• Tartalom

65/2023. (XII. 28.) HM utasítás

65/2023. (XII. 28.) HM utasítás

a 2024. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megszervezésének és végrehajtásának előkészítésével összefüggő feladatokról1

2023.12.29.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetekre (a továbbiakban: honvédelmi szervezet) terjed ki.

2. § (1) A 2024. augusztus 23–25. között megrendezésre kerülő 2024. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató (a továbbiakban: rendezvény) végrehajtásának előkészítése és megvalósítása érdekében munkacsoport (a továbbiakban: MUCS), valamint almunkacsoportok működnek.

(2) A rendezvény végrehajtásába bevont honvédelmi szervezet a rendezvénnyel összefüggésben részére meghatározott feladatait a 2024. évi kiképzési és munkatervébe betervezi.

3. § (1) A MUCS vezetője a Honvéd Vezérkar főnökének (a továbbiakban: HVKF) gazdálkodási helyettese.

(2) A MUCS vezető

a) felel a rendezvény megszervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok irányításáért,

b) vezeti és felügyeli a MUCS munkáját, valamint indokolt esetben jelentést terjeszt fel a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) Miniszteri Kabinet kabinetfőnökén keresztül a honvédelmi miniszter részére az előkészítés helyzetéről, valamint a rendezvényt követően a végrehajtásról,

c) a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteinek állományából, a MUCS szervezeti keretein belül a bemutatók összeállításával, valamint a rendezvényszervezéssel kapcsolatos operatív szervezési feladatok ellátására az almunkacsoportok munkáját irányító igazgatókat, továbbá repülési igazgatót (a továbbiakban együtt: igazgatók) jelöl ki, és almunkacsoportokat hoz létre az utasítás hatálybalépését követő 30. napig.

(3) A MUCS társvezetője a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) főigazgatója.

(4) A MUCS társvezető

a) koordinálja a HM szervezetek által delegált szakreferensek tevékenységét,

b) irányítja és szervezi a rendezvény hatósági, infrastrukturális és költségvetési feltételeinek biztosítását,

c) együttműködik a HM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervezetek képviselőivel mind a rendezvény biztosítása, mind a kiállítóként való megjelenésük tekintetében,

d) koordinálja a nem a HM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok kiállítóként való megjelenését, valamint

e) koordinálja a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) által delegált szakreferensek tevékenységét a lehetséges szponzorációs együttműködéseket illetően.

(5) A MUCS vezető és társvezető mellett Vezetői Csoport működik, amely az elöljárói döntések előkészítésében és meghozatalában nyújt támogatást. Tagjai:

a) a HM sajtófőnök,

b) a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM VPHÁT),

c) a nemzeti hadfelszerelési igazgató.

(6) A MUCS alakuló ülését a MUCS vezetője legkésőbb az utasítás hatálybalépését követő 30. napig összehívja. A MUCS alakuló ülésén a MUCS vezetője kijelöli a MUCS titkárát.

(7) A MUCS tagjai:

1. a MUCS vezetője,

2. a MUCS társvezetője,

3. a repülési igazgató,

4. a rendezvényszervezésért felelős igazgató,

5. a bemutatókért felelős igazgató,

6. a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója által kijelölt nemzetbiztonsági igazgató (a továbbiakban: nemzetbiztonsági igazgató),

7. a MUCS titkára.

(8) A MUCS társvezető irányítása alatt a HM szervezeti egységek és HM szervezetek képviselőiből és szakreferenseiből álló almunkacsoport működik, melynek tagjai:

1. a HM adatvédelmi tisztviselője (a továbbiakban: adatvédelemért felelős igazgató),

2. a HM Sajtóosztály képviselője,

3. a HM VSHFÁT által delegált, külső kiállítókat koordináló szakreferens,

4. a HM KÁT által delegált szponzorációs és marketing szakreferens,

5. a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt légügyi hatósági szakreferens (a továbbiakban: légügyi hatósági szakreferens),

6. a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt hatósági szakreferens (a továbbiakban: hatósági szakreferens),

7. a MUCS társvezető által kijelölt pénzügyi és gazdasági szakreferens (a továbbiakban: pénzügyi és gazdasági szakreferens),

8. a MUCS társvezető által kijelölt infrastrukturális szakreferens (a továbbiakban: infrastrukturális szakreferens),

9. a HM Védelmi Innovációért felelős Miniszteri Biztos által kijelölt szakreferens,

10. a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviselője,

11. a HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: HM Zrínyi Nonprofit Kft.) képviselője,

12. a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: HM EI Zrt.) képviselője.

(9) Az almunkacsoport tagok kijelölésének határideje az utasítás hatálybalépését követő 30. nap.

(10) A MUCS vezetője, társvezetője – a MUCS titkár útján – a MUCS üléseire eseti jelleggel más személyeket is meghívhat.

(11) A MUCS tagjai – a titkár kivételével – maguk helyett képviselőt delegálhatnak a MUCS üléseire.

(12) A MUCS titkár 2024. január 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti a rendezvény végrehajtásával kapcsolatos munka- és feladattervet.

(13) A (7) bekezdés 3–5. pontja szerinti MUCS tagok és a (8) bekezdés 1. pontja szerinti igazgató legkésőbb a MUCS alakuló ülését követő 10. napig megalakítják az almunkacsoportjaikat.

4. § A HM sajtófőnöke felelős a rendezvény kommunikációs tervének elkészítéséért.

5. § (1) A HM katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára gondoskodik arról, hogy a HM EI Zrt. az almunkacsoportokba képviselőket delegáljon.

(2) A HM stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára gondoskodik arról, hogy a HM Zrínyi Nonprofit Kft. az almunkacsoportokba képviselőket delegáljon.

6. § (1) A HM államtitkárai és közigazgatási államtitkára – feladat- és hatáskörükben – a MUCS vezető felkérésére, indokolt esetben további szakértő tagokat delegálnak az almunkacsoportokba.

(2) A rendezvény megszervezéséhez kapcsolódó feladatok végrehajtásában való közreműködés érdekében a MUCS vezető a HM KÁT útján jogosult megkeresni a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2)–(5) bekezdése szerinti szervezeteket.

(3) A MUCS és az almunkacsoportok munkájában való közreműködésért díjazás nem adható.

(4) A MUCS további üléseit a MUCS titkára által elkészített és a MUCS vezető által jóváhagyott terv szerint, vagy indokolt esetben soron kívül kell összehívni.

7. § A repülési igazgató

a) kezdeményezi a külföldi légi katonai szervezetek megkeresését,

b) 2024. február 10-ig a MUCS részére felterjeszti a bemutatóra részvételüket visszaigazolt külföldi légi szervezetekről készített összesítő jelentést,

c) szükség szerint közvetlen kapcsolatot tart a visszaigazolt külföldi légi katonai szervezetekkel, valamint egyeztet a rendezvénnyel kapcsolatos feladatokról.

8. § A rendezvényszervezésért felelős igazgató

a) 2024. január 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti az erőforrás- és a költségtervet,

b) javaslatot tesz a szükségessé váló beszerzési eljárásokra, azok előkészítésére és megindításának időpontjára, valamint

c) irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó munka- és feladattervek kidolgozását, felel a részfeladatok tervezésének, különösen a forrás- és szükségleti számvetések összehangolásáért, elkészítteti a rendezvény kockázatbecslési tervét.

9. § A bemutatókért felelős igazgató

a) 2024. március 31-ig a MUCS részére jóváhagyásra felterjeszti a programtervet,

b) irányítja és szervezi a szárazföldi dinamikus és statikus bemutatók összeállítását, légierő bemutatókkal való összehangolását,

c) irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó munka- és feladattervek kidolgozását, felel a részfeladatok tervezésének összehangolásáért,

d) szükség szerint közvetlen kapcsolatot tart a visszaigazolt külföldi, szárazföldi katonai szervezetekkel, valamint egyeztet a rendezvénnyel kapcsolatos feladatokról.

10. § A nemzetbiztonsági igazgató ellátja a rendezvénnyel kapcsolatos, a KNBSZ főigazgatója által meghatározott nemzetbiztonsági feladatokat.

11. § A HM VSHFÁT által delegált, külső kiállítókat koordináló szakreferens intézkedik a rendezvényen részt vevő külsős kiállítók, bemutatkozó cégek, vállalkozások megkeresésére, a válaszok bekérésére 2024. január 31-ig.

12. § A HM KÁT által delegált szponzorációs és marketing szakreferens intézkedik a szponzorációban részt vevő lehetséges cégek, nagyvállalatok megkeresésére, a válaszok bekérésére 2024. január 31-ig.

13. § Az adatvédelmi igazgató gondoskodik a rendezvény adatvédelmi megfelelősége feltételeinek meglétéről. Az adatvédelmi almunkacsoport munkájába az adatvédelemért felelős igazgató bevonja és irányítja a HM adatvédelmi szakmai szerv tagjait, az MH adatkezelésre kijelölt katonai szervezetek adatvédelmi tisztviselőit és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. delegált szakembereit. Az adatvédelemért felelős igazgató irányítja és szervezi a felelősségébe tartozó adatvédelmi feladatok kidolgozását. Szükség esetén kapcsolatot tart az almunkacsoportok vezetőivel és a szakreferensekkel.

14. § A légügyi hatósági szakreferens közreműködik a légügyi hatósági engedélyek kiadásában.

15. § A hatósági szakreferens közreműködik a rendezvény végrehajtásához szükséges egyéb hatósági engedélyek biztosításában.

16. § A pénzügyi és gazdasági szakreferens közreműködik a rendezvénnyel kapcsolatos pénzügyi és költségvetési feladatok végrehajtásában, különösen kezeli a rendezvényre biztosított költségvetési keretet, szükség szerint pénzügyi jelentéseket készít.

17. § Az infrastrukturális szakreferens közreműködik a rendezvény infrastrukturális biztosításának megtervezésében, a kommunális, energetikai igényeinek meghatározásában, az infrastrukturális követelményrendszer összeállításában és biztosításában.

18. § A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviselője közreműködik a kiállítóként történő részvétel koordinálásában.

19. § (1) A külföldi fegyveres erők képviselőinek meghívására a HVKF jogosult.

(2) A külföldi államok képviselőinek meghívására – a (3) bekezdés kivételével – a HVKF és a HM VPHÁT együttesen jogosult.

(3) A külföldi államok miniszteri szintű képviselőinek meghívására – a HVKF és a HM VPHÁT javaslatát is figyelembe véve – a honvédelmi miniszter jogosult.

(4) A MUCS vezető a Honvéd Vezérkar Vezérkari Iroda, Nemzetközi Osztály bevonásával – a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály felkérés alapján történő közreműködése mellett – a katonadiplomácia útján irányítja a meghívott külföldi államokkal történő kapcsolattartást.

20. § A MUCS 2024. október 31-én a működését befejezi.

21. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Ez az utasítás 2024. november 1-jén hatályát veszti.

1

Az utasítás a 21. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2024. november 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére