2023. évi LXXXV. törvény
2023. évi LXXXV. törvény
az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról1
1. Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény módosítása
1. § Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 19. § (1) bekezdésében a „harminc” szövegrész helyébe a „30” szöveg lép.
2. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosítása
2. § Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 1. §-a a következő c) ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
3. § Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény a következő 16/A. alcímmel egészül ki:
„16/A. Előzetes európai uniós értelmező véleményről szóló döntés
38/A. § Az Alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága megkeresésére és az uniós alapító szerződésekben biztosított hatáskörének tiszteletben tartása mellett Magyarország
a) alkotmányos berendezkedése, ideértve az alapvető állami funkciói – köztük az állam területi integritásának biztosítása, a közrend fenntartása és a nemzeti biztonság védelme –,
b) alkotmányos
ba) rendje,
bb) követelményei, és
bc) hagyományai,
c) nemzeti identitása,
d) szuverenitása,
e) népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési joga,
f) Alaptörvényében védett alapvető jogok és szabadságok, valamint emberi méltóság
értelmezésére vonatkozóan előzetes véleményt nyilvánít az Alaptörvénnyel való összhang szempontjából, ha az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben történő döntéshozatallal összefüggésben felmerül ezen kérdések érintettsége, és az értelmezés közvetlenül levezethető az Alaptörvényből.”
4. § Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 11. § (1) bekezdésében
a) a „harminc” szövegrész helyébe a „30” szöveg,
b) 44. § (1) bekezdésében az „értelmezéséről szóló” szövegrész helyébe az „értelmezéséről, továbbá az előzetes európai uniós értelmező véleményéről szóló” szöveg
lép.
3. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosítása
5. § A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 3. § (3) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:
[A felsőoktatás keretében – az (1) bekezdésben foglaltak mellett – felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésként]
[is szervezhető.]
6. § Az Nftv. 9. § (3) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
(Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik)
7. § Az Nftv. 14. §-a a következő (2b) bekezdéssel egészül ki:
„(2b) A felsőoktatási intézmény zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszerrel megvalósított képzési tevékenységét – ideértve a részismereti képzést is és függetlenül a hallgató tartózkodási vagy beiratkozási helyétől – úgy kell tekinteni, hogy az Magyarország területén a képző felsőoktatási intézmény székhelyén valósult meg.”
8. § Az Nftv. 33. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Kooperatív kutatói munkakörben lehet foglalkoztatni azt, aki – a munkaszerződésében, illetve közalkalmazotti kinevezésében meghatározottak alapján – a teljes munkaidejének legalább nyolcvan százalékát a felsőoktatási intézményben külső megrendelés, megbízás, pályázat, projekt vagy egyéb célfeladat keretében megvalósuló kutatási vagy fejlesztési tevékenység ellátására fordítja, és rendelkezik a feladata ellátásához szükséges szakmai-gyakorlati munkatapasztalattal és végzettséggel.”
9. § Az Nftv. 42. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:
„(2a) A felsőoktatási intézmény önköltséges részismereti képzés céljából hallgatójával is létesíthet újabb képzési jogviszonyt. A felsőoktatási intézmény a részismereti képzés eredményes elvégzéséről mikrotanúsítványt állít ki.”
10. § Az Nftv. 46. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató képzésének jogszabályban meghatározott költségét, valamint a magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató képzési költségének egy részét az állam, az önköltséges képzés költségeit a hallgató vagy a hallgató önköltséges képzésének díját viselő természetes vagy jogi személy viseli. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre tekintettel a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv által megállapított visszafizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozás. Bármely képzési ciklusban, felsőoktatási szakképzésben, szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató lehet magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott, függetlenül annak munkarendjétől.”
11. § A Nftv. 49. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:
„(10) A felsőoktatási intézmény a hallgató által elért tanulási eredményről, a hallgató kérésére, mikrotanúsítványt állít ki.”
12. § A Nftv. 48. alcíme a következő 80/A. §-sal egészül ki:
„80/A. § (1) A felsőoktatási intézmény a technikusképzésben részt vevő tanulóval önköltséges előzetes hallgatói jogviszonyt hozhat létre.
(2) Az előzetes hallgatói jogviszonyban álló személy jogosult a felsőoktatási intézményben valamely szak részét képező résztanulmányokat és más tanulmányokat folytatni és a központi felvételi eljáráson kívül a felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyt létesíteni.
(3) A felsőoktatási intézmény az előzetes hallgatói jogviszonyban álló képzése tekintetében szakképző intézménnyel együttműködhet, így különösen az Szkt. szerinti digitális tananyag felhasználásában. A felsőoktatási intézmény az előzetes hallgatói jogviszonyban álló részére képzésének eredményes teljesítéséről mikrotanúsítványt állít ki.
(4) A felsőoktatási intézmény a (2) bekezdés szerinti hallgatói jogviszony létesítését az előzetes hallgatói jogviszony létesítésekor megfelelő tanulmányi eredményhez kapcsolódó és egyéb feltételek teljesítéséhez kötheti.”
13. § Az Nftv. 94. §-a a következő (2d) bekezdéssel egészül ki:
„(2d) A magán felsőoktatási intézmények a 26. § (1) bekezdésében és a 34. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésektől a szervezeti és működési szabályzatukban vagy az oktatóval létrejött megállapodásban eltérhetnek.”
14. § Az Nftv. 96. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:
„(8) A közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény által – függetlenül a szervezeti felépítésétől és finanszírozásának módjától – a felelősségi körében a felsőoktatási intézményben tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező tanulói számára oktatási alaptevékenysége keretében nyújtott önköltséges képzésekkel kapcsolatban szedett önköltségi díjak, továbbá a képzéssel összefüggésben – ideértve többek között a sokszorosítási és rendszerhasználati díjakat – szedett térítési díjak nem tekinthetők üzletszerű, jövedelemszerzést vagy jövedelemfokozást (a továbbiakban együtt: kereskedelmi célt) szolgáló oktatási tevékenységnek (ideértve az önköltséges képzésekkel kapcsolatos önköltséget, térítési díjat, sokszorosítási és rendszerhasználati díjfizetést is), amennyiben a felsőoktatási intézmény ezen tevékenységből származó bevételeit kizárólag alaptevékenységei működtetésére és fejlesztésére fordítja, abból nyereséget nem képez.
(9) A felsőoktatási intézmény alapító okiratában szükséges rögzíteni, hogy az intézmény oktatási alaptevékenysége keretében nyújtott képzéseit, vagy azok egy részét kereskedelmi célt nem szolgáló tevékenységként látja el.”
15. § (1) Az Nftv. 108. §-a a következő 1c. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
(2) A Nftv. 108. §-a a következő 22a. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
(3) Az Nftv. 108. §-a a következő 24a. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
(4) Az Nftv. 108. §-a a következő 28b–28d. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
(5) A Nftv. 108. §-a a következő 30a. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
(6) Az Nftv. 108. § 39. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában)
(7) Az Nftv. 108. §-a a következő 43b. ponttal egészül ki:
(E törvény alkalmazásában)
16. § (1) A Nftv. 110. § (1) bekezdés 21. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendelettel szabályozza)
(2) A Nftv. 110. § (1) bekezdése a következő 30. és 31. ponttal egészül ki:
(A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendelettel szabályozza)
17. § Az Nftv. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
18. § Az Nftv.
19. § Hatályát veszti a Nftv.
a) 41. § (1) bekezdésében a „felvételi eljárás, illetve a felsőoktatási” szövegrész,
c) 67. § (1) bekezdés c) pontjában a „Felsőoktatási Tervezési Testületet, a” szövegrész,
d) 67. § (4d) bekezdésében az „és a képzési és kimeneti követelménynek a MAB-hoz” szövegrész,
e) 71. § (1) bekezdésében az „ , aki a Felsőoktatási Tervezési Testület tagja,” szövegrész,
f) 108. § 1b. pontjában a „teljes idejű,” szövegrész,
g) 110. § (1) bekezdés 19. pontjában a „Felsőoktatási Tervezési Testület, a” szövegrész,
4. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosítása
20. § A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 19. § (3) bekezdésében a „tizenkétszerese” szövegrész helyébe a „tizennyolcszorosa” szöveg, a „huszonegyszerese” szövegrész helyébe a „harmincegy és félszerese” szöveg lép.
