PK ÍH 2023/61.

A közbeszerzési eljárásban kiírt pályázat nyerteseként a felperes és az alperesi önkormányzat között 2009. június 10-én üzemeltetési szerződés jött létre az ún. „V.-i-tó kapuja” projekt megvalósítása érdekében. Az üzemeltetési szerződés 1. pontja szerint a „V.-i-tó kapuja” elnevezésű projekt megvalósítására az önkormányzat tulajdonában lévő közterületen, túlnyomórészt közfeladatok ellátását szolgáló beruházás keretében kerül sor. A szerződés 12. pontja szerint a jogviszony határozott időtartamra, 2030. december 31. napjáig jött létre, azonban a felperes érdekkörén kívül eső okból (a projekt kivitelezésének csúszása) a felek a szerződést 2034. december 31. napjáig tartó határozott időtartamra meghosszabbították. A szerződés 5. pontja szerint a felperes részére biztosított a mellékletben felsorolt területek, épületek, építmények üzemeltetési joga, valamint a projekt részét képező 2700 m²alapterületű szolgáltatóház bérleti joga, továbbá a felperes arra is jogot szerzett, hogy a projekt lezárását követően a szerződéssel érintett épület felső szintjén minimum 700 m², maximum 1000 m² alapterületű területen saját költségén ráépítést hajtson végre, és arra az ingatlanrészre használati és tulajdonjogot szerezzen 60 000 000 Ft + áfa összegű egyszeri díj önkormányzat felé történő megfizetésével. A szerződés 13. pontja alapján a felperes mint üzemeltető/bérlő a megvalósított valamennyi beruházási elem működtetését, üzemeltetését, napi karbantartását köteles elvégezni a szerződésben foglalt feltételekkel az év teljes időszakára, a szerződés teljes időtartamában. A szerződés ezen pontja rendelkezik az üzemeltetés legfontosabb feladatairól is, utalással arra, hogy az üzemeltetés, karbantartás, fejlesztés körében a szerződés 3. számú melléklete is irányadó.

A szerződés 14. pontja értelmében a működtetéssel, napi karbantartással kapcsolatos minden költség (pl. az érintett közterületek fenntartása, köztisztasági munkák, ezek rezsiköltségei, a vállalt szolgáltatások nyújtása) a felperesi üzemeltetőre hárul. A szerződés 15. pontja rendelkezik arról, hogy a felperes által bérelt, illetve üzemeltetett ingatlanrész tartós használati jogát harmadik személy javára a szerződés időtartamára átengedheti, a használati jog átengedésével kapcsolatosan a felperes jogosult önállóan szerződést kötni, az általa megszabott mértékű díjakat és költségtérítést szedni. A szerződés 16. pontjában kikötötték, hogy az üzemeltetésre átadott létesítményeket az eredeti, azaz a projektdokumentációban megjelölt célkitűzések megvalósítására lehet használni.

A szerződés 19. pontja szerint a szerződés 2. számú mellékletében felsorolt azon ingatlanelemek esetében, amelyet a támogatást nyújtó „nem vállalkozásinak” – tehát közcélúnak – minősített, a felperes semmilyen jogcímen nem jogosult díjat szedni. A közcélúnak minősített ingatlanelemek tekintetében a felperes a fenntarthatóság biztosítása, a kulturált és színvonalas szolgáltatásnyújtás érdekében szezonális jelleggel többletszolgáltatásokat állíthat be.

A szerződés 26. pontjában az alperesi önkormányzat vállalta, hogy a projekttel kapcsolatos garanciális szavatossági igények érvényesítésének jogát az üzemeltető/bérlő javára átengedi, továbbá a napi karbantartási munkálatokat meghaladó karbantartási munkálatok, valamint az épületek, építmények használatának 5. évétől kezdve a szükséges felújításokat saját költségen végzi el. A szerződés ugyanezen pontja definiálta a karbantartás, továbbá a felújítás fogalmát is.

