KÜ BH 2023/78

[1] A román állampolgár felperes 2008. február 21. napjától rendelkezett regisztrációs igazolással, mivel igazolta tartózkodásának feltételeit. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság (a továbbiakban: elsőfokú idegenrendészeti hatóság) a 2021. június 4. napján meghozott 106-7-9009/4/2021-R számú határozatával a felperes regisztrációs igazolását visszavonta, megállapította a tartózkodási jog megszűnését, egyúttal Magyarország elhagyására kötelezte a felperest. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a határozatot a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság átiratában küldött véleményre alapította – amely szerint a felperes magyarországi tartózkodása veszélyt jelent Magyarország közrendjére és közbiztonságára –, továbbá tekintettel volt a felperes személyi körülményeire. Ez utóbbi kapcsán megállapította, hogy a felperes nem tartozik az arányosság elve alapján kiemelt védelmet élvező személyek körébe, a fogadó állam területén eltöltött idő pedig önmagában nem jelenti a társadalomba való sikeres beilleszkedést. A tartózkodási jogot a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 33. §-ában, a 14. § (1) bekezdés a) pontjában, a 15. § (1), (2)–(4) bekezdésében foglaltakra, valamint az Európai Parlament és Tanács 2004/38/EK Irányelv (a továbbiakban: az Irányelv) (23) preambulumbekezdésében meghatározott arányosság követelményére figyelemmel visszavonta.

[2] A felperes fellebbezésére eljárt alperes a 2021. december 8. napján kelt 106-R-18113/3/2021. számú határozatában a fellebbezést elutasította, az elsőfokú határozatot helybenhagyta, egyben megállapította, hogy a felperes magyarországi tartózkodási joga megszűnt. A tényállás további tisztázása érdekében megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot (a továbbiakban: ORFK). Az ORFK – tételesen felsorolva a felperes három büntetőügyében 2020. szeptember 16., 2011. április 19., valamint 2019. szeptember 16. napján hozott ítéleteket – megállapította, hogy a jelenleg is börtönbüntetését töltő felperes által elkövetett cselekmények külön-külön, önmagukban is veszélyeztették mind a közrendet, mind a közbiztonságot. Az alperes – a határozatában foglaltak szerint – a rendőrségi vélemény, valamint a rendelkezésére álló összes adat figyelembevételével döntött. A személyes körülmények körében – a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel – megállapította, hogy a felperes egy hároméves magyar állampolgár kisfiú és egy tizenkét éves magyar állampolgár kislány nevelőapja, akiket élettársával közös otthonukban nevelnek. Rögzítette, hogy a felperes szülői felügyeleti joga 2020. december 8. napja óta – börtön fokozatú szabadságvesztés töltése okán – a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során korlátozott, továbbá, hogy a felperes a gyermekek születését követően nem hagyott fel a jogsértő magatartással, annak nem önszántából vetett véget, hanem a letöltendő szabadságvesztésre is figyelemmel.

[3] A felperes a keresetében – tartalma szerint – az alperes határozatának a megsemmisítését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte, mivel a megelőző eljárás során helytelenül alkalmazta az Szmtv. felhívott rendelkezéseit, nem tartotta be az arányosság elvét, a személyi és családi körülményeket nem kellő súllyal értékelte. A jogi képviselővel eljárva benyújtott, kiegészített keresetlevélben az alperes határozata indokolásának hiányosságára, valamint a rendelkező rész és az indokolása egymással való ellentmondására hivatkozott. Sérelmezte, hogy az alperes határozata sérti a szülői mivoltához köthető alapvető jogait és a családi kapcsolathoz való jogát.

[4] Az alperes a védiratában kérte a kereset elutasítását, a határozatában foglaltakat fenntartotta.

[5] Az elsőfokú bíróság a 2022. április 7. napján meghozott 1.K.700.110/2022/12. számú jogerős ítéletével a felperes keresetét mint alaptalant elutasította. Rögzítette, hogy az alperes helyesen alkalmazta az Szmtv. 33. §-ában foglalt rendelkezést, megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy magasabb érdek fűződik a felperes tartózkodási joga megszűnésének megállapításához, mint ahhoz, hogy magyarországi családjával maradjon. Rögzítette, hogy az ORFK véleménye egyértelműen foglalt állást a valódi, közvetlen és súlyos veszély tárgyában. Az indokolás hiányossága kérdésében rögzítette, hogy az alperes a határozatában (annak 5–6. oldalán) mind a felperes magatartását, mind pedig személyi és családi körülményeit értékelte. Összességében a keresetet nem ítélte alkalmasnak az alperes határozata megalapozottságának cáfolatára.

[6] A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását, ezáltal a közigazgatási határozat megsemmisítését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Előadta, hogy a jogerős ítélet sérti az Szmtv. 33. §-át, az Irányelv (23) preambulumbekezdésében meghatározott és a 28. cikkében rögzített arányosság követelményét, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) tényállás tisztázására és a mérlegeléssel hozott döntés indokolására vonatkozó 62. § (1) bekezdését és a 81. § (1) bekezdését.

[7] A felperes rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben az alperes eljárásában a tényállás tisztázására és a mérlegelés esetén elvárt hatósági eljárásra előírt eljárási szabályok, valamint az anyagi jogszabályok megtartása nem igazolt. Az Irányelv alapján hangsúlyozta, hogy a közrendi vagy közbiztonsági okból hozott intézkedéseknek meg kell felelni az arányosság elvének, kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhat, a közrendi korlátozást pedig megszorítóan kell értelmezni, így a korábbi büntetőítélet csak akkor vehető figyelembe, ha bizonyított, hogy az érintett személy magatartása jelen idejű veszélyt jelent a közrendre.

[8] Sérelmesnek tartotta, hogy a jogerős ítélet indokolásának [18] bekezdése szerint súlytalan a több éve fennálló jogkövető életvitele, amely nem kizárólag a jelenleg is tartó börtönbüntetés idejére tehető, álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak értékelnie kellett volna a büntetés céljának teljesülését így a jövőben nem jelent közvetlen és súlyos veszélyt a közrendre vagy közbiztonságra. A felperes előadta, hogy ennek értékeléséhez a büntetés-végrehajtási intézet véleményét is szükséges lett volna beszerezni. Kifogásolta, hogy a határozat meghozatala előtt nem hallgatták meg, így a hatóság a személyi körülményeket nem tárta fel. Álláspontja szerint jogszabálysértő, hogy a szülői mivoltával kapcsolatos nyilatkozatot súlytalannak minősítő alperesi álláspontot az elsőfokú bíróság is osztotta, ezáltal a megelőző eljárásban és a perben sem vették figyelembe a szülői mivoltából fakadó kötelezettségeket, így azt, hogy két saját és egy nevelt kiskorú gyermek tartását, gondozását kell ellátnia és élettársával szerető családot kívánnak teremteni a gyerekeknek, akiknek a családban való nevelkedéshez való joga különös súllyal értékelendő.

[9] A felperes végezetül arra hivatkozott, hogy egész felnőtt életét és részben gyermekkorát is Magyarországon élte, csak a magyar nyelvet beszéli, minden közeli és távolabbi családtajga Magyarországon él, származási országához semmilyen kötődése nincs.

[10] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását, mivel az nem jogszabálysértő.

[11] A felperes felülvizsgálati kérelme – a következők szerint – alapos.

[12] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdésének, továbbá a Kp. 120. § (5) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem keretei között, a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre állt iratok és bizonyítékok alapján vizsgálta felül. A felperes felülvizsgálati érveivel összefüggésben a Kúria a következőket emeli ki.

[13] A közrend, közbiztonság veszélyeztetése esetén az Szmtv. 33. §-a az abban meghatározott feltételek fennállása mellett alkalmazható, azaz a tartózkodási jog korlátozható. Ennek során a közrend, közbiztonság veszélyeztetésének az ORFK-vélemény alapján való megállapítása általában nem minősíthető jogszabálysértőnek, az idegenrendészeti hatóság a rendőrségtől véleményt kérhet és a rendőrség véleményét figyelembe kell, hogy vegye. Ugyanakkor az ORFK-vélemény nem szakhatósági állásfoglalás, így nincs elvi akadálya annak, hogy az abban foglaltakat az idegenrendészeti hatóság értékelje. A megelőző eljárásban az alperes megkeresésére készített ORFK-vélemény – miként arra az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében is rámutatott – az értékelés körébe vont büntetőeljárások felsorolásán túl az azok alapját képező bűncselekmények főbb jellemzőit, és az abból levont következtetést is tartalmazza, így az képezhette az alperes határozatának alapját, e tekintetben a jogerős ítélet következtetése helytálló. Az alperes a határozat alapjául úgy használta fel az ORFK-véleményt, hogy az arról az indokolásában számot adott, az ORFK-véleményben foglaltakat, a közrendi, közbiztonsági veszélyeztetést megalapozó okokat és azok értékelését rögzítette. Az alperest nem terhelte a büntetés-végrehajtási intézet véleményének beszerzésére vonatkozó jogszabályi kötelezettség, ezáltal a büntetés-végrehajtási intézet megkeresésének hiánya sem eredményez jogszabálysértést. A közbiztonsági, közrendi veszély fennállása körében az ORFK-vélemény felhasználását és a büntetés-végrehajtási intézet megkeresésének hiányát kifogásoló felperesi hivatkozás tehát nem foghatott helyt.

[14] Az Szmtv. 33. §-a azonban a közrend, közbiztonság valódi, közvetlen és súlyos veszélyeztetése mellett az arányosság követelményét is tartalmazza. Ez összefügg az Irányelvben foglaltakkal. Az Irányelv (23) preambulumbekezdése szerint „Az uniós polgárok és családtagjaik kiutasítása közrendi vagy közbiztonsági okokból olyan intézkedés, amely súlyosan sértheti azokat a személyeket, akik élve a Szerződés által rájuk ruházott jogokkal és szabadságokkal, már ténylegesen beilleszkedtek a fogadó tagállamban. Ezért korlátozni kell az ilyen intézkedések alkalmazási körét az arányosság elvével összhangban, figyelemmel az érintett személyek integrációjának mértékére, a fogadó tagállamban való tartózkodásuk időtartamának hosszúságára, az életkorukra, egészségi állapotukra, családi és gazdasági helyzetükre, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatukra.”

[15] A jogi szabályozás a különféle tartózkodási jogcímekhez eltérő feltételeket – így közrendi klauzulákat – rögzít. Az Szmtv. 129. § (1) bekezdése értelmében az Szmtv. a felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási rendeletekkel együtt az Irányelvnek való megfelelést szolgálja. Az Irányelv arányossági követelményt tartalmazó rendelkezéseit az Szmtv. 33. §-a ültette át a magyar jogba. Az Szmtv. 33. §-a a felperesre nézve alkalmazható, azonban ennek során nem elegendő pusztán a közrendre, közbiztonságra veszélyt jelentő felperesi magatartás fennállását értékelni, hanem – az Irányelvből és az azt átültető Szmtv. rendelkezéséből is fakadóan – a tartózkodási jog korlátozásával való arányossági vizsgálatot is el kell végezni. Mind az elsőfokú idegenrendészeti hatóság, mind pedig az alperes hivatkozott ugyan az Irányelvre, azonban a formális hivatkozás nem jelenti a személyes és családi körülmények tényleges vizsgálatát és az előírt arányossági értékelést. A Kúria az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kiemelt érvelésével kapcsolatban – miszerint a döntés meghozatala során hangsúlyosan értékelte az ORFK véleményében foglaltakat – rámutat arra, hogy az Szmtv. 33. §-ában foglalt rendelkezésből következően a korlátozás arányosságának érdemi vizsgálata is szükséges. Hangsúlyozandó, hogy jelen perbeli esetben a román állampolgárságú felperes az Európai Unió polgára, egyúttal magyar állampolgár kiskorú gyermekek szülője. Az Irányelv az uniós polgárok számára biztosítja a huzamos tartózkodás jogát, továbbá megköveteli a tartózkodás korlátozásának arányosságát. A személyes és családi körülmények vizsgálatához, a regisztrációs igazolás visszavonása és a tartózkodási jog megszűnése arányosságának értékeléséhez a releváns tényállási elemek tisztázása és az értékelés körébe vont tényeknek, körülményeknek az alperes határozatában való feltüntetése is szükséges olyan mértékben, hogy az alapján az arányossági vizsgálat szempontjai, az értékelt tények, körülmények megállapíthatóak legyenek. A román állampolgár felperes esetében, akinek kiskorú, magyar állampolgár gyermekei vannak, tartózkodási joga megszűnésének megállapításához a közrendi, közbiztonsági veszélyeztetésre vonatkozó feltételt az ORFK-véleményben foglaltak megteremthetik, az ORFK-vélemény felhasználásának ténye nem jogszabálysértő, azonban az abban foglaltak akkor eredményezhetik a felperes tartózkodási joga megszűnésének megállapítását, ha a közbiztonságra veszélyesség valódi, a közbiztonság fenyegetettsége közvetlen és súlyos, a társadalom valamely alapvető érdekével, rendjével szemben áll, és a korlátozás a felperes személyes és családi körülményeivel való összevetés alapján is arányos. Ennek során az aktuális és releváns körülményeket kell vizsgálni, így az értékelés jogszerűségéhez elengedhetetlen, hogy az kellően tisztázott tényálláson alapuljon.

[16] Az alperes helytállóan mutatott rá, hogy a felperes nem tartozik az Irányelvben meghatározott, az arányosság elve alapján kiemelt védelmet élvező személyek körébe, azonban a Kúria hangsúlyozza, hogy az arányossági vizsgálat elvégzése – az Szmtv. 33. §-ában foglalt rendelkezésből fakadóan – nemcsak a kiemelt védelmet élvező személyekre nézve követelmény.

[17] A Győri Törvényszék a jogerős ítéletben rögzítette, hogy az alperes a határozatában a felperes magatartását, személyi és családi körülményeit értékelte, továbbá osztotta a felperes szülői mivoltával kapcsolatos nyilatkozatot súlytalannak minősítő álláspontot, azonban nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a családi körülmények tekintetében releváns tényállási elemek tisztázására nem került sor. Az alperes határozatában foglaltak szerint a felperes egy hároméves magyar állampolgár kisfiú és egy tizenkét éves magyar állampolgár kislány nevelőapja, akiket élettársával közös otthonukban nevelnek, míg a jogerős ítélet ezen túlmenően azt is tartalmazza, hogy a felperesnek van egy, az előző kapcsolatából származó 7 éves gyermeke is. Az alperes a határozatában a családi körülmények körében annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felperes szabadságvesztés-büntetését tölti, a szülői felügyeleti joga korlátozott. Az alperes határozatából és a jogerős ítéletből sem állapítható meg, hogy a felperesnek hány vér szerinti, magyar állampolgár kiskorú gyermeke van, mely kiskorú gyermekek felett gyakorol szülői felügyeleti jogot, áll-e fenn tartási kötelezettsége, van-e kapcsolattartási joga, ezeket teljesíti, illetve gyakorolja-e. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. törvény) 119. § e) pontja értelmében a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt az elítélt szülői felügyeleti joga a Bv. törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása nem azonosítható a szülői felügyeletnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:149. §-a szerinti, bíróság vagy más hatóság általi korlátozásával vagy elvonásával, így a családi körülmények szempontjából a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának tényén és a Bv. törvényben meghatározott korlátozásokon túl annak tisztázása is szükséges, hogy a felperes rendelkezik-e szülői felügyeleti joggal magyar állampolgár kiskorú gyermekei felett, azt ténylegesen gyakorolja-e vagy formálisan áll fenn, esetleg a szülői felügyeleti jog megszüntetéséről vagy elvonásáról a bíróság/hatóság határozattal rendelkezett-e.

[18] A Kúria jelen perbeli tényállás mellett úgy ítélte meg, hogy a felperes személyes és családi körülményei – különösen a magyar állampolgár kiskorú gyermekei vonatkozásában a szülői felügyelet – körében a tényállás olyan mértékben tisztázatlan, ennélfogva pedig az alperes indokolási kötelezettségének teljesítése is hiányos, amelyre figyelemmel a jogerős ítélet téves következtetés eredményeként állapította meg az alperes határozatának jogszerűségét.

[19] Az Szmtv. 33. §-ában megjelenő arányosság megítéléséhez – figyelemmel az Európai Bíróságnak az Irányelv 27. cikk (2) bekezdése kapcsán kialakult ítélkezési gyakorlatára – az alperesnek azt is meg kell állapítani, hogy az adott jogkorlátozás alkalmas-e az általa követett célkitűzés megvalósulásához és nem lépi-e túl az annak eléréséhez szükséges mértéket (33/07. sz. Jipa ügy 29. pontja). Ehhez pedig nemcsak a közbiztonság védelmével kapcsolatos ORFK-véleményt, hanem a felperes személyes körülményeit és családi kapcsolatát is értékelni kell. A felperes személyes és családi viszonyainak a magyarországi tartózkodás időbeliségén túl további releváns körülményei is fennállhatnak, figyelemmel arra, hogy nyilatkozata szerint már gyermekkorában itt élt, az iskola négy évét Magyarországon végezte, közeli hozzátartozói is itt élnek, nem beszél román nyelven, semmi nem köti Romániához, azonban az alperes csak a tartózkodás időtartamát vizsgálta és azt nem minősítette relevánsnak.

[20] A Kúria megítélése szerint az alperes, valamint az alperes határozatának jogszerűségét megállapító elsőfokú bíróság nem kellően vette figyelembe az Irányelv (23) preambulumbekezdésében meghatározott és az Szmtv. 33. §-ában is rögzített arányosság követelményét. Az arányossági vizsgálat teljesítéséhez ugyanis nem elegendő egy formális (pl. az Irányelv rendelkezésére utaló) vagy egy hiányos tényálláson alapuló, ezáltal okszerűnek nem minősíthető értékelés. Az arányosság körében értékelendő tényeket, körülményeket a tényállás releváns elemeinek tisztázása után érdemben össze kell vetni azzal, hogy a közrendi vagy közbiztonsági okból indokolt intézkedés a felperes személyes és családi körülményeivel arányos korlátozásnak minősül-e.

[21] A Kúria az Ákr. rendelkezéseire vonatkozó felperesi hivatkozások közül az Ákr. 81. § (1) bekezdésére alapított érvelést érdemben nem vizsgálhatta, mivel az Szmtv. szerinti irányadó, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (Harmtv.) 92/C. §-a szerint idegenrendészeti eljárásban az Ákr. 81. § (1) bekezdése nem alkalmazandó.

[22] A fentiekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet – a Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontja alapján – megváltoztatta, az alperes 106-R-18113/3/2021. számú határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedően megsemmisítette és az ügyben elsőfokú hatóságként eljárt közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte.

[23] A megismételt eljárásban az Szmtv. 33. §-a szerinti, a beutazáshoz és tartózkodáshoz való jog közrendi klauzula alapján történő korlátozásának arányosságát érdemben kell vizsgálni, és a korlátozásról vagy annak mellőzéséről a tényállás jelentőséggel bíró, a felperes személyes és családi körülményeinek körébe tartozó elemeinek tisztázását követően, azokat érdemben értékelve kell rendelkezni. A megismételt eljárásban a családi körülményekre is kiterjedő arányossági vizsgálat során a felperes magyar állampolgár, kiskorú gyermekei vonatkozásában a szülői felügyeleti jog fennállását vagy annak hiányát tisztázni és értékelni kell.