalósulásáról szóló ismeretekkel.
- Legalább egy idegen nyelven megbízható szinten ismeri az adó- és vámhatósági szakterületére jellemző szakkifejezéseket.
7.2.2. Képesség:
- Képes vámhatósági, rendészeti és nyomozati eljárásokat végezni a határon, belföldön és alkalmanként mobil csoportokban.
- Képes az adó- és vámhatósági elvárásoknak megfelelően szóbeli és írásbeli beszámolók, elemzések, statisztikai adatsorok készítésére.
- Az adó- és vámhatóság szervezeti, stratégiai céljainak érvényesítése érdekében képes határozottan fellépni.
- Az adó- és vámhatósági munkakörében képes a feladatait útmutatás nélkül, önállóan ellátni, ennek során képes a rendelkezésére álló erőforrásokat optimálisan felhasználni.
- Képes az adó- és vámhatóságnál a szakmai területét érintő feladatok koordinálására, ennek során – szükség szerint – munkáját összehangolja más szakmai területekkel, más hivatásrendekkel.
- Képes a munkakörében meghatározott feladatokat tervezni, szervezni, a feladatok végrehajtása során következtetéseket, javaslatokat megfogalmazni.
7.2.3. Attitűd:
- Adó- és vámhatósági tevékenységével a közösség érdekeit szolgálja, hitelesen közvetíti a szervezet társadalmi szerepét, értékeit.
- A pénzügyőri hivatásának megfelelő életvitelt folytat.
- Elfogadja az adó- és vámhatóság etikai normáit és szabályait, és ezeket a szakmai feladatok ellátásában, az emberi kapcsolatokban és a kommunikációban egyaránt képes betartani.
- Lojális a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéhez, a pénzügyőri hivatáshoz.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Adó- és vámhatósági munkájában jellemző a pártatlanság, az igazságos és méltányos jogszolgáltatás.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. pénzügyi nyomozói szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Alaposan ismeri az adó- és vámhatóság bűnüldözési tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Ismeri az adó- és vámhatósági bűnügyi elemző-értékelő munka területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Tisztában van a titkos információgyűjtésre és a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti leplezett eszközök alkalmazására vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel és alapos gyakorlati végrehajtási ismeretekkel rendelkezik.
- Tisztában van a hazai és a nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályaival, a nemzetközi műveletek tervezési és információs alapismereteivel.
- A pénzügyi nyomozói munka elvárásainak megfelelően mélyreható kriminalisztikai − technikai, taktikai, metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
- Magas szinten tisztában van az adó- és vámhatóságnál zajló nyomozások lefolytatásának, a nyomozási cselekmények végrehajtásának szabályaival.
- Ismeri az adó- és vámhatóság bűnügyi szakterületének alapvető szakmai és jogi terminológiáját.
- Tisztában van az adó- és vámhatóság bűnügyi szakmai ágának tevékenységéhez kapcsolódó alapvető elméletekkel, a bűnügyi szakmai ág működésével, struktúrájával, kapcsolatrendszerével.
7.3.1.2. Képesség:
- Magas szinten képes az adó- és vámhatóság bűnügyi szakterületén a megelőzési, a felderítési és a nyomozási tevékenységre.
- Magabiztosan képes a költségvetést károsító bűncselekményt elkövetők kriminalisztikai, kriminológiai jellemzőinek feltárására.
- Képes az adó- és vámhatósági bűnügyi elemzéseket és értékeléseket elkészíteni, ismertetni.
- Képes alkalmazni az adó- és vámhatóság bűnügyi szakmai ágának tevékenységi körében felmerülő feladatok megoldásában a megismert fogalmakat, szabályokat, összefüggéseket, folyamatokat, amely alapján képes szakmai kérdések értelmezésére.
7.3.1.3. Attitűd:
- Fontosnak tartja az adó- és vámhatóság bűnügyi szakterülete gondolkodás- és szemléletmódjának hiteles közvetítését.
- Nyitott az adó- és vámhatóság bűnügyi szakmai ágának tevékenységével kapcsolatos új és specifikus ismeretek megszerzésére, az új eszközökkel és módszerekkel kapcsolatban.
7.3.1.4. Autonómia és felelősség:
- Önállóan és felelősséggel vesz részt az adó- és vámhatóság bűnügyi szakmai ágának tevékenységével kapcsolatos szervezeten belüli és azon kívüli szakmai fórumok munkájában.
7.3.2. vámigazgatási és rendészeti szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Átfogóan ismeri az adó- és vámhatóság vámigazgatási és rendészeti szakterületének szakmai és jogi terminológiáját.
- Részletesen ismeri az adó- és vámigazgatási és rendészeti szakterületének tevékenységéhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat, eljárásokat.
- Rendelkezik a szabálysértési és más rendészeti és igazgatási eljárások önálló végzésére jogosító átfogó ismeretekkel.
- Ismeri a rendészet- technikai eszközöket és azok alkalmazási területeit.
- Megérti a vámügyi jogszabályok hatókörét, valamint a vámügy küldetését és jogi meghatározásait.
- Ismeri a pénzügyőri intézkedésekkel szembeni panaszok, közérdekű bejelentések kivizsgálásának rendjét.
- Ismeri a vámeljárásokat, átlátja egyes vámeljárások teljes folyamatát, ismeri ezek összefüggéseit.
- Ismeri a rendészeti szakterület tevékenységét meghatározó eljárások jogszabályi hátterét, folyamatát, összefüggéseit.
- Ismeri a kereskedelmi tevékenységeket és az ellátási láncot.
- Ismeri az adó- és vámhatóság vámigazgatási és rendészeti szakterületének munkájához kapcsolódó más szakmai területek tevékenységének alapvető jellemzőit, struktúráját, működését.
7.3.2.2. Képesség:
- A vámigazgatási és a rendészeti szakmai ág tevékenységi körében felmerülő feladatok megoldásában képes alkalmazni a megismert fogalmakat, szabályokat, összefüggéseket, folyamatokat, amely alapján képes szakmai kérdések értelmezésére.
- Megérti, képes nyomon követni és megtartani a gazdasági társaságokkal kapcsolatos információkat. Képes a jogi keretrendszerrel kapcsolatos tudás alkalmazására.
- Képes a rendészeti-technikai eszközök alkalmazásával az ellenőrzések hatékony végrehajtására.
- Képes felismerni a rendészeti eljárásokat, feltárni a jogsértéseket és képes megtenni a szükséges intézkedéseket.
- Képes a szakterület szakmai tevékenységét meghatározó – szabálysértési, közigazgatási és egyéb rendészeti - ismeretek gyakorlati alkalmazására.
- Képes a rendszeresen előforduló áruk felismerésére és a leírásuknak megfelelő osztályozására okmányellenőrzés, illetve fizikai ellenőrzés alapján.
- Képes meghatározni az áruk vámjogi státuszát, továbbá képes a vámvizsgálatok biztonságos elvégzésére, a vámáru-nyilatkozatok feldolgozására.
- Képes a rendészeti intézkedések és a rendészeti szakmai ág tevékenységével összefüggő hatósági aktusok végrehajtására, azok kikényszerítésére szolgáló módszertan alkalmazására.
7.3.2.3. Attitűd:
- Nyitott a vámigazgatási és rendészeti szakmai ág tevékenységével kapcsolatos új és specifikus ismeretek megszerzésére, az új eszközökkel és módszerekkel kapcsolatban.
- Fontosnak tartja az adó- és vámhatóság vámigazgatási és rendészeti szakterülete gondolkodás- és szemléletmódjának hiteles közvetítését.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség:
- Önállóan és felelősséggel vesz részt az adó- és vámhatóság vámigazgatási és rendészeti szakmai ágának tevékenységével kapcsolatos szervezeten belüli és azon kívüli szakmai fórumok munkájában.
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlatra a képzés 2, 4., 6. és 7. félévében kerül sor 24 hét időtartamban, összesen 960 órában. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
16. RENDÉSZETI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: rendészeti alapképzési szak
b) angol nyelven: Law Enforcement bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: bevándorlási szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Immigration
c) magyar nyelven: határrendészeti rendőr szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Border Policing
e) magyar nyelven: igazgatásrendészeti rendőr szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Administrative Policing
g) magyar nyelven: közlekedésrendészeti rendőr szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Traffic Policing
i) magyar nyelven: közrendvédelmi rendőr szakirány
j) angol nyelven: Specialization in Public Order
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: bevándorlási rendőrtiszt
b) angol nyelven: Immigration Police Officer
c) magyar nyelven: határrendészeti rendőrtiszt
d) angol nyelven: Border Policing Officer
e) magyar nyelven: igazgatásrendészeti rendőrtiszt
f) angol nyelven: Administrative Policing Officer
g) magyar nyelven: közlekedésrendészeti rendőrtiszt
h) angol nyelven: Traffic Policing Officer
i) magyar nyelven: közrendvédelmi rendőrtiszt
j) angol nyelven: Public Order Officer
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 8 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 240 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 15-18 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 50 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan rendészeti tisztek képzése, akik a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, irányítói, vezetői feladatok ellátására alkalmasak, ismerik a rendészeti igazgatásban alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket, azonosulni tudnak a szervezet elvárásaival, valamint gyakorlati tapasztalatok megszerzése után, alkalmasak vezetői, irányítói, valamint hatósági jogalkalmazói feladatok ellátására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Mélységében és átfogóan ismeri a rendészeti igazgatási szakterület alapvető diszciplínáit.
- Alaposan ismeri a rendészeti tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Ismeri a rendészeti értékelő-elemző munka területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Mélyreható elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezik a közbiztonság és a közrend megszervezése vezetése és fenntartása terén.
- Alaposan ismeri a rendészeti vezetés és irányítás elveit, eszközeit, módszereit.
- Széleskörűen ismeri a rendészeti vezető humánigazgatási feladatait.
- Mélyrehatóan ismeri a rendészeti területen működő törzsek feladatainak végrehajtására vonatkozó előírásokat.
- Alapszinten rendelkezik a minősített időszakra vonatkozó rendészeti ismeretekkel.
- Rendészeti feladataik ellátásához szükséges mértékben tisztában van a titkos információgyűjtésre vonatkozó jogi szabályozókkal és alapos gyakorlati végrehajtási ismeretekkel bír ezen a területen.
- Magas szintű kriminalisztikai − kriminál technikai, kriminál taktikai, kriminál metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Képes végezni, irányítani és vezetni a rendvédelmi szolgálati tevékenységet, továbbá ennek során együttműködni más hivatásrendekkel.
- Képes az alárendeltek napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes az alárendeltek kiképzésének, továbbképzésének tervezésére, szervezésére és végrehajtására.
7.2.3. Attitűd: -
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. bevándorlási szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Tisztában van az idegenrendészeti európai uniós és hazai szabályozási rendszerekkel.
- Ismeri a menekültügyi szabályozás dimenzióit, a magyar menedékjogi eljárás rendszerét.
- Ismeri a külföldiekre vonatkozó szabályozás történeti alkalmazás lehetőségeit.
- Tudása kiterjed a magyar állampolgársági jog és igazgatás hatósági jogalkalmazási rendszerére.
- Ismeri a külföldiekkel összefüggő hatósági és szakhatósági feladatokat ellátó szervezetek felépítését és működési rendjét.
- Tudása kiterjed a migrációval és a külföldiekkel összefüggő büntetőjogi szabályokra.
7.3.1.2. Képesség:
- Betölti a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság területi és központi szerveinél kiemelt szakmai ügyintézői munkaköröket.
- Képes a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság szakmai tevékenységét meghatározó − idegenrendészeti valamint menekültügyi − szakterületekhez kapcsolódó ismeretek gyakorlati alkalmazására.
- Rendelkezik a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság szervezeti egységeinél beosztott vezetői feladatok ellátásához szükséges képességekkel.
- Képes közreműködni a hazai és a nemzetközi migrációs szervezetekkel a szakmai párbeszédben.
7.3.1.3. Attitűd:
- A külföldiek igazgatásában bekövetkező fokozottabb időszakban is fegyelmezetten és precízen végzi munkáját.
7.3.1.4. Autonómia és felelősség:
- Önállóan és felelősséggel vesz részt a menekültügyi és idegenrendészeti hatóságon belüli szakmai tevékenységben.
- Megfelelő önállósággal működik közre a külföldieket érintő, szervezeten kívüli együttműködésben és szakmai párbeszédben.
7.3.2. határrendészeti rendőr szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Jól ismeri az Európai Unió határrendészeti információs rendszereit és az információfeldolgozás rendszerét.
- Jól ismeri a határforgalom-ellenőrzési módszereket, tudása kiterjed az okmányismeretre.
- Jól ismeri a határrendészet szolgálati járműveit, technikai eszközeit és berendezéseit, valamint azok alkalmazási lehetőségeit.
- Tudása kiterjed a határrend fenntartási ismeretekre, határrendsértésekre, rendkívüli események elhárítására vonatkozó ismeretekre.
- Jól ismeri a határrendészetet érintő idegenrendészeti európai uniós és hazai szabályozási rendszert.
- Jól ismeri az integrált határellenőrzési, határrendészeti igazgatási és más szakmai feladatok ellátásának rendjét.
7.3.2.2. Képesség:
- Képes a rendőrség határrendészeti szolgálati ágának a helyi és területi szerveinél szakmai munkakörök betöltésére.
- Képes az integrált határellenőrzési, határrendészeti igazgatási és más szakmai feladatok ellátására.
- Képes a migrációs helyzetből eredő konfliktusok kezelésére.
- Képes az ideiglenesen létrehozott szervezetek vezetésére.
- Képes a helyi szerveknél a határhelyzettel összefüggő speciális elemzések és értékelések végzésére, következtetések levonására.
- Képes osztály szintű szervezet munkájának vezetésére, irányítására.
7.3.2.3. Attitűd: -
7.3.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.3. igazgatásrendészeti rendőr szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Rendelkezik a szabálysértési és más rendészeti és igazgatási eljárások önálló végzésére jogosító átfogó igazgatásrendészeti ismeretekkel.
- Ismeri az egyes eljárások eredményes lefolytatását segítő nyilvántartási rendszereket és azok alkalmazását.
- Magas szinten ismeri a személy- és vagyonvédelmi, valamint egyes rendészeti feladatot ellátó személyek részére kiadható igazolványok, hatósági bizonyítványok, hatósági engedélyek kiadásának rendjét, szabályrendszerét.
- Ismeri a közigazgatási bírság kiszabásának menetét, a határozatok meghozatalának szabályait, formai-tartalmi követelményeit.
- Magas szintű kriminalisztikai − kriminál technikai, kriminál taktikai, kriminál metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
7.3.3.2. Képesség:
- Alkalmazza a rendőrségi ügyviteli rendszert, ezen belül a szabálysértési, valamint egyéb speciális igazgatásrendészeti modulokat.
- Részt vesz ideiglenesen létrehozott szervezetek igazgatásrendészeti feladatainak ellátásában.
- Igazgatásrendészeti vezetői funkciókat gyakorol.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. közlekedésrendészeti rendőr szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Birtokában van a közlekedési balesetek helyszíni szemléjének és vizsgálatának lefolytatására és e tevékenységek irányítására vonatkozó ismereteknek.
- Ismeri a rendőrség közlekedésrendészeti ellenőrzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó eljárások jogi előírásait, taktikáit és technikáit, a rendszeresített technikai eszközöket.
- Ismeri a közlekedés körében a forgalomszervezési, forgalomtechnikai előírásokat, elveket és módszereket.
- Ismeri a forgalomirányítás szabályait, gyakorlatát, valamint a közúti forgalom szüneteltetésére, korlátozására vonatkozó szabályozásokat.
- Mélyrehatóan ismeri a baleset-megelőzés szervezetrendszerének és eszközrendszerének működését.
- Ismeri a csapatszolgálati taktikai eljárásokat.
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a gyülekezési törvény és a sporttörvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítási feladatainak ellátására vonatkozó normákról és elvekről és az ezekre vonatkozó rendőri gyakorlatról.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes a feladatvégrehajtás során a speciális közlekedésjogi, forgalomellenőrzési, -irányítási és -szervezési ismereteket alkalmazni.
- Képes a közlekedési balesetek helyszíni szemléjének és vizsgálatának lefolytatására és e tevékenységek irányítására, a rendszeresített technikai eszközök használatára.
- Képes a közlekedésrendészeti ellenőrzés megtervezésére, megszervezésére, végrehajtására, a rendszeresített technikai eszközök használatára.
- Képes az ideiglenesen létrehozott közlekedésrendészeti szervezetek és akciók vezetésére.
- Képes a rendőrség helyi szervezeteinél a közlekedés rendjével összefüggő elemző-értékelő munka végzésére, ezzel kapcsolatos elemzések, tanulmányok, beszámolók, jelentések elkészítésére.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.5. közrendvédelmi rendőr szakirányon
7.3.5.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a beosztott állomány munkájának tervezéséhez, szervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges ismeretanyagot.
- Mélyrehatóan rendelkezik szolgálat tervezésére, szervezésére és ennek nyilvántartására vonatkozó ismeretekkel, ismeri az ehhez szükséges informatikai alkalmazásokat.
- Rendelkezik különleges helyzetek kezelésére vonatkozó ismeretekkel.
- Behatóan ismeri a csapatszolgálathoz kapcsolódó informatikai rendszereket.
- Tisztában van a rendőrség feladatrendszerével, a rendőri erők és eszközök alkalmazására vonatkozó normákkal és elvekkel különleges jogrend kihirdetése, valamint az arra való felkészülés időszakában.
- Mélyrehatóan ismeri a rendőrséggel együttműködő civil szervezetek közbiztonsági feladatrendszerét.
- Behatóan ismeri a rendkívüli események kezelésére, kivizsgálására vonatkozó szabályokat.
- Ismeri a rendőri intézkedésekkel szembeni panaszok, állampolgári panaszok, közérdekű bejelentések kivizsgálásának rendjét.
- Ismeri a csapatszolgálati taktikai eljárásokat.
- Ismeri a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítási feladatainak ellátására vonatkozó normákat és elveket, a vonatkozó bírói gyakorlatot.
- Ismeri a sportrendészeti feladatok normatív környezetét és gyakorlatát.
7.3.5.2. Képesség:
- Készség szinten képes a közrendvédelem általános elveinek, valamint a szakterület erőinek és eszközeinek alkalmazására.
- Képes beosztott parancsnokként a rendőri csapaterő tevékenységének szervezésére és vezetésére.
- Képes a szabálysértésekkel kapcsolatos közrendvédelmi feladatok végzésére.
- Képes rendkívüli események kezelésére és kivizsgálására.
- Képes az ideiglenesen létrehozott kötelékek, akciók vezetésére.
7.3.5.3. Attitűd: -
7.3.5.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 14 hét (560 óra). Az első szakmai gyakorlat általános rendészeti gyakorlat, a továbbiak a szakirányhoz igazodó rendvédelmi szervnél valósulnak meg. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -
17. RENDÉSZETI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. Az alapképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: rendészeti igazgatási alapképzési szak
b) angol nyelven: Law Enforcement Administration bachelor programme
2. Az alapképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: határrendészeti szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Border Policing
c) magyar nyelven: idegenrendészeti szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Alien Policing
e) magyar nyelven: igazgatásrendészeti szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Administrative Policing
g) magyar nyelven: közlekedésrendészeti szakirány
h) angol nyelven: Specialization in Traffic Policing
i) magyar nyelven: közrendvédelmi szakirány
j) angol nyelven: Specialization in Public Order
3. Az alapképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: rendészeti igazgatásszervező, határrendészeti szakirányon
b) angol nyelven: Law Enforcement Administration Manager Specialized in Border Policing
c) magyar nyelven: rendészeti igazgatásszervező idegenrendészeti szakirányon
d) angol nyelven: Law Enforcement Administration Manager Specialized in Alien Policing
e) magyar nyelven: rendészeti igazgatásszervező, igazgatásrendészeti szakirányon
f) angol nyelven: Law Enforcement Administration Manager Specialized in Administrative Policing
g) magyar nyelven: rendészeti igazgatásszervező, közlekedésrendészeti szakirányon
h) angol nyelven: Law Enforcement Administration Manager Specialized in Traffic Policing
i) magyar nyelven: rendészeti igazgatásszervező, közrendvédelmi szakirányon
j) angol nyelven: Law Enforcement Administration Manager Specialized in Public Order Policing
4. Az alapképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, rendészeti felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) alapfokozat (baccalaureus, bachelor of arts, rövidítve: BA)
b) ISCED 2011 szerint: 655
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 6
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1032 (861)
4.4. a szak orientációja: gyakorlatorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 6 félév
6. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 2-12 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 10-13 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 40 kredit
7. Az alapképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan rendészeti igazgatásszervezők képzése, akik rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél, a migrációs feladatkört ellátó szerveknél szakmai feladatokat ellátó beosztotti, beosztott parancsnoki feladatok ellátására alkalmasak, ismerik a rendészeti igazgatásban alkalmazott elveket, eljárásokat és eszközöket, azonosulni tudnak a szervezet elvárásaival.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák
7.2.1. Tudás:
- Mélységében és átfogóan ismeri a rendészeti igazgatási szakterület alapvető diszciplínáit.
Alaposan ismeri a rendészeti tevékenységhez kapcsolódó átfogó fogalmakat, összefüggéseket, szabályokat, folyamatokat és eljárásokat.
- Ismeri a rendészeti értékelő-elemző munka területeit, elveit és módszereinek alkalmazására vonatkozó alapokat.
- Mélyreható elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezik a közbiztonság és a közrend megszervezése vezetése és fenntartása terén.
- Alaposan ismeri a rendészeti vezetés és irányítás elveit, eszközeit, módszereit.
- Széleskörűen ismeri a rendészeti vezető humánigazgatási feladatait.
- Mélyrehatóan ismeri a rendészeti területen működő törzsek feladatainak végrehajtására vonatkozó előírásokat.
- Alapszinten rendelkezik a minősített időszakra vonatkozó rendészeti ismeretekkel.
- Rendészeti feladataik ellátásához szükséges mértékben tisztában van a titkos információgyűjtésre vonatkozó jogi szabályozókkal és alapos gyakorlati végrehajtási ismeretekkel bír ezen a területen.
- Magas szintű kriminalisztikai − kriminál technikai, kriminál taktikai, kriminál metodikai − ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Képes végezni, irányítani és vezetni a rendvédelmi szolgálati tevékenységet, továbbá ennek során együttműködni más hivatásrendekkel.
- Képes az alárendeltek napi tevékenységének tervezésére, szervezésére és vezetésére.
- Képes az alárendeltek kiképzésének, továbbképzésének tervezésére, szervezésére és végrehajtására.
7.2.3. Attitűd: -
7.2.4. Autonómia és felelősség: -
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. határrendészeti szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- Jól ismeri az Európai Unió határrendészeti információs rendszereit és az információfeldolgozás rendszerét.
- Jól ismeri a határforgalom-ellenőrzési módszereket, tudása kiterjed az okmányismeretre.
- Jól ismeri a határrendészet szolgálati járműveit, technikai eszközeit és berendezéseit, valamint azok alkalmazási lehetőségeit.
- Tudása kiterjed a határrend fenntartási ismeretekre, határrendsértésekre, rendkívüli események elhárítására vonatkozó ismeretekre.
- Jól ismeri a határrendészetet érintő idegenrendészeti európai uniós és hazai szabályozási rendszert.
- Jól ismeri az integrált határellenőrzési, határrendészeti igazgatási és más szakmai feladatok ellátásának rendjét.
7.3.1.2. Képesség:
- Képes a rendőrség határrendészeti szolgálati ágának a helyi és területi szerveinél szakmai munkakörök betöltésére.
- Képes az integrált határellenőrzési, határrendészeti igazgatási és más szakmai feladatok ellátására.
- Képes a migrációs helyzetből eredő konfliktusok kezelésére.
- Képes az ideiglenesen létrehozott szervezetek vezetésére.
- Képes a helyi szerveknél a határhelyzettel összefüggő speciális elemzések és értékelések végzésére, következtetések levonására.
- Képes osztály szintű szervezet munkájának vezetésére, irányítására.
7.3.1.3. Attitűd: -
7.3.1.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.2. idegenrendészeti szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Tisztában van az idegenrendészeti európai uniós és hazai szabályozási rendszerekkel.
- Ismeri a menekültügyi szabályozás dimenzióit, a magyar menedékjogi eljárás rendszerét.
- Ismeri a külföldiekre vonatkozó szabályozás történeti alkalmazás lehetőségeit.
- Tudása kiterjed a magyar állampolgársági jog és igazgatás hatósági jogalkalmazási rendszerére.
- Ismeri a külföldiekkel összefüggő hatósági és szakhatósági feladatokat ellátó szervezetek felépítését és működési rendjét.
- Tudása kiterjed a migrációval és a külföldiekkel összefüggő büntetőjogi szabályokra.
7.3.2.2. Képesség:
- Betölti a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság területi és központi szerveinél kiemelt szakmai ügyintézői munkaköröket.
- Képes a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság szakmai tevékenységét meghatározó − idegenrendészeti valamint menekültügyi − szakterületekhez kapcsolódó ismeretek gyakorlati alkalmazására.
- Rendelkezik a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság szervezeti egységeinél beosztott vezetői feladatok ellátásához szükséges képességekkel.
- Képes közreműködni a hazai és a nemzetközi migrációs szervezetekkel a szakmai párbeszédben.
7.3.2.3. Attitűd:
- A külföldiek igazgatásában bekövetkező fokozottabb időszakban is fegyelmezetten és precízen végzi munkáját.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség:
- Önállóan és felelősséggel vesz részt a menekültügyi és idegenrendészeti hatóságon belüli szakmai tevékenységben.
- Megfelelő önállósággal működik közre a külföldieket érintő, szervezeten kívüli együttműködésben és szakmai párbeszédben.
7.3.3. igazgatásrendészeti szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Rendelkezik a szabálysértési és más rendészeti és igazgatási eljárások önálló végzésére jogosító átfogó igazgatásrendészeti ismeretekkel.
- Ismeri az egyes eljárások eredményes lefolytatását segítő nyilvántartási rendszereket és azok alkalmazását.
- Magas szinten ismeri a személy- és vagyonvédelmi, valamint egyes rendészeti feladatot ellátó személyek részére kiadható igazolványok, hatósági bizonyítványok, hatósági engedélyek kiadásának rendjét, szabályrendszerét.
- Ismeri a közigazgatási bírság kiszabásának menetét, a határozatok meghozatalának szabályait, formai-tartalmi követelményeit.
7.3.3.2. Képesség:
- Alkalmazza a rendőrségi ügyviteli rendszert, ezen belül a szabálysértési, valamint egyéb speciális igazgatásrendészeti modulokat.
- Részt vesz ideiglenesen létrehozott szervezetek igazgatásrendészeti feladatainak ellátásában.
- Igazgatásrendészeti vezetői funkciókat gyakorol.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.4. közlekedésrendészeti szakirányon
7.3.4.1. Tudás:
- Birtokában van a közlekedési balesetek helyszíni szemléjének és vizsgálatának lefolytatására és e tevékenységek irányítására vonatkozó ismereteknek.
- Ismeri a rendőrség közlekedésrendészeti ellenőrzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó eljárások jogi előírásait, taktikáit és technikáit, a rendszeresített technikai eszközöket.
- Ismeri a közlekedés körében a forgalomszervezési, forgalomtechnikai előírásokat, elveket és módszereket.
- Ismeri a forgalomirányítás szabályait, gyakorlatát, valamint a közúti forgalom szüneteltetésére, korlátozására vonatkozó szabályozásokat.
- Mélyrehatóan ismeri a baleset-megelőzés szervezetrendszerének és eszközrendszerének működését.
- Ismeri a csapatszolgálati taktikai eljárásokat.
- Alapvető ismeretekkel rendelkezik a gyülekezési jogról szóló törvény és a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítási feladatainak ellátására vonatkozó normákról és elvekről és az ezekre vonatkozó rendőri gyakorlatról.
7.3.4.2. Képesség:
- Képes a feladatvégrehajtás során a speciális közlekedésjogi, forgalomellenőrzési, -irányítási és -szervezési ismereteket alkalmazni.
- Képes a közlekedési balesetek helyszíni szemléjének és vizsgálatának lefolytatására és e tevékenységek irányítására. A rendszeresített technikai eszközök használatára.
- Képes a közlekedésrendészeti ellenőrzés megtervezésére, megszervezésére, végrehajtására, a rendszeresített technikai eszközök használatára.
- Képes az ideiglenesen létrehozott közlekedésrendészeti szervezetek és akciók vezetésére.
- Képes a rendőrség helyi szervezeteinél a közlekedés rendjével összefüggő elemző-értékelő munka végzésére, ezzel kapcsolatos elemzések, tanulmányok, beszámolók, jelentések elkészítésére.
7.3.4.3. Attitűd: -
7.3.4.4. Autonómia és felelősség: -
7.3.5. közrendvédelmi szakirányon
7.3.5.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a beosztott állomány munkájának tervezéséhez, szervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges ismeretanyagot.
- Mélyrehatóan rendelkezik szolgálat tervezésére, szervezésére és ennek nyilvántartására vonatkozó ismeretekkel, ismeri az ehhez szükséges informatikai alkalmazásokat.
- Rendelkezik különleges helyzetek kezelésére vonatkozó ismeretekkel.
- Behatóan ismeri a csapatszolgálathoz kapcsolódó informatikai rendszereket.
- Tisztában van a rendőrség feladatrendszerével, a rendőri erők és eszközök alkalmazására vonatkozó normákkal és elvekkel különleges jogrend kihirdetése, valamint az arra való felkészülés időszakában.
- Mélyrehatóan ismeri a rendőrséggel együttműködő civil szervezetek közbiztonsági feladatrendszerét.
- Behatóan ismeri a rendkívüli események kezelésére, kivizsgálására vonatkozó szabályokat.
- Ismeri a rendőri intézkedésekkel szembeni panaszok, állampolgári panaszok, közérdekű bejelentések kivizsgálásának rendjét.
- Ismeri a csapatszolgálati taktikai eljárásokat.
- Ismeri a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítási feladatainak ellátására vonatkozó normákat és elveket, a vonatkozó bírói gyakorlatot.
- Ismeri a sportrendészeti feladatok normatív környezetét és gyakorlatát.
7.3.5.2. Képesség:
- Készség szinten képes a közrendvédelem általános elveinek, valamint a szakterület erőinek és eszközeinek alkalmazására.
- Képes beosztott parancsnokként a rendőri csapaterő tevékenységének szervezésére és vezetésére.
- Képes a szabálysértésekkel kapcsolatos közrendvédelmi feladatok végzésére.
- Képes rendkívüli események kezelésére és kivizsgálására.
- Képes az ideiglenesen létrehozott kötelékek, akciók vezetésére.
7.3.5.3. Attitűd: -
7.3.5.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. Az alapképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A kötelező szakmai gyakorlat 10 hét (400 óra). Az első 4 hét (160 óra) általános rendészeti gyakorlat, a továbbiak a szakirányhoz igazodó rendvédelmi szervnél valósulnak meg. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.4. Egyéb: -

2. melléklet az 534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelethez

I. A MESTERKÉPZÉSI SZAKOK KÉPZÉSI JEGYZÉKE

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Képzési terület magyar nyelvű megnevezése

Képzési terület angol nyelvű megnevezése

Felsőoktatási terület magyar nyelvű megnevezése

Felsőoktatási terület
angol nyelvű megnevezése

Mesterképzési szak magyar nyelvű megnevezése

Osztatlan szak magyar nyelvű megnevezése

Mesterképzési szak angol nyelvű megnevezése

Mesterképzésben és osztatlan képzésben szerezhető szakképzettség magyar nyelvű megnevezése

Mesterképzésben szerezhető szakképzettség angol nyelvű megnevezése

EKKR és MKKR szint

2.

államtudományi

Political Science and Public Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public Governance and Public Administration

államtudományi

Science in Public Governance

okleveles államtudományi mester

Master in Public Governance

7

3.

államtudományi

Political Science and Public Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public Governance and Public Administration

fejlesztéspolitikai programmenedzsment

Development Policy and Programme Management

okleveles fejlesztéspolitikai programmenedzsment szakértő

Development Policy and Programme Management Expert

7

4.

államtudományi

Political Science and Public Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public Governance and Public Administration

kiberbiztonsági

Cyber Security

okleveles kiberbiztonsági szakértő

Cyber Security Expert

7

5.

államtudományi

Political Science and Public Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public Governance and Public Administration

kormányzás és vezetés

Government and Leadership

okleveles kormányzás- és vezetés-tudományok mestere

Master of Studies in Government and Leadership

7

6.

államtudományi

Political Science and Public Governance

államtudományi és közigazgatási

Science of Public Governance and Public Administration

közigazgatási

Public Administration

okleveles közigazgatási szakértő

Expert of Public Administ-ration

7

7.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai műveleti logisztika

Logistics of Military Operations

okleveles össz-haderőnemi logisztikai vezető

Joint Logistics Leader

7

8.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai üzemeltetés

Military Maintenance

okleveles katonai üzemeltető

Military Maintenance (Technical) Manager

7

9.

államtudományi

Political Science and Public Governance

katonai

Military

katonai vezetői

Military Leadership

okleveles katonai vezető

Military Leader

7

10.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetbiztonsági

National Security

katonai nemzetbiztonsági

Military National Security Studies

okleveles nemzetbiztonsági szakértő

National Security Expert

7

11.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetbiztonsági

National Security

polgári nemzetbiztonsági

Civilian National Security Studies

a) okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, humán felderítő szakirányon
b) okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, technikai felderítő szakirányon
c) okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, terrorelhárítási szakirányon

a) Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Human Intelligence
b) Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Technical Intelligence
c) Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Counter-Terrorism

7

12.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

európai és nemzetközi igazgatás

European and International Administration

okleveles európai és nemzetközi igazgatásszervező

European and International Administration Expert

7

13.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

-

International Public Service Relations

-

Expert in International Public Service

7

14.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi biztonság- és védelempolitikai

International Security and Defence Policy

okleveles nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértő

Expert in International Security and Defence Policy

7

15.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi kiberbiztonsági tanulmányok

International Cybersecurity Studies

okleveles nemzetközi kiberbiztonsági szakértő

International Cybersecurity Expert

7

16.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi közszolgálati kapcsolatok

International Public Service Studies

a) okleveles nemzetközi közszolgálati szakértő, nemzetközi közigazgatási tanulmányok szakirányon
b) okleveles nemzetközi közszolgálati szakértő, biztonsági tanulmányok szakirányon
c) okleveles nemzetközi közszolgálati szakértő, rendészeti tanulmányok szakirányon
d) okleveles nemzetközi közszolgálati szakértő, Európa-tanulmányok szakirányon

a) Expert in International Public Service Studies, Specialized in International Public Administration Studies
b) Expert in International Public Service Studies, Specialized in Security Studies
c) Expert in
International Public Service Studies, Specialized in Law Enforcement Studies
d) Expert in International Public Service Studies, Specialized in European Studies

7

17.

államtudományi

Political Science and Public Governance

nemzetközi és európai közszolgálati

International and European Public Service

nemzetközi vízpolitika és víz-diplomácia

International Water Governance and Diplomacy

okleveles nemzetközi vízpolitikai menedzser

International Water Governance Manager

7

18.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

biztonsági szervező

Security Management

okleveles biztonsági szervező

Security Manager

7

19.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

katasztrófavédelem

Disaster Management

okleveles katasztrófadelmi vezető

Certified Disaster Manager

7

20.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

kriminalisztika

Criminalistics

a) okleveles kriminalista, rendészeti szakirányon
b) okleveles kriminalista, polgári szakirányon

a) Certified Criminalist in Law Enforcement Specialization
b) Certified Criminalist in Civilian Specialization

7

21.

államtudományi

Political Science and Public Governance

rendészeti

Law Enforcement

rendészeti vezető

Law Enforcement Management

okleveles rendészeti vezető

Law Enforcement Manager

7

II. AZ ÁLLAMTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI MESTERKÉPZÉSBEN
Tudás:
- Ismeri szakterülete átfogó tárgykörének általános és specifikus jellemzőit, legfontosabb irányait és pontosan kidolgozott határait, a terület legfontosabb összefüggéseit, elméleteit és az ezeket felépítő terminológiát, a szakterületnek a rokon szakterületekhez való kapcsolódását.
- Ismeri szakterületének sajátos ismeretszerzési és probléma-megoldási módszereit, absztrakciós technikáit, az elvi kérdések gyakorlati vonatkozásainak kidolgozási módjait.
- Szakterületéhez kapcsolódóan ismeri az alapvető környezeti erőforrások használata és a társadalmi-gazdasági folyamatok közötti összefüggéseket.
- Ismeri a közszolgálatban a saját szakterületén rendszeresített digitális technológiákat és a velük történő kommunikáció módját, továbbá ismeri az adott környezethez megfelelő digitális kommunikációs eszközöket.
- Rendelkezik a szakterületére jellemző szaknyelvi ismeretekkel legalább egy idegen nyelven.
Képesség:
- Képes arra, hogy a kellő szakmai elhivatottság birtokában és a közszolgálati életpályán elvárt szakmai és emberi standardok szerint szolgálja a közjót és a köz érdekét.
- Átfogó megközelítéssel, komplex problémakezelési képességekkel rendelkezik, képes a nagyfokú információfeldolgozásra.
- Képesség az újszerű problémamegoldásokat támogató rendszergondolkodásra, a változásra és annak tervezésére.
- Megfelelően alkalmazza a közszolgálatban a saját szakterületén rendszeresített digitális technológiákat. Képes az IKT-rendszerek használata során a megfelelő biztonsági előírások és szabályok alkalmazására, betartására.
- Legalább egy idegen nyelvet képes megfelelően alkalmazni szakterületén.
Attitűd:
- Elkötelezett a közszolgálat iránt, felismeri a közszolgálati hivatásrenddel járó felelősséget, és hitelesen képviseli annak szellemiségét.
- Elkötelezett a demokratikus értékek és a jogállamiság, a fenntarthatóság, a társadalmi szolidaritás és az esélyegyenlőség mellett.
- Fejlett szakmai identitással, hivatástudattal rendelkezik, amelyet a szakmai és szélesebb társadalmi közösség felé is vállal.
- Szakmai álláspontjának képviseletével bátran és felelősségteljesen vesz részt munkaszervezetének működtetésében, a szakmai koncepciók kidolgozásában, megvitatásában és megvalósításában.
- Felelősségteljesen építi fel szakmai karrierjét, és támogatja az általa irányított munkatársak szakmai életpályájának kibontakoztatását.
- Szakmai érdeklődése elmélyül, megszilárdul, önképzése folyamatos, szemléletmódja révén nyitott az újdonságokra és azok elemző módon történő befogadására, valamint naprakészen követi és munkája során alkalmazza a jogszabályi változásokat. Elkötelezett a szakterület módszertanának fejlesztéséhez szükséges elméleti, tudományos kutatási és gyakorlati információk beszerzése, értékelése és hasznosítása iránt.
- Munkavégzése során a szakmai normákban meghatározottak szerint jár el, továbbá elkötelezett a hatályos jogszabályok és erkölcsi normák teljeskörű figyelembevételével történő döntéshozatal iránt.
- Rendelkezik azokkal a személyiségjegyekkel − önálló gondolkodás, problémafelismerés, felelősségtudat, mérlegelési és döntési képesség −, amelyek alkalmassá teszik a vezetői feladatok ellátására.
- A munkakörével kapcsolatos problémák megoldása során törekszik a kezdeményezésre, személyes felelősségvállalásra és helyes döntés meghozatalára. Szakmai hivatástudatából adódóan elkötelezett a minőségi munkavégzés iránt.
- Munkavégzése során önmagával szemben is kritikus és nyitott a megalapozott kritikai észrevételekre, amely szakmai értékrendjét tovább fejleszti.
- A közös munkában eredményre és közösségi konszenzusra törekszik.
Autonómia és felelősség:
- Felelősséget vállal a munkájával és a magatartásával kapcsolatos szakmai, jogi és etikai normák és szabályok betartása terén.
- Hatáskörén belül önállóan képes a beosztásából és munkaköréből fakadó javaslatok megtételére, a feladatok kijelölésére és végrehajtásuk előkészítésére és irányítására.
- Jelentős mértékű önállósággal rendelkezik átfogó és speciális szakmai kérdések kidolgozásában, szakmai nézetek képviseletében, indoklásában.
- Önálló kezdeményező döntéshozatali képességgel, illetve személyes felelősségvállalással rendelkezik a döntések környezeti és társadalmi hatásaiért a szakmai feladatok teljesítésének megtervezése és végrehajtása során.
- Felelős a szervezetében a feladatok megosztásáért, a szervezeti működésért, eredményességért, a vezetői utasítások kiadásáért, az önálló vezető-irányító munka végzéséért és a hatékony munkavégzésért egyéni és szervezeti szinten.
- Felelősséget vállal a szakterületéhez tartozó szakmai együttműködés eredményességéért, elfogadja annak kereteit, valamint a rá háruló szerepeket, funkciókat és a kooperációból származó felelősséget.
III. AZ ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI MESTERKÉPZÉSBEN, VALAMINT A MESTERKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. Az államtudományi és közigazgatási felsőoktatás közös szakmai kompetenciái mesterképzésben
Tudás:
- Részleteiben ismeri a közigazgatás területén alkalmazott jogszabályok megalkotásával kapcsolatos eljárásokat, azok folyamatait, továbbá ismeri a szakterületén alkalmazott jogszabályok összefüggéseit.
Képesség:
- Változatos munkakörnyezetben képes önállóan vagy csapatban átfogó és komplex feladatokat elvégezni.
- Képes kiemelkedő szervezői, koordinációs feladatok végrehajtására, konfliktuselemzésre és konfliktuskezelésre.
- Információs rendszereket integrált és biztonságos módon alkalmaz.
Attitűd:
– Közigazgatási munkavégzés esetén elkötelezett az adott szervezet céljai és érdekei mellett.
Autonómia és felelősség:
– Közhatalmi tevékenysége során mások munkáját értékeli, javaslatokat tesz, és önellenőrzésre képes.
B. Az államtudományi és közigazgatási felsőoktatás mesterképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
1. ÁLLAMTUDOMÁNYI OSZTATLAN SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: államtudományi osztatlan szak
b) angol nyelven: Science of Public Governance master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles államtudományi mester
b) angol nyelven: Master in Public Governance
Az oklevél doktori cím (dr. rer. pol.) használatára jogosít.
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 766
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 10 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 300 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 20 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja az állam feladatával, szervezetével és működésével kapcsolatos tudást komplexen, az állami humántőkét rendszerszemlélettel kezelni tudó, magas szintű tervezési, stratégiai, elemzési és vezetői feladatot ellátni képes, a közpolitikai stratégiai tervezést és hatáselemzést átfogó ágazati, szakpolitikai költségvetési-gazdasági szemlélettel kezelő, a kormányzati modelleket, technikákat, az alapvető közjogi, magánjogi és közigazgatási jogi kereteket ismerő, az államszervezet, az államigazgatás hatékony változásmenedzsmentjére képes, az állami tevékenységet összehasonlító módszerrel és nemzetközi modellek szerint is szervezni tudó, az állami működést meghatározó és befolyásoló társadalmi és politikai, gazdasági, technológiai és emberi tényezők átfogó ismeretének és megismerésének képességével rendelkező szakemberek felkészítése a közszolgálati életpályára.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Behatóan ismeri a magyar állam szervezetrendszerét, működését, a magyar állam történeti alakulását, a magyar és egyetemes állam-, jog- és közigazgatás-történet meghatározó korszakait, valamint jelenkori működését és főbb tendenciáit, az állammal kapcsolatban az évezredek folyamán kialakított átfogó elméleteket, a magyar állam működésére ható regionális és globális hatásokat.
- Behatóan ismeri a magyar állam szervezetét, közigazgatási rendszerét és magánjogi vonatkozásait, érti annak működését, szervezési elveit.
- Ismeri a magyar állam működési mechanizmusait, arról megfelelő áttekintéssel rendelkezik. Érti annak működését, szervezési elveit.
- Elmélyült ismeretekkel rendelkezik az állam gazdasági, politikai és társadalmi összefüggéseit, nemzetközi és regionális mozgásterét illetően.
- Átlátja az állam központi és helyi szervezetrendszerét és azok egymáshoz fűződő viszonyát.
- Tájékozott az államban érvényesülő vertikális és horizontális mechanizmusokban.
- Tisztában van az államot érő behatásokkal és az állam hatékony működésével szemben támasztott követelményekkel.
- Ismeri a hazai közszolgálati életpályák jellemzőit, a közszolgálatra vonatkozó jogszabályokat és a nemzetközi szervezetekben való alkalmazás feltételeit, valamint a közszolgálati humánerőforrás gazdálkodás összefüggéseit.
- Birtokában van az állam magas szintű feladatait ellátni képes tervezési, stratégiai, elemzési és vezetői ismereteknek.
- El tudja helyezni az ismereteket a hatalmi ágak rendszerében.
- Összefüggéseiben is képes értelmezni az államra ható folyamatokat.
7.2.2. Képesség:
- Szakmai felkészültsége alapján rendszerszinten képes tervezési, stratégiai, elemzési és vezetési feladatokat ellátni.
- Képes a kormányzati modellek és technikák szakszerű és komplex megközelítésére.
- A közpolitikai stratégiai tervezést és hatáselemzést szakszerűen és rutinszerű módon képes segíteni.
- Képes vezetői feladatokkal összefüggő folyamatokban és döntésekben részt venni.
- Képes a különböző problémák interdiszciplináris kezelésére és az államtudományi felfogást jellemző szintézis megteremtésére.
7.2.3. Attitűd:
- Átfogó társadalomtudományi, jogtudományi, gazdaságtudományi és politikatudományi gondolkodás- és szemléletmódot képvisel.
- Nyitott, fogékony és érdeklődő a XXI. század államára ható komplex globális és regionális hatások társadalmi, politikai és gazdasági szempontú elemzése és kezelése iránt.
- Törekszik a megszerzett államtudományi ismertek gyakorlati alkalmazására.
- Rendszerszinten szemléli az aktuális hazai és nemzetközi közpolitikai folyamatokat, nemzetközi eseményeket.
- Hitelesen képviseli az állam működtetéséhez szükséges és az egész államrezonra ható, valamint a közérdeket kifejező szemléletmódot.
- Elhivatott a közszolgálat mellett, amely kiváló teljesítmény nyújtására sarkallja.
- Hatékonyan képviseli az európai demokratikus jogállamisággal konform nemzeti értékeket.
- Támogatja a hatékony közpolitikai stratégiai tervezést.
- Együttműködik másokkal a közjó és a közérdek védelme érdekében.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Felelősséget vállal az általa végzett közhatalmi tevékenység következményeiért.
- Felügyeli a mindennapi, illetve eseti gyors reagálást igénylő folyamatokat, melyek felett megfelelő kontrollt gyakorol.
- Jelentős mértékű önállósággal végzi az átfogó és speciális közigazgatási kérdések, feladatok végig gondolását és a megfelelő források alapján történő kidolgozását.
- Kialakított szakmai véleményét, álláspontját előre ismert döntési helyzetekben önállóan képviseli.
- Önállóan tervezi meg és végzi a közigazgatási ügykörben felmerülő specifikus tevékenységeket.
- Új, komplex ismereteket igénylő helyzetekben is felelősséget vállal a döntések környezeti, társadalmi és államigazgatási hatásaiért.
- Bekapcsolódik az állammal, illetve a közigazgatással kapcsolatos kutatási és fejlesztési projektekbe, a projektcsoportokban a cél elérése érdekében autonóm módon, a csoport többi tagjával együttműködve mozgósítja az állammal és a közigazgatással, valamint a szakspecifikus ágazati igazgatási területekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudását, képességeit.
- Különböző bonyolultságú és különböző mértékben kiszámítható kontextusokban az államtudományi módszerek és technikák széles körét alkalmazza önállóan a gyakorlatban.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A hallgató által teljesítendő közszolgálati szakmai gyakorlat időtartama legalább 160 óra. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
2. FEJLESZTÉSPOLITIKAI PROGRAMMENEDZSMENT MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: fejlesztéspolitikai programmenedzsment mesterképzési szak
b) angol nyelven: Development Policy and Programme Management master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles fejlesztéspolitikai programmenedzsment szakértő
b) angol nyelven: Development Policy and Programme Management Expert
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/ Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 2 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 5 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja az Európai Unió közvetlen és közvetett forrásainak felhasználásához és nemzetközi projektek sikeres lebonyolításához szükséges emelt szintű – közvetlenül kapcsolódó szakpolitikai és program menedzsment – tudás átadása a fejlesztési programok, operatív programok és a konkrét beavatkozások – konstrukciók, fejlesztési projektek – előkészítését és lebonyolítását végző szakértői kör számára.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a nemzetközi, különösen a közvetlen európai uniós források felhasználásával kapcsolatos szabályokat.
- Ismeri a strukturális alapok és beruházási alapok felhasználásával megvalósuló programok és projektek lebonyolítását.
- Ismeri a fejlesztési programok és konkrét beavatkozások – konstrukció, projekt – előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat, az Európai Unió éves költségvetés készítésének menetét.
- Ismeri a projektmenedzsment, a programvégrehajtás és projektfinanszírozás alapjait.
- Ismeri a többéves költségvetési keret, a Multiannual Financial Framework (MFF) szerkezetét.
7.2.2. Képesség:
- Ismeri a fejlesztéspolitikához kapcsolódó nemzetközi marketing és kommunikáció vonatkozásait.
- Ismeri a közbeszerzési feladatokat és szabályokat a fejlesztési projektekben.
- Ismeri a magyar nemzetstratégiai érdekek és az európai regionális stratégiák és politikák kapcsolódási pontjait.
- Ismeri a fejlesztési projektek finanszírozási kérdéseit.
- Ismeri a fejlesztési projektek szakmai felügyeleti lépéseit és szabályait.
- Ismeri a komplex gazdasági és pénzügyi elemzés alapjait.
- Ismeri a fejlesztési projektekben alkalmazott kockázatértékelés és kockázatmenedzsment alapjait.
- Képes a közvetlen európai uniós források által elérendő célok és a hazai fejlesztési prioritások felismerésére.
- Képes a strukturális alapok és beruházási alapok felhasználásával megvalósuló programok és projektek lebonyolítására.
- Képes a fejlesztési projektek közvetlen és kapcsolódó szabályozásának, kiemelten kötelező normáinak és összefüggéseinek értelmezésére.
- Képes a fejlesztési programok és konkrét beavatkozások – konstrukció, projekt – előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatok tervezésére és lebonyolítására.
7.2.3. Attitűd:
- Képes a pénzeszközök használatával kapcsolatos stratégiai illetve operatív szintű döntések meghozatalának előkészítésére.
- Képes a programok elindításához és működtetéséhez szükséges feltételek meghatározására.
- Képes a programok és projektek előre haladásának monitoringozására.
- Képes tanácsot adni, állásfoglalást kidolgozni a források tervezésével kapcsolatban.
- Képes a fejlesztési projektekhez kapcsolódó intézkedések megvalósítására, finanszírozásával kapcsolatos feladatok ellátására.
- Képes a fejlesztési projektek szakmai felügyeletére, értékelésére és ellenőrzésére.
- Képes program és projekt ellenőrzésre.
- Munkája során a közvetlen európai uniós források célrendszerét figyelve alakítja a részvételével megvalósításra kerülő projektet.
- Megérti és elfogadja a közvetlen és kapcsolódó szabályozásának alkalmazását a projektek megvalósítása során.
- Hatékony lépéseket tesz a strukturális alapok felhasználásával megvalósuló programok és projektek lebonyolítására.
- Hatékony lépéseket tesz a beruházási alapok felhasználásával megvalósuló programok és projektek lebonyolítására.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Megérti és elfogadja a közvetlen és kapcsolódó szabályozásának alkalmazását a projektek megvalósítása során.
- Vállalja az általa ellátott fejlesztési projektek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokért a felelősséget.
- Értékkötelezett módon vesz részt a pénzeszközök használatával kapcsolatos stratégiai, illetve operatív szintű döntések meghozatalának előkészítésében és a programok megvalósításában.
- Önállóan és pontosan vesz részt a fejlesztési projektek kidolgozásában és a kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátásában.
- Gyakorlatába beépíti a nemzetközi szabályozás és a hazai szabályozás által előírt kontrollrendszer elemeit.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
3. KIBERBIZTONSÁGI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: kiberbiztonsági mesterképzési szak
b) angol nyelven: Cyber Security master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles kiberbiztonsági szakértő
b) angol nyelven: Cyber Security Expert
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 20 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek felkészítése, akik a közigazgatás, a védelmi igazgatás, a külügyi igazgatás területeihez tartozó szervezeteknél vezetői és szakértői munkakörökben képesek a kiberbiztonsági feladatok tervezését, szervezését és irányítását eredményesen végrehajtani. A mesterképzés azokra a kiberbiztonsági kérdésekre, aktuális és jövőbeli kihívásokra fókuszál, amelyekkel az állami és a magánszférának, illetve a társadalomnak egyaránt szembe kell néznie. A hallgatók széles körű ismereteket szereznek a kiberbiztonság elméleti és gyakorlati oldaláról, biztonsági, környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusairól. A differenciált szakmai tananyag elsajátítása során (nemzetközi kapcsolatok a kiberbiztonságban, közszolgálati kiberbiztonság-menedzsment, létfontosságú elektronikus információs rendszerek védelme) alkalmassá válnak szakterületüknek megfelelően kutatási, fejlesztési és tervezési feladatok ellátására, védelmi problémakörök tudományos igényű elemzésére és következtetések kialakítására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri azokat a fontosabb előírásokat a kiberbiztonsággal kapcsolatos hazai és nemzetközi szabályozásokból, amelyek a mindennapi munkáját befolyásolják.
- Ismeri a nemzetközi jog alkalmazhatóságát a kibertérben.
- Átlátja, hogy milyen védelmi megoldások vannak a kibertámadás ellen.
- Ismeri a kibertámadás esetén alkalmazandó eljárásokat.
- Ismeri a létfontosságú rendszerelemek fogalmát.
- Átlátja a munkáltatók által meghatározott belső szabályzatok megalkotásának szükségességét az információs rendszerekben tárolt adatok sértetlensége és a rendelkezésre állás tekintetében.
- Tisztában van a nyomozóhatóság feladataival az egyes állami szervezetek, vállalatok és intézményeket érő támadások esetén.
- Átlátja a kibertérrel kapcsolatos diplomáciai, illetve politikai információmegosztás folyamatát, valamint az esetleges válaszlépéseket.
- Tisztában van az információmegosztás folyamatával bűncselekmény felmerülése esetén.
Ismeri a fedett környezetből történő információgyűjtés eljárásait.
- Tisztában van az emberi tényező szerepével a kibertámadások kivitelezése során.
- Ismeri a kártékony kódok fogalmát és hatásmechanizmusát.
- Tisztában van az állami kibervédelmi rendszerrel.
- Megérti a szervezeti feladatokat a kibervédelemben.
7.2.2. Képesség:
- Képes értelmezni a jogszabályokból eredő követelményeket.
- Képes megszerezni a szervezet vezetőinek támogatását a jogszabályi megfelelőség kiépítéséhez.
- Képes átlátni a kibertér speciális jogállását.
- Képes a szükséges mértékben alkalmazni a kibertérre vonatkozó nemzetközi jogot kibertámadások esetén.
- Képes olyan védelmi intézkedések meghozatalára, amelyek segítik a humán fenyegetettségből eredő kockázatok csökkentését.
- Képes olyan technológiai védelmi intézkedések meghozatalára, amelyek a cyber kill chain egyes elemeihez kapcsolódnak.
- Képes felmérni a belső munkavállalók jelentette kiberbiztonsági kockázatokat.
- Képes olyan szabályzatok alkotására, amelyek a belső munkavállalók jelentette fenyegetések kezelésére vonatkoznak.
- Képes együttműködni a nyomozóhatósággal a kiberbiztonsági eseményeket érintő nyomozások során.
- Képes a szervezeténél keletkezett információkat oly módon megosztani külső szereplővel, hogy az ne sértse saját szervezetének érdekét, de hatékonyan tudja támogatni a külső felet.
- Képes a keletkezett információk megosztásának szükségességével kapcsolatban komplex következtetések levonására.
- Képes átlátni a kibertér aktuális fenyegetéseit.
- Képes támogatni szervezetét a kibervédelmi képességek kialakításában.
- Képes megfelelően támogatni szervezetét és a külső feleket egy kibertámadás kezelésében.
7.2.3. Attitűd:
- Megérti és elfogadja a nemzetközi kiberjog komplexitását, ennek köszönhetően a munkája során törekszik ennek a komplexitásnak a kezelésére.
- A maga komplexitásában tervezi meg az információbiztonsági irányítási rendszert.
- Hatékony lépéseket tesz a kibertámadások megelőzése érdekében, így csökkentve a szervezete kitettségét.
- Kiemelt kockázatként kezeli a belső munkavállalókat, és ennek megfelelően tervezi meg az információbiztonsági folyamatokat.
- Szükség esetén támogatja a külső feleket a szervezeténél keletkezett információk megosztásával.
- Partner abban, hogy se a szervezete, se ő maga ne váljon kibertámadás áldozatává.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Tudatosan törekszik a kiberbiztonság sajátosságainak megfelelő, korszerű ismeretek hazai és nemzetközi szinten történő gyakorlati alkalmazására.
- Kezdeményező módon lép fel az alternatív, eredeti megoldások kidolgozásában, bemutatásában és a bonyolult, nem tipikus helyzetekben történő adekvát döntések meghozatalában.
- Vállalja a szakterület, a szakmai praxis módszertanának fejlesztéséhez szükséges elméleti, tudományos kutatási és gyakorlati információk beszerzésének, értékelésének és hasznosításának végrehajtását.
- Felelősséget vállal a kiberbiztonság összefüggő ismeretének és a meghatározó jogi, szabályozási és gazdasági összefüggések ismeretének alapján a szakmai javaslatok kidolgozásában.
- Értékkötelezett módon vesz részt a kibertér komplexitásának és kölcsönhatásainak ismerete által a különböző hivatásrendek feladatainak szervezésében.
- Önállóan és pontosan vesz részt a kiberbiztonsági fenyegetések technológiai, politikai és adminisztratív megoldásában.
- Vállalja a kiberbiztonsági fenyegetések kezelésének felelősségét.
- Kezdeményezőként dolgozik a technikai és operatív teendők stratégiai célokká való konvertálásában.
- Gyakorlatába beépíti és alkalmazza a kiberbiztonsági szakterületen folyó kutatások eredményeit.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
4. KORMÁNYZÁS ÉS VEZETÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: kormányzás és vezetés mesterképzési szak
b) angol nyelven: Government and Leadership master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles kormányzás- és vezetéstudományok mestere
b) angol nyelven: Master of Studies in Government and Leadership
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja
- az államkormányzással kapcsolatos tudást komplexen, az állami erőforrásokat rendszerszemlélettel kezelni tudó, magas szintű tervezési, stratégiai, elemzési és vezetői feladatot ellátni képes,
- az állami feladatokat nemzetközi és regionális összefüggésekben is értelmezni tudó,
- a közpolitikai stratégiai tervezést és hatáselemzést átfogó ágazati, szakpolitikai költségvetési-gazdasági szemlélettel kezelő,
- a kormányzati modelleket, technikákat, az alapvető közjogi és közigazgatási jogi kereteket ismerő,
- az államszervezet, az államigazgatás hatékony változásmenedzsmentjére képes,
- az állami tevékenységet összehasonlító módszerrel és nemzetközi modellek szerint is szervezni tudó,
- az állami működést meghatározó és befolyásoló társadalmi és politikai, gazdasági és emberi tényezők átfogó ismeretének és megismerésének képességével rendelkező szakemberek felkészítése kormányzati és a közszférában ellátandó vezetői szakfeladatokra.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a magyar nemzetstratégia alapkérdéseit.
- Ismeri Európa, az európai régiók és a nemzetközi politika stratégiai kérdéseit.
- Átlátja a nemzetközi gazdasági és külgazdasági kapcsolatok alapvető folyamatait.
- Átlátja az állam intézményrendszerét, alkotmányjogi, közjogi kereteit, az Alaptörvény értékrendszerét.
- Ismeri a kormányzás hatékonyságának feltételeit, modelljeit, gyakorlati kérdéseit.
- Ismeri a kormányzati stratégiai tervezés és a fejlesztéspolitikák tapasztalatait.
- Ismeri az állami versenyképesség jó gyakorlatait.
- Ismeri a kormányzati, gazdaságpolitikai és innovációs folyamatok nemzetközi tapasztalatait.
- Ismeri a kormányzás hatékonyságának feltételeit, modelljeit, gyakorlati kérdéseit.
- Átlátja az ágazati szakpolitikák tervezésének és érvényesítésének komplexitását.
- Rendelkezik a kormányzati és közigazgatási feladatok közgazdasági és közpénzügyi megalapozásához szükséges tudással.
- Ismeri a szervezeti hatékonyság és teljesítmény fejlesztésének és mérésének hazai és nemzetközi tapasztalatait.
- Ismeri a közszolgáltatás-szervezés, a közfeladat-ellátás stratégiai-szervezési kérdéseit.
- Ismeri a hazai közszolgálati életpályák jellemzőit, a közszolgálatra vonatkozó jogszabályokat és a nemzetközi szervezetekben való alkalmazás feltételeit, valamint a közszolgálati humánerőforrás gazdálkodás összefüggéseit.
- Rendelkezik a vezetői személyiségfejlesztéshez, az etikus és hatékony vezetéshez szükséges tudással.
- Ismeri a releváns hazai és nemzetközi szakirodalmat, tudományos kutatómunkához szükséges módszertani ismeretekkel rendelkezik.
7.2.2. Képesség:
- Szakmai és pénzügyi tervezési dokumentumokat készít komplex szakpolitikai témákban.
- Elkészíti szakpolitikai intézkedések és jogszabályok előzetes és utólagos hatáselemzését
- Konvergens érvelési, egyeztetési és kollektív döntés-előkészítési gyakorlatokat végez komplex szakpolitikai témákban
- Vezetői döntéshez szükséges szemléletet és gondolkodásmódot alkalmaz, vezetői döntéseket hoz.
- Közszolgálati szervezetek és kormányzati szintű fórumok összetett működési és döntési problémáit és dilemmáit értelmezni tudja, képes azok megoldási alternatíváit kidolgozni.
- Képes meggyőzőképességét, hatékony kommunikációs és íráskészségét alkalmazni a rá bízott feladat elvégzése során.
- Képes az Európai Unió valamely hivatalos idegen nyelvén szakmai tárgyalásokat lefolytatni.
- Munkabírás, monotóniatűrés jellemzi.
7.2.3. Attitűd:
- Magára és másokra nézve is érvényesíti a közszolgálati hivatásetika elveit és szabályait.
- Nyitottan, kritikusan és tárgyszerűen értékeli környezetét és mások megnyilvánulásait.
- A köz szolgálatát erkölcsi kötelességnek tekinti, elkötelezettséggel és önzetlenül viszonyul a közügyekhez
- Megnyilvánulásaiban a tisztesség, a másokkal szembeni tisztelet, a belső integritás jelenik meg
- Intuíció és módszeresség jellemzi.
- Empátia, érzékenység jellemzi a társadalmi problémákkal szemben.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Munkáját szolgálatnak tekinti, alázattal, az emberek iránti tisztelettel, őket szolgálva cselekszik.
- Maga mellé tudja állítani munkatársait, őket új célokra inspirálni, értük és velük dolgozni vezetőként is.
- A feladatokat delegálni tudja, a felelősséget el tudja osztani, képes bizalmat adni és mások bizalmát elnyerni.
- A vezetői munkát folyamatos tanulásnak tekinti, saját hibáiból tanul, képes tanácsot kérni és másokat meghallgatni.
- Törekszik a példamutatásra.
7.3. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
5. KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: közigazgatási mesterképzési szak
b) angol nyelven: Public Administration master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles közigazgatási szakértő
b) angol nyelven: Expert of Public Administration
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, államtudományi és közigazgatási felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 10 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan, a közszolgálat iránt elkötelezett közigazgatási szakemberek képzése, akik elmélyült közigazgatás-tudományi ismeretek birtokában, alapos közjogi tudással és speciális magánjogi ismeretekkel felvértezve, az állam, a gazdaság és a társadalom működésének megértése mellett, a közmenedzsment különböző területein jártasságot szerezve, a közigazgatási kommunikáció szervezésének, valamint a közigazgatás nemzetközi dimenziói elméletének, változásainak és működési gyakorlatának ismeretében képesek komplex közigazgatási feladatok ellátására, szervezeti és működési problémák felismerésére és hatékony kezelésére, szakirányú területeken speciális feladatellátására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a hazai és a külföldi országok közigazgatását, aktuális közpolitikai kérdéseit.
- Ismeri a közpolitikai döntési folyamatokat, a jogalkotás rendjét, továbbá a nemzetközi jog főbb szabályait, az Európai Unió és a magyar közpolitika és közjog kapcsolatát.
- Ismeri a hazai és az Európai Unió országainak kormányzati rendszereit, annak működését és ezek közigazgatás-fejlesztési programjait, eszköztárát, a közigazgatási bíráskodás modelljeit.
- Ismeri a közszolgálat ágazati rendszereinek működési és szabályozási alapvonásait, a gazdaságirányítás és a közigazgatás kapcsolatrendszerét, illetve a költségvetési jogot és az államháztartás működésének részleteit.
- Tudása kiterjed a közigazgatásban alkalmazott infokommunikációs rendszerek és adatbázisok felépítésének és működésének ismeretére, a közigazgatás feletti kontrollrendszerekre, továbbá részleteiben ismeri a közigazgatási bíráskodás modelljeit és hazai működését.
- Ismeri a hazai közszolgálati életpályák jellemzőit, a közszolgálatra vonatkozó jogszabályokat és a nemzetközi szervezetekben való alkalmazás feltételeit, valamint a közszolgálati humánerőforrás gazdálkodás összefüggéseit.
- Ismeri a közigazgatási szervezetfejlesztés és szervezetirányítás eszközeit, a hatékony információ- és kommunikáció- menedzsmentet, valamint az emberi erőforrás-menedzsment eszközeit.
7.2.2. Képesség:
- Képes a stratégiai gondolkodásra, az állami és közigazgatási működés jelenségeinek elemzésére, a közigazgatási és kormányzati döntés-előkészítő és döntéshozó feladatok ellátására, döntési javaslatok kidolgozásához szükséges problémák felismerésére és azok orvoslására.
- Képes továbbá irányítói, vezetői, humánerőforrás szakértői és egyéb végrehajtói feladatkörök ellátására, modern szervezési és kommunikációs technikák alkalmazására, szervezeti folyamatok és rendszerek tervezésére, illetve konfliktushelyzetek kezelésére, eredményes tárgyalási technikák alkalmazására.
- Képességei kiterjednek az informatikai és elektronikus kommunikációs rendszerek alkalmazására, a közszolgáltató szervezetek működési elveinek és rendszerének áttekintésére, elemzésére, a jogalkotási, jogalkalmazási, valamint igazgatási feladatok ellátására vagy annak megszervezésére, a közszolgálati személyzeti fejlesztési feladatok irányítására és végrehajtására, továbbá a költségvetési szervek gazdálkodási, pénzügyi feladatainak szervezésére és ellenőrzésére.
- Képes nemzetközi vonatkozású ügyek intézésére, az Európai Unió szerveinél igazgatási feladatok ellátására.
7.2.3. Attitűd:
- Vezetői munkájában a társadalmi környezettel és igényekkel szemben érzékeny, attitűdje emberséges és empatikus hozzáállás jellemzi.
- Vezetői képességeinek továbbfejlesztése iránt elkötelezett, igényli a folyamatos szakmai továbbképzéseket.
- Alkalmas az együttműködésre, beosztottjaival megfelelően bánik, csoportmunka iránt elkötelezett és hisz a kiegyensúlyozott munkamegosztásban.
- Elkötelezett az egyenlő bánásmód iránt, empatikus a munkatársaival és az ügyfelekkel, felelősségteljes döntéseket hoz, attitűdje rugalmas és reziliens.
- Segítőkészség jellemzi, és elkötelezett az esélyegyenlőség biztosítása iránt úgy a munkatársai vonatkozásában, mint az állampolgárok jogérvényesítése során.
- Munkája során nyitott gondolkodás, kreativitás, jó logikai készség, valamint jó kommunikációs és együttműködési attitűd, vezetői kommunikációs készség jellemzi.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Felelősséget érez a közhatalmi tevékenységgel járó munka és a beosztottak által végzett feladatok minősége és következményei iránt.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
IV. A KATONAI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI MESTERKÉPZÉSBEN, VALAMINT A MESTERKÉZPÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A katonai felsőoktatás közös szakmai kompetenciái mesterképzésben
Tudás:
- Ismeri a globális társadalmi és gazdasági folyamatokat.
- Jól ismeri a hadelmélet és a katonai műveletek szaknyelvét, az írott és beszélt nyelvi kommunikáció sajátosságait, legfontosabb formáit, módszereit, illetve technikáit magyarul és angol nyelven egyaránt.
- Behatóan ismeri az általános és katonai szakterületen alkalmazható vezetéselméleti elveket és módszereket.
- Ismeri szakterülete társadalomtudományi és hadtudományi elméleti és gyakorlati, általános és specifikus jellemzőit, legfontosabb fejlődési irányait, a hadtudomány interdiszciplináris kapcsolódásait.
- Érti a hadtörténelem, a harc- és hadműveletek törvényszerűségeit, összefüggéseit.
Képesség:
- Képes át- és továbbképzés után a közszolgálati feladatok ellátására.
- Képes a hivatásos tiszt számára előírt fizikai edzettség és állóképesség követelményeit teljesíteni.
- Alkalmas konkrét helyzetben a helyi célok és teendők körültekintő meghatározására, a végrehajtás feltételei biztosításának figyelembevételével.
- Az alárendeltek tevékenységét, feladataikat megalapozottan, előrelátó és a gyakorlatban végrehajtható módon képes meghatározni, a végrehajtás koordinálására, célirányos ellenőrzésére hatékony módszereket alkalmaz.
- Képes a vonatkozó adatok és információk összegyűjtésére, feldolgozására és elemzésére, adatok megfelelő tárolására és frissítésére, valamint számadatok és adatok megjelenítésére táblázatokkal és statisztikai diagramokkal.
- Képes a digitális tartalmak elemzésére, értékelésére, és összehasonlítására, illetve meggyőződni ezek forrásainak hitelességéről és megbízhatóságáról.
- Képes az adott szakterület ismeretrendszerét alkotó elképzelések alapfokú analízisére, az összefüggések szintetikus megfogalmazására és adekvát értékelő tevékenységre.
Attitűd:
- Fontosnak tartja a működési (műveleti) környezet komplex jelenségeinek harcászati-hadműveleti szemléletű megközelítését.
- Elkötelezett abban, hogy döntési helyzetben prioritásokat kövessen, döntéseinek következményeit felelősségteljesen vállalja.
- Munkavégzésére a feladatra koncentrált problémamegoldás, alkalmazkodóképesség, rugalmasság jellemző.
- Ismeri és vállalja azokat az átfogó és speciális viszonyokat, azt a szakmai identitást, amelyek szakterülete sajátos karakterét, személyes és közösségi szerepét alkotják. Ez alapozza meg fejlődő hivatástudatát.
- Elkötelezett az elvek és irányelvek középszintű megfogalmazásában, a harcászati-hadműveleti gondolkodás gyakorlatba ültetésében.
Autonómia és felelősség:
- Munkája magas színvonalú elvégzéséhez kellő hatékonysággal alkalmazza a rendelkezésére álló eszköz- és kapcsolatrendszert.
- Megszerzett ismereteit saját szervezete életének, szervezeti kultúrájának javítása érdekében alkalmazza.
B. A katonai felsőoktatás mesterképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
6. KATONAI MŰVELETI LOGISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai műveleti logisztika mesterképzési szak
b) angol nyelven: Logistics of Military Operations master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles összhaderőnemi logisztikai vezető
b) angol nyelven: Joint Logistics Leader
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of science, rövidítve: MSc)
b) ISCED 2011 szerint: 747
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0413 (345)
4.4. a szak orientációja: elméletorientált (60-70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 2 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 2 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan okleveles összhaderőnemi logisztikai vezetők felkészítése a Magyar Honvédség részére, akik szilárd közszolgálati, hadtörténelmi, harcászati és hadműveleti ismeretek birtokában, a hazai és a nemzetközi katonai logisztikai elmélet és gyakorlat elemzésével, a katonai vezetői ismeretek hadműveleti szintre emelésével képesek szakalegységek és egységek vezetésére, törzskari szervező és döntés előkészítő, valamint vezetői feladatok ellátására nemzeti és többnemzeti csoportosításban egyaránt.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a fegyveres harc megvívásának, valamint a hadműveletek végrehajtásának elméletét, főbb elveit és törvényszerűségeit, továbbá érti azok hadászati és hadtörténelmi összefüggéseit.
- Ismeri a logisztikai támogatási rendszer tartalmát, rendszerének elemeit és azok rendeltetését.
- Ismeri a hazai és külföldi civil és katonai logisztikai rendszerek elemzésének, irányításának, ellenőrzésének és működtetésének módszereit.
- Ismeri a logisztikai folyamatokat támogató NATO által alkalmazott informatikai rendszer elemeit és azok működési sajátosságait.
- Ismeri a katonai döntéshozatali- és tervezési mechanizmus, valamint az ehhez kapcsolódó logisztikai tervezés lépéseit és azok tartalmát.
- Ismeri a hadfelszerelési logisztikát érintő élettartam menedzsment feladatait.
- Ismeri a katonai logisztikai gazdálkodás folyamatát, feladatait.
- Ismeri a katonai logisztika angol katonai szaknyelvi aspektusait, sajátos kifejezéseit és a műveleti logisztika tevékenységeit szabályozó angol katonai szaknyelvi dokumentumokat.
- Ismeri a Magyar Honvédség katonai beszerzését meghatározó alapvető szabályzókat, a működését befolyásoló intézkedéseket.
- Ismeri és érti az intelligens, internetre csatlakoztatott eszközök működésének általános elveit, kategóriáit, követelményeit, korlátait és azok legsérülékenyebb pontjait.
- Ismeri az országhatáron belüli nem háborús katonai, kiemelten a katasztrófavédelmi műveletek logisztikai támogatásának rendjét és elemeit.
- Ismeri az országhatáron kívüli katonai műveletek logisztikai támogatásának rendjét, elemeit és nemzeti sajátosságait.
7.2.2. Képesség:
- Képes harcászati és hadműveleti törzsekben törzskari feladatok ellátására, logisztikai döntések előkészítésére, a szaktisztek munkájának vezetésére, koordinálására.
- Képes a logisztikai támogatás vezetésére, a vezetési dokumentumok, okmányok kidolgozására, a logisztikai támogató szervezetek feladatának meghatározására, irányítására normál időszakban és különleges jogrendi viszonyok között.
- Képes az anyagellátási, fenntartási és közlekedésszervezési feladatok vezetésére normál időszakban és különleges jogrendi viszonyok között honi területen és többnemzeti kötelékekben műveleti területen.
- Képes szövetségi rendszerben a katonai logisztikai középvezetők (törzsek) részére előírt feltételeknek megfelelni, feladataikat e rendszer keretei között ellátni.
- Képes a haderőfejlesztés haderőnemi koncepciói által meghatározott képességkövetelményekhez igazodva a szakirányú technikai és strukturális biztosítási-támogatási rendszer tervezési, szervezési és végrehajtási feladataiban a vonatkozó mértékben és szinteken részt venni.
- Képes az angol katonai szaknyelv magasszintű használatára a dokumentumok feldolgozása és elemzése, valamint a többnemzeti tervező törzsekben való munkavégzés, illetve a külföldi nemzetek katonáival, szervezeteivel való együttműködés során.
- Képes a különböző digitális technológiák használatával történő kommunikációra és az adott környezethez megfelelő digitális kommunikációs eszközök használatára.
- Képes a NATO-ban használatos, a logisztikai támogatás szakfeladatait segítő informatikai programok használatára.
- Képes beszerzési eljárások előkészítésének és lefolytatásának önálló végrehajtására
- Képes országhatáron belüli nem háborús katonai, kiemelten a katasztrófavédelmi műveletek logisztikai támogatásában középvezetői feladatok végrehajtására, logisztikai beosztások ellátására.
- Képes országhatáron kívüli katonai műveletek logisztikai támogatásában nemzeti középvezetői feladatok végrehajtására, illetve NATO, EU katonai törzsek logisztikai beosztott feladatainak hatékony ellátására.
- Képes a logisztikai szakterületen objektíven és hatékonyan alkalmazható összetett döntéselméleti módszerek alkalmazására.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett abban, hogy felkészülten, ismereteit folyamatosan fejlesztve átültesse a gyakorlatba az országvédelem stratégiai céljait, és a szövetségi rendszer érdekeinek megfelelően alakítsa a saját kompetenciájába tartozó folyamatokat.
- Releváns ismeretei birtokában pozitív hozzáállásával és motiváló erejével növeli a műveleti logisztikai területen készülő elemzések, értékelések gyakorlati alkalmazhatóságát.
- Fontosnak tartja a szervezetben zajló döntéshozó, előkészítő, végrehajtó feladatokhoz szükséges kockázatokat felismerő és értékelő, megoldás-orientált vezetést, a folyamatok ellenőrzését, az alkalmazott döntéstámogató rendszerek használatát.
- Relevánsan tudja alkalmazni a katonai logisztikai vezetői, tervezői és szervezői ismereteket, normál időszakban és különleges jogrendi viszonyok között.
- Rugalmas gondolkodásmódja és hatékony problémamegoldó képessége segíti a szervezete hatékony működését, elkötelezett abban, hogy beosztottjaival aktív munkakapcsolatot alakítson ki, amit az igazságosság, következetesség és megfelelő bizalom jellemez.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Tudatosan keresi a nemzetközi és a hazai szakmai fórumokat, a katonai logisztikai szakterület képviselőivel való intenzív párbeszéd kialakításának lehetőségét.
- Figyelemmel kíséri az elemzés-értékelések, döntések kapcsán fellépő visszajelzéseket.
- A rábízott katonai logisztikai szakterületet tudása és képességei legjavát alkalmazva elemzi-értékeli, a döntések előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában következetes.
- Elsajátított ismeretei és megszerzett készségei alapján szakmailag megfelelő módon értelmezi és alkalmazza a szakterületét érintő jogszabályokat és intézkedéseket.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlat időtartama 60 óra. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
7. KATONAI ÜZEMELTETÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai üzemeltetés mesterképzési szak
b) angol nyelven: Military Maintenance
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles katonai üzemeltető
b) angol nyelven: Military Maintenance (Technical) Manager
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of science, rövidítve: MSc)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0714 (523)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 2 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 2 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciáinak leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja hivatásos állományú tisztek, katonai vezető szakemberek képzése, akik az elsajátított korszerű hadtudományi, vezetés- és szervezéstudományi, társadalomtudományi, természettudományi, műszaki tudományi elméleti és gyakorlati módszertani ismereteik, szakmai képességeik, továbbá az angol nyelv magas szintű ismerete birtokában, békében és háborúban egyaránt képesek szakterületüket magas szinten művelni; a rájuk bízott katonai szervezeteket vezetni; katonai-szakmai feladataikat maradéktalanul megoldani; beosztásukból eredő kötelmeiket ellátni. Szakképzettségüknek megfelelően képesek békeidőszakban alegység-, egység-, parancsnoki-, a különböző katonai szervezeteknél szakterület vezetői-, vagy szaktiszti beosztásokban, valamint a béketámogató-, és háborús műveletek során az alkalmazott haditechnikai rendszerek üzemeltetéséhez és üzemben tartásához kapcsolódó gyakorlati tevékenységek tervezésére, szervezésére és irányítására. A végzett hivatásos állományú tisztek megfelelnek a NATO-ban a katonai vezetők részére előírt feltételeknek, és képesek feladataikat e rendszer keretei között is kiváló minőségben ellátni, valamint felkészültek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a fegyveres harc megvívásának, valamint a hadműveletek végrehajtásának elméletét, főbb elveit és törvényszerűségeit, továbbá érti azok hadászati és hadtörténelmi összefüggéseit.
- Ismeri az informatikai támogatási rendszer tartalmát, rendszerének elemeit és azok rendeltetését.
- Ismeri a hazai és külföldi civil és katonai informatikai rendszerek elemzésének, irányításának, ellenőrzésének és működtetésének módszereit.
- Ismeri a folyamatokat támogató NATO által alkalmazott informatikai rendszer elemeit és azok működési sajátosságait.
- Ismeri a katonai döntéshozatali- és tervezési mechanizmus, valamint az ehhez kapcsolódó informatikai tervezés lépéseit és azok tartalmát.
- Ismeri a hadfelszerelési informatikát érintő élettartam menedzsment feladatait.
- Ismeri a katonai informatikai gazdálkodás folyamatát, feladatait.
- Ismeri a katonai informatika angol katonai szaknyelvi aspektusait, sajátos kifejezéseit és a katonai informatika tevékenységeit szabályozó angol katonai szaknyelvi dokumentumokat.
- Ismeri a Magyar Honvédség informatikai eszközeinek beszerzését meghatározó alapvető szabályzókat, a működését befolyásoló intézkedéseket.
- Ismeri és érti az intelligens, internetre csatlakoztatott eszközök működésének általános elveit, kategóriáit, követelményeit, korlátait és azok legsérülékenyebb pontjait.
- Ismeri az országhatáron belüli nem háborús katonai, kiemelten a katasztrófavédelmi műveletek informatikai támogatásának rendjét és elemeit.
- Ismeri az országhatáron kívüli katonai műveletek informatikai támogatásának rendjét, elemeit és nemzeti sajátosságait.
7.2.2. Képesség:
- Képes harcászati és hadműveleti törzsekben törzskari feladatok ellátására, informatikai döntések előkészítésére, a szaktisztek munkájának vezetésére, koordinálására.
Képes az informatikai támogatás vezetésére, a vezetési dokumentumok, okmányok kidolgozására, az informatikai támogató szervezetek feladatának meghatározására, irányítására normál időszakban és különleges jogrendi viszonyok között.
- Képes szövetségi rendszerben a katonai informatikai feladatvégrehajtók részére előírt feltételeknek megfelelni, feladataikat e rendszer keretei között ellátni.
- Képes a haderőfejlesztés haderőnemi koncepciói által meghatározott képességkövetelményekhez igazodva a szakirányú technikai és strukturális biztosítási-támogatási rendszer tervezési, szervezési és végrehajtási feladataiban a vonatkozó mértékben és szinteken részt venni.
- Képes az angol katonai szaknyelv magasszintű használatára a dokumentumok feldolgozása és elemzése, valamint a többnemzeti tervező törzsekben való munkavégzés, illetve a külföldi nemzetek katonáival, szervezeteivel való együttműködés során.
- Képes a különböző digitális technológiák használatával történő kommunikációra, és az adott környezethez megfelelő digitális kommunikációs eszközök használatára.
- Képes a NATO-ban használatos, az informatikai támogatás szakfeladatait segítő informatikai programok használatára.
- Képes beszerzési eljárások előkészítésének és lefolytatásának önálló végrehajtására.
- Képes országhatáron belüli nem háborús katonai, kiemelten a katasztrófavédelmi műveletek informatikai támogatásában középvezetői feladatok végrehajtására, informatikai beosztások ellátására.
- Képes országhatáron kívüli katonai műveletek informatikai támogatásában nemzeti középvezetői feladatok végrehajtására, illetve NATO, EU katonai törzsek informatikai beosztott feladatainak hatékony ellátására.
- Képes a katonai informatikai szakterületen objektíven és hatékonyan alkalmazható összetett döntéselméleti módszerek alkalmazására.
7.2.3. Attitűd:
- Elkötelezett abban, hogy felkészülten, ismereteit folyamatosan fejlesztve átültesse a gyakorlatba az országvédelem stratégiai céljait, és a szövetségi rendszer érdekeinek megfelelően alakítsa a saját kompetenciájába tartozó folyamatokat.
- Releváns ismeretei birtokában pozitív hozzáállásával és motiváló erejével növeli a katonai informatikai területen készülő elemzések, értékelések gyakorlati alkalmazhatóságát.
- Fontosnak tartja a szervezetben zajló döntéshozó, előkészítő, végrehajtó feladatokhoz szükséges kockázatokat felismerő és értékelő, megoldás-orientált vezetést, a folyamatok ellenőrzését, az alkalmazott döntéstámogató rendszerek használatát.
- Relevánsan tudja alkalmazni a katonai informatikai vezetői, tervezői és szervezői ismereteket, normál időszakban és különleges jogrendi viszonyok között.
- Rugalmas gondolkodásmódja és hatékony problémamegoldó képessége segíti a szervezete hatékony működését, elkötelezett abban, hogy beosztottjaival aktív munkakapcsolatot alakítson ki, amit az igazságosság, következetesség és megfelelő bizalom jellemez.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Tudatosan keresi a nemzetközi és a hazai szakmai fórumokat, a katonai informatikai szakterület képviselőivel való intenzív párbeszéd kialakításának lehetőségét.
- Figyelemmel kíséri az elemzés-értékelések, döntések kapcsán fellépő visszajelzéseket.
- A rábízott katonai informatikai szakterületen tudása és képességei legjavát alkalmazva elemzi-értékeli, a döntések előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában következetes.
- Elsajátított ismeretei és megszerzett készségei alapján szakmailag megfelelő módon értelmezi és alkalmazza a szakterületét érintő jogszabályokat és intézkedéseket.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlat időtartama 60 óra. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
8. KATONAI VEZETŐI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai vezetői mesterképzési szak
b) angol nyelven: Military Leadership master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles katonai vezető
b) angol nyelven: Military Leader
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, katonai felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of science, rövidítve: MSc)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 1031 (863)
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 2 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 6 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 2 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A Magyar Honvédség számára olyan katonai vezetők képzése, akik az elsajátított korszerű kommunikáció- és médiatudományi, történettudományi, pszichológiai, állam és jogtudományi, szociológiai, hadtudományi, nemzetközi és fejlődés-tanulmányi ismereteik, valamint legalább egy idegen nyelv (angol) ismerete birtokában képesek tartós nem fegyveres külszolgálati beosztásokban, valamint nemzetközi válságreagáló műveletekben és harctéri körülmények között hadműveleti-harcászati szintű beosztások ellátására, a hazai és nemzetközi partnerekkel való sikeres együttműködésre.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a fegyveres harc megvívásának, valamint a hadműveletek végrehajtásának elméletét, főbb elveit és törvényszerűségeit, továbbá érti azok hadászati és hadtörténelmi összefüggéseit.
- Ismeri a harci, a harci támogató, valamint a harci kiszolgáló támogató tevékenységek sajátosságait, valamint vezetés-irányítási szempontból érti a támogató-támogatott viszonyrendszert.
- Ismeri a hadtudomány szakterületére vonatkozó legújabb magyar és külföldi elméleteit, fontosabb fejlődési irányait, valamint a vonatkozó transz-, multi- és interdiszciplináris kapcsolódási pontokat.
- Ismeri a küldetésorientált vezetés sajátosságait, a harcászati és a hadműveleti szintű tervezés lépéseit, a katonai döntéshozatali folyamatot, valamint a szükséges mértékben rendelkezik alkalmazott pszichológiai ismeretekkel.
- Ismeri a védelmi és biztonsági tevékenységek, a különleges jogrendi, valamint a szakterületére vonatkozó államigazgatási jogi, a nemzetközi jogi és a hadijogi szabályozást, továbbá a vonatkozó etikai normákat.
- Ismeri a hadügy, a hadelmélet, valamint a hadműveletek kutatásához szükséges sajátos kutatási módszereket, valamint tisztában van az elvi kérdések gyakorlati vonatkozásainak kidolgozási módjaival.
- Ismeri a lokális, regionális és globális biztonságpolitikai viszonyokat és folyamatokat, valamint a főbb nemzetközi szervezeteket (NATO, EU, ENSZ, EBESZ, Afrikai Unió és egyéb nemzetközi szervezetek) és azok működését.
- Ismeri a honvédelem és a hadügy szempontjából meghatározó politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és információs folyamatokat és multikulturális sajátosságokat, valamint azok egymáshoz való viszonyát.
7.2.2. Képesség:
- Hadtudományi és társadalomtudományi ismeretei alapján képes az összetett nemzetközi politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és információs eseményeket és jelenségeket objektív módon értelmezni.
- Transz-, multi- és interdiszciplináris megközelítéssel képes feltárni és innovatív módon alkalmazható elméletté és gyakorlattá formálni a honvédelem és a hadügy, valamint saját tevékenysége törvényi, jogi alapjainak átfogó rendszerét.
- Feladatai ellátása során képes a küldetésorientált vezetésben rejlő lehetőségeket, a harcászati és a hadműveleti szintű tervezés lépéseit, valamint a katonai döntéshozatali folyamatot a mindenkori körülményekhez igazítva, alkotó módon alkalmazni.
- Vezetői ismeretei, jártassága, valamint szaktudása birtokában képes a rá bízott honvédelmi szervezet tevékenységét hatékonyan és meghatározó módon tervezni, szervezni és küldetésorientált módon vezetni.
- Ismeri és szabatosan használja a magyar és elfogadhatóan az angol katonai szaknyelvet, tisztában van az írott és beszélt kommunikáció sajátosságaival, legfontosabb formáival, módszereivel és technikáival.
- Hadműveleti-harcászati ismeretei birtokában képes a kialakult helyzet elemzésére, döntések előkészítésére és meghozatalára, valamint a fegyveres testületek és a polgári szervek vezetőivel, képviselőivel való érdemi együttműködésre.
- Hadműveleti-harcászati, valamint műszaki-technikai ismeretei birtokában képes a különböző rendszeresített haditechnikai eszközök és fegyverrendszerek alkalmazásának lehetőségeit és korlátait helyesen megítélni.
- Tartós nem fegyveres külszolgálati beosztásokban, valamint nemzetközi válságreagáló műveletekben és harctéri körülmények között képes mindenkori beosztása ellátására, a nemzetközi partnerekkel való sikeres együttműködésre.
- Hadműveleti-harcászati ismeretei birtokában képes összfegyvernemi, valamint összhaderőnemi gyakorlatok megtervezésére és levezetésére, a hadműveleti művészet alapvetéseinek gyakorlatban történő alkalmazására.
- Hadműveleti-harcászati ismeretei birtokában képes zászlóalj, valamint zászlóalj harccsoport vezetésére, dandártörzsben vezető beosztás ellátására, hadosztálytörzsben és magasabb vezetési szinten különböző törzsbeosztások betöltésére.
- Képes az összhaderőnemi műveletekben résztvevő alegységek, egységek, valamint kötelékek tevékenységének megtervezésére, megszervezésére és irányítására, különböző törzstájékoztatók levezetésére, valamint eligazítások anyagainak elkészítésére.
7.2.3. Attitűd:
- Az összhaderőnemi műveletek elméleti és gyakorlati problémáit tudományos igényességgel közelíti meg, a megoldási alternatívák kidolgozásában innovatív, személyes és közösségi szerepében példamutató.
- Az összhaderőnemi műveletekben részt vevő alegységek, egységek és kötelékek tevékenységének tervezése, szervezése és irányítása terén kezdeményező szerepet vállal, tudatosan alkalmazza a küldetésorientált vezetést.
- Szakmai hivatástudata magas szintű és fejlett, az alárendeltek tevékenységének begyakorlásához szükséges szimulációk, gyakorlatok, törzsgyakorlások tervezése, szervezése, végrehajtása és értékelése terén kezdeményező és elkötelezett.
- Az összhaderőnemi műveletekben az általa vezetett alegység / részleg (törzs) munkáját a vonatkozó jogszabályok, valamint etikai és erkölcsi normák teljeskörű figyelembevételével hajtja végre.
- Az általa vezetett alegység / részleg (törzs) munkáját tudományos igénnyel és módszerekkel elemzi, a vezetett szervezet munkarendjét és munkamódszerét a hatékonyság és a hatásosság szem előtt tartásával a folyamatosan korszerűsíti.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Beosztásaiban nagyfokú önállósággal, a mindenkori körülmények figyelembe vételével hajtja végre a feladatok elemzését és értékelését, a megoldási változatok kidolgozása során támaszkodik általános és szakmai tudására.
- Beosztásaiban a felelősségi és jogköréből adódóan önállóan folytat szakmai tevékenységet, a szervezeti célok elérése érdekében a csoport többi tagjával együttműködve mozgósítja elméleti és gyakorlati tudását.
- Szakmai véleményét döntési helyzetekben önállóan képviseli, valamint felelősséget vállal a döntései következtében kialakuló összetett hatásokért és egyéb következményekért.
- Beosztásai ellátásához szükséges fizikai adottságokat és képességeket példamutatóan fenntartja, az életkora szerinti fizikai kondicionális képességi követelmény teljesítésének eleget tesz, a fizikai alkalmasság évenkénti ellenőrzésére felkészül.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlat időtartama 60 óra. A szakmai gyakorlat teljesítésének részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg.
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
V. A NEMZETBIZTONSÁGI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI MESTERKÉPZÉSBEN, VALAMINT MESTERKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A nemzetbiztonsági felsőoktatás közös szakmai kompetenciái mesterképzésben
Tudás:
- Átfogóan ismeri a hazánk nemzetbiztonsági helyzetét befolyásoló alapvető tényezőket.
- Átfogóan és rendszerszerűen ismeri az európai és más nemzetközi nemzetbiztonsági modelleket és rendszereket.
- Összefüggéseiben értelmezi a biztonságpolitika kérdésköreit, a nemzetközi intézmények működését és a koordinációs mechanizmusokat.
- Részleteiben ismeri szakterülete szakterminológiáját a szaknyelvi kommunikáció sajátosságait.
- Részleteiben átlátja Magyarország politikai, biztonság- és védelempolitikai, katonapolitikai, nemzetbiztonsági és rokon szakterületeinek kapcsolódását.
- Ismeri szakterülete általános és specifikus jellemzőit, határait, fejlődési irányait.
Képesség:
- Képes a megoldandó nemzetbiztonsági problémák megértésére, ehhez kapcsolódóan önálló gondolatok felvetésére.
- Képes a nemzetbiztonsági kérdések kritikus elemzésére, a terrorfolyamatok holisztikus perspektívákból való szemléletére.
- Képes a biztonságpolitikai folyamatok komplex módon történő elemzésére és értékelésére, összefüggések feltárására.
Attitűd:
- Vezetőként, szakértőként pedagógiai, pszichológiai, szervezetszociológiai érzékenységgel rendelkezik.
- Kreatív, jó problémafelismerő, innovatív, rugalmas problémakezelő, -megoldó irányultságú.
- Hatékony kommunikációs készséggel rendelkezik magyar és idegen nyelven, ismeri és alkalmazza szakmája szaknyelvi fordulatait.
Autonómia és felelősség:
- Felelős az értékelő-elemző tevékenység során beszerzett információk összefüggéseinek megértéséért, az információk feldolgozásáért.
- Képes magas szinten megtervezni, koordinálni és irányítani összetett nemzetbiztonsági szakmai feladatokat.
- Alkalmas az önálló, felelős döntéshozatalra, nemzetbiztonsági témakörökben szakértői feladatok ellátására, ezeket megfelelő felelősséggel látja el.
B. A nemzetbiztonsági felsőoktatás mesterképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
9. KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: katonai nemzetbiztonsági mesterképzési szak
b) angol nyelven: Military National Security Studies master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles nemzetbiztonsági szakértő
b) angol nyelven: National Security Expert
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetbiztonsági felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 747
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: elméletorientált (60-70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 16-20 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan nemzetbiztonsági szakemberek képzése, akik korszerű társadalomtudományi és szakmaspecifikus ismereteik felhasználásával képesek a nemzetbiztonsági szakterület szervezeteiben a munkakörükhöz tartozó követelmények és feladatok eredményes teljesítésére, alkalmasak a szakmai elmélet és módszertan fejlesztésére, a szakmai kultúra és értékrend továbbadására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Mélyreható látás- és gondolkodásmóddal rendelkezik a mélyebb összefüggések megértéséhez, a megszerzett tudás alkalmazásához.
- Részletekbe menően ismeri az államtudomány, a hadtudomány és a nemzetbiztonság speciális kérdéseit, a kor hadi- és információtechnikai eszközeit.
- Behatóan ismeri a problémamegoldó technika felhasználását.
- Összefüggéseiben értelmezi a társadalmi folyamatok és jelenségek egymásra hatásának mechanizmusait, amelyek elengedhetetlenek az elemző-értékelő munka folyamatában.
- Részleteiben ismeri szakterülete szakterminológiáját a szaknyelvi kommunikáció sajátosságait.
- Ismeri a globális és regionális társadalmi és gazdasági folyamatokat.
- Ismeri szakterülete általános és specifikus jellemzőit, határait, fejlődési irányait.
- Részletekbe menően ismeri az adott szakterület összefüggéseit, elméleteit és az ezeket felépítő terminológiát.
- Jól ismeri a szakterületéhez kapcsolódó jogi szabályozást és az etikai normákat.
7.2.2. Képesség:
- Alkalmas az ismeretek rendszerezett megismerésére és elsajátítására, a megszerzett információk, új problémák, jelenségek feldolgozására.
- Képes a nemzetbiztonság elméletének területén kutatási, információ- és adatgyűjtési feladatok végzésére, a különböző földrajzi, társadalmi, katonai, gazdasági, környezeti biztonsági dimenziók elemzésére, majd az átfogó és speciális összefüggések rendszerben történő feltárására, szintetizálására és értékelésére.
- Képes integrált rendszerek alkalmazására, az informatikai berendezések, rendszerek és technológiák, valamint az ahhoz kapcsolódó elektronikus kommunikáció szakterületeiről.
- Alkalmas szakmai döntés meghozatalára és ezekből következtetések levonására, vélemény és ajánlás megfogalmazására.
- Képes a megoldandó nemzetbiztonsági problémák megértésére, ehhez kapcsolódóan önálló gondolatok felvetésére.
- Alkalmas nemzetbiztonsági szakterületéhez kapcsolódó egyéni tudása elmélyítésére.
- Képes végrehajtói közép- és felsőszintű vezetői munkakörök ellátására.
- Alkalmas az informatikai eszközök alkalmazására, használatára, felhasználói szinten kezelni tudja a feladatai ellátásához szükséges számítógépes alkalmazásokat.
7.2.3. Attitűd:
- Munkája során a gyakorlatban is alkalmazza az elsajátított szakmai elméleti ismereteket.
- Elkötelezett a nemzetbiztonsági és a Magyar Honvédség tevékenységével összefüggő, minőségi munkavégzés iránt.
- Fogékony az elemző-értékelő ismeretanyag folyamatos bővítésére, motivált új ismeretek kutatásában, és alkalmazásában.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Különböző bonyolultságú és kiszámítható kontextusokban a módszerek és technikák széles körét alkalmazza önállóan a gyakorlatban.
- Felelős az értékelő-elemző tevékenységéért, a folyamatért és az abból származtatott eredményért.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
10. POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
c) magyar nyelven: polgári nemzetbiztonsági mesterképzési szak
d) angol nyelven: Civilian National Security Studies master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai:
a) magyar nyelven: humán felderítő szakirány
b) angol nyelven: Specialization in Human Intelligence
c) magyar nyelven: technikai felderítő szakirány
d) angol nyelven: Specialization in Technical Intelligence
e) magyar nyelven: terrorelhárítási szakirány
f) angol nyelven: Specialization in Counter-Terrorism
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, humán felderítő szakirányon
b) angol nyelven: Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Human Intelligence
c) magyar nyelven: okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, technikai felderítő szakirányon
d) angol nyelven: Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Technical Intelligence
e) magyar nyelven: okleveles polgári nemzetbiztonsági vezető szakértő, terrorelhárítási szakirányon
f) angol nyelven: Senior Expert in Civilian National Security Specialized in Counter-Terrorism
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetbiztonsági felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 747
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiemelten elméletorientált (70-80 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 16-20 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: -
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: 30 kredit
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan nemzetbiztonsági szakemberek képzése, akik alkalmasak a közigazgatási, a katonai, a rendészeti, tudományos szektorokban vezetői és szakértői feladatok ellátására, szakmai ismereteik és gyakorlati készségeik alapján képesek nemzetbiztonsági problémák értékelésére, elemzésére és megoldására. Felkészültek a politikai intézmények, biztonsági folyamatok, közpolitikák működésének és ezeknek a globális biztonsági-politikai helyzettől függő összefüggésének és egymásra hatásának megértésére, kormányzati válaszok előkészítésének a támogatására.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Nemzetbiztonsági szempontból magas szinten, komplex módon ismeri a biztonság, különösen az információbiztonság kérdéskörét. Képes a biztonság fenntartására, fokozására alkalmas intézkedések kidolgozására és bevezetésére.
- Ismeri és érti a nemzeti, transznacionális és nemzetközi biztonságpolitikai, nemzetbiztonsági, terrorelhárítási modelleket és gyakorlatot.
- Tisztában van a nemzetbiztonság és a terrorelhárítás geopolitikai, gazdasági, társadalmi, jogi, pszichológiai, pedagógiai összefüggéseivel.
- Behatóan ismeri a nemzetbiztonsági és terrorelhárítási folyamatok, a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia és az e területeket összekötő társadalomtudományi ismereteket.
7.2.2. Képesség:
- Képes a több nemzetiségű, több tudományterületet átfogó szakértői csoportok munkájában történő részvételre.
- Képes a humán és technikai felderítés, valamint a terrorelhárítás egyes szakfeladatainak megtervezésére, a végrehajtás irányítására, továbbá a végrehajtásában való részvételre.
- Képes a rendelkezésére álló adatok, információk alapján rendszerszintű elemzések, értékelések, következtetések levonására, kutatási módszerek használatára.
- Magas szinten képes a megszerzett és értékelt ismeretek alapján szakmai vélemények készítésére és tanácsadásra a döntéshozók részére, nemzeti és nemzetközi fórumokon.
7.2.3. Attitűd:
- Az innováció, ideértve különösen a technikai és információtechnológiai innovációt, számára belső igény, mely átfogja szakmai tevékenységét.
- A hivatásetikán alapuló szervezetkultúra ismeretében rendelkezik a korrupció és a visszaélések kockázatának csökkentésére és azok megelőzésére, a tisztességes és az etikus viselkedés szükségességének elismerésére, megbecsülésére való képességgel.
- Nyitott írásbeli anyagok, tanulmányok és szóbeli előadások szakmai és nem szakmai közönség részére történő készítésére, megtartására.
- Rendelkezik a szervezeti hierarchiának megfelelő vezetői és parancsadási készséggel.
- Rendelkezik a nemzetbiztonsággal, a terrorelhárítással kapcsolatos témákban a döntés-előkészítés, a döntési folyamatok támogatásának képességével.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Alkalmas a szakmai feladatai végrehajtása során a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek munkatársaival való hatékony együttműködésre, továbbá nemzetközi kapcsolattartásra és együttműködésre, abban történő részvételre.
- Elkötelezett a magas színvonalú, minőségi munkavégzés iránt, törekszik e szemléletet munkatársai felé is közvetíteni.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák:
7.3.1. humán felderítő szakirányon
7.3.1.1. Tudás:
- A nemzetbiztonsági szolgálatok illetékességébe és hatáskörébe tartozó ellenérdekelt tevékenységi formákat és azok hazai hordozóit összefüggéseiben átlátja, ideértve a kihívások dinamikus változását és egymáshoz való viszonyát is.
- Behatóan ismeri és érti a nemzetbiztonsági és bűnügyi célú titkos felderítés céljai és eljárásrendje közötti különbségeket, az egyes eszközök alkalmazásának jogi és eljárási hátterét, kereteit, azok előnyeit és hátrányait, a kinyert ismeretek felhasználásának, elemzésének, értékelésének és kezelésének lehetséges célját, elvi hátterét és gyakorlati munkafolyamatait.
7.3.1.2. Képesség:
- A nemzetbiztonsági tevékenység, különösen a humán felderítés vonatkozásában képes alternatívákat is tartalmazó, egyéni és konkrét álláspontot tükröző szakmai modellezésre a döntések elvi, stratégiai, valamint gyakorlati, taktikai szintű előkészítése és meghozatala során.
7.3.1.3. Attitűd:
- A nemzetbiztonsági tevékenységgel kapcsolatos tények, körülmények, nézetek megismerése, szintetizálása számára belső igény és folyamatos tevékenység, ideértve különösen a szakirodalom ismeretét, továbbképzések tervezését, szervezését és az azon való részvételt, valamint a hazai és nemzetközi együttműködés tudományos és szakmai fórumait is.
7.3.1.4. Autonómia és felelősség:
- A jogszabályok adta kereteket betartva folyamatosan és hatékonyan végzi a titkos felderítést, valamint az értékelést és elemzést, különös tekintettel a humán felderítés eszköztárára, amely vonatkozásában kompetitív előnyökkel rendelkezik.
- Vezetőként összefogja a szervezet tagjainak egyéni képességeit, erősségeit és motivációit a szervezeti célok minél hatékonyabb elérése érdekében, ismeri és használja a vezetés eszköztárait.
7.3.2. technikai felderítő szakirányon
7.3.2.1. Tudás:
- Strukturált ismeretekkel rendelkezik a technikai adatszerzés és a titkos információgyűjtés technikai kérdésköreiről, valamint egyes szakértői tevékenységek nemzetbiztonsági szervezetrendszerben elfoglalt helyéről és szerepéről.
- Magas szintű ismeretekkel bír a technikai felderítés szakterületeiről, a képességek alkalmazhatóságának lehetőségeiről.
- Mélyreható ismeretekkel rendelkezik az elektronikus információs rendszerekről, védelmükről, sajátosságaikról, a kibertér és a kiberbiztonság nemzetbiztonsági vonatkozásairól.
- Birtokában van a feladatai ellátásához szükséges geoinformációs ismereteknek.
- Széles körű ismeretekkel rendelkezik a nemzetbiztonsági feladatok technikai-műveleti támogatásának lehetőségeiről.
7.3.2.2. Képesség:
- Magas szinten képes a polgári nemzetbiztonsági, valamint a titkos információgyűjtésre feljogosított szervezetek feladatrendszere sajátosságainak figyelembevételével egyes speciális technikai eszközök alkalmazásának tervezésére, szervezésére, döntések előkészítésére, kapcsolódó követelmények meghatározására.
- Képes a nemzetbiztonsági tevékenységek technikai-műveleti szempontú megítélésére, kapcsolódó szakértői feladatok ellátására, egyes technikai-műveleti szakterületek vezetésére.
- Képes a társ- és partnerszolgálatokkal, bűnüldözési szervekkel és szervezetekkel, valamint egyéb hivatásrendek képviselővel hazai és nemzetközi szintű szakmai együttműködésekben való részvételre.
- Képes a fejlődő infokommunikációs környezet változásainak nemzetbiztonsági szemléletet is felölelő vizsgálatára és megítélésére, a szakmai munkájához szükséges technikai kérdéskörök mélyebb megismerésére, tudományos feladatokba történő bekapcsolódásra.
7.3.2.3. Attitűd:
- Nyitott a nemzetbiztonsági kérdéskörök technikai szempontú megítélésére, a technikai környezet változásaira, a felderítéshez kapcsolódó technikai szemlélet elsajátítására.
- Motivált a technikai jellegű nemzetbiztonsági feladatok vezetése, végrehajtása, valamint kapcsolódó témakörökben szakértői feladatok ellátása iránt.
- Törekszik a problémák megoldására, nyitott új ismeretek megszerzésére, ismeretei önképzéssel történő tudatos fejlesztésére, munkatársai szakmai fejlődésének támogatására.
7.3.2.4. Autonómia és felelősség:
- Nagyfokú önállósággal, kreativitással és felelősséggel képes ellátni szak-, illetve vezetői feladatait.
- Felelősséget vállal a speciális szakmai tudása és ismeretei birtokában meghozott szakmai döntésekért.
- Felismeri szakismeretei folyamatos fejlesztésének szükségességét, felelős az általa vezetettek fejlesztéséért.
7.3.3. terrorelhárítási szakirányon
7.3.3.1. Tudás:
- Mélyrehatóan ismeri és érti a modernkori terrorizmus történeti elemeit, összefüggéseit, változását és diverzifikációs folyamatait, a kapcsolódó geopolitikai összefüggéseket és trendeket.
- Behatóan ismeri és érti a modernkori terrorszervezetek típusait és működési mechanizmusait.
- Ismeri a terrorszervezetek által alkalmazott eszköztárakat, mint például a kibertér terrorista célú felhasználása, a terrorfinanszírozás módszerei, a szervezett bűnözés és a terrorizmus kapcsolata.
- Strukturált ismeretekkel rendelkezik a terrorelhárítás pillérei által alkalmazott eszköztárakról, többek között az alkalmazandó felderítési és elemzési módszerekről, speciális módszerekről.
- Ismeri a nemzetközi terrorellenes fellépés elemeit és szervezetrendszerét, a nemzetközi együttműködés mechanizmusait.
- Mélyrehatóan ismeri Magyarország nemzeti biztonsági, és ezen belül nemzetbiztonsági helyzetének, a globális politikai, gazdasági, biztonsági kihívásait és a terror jellegű fenyegetések hazánkra gyakorolt rövid, közép és hosszú távú hatásait.
7.3.3.2. Képesség:
- A nemzetbiztonság feladatrendszerén belül képes felismerni és meghatározni a terrorelhárítás körébe tartozó feladatokat, valamint összefüggéseiket más polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok feladatkörével.
- Magas szintű hozzáértéssel és önállóan képes részt vállalni a szakmai döntés-előkészítési, döntéshozatali és végrehajtási folyamatokban.
- Szakértőként rendelkezik a szakmai feladatok nemzetközi összehangolásához és végrehajtásához szükséges idegennyelv ismerettel és kommunikációs készséggel.
7.3.3.3. Attitűd: -
7.3.3.4. Autonómia és felelősség: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: -
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: -
8.2.4. Egyéb: -
VI. A NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI KÖZSZOLGÁLATI FELSŐOKTATÁS KÖZÖS SZAKMAI KOMPETENCIÁI MESTERKÉPZÉSBEN, VALAMINT A MESTERKÉPZÉSEK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A. A nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás közös szakmai kompetenciái mesterképzésben
Tudás:
- Mélyrehatóan ismeri a nemzetközi ágazati jog összefüggéseit, a szakterülethez kapcsolódó nemzetközi szervezetek rendszerét.
- Ismeri a közszolgálati rendszerek nemzetközi ágazati modelljeit.
- Ismeri a diplomáciai kapcsolatok működési elveit és szabályait, az ágazati hazai és nemzetközi intézményrendszer együttműködésének szabályait és sajátosságait.
- Mesterszinten ismeri a szakterületének műveléséhez szükséges szaknyelvet.
Képesség:
- Képes a nemzetközi, multikulturális közegben való munkavégzésre.
- Képes a nemzetközi szervezetek és intézmények tevékenységében való magas szintű részvételre.
- Képes a nemzetközi tagságokból, partnerkapcsolatokból, egyéb szervezeti kapcsolatokból következő kötelességek, feladatok, folyamatok értelmezésére, ezek beépítésére a döntési folyamatokba.
- Képes az adott szakpolitika stratégiai tervezési, elemzési, értékelési módszereinek alkalmazására, kormányzati, ágazati és szervezeti szintű stratégiák megvalósításában való részvételre.
Attitűd:
- Nemzetközi szervezetben való munkavégzés esetén elkötelezett az adott szervezet céljai és érdekei mellett.
Autonómia és felelősség:
- Szervezeti struktúrában elfoglalt helyétől függően konstruktív és erős érdekérvényesítő az intézményen belüli és kívüli együttműködési formákban, minden esetben Magyarország vagy alkalmazásától függően az adott nemzetközi szervezet céljainak és érdekeinek elsőbbséget biztosítva.
B. A nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás mesterképzéseinek képzési és kimeneti követelményei
11. EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési szak
b) angol nyelven: European and International Administration master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles európai és nemzetközi igazgatásszervező
b) angol nyelven: European and International Administration Expert
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 747
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312 (313)
4.4. a szak orientációja: elméletorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 6 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 4-7 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakértők képzése, akik megszerzett ismereteik birtokában képesek a nemzetközi, különösen az európai uniós szervezetek, a hazai külügyi, illetve a magyar központi és helyi közigazgatás megfelelő feladatait ellátni. (Ziel des Studiengangs ist die Ausbildung von Experten, die mittels ihrer erlangten Kenntnisse fähig sind, die entsprechenden Aufgaben bei internationalen Organisationen, insbesondere in den Institutionen der Europäischen Union, dem nationalen Auswärtigen Dienst, bzw. der zentralen und lokalen Verwaltung zu erfüllen.)
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Részletes és alapos ismeretekkel rendelkezik az Európai Unióról, annak szerveiről, folyamatairól és eljárásairól, és a szupranacionális feladatok legfontosabb megközelítési módjairól. (Die Absolvent*innen verfügen über detaillierte und tiefgreifende Kenntnisse der EU, ihre Organe, Abläufe und Verfahren und wichtige Herangehensweisen an supranationale Aufgabenstellungen.)
- Ismeri a tagállamok szervezetét, alkotmányos rendszerét, benne az emberi jogokkal, kormányzatukat, közigazgatásukat és külügyi szolgálatukat. (Die Absolvent*innen kennen die Organisation der Mitgliedstaaten, deren Verfassungsordnung einschließlich der Menschenrechte, Regierungen, Verwaltungen und ihres diplomatischen Dienstes.)
- Ismeri a regionális és helyi közigazgatás, illetve az önkormányzati igazgatás releváns elemeit és az együttműködésükben rejlő lehetőségeket. (Die Absolvent*innen kennen die relevanten Elemente der regionalen und lokalen Verwaltungen und Selbstverwaltungen und die Potentiale ihrer Zusammenarbeit.)
- Ismeri a szervezéselmélet alapvetéseit és koncepcióit (bürokráciaelméletek, new public management, szervezeti gazdaságtan és klasztermenedzsment), valamint gyakorlati alkalmazását. Ismeri a politikai vezetés és az alárendelt közigazgatás közötti különbségeket, valamint az önigazgatás koncepcióit. (Die Absolvent*innen sind im Besitz von Kenntnissen über organisationstheoretische Ansätze und Konzepte (Bürokratietheorien, New Public Management, Institutionsökonomie und Clustermanagement) in praktischer Anschauung. Sie wissen um die Unterschiede zwischen politischer Führung und nachgeordneter Verwaltung sowie um Konzepte der Eigenverwaltung.)
- Ismeri a hatóságok multinacionális vállalatokkal való kapcsolattartásának jellegzetességeit, különösen a szabályozási jog, a versenyjog és a közbeszerzési jog területén. Tisztában van vele, hogy a multinacionális vállalatokkal való kapcsolattartás az igazgatási kötelezettségek ellátása során folyamatos feladatot jelent. Tudatában van, hogy a szabályok megsértése ezen a területen büntetőjogi következményekkel járhat. (Die Absolvent*innen kennen die Besonderheiten des Umgangs von Behörden mit Großkonzernen vor allem in den Bereichen des Regulierungsrechts, des Wettbewerbsrechts und des Vergaberechts. Sie wissen, dass sich die Kontakte mit großen Konzernen zur Erfüllung der administrativen Pflichten als Daueraufgabe stellen. Sie sind sich bewusst, dass Grenzüberschreitungen in diesem Bereich strafrechtliche Konsequenzen haben können.)
- Részletes jogösszehasonlító szempontú ismeretekkel rendelkezik az elektronikus rendszerek alkalmazásában a tagállamok joggyakorlatában. (Die Absolvent*innen verfügen über einen detaillierten, rechtsvergleichenden Einblick Einsatz und Anwendung elektronischer Systeme in verschiedenen Bereichen der Rechtspraxis in den Mitgliedstaaten.)
- Ismeri a protokoll lényegi viselkedési szabályait, különböző tárgyalási technikákat és stratégiákat. Szakmai gyakorlat során mélyítheti el ismereteit. (Die Absolvent*innen kennen die wesentlichen Verhaltensregeln des Protokolls, diverse Verhandlungstechniken und Verhandlungsstrategien. Sie können diese Kenntnisse in einem Praktikum vertiefen.)
- Ismeri a közigazgatás működését és kihívásait a többszintű nemzetközi rendszerben. Ismeri a nemzetközi szervezetek, a szupranacionális intézmények és államközi közigazgatási szervezetek feladatait és munkamódszereit, amelyek egyre inkább meghatározzák az európai polgárok jogi helyzetét és befolyásolják az állami tevékenységet. Részletesen és mélyrehatóan ismeri ezen folyamatok hatását a nemzeti és helyi közigazgatásra. (Die Absolvent*innen kennen die Funktionsweisen und Herausforderungen der öffentlichen Verwaltung im europäischen und internationalen Mehrebenensystem. Sie sind vertraut mit den Aufgaben und Arbeitsweisen der internationalen Organisationen, supranationalen Institutionen und transnationalen Verwaltungsverbünde, die zunehmend den rechtlichen Status der europäischen Bürger bestimmen und die Staatstätigkeit steuern. Die Studierenden kennen weitergehend und vertiefend die Auswirkungen dieser Entwicklungen auf nationale und subnationale Verwaltungen.)
- Tudatában van annak, hogy ezek a fejlemények nem csak a nemzeti jog- és közigazgatási rendszer átalakulásának, átalakításának és új orientációjának vertikális folyamataiban játszódnak le, hanem különböző helyzetekben horizontális koordinációs szükségletet is teremtenek. (Die Absolvent*innen sind sich bewusst, dass sich diese Entwicklungen nicht nur in vertikalen Prozessen der Überformung, Umgestaltung und Neuorientierung der nationalen Rechts- und Verwaltungssysteme abspielen, sondern auch horizontalen Koordinationsbedarf in unterschiedlichen Konstellationen hervorrufen.)
- Ismeri a kohéziós alapokat és azok folyósításaihoz vezető lépéseket. (Die Absolvent*innen kennen die Kohäsionsfonds und die wichtigsten Schritte bis zu Zuwendung.)
- Elmélyült és tudományos, történeti és kulturális kontextusba helyezett, részletes ismeretekkel rendelkezik az európai közigazgatási együttműködés jogának felépítéséről és alapfogalmairól, annak megjelenési formáiról európai összehasonlításban, továbbá az uniós jog hatásáról a tagállamok közigazgatásának eljárásaira, szervezetére és tevékenységére, illetve ezzel ellenkező megközelítésben a tagállamok közigazgatásának és azok belső szervezetének hatásáról az európai szabályozásra, valamint a határon átívelő közigazgatási együttműködés formáiról és jogi problémáiról különböző közigazgatási eljárások esetén. (Die Absolvent*innen verfügen über ein vertieftes und in den weiteren wissenschaftlichen, historischen und kulturellen Kontext eingebettetes, detailliertes Wissen um die Strukturen und Grundbergriffe des europäischen Kooperationsverwaltungsrechts und seine Ausprägungen im europäischen Vergleich, die Auswirkungen des Unionsrechts auf Verfahren, Organisation und Vorgehensweisen der Verwaltungen der Mitgliedstaaten, den umgekehrten Blick von den Verwaltungen der Mitgliedstaaten und ihrer Organisation auf die europäischen Regelungen sowie die Formen und Rechtsprobleme der grenzüberschreitenden Verwaltungskooperation in den verschiedenen Formen der Verwaltungsverfahren.)
- Érti, hogy a közigazgatási eljárás a digitalizáció hatására változni fog, és annak változnia kell. Ismeri ennek a területnek a különböző részterületeit, például az elektronikus azonosítókat, aláírásokat és elektronikus bélyegzőket. Tisztában van azzal, hogy a közigazgatási eljárások például az e-ügyiratok használatával alapvetően strukturálisan változni fognak. Ismeri e folyamat jogi és technikai kockázatait. (Die Absolvent*innen verstehen, dass sich Verwaltungsverfahren und -gebaren durch den Einsatz von Digitalisierung verändern kann und muss. Sie wissen um verschiedene Themenkomplexe in diesem Feld, etwa zu „eID, Signaturen und elektronische Siegel“. Die Studierenden sind sich darüber im Klaren, dass und wie sich Verwaltungsverfahren durch z. B. e-Akte grundsätzlich und strukturell verändern. Sie kennen die rechtlichen und technischen Risiken dieser Entwicklung.)
- Tárgyalóképes ismeretekkel rendelkezik az Európai Unió egyik munkanyelvén. Ezen felül elmélyült ismeretekkel rendelkezik az Európai Unió egy másik munkanyelvén is. (Die Absolvent*innen haben verhandlungssichere Kenntnisse einer Arbeitssprache der Europäischen Union. Viele erhalten zudem vertiefte Kenntnisse in einer weiteren Arbeitssprache internationaler Beziehungen.)
7.2.2. Képesség:
- Képes nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt az Európai Unió munkájában való részvételre. A nemzeti közigazgatásban előrelátóan és döntő módon képes alakítani a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatot. (Die Absolvent*innen erwerben umfassende Fähigkeiten zur Arbeit in internationalen Organisationen, allen voran der Europäischen Union. Sie sind fähig in nationalen Verwaltungen planend und entscheidend den Bezug zu den internationalen Organisationen herzustellen.)
- Képes komplex tényállásokat mind nemzeti, mind nemzetközi szempontból megközelíteni, és nagy jelentőségű döntéseket több nézőpontból tekintve előkészíteni. Képes az egyre inkább európai és nemzetközi meghatározottságú közigazgatás folyamatait elemezni és alakítani. (Absolvent/Innen sind in der Lage, auch auf komplexe Angelegenheiten sowohl aus nationaler wie aus internationaler Perspektive zu schauen und Entscheidungen auch von größerer Tragweite aus diesen unterschiedlichen Perspektiven vorzubereiten. Die Studierenden sind befähigt, eine zunehmend europäisierte und internationalisierte Verwaltung zu analysieren und mitzugestalten.)
- Képes nemzetközi tárgyalásokat szervezni, és azokon aktívan résztvenni. (Die Absolvent*innen sind fähig, internationale Tagungen vorzubereiten und zu organisieren und daran aktiv teilzunehmen.)
- Felkészült a nemzetközi kapcsolatok terén tevékenykedő szervezetekben és azok szervezeti egységeiben munkát végezni, azt szervezni és vezetni. Szakmai és nyelvi ismeretei révén képes ezeket a szervezeteket és azok szervezeti egységeit külföldön és más nemzetközi szervezeteknél képviselni. (Die Absolvent*innen sind geschult, die Arbeit in solchen Institutionen und (deren) Organisationseinheiten aufzunehmen, zu organisieren und zu leiten, die auf dem Gebiet der auswärtigen Beziehungen tätig sind. Sie können dank ihrer Sach- und Sprachkenntnisse solche Institutionen und Organisationseinheiten im Ausland und bei anderen Institutionen international vertreten.)
- Képes a hatósági eljárásról szóló ismeretei alapján mindazokat a munkaköröket ellátni, amelyekben hatósági eljárásokban való közreműködés szükséges. Képes konkrét eljárási utakat és lehetőségeket elemezni, értékelni, és szektorspecifikusan (például a környezetjog, a közbeszerzési jog, a szabályozott piacok joga) tipikus, akár komplex cselekvési terveket önállóan kidolgozni. (Die Absolvent*innen sind auf der Grundlage ihrer Kenntnis behördlicher Verfahren in der Lage, Berufe anzunehmen und auszuführen, die in der Durchführung behördlicher Verfahren mitwirken. Sie sind fähig, konkrete Verfahrenswege und -möglichkeiten zu analysieren und zu bewerten und sektorspezifisch (etwa im Umweltrecht, im Vergaberecht, im Regulierungsrecht) typische, auch komplexe Vorgehensweisen selbständig zu ergreifen.)
- Széleskörű készségeiből a közigazgatáshoz közeli területen működő a magánszektorhoz tartozó szervezetek és cégek is profitálhatnak: a készségei kiterjednek igazgatási (és jogi) problémák megoldására, nyelvi készségei révén képes ennek megfelelő nemzetközi vonatkozású pozíciókat betölteni és ott szervezési és vezetési feladatokat ellátni. (Verwaltungsnahe, private Einrichtungen und Firmen (etwa solche, die an Vergabeverfahren teilnehmen) können von den breit angelegten Fähigkeiten der Absolvent*innen profitieren: die Studierenden bringen ihre Fähigkeiten in der Lösung administrativ(rechtlich)er Probleme und ihre Fachsprachenkenntnisse ein und können entsprechend ausgerichtete Stellen mit internationalen Beziehungen füllen und daran gehen, dort Organisations- und Leitungsaufgaben zu verrichten.)
- Szakmailag és nyelvileg képes jogalkotási feladatokat ellátni, kormányzati intézmények munkatársaként vagy például parlamenti szakértőként európai és nemzeti jogalkotási és kodifikációs feladatokban részt venni, és ezen folyamatok összetettségének ismeretében azokhoz hozzájárulni. (Die Absolvent*innen sind fachlich und sprachlich fähig, sich als Mitarbeiter gubernativer Institutionen wie als Berater von Parlamenten in europäische und nationale Rechtsetzungs- und Kodifikationsprozesse einzubringen und in Kenntnis der Komplexität dieser Vorgänge Beiträge zu leisten.)
- Képes a tényállás és a jogi helyzet bonyolultságától függően önállóan vagy másokkal együttműködve hatósági eljárást ügyintézőként előkészíteni, lefolytatni és jogszerűen lezárni, elsősorban olyan közigazgatási eljárások esetén, amelyeknek Európa-jogi és nemzetközi közjogi vonatkozása van. (Die Absolvent*innen sind fähig, je nach Komplexität der Sach- und Rechtslage allein oder mit anderen ein behördliches Verfahren in einer Reihe von Sachbereichen vorzubereiten, durchzuführen und rechtskonform abzuschließen. Sie sind insbesondere fähig, solche Verwaltungsverfahren voranzubringen, die europa- und völkerrechtliche Bezüge aufweisen.)
- Képes kisebb szervezeti egységek vezetésére és a kellő gyakorlat megszerzése után további vezetői feladatok ellátására, mindez vonatkozik a humánerőforrás részlegekre és a humánerőforrás-gazdálkodásra is, elsősorban európai és nemzetközi szinten. (Die Absolvent*innen sind grundsätzlich fähig, kleinere Organisationseinheiten zu leiten und bei entsprechender praktischer Bewährung in weitere Führungsränge aufzusteigen. Dies gilt auch für das angesprochene Feld der Personalabteilungen und des Personalmanagements, insbesondere im europäischen und internationalen Rahmen.)
- Elektronikus és információtechnológiai vezetési- és kommunikációs rendszerekről szerzett ismeretei révén képes ezen rendszerek felelősségteljes használatára elsősorban európai és nemzetközi környezetben. (Die Absolvent*innen sind aufgrund ihrer Kenntnisse elektronischer und informationstechnologischer Leitungs- und Kommunikationssysteme fähig, solche Systeme verantwortungsbewusst vor allem im europäischen und internationalen Kontext zu nutzen und einzusetzen.)
- Képes európai és nemzetközi kapcsolatokat a protokoll előírásainak megfelelően ápolni, valamint speciális és elmélyült nyelvi, valamint szakmai ismeretei révén képes hagyományos és elektronikus levelezés és tárgyalások során ezen ismeretei alkalmazására. (Die Absolvent*innen vermögen im europäischen und internationalen Kontext Kontakte protokollgerecht zu pflegen sowie ihre spezialisierten und detaillierten sprachlichen und fachlichen Kenntnisse im Brief- und E-Mail-Verkehr und in entsprechenden Verhandlungen konzise einzusetzen.)
7.2.3. Attitűd:
- Nyitott új kapcsolatok kialakítására és meglévők ápolására, és az ehhez szükséges kommunikációs technikák elsajátítására. Tisztában van azokkal a magas elvárásokkal, amelyeket a nemzetközi, különösen a diplomáciai és konzuli kapcsolattartás megkövetel, és a gyakorlati oktatásnak köszönhetően biztos lehet abban, hogy képes lesz a magas elvárásoknak megfelelni. (Durch ihre Einstellung sind die Absolvent*innen offen für neue Kontakte, für die Pflege bestehender Kontakte und für das dazu angemessene Kommunikationsverhalten. Sie sind sich der erhöhten Anforderungen bewusst, die die Kommunikation in internationalem, vor allem diplomatischem und konsularischem Rahmen stellt und können aufgrund des praktischen Trainings zuversichtlich sein, diese erhöhten Anforderungen zu erfüllen.)
- Motivált arra, hogy minden helyzetben megfelelően viselkedjen és a környezete szociokulturális jellemzőit magáévá tegye és adott esetben alakítsa. (Die Absolvent*innen entwickeln eine erhöhte Motivation, sich angemessen in jeder Situation zu verhalten und die Sozialkultur in ihrer Umgebung zu verinnerlichen und jederzeit mit zu prägen.)
- A nemzetközi kapcsolatok sajátosságai és azok által a közreműködőkkel szemben támasztott magas követelmények iránti érzékenységet egész életére magáévá teszi. Ennek a tudatnak és a nemzetközi kapcsolatok jelentőségéről szerzett ismereteknek köszönhetően a felelősségvállalás magasabb szintűvé és magától értetődővé válik. (Das Gespür für die Besonderheit internationaler Beziehungen und ihrer erhöhten Anforderungen an die Mitwirkenden wird lebenslang erhalten. Aus diesem Gespür und dem Wissen um die Bedeutung internationaler Beziehungen erwächst ein erhöhtes, aber als selbstverständlich internalisiertes Verantwortungsbewusstsein.)
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Rendelkezik azzal a szakmai autonómiával, amely a demokratikus politikai elvárások figyelembevételével a közigazgatást önálló jogalkotó és végrehajtó hatalommá teszi. (Die Absolvent*innen verfügen über jene spezifische Selbständigkeit, die bei Beachtung der demokratischen politischen Vorgaben die Verwaltung zu einer eigenen rechtsetzenden und vollziehenden Gewalt macht.)
- Rendelkezik nyelvi és szakmai erőforrásokkal az általános és különös európai közigazgatási jog és a nemzetközi közigazgatási jog kérdéseinek önálló áttekintésére. (Die Absolvent*innen verfügen über das sprachliche und fachliche Potential zur selbständigen Durchdringung von Fragen des allgemeinen und des besonderen Europäischen Verwaltungsrechts und des Internationalen Verwaltungsrechts.)
- Rendelkezik megfelelő szakmai és nyelvi eszközökkel, európai és nemzetközi együttműködést kezdeményezni, európai és nemzetközi keretek között egyenrangú partnerként szakmai együttműködésben részt venni és az adott szinten önállóan dolgozni. (Die Absolvent*innen verfügen über die fachlichen und sprachlichen Mittel, im europäischen und internationalen Rahmen Fachkooperationen anzuregen, sich als gleichberechtigter Partner in bestehende Fachkooperationen einzubringen und autonom auf entsprechenden Arbeitsebenen zu agieren.)
- Messzemenő önállósággal rendelkezik az európai közigazgatási jog, annak rendszere, annak általános Európa-jogi beágyazottsága, nemzetközi és az adott nemzeti közigazgatási joggal való összefüggésének általános és speciális kérdéseinek megválaszolásában. (Die Absolvent*innen verfügen über weitest gehende Selbständigkeit in der Ausarbeitung allgemeiner und besonderer Fragestellungen des Europäischen Verwaltungsrechts, seines Systems, seiner Einbettung in das übrige Europarecht, seiner Bezüge zum internationalen wie zum jeweiligen nationalen Verwaltungsrecht.)
- Tisztában van cselekedetei etikai vonatkozásaival és azokat megfelelő módon implementálja. (Die Absolvent*innen sind sich der ethischen Implikationen ihres Handelns bewusst und berücksichtigen diese auf angemessene Weise.)
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és felvételhez B2 szintű nyelvismeret szükséges. (Deutschkenntnisse B2)
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A szakmai gyakorlat legalább 4 hetes gyakorlat, amelynek legalább felét idegen nyelvi vagy nemzetközi igazgatással, illetve a humanitárius vagy fejlesztési segélyezéssel kifejezetten foglalkozó szakmai környezetben kell a hallgatónak teljesítenie. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg. (Das Praktikum ist mindestens vierwöchig, davon müssen die Studierenden mindestens die Hälfte in fremdsprachiger Umgebung oder bei einer Organisation leisten, die im Bereich der internationalen Verwaltung bzw. der humanitären Hilfe oder Entwicklungshilfe tätig ist. Die detaillierten Erfordernisse des Praktikums legt der Lehrplan des Studienganges fest.)
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: A képzés német nyelven folyik.
8.2.4. Egyéb: A képzés nemzetközi együttműködésben valósul meg, ezáltal is elősegítve a végzettek külföldi beágyozottságát. (Das Studium wird in internationaler Kooperation organisiert und unterstützt daher die internationale Vernetztheit von Absolvent/Innen.)
12. INTERNATIONAL PUBLIC SERVICE RELATIONS MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: -
b) angol nyelven: International Public Service Relations master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: -
b) angol nyelven: Expert in International Public Service
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 747
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: elméletorientált (60–70 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 3 félév / semesters
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 90 kredit / ECTS
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 4 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 8 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakértők képzése, akik megszerzett ismereteik birtokában képesek a nemzetközi és az európai uniós szervezeteknél, a hazai központi és helyi közigazgatásban, a külügyi, védelmi és rendvédelmi igazgatásban nemzetközi vonatkozású komplex feladatok ellátására. (The aim of the programme is to train experts capable of performing duties related to international relations in national and EU institutions, in the domestic central and regional public administration, in the foreign affairs, defence and law enforcement administration.)
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Ismeri a nemzetközi közszolgálati kapcsolatok jogi, gazdasági, politikai és történeti vonatkozásait.
- Ismeri a nemzetközi emberi jogi rezsim működését.
- Ismeri a nemzetközi kapcsolatok működésének regionális dimenzióit.
- Ismeri az Európai Unió politikáit, külkapcsolati rendszerét, illetve intézményi és jogrendszerét.
- Ismeri az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáját és az Európai Unió globális szerepét.
- Ismeri a válságkezelés nemzetközi és hazai rendszerét.
- Ismeri a biztonsági rendszer stratégiai tervezését és elemzését.
- Ismeri a rendészet és rendvédelem hazai és nemzetközi összefüggéseit.
- Ismeri a magyar állam és államigazgatás nemzetközi kapcsolatrendszerét.
- Ismeri a magyar kül- és biztonságpolitikát, fejlődésének irányait.
- Ismeri a nemzetközi politikai gazdaságtan kulcsfogalmait és összefüggéseit.
7.2.2. Képesség:
- Képes a nemzetközi, illetve európai integrációs és döntéshozatali folyamatok értelmezésére és az azokban való hatékony részvételre.
- Képes a közszolgálat nemzetközi kapcsolataiban döntések előkészítésére és meghozatalára.
- Képes az európai és a hazai közpolitikai és kodifikációs folyamatokban való közreműködésre.
- Képes integrált ismeretek széleskörű alkalmazására a közigazgatási, rendészeti és honvédelmi komplex területeken.
- Képes a biztonságot fenyegető kihívások, veszélyek és kockázatok elemzésére és értékelésére.
- Képes konfliktushelyzetek kezelésére, eredményes tárgyalási és együttműködési technikák alkalmazására.
- Kommunikációs és viselkedéskultúrára vonatkozó ismeretekkel rendelkezik.
7.2.3. Attitűd:
- Információ-feldolgozási képességgel, módszertani tudatossággal rendelkezik.
- Képes csoportban és egyénileg is munkát végezni.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Legjobb tudása szerint, elkötelezetten szolgálja és képviseli az állami, illetve nemzetközi szervezetnél való munkavégzés esetén a szervezet céljait és érdekeit.
- Önállóan és felelősségteljesen vesz részt munkaszervezeti egységek létrehozásában és irányításában.
7.3. Az elsajátítandó szakirányú kompetenciák: -
C/ A képzés további jellemzői
8. A mesterképzés jellemzői:
8.1. Idegennyelvi követelmény: A jelentkezéshez és a felvételhez szükséges idegennyelvi követelményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály határozhat meg.
8.2. A szak speciális képzésszervezési, módszertani jellemzői:
8.2.1. Szakmai gyakorlatra vonatkozó követelmények: A mesterképzési szak harmadik szemeszterében szerepel a legalább 80 órás szakmai gyakorlat. A szakmai gyakorlat részletes követelményeit a szak tanterve határozza meg. (The professional training of minimum 80 hours takes place in the third semester. The detailed requirements of the training are defined by the program curriculum.)
8.2.2. Munkarend: -
8.2.3. Idegen nyelven folyó képzés: A képzés angol nyelven folyik. (The programme is conducted in English.)
8.2.4. Egyéb: -
13. NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI MESTERKÉPZÉSI SZAK
A/ A szak alapadatai
1. A mesterképzési szak megnevezése:
a) magyar nyelven: nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szak
b) angol nyelven: International Security and Defence Policy master programme
2. A mesterképzési szak szakirányai: -
3. A mesterképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
a) magyar nyelven: okleveles nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértő
b) angol nyelven: Expert in International Security and Defence Policy
4. A mesterképzési szak profilja:
4.1. képzési terület szerinti besorolása: államtudományi képzési terület, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás
4.2. a végzettségi szint besorolása:
a) mesterfokozat (magister, master of arts, rövidítve: MA)
b) ISCED 2011 szerint: 767
c) Magyar Képesítési Keretrendszer/Európai Képesítési Keretrendszer szerint: 7
4.3. a szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása ISCED-F 2013 szerint: 0312
4.4. a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)
B/ A képzés szerkezeti és kimeneti jellemzői
5. A képzési idő félévekben: 4 félév
6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit
6.1. A szakdolgozathoz vagy diplomamunka elkészítéséhez rendelt kreditek száma: 20 kredit
6.2. Szakmai gyakorlati képzéshez rendelt kreditek száma: 4 kredit
6.3. A szakirány elvégzésével összegyűjtendő kreditek minimális száma: -
7. A mesterképzési szak képzési célja, a szakmai kompetenciák leírása:
7.1. A képzés célja: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a magyar honvédelmi közszolgálati intézményrendszer tevékenységében és nemzetközi kapcsolataiban, különösen a NATO, az Európai Unió, az ENSZ és az EBESZ, valamint a Magyarországgal szövetséges országok és partnerállamok biztonság- és védelempolitikai szerveivel való együttműködésben, továbbá nemzetközi szervezetek széles értelemben vett biztonságpolitikai tevékenységében nemzetközi szervezői és kapcsolattartói, szakértői, elemzői, stratégiai tervezői, döntés-előkészítői feladatokat hatékonyan ellátni.
7.2. Az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
7.2.1. Tudás:
- Mélyrehatóan ismeri a nemzetközi biztonsági tanulmányok, stratégiai tanulmányok és védelmi tanulmányok tudományterületeit.
- Ismeri a biztonság- és védelempolitikával összefüggő nemzetközi intézményrendszer együttműködésének szabályait és sajátosságait, valamint a tagállami érdekérvényesítés mechanizmusát.
- Átfogó ismeretekkel rendelkezik a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi közösség működésének regionális dimenzióiról, különös tekintettel a transzatlanti térségre.
- Részleteiben ismeri a nemzetközi biztonság- és védelempolitika katonai és nem katonai területeit, legfontosabb jellemzőit és összefüggéseit, a magyar biztonság- és védelempolitikát meghatározó hazai és nemzetközi folyamatokat.
- Ismeri az államok közötti konfliktusok rendezésének nemzetközi jogi szabályait, valamint a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos nemzetközi intézmények működését és tárgyát szabályozó jogi előírások rendszerét és összefüggéseit.
- Átfogóan ismeri a haderők fejlődésének és fejlesztésének stratégiai kérdéseit, a védelmi szféra, a védelmi tervezés és a haderőfejlesztés jellemzőit és viszonyrendszerét, továbbá a honvédelmi tárca, a NATO és az Európai Unió védelmi tervezési rendszerét és összefüggéseit.
- Részleteiben ismeri a magyar biztonság- és védelempolitikát kialakító és megvalósító hazai és nemzetközi intézményrendszer működését.
- Átfogóan ismeri a magyar állam és államigazgatás nemzetközi kapcsolatrendszerét és döntési mechanizmusait.
- Mélyrehatóan érti és átlátja Magyarország geopolitikai és geostratégiai helyzetét, az ebből fakadó meghatározottságot, célokat és érdekeket.
- Ismeri a magyar és külgazdaság, valamint a biztonság- és védelempolitika fejlődési irányait.
- Részletes ismeretekkel rendelkezik a magyar és a nemzetközi biztonság- és védelempolitikát meghatározó stratégiai dokumentumokról és jogszabályokról.
- Átfogóan ismeri a Magyarországgal szomszédos államok védelempolitikájának alapjait és a kelet-közép-európai regionális együttműködés keretrendszereit.
- Átfogóan ismeri a válságkezelés hazai és nemzetközi sajátosságait, a magyar válságkezelési részvétel eddigi tapasztalatait.
- Részletesen ismeri a magyar biztonság- és védelempolitika kialakításához, érdekérvényesítéséhez szükséges elemzés-értékelés módszertanát.
- Átfogóan ismeri a magyar biztonság- és védelempolitikát kialakító és megvalósító intézményrendszer iratkezelését és döntéshozatali szabályait.
- Felsőfokon használja a biztonsági tanulmányok és nemzetközi biztonsági intézmények szaknyelvét.
7.2.2. Képesség:
- Képes a nemzetközi és hazai biztonságot fenyegető kihívások, veszélyek és fenyegetések elemzésére és értékelésére.
- Képes a biztonsággal foglalkozó stratégiai tervezési, elemzési, értékelési módszerek alkalmazására, kormányzati, ágazati és szervezeti szintű stratégiák megvalósításában való részvételre.
- Képes a vezetői döntések előkészítésére, döntési alternatívák kialakítására, a döntéshozatali eljárásban való aktív részvételre.
- Képes honvédelemmel és védelmi igazgatással összefüggő feladatok ellátására.
- Képes nemzetközi és hazai kommunikációra, konfliktus- és válságkezelési helyzetek kezelésében való részvételre, a tárgyalási, feladatmegoldási és együttműködési technikák alkalmazására.
- Képes feladatellátásra honvédelemmel foglalkozó állami és nem állami szerveknél és nemzetközi biztonsági szervezeteknél.
- Képes önállóan végrehajtó és irányító feladatkörök ellátására magyar és angol nyelven egyaránt.
- Képes megbízhatóan kezelni a hazai védelmi igazgatási és a nemzetközi biztonsági intézményekben használt legfontosabb adatbázisokat.
- Képes hivatalos levél, tárgyalási tematika, háttéranyag, feljegyzés, szakpolitikai elemzés, koncepcionális javaslat, úti jelentés, prezentáció (előadás), mandátum és helyzetjelentés készítésére és ismeri ezek módszertanát.
7.2.3. Attitűd:
- Kezdeményező és agilis az egyéni szakmai tevékenységben és a csoportmunkában egyaránt.
- Elkötelezett a közszolgálat és a honvédelem ügye iránt, képes felelősségteljes munkavégzésére és magatartásra.
- Elkötelezett Magyarország érdekei, továbbá a társadalmi szolidaritás és az esélyegyenlőség, a demokratikus értékek, a jogállamiság, az európai és a szövetségi értékközösség eszméi mellett.
- Nemzetközi szervezetben való munkavégzés esetén elkötelezett az adott szervezett céljai és érdekei mellett.
- Szakmai területen kritikai gondolkodásmóddal rendelkezik, mások véleményét tiszteletben tartja, ugyanakkor álláspontját hitelesen képviseli.
- Széles körű felkészültsége elősegíti a változó feladatkörhöz és munkateherhez való alkalmazkodását, akár hazai, akár nemzetközi, multikulturális közegben.
- Nyitott a szakmai továbbképzés különböző formáira és a különféle önfejlesztő módszerekre.
- Érzékeny és nyitott a szakterületi problémákra, szemléletét áthatja a problémamegoldó képesség és az innovatív gondolkodás.
- A biztonság- és védelempolitika területén kritikai gondolkodásmóddal rendelkezik, álláspontját hitelesen képviseli.
- Elkötelezett a közszolgálat és a honvédelem ügye iránt, képes felelősségteljes munkavégzésére és magatartásra.
- A biztonság- és védelempolitika területén elsajátított tudása alapján nyitott a továbbképzésre, szakmai fejlődésre.
7.2.4. Autonómia és felelősség:
- Szervezeti struktúrában elfoglalt helyének megfelelő önállósággal és felelősséggel, a hivatali út betartásával szervezi munkáját és az irányítása alatt dolgozó munkatársak tevékenységét.
- Legjobb tudása szerint, elkötelezetten szolgálja és képviseli az állam, a tágabb szervezet és a munkahely céljait, feladatait és érdekeit.
- Szervezeti struktúrában elfoglalt helyétől függően konstruktív szakmai álláspontot képvisel, képes a szakmai érdekek érvényesítésére.
- Felkészült az intézményen belüli és kívüli együttműködési formákban Magyarország nemzeti érdekeinek képviseletére.
- Nemzetközi biztonsági szervezetben végzett munkavégzés esetén képes a nemzetközi munkáltató céljainak és érdekeinek szolgálatára.
- Minden szervezeti-intézményi tevékenysége során felelős módon latba veti tudását a minőségi munkavégzés érdekében.
- Felelősségteljesen építi szakmai karrierjét, és támogatja az általa irányított munkatársak szakmai életpályájának kibontakoztatását.
- Szakmai álláspontjának képviseletével kezdeményezően és felelősségteljesen vesz részt munkahelyének tevékenységében, fejlesztésében, a szakmai koncepciók kidolgozásában, megvitatásában és megvalósításában.
1

A 11. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére