BK ÍH 2023/81.

A törvényszék a 2023. április 26-án kelt végzésével az elítélt – összbüntetési eljárásban hozott határozat hatályon kívül helyezése és összbüntetésbe foglalás iránt előterjesztett – indítványát elutasította.

E határozat ellen az indítványban foglaltak teljesítése érdekében az elítélt és védője jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság határozatának a helybenhagyására tett indítványt.

Az elítélt – első alkalommal – 2022. szeptember 15-én kezdeményezte a K.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott 1 év 6 hónap, illetve a K.-i Törvényszék ítéletével kiszabott 3 év szabadságvesztés összbüntetésbe foglalását. Ezt a törvényszék a 2022. október 14-én kelt végzésével elutasította, mely döntését az ítélőtábla 2022. december 7-én helybenhagyta.

A Be. 840. §-ában írtak szerint a bíróság hivatalból vagy az ügyészség, az elítélt és a védő indítványára hatályon kívül helyezheti az összbüntetési eljárásban meghozott határozatát, és a Be. 839. §-a alapján új határozatot hozhat, ha az összbüntetési eljárás jogerős befejezését követően megállapítja, hogy az összbüntetésbe foglalásról vagy annak tartamáról nem, illetve nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.

A szóban forgó rendelkezés alkalmazásának feltétele a korábbi összbüntetési eljárásban hozott döntés tartalmi kifogásolhatósága, illetve tarthatatlansága. Ilyen helyzet állhat elő, ha az összbüntetésbe foglalás iránti indítvány elutasítása vagy az összbüntetésbe foglalt szabadságvesztés tartama, végrehajtási fokozata, illetve a feltételes szabadságra bocsátásról szóló rendelkezés nem felel meg a jogszabályi előírásoknak.

A jelen ügyben ezek közül kizárólag az előbbi feltétel vizsgálatának szükségessége merülhetett fel, annak áttekintése, hogy a törvényszék, illetve az ítélőtábla – összbüntetésbe foglalás iránti indítványt elutasító elsőfokú, illetve azt helybenhagyó másodfokú – határozata helytálló-e.

Az összbüntetésbe foglalás iránti indítvánnyal érintett alapítéletek, valamint az azokhoz kapcsolódó végrehajtási adatok a következők:

1. A K.-i Városi Bíróság a 2012. január 25-én kelt és – a K.-i Törvényszék határozata folytán – a 2012. március 27-én jogerőre emelkedett ítélete csődbűncselekmény bűntette és költségvetési csalás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a terheltet, oly módon, hogy annak végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.

A bűncselekmények elkövetési időpontja: 2006. július 20. és 2008. április 21. napjai közötti időszak.

E szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának elrendelése – a P.-i Törvényszék ítéletének jogerőre emelkedésével – 2020. december 1. napján történt meg. A vádlott jelenleg ezen büntetéseit tölti, sorrendben előbb a P.-i Törvényszék határozatával kiszabott 1 év 6 hónap tartamú börtönbüntetést, majd az 1. sorszámú alapítélettel kiszabott (végrehajtásában utóbb elrendelt) szintén 1 év 6 hónap tartamú börtönbüntetést.

2. A K.-i Törvényszék a 2013. április 11-én kelt és – a P.-i Ítélőtábla határozata folytán – a 2014. február hó 21. napján jogerőre emelkedett ítélete költségvetési csalás bűntette és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 5 év gazdálkodó szervezet vezetésétől eltiltásra ítélte a terheltet.

A bűncselekmények elkövetési időpontja: 2007–2008 közötti időszak.

E büntetést 2014. szeptember 9-én vették foganatba, melyből az elítélt – feltételes szabadság kedvezményével – 2016. szeptember 9-én szabadult. Büntetését 2017. szeptember 8. napján töltötte ki.

Az összbüntetésbe foglalás iránti indítvánnyal érintett alapítéletek különböző anyagi jogi rendelkezések hatálya alatt emelkedtek jogerőre: az 1. sorszámú az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.), míg a 2. sorszámú a Btk. hatálya idején. Az ilyen helyzeteket az elsőként a 10/2018. (VII. 18.) AB határozatban közzétett elvek alkalmazásával kell kezelni, azt vizsgálva, hogy a Btk. 2. § (1)–(2) bekezdései alapján az adott összbüntetési vagy utólagos összbüntetési eljárásban a régi Btk. vagy a Btk. szabályai tartalmaznak-e enyhébb rendelkezéseket az elítéltre nézve.

Mindez azt jelenti, hogy a Btk. 2. §-a szerinti vizsgálatot minden esetben le kell folytatni, ha az összbüntetésbe foglalandó alapítéletek között van olyan, melynek alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetési ideje a régi Btk. hatálya alá esik; feltéve persze, hogy az összbüntetésbe foglalás egyéb törvényi feltételei fennállnak. A Btk. összbüntetési szabályai csak akkor alkalmazhatók mérlegelés nélkül, ha az összbüntetésbe foglalással érintett valamennyi ítélet alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetésére a Btk. hatálybalépését követően került sor.

A jelen ügyben a vádlott mindkét alapítélettel elbírált bűncselekményeit a régi Btk. hatálya alatt követte el, ezért a Btk. 2. §-a szerinti mérlegelés elvégzése nem volt mellőzhető.

Az 1. és 2. sorszámú alapítéletek egymással ún. quasi halmazati viszonyban állnak, minthogy az elítélt valamennyi bűncselekményét a vele szemben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt, mi több, a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőzően valósította meg. Ez a feltétel tehát mindenképpen adott, így a kérdés csak az, hogy a fennmaradó összbüntetési feltételek között van-e olyan különbözőség, mely az időbeli hatály további összehasonlító mérlegelését indokolttá teszi.

A régi Btk. hatálya alatt a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény 25. §-a az összbüntetésre vonatkozó szabályokat lényegesen megváltoztatta, mely nem csupán az ún. nem quasi halmazati összbüntetés előírásainak a puszta elhagyását, de a quasi halmazati összbüntetés feltételeinek a teljes újraalkotását is eredményezte. Lényeges módosítás volt az is, hogy hatályát vesztette a régi Btk. 92. § (2) bekezdése, mely szerint összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó büntetések foglalhatók, melyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeknek a végrehajtása folyamatos.

Ez a helyzet az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi XCII. törvény hatálybalépéséig tartott, amikor a szóban forgó rendelkezés eredeti tartalommal visszakerült a büntető anyagi jogszabályok közé.

Mindez 1999. március 1. és 2009. január 12. napjai között állott fenn, ekkor tehát az összbüntetésbe foglalásnak nem volt anyagi jogi (törvényi) feltétele a büntetések folyamatos végrehajtása, és nem zárta ki annak lehetőségét az egyik büntetés teljes kiállása sem. Ettől azonban az ítélkezési gyakorlat kezdetben eltért, melyet a 2002. december 16-án közzétett 3/2002. BJE határozat I/3. pontja meg is erősített azzal, hogy az összbüntetésbe foglalás feltételeit addig látta megállapíthatónak, míg az egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve addig, míg a végrehajtásuk folyamatos.

Az anyagi jogi feltételrendszerben bekövetkezett változásokat az ítélkezési gyakorlat csak később – a 2006. április 10-én kihirdetett 2/2006. BJE határozat közzétételével – követte. Az ugyanis már úgy rendelkezett, hogy az összbüntetésbe foglalásnak nem törvényi feltétele a büntetések folyamatos végrehajtása, illetve – ezzel összefüggésben – megállapította azt, hogy a 3/2002. BJE határozat I/3. pontját nem tartja fenn.

Így állt elő az a helyzet, hogy az 1. és 2. sorszámú alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetésének idején – a 2006. július 20. napja és a 2008. esztendő vége között – sem a büntető anyagi jogszabály, sem az ítélkezési gyakorlatot alakító jogegységi határozat nem írta elő az összbüntetésbe foglalás feltételeként a büntetések végre nem hajtott jellegét vagy a végrehajtás folyamatosságát. Ezért az elkövetés idején hatályos rendelkezések a vádlott számára nyilvánvalóan kedvezőbb elbírálást eredményeznek, mert azok az összbüntetésbe foglalás lehetőségét nem zárták ki.

Ezt a törvényszék nem ismerte fel, amikor az összbüntetésbe foglalás iránti indítvány elutasításáról rendelkezett.

Következésképpen az ezt sérelmező fellebbezések megalapozottak voltak.

Az ítélőtábla a Btk. 2. §-a szerinti vizsgálat elvégzésén, az összbüntetésbe foglalás lehetőségének megállapításán túl nem terjeszkedhetett, mert az ügy érdemében történő határozathozatallal – az összbüntetésbe foglalással – sérült volna a hatékony jogorvoslathoz fűződő jogosultság elve.

Ezért – a Be. 837. § (1) bekezdés e) pontja szerinti tanácsülésen a törvényszék végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az összbüntetési eljárás lefolytatására utasította.

A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés – Be. 627. § (1) bekezdésében írt – lehetősége kizárólag az alsóbb fokú bíróság ügydöntő határozatával szemben biztosított (BH 2020.139. II. pont). Miután a jelen ügyben a törvényszék nem ügydöntő végzést hozott, annak hatályon kívül helyezése ellen jogorvoslatnak nincs helye.