5. A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény módosítása
21. § (1) A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 2/A. § (2) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:
(Ha a felnőttképző)
(szervez, e felnőttképzési tevékenységét a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti engedély alapján végezheti.)
(2) Az Fktv. 2/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A szakképző intézmény és a felsőoktatási intézmény a (2) bekezdés szerinti felnőttképzési tevékenységeket engedély nélkül is végezhet.”
22. § Az Fktv. 13/B. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A tanúsítványt magyar és angol nyelven, vagy magyar és német nyelven kell kiállítani a képzésben résztvevő választása szerint.”
23. § A Fktv.
a) 2/A. § (2) bekezdés a) pontjában az „oktatást vagy” szövegrész helyébe az „oktatást,” szöveg,
b) 2/A. § (2) bekezdés b) pontjában a „megvalósuló oktatást vagy képzést” szövegrész helyébe a „megvalósuló oktatást vagy képzést, vagy” szöveg
lép.
6. A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosítása
24. § (1) A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: KFItv.) 3. § 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában)
(2) A KFItv. 3. § 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában)
25. § A KFItv. 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„30. § A költségvetési kutatóhelynek minősülő központi költségvetési szervre, a HUN-REN Központra, továbbá az állami tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társasági formában működő kutatóhelyre jogszabály alapján átszálló, illetve az általa ellenérték fejében vagy ingyenesen szerzett szellemi alkotásokhoz fűződő jogok, valamint a szellemi alkotás hasznosítására létrejövő, a 34. § szerinti hasznosító vállalkozás részesedése – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 2. § (2) bekezdésétől eltérően – az adott, kutatóhelynek minősülő központi költségvetési szerv, a HUN-REN Központ, illetve közhasznú nonprofit gazdasági társaság tulajdonába kerülnek.”
26. § A KFItv. 36. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) A minősítés során külön kérelmezhető a projekt minősítése a piaci hasznosíthatóság szempontjából, abban az esetben, ha a támogató a pályázati felhívásban ezt előírja.”
27. § (1) A KFItv. 42/C. § (2c) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2c) Az Irányító Testületnek nem lehet tagja a 42/A. § szerinti kutatóközpont, kutatóintézet vagy a kutatóközpont szervezeti egységeként működő kutatóintézet vezetője.”
(2) A KFItv. 42/C. § (3) bekezdés 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Irányító Testület)
(3) A KFItv. 42/C. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az Irányító Testület legalább negyedévente ülésezik, működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzat keretei között ügyrendjében állapítja meg azzal, hogy az Irányító Testület szavazásra jogosult tagjai többségének támogató szavazata szükséges a (3) bekezdés 2. és 10. pontja szerinti döntésekhez.”
28. § (1) A KFItv. 42/D. § (3) bekezdése a következő j) és k) ponttal egészül ki:
(Az elnök)
(2) A KFItv. 42/D. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az elnököt – akadályoztatása esetén – a vezérigazgató helyettesíti, egyebekben az elnök a (3) bekezdés c) és d) pontjában, e) pont ec) alpontjában, valamint j) és k) pontjában foglalt jogköreit vagy azok meghatározott részét a vezérigazgatóra ruházhatja, aki ezt a jogát nem ruházhatja át.”
29. § A KFItv. 43. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg)
30. § A KFItv. 16. alcíme a következő 47/D. §-sal egészül ki:
„47/D. § E törvénynek az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXV. törvénnyel megállapított 42/C. § (2c) bekezdésének hatálybalépését megelőzően kinevezett, a 42/A. § szerinti kutatóközpont, kutatóintézet vagy a kutatóközpont szervezeti egységeként működő kutatóintézet vezetőjének az Irányító Testületben betöltött tagsága 2024. január 1. napján megszűnik.”
31. § A KFItv.
32. § Hatályát veszti a KFItv.
a) 5. § (1) bekezdésében a „Titkárságának” szövegrész,
e) 42/I. § (1) bekezdésében az „és főtitkárhelyettes” szövegrész.
7. A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló 2016. évi XV. törvény módosítása
33. § A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló 2016. évi XV. törvény 30. § (3) bekezdés b) pontjában a „hitelintézet javára szóló jelzálogjoggal” szövegrész helyébe a „hitelintézet javára szóló jelzálogjoggal és a kamattámogatást, illetve a családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett kölcsönhöz kapcsolódó gyermekvállalási támogatást nyújtó állam javára szóló jelzálogjoggal” szöveg lép.
8. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosítása
34. § A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 817/F. § (1) bekezdésében az „iratokat,” szövegrész helyébe az „iratokat és” szöveg lép.
35. § Hatályát veszti a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 490. § (1) bekezdésében az „ , a büntetőeljárásban alkalmazandó” szövegrész.
9. A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XXXVIII. törvény módosítása
36. § (1) A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XXXVIII. törvény 2. alcíme a következő 3/J. §-sal egészül ki:
„3/J. § Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása, továbbá ehhez kapcsolódóan a ZalaZONE Ipari Park Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ZalaZONE Zrt.) részére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő tulajdonátruházás érdekében – az 5. mellékletben meghatározott ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kerülnek azzal, hogy az Alapítvány az 5. mellékletben meghatározott ingatlanokat a ZalaZONE Zrt. részére, a társasági részesedésének megszerzését követő 60 napon belül tőkeemeléssel tulajdonba adja.”
(2) A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XXXVIII. törvény 2. alcíme a következő 3/K. §-sal egészül ki:
„3/K. § Az 5. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság köti meg az Alapítvánnyal.”
37. § A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XXXVIII. törvény a 2. melléklet szerinti 5. melléklettel egészül ki.
38. § A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi XXXVIII. törvény
a) 4/A. § (1) bekezdésében a „Vitnyéd belterület” szövegrész helyébe a „Vitnyéd külterület” szöveg,
b) 4/A. § (2) bekezdésében az „ingatlan” szövegrész helyébe az „ingatlanok” szöveg,
c) 4/A. § (3) bekezdésében a „jogelőd” szövegrész helyébe a „vagyonkezelő” szöveg,
d) 11. §-ában a „3/H. §, a” szövegrész helyébe a „3/H. §, a 3/J. §, a” szöveg és az „és a 4. melléklet” szövegrész helyébe az „ , a 4. és az 5. melléklet” szöveg
lép.
10. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény módosítása
39. § A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 1. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.
40. § A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény
a) 6. § (3) bekezdésében az „és tagjaira” szövegrész helyébe a „ , valamint tagjaira” szöveg,
b) 25. § (3) bekezdésében a „rendelkezik, és” szövegrész helyébe a „rendelkezik, valamint” szöveg,
c) 31. § (1) bekezdésében az „így” szövegrész helyébe az „ideértve” szöveg
lép.
11. A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítványról, a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány és a Budapesti Gazdasági Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi X. törvény módosítása
41. § A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítványról, a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány és a Budapesti Gazdasági Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi X. törvény 5. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) A Budapest belterület 31905/11 helyrajzi számú ingatlant és az ingatlanon folyamatban lévő beruházás során beszerzésre kerülő ingóságokat a beruházás megvalósulását követően – az (1)–(7) bekezdés, valamint a 6. § alkalmazásával – ingyenesen az Egyetem tulajdonába kell adni.”
12. A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XVI. törvény módosítása
42. § A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XVI. törvény (a továbbiakban: 2021. évi XVI. törvény) 2/B. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonba adást a 2/D. §-ban meghatározott ingatlanjuttatás tárgyában kötendő megállapodás létrejöttének napjával egyidejűleg vagy az azt követő 30 napon belül kell teljesíteni.”
43. § A 2021. évi XVI. törvény 2. alcíme a következő 2/D. §-sal egészül ki:
„2/D. § (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az Ózd belterület 11185 helyrajzi számú ingatlant (a továbbiakban: Digitális Erőmű), az Ózd belterület 11140 helyrajzi számú ingatlant és az Ózd belterület 11140/A helyrajzi számú ingatlant (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: ingatlanok) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatás tárgyában kötendő megállapodás létrejöttének napjával egyidejűleg az Alapítvány közfeladatai ellátásához szükséges, a Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagyonkezelésében lévő, (1) bekezdés szerinti ingatlanokhoz kapcsolódó, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak és immateriális javak (a továbbiakban együtt: ingó javak) az Alapítvány tulajdonába kerülnek.
(3) A Digitális Erőmű tulajdonjogát az Alapítvány – a TIOP-1.2.1.B-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében kötött támogatási szerződés alapján – fenntartási kötelezettséggel együtt szerzi meg.
(4) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott, (1) bekezdés szerinti ingatlanokat elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani. Az Alapítvány az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.
(5) Az ingatlanokat az Alapítvány a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladatai ellátása érdekében használja.”
44. § A 2021. évi XVI. törvény 2. alcíme a következő 2/E. és 2/F. §-sal egészül ki:
„2/E. § (1) A 2/D. § (1) bekezdése szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonátruházás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) köti meg az Alapítvánnyal.
(2) A 2/D. § (2) bekezdése szerint átszálló ingó javakról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó javak bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.
(3) Az e törvény szerinti vagyonjuttatás során a 2/D. § (1) bekezdésében szereplő ingatlanok esetében nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontját és (4) bekezdését, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló kormányrendeletnek a tulajdonjog átruházására vonatkozó, a miniszter előzetes egyetértését előíró rendelkezését.
2/F. § Az európai uniós forrásból finanszírozott, fenntartási kötelezettséggel terhelt TIOP-1.2.1.B-12/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projekt vonatkozásában a Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogutódja az Alapítvány. A projekttel összefüggő jogok és kötelezettségek az Alapítványt illetik meg, illetve terhelik. Az Alapítvány köteles a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján a változást az érintett irányító hatóság részére bejelenteni.”
45. § A 2021. évi XVI. törvény a következő 3/A. alcímmel egészül ki:
„3/A. A Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatás
4/F. § Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján a Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingó vagyonelemek – 2/D. § (2) bekezdésében meghatározottak kivételével – a törvény erejénél fogva, e § hatálybalépésének napjával a Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonába kerülnek.”
46. § A 2021. évi XVI. törvény a 4. alcímét megelőzően a következő 4/G. §-sal egészül ki:
„4/G. § A 4/F. § szerint átszálló ingó vagyonelemekről a 4/F. § hatálybalépésétől számított 30 napon belül jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingó vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.”
47. § A 2021. évi XVI. törvény
a) 3. § (1a) bekezdésében az „a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.)” szövegrész helyébe az „az MNV Zrt.” szöveg,
b) 6. § (1) bekezdésében a „2/B. §-a” szövegrész helyébe a „2/B. §, a 2/D. §” szöveg és a „4/A. § és a 4/C. §” szövegrész helyébe a „4/A. §, a 4/C. § és a 4/F. §” szöveg,
c) 6. § (2) bekezdésében a „2/A. §, 4. §, 4/B. §, a 2. mellékletben foglalt táblázat 10. és 12. pontja és a 3. melléklet” szövegrész helyébe a „4. §, a 4/B. §, valamint a 2. mellékletben foglalt táblázat 10. és 12. pontja” szöveg
lép.
48. § Hatályát veszti a 2021. évi XVI. törvény
a) 2/A. §-a,
b) 3. melléklete.
13. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény módosítása
49. § (1) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 2. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – az 1. mellékletben foglalt táblázat 3. sorában meghatározott állami tulajdonban álló részesedéseket (a továbbiakban: üzletrészek) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni.”
(2) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 2. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
„(6) Az (5) bekezdésben meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki az üzletrészek felett e törvény erejénél fogva gyakorolja a tulajdonosi jogokat.”
(3) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 2. §-a a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:
„(7) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott üzletrészeket elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány a közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.
(8) Az államot az üzletrészek elidegenítése esetében elővásárlási jog illeti meg.”
50. § (1) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 5. §-a a következő (1c) bekezdéssel egészül ki:
„(1c) Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet jogutódja az Amerikai úti telephely (a továbbiakban: Amerikai úti telephely) ideggyógyászati, valamint idegsebészeti járó- és fekvőbeteg szakellátása, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet Szanatórium utcai telephely (a továbbiakban: Rehabilitációs Intézet) általános sebészeti, ortopédiai és rehabilitációs szakellátása tekintetében az Egyetem. Az Amerikai úti telephely ideggyógyászati, valamint idegsebészeti járó- és fekvőbeteg szakellátását, valamint a Rehabilitációs Intézet általános sebészeti, ortopédiai és rehabilitációs szakellátásait az Egyetem Klinikai Központja látja el.”
(2) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 5. §-a a következő (1d) bekezdéssel egészül ki:
„(1d) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján, az Nftv.-ben meghatározott oktatási, tudományos kutatási és betegellátási feladatok ellátását szolgáló, a 3. mellékletben foglalt táblázat 59–61. sorában meghatározott ingatlanokat ingyenesen, a tulajdonosi joggyakorló könyveiben szereplő nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kell adni. Az ingatlan tulajdonjogát az Egyetem a terhekkel együtt szerzi meg.”
51. § A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 3. alcíme a következő 6/D. és 6/E. §-sal egészül ki:
„6/D. § A 3. mellékletben foglalt táblázat 59–61. sorában meghatározott ingatlanok tekintetében a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas háromoldalú szerződést a tulajdonosi joggyakorló, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet és az Országos Mozgásszervi Intézet köti meg az Egyetemmel.
6/E. § Az Amerikai úti telephely és a Rehabilitációs Intézet európai uniós forrásból finanszírozott, folyamatban lévő vagy fenntartás alatt álló projektje vonatkozásában az Amerikai úti telephely és a Rehabilitációs Intézet jogutódja az Egyetem. E projektekkel összefüggő jogok és kötelezettségek az Egyetemet illetik meg, illetve terhelik. Az Egyetem köteles az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet alapján a változást az érintett irányító hatóság részére bejelenteni.”
52. § A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény a következő 7/B. §-sal egészül ki:
„7/B. § Az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXV. törvénnyel megállapított 5. § (1c) bekezdése szerinti jogutódlással, a jogutódlásban érintett, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 4. § b) pontja szerinti egészségügyben dolgozó – az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 1. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott – egészségügyi szolgálati jogviszonya e törvény erejénél fogva, a jogutódlással egyidejűleg – ideértve a határozott idejű jogviszonyt is – a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonnyá alakul át. Az átalakulás során létrejövő munkaviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki, és a jogviszonyt folyamatosnak kell tekinteni. A jogviszony átalakulása
a) nem szakítja meg az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos igények elévülését,
b) nem érinti az e § hatálybalépésekor hatályban lévő határozott idejű áthelyezést, valamint
c) nem érinti a jogviszony időtartamát és a munkaidő mértékét.”
53. § (1) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 1. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.
(2) A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 3. melléklete az 5. melléklet szerint módosul.
54. § A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény
a) 5. § (4) bekezdésében az „(1), az (1a) és az (1b) bekezdés” szövegrész helyébe az „(1), az (1a), az (1b) és az (1d) bekezdés” szöveg,
b) 5. § (5a) bekezdésében az „(1b) bekezdés szerinti ingatlanjuttatásra” szövegrész helyébe az „(1b) és (1d) bekezdés szerinti ingatlanjuttatásra” szöveg és az „(1b) bekezdés szerinti közfeladat ellátásával kapcsolatos” szövegrész helyébe az „(1b) és (1d) bekezdés szerinti közfeladat ellátásával kapcsolatos” szöveg,
c) 5. § (7) bekezdésében a „(2) bekezdés” szövegrész helyébe a „(2) bekezdés és a 6/D. §” szöveg,
d) 8. §-ában a „2. § (1), (2) és (4) bekezdése” szövegrész helyébe a „2. § (1), (2), (4), (5), (7) és (8) bekezdése” szöveg,
e) 8. §-ában az „5. § (1), (1a), (1b), (4), (5a) és (6) bekezdése” szövegrész helyébe az „5. § (1), (1a), (1b), (1d), (4), (5a) és (6) bekezdése” szöveg
lép.
14. Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványról, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XXVI. törvény módosítása
55. § Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványról, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XXVI. törvény
a) 7/A. § (2) bekezdésében az „(1) bekezdés szerinti” szövegrész helyébe az „(1) bekezdésben foglalt” szöveg,
b) 2. mellékletében foglalt táblázat D:74 mezőjében az „udvar” szövegrész helyébe az „és udvar” szöveg
lép.
15. Az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi XLI. törvény eltérő szöveggel történő hatályba léptetése
56. § (1) Az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi XLI. törvény (a továbbiakban: 2023. évi XLI. törvény) 5. §-ának a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 117/A. § (4) bekezdését megállapító rendelkezése az „a Mód2.tv. hatálybalépését követően tett bejelentésekre, valamint a Mód2.tv. hatálybalépését” szövegrész helyett az „az e bekezdés hatálybalépését követően tett bejelentésekre, valamint az e bekezdés hatálybalépését” szöveggel lép hatályba.
(2) A 2023. évi XLI. törvény 5. §-ának az Szt. 117/A. § (5) bekezdését megállapító rendelkezése az „a Mód2.tv.” szövegrész helyett az „az e bekezdés” szöveggel lép hatályba.
(3) A 2023. évi XLI. törvény 6. §-ának az Szt. 118. § (9) bekezdését megállapító rendelkezése a „gazdaságfejlesztésért felelős miniszter” szövegrész helyett a „miniszter” szöveggel lép hatályba.
(4) A 2023. évi XLI. törvény 16. §-ának a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény 67/D. § (1) és (2) bekezdését megállapító rendelkezése az „a Mód2.tv.” szövegrész helyett az „az e §” szöveggel lép hatályba.
(5) A 2023. évi XLI. törvény 45. §-ának a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 10/D. § (2) bekezdését megállapító rendelkezése az „az MKH” szövegrész helyett az „a HUN-REN” szöveggel lép hatályba.
16. Záró rendelkezések
57. § (1) Ez a törvény – a (2)–(6) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 5–8. §, a 10. §, a 12–15. §, a 16. § (1) bekezdése, a 18. §, a 19. §, az 5. alcím, a 24. §, a 26. §, a 9–11. alcím, a 2. melléklet és a 3. melléklet az e törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
(3) A 9. §, a 11. §, a 16. § (2) bekezdése, a 4. alcím, a 25. §, a 27–32. §, a 7. alcím, a 12. alcím, a 49. §, az 53. § (1) bekezdése, az 54. § d) pontja, a 15. alcím és a 4. melléklet 2024. január 1-jén lép hatályba.
(4) A 17. § és az 1. melléklet 2024. február 1-jén lép hatályba.
(5) A 35. § az e törvény hatálybalépését követő 61. napon lép hatályba.
(6) Az 50–52. §, az 53. § (2) bekezdése, az 54. § a)–c) és e) pontja, valamint az 5. melléklet 2024. március 1-jén lép hatályba.
58. § (1) Az 1. alcím az Alaptörvény 43. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(2) A 2. alcím az Alaptörvény 24. cikk (9) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(3) A 4. alcím az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése, 2. cikk (1) bekezdése és 35. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(4) A 36. § (1) bekezdése, a 37. §, a 38. § a)–c) pontja, a 10. alcím, a 11. alcím, a 42. §, a 43. §, a 45. §, a 47. § a) pontja, a 49. § (1) és (3) bekezdése, az 50. § (2) bekezdése, az 53. §, az 54. § a) és b) pontja, a 14. alcím, valamint a 2–5. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(5) A 48. § az Alaptörvény 38. cikk (1), (2) és (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
Novák Katalin s. k., |
Dr. Latorcai János s. k., |
1. melléklet a 2023. évi LXXXV. törvényhez
A |
B |
C |
|
---|---|---|---|
1 |
I. EGYETEMEK |
||
2 |
I/A. Állami egyetemek |
||
3 |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest |
||
4 |
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest |
||
5 |
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest |
||
6 |
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest |
||
7 |
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest |
||
8 |
I/B. Nem állami egyetemek |
||
9 |
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, Budapest |
||
10 |
Állatorvostudományi Egyetem, Budapest |
||
11 |
Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest |
||
12 |
Debreceni Egyetem, Debrecen |
||
13 |
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen |
||
14 |
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger |
||
15 |
Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest |
||
16 |
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest |
||
17 |
Közép-európai Egyetem, Budapest |
||
18 |
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Gödöllő |
||
19 |
Magyar Táncművészeti Egyetem, Budapest |
||
20 |
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Budapest |
||
21 |
Miskolci Egyetem, Miskolc |
||
22 |
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest |
||
23 |
Óbudai Egyetem, Budapest |
||
24 |
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest |
||
25 |
Pannon Egyetem, Veszprém |
||
26 |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest |
||
27 |
Pécsi Tudományegyetem, Pécs |
||
28 |
Semmelweis Egyetem, Budapest |
||
29 |
Soproni Egyetem, Sopron |
||
30 |
Széchenyi István Egyetem, Győr |
||
31 |
Szegedi Tudományegyetem, Szeged |
||
32 |
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest |
||
33 |
II. NEM ÁLLAMI ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETEMEI |
||
34 |
Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest |
||
35 |
Budapesti Metropolitan Egyetem, Budapest |
||
36 |
Dunaújvárosi Egyetem, Dunaújváros |
||
37 |
Edutus Egyetem, Tatabánya |
||
38 |
Gábor Dénes Egyetem, Budapest |
||
39 |
Gál Ferenc Egyetem, Szeged |
||
40 |
Kodolányi János Egyetem, Székesfehérvár |
||
41 |
Milton Friedman Egyetem, Budapest |
||
42 |
Neumann János Egyetem, Kecskemét |
||
43 |
Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza |
||
44 |
Sárospataki Református Hittudományi Egyetem, Sárospatak |
||
45 |
Tokaj-Hegyalja Egyetem, Sárospatak |
||
46 |
III. FŐISKOLÁK |
||
47 |
III/A. Állami főiskolák |
||
48 |
Eötvös József Főiskola, Baja |
||
49 |
III/B. Nem állami főiskolák |
||
50 |
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest |
||
51 |
Adventista Teológiai Főiskola, Pécel |
||
52 |
Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác |
||
53 |
Baptista Teológiai Akadémia, Budapest |
||
54 |
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest |
||
55 |
Brenner János Hittudományi Főiskola, Győr |
||
56 |
Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola, Budapest |
||
57 |
Egri Hittudományi Főiskola, Eger |
||
58 |
Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom |
||
59 |
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, Budapest |
||
60 |
Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa |
||
61 |
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs |
||
62 |
Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest |
||
63 |
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest |
||
64 |
Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Biatorbágy |
||
65 |
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza |
||
66 |
Szent Bernát Hittudományi Főiskola, Zirc |
||
67 |
Szent Pál Akadémia, Budapest |
||
68 |
Tomori Pál Főiskola, Budapest |
||
69 |
Veszprémi Érseki Főiskola, Veszprém |
||
70 |
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, Budapest |
||
71 |
Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest |
2. melléklet a 2023. évi LXXXV. törvényhez
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
1 |
TELEPÜLÉS |
HELYRAJZI SZÁM |
TULAJDONI HÁNYAD |
MEGNEVEZÉS |
2 |
ZALAEGERSZEG |
külterület 0829/15 |
1/1 |
kivett beruházási célterület |
3 |
EGERVÁR |
külterület 02030 |
1/1 |
kivett beruházási célterület |
3. melléklet a 2023. évi LXXXV. törvényhez
1. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 1. mellékletében foglalt táblázat 18. sora helyébe a következő rendelkezés lép:
(A |
B) |
---|
18 |
Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány |
1. a Semmelweis Egyetem alapítói, tulajdonosi, fenntartói jogainak gyakorlása, klinikai betegellátási feladatai, működési feltételei, intézményfejlesztési céljai megvalósításának biztosítása, |
4. melléklet a 2023. évi LXXXV. törvényhez
1. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 1. mellékletében foglalt táblázat a következő 3. sorral egészül ki:
(A |
B) |
---|
3 |
Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
törzstőke 100%-át megtestesítő üzletrész |
5. melléklet a 2023. évi LXXXV. törvényhez
1. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi XX. törvény 3. mellékletében foglalt táblázat a következő 59–61. sorral egészül ki:
(A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
1. |
TELEPÜLÉS |
HELYRAJZI SZÁM |
MAGYAR ÁLLAM TULAJDONI HÁNYADA |
MEGNEVEZÉS) |
59. |
Budapest |
10886/43 |
1/1 |
kivett kórház |
60. |
Budapest |
31571/2 |
1/1 |
kivett kórház |
61. |
Budapest |
31567 |
1/1 |
kivett lakóház, udvar |
A törvényt az Országgyűlés a 2023. december 12-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2023. december 13.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás