• Tartalom

BK ÍH 2023/86.

BK ÍH 2023/86.

2023.09.01.
I. A helyettes védőt, mint kirendelt védőt az eljárási cselekményen való jelenlét kapcsán – ha az egyéb jogszabályi feltételek is fennállnak – felkészülési díj illeti meg.
II. A felkészülési díj a Be. szerinti eljárási cselekményekhez kötött, a fogvatartásban lévő terhelttel folytatott konzultáció nem minősül ilyen eljárási cselekménynek, így azzal kapcsolatban felkészülési díj nem számítható fel [Be. 49. § (1) bekezdés a) pont; 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet 7. § (1)–(3), (5) és (5a) bekezdés, 7/A. §, 8. § (1) és (2) bekezdés].
A törvényszék 2023. február 22. napján hozott végzésével az előtte emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen folyamatban lévő büntetőügyben P. T. II. r. vádlott kirendelt védője, dr. I. R. részére 198 110 forint kirendelt védői díjat állapított meg, míg az ezt meghaladó összegre a védői kérelmet elutasította.
A végzés ellen a II. r. vádlott kézbesítési íven jelentett be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában indítványozta, hogy az ítélőtábla a végzést változtassa meg és a védői díj összegét a végzésben foglalttól eltérően 210 590 forintban állapítsa meg.
Álláspontja szerint a kirendelt védői díj megállapítására törvényesen került sor, de a kirendelt védőt – az elsőbírói állásponttól eltérően – a fogvatartásban lévő terhelttel folytatott megbeszélésért a fogvatartást végrehajtó intézetbe történő belépéstől a kilépésig eltelt időtartamra attól függetlenül megilleti a jogszabály szerinti óradíj, hogy a kérelmében milyen összeget jelölt meg, illetve felkészülési díj a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 7. § (2) bekezdése alapján a helyettes védőként kirendelt védőt is megilleti. Utalt továbbá arra, hogy bár az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a 2022. december 2. napján felmerült postaköltség a II. r. vádlott tárgyalás tartására irányuló kérelmének postázásával összefüggésben merült fel, az azonban megállapítható, hogy a védő a küldeményt a törvényszéknek küldte meg, így az e vonatkozásban felmerült postaköltség megítélése nem kifogásolható.
A bejelentett fellebbezés részben, az összegszerűség tekintetében alapos, a fellebbviteli főügyészség indítványa részben helytálló.
Az iratokból megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a 2023. február 9. napján hozott végzésével az akkor már meghatalmazott védővel eljáró II. r. vádlott védelmére helyettes védőként a vádlott korábbi kirendelt védőjét rendelte ki, mert a meghatalmazott védő a tárgyaláson nem jelent meg.
A fellebbezéssel támadott végzés irathűen tartalmazza a kirendelt védő védői díj megállapítására vonatkozó kérelmének tartalmát, és tényszerűen rögzíti azt is, hogy a védő milyen dokumentumokat csatolt – részben önállóan, részben a bíróság felhívására – az abban foglaltak igazolásaként. Megállapítható továbbá a végzésből, hogy a védői kérelem egy része a korábbi kirendeléssel összefüggésben felmerült megjelenési és felkészülési díjra, valamint a fogvatartott terhelttel történt konzultációval összefüggő megjelenési és felkészülési díjra és a postaköltség megtérítésére, más része a helyettes védőként felmerült megjelenési és felkészülési díjra vonatkozott.
A törvényszék a döntése meghozatalánál irányadó jogszabályhelyeket részletesen, a hivatkozott rendelet szerint szöveghűen ismertette, azonban azokból – a tárgyalási jelenlét alapján megállapított 78 000 forintos összeg kivételével – nem minden esetben vont le helyes következtetést.
A felkészülési díjjal kapcsolatos jogi álláspontja két okból téves. Ahogyan arra az ügyészi átirat is utalt, a Rendelet nem támasztja alá azt a jogértelmezést, hogy a tárgyalási jelenlét kapcsán a helyettes kirendelt védőt nem illeti meg felkészülési díj. A felkészülési díj megítélésének jogalapját és mértékének összegét a Rendelet 7. § (2) bekezdése határozza meg, és ez vonatkozik a helyettes védőként kirendelt védőre is. A jogszabály kifejezett eltérő rendelkezéséből következően kizárólag a Rendelet 7. § (3) bekezdésében írtak nem alkalmazhatóak a helyettes védőként kirendelt védőre, e szabályok ugyanakkor csak az ügyenként legalább és legfeljebb megítélhető felkészülési díj összegére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák, a felkészülési díj megítélhetőségét nem érintik.
A Rendelet 7. §-ának (2) bekezdése szerint a kirendelt védőt felkészülési díjként az eljárási cselekményen való részvételért eljárási cselekményenként a 7. § (1) bekezdése alapján kiszámított (jelenléti) díj húsz százalékának megfelelő összeg illeti meg. E szövegezés egyértelművé teszi azt, hogy felkészülési díj az eljárási cselekményhez kötött. A fogvatartásban lévő terhelttel folytatott konzultáció nem eljárási cselekmény, és ellentételezésének formáit a Rendelet a fentiektől elkülönítetten szabályozza a 7. § (5) és (5a) bekezdésben, valamint 7/A. §-ában. Ez alapján a védő részére e tevékenységéért felkészülési díj nem jár, őt a 7. § (5) bekezdése alapján – a jelen ügyben felmerült körülményeket figyelembe véve – a fogvatartásban lévő terhelttel folytatott megbeszélésért a fogvatartást végrehajtó intézetbe történő belépéstől a kilépésig – az intézet által igazolt – eltelt időtartamra, megkezdett óránként a kirendelt ügyvédi óradíj hetven százalékának megfelelő összeg illeti meg, függetlenül attól, hogy kérelmében – ismeretlen okból – ennél alacsonyabb vagy magasabb időtartamot és/vagy összeget jelölt meg.
Helyesen jutott ugyanakkor a törvényszék arra a következtetésre, hogy a védőnek a hivatkozott Rendelet 8. § (1) bekezdése alapján igazolnia szükséges azt, hogy az általa megtéríttetni kívánt költsége az adott büntetőeljárással összefüggésben merült fel, erre okkal hívta fel a védőt. Tévedett ellenben abban, hogy az egyetlen elfogadható igazolást a II. r. vádlott tárgyalás tartására vonatkozó kérelmének postára adásához kötötte, mivel annak dátuma megelőzi a beadvány keltezését. Figyelemmel azonban arra, hogy a védőtől az iratból megállapíthatóan postai úton ez a beadvány biztosan beérkezett a törvényszékre, illetve arra, hogy a feladóvevény a beadvánnyal egyenértékű ajánlott, tértivevényes könyvelt küldemény díját tartalmazza, ezen összeg megállapítása – a Rendelet 8. § (2) bekezdésére is tekintettel – jogszerű volt.
A fentiekre figyelemmel a védőt ténylegesen az alábbi díjak és költségek illetik meg:
– a 13 óra tárgyalási jelenlétéért a Rendelet 7. § (1) bekezdése alapján 13 × 6000 Ft, összesen 78 000 Ft jelenléti díj,
– ugyanezen időtartamra számított felkészülési díjként a Rendelet 7. § (2) bekezdése alapján a fenti összeg 20%-a, vagyis 15 600 Ft,
– a fogvatartásban lévő védencével folytatott megbeszélésért a fogvatartást foganatosító büntetés-végrehajtási intézet igazolásai alapján a Rendelet 7. § (5) bekezdésének megfelelően 0,7 × 23 × 6000 Ft, azaz összesen 96 600 Ft, továbbá
– a Rendelet 8. § (1) és (2) bekezdése alapján 1070 Ft igazolt költség,
azaz mindösszesen 191 270 Ft.
Fentiek alapján az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor végzésében döntött a kirendelt védői díj és költség megállapításáról és annak az ügyben helyettes védőként kirendelt védő részére történő átutalásáról, a fentiek szerint tévedett azonban a díj összegszerűsége tekintetében.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a Be. 579. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen eljárva a törvényszék végzését a Be. 606. § (1) bekezdése alapján – a védői díj összegének az irányadó rendeletnek megfelelő megállapításával – megváltoztatta, a kirendelt védői díj összegét 191 270 Ft-ban állapította meg, egyebekben (a kiutalást érintő részében) helybenhagyta.
A kirendelt védői díj bíróság általi előlegzése nem jelenti egyúttal az azzal érintett II. r. vádlottnak e díj – mint bűnügyi költség – megfizetésére kötelezését, csak azt eredményezi, hogy amíg – az ügydöntő határozatban – a bíróság nem rendelkezik a bűnügyi költség viseléséről, a védő az őt megillető díjhoz a bíróság pénztárából hozzájut.
(Fővárosi Ítélőtábla 5.Bpkf.10.208/2023/3.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére