KK ÍH 2023/78.

A felperes e-mail útján személyes ügyfélfogadásra kért időpontot, az adatvédelmi hatóság előtti ügyével kapcsolatban, majd beadvánnyal élt, az alperes által 2021. április 29-én végzéssel zár alá vett 2 db, személyes adatait tartalmazó PC Foldere átvételére, avagy azokhoz előre egyeztetett időpontban való hozzáféréséhez oly módon, hogy egy általa adott, bontatlan USB adathordozóra elektronikusan szkennelve rögzítsék a PC Folderek tartalmát. Az alperes a felperes levelével kapcsolatban tájékoztatást adott a felperesnek, miszerint a beadványában megfogalmazottak az Ákr. szerinti iratbetekintési és/vagy nyilatkozattételi jog gyakorlására vonatkozó kérelemnek, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendeletének (a továbbiakban: GDPR) 15. cikke szerinti hozzáférési kérelemnek, illetve a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Panasztv.) szerinti panasznak is tekinthetők. Az iratbetekintési jog gyakorlásával összefüggésben arról tájékoztatott, hogy a folyamatban lévő adatvédelmi hatósági eljárás végrehajtási eljárásában az eljárás alá vont adatkezelők több végzése ellen közigazgatási pert kezdeményeztek, amely perek befejezéséig a végrehajtási eljárást felfüggesztette. A felfüggesztés időtartama alatt megtett valamennyi eljárási cselekmény hatálytalan, ezért nincs abban a jogi helyzetben, hogy a felperes iratbetekintési kérelmét érdemben elbírálja. Utalt arra is, hogy a zár alá vétel megszüntetése esetén a zár alá vett PC Foldereket nem a felperesnek, hanem annak kell kiadnia, akitől azokat zár alá vette. Az érintetti joggyakorlással összefüggésben arról is tájékoztatott, hogy a GDPR 15. cikk (3) bekezdése szerint nincs olyan kötelezettsége, hogy a folyamatban lévő hatósági eljárásban a zár alá vett, személyes adatokat tartalmazó PC Foldereket eredetiben az érintett rendelkezésére bocsássa. A PC Folderekben található számos irat tartalmazza az adatkezelők nevében eljáró és más természetes személyek nevét, azonosítóját, minősítését, aláírását, így az iratokon áltatuk rögzített, nem a felperes személyes adatának minősülő adatok nem bocsáthatók a felperes rendelkezésére.

A felperes az alperes tájékoztatása ellen közigazgatási jogvitát kezdeményezett. Állította, hogy kizárólag a saját adataihoz kívánt hozzáférni, nem harmadik személy adataira vonatkozóan kért iratbetekintést és másolatkiadást. Kiemelte, hogy nem adott engedélyt az alperesnek a bizalmas személyes adatainak tárolására, kezelésére, a dossziéjába történő betekintésre. Álláspontja szerint joga van ahhoz, hogy személyes irataiba betekinthessen, azokról másolatot kérjen. Hangsúlyozta, hogy a saját iratai tekintetében ügyfélnek minősül az Ákr. 10. §-a alapján, és az Ákr. 33. §-a szerint megillette volna az eljárás irataiba történő betekintés joga.

Az alperes védiratában a keresetlevél közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés b) és d) pontja alapján történő visszautasítását kérte. Kifejtette, hogy a tájékoztatása ellen közigazgatási jogvita kezdeményezésére nincs lehetőség.

Az elsőfokú bíróság az alperes tájékoztató levelét – annak tartalma szerint – iratbetekintési jog gyakorlására irányuló kérelem tárgyában hozott elutasító végzésként vette figyelembe, és egyszerűsített perben bírálta el. Megállapította, hogy a felperes iratbetekintési jog gyakorlására irányuló kérelme nem minősül hatálytalannak, az alperes tájékoztató levelét közigazgatási tevékenységnek, tartalma szerint iratbetekintési jog gyakorlására irányuló kérelem tárgyában hozott elutasító végzésnek, ekként járulékos közigazgatási cselekménynek minősítette, ami ellen az Ákr. 112. § (2) bekezdés i) pontjára figyelemmel az Ákr. 114. § (1) bekezdése alapján biztosítottnak találta a közigazgatási per indításának lehetőségét.

Az alperes fellebbezésében a végzés hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy az elsőfokú bíróság végzése a Kp. 4. § (6) bekezdésébe, a Kp. 45. § (2) bekezdésébe, 48. § (1) bekezdésébe, a Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 349. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó 346. § (4)–(5) bekezdésébe, az Ákr. 48. §-ába, s erre tekintettel az Alaptörvény 28. cikkébe, valamint – a Kp. 127. §-ára figyelemmel – a Kp. 124. § (2) bekezdés c) pontjába ütközően jogszabálysértő. A tájékoztatását nem lehetett volna úgy értelmezni, hogy a felperes iratbetekintési kérelmét végzésben elutasította volna, a végzés tévesen értelmezi az Ákr. 48. §-át. A támadott végzés elmulasztotta értékelni a tájékoztatás mint hatósági és mint adatkezelői szerepkör közötti különbségtételéből fakadó lényeges körülményeket, így az indokolása e körben is hiányos, és érdemben is téves következtetésre vezetett. Fenntartotta jogi álláspontját, hogy az eljárás-felfüggesztés időtartama alatt foganatosított eljárási cselekmények hatálytalanok, mivel ezt mind az Ákr. Kommentár, mind pedig az ott is hivatkozott kúriai és ítélőtáblai bírói gyakorlat is alátámasztotta. A végzés nem jelöl meg egyéb indokot az álláspontja alátámasztására azon kívül, hogy kifejezett rendelkezést e vonatkozásban az Ákr. nem tartalmaz. Ellenpéldaként hivatkozott a közigazgatási bírósági joggyakorlatra, amely az Ákr. generális és absztrakt szabályozási koncepciója miatt az Ákr.-ben egyébként kifejezetten nem szereplő vagy abból nem következő, sőt akár a tételes jogi rendelkezéssel is ellentétes jogértelmezést vezetett már le. Az Alaptörvény 28. cikke és az Ákr. generális, alapelvi jellegű, absztrakt szabályozási módszere mellett alperes álláspontja szerint a csupán valamely tételes jogi rendelkezés hiányára alapított bírói jogértelmezés nem elegendő, és közvetlenül is sérti az Alaptörvény 28. cikke szerint elvárt jogértelmezési követelményeket, és ezen keresztül az indokolt bírói döntéshez való jogot, így a Kp. és a Pp. hivatkozott jogszabályi rendelkezéseit. A joghatással nem bíró tájékoztatás lehetséges, azt, mint jogi formát tudatosan választotta, mivel a felperest nem kívánta hallgatásával bizonytalanságban tartani. A végzés elmulasztotta a tájékoztató levél elsődleges és fő tartalmát figyelembe venni és elemezni: a tévesen átminősített levél nem közigazgatási cselekmény, hanem az alperes mint adatkezelő által adott tájékoztatás.

A felperes észrevételében a végzés helybenhagyását kérte, az alperes tevékenységének helyes jogi minősítésével érvelt

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság a téves formában megvalósított közigazgatási cselekmény tartalmi minősítése és a bírósági eljárásban alkalmazandó eljárásrend meghatározása szempontjából releváns jogszabályi rendelkezéseket felhívta, és azok megfelelő alkalmazásával, érdemben helytálló döntést hozott a minősítésről és az alkalmazandó eljárásrend meghatározásáról.

A fellebbezési eljárás kereteinek tisztázáshoz a másodfokú bíróság a Kúriának a Kp. 45. § (2) bekezdéséhez kapcsolódó, közzétett joggyakorlatából kiemelte a Kpkf.VI.40.257/2020/2. számú eseti döntését, amelyben a Kúria rámutatott, hogy „…a Kp. 45. § (2) bekezdésében foglalt vizsgálat alapján a bíróság juthat arra a következtetésre is, hogy pergátló akadály áll fenn, amennyiben a felperes olyan cselekményt (például tájékoztatás kérése), vagy annak elmulasztását vitatja, melynek rá nézve nincs közvetlen joghatása. […] A téves forma befolyásolhatja, hogy valójában milyen jog- és perorvoslatnak van helye, ahhoz azonban, hogy a bíróság a téves formában megvalósított közigazgatási tevékenység konklúzióját levonhassa és élhessen a Kp. 45. § (2) bekezdésében előírtakkal, elöljáróban el kell végeznie a kifogásolt levélnek nemcsak a formai, hanem a tartalmi minősítését is abból a szempontból, hogy a Kp. 4. § (1), illetőleg (3) bekezdései szerint meghatározottan közigazgatási jogvita tárgyát önállóan képezheti-e, magában hordozza-e a közigazgatási tevékenység fogalmi elemeit.”

Az alperes fellebbezésében maga sem vitatta, hogy a felperes levelének hármas minősítése (és kezelése) lehetséges, azt részben a GDPR 15. cikke szerinti hozzáférési kérelemnek tekintette és akként kezelte, s ehhez kapcsolódóan adott tájékoztatást a hozzáférési kérelem tárgyában adott válaszával szembeni jogorvoslati jogról, annak formájáról. Az elsőfokú bíróság – helyesen – követte az alperesi minősítést, és a felperes levelét csak a közigazgatási (eljárás)jog alapján szabályozott iratbetekintési és/vagy nyilatkozattételi jog gyakorlására vonatkozó kérelemhez kapcsolódó tevékenységként, a Kp. 4. § (6) bekezdése és 45. § (2) bekezdése szerinti jogkörében és hatáskörében megmaradva vonta értékelésbe. A felperes által kifogásolt jogorvoslati tájékoztatás a hozzáférési kérelemhez kapcsolódott, így az nem érinthető a közigazgatási jogvitában eljáró bíróság által, ekként a másodfokú eljárásban sem.

Az elsőfokú bíróság nem mellőzte a tájékoztató levél többes minőségének értékelését, azzal, hogy nem érintette azt, mint a GDPR 15. cikke szerinti hozzáférési kérelemre adott választ, illetve panaszra adott tájékoztatást, s így hatáskörében megmaradt. A levél többes minőségének elsőfokú bíróság általi értékelésére az alperestől származó kérelemminősítés ismertetésével (történeti tényállás) egyértelmű következtetést lehet levonni, a végzés indokolásának ezért nem kellett többszörösen kitérnie e kérdésre.

Az alperesnek az eljárásfelfüggesztés tartama alatt foganatosított eljárási cselekmények hatálytalanságára vonatkozó jogi álláspontja az elsőfokú bíróság mikénti jogalkalmazására vonatkozó, összetett kifogás. Ehhez kapcsolódóan emlékeztetni kell arra, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Ejht.) 72. §-a alapján a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 12/A. alcímen beiktatott és bevezetett ún. korlátozott precedensrendszer alapján a bíróságokra kötelező a Kúria jogértelmezése az előírt rendben. Az alsóbb fokú bíróságok a korlátozott precedensrendszer alapján a Kúria közzétett határozataiban foglalt jogértelmezéstől indokolt esetben térhetnek el, az eltérés indokolásával. A mindenkori jogirodalmi álláspontokat megjelenítő kommentárok a szerzőik álláspontját tartalmazzák, a bíróságok jogalkalmazási tevékenységére kötőerővel nem bírnak, a jogértelmezési-jogalkalmazási folyamatban kifejezett indokolási kötelezettség annak értékelésére vagy az attól való eltérésre nincs.

Vizsgálva az esetleges eltérést a Kúria közzétett joggyakorlatától, az alperes által hivatkozott kúriai ítélettel összefüggésben rögzítendő, hogy az más tényállás alapján született (gyermek háziorvos praxisra kiadott működtetési jog visszavonása tárgyában folyt közigazgatási hatósági eljárás felfüggesztése jogszerűségének vitatása, mint lényeges eljárási szabálysértés), más volt az alkalmazandó eljárásjog (Ket.), ezért a Pp. 346. § (5) bekezdése szerinti eltérés indokolása nem merült fel, az szükségtelen indokolási elvárásnak tekinthető az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlata alapján az alperes részéről. A Fővárosi Ítélőtábla korabeli határozatához precedenshatás nem fűződik (más bírósági szint, és megjegyzendő, hogy 2012. január 1-et megelőzően meghozott határozatról van szó).

A Kúria alperes áltál hivatkozott ítélete nem igényelte az eltérés indokolását, a fellebbezésre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy ezen ítélet az érintett ügyben (időbeli hatály) alkalmazandó Ket. 32. § (8) bekezdésén alapul, amely tételes jogi rendelkezésként tartalmazta a hatálytalanság jogkövetkezményét. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az Ákr. 48. §-a, de más rendelkezése sem tartalmaz már ilyen tételes jogi előírást. Az elsőfokú bíróság nem sértette meg az indokolási kötelezettségét azzal, hogy a jogkérdésben (hatálytalanság) döntő jelentőségű elemre helyezte a hangsúlyt, miszerint a korábbi szabályozáshoz képest a jogalkotó döntött, nem szabályozta a hatálytalanságot, ez egyértelmű jogalkotói akaratkinyilvánítás magában a normában, és a korábbi eljárási kódexszel szembeállítás eredményeként a változás egyértelmű. Abból az alperes által hivatkozott körülményből, hogy az Ákr. előterjesztői indokolása, ami még nem volt az Indokolások Tárában közzétett hivatalos indokolás [a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 28/B. § (4) bekezdés, Alaptörvény 28. cikk) az eljárás felfüggesztése jogintézményéhez kapcsolódó összefoglalásában nem utalt a tételes jog lényegi változására, nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy ennek ellenére a korábbi joggyakorlatból a korábbi tételes jogra vonatkozó jogértelmezés rávetíthető lenne, és alapul kellene venni a hatálytalanság jogkövetkezményét. Egy ilyen eljárással a bíróság contra legem és követve contra constitutionem járna el. A jogértelmezés módszereivel végzett elemzés sem vezethet olyan eredményre, hogy a közigazgatási jogvitában eljáró bíróság mondja ki az Ákr.-ben nem tételezett hatálytalanság jogkövetkezményét az eljárás felfüggesztéséhez kapcsolódóan. A korábbi szabályozástól eltérés egyébként okszerű, az Ákr. rendszerében az alapvető rendelkezések között elhelyezett iratbetekintési jog nemcsak az (akár folyó, akár lezárt) eljárás résztvevői (ügyfelei) vonatkozásában tételezett jog, hanem harmadik személyekre nézve is, akik vonatkozásában az eljárás vagy ahhoz kapcsolódó végrehajtási eljárás felfüggesztésének, vagy az alperes által hivatkozott ügyintézési határidő jogintézménye megfelelő eltéréssel alkalmazandó (pl. az általa előterjesztett kérelemre nézve, annak relációjában, ezért megfelelő distinkciókra van szükség a jogalkalmazói tevékenység során stb.), önálló vizsgálatot igényel az előkérdés kérdésköre vagy annak mérlegelése, hogy a kérelmet előterjesztő milyen jogvédelmi igényéhez kapcsolódhat a betekintési jog gyakorlása, ahhoz milyen időbeliségi részkérdések kapcsolódnak.

A másodfokú bíróság annyiban pontosította az elsőfokú bíróság végzésének indokolását, hogy a Kp. 4. § (1) bekezdése szerinti, konjunktív törvényi feltételek is fennállnak. Az alperes közigazgatási szerv. A cselekménye – még annak elfogadása esetén is, ha a hatálytalanságról tájékoztatásként lehetne értelmezni a levelét – a közigazgatási jog mint jogi rezsim hatálya alatt (is) áll, hiszen maga az alperes is iratbetekintési kérelem és/vagy nyilatkozattételi jog gyakorlására vonatkozó kérelemnek (is) minősítette a felperes levelét, ezáltal elismerte a közigazgatási jog hatálya alá tartozását. Továbbá az érintett jogalany (felperes) az Ákr. alapján vele közigazgatási jogviszonyban álló (harmadik személy vagy kérelmező), akinek jogi helyzetére a cselekmény kihat (akár a hatálytalanság közlése, akár a kérelem elutasítása).

Az alperes érvelése hiányos, nem tért ki arra a lényeges körülményre, hogy a felperes nem volt ügyfél az alapeljárás tekintetében, illetve az ahhoz kapcsolódó, adatvédelmi hatósági eljárás végrehajtási eljárásában az eljárás alá vont adatkezelőkhöz képest eltérő Ákr.-es jogállású. A Kp. 45. § (2) bekezdése szerinti döntés lényege annak tisztázása, hogy a bíróság miként minősíti a peresített cselekményt (adott esetben a bírói út kérdésére is választ kell adni), illetve a minősítés eredményeként mi az alkalmazandó Kp. szerinti eljárásrend. E bírósági döntés a Kp. dogmatikai rendszerében a keresetlevél vizsgálati szakaszában megvalósítandó, a perelőkészítést megelőzően, annak ellenére, hogy az egyszerűsített perben a 125. §-ra tekintettel egyes, általános szabályok szerinti eljárási előírásoktól el lehet térni (eljáráskoncentrálás). A Kp. 45. § (2) bekezdése szerinti döntés nem jelent anyagi jogerős döntést az ügy érdemére tartozó vagy véglegesen ott vagy ott is megválaszolandó kérdésekre nézve. Az alperes alaptalanul hivatkozott továbbá a levél formaiságainak jogi relevanciájára (miszerint nem hatósági ügyszám alatt adott választ), annak maga a jogalkotó nem tulajdonított jelentőséget a Kp. 4. § (6) bekezdése megalkotásával, ami – bírósági jogfejlesztő jogalkalmazási tevékenység eredményének – beépítését jelentette.

A kifejtettek alapján az alperes fellebbezésében előadott érvei nem voltak alkalmasak az elsőfokú bíróság végzése jogszerűségének megdöntésére, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Kp. 112. § (3) bekezdése alapján megfelelően alkalmazandó Kp. 109. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.