PK ÍH 2023/55.

A felperes a J. párt informatikai igazgatója.

Az alperes kiadásában megjelenő sajtótermék 2022. szeptember 21. napján „Kitálalt egy volt jobbikos… ” címmel közölt cikket, amely a felperes kapcsán a következőket tartalmazza: „A hekkertámadásokat N. Zs., Sz. G. egyik jobbkeze intézte”.

A felperes a cikk valótlan tényközléseit állítva helyreigazítási kérelemmel fordult az alpereshez, amelynek az nem tett eleget.

A felperes keresetében az alperest az előtte mint sajtószerv előtt indított előzetes eljárásban általa előterjesztett helyreigazító közlemény közzétételére kérte kötelezni. Állította, a helyreigazítani kért közlés valótlan, mivel hekkertámadást nem követett el.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint nem állnak fenn a sajtó-helyreigazítás feltételei, mert a megjelentetett cikket a kuruc.info.hu oldalról vette át, és meggyőződése volt, hogy a cikkben foglaltak megfelelnek a valóságnak. Tanúként kérte meghallgatni a hekkertámadás kapcsán V. T.-t, a felperes volt asszisztensét, K. Sz. F.-et, az M. párt jelenlegi sajtófőnökét és T. L.-t, a cikk átvételét illetően pedig L. J.-t.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a kereseti kérelemben foglaltakkal megegyező helyreigazító közlemény közzétételére kötelezte az alperest. Határozatának indokolása szerint a felperes által kifogásolt sajtóközlemény tényként állítja a felperesről, hogy hekkertámadásokat követett el, amelynek valóságát a bizonyítási érdek általános szabályából következően a sajtószerv köteles bizonyítani akkor is, ha átveszi más személy vagy szerv nyilatkozatát. Rámutatott, a sajtószervnek rendelkeznie kellett a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 495. § (2) bekezdés c) pontja alapján azokkal az információkkal, bizonyítékokkal, amelyek a cikkben a felperesre vonatkozó állítást igazolták. Az alperes azonban a perben nem tett arra tényállítást, hogy a felperes mikor, milyen szervek vagy magánszemélyek tekintetében követett el hekkertámadásokat, és a bizonyítási indítványában sem jelölte meg pontosan a bizonyítani kívánt tényeket. A tanúk meghallgatásának indítványozása pedig nem pótolhatja az alperesnek a lényeges tények állítására és nyomban történő cáfolatára vonatkozó kötelezettsége teljesítését. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperest érintő közlést az alperes más sajtószervtől vette át, mivel a PK 14. számú állásfoglalás I. pontjában foglaltak szerint a közreadó ebben az esetben is köteles meggyőződni a tényállítás valóságáról. Mindezek alapján úgy ítélte meg, az alperes nem tudta valószínűsíteni, hogy a felajánlott bizonyítás alkalmas és eredményes lehet a védekezésben előadottak igazolására, ezért – a Pp. 498. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában – az érdemi tárgyalást nem halasztotta el és nem engedélyezett határidőt a tanúk címének bejelentésére. Ennek következtében a sérelmezett mondat és tényállítás valóságát nem találta bizonyítottnak.

Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság az érdemi tárgyalás elhalasztását és a bizonyítás elrendelését nem mellőzhette volna, ugyanis a sajtószervet terhelő bizonyítási kötelezettségét teljesítve a tanúvallomásokkal igazolni tudta volna, hogy valós tényt közölt. Véleménye szerint a tanúk meghallgatásának indítványozása valószínűsítette, hogy a felajánlott bizonyítás alkalmas a felperesi állítások cáfolatára, illetve a védekezésében előadottak alátámasztására. Kiemelte, az elsőfokú bíróság akkor tudott volna tényszerű megállapítást tenni, ha a tanúbizonyításnak eleget tesz. Kifejtette: a kifogásolt cikk nem tartalmazza, hogy a felperes mikor és mely személyek vonatkozásában követett el hekkertámadásokat, ezért általánosságban bizonyítani lehetett volna azok megtörténtét. Hivatkozott arra, hogy a tanúk idézhető lakcíme a perfelvételi tárgyaláson rendelkezésre állt, azt jogi képviselője jegyzőkönyvbe tudta volna diktálni, azonban erre az elsőfokú bíróság nem adott lehetőséget.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult annak helyes indokaira figyelemmel. Hangsúlyozta, csak olyan perfelvételi nyilatkozat alátámasztására lehet bizonyítást lefolytatni, ami nemcsak igazolható, hanem cáfolható is, vagyis amellyel szemben az ellenérdekű fél is meg tudja tenni még a perfelvételi szakban a bizonyítási indítványait. Az alperes azonban csak általánosságban hivatkozott arra, hogy a tanúk nyilatkozni tudnak a sérelmezett közlés valóságáról, így nem valószínűsítette, hogy meghallgatásuk alkalmas és eredményes lehet a védekezésben előadottak igazolására.

A fellebbezés alaptalan.

A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következően korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási, vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik.

Ennek megfelelően a felülbírálat keretében – a fellebbezés indokaira figyelemmel – az ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkörében eljárva, hogy sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a tanúk meghallgatásának és az érdemi tárgyalás elhalasztásának mellőzésével.

Ennek kapcsán az ítélőtábla előrebocsátja az alábbiakat:

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. § (1) bekezdése alapján a sajtó-helyreigazítási jog tényalapja valamely médiatartalomban megjelenő valótlan tényállítás, híresztelés vagy a való tények hamis színben történő feltüntetése. E jogszabályi rendelkezésből következően a sajtó-helyreigazítás joga a médiában szereplő személyek joga a valótlan tényállítások kiigazítására.

A felperes által kifogásolt közlés nem vitásan tényállítás, amelynek jellemzője, hogy valósága vagy valótlansága bizonyítható. A sajtó-helyreigazítási perben pedig a sajtóközlemény kifogásolt tényállításainak valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani (PK 14. számú állásfoglalás I. pont), amelynek megfelelően az alperes tanúbizonyítási indítványt terjesztett elő.

A Pp. 275. § (1) bekezdése alapján a bizonyítási indítványban a fél köteles megjelölni a bizonyítani kívánt tényt és a bizonyítási eszközt. Ezen túlmenően a tanúbizonyítási indítványban a Pp. 284. § (1) bekezdése értelmében be kell jelenteni a tanú nevét és idézhető címét is. Ha a bizonyítási indítvány e követelményeknek nem felel meg, a bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését [Pp. 275. § (4A) bekezdés a) pont].

Emellett a sajtó-helyreigazítás iránt indított perben a bizonyítás elrendelése körében további speciális szabályok is érvényesülnek. Ennek indoka, hogy a sajtó-helyreigazítás a polgári jog különleges személyiségvédelmi eszköze. Egyik sajátossága, hogy gyorsított eljárás keretében zajlik, aminek az a rendeltetése, hogy az érintett minél hamarabb objektív jogvédelemben részesülhessen. Ezért – a hatékonyság növelése érdekében – az eljárási határidők rövidek, a bizonyítás szűkkörű. Ezt szolgálja a Pp. 498. § (1) bekezdése, amely szerint a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően a bíróság nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének pedig csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésőbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye. A Pp. 498. § (2) bekezdés a) pontja ugyanakkor a bizonyítás elrendelése körében többletkövetelményt is megfogalmaz, miszerint a félnek valószínűsítenie kell, hogy az általa felajánlott bizonyítás alkalmas és eredményes lehet a keresetben, illetve védekezésben előadottak igazolására vagy cáfolatára. E feltétel hiányában a bíróság a bizonyítás elrendelését, lefolytatását mellőzi [Pp. 498. § (3) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy a bizonyító félnek részletes tényelőadást is kell tennie bizonyítási indítványában azokról a körülményekről, amelyekből a felajánlott bizonyítás alkalmasságára, eredményességére lehet következtetni. Az alkalmasság, eredményesség valószínűségét tehát a sérelmezett, ezáltal bizonyítandó állításokhoz kapcsolódóan kell vizsgálni.

Kétségtelen, hogy a perbeli sérelmezett közlés általánosságban megfogalmazott állítás arról, hogy a felperes hekkertámadásokat követett el, azonban az annak valóságát – az alperes fellebbezési érvelésével szemben – csak az támaszthatja alá, ha általa végrehajtott, konkrét hekkertámadások ténye bizonyított. Az alperes bizonyítási indítványában megjelölte, hogy V. T., K. Sz. F. és T. L. tanúk meghallgatásával a felperes által sérelmezett tényállítás valóságát kívánja bizonyítani, azonban nem valószínűsítette, hogy a tanúvallomások a perbeli állítás valóságtartalmának igazolására alkalmasak és eredményesek lehetnek. Önmagában ugyanis az a körülmény, hogy V. T. a felperes asszisztense volt, míg K. Sz. F. az M. párt sajtófőnöke, nem valószínűsíti vallomásuknak, mint bizonyítási eszköznek a perbeli állítás valóságának igazolására való alkalmasságát és eredményességét, ehhez olyan további tények megjelölésére lett volna szükség, amelyekből következne, hogy van ismeretük egyes konkrét hekkertámadások tényéről, és közlik, hogy ezek az ismeretek milyen forrásból származnak. Ilyen tartalmú előadást az alperes T. L. esetében sem tett, tanúkénti meghallgatását csupán a neve megjelölésével kérte. A tanúbizonyítás alkalmasságának és eredményességének törvény által megkövetelt valószínűsítése tehát az ő esetében is elmaradt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az érdemi tárgyalás elhalasztásának a Pp. 498. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétele hiányzik: az indítványozott bizonyítás elrendelésének a Pp. 498. § (3) bekezdése alapján nem volt helye. Nem sértett tehát eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítás mellőzésével, így sem az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének, sem megváltoztatásának nem volt helye. Megjegyzi az ítélőtábla, ez utóbbira a hivatkozott eljárási szabálysértés nem is adhatna alapot.

A Pp. 498. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feltétel hiányában nem volt jelentősége annak, hogy az elsőfokú bíróság nem engedélyezett további határidőt a tanúk címének bejelentésére. Megjegyzést érdemel azonban, hogy arra egyébként sem kerülhetett volna sor, mert az alperes a tárgyaláson azt adta elő, hogy a tanúk címei a rendelkezésére állnak, azokat mégsem közölte, holott, ha az adatok zártan kezelése nem volt szükséges, azt szóban a tárgyaláson bejelenthette volna, zárt adatkezelés esetén pedig a Pp. 285. § (1) bekezdése szerinti külön lap lett volna a tárgyaláson benyújtható a Pp. 608. § (1) bekezdése értelmében. Az alperes azonban az ismertetett eljárásjogi lehetőségek egyikével sem élt annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság mind a perfelvétel lezárása, mind a tárgyalás berekesztése előtt módot adott az esetleges további nyilatkoztok megtételére.

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.