GK ÍH 2023/65.

Az elsőfokú bíróság által rögzítettek szerint a felperes elsődleges keresetében 410 210 412 forint ténylegesen beszedett haszon, másodlagos keresetében 613 696 537 forint beszedni elmulasztott haszon megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Vagylagos, harmadlagos keresetében szintén beszedni elmulasztott hasznok címén kérte a marasztalását 1 028 906 949 forint összegben. Hivatkozása szerint a rovására jogalap nélkül gazdagodó alperes köteles kiadni a gazdagodással ténylegesen elért hozamait és a beszedni elmulasztott hasznokat is.

Az alperes elsődleges kérelme a per megszüntetésére irányult, míg érdemben kérte a kereset elutasítását. Hivatkozása szerint a jogalap nélküli gazdagodást csak az követelheti vissza a gazdagodótól, aki a gazdagodás folytán anyagi hátrányt szenvedett, és ez a személy is csak annyiban, amennyiben a gazdagodás az ő oldalán vagyoni hátrányt okozott. A perbeli esetben azonban a gazdagodó nem a felperes, hanem esetlegesen harmadik személy rovására gazdagodott. Azzal is érvelt, hogy a B. Rt. jogutódjának eszközölt önkéntes teljesítésével a felperes őt semmilyen kötelezettségtől nem mentesítette, ezért akkor sem alapos a kereset, ha az állítólagos gazdagodás a felperes rovására következett volna be. Hivatkozott továbbá a rosszhiszeműségének hiányára és a 2015. szeptember 8-án megelőző időszak tekintetében elévülési kifogást terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 12 489 069 forint perköltséget

Határozatában tényként állapította meg, hogy a B. Rt. felperesnél vezetett számlájáról 2002. május 14-én 860 000 000 forint jogosulatlanul és jogalap nélkül átutalásra került az alperes bankszámlájára. A tranzakció ellenérték nélkül történt és azzal összefüggésben a B. Rt. jogutódja pert indított a felperessel szemben, amely bíróság által jóváhagyott egyezséggel zárult. Az egyezség keretében a felperes helytállt a jogutód felé és 2015. szeptember 8-án megtérítette a részére a tranzakció összegét.

A Kúria az előzményi perben kifejtette, hogy a felperes alperessel szembeni, a fenti tranzakcióval kapcsolatos jogalap nélküli gazdagodás megfizetése iránti igénye a B. Rt. jogutódja felé való helytállás napjával, azaz 2015. szeptember 8-án jött létre. A jogutód felé való felperesi helytállás folytán az alperes a felperes rovására jogalap nélkül gazdagodott, melyre tekintettel kötelezte az alperest a tranzakció értékének felperes részére történő megfizetésére jogalap nélküli gazdagodás címén.

Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában az alperes alaki kifogásával összefüggésben kifejtette, hogy az előzményi perben elbírált jogviszony és a jelen per tárgyává tett követelés jogalapja eltérő. Jelen ügyben a kereset idegen dolog használatával kapcsolatban felmerült jogalap nélküli birtokláson [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 363. § és 195. §] alapul, míg az előzményi perben a felperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján érvényesítette igényét. Erre tekintettel az eljárás megszüntetése a 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 240. § (1) bekezdés a) pontja szerint alkalmazandó 176. § (1) bekezdés d) pontja alapján nem volt indokolt.

A kereset érdemét illetően rögzítette, hogy a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése – többek között – a gazdagodással kapcsolatos hasznok elszámolásának módját rendezi azzal, hogy a gazdagodás keretében jelentkező vagyoni előnyök nem az eredeti gazdagodásra vonatkoznak, hanem a dolog természetes és jogi gyümölcseire, növedékére, vagyis a hasznokra. Ezekre vonatkozóan a hivatkozott jogszabály a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályok alkalmazását rendeli. Hangsúlyozta, hogy a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése nem a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak megfelelő alkalmazására utal, hanem a régi Ptk. 195. §-ában meghatározott – dologi jogi – jogalap nélküli gazdagodás szabályaira mint alkalmazandó szabályokra. Ezt az értelmezést alátámasztja a 2013. évi V. törvény (Ptk.) indokolása, miszerint a hivatkozott rendelkezés Ptk.-ból történő elhagyása azért indokolt, mert szükség esetén ezek a szabályok minden kifejezett utalás nélkül is alkalmazásra kerülhetnek.

A felperes hivatkozása szerint a jogalap nélküli gazdagodás folytán az alperes szükségszerűen jogalap nélküli birtokos is volt, azonban a birtoklás tárgya csak dolog lehet [régi Ptk. 187. § (1) bekezdés]. A dolog pedig birtokba vehető testi tárgy, a pénz, az értékpapír, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erők. A bankszámlapénz – melyet az alperes nem vitásan magánál tartott – a számlatulajdonos és a számlavezető bank közti kötelmi jogviszonyban keletkező követelés bankszámlán mutatkozó egyenlege. Ebből következik készpénztől eltérő természete és lényegadó jellemzői, így főként az, hogy nem dolog módjára vesz részt a vagyoni forgalomban, továbbá nem átruházható. A bankszámlapénzzel való fizetés mechanizmusa számlajóváírásokkal és terhelésekkel, végső soron a fizető és a kedvezményezett fél számlái közötti elszámolással történik, a felek számlavezető bankjai hasonló elszámolásának közbeiktatásával. A bankszámlák közötti átutalással megvalósult fizetés eredményeként a kedvezményezett nem dolgot kap, de nem is szerzi meg átruházással a fizető félnek a számlavezető bankjával szembeni követelését. A fizető fél bankja a számlatulajdonos nevében és megbízására saját maga teljesít fizetést a megbízásban megjelölt kedvezményezett javára, a kedvezményezett bankja felé, amely a kapott összeggel egyező összegű jóváírást hajt végre a kedvezményezett bankszámláján, megnövelve a kedvezményezett követelését. Az átutalásos fizetés kedvezményezettje nem a fizető fél bankszámlakövetelését, hanem egy attól különböző, a saját számlavezető bankjával szemben fennálló új követelést szerez meg és tudhat vagyonába tartozó elemként a bankszámlapénzzel történő fizetés eredményeként. A fizető féllel szemben saját számlavezető bankjának megtérítési igénye keletkezik a fizetési megbízás teljesítésével, amelyet a fizetési megbízást adó fizető fél bankszámlájának megterhelésével, a bankszámlakövetelés csökkentésével hajt végre. Ezt az álláspontot foglalta el a Kúria az előzményi perben hozott ítéletében, melytől az elsőfokú bíróság nem kívánt eltérni.

A jogalap nélküli birtoklás tárgya tehát nem lehet bankszámlapénz, hiszen az nem dolog módjára hasznosuló, így birtokba sem lehet venni. Az alperesnél bankszámlapénz volt, ami kötelmi ügyletnek minősül, dologi jogi jogkövetkezmények abból nem származnak. Az adott esetben tehát nem valósult meg jogalap nélküli birtoklás, melyből következően az alperes jogszabályi alap hiányában nem kötelezhető hasznok kiadására.

A kereset jogalapjának hiányában az alperes elévülési kifogását nem kellett vizsgálni, és szükségtelen volt az összegszerűség bizonyítása körében felajánlott szakértői bizonyítás is.

Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a keresetének megfelelő döntés hozatalát, másodlagosan a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

Érvelése szerint az ítélet sérti a régi Ptk. 363. §-át, hiszen a jogalap nélküli gazdagodás tárgya nemcsak dolog lehet, hanem mindenfajta vagyoni előny, melyből következően a gazdagodással elért hasznok sem csupán dologhoz kapcsolódhatnak. Tévesen jutott tehát arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése csak a dolgokon elért hasznokra vonatkozik. Annak értelmében a hasznok kiadása iránti perben a dolog birtoklása nem tényállási elem, csupán a gazdagodás és az annak tárgyán elért vagyoni előny. Abból, hogy az új Ptk. nem vette át a régi Ptk. 363. §-át, még nem következik, hogy az elsőfokú bíróság dologi jogi okfejtése helyes.

A fentieken túl rámutatott, hogy a bankszámlapénzt is megilleti a dologi jogi védelem. Jogszabályi alap nélkül különböztette meg az elsőfokú bíróság a pénzt és a bankszámlapénzt, így utóbbitól minden alap nélkül tagadta meg a dologi jogi védelmet. Nyilvánvaló az is, hogy a régi Ptk. pénzfizetésre vonatkozó rendelkezései sem kizárólag a készpénzfizetésre vonatkoznak, hiszen az átutalással teljesítendő tartozás után is jár késedelmei kamat, illetőleg a kölcsön esetén a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása is történhet átutalással. A régi Ptk. Nagykommentárja is azt rögzíti a régi Ptk. 94. § (2) bekezdésével összefüggésben, hogy a pénzzel azonos megítélés alá esik a bankszámlapénz. Mindezekkel nem ellentétes a Kúria előzményi perben – a bankszámlák közötti átutalással megvalósult fizetés természetével kapcsolatban – kifejtett levezetése, így az sem, hogy a bankszámlapénz egyben a bankkal szembeni követelés is. Az Alaptörvény 28. cikkének megfelelő értelmezés is megkívánja, hogy a bankszámlapénz a pénzhez hasonló jogi védelemben részesüljön.

Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 2. §-át és 342. §-át megsértve túlterjeszkedett az ellenkérelmen, mivel olyan okból utasította el a keresetet, amelyre az alperes nem hivatkozott. A Pp. 346. § (5) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét is megsértette az elsőfokú bíróság, mivel nem derül ki, hogy a jogalap nélküli gazdagodást miért tekinti dologi jogi jellegűnek, ahogy az sem, hogy a kamatok megfizetésével kapcsolatos nem vitatott tényállítást miért nem tette az ítéleti tényállás részévé.

Érvelése szerint a kereset alaposságáról további jelentős terjedelmű bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül is döntés hozható, annak esetleges hiányában azonban az ítélet hatályon kívül helyezésének van helye a felsorolt eljárási szabálysértések miatt.

Az alperes hatályos fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül.

A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú ítélet érdemben nem felülbírálható az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabálysértése miatt.

Az ítélőtábla elsődlegesen rámutat, hogy az elsőfokú bíróság a keresetet hiányosan rögzítette, mivel a felterjesztett iratokból megállapíthatóan – ahogy azt a felperes a fellebbezési tárgyaláson is megerősítette – volt negyedleges, ötödleges és hatodlagos keresete is. Ezek annyiban különböztek az elsődleges, másodlagos és harmadlagos keresetektől, hogy azonos tényelőadás és jogi érvelés mentén nem a régi Ptk., hanem a Ptk. – lényegében a régi Ptk.-éval megegyező – szabályain alapultak. Az elsőfokú ítélet ezen hiányának azonban nem volt jelentősége, mert az ítélőtábla osztja az elsőfokú bíróság azon, a másodfokú eljárásban a felek által sem vitatott álláspontját, hogy az adott kereset elbírálásakor a régi Ptk. szabályai alkalmazandók.

Az elsőfokú ítélet a kereset ismertetésénél a felperes által érvényesített jogot a jogszabályhelyre utalással nem jelölte meg. Annyit rögzített csupán, hogy a felperes az alperes által ténylegesen beszedett, illetve beszedni elmulasztott hasznok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A határozat jogi indokolásából ugyanakkor egyértelműen kitűnik, hogy az elsőfokú bíróság szerint az adott esetben a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése értelmében a régi Ptk. 195. §-ában foglaltakat, vagyis a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó rendelkezéseket kellett alkalmazni. A kereset elutasítása végső soron azon alapult, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó dologi jogi szabályok szerint a jogalap nélküli birtoklásnak nem lehet tárgya a bankszámlapénz, hiszen az nem dolog és nem is dolog módjára hasznosul, így birtokba sem lehet venni. A perbeli tényállás mellett ezért nem valósulhatott meg jogalap nélküli birtoklás, így az alperes a hasznok kiadására sem kötelezhető.

Az ítélőtábla nem osztja az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a felperes által érvényesített jog alapján a perbeli követelés alaposságáról – az elsőfokú bíróság által egyébiránt konkrétan meg nem jelölt dologi jogi szabály [régi Ptk. 94. § (1)–(2) bekezdés] alapján – abból kiindulva kell dönteni, hogy minden birtokba vehető dolog lehet tulajdonjog tárgya, illetve, ha törvény kivételt nem tesz, a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.

A felperes a keresetében egyértelműen régi Ptk. 363. § (1) bekezdésére, a jogalap nélküli gazdagodás szabályára alapította a követelését, amely szerint a gazdagodással kapcsolatos vagyoni előnyök visszatérítésére a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályokat (195. §) kell alkalmazni. A régi Ptk. 195. § (1) bekezdése alapján a birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglévő hasznait, kivéve, ha ellenszolgáltatás fejében jutott birtokához és jóhiszemű volt. A (2) és a (3) bekezdés a jóhiszemű és rosszhiszemű birtokosra vonatkozó további szabályokat tartalmazza.

A kereset kétségtelenül tartalmazott ellentmondásokat a tekintetben, hogy a felperes dologi jogi vagy kötelmi igényt érvényesít a perben. Így a per tárgyaként következetesen a „jogalap nélküli birtoklással kapcsolatos hasznok kiadását” jelölte meg. Állította továbbá, hogy a jogalap nélküli gazdagodás tényállása szükségszerűen jogalap nélküli birtoklást eredményez a jogalap nélküli gazdagodás tárgya felett [keresetlevél (13) pont] Azzal is érvelt, hogy az ellenszolgáltatás nélkül birtokba jutó jogalap nélküli birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglévő hasznait és ez a szabály a jogalap nélküli gazdagodás tényállásra is alkalmazandó [keresetlevél (63) pont]. Azt fejtette ki, hogy a perbeli esetben a jogalap nélküli birtoklás tényállási elemei megvalósultak [keresetlevél (64) pont], a hiánypótlási felhívásra (3. sorszámú végzés) pedig úgy nyilatkozott, hogy az elsődleges kereset jogalapja az, hogy az ellenszolgáltatás nélkül birtokba jutó jogalap nélküli birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglévő hasznait [4. sorszámú hiánypótlás (10) pont].

A fentiek ellenére a keresettel érvényesített jog mégsem volt ellentmondásos, mert a felperes egyértelműen a jogalap nélküli gazdagodás szabálya, a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése alapján kérte a régi Ptk. 195. §-ának, a jogalap nélküli birtoklás szabályának az alkalmazását. Az elsőfokú ejárás során a perfelvételi tárgyaláson ebben a körben határozottan állást foglalt. Előadta ugyanis, hogy „a (régi Ptk.) 363. §-a a hasznokra terjed ki, így nem kell dolgot keresni ebben a perben, hiszen nem a dologi jog szabályait kell e tekintetben alkalmazni, hanem a hasznokra vonatkoznak ezek a szabályok. Amikor a (régi) Ptk. 363. §-a a jogalap nélküli birtoklás szabályait rendeli alkalmazni, akkor csak a hasznok tekintetében rendeli ezeket a szabályokat alkalmazni, nem kell a teljes törvényi tényállást vizsgálni.” Kifejtette azt is, hogy a „ régi Ptk. 361. § szerint a gazdagodás tárgya a vagyoni előny. Ez nem azonosítható dologgal, a vagyonban beállt értéknövekményt jelenti” (47. sorszámú jkv.).

Mindezek alapján egyértelmű, hogy a felperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján kötelmi igényt érvényesített, amelyre a régi Ptk. 94. §-ának a rendelkezései nem alkalmazhatók. Osztja az ítélőtábla azt a felperesi álláspontot, hogy a régi Ptk. 361. §-a szerinti „vagyoni előnyök” fogalom nem azonosítható a régi Ptk. 195. §-ában foglalt dolog, illetve a „dolog hasznai” fogalmával. A bankszámlapénz dologi jogi szabályok alapján történő minősítése ezért nem bír jelentőséggel a perben, így a kereset elutasítását sem alapozhatja meg.

Helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a gazdagodás visszatérítése a régi Ptk. 361. § (1) bekezdése értelmében a jogalap nélküli vagyoni előny visszatérítését jelenti. Vagyoni előnyök alatt a gazdagodás hasznait is érteni kell, és ezek megtérítésére alkalmazandók a régi Ptk. 363. § (1) bekezdése alapján a jogalap nélküli birtoklásra irányadó szabályok közül a régi Ptk. 195. §-ában foglaltak annyiban, amennyiben különbséget tesznek a rosszhiszemű és a jóhiszemű birtokosnak megfelelő rosszhiszemű vagy jóhiszemű gazdagodó kötelezettsége tekintetében, illetve aszerint, hogy a meglévő vagy elfogyasztott, illetőleg beszedni elmulasztott hasznok képezik-e a követelés tárgyát.

Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán az alperes ellenkérelmében foglaltakat a per megszüntetésére irányuló alaki védekezés kivételével nem vizsgálta, így megsértette a Pp. 346 §-ában foglalt indokolási kötelezettségre vonatkozó eljárási szabályt.

Osztotta az ítélőtábla a felperes álláspontját abban a körben is, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 2. § (2) bekezdését is, amelynek értelmében a bíróság főszabály szerint a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van, illetve a Pp. 342. § (1) bekezdését, amely alapján az érdemi döntés nem terjedhet túl az ellenkérelmen. Az érdemi döntésnek ugyanis a „fél” jogállítása a korlátja, tehát nemcsak a felperes, hanem az alperes jogállításának a keretei között is kell maradnia [Pp. 342. § (3) bek.].

A Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja értelmében az ellenkérelem érdemi részében – ha azzal a fél a perben védekezni kíván – fel kell tüntetni érdemi védekezés esetén valamennyi anyagi jogi kifogást a jogalap megjelölése útján és az azt megalapozó tényeket, továbbá az ezek közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést. A Pp. 7. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint az anyagi jogi kifogás a keresettel érvényesített jog érvényesíthetőségét kizáró, megszüntető vagy gátló anyagi jogi rendelkezésekre történő hivatkozás.

Az alperes a felterjesztett iratokból megállapíthatóan – nem vitásan – nem alapította a védekezését az elsőfokú ítélet szerinti dologi jogi szabályra, konkrétan arra, hogy a bankszámlapénz nem minősül dolognak, illetve nem hasznosul dolog módjára. Az elsőfokú bíróság tehát túlterjeszkedett az ellenkérelmen, ami nem tartalmazott olyan tartalmú érdemi védekezést, amelyen a kereset elutasítása alapult.

A felperes fellebbezési kérelme hatályon kívül helyezésre is irányult, és eljárási jogszabálysértésként kifejezetten hivatkozott az indokolási kötelezettség megsértésére, valamint az alperesi ellenkérelmen való túlterjeszkedésre, ezért a Pp. 370. § (1) bekezdése alapján nem volt akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (1) bekezdése szerint felülbírálja az elsőfokú bíróság eljárásának szabályszerűségét.

A megjelölt eljárási szabálysértések pedig az adott esetben a hatályon kívül helyezést szükségessé teszik, mivel az ügy érdemi eldöntésére kihatottak és lényegesnek is minősülnek.

A kifejtettekre tekintettel elengedhetetlen az elsőfokú eljárás megismétlése, ennek okán az ítélőtábla a Pp. 381. §-a alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárást az elsőfokú bíróságnak az érdemi tárgyalási szaktól kell folytatnia azzal, hogy az alperes eddig nem vizsgált ellenkérelmét érdemben kell vizsgálnia. Az ítélőtábla az ily módon lefolytatott eljárás eredményeképpen hozott és a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően indokolt határozatot tudja majd érdemben felülbírálni.