A szerződés 31. pontja biztosította súlyos szerződésszegés esetén a rendkívüli felmondás jogát, egyben példálózó jelleggel felsorolta a súlyos szerződésszegésnek minősülő eseteket. Így amennyiben az üzemeltető/bérlő nem teljesíti határidőben a fizetési kötelezettségeit, vagy 60 napot meghaladó időtartamú köztartozása keletkezik, vagy nem teljesíti a projekt kötelezően teljesítendő eredményeit (szerződés 4. melléklet), akkor az önkormányzat jogosult a szerződést felmondani. Amennyiben pedig az önkormányzat az üzemeltetés feltételeit nem biztosítja megfelelő színvonalon és rendeltetésszerűen, akkor a bérlőt illeti meg a felmondás joga. A szerződés ezen pontja rögzíti, hogy az önkormányzat rendkívüli felmondása esetén az üzemeltető/bérlőt kártérítés nem illeti meg, míg az önkormányzat kártérítési igénnyel élhet, az üzemeltető/bérlő rendkívüli felmondása esetén pedig kárainak megtérítését követelheti az önkormányzattól.

A 2021. május 21-én kelt levelében az alperes a szerződést azonnali hatállyal felmondta arra hivatkozással, hogy álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a szerződés szerinti üzemeltetési és karbantartási kötelezettségeinek. A felperes ezt vitatta, és a 2021. május 27-én előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy a felmondás nem volt okszerű, így a felek között határozott időre létrejött szerződéses jogviszony fennáll.

Az elsőfokú bíróság a hatáskörének hiányát megállapítva elrendelte az „ügy iratainak” áttételét a törvényszék közigazgatási kollégiumához. Végzését azzal indokolta, hogy az 1/2022. KPJE határozatban (továbbiakban: KPJE) írtak alapján az általános hatáskörű bíróság nem jogosult eljárni a felek jogvitájában. A jogegységi határozatban írtakra figyelemmel kifejtette, hogy a perbeli jogviszonyban mind az üzemeltetési szerződés idézett 1. pontja szerint, de a valóságban is az üzemeltető/bérlő közterületet használt, illetőleg ezen a közterületen a közfeladatok ellátását szolgáló beruházás eredményeképpen létrejövő projektet üzemeltetett, amely ingatlanok mind az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 13. pontjában foglaltaknak, az Étv. 54. § (4) bekezdésében írtaknak, a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs.tv.) 29. § (2) bekezdésében, illetve a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 10. § (8) bekezdésében írtaknak megfelelnek. A felek közötti jogviszony kettős természetű: egyfelől a felperes üzemeltetőként, bérlőként a közterületet tartósan igénybe vette, azzal, hogy annak célja az volt, hogy a túlnyomórészt közfeladatok ellátását szolgáló beruházást üzemeltesse.

A törvényszék álláspontja szerint a perbeli esetben a közterület rendeltetéstől eltérő használata megvalósult, ugyanis azon túl, hogy az üzemeltető az alperesi önkormányzat tulajdonában álló közterületen egy túlnyomórészt közfeladatok ellátására szolgáló beruházást üzemeltetett, illetőleg azt is vállalta, hogy az önkormányzatnak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel létrejött támogatási szerződésben előírt, illetőleg vállalt eredmények teljes mértékben történő megvalósulását biztosítja, a közterület használatáért, illetve üzemeltetéséért bérleti díjat fizetett az önkormányzatnak úgy, hogy ő maga további bérleti szerződéseket köthetett, azaz a közterületet hasznosíthatta abból a célból, hogy gazdasági tevékenysége eredményeképpen hasznot realizáljon. Ez utóbbi mozzanat a közterület rendeltetéstől eltérő használatát jelentette, azzal együtt is, hogy a felperes köteles volt a közterületre való bejutást akár a korzó épület, akár az egyéb ingatlanok vonatkozásában mindenki számára biztosítani.

A törvényszék a hatáskörének hiányát a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. § (1) bekezdése értelmében hivatalból vette figyelembe. Megítélése szerint a perben nem volt vitatott, hogy a felek jogviszonya közterület-használat tárgyában jött létre. A kereset elsődlegesen a felmondás jogellenessége, így a közterületi megállapodás fennálltának megállapítására irányul, amelyre tekintettel a perbeli jogkérdés a KPJE-nek megfelelően közigazgatási jogvitának minősül, így a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 4. §-a és 5. § (1) bekezdése értelmében közigazgatási bírói útra tartozik.

Az elsőfokú végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben a Pp. 369. § (1) bekezdésében, valamint a (3) bekezdés c) és d) pontjában írtakra figyelemmel a Pp. 381. § (2) bekezdése alapján annak hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a Kúria Pfv.20.475/2020/10. számú precedensképes határozatából következően a Kp. 2018. január 1-jei hatálybalépését megelőzően kötött perbeli szerződés nem minősülhet a Kp. 4. § (7) bekezdés 2. pontja szerinti közigazgatási szerződésnek, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 15. § (1) bekezdésében írtakra is. Megítélése szerint az elsőfokú végzés a Kp. 156. §-át is sérti, mivel a felek közötti szerződés 2009. június 10. napján jött létre, ezért a visszaható hatályú jogalkotás Jat.-ban is megfogalmazott tilalmába ütközik, ha a 2018. január 1-jén hatályba lépett jogszabályt kell alkalmazni az annál korábban keletkezett jogviszonyra vonatkozóan.

A keresetlevelet nem közigazgatási jogvita keretében terjesztette elő, mert álláspontja szerint a felek között nem közigazgatási jogviszony áll fenn, és erre alapítottan a bíróság döntése helytelen. A szerződéskötési szándéka a gazdasági tevékenysége körében alakult ki, és álláspontja szerint a KPJE is az ő álláspontját támasztja alá. Kifejtette, hogy közterület-használattal kapcsolatos közigazgatási jogvita abban az esetben kerülhet a közigazgatási bíróság elé, ha 1. a vitát kiváltó szerződés főtárgya tekintetében a közterület időlegesen megengedett elfoglalására jogosítja a használót és 2. maga a szerződés rögzíti a kizárólagos használat feltételeit, körülményeit és ezzel összefüggésben a 3. kizárólagossággal elérhető hasznok ellenében történő díjfizetési kötelezettséget. Ezek a feltételek azonban jelen esetben nem valósultak meg. Hangsúlyozta, hogy mint üzemeltető nem vett igénybe tartósan közterületet, emellett a közterület rendeltetéstől eltérő használata sem valósult meg.

Fellebbezésében a Kp. 4. § (2) bekezdésének megsértését is állította, mivel a felek jogviszonyában a jogszabály által előírt két vagylagos feltétel közül egyik sem realizálódhatott, hiszen az alperes felmondása ellen közigazgatási jogorvoslat nem állt a felperes rendelkezésére, valamint olyan jogszabály sincsen, amely más „előző” közigazgatási eljárás lefolytatását írná elő kötelezettségként.

Azzal is érvelt, hogy a per tárgyát képező ingatlanok jogi státuszát az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte. Utalt az 54/2002. (XI. 28.) AB határozat azon megállapításaira, miszerint közterületnek csak és kizárólag az a földterület minősül, amely ekként került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. Az ezen a körön kívül eső ingatlanokra vonatkozó ún. kiterjesztő értelmezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta. Csatolta a szerződéssel érintett ingatlanok közül négy tulajdonilap-másolatát, amelyekből megállapítható, hogy a V. belterület 1367/28. hrsz-ú ingatlan megjelölése: „kivett strandfürdő és többcélú kereskedelmi szolgáltató épület”, a 1367/7. hrsz-ú és a 1367/25. hrsz-ú ingatlan megjelölése: „kivett beépített terület”, míg a 1368. hrsz-ú ingatlan megjelölése: „kivett közút”, azaz nem sorolható a fent citált jogszabályhely definíciója alá, ebből következően annak közterületként történő minősítése helytelen, ezáltal jogszabálysértő.

A fellebbezésre tett észrevételében az alperes a végzés helybenhagyását kérte. Kifejtette, hogy a Kp. nem a felek korábban létrejött jogviszonyát alakítja, változtatja, hanem a felek jogviszonyából fakadó jogvita elbírálásának eljárási kereteit határozza meg, így annak visszaható jellege nem is értelmezhető. Mindazonáltal a Jat. 15. § (1) bekezdése a jogszabály eltérő rendelkezését is lehetővé teszi. A felperesnek az e körben felhívott Pfv.20.475/2020/10. számú precedensképes határozata azért nem lehet irányadó, mert a nem egységes joggyakorlat miatt a Kúria a KPJE-ben a hivatkozott rendelkezéstől eltérő következtetésre és megállapításra jutott, és egységesen határozott arról, hogy a jelen üggyel is érintett jogviszonyok a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartoznak.

Álláspontja szerint egyértelműen megállapítható, hogy a felperes a közterület használatára csak időlegesen jogosult, hiszen az üzemeltetési szerződés 12. pontja szerint a használat joga 2034. december 31-ig illeti meg (1). Az üzemeltetési szerződés maga rögzíti a kizárólagos használat feltételeit, hiszen a szerződés – a kapcsolódó közbeszerzési dokumentációval – éppen arról szól, hogy a felperes miként jogosult és köteles az üzemeltetéssel érintett tevékenységét gyakorolni (2). A kizárólagossággal elérhető hasznok – az üzemeltetési szerződés 5. pontjában rögzített, a felperes által haszonszerzési céllal gyakorolható tevékenységek – ellenében történő díjfizetést pedig a 7. pont szabályozza (3). A felperesnek jogalakító szerepe az üzemeltetési szerződésben nem volt, annak tartalma és az azt meghatározó közbeszerzési eljárás az alperes képviselő-testületi határozatán alapult. Mindezek miatt a jogviszony a KPJE által meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelel.

A jogviszony minősítése során az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást: az üzemeltetési szerződés 1. pontja rögzíti, hogy az üzemeltetéssel érintett ingatlan közterületen van, a szerződés túlnyomórészt közfeladat ellátására irányul és kiterjed a húszezer négyzetméter területű park, lídó, sétány, az ingatlanhoz tartozó partszakasz, strand és a közösségi közcélú korzó épület üzemeltetésére, ezeken a területeken a szerződés feltételei szerint többletszolgáltatások nyújtására. A felperes az üzemeltetési szerződés alapján a közterületet a bárki számára ingyenesen hozzáférhető jellemzőjétől eltérően használja és hasznosítja, az üzemeltetési szerződés a közterület rendeltetéstől eltérő (kereskedelmi célú kizárólagos igénybevételére irányuló) használatát szabályozza, így kérdésként sem merülhet fel, hogy a KPJE e kritériuma ne valósulna meg.

Előadta, hogy az elsőfokú bíróságnak nem feladata annak vizsgálata, hogy a felperesi kereset a Kp. 4. § (2) bekezdésének megfeleltethető-e. Ezt a kérdést a közigazgatási bíróságnak kell majd megvizsgálnia akkor, amikor a felperesi keresetet érdemben elbírálja.

Kiemelte, hogy a fellebbezésben felhívott 54/2002. (XI. 28.) AB határozat nem az ingatlan-nyilvántartás közterületi bejegyzésére, vagy annak hiányára alapította a döntését, hanem arra, hogy a közterületre vonatkozó szabályokat nem lehet alkalmazni a „közterület jellegű” területekre a vizsgált rendeletben foglaltak szerint. Ennek azonban nem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés mikéntje volt az alapja, hanem az, hogy az AB-határozat értelmében a szabályozás nem felelt meg az Étv. 2. § 13. pontjában foglaltaknak. Az AB-határozatból azonban az is következik, hogy közterületnek nemcsak az ingatlan-nyilvántartásba ekként bejegyzett ingatlanok minősülnek, hanem adott esetben a szerződéssel közhasználat céljára átadott ingatlanok is, az erre vonatkozó szerződés keretein belül. Az üzemeltetési szerződésből is jól láthatóan, az üzemeltetésbe adott területek mind közösségi célú, szabad hozzáférést biztosító területek, így különösen a 1367/28. hrsz. alatti ingatlan, amelyen a szabadstrand, a sétány, a lídó és a korzó közösségi tereket felvonultató területei fekszenek.

Az elsőfokú bíróság végzéséből, valamint a KPJE rendelkezéseiből megállapítható, hogy az üzemeltetési szerződés a közterület használatáról rendelkezik, annak tárgyai – nem vitatottan – az alperesi helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó, bárki által hozzáférhető területek.

A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

Az ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a perbeli szerződéssel létrehozott jogviszony közjogi jogviszony.

A törvényszék azt önmagában helyesen állapította meg, hogy a perbeli jogviszonyban mind az üzemeltetési szerződés 1. pontja szerint, de a valóságban is, az üzemeltető/bérlő felperes közterületet használ, illetőleg ezen a közterületen a közfeladatok ellátását szolgáló beruházás eredményeképpen létrejövő projektet üzemeltet.

Figyelmen kívül hagyta ugyanakkor az elsőfokú bíróság, hogy a felek a szerződésüket 2009. június 10-én kötötték meg, az ekkor hatályos jogi rendelkezések nem ismerték a közigazgatási szerződés fogalmát. Ezen időpontban nem létezett a Kp., a közigazgatási hatóság eljárásának és szolgáltatásának szabályait – a 2018. január 1. napjával az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. tv. (Ákr.) 142. §-sal hatályon kívül helyezett – 2004. évi CXL. tv. (Ket.) határozta meg.

Ennek azért van jelentősége a fellebbezéssel elbírálásakor, mert az elsőfokú bíróság által alkalmazott KPJE a közterület-használati szerződések anyagi jogi tartalmának, jellemzőinek értékelése alapján, az Ákr. és a Kp. rendszerének és fogalmi elemeinek alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a közterület-használati jogviszony közjogi jogviszony és hogy a közterület-használati jogviszonnyal kapcsolatos jogvita elbírálása a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik.

A Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell. Ennek megfelelően azt kellett vizsgálni, hogy a perbeli szerződés – anyagi jogi jellemzőit, tartalmát tekintve – a Ket. szerinti hatósági szerződés fogalmának megfelel-e.

A Ket. 76. § (1) bekezdése kimondta, hogy ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokon eljáró hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett az ügyféllel hatósági szerződést köthet.

A hatósági szerződés alapvetően a közjog rezsimje alatt áll, azonban a közjogi szerződések körében is nagyon speciális csoportot képez. A közjogi szerződések rendszerezésekor három fogalmat szükséges elhatárolni. Az első a közszerződés vagy ezzel szinonim fogalomként használt közjogi szerződés, amely a legtágabb halmaz a három fogalom közül. Jellemzője, hogy a közjog szabályozási rezsimje alatt áll, közcél, közfeladat megvalósítására irányul. Ezek a tulajdonságok a további két fogalomra is jellemzőek, ami azonban a közszerződést föléjük emeli, az, hogy a közszerződés nem feltétlenül a szűken értelmezett közigazgatáson belül jön létre, hanem például az állam és az egyházak között stb. A második fogalom a közigazgatási szerződés, amely már a szűken vett közigazgatáson belül jön létre, a közigazgatás működésével függ össze, egyik alanya mindenképp közigazgatási szerv, célja – egyezően a közszerződéssel – valamilyen közfeladat megvalósítása, tartalmára nézve pedig közigazgatási jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. A harmadik és egyben legszűkebb fogalom a hatósági szerződés, amely az ügyfél és a hatóság közötti, határozathozatalt kiváltó szerződés, amely azonban csak az Ákr. tárgyi hatálya alá tartozó ügyekhez köthető.

Tárgyi hatályát illetően a hatósági szerződés kizárólag a Ket. hatálya alá tartozó hatósági ügyben volt kapcsolható az ügyfél és a hatóság közé, azokban az esetekben, amikor a hatóság a határozathozatal helyett célravezetőbbnek tartja a szerződéskötést. A Ket. 76. § (1) bekezdése azonban ezen túlmenően a hatósági szerződés alkalmazását külön jogszabályi felhatalmazáshoz kötötte, vagyis szükséges volt, hogy a különös eljárási szabályok intézményesítsék a hatósági szerződést.

A jellemző szabályozási megoldások alapján a hatósági szerződéseknek három tipikus csoportja alakult ki: az első csoportnak tekinthetők a szankciót kiváltó hatósági szerződések, amelyek több ágazatban is megjelentek, pl. a fogyasztóvédelmi intézkedések területén, a szociális és gyermekvédelmi igazgatásban, vagy az egészségügyi igazgatás területén. A második funkciót a támogatási hatósági szerződések valósítják meg, amelyek szintén számos területen megjelentek; míg a harmadik csoportba a tevékenység folytatását engedélyező hatósági szerződések tartoznak. A hatósági szerződés létrejöttének további fontos feltétele a Ket. 76. § (3) bekezdésében szabályozott ún. alávetési nyilatkozat. Eszerint, ha az ügyfél olyan kötelezettséget vállal, amelynek teljesítésére hatósági határozattal egyébként nem lenne kötelezhető, szerződéskötésre csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfél a saját szerződésszegése esetére a többletkötelezettség tekintetében a hatósági szerződésben aláveti magát a szerződésszegés Ket. 77. § (2) bekezdésében megállapított jogkövetkezményének.

A perbeli szerződés a fent ismertetett elvárásoknak nem felel meg, mert nem a Ket. 12. § (2) bekezdésében meghatározott hatósági ügyben kötötték, nincs olyan a Ket. 76. § (1) bekezdése szerinti jogszabály, ami a perbeli tartalmú jogviszony tekintetében hatósági szerződés kötését lehetővé tenné, továbbá a szerződésből hiányzik a Ket. 76. § (3) bekezdése által megkövetelt alávetési nyilatkozat is. Hatósági ügy hiányában a Kp. 4. § (3) bekezdésében írt eljárásjogi rendelkezésre figyelemmel a közigazgatási bíróságnak nincs hatásköre a perbeli jogvita elbírálására.

Ahhoz, hogy egy jogvita közigazgatási jogvitának minősüljön, három konjunktív feltételnek kell fennállnia: elengedhetetlen, hogy a jogviszony egyik oldalán közigazgatási szerv álljon, emellett szükséges, hogy a jogviszonyt közigazgatási jog szabályozza, harmadrészt pedig a felek között alá-fölé rendeltségi viszonynak kell fennállnia (Kúria Kpk.III.40.503/2020/3. sz. végzése). Ezen feltételek közül a perbeli jogviszonyban csak az első megléte állapítható meg.

A felek szerződéséből eredő jogvita hatásköri szempontú vizsgálata során nem volt mellőzhető annak megállapítása sem, hogy ténylegesen közterület-használati szerződésről van-e szó.

Az 54/2002. (XI. 28.) AB határozatban írtak szerint a közterületnek törvény által pontosan meghatározott fogalmi elemei vannak. A közterület definícióját az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII törvény (Étv.) 2. § 13. pontja határozza meg. A közterület jellemzője – amint arra a KPJE [22] bekezdése is rámutat –, hogy azt rendeltetésének megfelelően bárki használhatja. A közterület alapvető jellegzetessége tehát, hogy azt főszabályként rendeltetésszerűen bárki ellenérték nélkül használhatja. Mivel az közfunkciót teljesít, ezért közvagyonnak minősül (a KPJE [25] és [27] bekezdése). A KPJE azokra a szerződésekre irányadó, amelyek a közterület rendeltetéstől eltérő használatát, annak tartós egyéni igénybevételét teszik lehetővé oly módon, hogy a rendeltetéstől eltérő használat szabályait az önkormányzat nem tulajdonosi jogkörében, hanem a helyi közhatalom gyakorlójaként állapítja meg (KPJE [27], [33] és [60] bekezdés). Ezzel az értelmezéssel összhangban a Kúria a Pfv.V.20.352/2022/4. számú ítéletében a közigazgatási bíróság hatáskörét abban a jogvitában látta megállapíthatónak, amelynek alapját olyan szerződés képezte, amellyel az önkormányzat úgy biztosított használati jogot a közterületen a vele szerződő félnek, hogy ez a használat egyúttal korlátozta más személyek (vagyis a nagyközönség) használatát.

A perbeli szerződés nem vitásan részben (de nem kizárólag) közterületet érintően jött létre, a felperes pedig olyan karbantartási, üzemeltetési funkciók, tevékenységek ellátását vállalta, amelyek a szerződéskötéskor hatályos, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 8. § (1) bekezdése alapján a települési önkormányzatok feladatába tartoztak. Ezek a szerződéses kötelezettségvállalások semmiképpen nem tekinthetők olyannak, amik túlmutatnak a közterület rendeltetésszerű használatán. Emellett az ezen tevékenységek elvégzéséhez szükséges felperesi ingatlanhasználat csupán ideiglenes jelleggel történik, míg a szerződéssel érintett területösszességet az oda kikapcsolódási, vásárlási szándékkal betérő látogatók használják ténylegesen.

Mindezeken túl azonban a szerződésnek hangsúlyos eleme volt az is, hogy a felperest – külön meghatározott, egyszeri díjfizetés, majd a ráépítés jogának folyamatos gyakorlásáért fizetendő bérleti díj ellenében – megillette az a jog, hogy a szerződés hatálya alá tartozó, az alperes tulajdonában álló üzletház-felépítményen ráépítést hajtson végre, majd erre az ingatlanrészre használati és tulajdonjogot szerezzen. Ez a tényállási többletelem elhatárolja, megkülönbözteti a perbeli szerződést a pusztán közterület-használatra vonatkozó szerződésektől, hiszen a felperes autonóm szerződő félként, az alperesi akarattól független, önálló kötelezettségvállalásokat is tett, melyek egyedileg kerültek meghatározásra. Nem utolsósorban az is megállapítható, hogy ez a szerződési kikötés az alperes gazdasági tevékenysége körébe tartozik. Ezen jogviszony körében pedig az önkormányzat polgári jogi megállapodást köt, az ilyen szerződésből eredő jogvita elbírálása pedig polgári bíróság rendelkezik hatáskörrel.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a és 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetlevél áttételét mellőzte.